Érdekes kísérlet zajlik Magyarországon, amire valószínűleg más országokban is felfigyeltek már, és ha a gyakorlat beválik, biztosan követőkre talál néhány illiberális rendszerben. Az eljárás lényege, hogy a választások előtt el kell hitetni a választókkal, hogy tulajdonképpen nincs is ellenpólusa a…
Mészáros Lőrinc ásványvizét isszuk, Csányi Sándor sertéshúsát esszük, Matolcsy Ádám újságját olvassuk, Garancsi István építi a középületeinket, útjainkat, Andy Vajna tévéjét nézzük, vagy az ő kaszinóiban játsszuk el a pénzünket. Már most is ez a helyzet, ám – ahogy az ősi dakota bölcsesség tartja –…
Úgy tűnik, Simicska Lajos minden huncutságot megtanult a Fidesz gazdasági háttérembereként, így nem meglepő, ha a kormánypárt most olyan fegyverből kapja a legpontosabb találatokat, melyet maga fejlesztett ki. „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” szlogennel keményen oldalba kapta ugyanis…
Hiába érezzük úgy, hogy tulajdonképpen 2010 óta egyfolytában kampány folyik az országban, az idén ősztől fogva érzékelhető lesz a hangnemváltás a közéletben. A Fidesz ugyanis magasra emelte a tétet, hiszen a létéért küzd majd 2018-ban. Ha nem nyer a kormánypárt, akár komoly elszámoltatási hullám is…