Lajos, most kissé kimerült vagy, vegyél ki néhány nap szabadságot, és utazz el, lehetőleg jó messzire. Ez a mondat nem egy amerikai filmből való, hanem a kőkemény magyar valóságból. Főnökei ugyanis a volt debreceni polgármester szerencsétlenkedéseit látva. valószínűleg ezt a tanácsot adták neki. Kósa szófogadó fiú volt és meg sem állt Új-Zélandig.

Úgy tűnik, hogy Kósa Lajos megirigyelte Deutsch Tamás szerepkörét a kormányzópártban. A hosszú hajú bonviván gyakorlatilag bármit megengedhet magának, és ha éri is feddés a párt felsőbb köreiből, azt házon belül elintézik az ősfideszesek. Kósa azonban bizonyos értelemben új fiú, hiába van évek óta bérelt helye a párt alelnöki székben. Hiába van fekete bőrkabátja, hozzá vagány napszemüveg, csillogó, erőtől duzzadó motorja, a haja nem lobog olyan szépen, mint Deutsch Tamásé egy MTK-Puskás Akadémia meccs szünetében.

Fotó: Pestiriport.hu

Az igazi gond nem is ez, hanem, hogy Kósa kezd a magyar politika Fekete Pákója lenni. Néha annyira felkészületlen, hogy belebonyolódik az egyébként igen egyszerűnek tűnő témákba is. A minap például, amikor a fémkupakok környezetkárosító hatásairól tartott kiselőadást, annyit értettek a mondókájából az újságírók, mint Vida Ildikó Goodfrind  amerikai ügyvivő kérdéséből. Néha az az ember érzése, hogy Kósa meg van győződve arról, minél kevesebbet tud egy ügyről, annál folyékonyabban tud mellébeszélni.

Még ennél is nagyobb baj, hogy vidéki gyerekként nem igazán bírja ki, hogy ne hivalkodjon a vagyonával és a hatalmával. Ez a kór kerítette hatalmába Rogán Antalt és Lázár Jánost is. Nem véletlen, hogy nekik kellett az utóbbi öt évben a legtöbbet magyarázkodniuk a gigapénzből vásárolt luxusingatlanok, luxusautók, luxustáskák, illetve luxusutazások miatt. Ők nyilatkoztak lekezelően a szegényekről, félvállról a félresiklott egzisztenciákról, ám minden kijelentésükben „azemberek” érdekeire hivatkoztak.

A két másik vidéki fickó azonban mindig elegánsan kitáncol ezekből a csapdákból, Kósa azonban úgy mozog a szorult helyzetekben, mint egy elefánt a porcelánboltban. Most, hogy állítólag Aucklandig repült a titkárnőjével, hogy élőben élvezhesse a Rolling Stones zenéjét, bizonyára megint valami „frappáns” válasszal hozakodik elő, amikor majd az újságírók az orra alá tolják a mikrofonjaikat. Lajos kétségtelenül nem egy néma Levente, de olykor jobban járna, ha úgy viszonyulna a sajtóhoz, mint a másik Lajos, a Simicska.

Ő ugyanis csak ritkán szólal meg, de akkor sem a saját hangján, hanem a tulajdonában lévő sajtóorgánumokon keresztül. Ő kétségtelen túlsúlyos, elég mókás látvány lenne egy motor vagy egy ló nyergében látni, ezért csak néha lehet róla fotót készíteni, hogy kivételes alkalmakkor mindenkivel megossza retro stílusú szemüvegét és hózentrógerét.

Kósa valószínűleg soha nem lesz ilyen visszafogott, nem fog szakítani playboy stílusával, ezért bosszant egyre több embert Fideszen innen és túl. Egy olyan országban ugyanis, ahol a Központi Statisztikai Hivatal nem meri nyilvánosságra hozni a legújabb szegénységi mutatókat, a rongyrázó politikusok semmiféle megértésre ne számítsanak, még ha olyan lazák is, mint a biciklilánc.  

Trombitás Alfréd

Aki látta a NAV elnökének Szabadság téri performanszát, nem feledheti Vida Ildikó sértett arckifejezését. Az adóhivatal vezetője egyszerűen nem tért magához azóta, hogy kiderült, van erősebb nagyúr Varga Mihálynál, illetve Orbán Viktornál. Ami ennél is jobban szíven ütötte a hölgyet, hogy a főnökei nem tudták, vagy nem akarták megvédeni a vigyori amerikai ügyvivőtől.

Fotó: NÉGYmadár

Amikor ott téblábolt Futó Barnabás ügyvéddel az oldalán a régi MTV székház és az amerikai nagykövetség között a szent magyar anyaföldön, és egy ravasz amerikai valami hottentotta nyelven bohócot csinált belőle, már érezhette, hogy zavar van erőben.

Aztán jött a hazafias segítség a Hír TV riporterétől, akinek végre jól kipanaszkodhatta magát. Elmondta, milyen felháborító ilyet csinálni egy jogállamban, és hogy kiakasztó élmény kabátlopási ügybe keverni egy ártatlan embert bizonyítékok nélkül. Mellékesen jegyezzük meg, hogy erről a szívbemarkoló élményről elsőként egykor kollégáját, Horváth Andrást kellene megkérdeznie. A volt adóellenőr ugyanis a köz érdekében kívánt fellépni korrupciógyanús ügyekben, mégis nála tartottak házkutatást, és azóta is el kell szenvednie a nyomozóhatóság vegzálását. Magyarán, úgy keverték kabátlopási ügybe, hogy az ő kabátját lopták el. Kabátot lopni tehát baromi egyszerű, de bebizonyítani, hogy nem mi voltunk a tolvajok, már embert próbáló feladat.

Vida megrázó erejű Szabadság téri alakítása óta azon hisztizik, hogy nem mutatták meg neki senki az ellene szóló bizonyítékokat. Jogot végezett emberként tudnia kéne, hogy egy eljárásban először van a gyanú, ami alapján egy nyomozás elindul, a bizonyítékokat pedig ennek során kell összegyűjteni. Ő tehát fordítva ül a lovon. Kabátban vagy nélküle, most teljesen mindegy.

Egyelőre tehát csak ott tartunk, hogy elloptak egy kabátot, hogy kiét, még talány. Vida Ildikó tagad, sőt, arra utal, hogy az ő kabátját lopták el. (Horváth András után szabadon.) Tekintettel arra, hogy közeleg a tél, érdemes kissé aggódni a NAV elnökéért. Persze csak jelképesen.

Az ő sorsát ugyanis már régen lerendezték a főnökei. Ha ő lopta el mások kabátját, ha az övét lopták el, ha nem is járt a ruhatár környékén, nem úszhatja meg a dolgot. Most igyekszik eltüntetni a nyomokat, válságstábot ül Csillag Dezsőnével és a többi kvázi kitiltott NAV-os vezetővel, hogy aztán vegye a kalapját (a sajátját vagy másét), és angolosan távozzon a hivatal éléről. Most úgy tűnik, hogy csapkod, mint hal a tescós szatyorban, ám láncdohányos hangjából már a beletörődés baljós recsegése szűrődik ki. Tudja, hogy az amerikaiak tengernyi adatot gyűjtöttek össze róla és a hivatala működéséről, hogy Goodfrend ügyvivő feltette főni a tűzre, mint egy fazék krumplilevest, és csak akkor veszi le onnan, amikor már teljesen felforrt. Nem kell hozzá nagy kombinációs készség, hogy a fantomcégét leleplező cikk csak egy apró figyelmeztetés volt, ennél komolyabb ügyeket is megpendít majd az ellenzéki sajtó egy kis amerikai segédlettel, ha Vida tovább játssza a sértett bálkirálynőt.

Frédi és Béni

Ahogy mondani szokták, igény az volna rá, de a megvalósulásnak körülbelül annyi az esélye, mint Vida Ildikónak New Yorkban ünnepelni a hálaadást. Ha mégis sikerülne ez a régi trükk, az annyit érne most, mintha egy marék fűrészporhoz egy kis majonézt és bőrös virslit kevernénk.

Hogy miért zseniális az, amit az amerikai ügyvivő csinál a kitiltási botrány kirobbanása óta? Azért, mert nem csinál semmit. A Nemzeti Együttműködés Rendszere bénultan szemléli, hogyan esik darabokra az a gránitszilárdságúnak vélt politikai tömb, amit Orbán Viktor faragott az utóbbi húsz évben a jobboldal különböző erőiből. Mindezt egy gyanú árnyéka, és az azt belengő bizonytalanság teszi. Sok jobboldali politikus és szimpatizáns teszi fel a kérdést önmagának vagy egymásnak: Vajon belefér-e a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, hogy korrupcióval vádolt kormányzati tisztségviselők és főhivatalnokok úgy tegyenek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne?

Ha emberarcú lenne a NER, bizonyára már régen nyilvánosságra hozták volna a 6 kitiltott személy nevét, és menesztették volna őket jelenlegi funkciójukból. Mert az emberarcú rendszerekben emberek vannak, akik olykor elcsábulnak, csúnya dolgokat művelnek, de a főnökeik az orrukra koppintanak, és jöhetnek az új, tiszta emberek. Az Orbán-rendszer azonban merev, hajthatatlan, ragaszkodik a tökéletesség ideáljához. Az orbáni gépezet lényege, hogy csak előre tud menetelni, mindent el kell taposnia, ami az útjába kerül. Nincs rükverc, nincs megállás, ellenség kell, melyen át lehet gyalogolni, ha pedig elfogynak, keresni kell újakat.

Fotó: NÉGYmadár

Ezért volt naivitás az Orbán-rendszer konszolidációját várni az előző és a mostani ciklusban. Orbán Viktor nem konzultál, csak levelet küld, nem vitázik, csak üzen a politikai ellenfeleinek, nem nyilatkozik, csak idegesen nevetgél és kitérő válaszokat ad, ha véletlenül valódi kérdéseket kap. Ha lenne emberarcú alternatíva, akkor a rendszer gyengeségeit is nyíltan el kéne ismerni. A Nemzeti Együttműködés Rendszere Orbán Viktor miatt nem válhat emberarcúvá, mert vezetője és megalkotója nem tud, illetve nem akar esendő emberként viselkedni. Ha nem szeretne minden és mindenki felett állni, a személye által megtestesített rendszer is konszolidálható lenne. Ő egy igen erős személyiség, ezért saját pártjának állít csapdát. Belemerevedik a Fidesz az orbáni képmásba, képtelen másként önmagára gondolni, mint Orbán Viktor teremtményére.

Ezért adja magát a párhuzam az olyan kérészéletű kísérletekkel, mint az emberarcú szocializmus, vagy a közép-ázsiai földgázdiktatúrák gazdagságba bújtatott képmutatása. Minden rendszer, amely egy szűk elit érdekeit szolgálja ki, lényegéből adódóan merev, képtelen alternatívákat állítani, ezért mindig támad, amikor legfőbb vezetőit éri kritika. Amikor felmerült az a ma még szentségtörésnek számító gondolat az utóbbi hetek botrányait követően, hogy Orbán Viktornak esetleg távoznia kéne a hatalomból, ellenzéki és kormánypárti oldalon is gyorsan jött az ösztönszerű válasz: De ki jönne helyette? Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényege. Ha rossz is, ha korrupt is ez a rendszer, de működik, mert az élén egy olyan ember áll, aki ismeri és csak ő képes megfelelő döntést hozni.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról az alaptézisről, hogy egy demokráciában a politikusoknak az a dolguk, hogy igyekezzenek olyan döntéseket hozni, melyek az államnak és az állampolgárnak egyaránt hasznára vannak. Ha erre képtelenek, idejüket és energiájukat az köti le, hogyan sunnyogjanak ki a hátsó ajtón, ha kínos szituációba kerülnek, akkor a népnek kell keresnie olyan politikusokat, akik nem csak szavakban tesznek értük. Valószínűleg azért elégedetlen a magyar nép többsége az ellenzéki politikusokkal, mert ők is úgy viselkednek, mintha a Nemzeti Együttműködés Rendszere egy létező struktúra, de legalábbis egy eszme lenne. Pedig a NER csak egy üres frázis, kommunikációs vaktöltény, egy gumicsont, amit rágni sem érdemes már. És ha valami nem létezik, nem is érdemes azon lamentálni, hogy van-e alternatívája. Olyan ez, mint amikor egy kopár puszta délibábja mögé gazdag legelőt és egy hatalmas birkanyájat képzelünk, amely békésen legelészik. Az amerikaiak már tudják, mi van a délibáb mögött, szégyen, hogy mi még nem jöttünk rá.

Frédi és Béni

Érdemes-e egy stróman ellen tüntetni? El lehet-e érni bármit is akkor, amikor az igazi felelősök unottan a kiskaput támasztják, miközben lekezelően nyilatkoznak az elégedetlenkedő tüntetőkről? Mi történik akkor, ha sikerül lemondatni az adóhivatal elnökét? A választ rövidesen megkapjuk. Ahogy egy szegedi szónok fogalmazott: A szart lehet kavargatni, de az attól csak szar marad...

Forrás: Facebook

Úgy tűnik, Orbán Viktor kiengedte a szellemet a palackból, amikor engedett a netadó ügyében. Jól érzékelte, hogy a jó király szerepébe bújva van esélye elcsendesíteni az elégedetlenkedőknek, de azzal nem számolt, hogy Vida Ildikó elszabadult hajóágyúként éket üt a kormány soraiba. Azzal ugyanis, hogy az adóhatóság első számú vezetője elismerte, nem kívánatos személy az Egyesült Államokban minden addig felépített kommunikációs stratégiát felülírt.

Új témát, friss lendületet kaptak ugyanis a tüntetők, ráadásul olyan ügyetlen trükkökkel próbálták elmagyarázni az ügyben nyilvánvaló ellentmondásokat, mint például L. Simon László nyilatkozata Vida Ildikó postán elkeveredett leveléről.

Az Orbán-rendszer a strómanok rendszere, ezért szinte törvényszerű, hogy ha rés támad a pajzson, először egy első sorba állított katonát ér az első döfés. Így járhatott volna Németh Lászlóné, vagy akár a miniszterelnök felcsúti barátja, Mészáros Lőrinc is. De Vida Ildikó lett az első áldozat. Hogy miért pont ő, még kérdés, de valószínűleg rövidesen választ kapunk erre a kérdésre is.

Az amerikaiak listáján egyelőre ismeretlen személyek is valószínűleg strómanok közé tartoznak. Ők viszik el a balhét, cserébe megvédik őket, ha tudják. Vida Ildikó valószínűleg rájött arra, hogy őt már nem tudja, és talán nem is akarja megvédeni a kormány, ezért lépett. Nyilván legrosszabb rémálmában sem hitte néhány héttel ezelőtt, hogy a nevét skandálja majd egy többezres dühös tömeg a NAV székháza előtt.

Ő csak egy katona volt, egy gyalog a sakktáblán, akinek parancsokat osztogattak a felettesei, ő pedig hűséges és pedáns hivatalnokként teljesítette azokat. Az, hogy Horváth András vádjaival szemben minden védelmet megkapott egy évvel ezelőtt, még inkább elaltatta a gyanúját, hogy ebből igen nagy baj is lehet. Végül be kellett látnia, hogy nem vonulhat belső emigrációba, mint Lenin elvtárs, ha ki akar szállni ebből a reménytelennek tűnő küzdelemből, neki kell lépnie, mert erre sem az amerikaiak, sem a magyar kormány nem hajlandó. A másik két szereplő ugyanis úgy gondolja, hogy az idő nekik dolgozik, de számára az idő múlása már a menekülés lehetőségének lenullázását jelentette volna.

Mi lesz akkor, ha az első sorba küldött strómanok elkezdenek fogyatkozni? Talán tisztábban fogjuk látni, kik, és milyen fegyverzetben állnak mögöttük. A nyár végén Szegeden egy rendezvényen találkoztam Vágó Gáborral, a vasárnapi tüntetés egyik szervezőjével és szónokával. Megkérdeztem tőle, hogy áll Horváth András harca a NAV korrupciója ellen. Csak legyintett, és rezignáltan arra célzott, hogy ez ellen a rendszer ellen nem lehet eredményesen küzdeni, mert a körkörös védelem ellen nincs mit tenni. Jó volt látni vasárnap esti elszántságát,hallgatni tüzes szónoklatát. Talán már ő is lát valami esélyt a körkörös védelem ellen? Az első védő mindenesetre elbukni látszik.

Trombitás Alfréd

Miért fél a magyar miniszterelnök a fiataloktól? Ez a legfontosabb kérdés azt követően, hogy immár másodszorra bizonyította be a hazai fiatalok kritikus tömege, hogy képes meghátrálásra kényszeríteni a nevüket viselő kormánypártot.

A mai huszonévesek jelentős része soha nem gondolkodott el azon, hogy a Fidesz tulajdonképpen a fiatalok pártja, és ez nem az ő hibájuk. A ma már középkorú alapítók mintha elfelejtették volna politikai eszmélésük hajnalán saját korosztályuk repítette őket a Parlamentbe, Orbán Viktor fiatalos lendületének köszönhetően győzte le 98-ban az öregedő, megtört Horn Gyulát, és a 2010-es nagy visszatérés is nagyrészt korrupciót mélyen elítélő fiatal generáció támogatásának volt köszönhető. A fiatal demokraták aduásza az utóbbi 25 évben az volt, hogy bárkit lekommunistázhattak, aki a rendszerváltás idején már óvodába járt, és a választók többsége azt is megbocsátotta nekik, hogy a frakcióikban és kormányaikban úgy hemzsegtek az egykori MSZMP-sek, eső után, mint a csigák.

Ahogy Katona Kálmán, az első Orbán-kormány MDF-es minisztere a minap fogalmazott: Most látszik csak, hogy a fiúk megöregedtek. Ami persze önmagában nem probléma, hiszen jó esetben bölcsebbé, érettebb politikussá válik valaki az idő múlásával. A Fidesz vezetőinek esetében azonban mintha nagyobb generációs hasadékot látnánk, mint bármelyik másik mai parlamenti párt esetében. Nem azért veszítették el a kapcsolatot a fiatalokkal, mert ma már a nyugdíjasok tömege sokkal többet hoz a konyhára egy választáson, mint a megosztott, kiábrándult fiatalok, és nem pusztán az a hipokrita magyarázat mélyíti a generációs szakadékot, hogy a nyugaton dolgozó fiatalok csak kalandvágyból hagyták el az országot. Ez csak a felszín, a mélyben ott a megdöbbentően egyszerű magyarázat: Nem ismerik ezt a generációt, illetve szőröstül-bőröstül félreértik.

Illusztráció: NÉGYmadár

Orbán Viktor annyit azért tud, hogy azokat a fiatalokat, akik kimentek az utcára a netadó miatt, nem lehet lekommunistázni, sőt szerepét túljátszva kijelentette, hogy azért fúj ideiglenesen visszavonulót, mert ők nem kommunisták. Érdemes lenne beleolvasnia az utóbbi napok kommentárjaiba a Facebookon. A fiatalok Orbán papának, pocakos tábornoknak, digitális analfabétának nevezik. Épp ezért fél tőlük a miniszterelnök. Abban a demokratikus negyedszázadban szocializálódtak, amelyben a tekintély nem sokat számított, amikor bátran vállalhatta mindenki a véleményét, amikor nem attól függött, kinek van igaza, hogy melyik párt tagja volt.

Ezek a fiatalok épp olyan elszántan skandálták, hogy „Orbán takarodj!”, mint nyolc éve, hogy „Gyurcsány takarodj!” Nincs mit veszíteniük, épp ezért nem is félnek senkitől. A városi középosztály gyermekei ők, akik nem szeretnék, hogy most még viszonylag jó életkilátásaikat egy, a keleti despotikus államok mintájára berendezkedő állampárt tegye tönkre. Számukra a világháló elérhetősége alapérték, nem nyitnak vitát arról, hogy a szolgáltatót terheli ez a költség, avagy a fogyasztót. Szerintük ez az adó rossz, igazságtalan és felesleges. Ők egyetlen dolgot nem értenek, hogy ez miért nem világos Orbán Viktor számára?

A miniszterelnök azonban agyafúrt játékos. Úgy akar kitáncolni ebből a csapdából, mintha ez nem egy zsákutca, hanem egy tágas táncparkett lenne. Úgy járja a pávatáncot, mintha megint a brüsszeli bürokratákkal akarná a bolondját járatni. Kioktat bennünket, hogy csak azért tiltakozunk a netadó ellen, mert nem értjük a lényegét, és tulajdonképpen jó nekünk, ha nyakunkba kapunk egy új adót. Mindezek tetejébe megteszi főkonzultációs papírkutyának azt a Deutsch Tamást, aki twitteres bejegyzéseivel saját pártja médiabohócává fokozta le magát. Ez is mutatja az úgynevezett nemzeti konzultáció komolyságát. Ez már nem is pávatánc, hanem kacsatánc, a mai fiatalok pedig sokkal dörzsöltebbek annál, minthogy felüljenek ilyen ócska trükköknek. Egy kommentelő például ezt írta: „Ismerjük már milyen az a "Nemzeti Konzultáció". Összehív minden városban egy rakás párthívet és megbeszéli velük, hogy ő mit akar bevezetni, majd azt mondja, hogy a "nemzet döntött". Én nem dőlök be ennek.”

A Fidesz kommunikációja, hatalomtechnikai módszertana mára könnyen kiismerhető lett, ezért bizalmatlanok a párttal szemben a fiatalok, ami már a tavalyi egyetemista demonstrációk idején is világossá vált. Most azonban elemi erővel vetődik fel a hitelesség kérdése. Ha nem lesz valódi párbeszéd, ha tovább folytatódik a porhintés, a fiatalok az utcán maradhatnak.

A fiatal demokraták bukását akár saját gyerekeik generációja is okozhatja. Vajon a politikus apukák és anyukák nem értik a saját gyerekeiket? Talán túl sok időt és energiát vett el a közélet ezektől az emberektől, és keveset foglalkoztak a gyerekeikkel? Ha így van, soha nem fogják megérteni, miért viszik magukkal nemzeti zászlót és az uniós lobogót a fiatalok a tüntetéseikre.

Trombitás Alfréd   

Ha győzelmi mámorában nem rugaszkodott volna el teljesen a valóságtól, ha lehűtötte volna már öt éve tartó fülkeforradalmi hevületét, ha egy csöppet is érdekelné az adófizetők véleménye, azonnal lemondana az internetadóról a kormány. Sőt, bejelentené, hogy digitális rezsicsökkentésbe kezd…

Forrás: NÉGYmadár 

Nehéz lenne átgondolt, jól előkészített döntésként értékelni a netadó tervezett bevezetését. Ha pontosabban akarunk fogalmazni, szinte semmit sem gondolt át a kormány, mielőtt Varga Mihály a harci kürtökbe fújt volna. Arról nem is szólva, hogy a komoly társadalmi ellenállást, (úgy is mondhatnánk, hogy a nép haragját) kiváltó intézkedés bejelentését követően a kormány úgy megmakacsolta magát, mint egy durcás kisgyerek, aki annál inkább ragaszkodik a fagylalthoz, minél nagyobbra dagadt a mandulája.

-         A kormányzati farkasvakság legékesebb bizonyítéka, hogy egy olyan „nemzetközi kitettségben”, amelynek most hazánk az állami korrupciós botrányok, és Paks kettős szorításában örvend, a lehető legrosszabb üzenet a demokratikus szövetségesek felé, ha a információs szabadság alapjának számító digitális országút kereszteződésében próbálnak adót szedni. Az amúgy is gyanakvó liberális demokráciák ezt nem igazán tudják másként értelmezni, mint a szabadságjogok elleni újabb brutális támadást. Persze el lehet intézni Washingtont és Brüsszelt egyetlen kézlegyintéssel, mint a nemzetközi baloldal intervenciós próbálkozásait, de egyelőre a pénzt mégis csak tőlük kapjuk.

-         De miért is van szüksége a költségvetésnek erre a 20 milliárd forintra? Épp olyan értelmetlen sarc költségvetési szempontból, mint az úgynevezett reklámadó, hiszen e két adó összege együttesen is bagó ahhoz képest, amennyi kárt okoz a kormány megítélésében. Az ok ezért nyilván hasonló, mint az RTL-re és a Simicska-birodalomra szabott reklámadó esetében. Vagyis, valakit vagy valakiket tönkre akarnak tenni. De kiket?

-         És itt jön a harmadik őrültség, amit előre látniuk kellett volna a kormányzati döntéshozóknak. Itt nem elsősorban a gátlástalan, profithajhász multik lekaszabolásáról van szó, hanem kicsi helyi vagy regionális szolgáltatók módszeres tönkretételéről. Mert kik szolgáltatják az internetet a kisvárosokban és a falvakban? Az olyan kábeltévés cégek, melyek hálózatukon keresztül az internetkapcsolat is biztosítják ügyfeleiknek. Becslések szerint legalább száz ilyen kis cég kerül végveszélybe, ha a jóságos állam nem engedi, hogy terheiket áthárítsák az ügyfelekre. Márpedig paradox módon mégis átháríthatják büntetlenül, mert a kábeltévé árában igenis kompenzálhatják az internetre kivetett sarcot. Ha pedig lenyelik a veszteséget, tönkremennek. Az állam be akarja kebelezni ezeket a kis szolgáltatókat? Csak kérdezzük.

Forrás: Facebook

-         Van persze néhány multi is a piacon, akikbe - mint tudjuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének országlása óta-, élvezet belerúgni. Igen ám, de ők még több variációs lehetőséggel élhetnek, mint a kicsi helyi vetélytársak, mivel nekik a netszolgáltatáson kívül telefonos, kábeltévés és ki tudja még milyen ágazatuk is van. A terheket ide-oda pakolhatják, és Németh Szilárd legyen a talpán, aki rajta tudja kapni ezeket a mesterkedő nagykapitalistákat. Persze, ne feledjük, a kormány már bebizonyította: a nagy szolgáltatókat alapvetően külsős adóbeszedőknek tekinti, akik kíméletlenül behajtják a sápot a nép egyszerű gyermekeitől, hogy aztán az őket brutális adókkal megsarcoló államnak átadják azt. Cserébe lehet szidni a lelketlen kapitalistákat, akik talicskával hordják ki a profitot az országból. Valamit persze visznek, de a talicskát az állam félúton lestoppolja. Ilyen megfontolásból persze van némi értelme a netadónak, de azért ne higgyük, hogy Varga Mihály és csapata máshogy ne tudna rongyos 20 millió forinthoz jutni.

-         És végül a legfőbb érv, hogy miért nem kéne háborúba szállnia ezért a kicsinyke kis hadizsákmányért a kormánynak. Az ellenzék a három választási csapás után saját dugába dőlve éppen azon kesergett, hogy vajon most hogyan rángassa elő magát saját hajánál fogva abból a pöcegödörből, melybe önmagát lökte a Fidesz némi segédletével. A netadó elleni tüntetések okostelefonos fényerdejében azonban ismét remény gyúlt a hazai ellenzék lelkében. A kormány ugyanis némileg félreértelmezte a három idei választás üzenetét. Sportnyelven szólva: az ellenfél hibáiból éltek, vagyis nem játszottak jól, de az ellenfél megnyerte nekik a meccset. Nem csináltak semmi különöset négy év alatt, legfeljebb lebontották a jogállamot, és építettek néhány stadiont. Ez azért nehezen nevezhető politikai teljesítménynek. A most utcára vonulóknak a netadó csak olaj volt a tűzre, nekik valójában a kamukormányzásból, a kilátástalanságból, a kormányzat pökhendiségéből lett elegük. Ha hozzávesszük ezekhez a tényekhez, hogy az új adónem mértékét eddigi ismereteink szerint pontosan kiszámolni sem lehet, valamint, hogy olyan területeket is megterhel, melyek kifejezetten az állam érdekeit szolgálják (adóhivatalhoz bekötött pénztárgépek, online szerencsejáték, ügyfélkapu, turisztikai foglalások stb.), akkor könnyű belátnunk, hogy az átgondolatlan törvényhozásáról ismert Orbán-kormány most csúcsot döntött. Ha továbbra is a „No pasarán!” a jelszó, azzal csak a békemeneteseknek üzennek, de ebben az országban mások is menetelnek. Nem is kevesen.

Frédi és Béni

A győztesek tort ülnek, a vesztesek egymást marják. Ez törvényszerű a politikában, ám a jelenségnek színe és fonákja van. Ami ugyanis Szegeden a Fideszben történik, az országosan a széttrancsírozott baloldalra jellemző. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egység látszatának fenntartása épp úgy kommunikáció kérdése, mint a szétforgácsolódás demonstrálása.

Ha egy bokszoló bekap egy megrendítő ütést, annak hosszú ideig kell várnia a revánsra. Évek telhetnek el, mire megérik a helyzet egy visszavágóra. A politikában sem olyan könnyű visszaszerezni a bajnoki övet, erről a szegedi Fidesz, országos viszonylatban viszont a baloldal tudna mesélni. Vegyük először az alföldi város esetét. A Fidesz kétszer volt eddig hatalmon Szegeden. Először 1990-től 94-ig, egy Fidesz-SZDSZ liberális koalíció idején, amikor az MDF és a KDNP ellenzékben politizált, majd 1998 és 2002 között, amikor már úgymond polgári kormányzást valósított meg a Bartha László vezette fideszes többség.

Ez utóbbi időszakot olyan mértékben átjárta a korrupció, a protekcionizmus, valamint a nepotizmus szellője, hogy senki sem lepődött meg azon, hogy egy ciklus után Botka László vezetésével a baloldal szinte elfújta őket a városháza környékéről. Ez olyan pofon volt a helyi jobboldalnak, amit a mai napig nem tudott kiheverni.

Illusztráció: NÉGYmadár

Sőt…A sorrendben negyedik önkormányzati vereség után már azon sem lehetne csodálkozni, ha darabokra hullana a helyi alapszervezet. Szegeden eddig is minimum három Fideszről lehetett beszélni. A színfalak mögött sokat civakodtak egymással a különböző érdekcsoportok, platformok, legutóbb a polgármester-jelölt állítás ürügyén mutatkoztak meg a markáns véleménykülönbségek.

A mostani fiaskó rámutat arra, hogy minél több pofont nyel be egy politikai oldal, annál nehezebb lesz újra talpra állnia. A méltányosság kedvéért meg kell említenünk, hogy ilyen okok miatt nincs esélye már évtizedek óta a baloldalnak például Debrecenben, Kaposváron vagy Hódmezővásárhelyen.

Ez intő jel az önmagát kereső baloldal számára is. 1994-ben még látványos többséggel szerezte vissza a hatalmat a hibát hibára halmozó MDF vezette kormánytól, ám váratlan 98-as veresége után még volt ereje visszavágni. 2002 után a Fidesz ízlelhette meg, milyen nehéz visszajutni a csúcsra. 2010-ben azonban olyan elsöprő erejű győzelmet aratott, amely után szinte csoda lett volna, ha a közben atomjaira hulló baloldal rövid időn belül vissza tudott volna vágni. Az utóbbi 25 év magyar politikai krónikája azt bizonyította, hogy nincsenek csodák: a sikerhez az ellenfél hibái és saját politikai erőtér szisztematikus építése egyaránt szükséges. Akár győztes valaki, akár vesztes, mérlegre kell tennie az ellenfél, és s saját teljesítményét, csak így tud helyes következtetéseket levonni.

A Fidesz országos vezetése a napokban álló tapssal ünnepelte vezérét, mintha az önkormányzati választások nem mutattak volna rá arra, hogy ahol az ellenfél egységes volt, jól sáfárkodott az erőivel, illetve ahol rosszul teljesítettek a fideszes politikusok, ott nem voltak legyőzhetetlenek a jobboldal jelöltjei. Ha például nem tudják rendbe tenni a szegedi alapszervezetüket, nem teremtenek egységet a tagságon belül, és nem jönnek rá, a szegedi baloldal sikerének a titkára, megeshet velük az a csúfság, hogy a már legyőzöttnek hitt ellenfél feláll a padlóról, és egy kíméletlen balhoroggal álcsúcson vágja őket. Nem csupán Szegeden.

Trombitás Alfréd  

A miniszterelnök bosszús. Évek óta arra ébredt, ha reggel kinéz az ablakán, egy gondozott narancsliget tárul a szeme elé. Október 13-án reggel azonban észrevett néhány oda nem illő fügefát.

Nem kétséges, a miniszterelnök végső célja a háromharmad. Nem maradhatnak az ellenállásnak olyan kis szigetei, ahonnan esetleg támadást lehetne indítani a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen. A kormányzó párt 2014-ben három nagy csapást tervezett mérni ellenfeleire: Először a legnagyobbat, az országgyűlési választásokon, amikor meg kellett roppantani az amúgy is gyenge és megosztott ellenzék gerincét. Aztán jött az EU-s voksolás, amellyel üzenni lehet Brüsszelnek, hogy a magyarok ragaszkodnak a fülkeforradalom vívmányihoz. A harmadik pedig az önkormányzati választás, amelyen be kell betonozni a Fidesz helytartóit a hatalomba, hogy biztosítsák pártjuk hátországát.

Az első két csapás elementálisra sikerült, ám október 12-e szolgált néhány kínos fiaskóval. Nem is elsősorban Szegedre és Salgótarjánra gondolunk, hiszen ezekben a városokban borítékolható volt az ellenzék sikere. Kétségtelen egy kétszer kétharmados párt számára bosszantó elveszteni két fontos települést, de ettől még nyugodtan alhatott volna Orbán Viktor.

Illusztráció: NÉGYmadár

Van azonban néhány település, ahol a Fidesz jelöltjét nem a baloldali ellenzék, hanem saját jobboldali vetélytársa vagy egy civil kezdeményezés gyűrte le. Ott van például Kiskunfélegyháza, ahol a Lezsák Sándor által patronált Csányi József megsemmisítő csapást mért a hivatalos fideszes delegáltra. Kapus Krisztián ráadásul regnáló polgármesterként vágott neki a választásnak, így veresége igen komoly figyelmeztetés a pártjának. Az Országgyűlés alelnöke az általa favorizált Csányin keresztül gyakorlatilag átvette a hatalmat a kunsági városban, ezzel is üzenve a Fidesz országos választmányának, amely annak ellenére ragaszkodott Kapus jelöléséhez, hogy helyben Csányit támogatták a fideszesek. Nem véletlenül nyilatkozta még a választás előtt Kósa Lajos, hogy Sándor bátya az egyik legellentmondásosabb figurája a magyar politikai életnek. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy Lezsák büntetlenül borsot törhetett az országos vezetőség orra alá.

Van azonban egy ennél is súlyosabb fiaskó: Budaörs, Magyarország egyik leggazdagabb települése. A polgármestert és majdnem a teljes képviselő-testületet a Budaörs Fejlődéséért Egyesület adja a következő öt évben. Mind a 10 választási körzetben az ő jelöltjeik diadalmaskodtak, így a Fidesznek és a Jobbiknak maradt a kompenzációs lista, ahonnan összesen négy képviselőt juttattak a testületbe.

Ezek persze csak szúnyogcsípések a fideszes rinocérosz testén, de ha ide vesszük, hogy egy különös politikai hátterű független jelölt elvette tőlük Békéscsabát, megszorongatták őket olyan biztos jobboldali bázisnak számító városokban, mint Szombathely, Mórahalom vagy Siófok, akkor láthatjuk, néhány fügefa gyökeret vert a kormányzópárt narancsligetében.

Orbán Viktor tud olvasni a választási statisztikák között, ezért ha nem is hangoztatja fenntartásait, de tudja, hogy az alacsony részvételi adatok mellett az is figyelmeztető jel, hogy néhány településen a baloldal, másutt egy jobboldali alternatíva, megint másutt lokálpatrióta civil szerveződések kihasználták négy és féléves országlásuk gyenge pontjait. A miniszterelnök azt is tudja, hogy szinte minden körülmény között számíthat arra a másfél millió hívére, akik valóban harcban edződtek, összekovácsolta őket a 2002 és 2010 közötti nyolc szűk esztendő, de ez a tábor csak akkor elegendő a győzelemhez, ha a társadalom nagyobb hányada teljesen eltávolodik a politikából, az ellenzéki hívek pedig végleg elveszítik a hitüket abban, hogy a Fidesz valaha is legyőzhető lesz.

Ez a taktika meghozta a győzelmet az idei három választáson, hiszen annak ellenére tarolt a kormánypárt, hogy több mint 600 ezer szavazatot vesztett a 2010-es eredményéhez képest, és tulajdonképpen érdemi kampányígéret nélkül verte le a zilált ellenzéket.

Azt azonban látnia kell, hogy a Fidesz társadalmi beágyazottsága, elfogadottsága, a politikusai iránti bizalom erősen megkopott, amit most néhány településen ügyesen kihasznált néhány ideológiában és céljaiban különböző politikai erő. Ha ez az elégedetlenség fokozódik, esetleg egy nagyobb politikai erőtérben koncentrálódik, akkor veszélyben lehet Orbán hatalma. Különösen igaz lehet ez akkor, ha végre valóban megindul a nagy ellátórendszerek reformja, illetve különböző megszorításokkal próbálják lefaragni a választási évben szokás szerint megugró költségvetési hiányt. A rezsicsökkentésben már nincs sok potenciál, hiszen tovább nem lehet, illetve nem érdemes gyengíteni a szolgáltatókat, a bankok elszámoltatása pedig hosszadalmas és kétséges kimenetelű folyamatnak tűnik.

Egyszóval, neki lehet esni fejszével a narancsligetben éktelenkedő fügefáknak, de nem érdemes. A választópolgárok döntését illik tiszteletben tartani, aminek elsősorban abban kell megnyilvánulnia, hogy nem büntetik azokat a településeket, ahol a Fidesz jelöltjei elbuktak. A füge édes, tápláló gyümölcs, érdemes néha megízlelni a kissé fanyar narancsok után.        

Frédi és Béni

A tavasszal beindult fideszes gőzhenger ősszel is tarolt, ám Szegeden a kormánypárt polgármester-jelöltjét rommá verte a szocialisták jelenlegi legerősebb embere, Botka László. A szeka.hu blogja korábban feltette a kérdést, milyen üzenete lesz, ha vereséget szenved a Fidesz Magyarország harmadik legnagyobb városában. Íme a válasz.

         Fotó: Szincsok György

Medvéket ígért a szegedieknek, ő maga viszont oroszlánként tért vissza a politika dzsungelébe Botka László. Az országos elemzésekből ugyanis kimaradt az a nem elhanyagolható körülmény, hogy az október 12-i győzelemmel nem megtartotta, hanem lényegében visszahódította a hatalmat Szegeden a baloldal. Az utóbbi 4 évben a polgármester kénytelen volt a Fidesz-KDNP-Jobbik nagykoalíció ellenszelében kormányozni a várost, ők ugyanis egy fővel többen voltak a testületben, mint Botka László szövetségesei.

Ezúttal azonban nem kérdés, hogy melyik oldal diktálja a feltételeket, a 20 egyéni körzetből ugyanis 17-et a baloldali összefogás jelöltjei nyertek. Rövidesen Botka és csapata visszaszerzi az irányítást a városi cégek fölött, a politikai alkuk kényszere nélkül dönthet beruházásokról, kinevezésekről, uniós pályázatokról.

Hogy mi ennek a látványos sikernek a titka? Elsősorban az, hogy az ellenzéki összefogás különösebb viták nélkül, szinte a színfalak mögött köttetett meg, hogy jelöltjeik nem vesztek el a felelőtlen ígérgetések zsákutcájában, hogy nem akartak több plakátot ragasztani az ellenfeleiknél, és nem ételosztással akarták megvásárolni a választók szimpátiáját. De ez is kevés lett volna Botka László átütő karaktere nélkül. A szegedi példa épp úgy bizonyítja, hogy az erős személyiség mindennél többet számít egy helyhatósági választásnál, mint Páva Zsolt pécsi, vagy Szita Károly kaposvári újrázása.

Kothencz János fideszes polgármester-jelölt csúfos veresége a baloldal budapesti fiaskójának szinonimája. Ékes bizonysága annak, hogy nem lehet valakit a semmiből két hónap alatt felépíteni, és hogy a politika világát csak politikusok tudják hatékonyan működtetni. Kothencz már a jelölése napján vesztes volt, akár csak Falus Ferenc. Nem szokás szeretni a politikusokat Magyarországon, de be kell látni, hogy a civil életből érkezők csak kínos pofonok után ébrednek rá arra, hogy ez nem a lovagi párbajok terepe.

Botka ugyanakkor rendkívül tudatosan építkezik már a 90-es évek vége óta. Első politikai sikereit a helyükön kezelte, nem tört sem a pártjában, sem a különböző szocialista kormányokban erejét meghaladó szerepre. Tudta, hogy Szeged megnyerése pártjának e válságos periódusában talán még fontosabb, mint 2010-ben. Vasárnapi győzelmével kétségtelenül a szocialisták legfajsúlyosabb politikusává vált, hiszen valódi politikai teljesítményt rajta kívül szinte egyetlen párttársa sem tudott elérni az utóbbi 6-8 évben. A legfontosabb kérdés most az, hogy a baloldal pártjai mennyit tudnak profitálni Botka szegedi tarolásából. Ha a győzelemből épp úgy tudnak tanulni, mint a vereségekből, akkor lehet esélyük a következő országgyűlési választásokon, ha nem, akkor Botka magányos oroszlánként védi saját végvárát még hosszú ideig.

Trombitás Alfréd

Kothecz János belehúzott a kampányfinisbe. Pénteken délután az egyik szegedi lakótelepen hangosbeszélőn keresztül személyesen tájékoztatta a lakosokat arról, hogy a közkedvelt Kothencz Lali, Zámbó Krisztián, Sláger Tibó, és természetesen a magyar mulatós zene apostola, Fásy Ádám húzza a talpalávalót a fideszes polgármester-jelölt kampányzárójaként. Méltó befejezése egy meglehetősen zűrzavaros üzeneteket közvetítő korteshadjáratnak.

Sok a Kothecz mostanában Szegeden. Adott egy jobboldali polgármester-jelölt, aki János, van egy, a Fidesz kiadványa által támogatásra ajánlott István, valamint Lali, aki Jánosért (esetleg Istvánért) kampányol az önkormányzati választás előestéjén. János kedvéért azért jegyezzük meg, hogy István csak a képzelet és a tájékozatlanság szüleménye, valakik ugyanis elírták Kothecz János nevét az egyik propaganda kiadványban.

Lali viszont házhoz megy, miként János is, aki különös figyelmet (és pénzt) áldozott a szegedi panellakókra az utóbbi két hónapban. Az, hogy a mulatós zene atyjaként ismert Fásy Ádám szolgáltatja a talpalávalót péntek este a szegedi panellakóknak, ékes bizonyíték arra, mit gondol a Fidesz jelöltje a helyi lakosokról. Még a Kuruc. Info sem rejti véka alá, hogy ez a rendezvény önmagában is szegedi panellakók mély megvetését sugallja: „Szegeden Kothencz János, a Fidesz polgármester-jelöltje a Fásy Mulató értelmi színvonalával készül megtalálni eddig "rejtett" szavazóit a kampányfinisben.” Ebben a cinikus megjegyzésben persze benne van az előadók többségének cigány származására tett célzás, no meg talán az a nem elhanyagolható körülmény, hogy Fásy Ádám korábban az MSZP-nek kampányolt, és műsorát évekig futtatta a nem éppen kormánybarát ATV-n.

A polgármester-jelölti vita elől gyakorlatilag elbujdokoló fideszes politikus nyilván abban bízik, hogy a magyar mulatós zene elitje olyan szavazókat is a táborába csábít, akik zokon vették, hogy meglehetősen átlátszó indokkal (az MSZP egy kampánykiadványának lejárató hangvételére hivatkozva) lemondta a nyilvános vitát Botka László polgármesterrel.

Hogy mennyit kaszál Sláger Tibó, Zámbó Krisztián vagy Fásy Ádám ezen a koncerten, nem lehet tudni, de gyanítható, hogy Kothencz János nem sokat. Ennek ellenére győzhet, és a Fidesz a képviselői mandátumok többségét is megszerezheti a városban. Ebben az esetben az ellene szavazók felé tehetne egy nagyon méltányolható gesztust: Soha többé nem hívja Szegedre Fásy Ádámot és haknizó csapatát...

Frédi és Béni

Néhány nappal az önkormányzati választás előtt a szegediek többsége még megtippelni sem hajlandó a várható végeredményt. Abban mindenki egyetért, hogy aki nyeri a polgármesteri versengést, csak félig nevezheti magát győztesnek, ha nem sikerül a mögötte álló erőknek a közgyűlésben megnyugtató többséget szerezniük. Mindkét területen kiélezett küzdelem várható, de nem csupán az a kérdés, hogy a jobb- vagy a baloldal osztja a lapokat október 13-tól, hanem, hogy mit üzen az alföldi város az ország többi településének.

Kép: NÉGYmadár

- Az egyik legfontosabb kérdés a választás előtt néhány nappal, hogy mennyire volt hatásos a Fidesz polgármester-jelöltjének lekenyerező (lekrumplizó) kampánya. Kothecz János ugyanis heteken át jótékonykodott a baloldal bázisának számító lakótelepeken, így akarván kialakítani azt az imázst önmagáról, hogy ő a kisemberek jelöltje, akire szociális ügyekben mindig számíthatnak a szegediek. A krumplit, hagymát és más élelmiszereket szállító kisteherautók rendszeresen parkoltak a tízemeletesek tövében, és aki csak arra járt, kaphatott az adományból, igaz cserébe a nevét és telefonszámát is fel kellett írnia egy papírra.
Botka László és csapata részben anyagi okok miatt nem szállt be a krumpliháborúba, ellenben családi napokon népszerűsítették a programjaikat, volt aki virágot osztott köztereken, de a jelöltek többsége személyesen is felkereste a választópolgárokat.

- Szintén markáns kérdés, hogy képes-e a saját javára fordítani a Fidesz egy olyan városban a versengést, melyben az idei két választáson kudarcot vallott. A kormányzó párt számára azért van különös jelentősége Szegednek, mert azon kívül, hogy április 6-án a város határain belül mindkét jelöltjüket legyőzte az ellenzék, a szocialisták egyik meghatározó politikusa az ellenfél, aki olyan sok borsot tört a helyi fideszesek orra alá, hogy a pletyka szerint többször rájuk pirított ezért az országos vezetőség. Ha ezúttal is kudarcot vallanak, akár fel is oszlathatják a párt helyi szervezetét.

- Ide kapcsolódik a következő kérdés, melyre október 13-án már biztosan tudni fogjuk a választ. Lefocizhatja-e a pályáról Botkát egy olyan jelölt, aki hivatalosan fel sem húzta a Fidesz mezért. Kothecz Jánost ugyanis nem a helyi Fidesz szervezet javasolta polgármester-jelöltnek, hanem a párt országos választmánya. Nyílt titok, hogy Kotheczet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök „találta ki”, így az egyéni körzetekben is megcsappant a szoros pártkötelékekkel rendelkezők száma. Kétségtelen, hogy Kothecz mögé teljes mellszélességgel odaállt a Fidesz, ami elsősorban a kampányra fordított bőséges anyagi forrásokon mérhető le, a jelölt mégis igyekezett megőrizni civilségének látszatát. Ez azt bizonyítja, hogy a kormánypárt kampánystratégái tisztában vannak azzal, hogy a városban jóval kisebb a a beágyazottságuk, mint például a szomszédos Hódmezővásárhelyen vagy Mórahalmon.

- Van egy olyan opció is, mely szerint megismétlődik a 2010-es patthelyzet, vagyis Botka nyer, ám a közgyűlésben kisebbségbe kerül. Ha ez, vagy a fordítottja (vagyis Kothecznek kell kisebbségből irányítania) bekövetkezik, Szegedre igen nehéz idők várnak. Sokan gondolták négy éve, hogy Botkának nem sikerül ellenszélben irányítania a várost, főleg azok után, hogy a Fidesz-KDNP-Jobbik koalíció az összes városi cég vezetőjét lecserélte a saját embereire. Valahogy mégis működött a város, de egy újabb ciklust már nem bírna ki egy kettős hatalom szorításában Szeged.

- Az is egy rendkívül fontos kérdés, hogy honorálják-e a választók az ellenzéki pártok nagyobb botrányok nélkül, a háttérben összehangolt együttműködését. Szegeden ugyanis látszólag olajozottan működött az ellenzéki összefogás a választási megállapodástól a kampány finiséig. Ha győznek, példaként szolgálhat a város az ellenzéki pártoknak arra, miként küzdhetnek a masszív fideszes túlerő ellen hatásosan.   

 
- És végül talán a legfontosabb kérdés: Maradnak-e az országban ellenállási gócok vagy a kormánytöbbség minden ellenzéki fellegvárat bevesz egy utolsó rohammal. Ha ez előbbire bárki is lát esélyt, az elsősorban Szegedre hivatkozik. Az itteni választás a budapesti megmérettetés mögött ezért tűnik a második legfontosabbnak az országban, ezért mozgósított mindkét oldal erejéhez mérten a legtöbbet. Az eddig voksolások eredményei szerint a szegediek nem gondolták, hogy csak kormánypárti győzelem esetén juthat a város fejlesztési pénzekhez, de a mostani kampányban a Fidesz ezzel érvelt a legerőteljesebben Kothecz és a képviselő-jelöltjei támogatása mellett. A szegediek ezért most nem csupán saját sorsukról, de jórészt az ország jövőbeli politikai távlatairól is szavaznak. Két választás van tehát Magyarországon. Röviden összefoglalva: A változatosság gyönyörködtet, vagy sok lúd disznót győz...

Frédi és Béni