Ismét robog a kormány nemzeti konzultációs vonata. A 11 szájbarágós kérdés közül a legelső az úgynevezett gazdasági semlegességre vonatkozik. Ebben a kormány szembe állítja saját álláspontját Brüsszelével, miszerint nem szabad politikai szempontok szerint válogatni a kereskedelmi partnerek között. Ezzel lényegében azt állítja, hogy teljesen külön választható az a szempont, hogy politikailag, kulturálisan és katonai szempontból milyen szövetségi rendszerhez kötődik egy ország, és hogy kikkel kereskedik. Ez egyrészt nem igaz, másrészt eddig sem írta elő egyetlen szövetségesünk sem, hogy kikkel létesítsünk gazdasági kapcsolatokat, és kikkel ne.
Fotó: 24.hu
Orbán Viktor a keleti országok nagy csodálója volt már 2010-es újbóli kormányra kerülésekor is, hiszen már ekkor meghirdette az úgynevezett keleti nyitás politikáját. Ez egyrészt politikai közeledést jelentett olyan országok felé, mint Azerbajdzsán, Kína, Vietnam, és természetesen Oroszországgal is egyre inkább elmélyítette együttműködést ezen a téren amellett, hogy az addigi energiafüggőségünket tovább erősítette a világ legnagyobb alapterületű országától. Orbán mostani állítását, miszerint társadalmilag és kulturálisan más hagyományokkal rendelkező országokkal úgy is lehet üzletelni, hogy azokkal nem alakítunk ki szoros politikai együttműködést ő maga cáfolta azzal, hogy az említett országokhoz diplomáciailag is egyre közelebb kerül Magyarország.
Orbán és csapata főleg a nemzeti konzultáció eszközével érik el azt, hogy a kormány gondolkodása rendkívül racionálisnak és logikusnak tűnjön. Az emberek számára első látásra nagyon egyértelmű dolgot állítanak ugyanis, amit a kormány képvisel, ellenben az ellenfeleink nyakatekert gondolkodásából nem sül ki semmi jó. Csak néhány nagyon egyszerű tény említésével szeretnénk érzékeltetni: attól, hogy valami nagyon logikusnak tűnik, még nem biztos, hogy igaz, és a bonyolultnak tűnő állítások is lehetnek rendkívül ésszerűek. Például, nem lehet egyszerre jóban egy kormány Iránnal és Izraellel, ugyanis ez a két ország halálos ellenségei egymásnak. Orbán azért próbálkozott megfelelni mindkét ország vezetésének, de a közel-keleti konfliktus kiszélesedésével le kellett tennie a voksát Izrael mellett. Végül eljutott oda, hogy a nemzetközi elfogatóparancs kiadása után meghívta Benjámín Netanjáhút Magyarországra, amivel nemcsak Irán, de más muszlim országok haragját is kiváltotta, úgyhogy az arab világban sem fogunk egy darabig sikeres üzleteket kötni.
Nem Brüsszel indított kereskedelmi háborút a keleti országok Kína és Oroszország ellen, hanem a kormány által napokig ünnepelt újraválasztott amerikai elnök kampányolt ezzel. Donald Trump emellett büntetővámot vetne ki az európai termékekre is, ami végképp betenne a magyar gazdaságnak, ha e szavakat tettek követik.
Oroszországgal kapcsolatban is meg lehet említeni egy ellentmondást. A háborús agresszor számára rendkívül fontos annak fitogtatása, hogy nem sikerült elszigetelnie teljesen az EU-nak, hiszen Magyarország és részben Szlovákia továbbra is javában üzletel vele, ugyanakkor nem igazán látszik ennek sem a gazdasági, sem a diplomáciai haszna Orbánék számára. Ez főként igaz akkor, ha azt látjuk, hogy a gazdasági együttműködés egyre mélyebb politikai szövetséggel párosul az orosz-magyar viszonylatban. Vagyis a gazdasági semlegesség fogalma csak egy lózung, ha nem párosul politikai együttműködéssel, nem tart sokáig.
Fordítsuk meg ezt a kérdést úgy, hogy miként alakulnak a gazdasági kapcsolataink azokkal az országokkal, melyektől politikai értelemben egyre inkább távolodunk? Kétségtelen, hogy a legfontosabb kereskedelmi partnerünk általában az EU, azon belül pedig kiemelkedik Németország. A magyar GDP nagyban függ a nálunk működő német autógyárak teljesítményétől, ezért is rossz hír, hogy ez a szektor gyengélkedik mostanában. A korábban nagy csinnadrattával beharangozott német gyárépítések helyett ma már a kínai akkumulátor- és autógyártók érkezésétől hangos a kormányzati média. Míg visszaesés látszik a nyugati országokkal folytatott kereskedelemben, addig egyre több keleti beruházást igyekszik bevonzani a kormány.
A gazdasági semlegesség tehát csak egy olyan szóösszetétel, amit Orbán Viktor igyekszik pozitív üzenetként felmutatni. Ennek oka, hogy egyre nyilvánvalóbb a magyar gazdaság vergődése, és kell egy csodafegyver, aminek bevetésétől a magyar választók fordulatot várhatnak. Csakhogy ez fából vaskarika. Az Orbán-kormány regnálása óta lényegében az a gazdasági irányelv, hogy minél több uniós forrást kell lehívni, ki kell használni az EU-s tagsággal járó kereskedelmi előnyöket, ugyanakkor a globális Déllel és Kelettel is üzletelni kell. A Fidesz által irányított gazdaságpolitika tehát eddig is csupán a hasznosság elve alapján kötött kereskedelmi megállapodásokat különböző országokkal, az ideológiai, kulturális és politikai szempontok alig számítottak valamit.
Végül hadd világítsunk rá a friss nemzeti konzultáció első pontjában megbúvó hazugságokra! Az első bekezdésben ugyanis ez szerepel: „Brüsszel kereskedelmi háborút indított a keleti országok, elsősorban Kína és Oroszország ellen. Véleményük szerint minden uniós országnak csatlakoznia kell a meghirdetett szankciós politikához és kereskedelmi büntetőintézkedésekhez, akkor is, ha ez kárt okoz az adott ország gazdaságának.” Nem Brüsszel indított kereskedelmi háborút a keleti országok Kína és Oroszország ellen, hanem a kormány által napokig ünnepelt újraválasztott amerikai elnök kampányolt ezzel. Donald Trump emellett büntetővámot vetne ki az európai termékekre is, ami végképp betenne a magyar gazdaságnak, ha e szavakat tettek követik.
Fotó: infostart.hu
Ezen kívül teljesen félrevezető egymás mellett emlegetni úgy általában a keleti országokat, Kínát és Oroszországot. Az EU ez utóbbi ellen valóban szankciókat vezetett be, mert nemzetközi egyezményeket felrúgva megtámadta Ukrajnát. Kína ellen viszont nem folyik kereskedelmi háború, sőt a francia elnök és a német kancellár nemrég tárgyalt Pekingben a legfelsőbb kínai vezetéssel. És, hogy milyen keleti államokra gondolnak még a konzultáció szerzői, melyek ellen kereskedelmi háborút indított az EU? Indiára, Japánra, Indonéziára, esetleg Dél-Koreára? Az orbáni nyelvezet épp olyan általánosan beszél Keletről, amilyen általánosan ellenségnek nevezi a Nyugatot az orosz propaganda. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet szürke lova egy sziúnak és egy dakotának is, ettől még nem barátok.”
