Járj biciklivel, akkor piálhatsz is, és nem kell azon agyalnod, melyik útszakasz fizetős, és melyiken hasíthatsz anélkül, hogy megbüntetnének. Körülbelül így foglalható össze a kormány üzenete, melyet az új fizetős szakaszok rapid bevezetésével juttatott el az autósokhoz. Vendégszerzőnk, Szbh (Szögedi betyár a hegyekből) bosszankodásából az is kiderül, hogy a káosz is olyan, mint a hülyeség: gyakorlatilag határtalan.

Fotó: Szincsok György

A Fidesz ötletelős politikájának esszenciája az elkerülő útszakaszok fizetőssé tétele. Az elképzelés a semmiből kúszott elő, amikor a költségvetés tervezetének benyújtása után kiderült, hogy még valahonnan elő kell kaparni néhány milliárdot. Egy ilyen döntés meghozatala előtt minimum a szakmai szervezetekkel kéne konzultálni, hatástanulmányokat kéne készíteni, ehhez képest még azt sem lehet pontosan tudni, mely útszakaszokra vonatkozik a fizetőssé tétel. Itt van például Csongrád megye, ahol az autósok egymást kérdezgették a szilveszteri buli utáni másnaposság kábulatában, most akkor merre is lehet menni ingyen, és hol vár rájuk a sarc?

Alaposan bekavar például a szegedi régiónak a gyorsforgalmi utak teljesen fizetőssé tétele, ugyanis eddig ugyanis Szeged környékén ingyenesen lehetett használni az M5-ös autópályát a Szeged-Észak csomóponttól a röszkei határátkelőig. Január elsejétől viszont már a röszkei belépőknek is egyből fizetniük kell, vagyis már a szerb oldalon meg kell venniük az e-matricát. A kiút az ásotthalmi átkelő lehet, de attól meg az 55-ös út forgalma növekszik meg még jobban, amivel Mórahalom jár rosszul. No, de a bajok nem állnak meg a megyehatárnál!

Balfék kapitány támad

Alaposan beletrafált a kormány a gyorsforgalmi utak teljes fizetőssé tételével. Az hagyján, hogy Schmitt Pál lehetett a nyelvőr a térképeknél (Százhalombatta helyett Szászhalombatta lett), hogy olyan lehajtókat szerepeltetnek, amelyek nem is léteznek, hogy Ferihegyre is kell matrica, hogy a honvédelmi miniszter nagy pofával utasítja rendre az ellenzéket, hogy márpedig Vas megyében nem lesz fizetős útszakasz, aztán kiderül, hogy mégis. (Kis mellékes: ha Hende Csaba egy kb. húsz kilométeres útról sem tudja, hogy az fizetőssé válik, holott ő is kormánytag, akkor vajon mennyire lehet képben a honvédség dolgait illetően? No comment.) Arról még nem is beszéltünk, hogy mindezt nulla egyeztetéssel sikerült bedobni és megszavazni, a Magyar Közlöny december 30-án este adta ki, hogy akkor január elsejétől fizetni kell, mint a katonatisztnek. (A vezess.hu (http://www.vezess.hu/magazin/megyei-autopalya-matrica-fizetos-utak/57561/) összefoglaló cikke az eddigi anomáliák nagy részéről, a térképek használhatatlanságáról a 444.hu http://444.hu/2014/12/31/a-fizetos-autopalya-szakaszok-terkepeit-hokuszpok-rajzolta-zsirkretaval/ írt egy nagyobb lélegzetű elemzést.)

A megyei matricák bevezetésével a gyorsforgalmi utak olyan szakaszai is fizetőssé váltak, amelyeket eddig ingyenesen lehetett használni, mint például a Szegedet, Kecskemétet elkerülő M5-ös szakaszt, vagy az M8-as és M9-es néven futó Duna-hidakat (http://www.pecsistop.hu/regio/fizetos-lett-a-szekszardi-hid-es-a-kaposvari-elkerulo-is/1287989/). Az elkerülők azt a célt szolgálták, hogy a teherforgalom elkerülje a belső városi utakat (légszennyezettség, forgalom, zajterhelés csökkenése, meg hasonló szoclib dolgok), a két híd a dunai átkelők számát szaporítja, az M9-es pedig a szekszárdi térséget köti össze Bács-Kiskun megyével. 

A veszprémi időközi választás miatt nem kell fizetni?

Veszprém megyében egy útszakasz lett fizetőssé, ugyanis Balatonfőkajár mellett 7 kilométernyi autópálya-szakasz ehhez a megyéhez tartozik. Ez a Balatonra tartóknak okoz eggyel több problémát a meglévőkön felül. A térképeken a szomszédos megyékbe haladó szakaszokat sárga színnel jelölték, és a következő jelmagyarázatot fűzték hozzá: "Jelölt megyei és irány szerinti szomszédos megyei matricákkal használható szakaszok". Hogy akkor most ez mit is jelent pontosan, azon a fél országos sajtó igyekezett fogást találni, az Origo (http://www.origo.hu/gazdasag/20150101-utdij-mar-kaphatoak-a-megyei-matricak.html) vágta át a gordiuszi csomót: meg kell venni a veszprémi matricát is, azaz egy Budapest-Fonyód autópályás kaland megyei matricákkal 20 ezer forintba kerül. 

Navracsics Tibor megyéjével kapcsolatban másik érdekesség, hogy a 710-es néven futó út annak ellenére nem lett fizetőssé nyilvánítva, hogy egyszer majd az M8-as autópálya egyik szakasza lesz. Mint ahogy a 8-as főút sincs fizetőssé nyilvánítva, holott ott is vannak autóútként nyilvántartott részek, valamint olyan szakaszok, melyek ugyancsak az egyszer majd a távoli jövőben elkészülő M8-as autópályává nemesülnek. Nem vennénk rá a mérget, hogy nem a veszprémi időközi választás miatt nem lettek egyelőre berajzolva a fizetős tételek közé ezek az utak, mert hogy a Kaposvárt északról elkerülő 61-es főút is fizetőssé vált január elsejétől.

Fotó: Szincsok György

Csongrád megyében borul a bili

De ami az igazi szívást jelenti a megyei matricás rendszerben, az a határátkelők kérdése: Szegednél ugyanis január elsejétől kezdve nem lehet matrica nélkül elhagyni Röszkénél a határt. A kormany.hu-n található Csongrád megyei térkép (PDF - http://www.kormany.hu/download/0/36/30000/Csongrad_megye.pdf) szerint ugyanis a fizetési kötelezettség a határtól kezdődik, márpedig pár éve már az autópályáról lehet Szerbiába átjutni, a régi röszkei átkelő az 5-ös út végén megszűnt. Mivel az ellenőrzési rendszer az idei évtől úgy változott, hogy már a gyorsforgalmi szakaszra fölhajtva szükséges a jogosultság megléte (vagyis már nem játszik az, hogy "jajj, elfelejtettem, de még az első benzinkútnál megveszem, vagy még a mai nap folyamán", mivel az autópályákon található benzinkutat innentől csak elővételes matricákat árulhatnak), így annak, aki belépne Magyarország területére, már rendelkeznie kell valamilyen jogosító eszközzel (éves összes, éves megyei, tíznapos, havi, stb. matrica).

Csakhogy ezt eddig senki nem kommunikálta. Így az előző három napban hazánkba érkező autósok akár büntetésre is számíthatnak. A nemzetiutdij.hu-n (http://www.nemzetiutdij.hu/Dijfizetes/Ertekesitesi-pontok/) felsorolt értékesítési pontoknál kiderül, Szerbiában összesen hét helyen lehet magyar autópálya-matricákat kapni: Belgrádban és Újvidéken egy-egy MOL-kúton, Szabadkán két MOL-kúton, Horgoson is egy MOL-kúton, valamint a határátkelőnél, két helyen.

A másik nagy gubancot a kilépés okozza. Eddig Szegedről Szabadkára a legegyszerűbben Röszkén át vezetett az út, ha az bedugult, akkor Ásotthalom felé volt érdemes menni, bár a királyhalmi/bácsszőlősi átkelő csak reggel hét és este hét közt van nyitva. Végső esetben Tompa is elérhető, mint másik nemzetközi határátkelő. Az 55-ös út azonban éppen felújítás alatt áll, és a 2x1 sávos út így is elég forgalmas, hiszen az egyetlen út, mely a déli határ mentén Szeged-Bátaszék közt bonyolítja a kelet-nyugati forgalmat. Ha az a tömeg, amely eddig Röszkénél hagyta el a határt, áttevődik az ásotthalmi átkelőre, az eléggé megdobja azon a harminc kilométeren a forgalom nagyságát. E szerint a forgatókönyv szerint Mórahalom lenne az igazi vesztes, hiszen még nincs kész az elkerülő a településtől északra, így az 55-ös forgalma rajtuk megy majd keresztül. Mórahalom egyébként fideszes fellegvár a megyében, úgyhogy demokratikusan ütnek mindenkin a kormány illetékesei, ha éppen nincs időközi választás a közelben.

Röviden és tömören: megint sikerült kutyafuttában, megfelelő tanulmányok és előkészítés nélkül beüzemelni egy olyan rendszert, mellyel nagyobb a szívás, mint a haszon. A dunai átkelők esetében konkrétan hídpénzt szed az állam, amit 1946-ban töröltek el az országban. A röszkei határátkelő fizetőssé tételével pedig Mórahalom járhat rosszul, de a szegedieknek is újra kell tanulniuk a járást Szerbia irányába, ha nem akarnak fizetni. Lehetne ezt finomítani, de minek: hozzá nem értő balfékek hoztak megint olyan törvényt, aminek hatásáról a lehető legkevesebb tudnivalójuk sincs. 

Szbh

Képes-e irányt váltani a mamut rohanás közben? Ez lesz a legfontosabb kérdés 2015-ben, hiszen a Fidesz őrült száguldása közben már szinte minden falon átment, amelyeken csak lehetett, ám most olyan hatalmas szakadék tátong előtte, mely örökre elnyelheti. Ha a párt hatalmas testét sikerül menet közben új irányba állítani, lehet esélyük a túlélésre, ha azonban még mindig faltörő kosnak képzelik magukat a Fidesz vezetői, akkor nagy zuhanás vár rájuk.

             Fotó: hvg.hu

A miniszterelnök év végi televíziós interjújában egyértelművé tette, hogy esze ágában sincs változtatni kardcsörtető politikáján, a magyar emberek fölött továbbra is úgy akar bábáskodni, hogy nem kíváncsi arra, tulajdonképpen mit is szeretnének a nép egyszerű fiai. Orbán továbbra is csodafegyvernek tartja azt a kommunikációs trükköt, hogy épp azzal dicsekszik, amiről jó lenne hallgatnia, és azokat védi meg, akiktől épp elvesz.

A közszolgálati televízió riportere igyekezett úgy tenni, aki valódi kérdéseket tesz fel, ám a válaszokból kiderült, hogy egy előre megtervezett kommunikációs stratégiáról volt szó: A kormánypárt népszerűségvesztése Orbán szerint csak átmeneti állapot, a tüntetések tulajdonképpen a kormány sikerei, hiszen 89-ben épp azért buktatták meg a kommunistákat, hogy demonstrálni lehessen a kormányok ellen, az internetadót pedig csak azért nem lehetett bevezetni, mert a nép nem értette, hogy ez a teher tulajdonképpen érte van. Ja, és a legjobb: az urizáló fiatal kormánypárti politikusok nem is rázzák a rongyot, mert rongy sincs, sőt rengeteget dolgoznak, ráadásul szeretik a hazájukat.

A miniszterelnök ékesen bebizonyította az év végén, hogy már képtelen megújulni, elcsépelt közhelyeket pufogtat, hamis gyöngyöt szór a nép elé, és tulajdonképpen minden rossz mögött Gyurcsányt és cimboráit sejti, és még az amerikaiak nyomása mögött is az egykori szocialista miniszterelnök áll. Orbán olyan őskövület, melyet már arrébb rakni sem érdemes, nem érti a valóságot, nem látja át a saját pártja viszonyait, a nemzetközi erővonalak között pedig eltévedt idegenként bolyong. Nem csoda, hogy a sajátjai is lázadoznak, nem akarják ugyanis, hogy az Orbán által megtestesített hatalmas őskövület őket is maga alá temesse.

Mi várható így 2015-re? Elképzelhető, hogy továbbra is Orbán akarata érvényesül: kapára, kaszára kap a magyar, és üti-veri az ellent, legyen az norvég, amerikai, holland vagy német, multi vagy magyar civil. Ez nyilván nem mehet sokáig, hiszen nincs sem muníciónk, sem időnk ilyen értelmetlen háborúskodásra, ráadásul az első számú szövetségesnek előlépett orosz medve éppen a saját sebeit nyalogatja. Ebben az esetben szépen lassan elfogyunk, mint a gyertyaszál, gazdasági és politikai értelemben kivérzünk, és amit eddig józan ésszel fel nem fogtak nagyjaink, azt kényszerből megteszik, vagy zuhannak egy hatalmasat.

Másik eshetőség, ha a Fideszen belüli elégedetlenség elér egy kritikus pontot, és komoly személycserékre kényszerítik a miniszterelnököt. Orbán az idézett évbúcsúztató beszédében egyébként kizárta a kormányátalakítás lehetőségét, így ezt mindenképpen belső nyomás hatására fogja megtenni, ha még ő lesz a kormány első embere. Elképzelhető egy kompromisszumos megoldás, hiszen a Fideszben mindig adtak annak a látszatára, hogy nincsenek komoly ellentétek a párton belül. Ha például Orbánt rá tudnák venni arra, hogy mondjon le a pártelnöki funkciójáról, miközben megtarthatja a kormányfői posztot, akkor létrejönne egy jól kitapintható ellenpólus a Fideszen belül, mely akár a kormány munkáját is tudná befolyásolni. Így akár azt is lehetne kommunikálni, hogy a rendkívüli helyzetben meg kell osztani a munkát, ezért kell új ember a párt élére a rendkívül elfoglalt kormányfő helyére. Arra kevésbé lehet számítani, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökséget áldozná fel a párt vezetése oltárán, hiszen ez számára sokkal fontosabb poszt, ráadásul innen ülhetne át komolyabb gond nélkül az államelnöki székbe.

A lényeg persze a részletekben rejtőzik. És a lényeg az, kik lehetnének Orbán Viktor kihívói, illetve kik képezhetnének ellensúlyt a kormányfővel szemben. Az ifjú törökök közül Rogán Antalt mindenképpen kihúzhatjuk a névsorból, hiszen a vagyonnyilatkozatának sokszori átírásával, kerületi polgármesterként meghozott korrupciógyanús intézkedéseivel eléggé leértékelte magát a házi toplistán, vele már valószínűleg látszólagos ifjú szövetségesei sem számolnak. Maradna Szijjártó Péter, aki külügyminiszterként csak bukdácsol a diplomácia nagy akadályversenyén, ráadásul a vagyonnyilatkozata szerint gyakorlatilag a szülei tartják el, akár egy tanulmányaira koncentráló gimnazistát.

A kiismerhetetlen és ravasz Giró-Szász Andrásra mindig lehet számítani, ha pénzről és hatalomról van szó, ám neki egyelőre nincs olyan súlya, mellyel ringbe szállhatna akár csak egy miniszteri posztért is. Habony Árpád hivatalosan nem is létezik, fizetést nem kap, ráadásul Orbán bizalmi embere, így őt is nyugodtan a cserepadra ültethetjük. Marad a bizarr tekintetű, cinikus mosolyú vásárhelyi megmondó legény, aki már szinte minden minisztériumtól elszipkázta a sok pénzzel és befolyással bíró területeket. Lázár János kétségtelenül ott tapossa Orbán Viktor sarkát már egy ideje, de lehet, hogy épp ez lesz a veszte. Mivel a Fidesz belső viszonyai épp olyan átláthatatlanok, mint a paksi szerződés részletei, nem tudhatjuk, hogy Orbán miért építette fel maga mellett Lázárt, miért tűri el arrogáns stílusát akár a hozzá közel álló kormányzati vezetők kárára is, meddig akarja hizlalni a volt vásárhelyi polgármester önbizalmát.

Mivel Orbán mindig kiváló kamarillapolitikus volt, elképzelhetetlennek tűnik a feltételezés, hogy nincs Lázár esetében egy „B terve” amely akkor lépne életbe, ha a miniszterelnökséget vezető miniszter megpróbálna túlnőni a főnökén. Nyilván van ilyen, de azt már tényleg nem tudhatjuk, hogy Orbán mivel szorongathatja meg a tökös alföldi legény férfiasságát.

És még nem beszéltünk a veteránokról. Elsőként Kövér Lászlóról, aki mostanában elszabadult hajóágyúként lő olykor éppen Lázárékra, olykor pedig a szemtelenkedő amerikaiakra. A házelnök ingerült reakciói arra engednek következtetni, hogy tényleg nagy a baj a párt és a kormány háza táján, ám belőle valószínűleg már nem lesz EU-s zászlót üldöző, antibolsevista, beszólogatós házelnöknél magasabban jegyzett funkcionárius.

És itt van a lassan az ellenzék kedvencévé avanzsáló Pokorni Zoltán, aki azon kívül, hogy veterán kormánypárti politikus létére kimondottan szerény anyagi helyzetben élte meg a harmadik Orbán-kormány válságát, komolyabb érveket nem lehet felhozni mellette. Az, hogy bírálta Hoffmann Rózsát az elbaltázott közoktatási politikáért, és hogy csípi a szemét Lázár egymilliós karórája, még nem elég indok arra, hogy hirtelen minden utóbbi négy évben a Parlamentben leadott szavazatát megbocsássa neki az istenadta nép. Pokorni kiszolgálta a rendszert szegényen és szorongva, de a lényeg, hogy nyomta a gombot, mint süket a csengőt, ha a frakcióvezetője leadta a jelt. Pokorni persze nem az ellenzékieknek akar imponálni, hanem a sajátjainak, akik okkal láthatnak benne kompromisszumokra hajlandó, okosan kombináló, europer politikust, aki visszarántja a fideszes mamutot a szakadék elől. Nyugati szövetségeseink ugyanis nem a Fideszt hatalmát szeretnék megdönteni, hanem egy olyan vezetőt szeretnének a kormány élén látni, akivel közös értékek mentén politizálhatnak. Ilyen személy lehet Varga Mihály is, aki persze most betagozódik az orbáni papagájkommandóba, mint muzikális ministráns a templomkórusba, de ha önállóan dönthetne, nyilván nem ebbe az irányba vinné a magyar gazdaságpolitikát.

Az alapvető kérdés mégis az, hogy van-e egyáltalán jó megoldás a Fidesz számára a mostani helyzetben? Nehéz dilemma. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mi a legkevésbé rossz számukra, akkor könnyebb megadni a választ. Olyan személycserék kellenek a pártban és a kormányban, melyek segítségével lassítják a mostani eszeveszett rohanást, lehetőséget adva ezzel arra a Fidesz nagy mamutjának, hogy olykor irányt váltson. Hogy ki üli meg ezt a hatalmas állatot, még nem tudni pontosan, de az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga 2015-ben.        

A Szegedi Kattintós bebizonyítja, hogy a fideszes kommunikációs agytröszt messze nem használta ki a néphülyítésben rejlő óriási lehetőségeket. Íme néhány ötlet arra, miként lehet elterelni a már ismert kommunikációs trükköknél is hatékonyabban a magyar ember figyelmét a szegénységről, Lázár János milliós órájáról, az új adókról és az amerikai kitiltási botrányról.

               Fotó: csodabogyo.lapunk.hu

Amilyen gyorsan előrántották a bűvészkalapból, olyan gyorsan vissza is ejtették oda Kocsis Máté pisilős, drogmaffiás ötletét. Aztán jött a vasárnapi boltbezárás, ami a kutyaharapás szőrivel bölcsesség fideszes változata, melynek lényege, hogy ez hülyeséget leghatékonyabban egy másik, annál is nagyobb hülyeséggel tudsz kioltani. Nem jött be, de biztosak lehetünk abban, hogy a kormány kommunikációs gépezete nem tétlenkedik az ünnepek alatt sem. Addig is, amíg elő nem állnak a farbával, a Szegedi Kattintós is megvillant néhányat a lehetőségek közül. Csapjunk is bele a lecsóba!

1. Egyszer már megpróbáltuk a II. Világháború alatt megleckéztetni az amerikaiakat, most miért fognánk vissza magunkat? Az a próbálkozás kissé egyoldalúra sikeredett, mert nem tudtunk reguláris csapatokat eljuttatni Florida partjaihoz azon prózai okokból, hogy nem volt sem megfelelő hajónk, sem tengerünk, a repülőinket pedig félúton Biatorbágy és Tapolca között lelőtték volna, ha netán New York bombázását kapták volna feladatul. Ellenben rendesen megszórtak bennünket az amcsi bombázók, és több ezer magyar katona és levente esett amerikai fogságba Ausztriában és Németországban.

Most azonban a Dunán feltűnés nélkül leúsztathatnánk egy aknaszedő hajót egészen a Fekete tengerig, onnan a Boszporuszon és a Dardanellákon, valamint a Földközi tengeren keresztül Gibraltár érintésével az Atlanti óceánt átszelve eljuttathatnánk békaemberek egy kisebb csapatát a keleti partra, ahol különböző szabotázs akciókkal kényszeríthetnék térdre az elbizakodott amerikai imperialistákat. Szóval, merjünk nagyot álmodni, és üzenjünk hadat az Egyesült Államoknak megtorlásul öt magas rangú kormányhoz közeli emberünk kitiltása miatt. Ha megtesszük, nem csupán itthon tereljük el a figyelmet, de a világsajtó garantáltan velünk foglalkozik majd legalább két napig.

2. A következő javaslat is katonai jellegű: Jelentse be a magyar kormány, hogy Magyarország mostantól atomnagyhatalom. Az első döbbenet után Kumin Ferenc, Giro-Szász András és Tuzson Bence egymást váltva csöpögtessék az információkat. Bizonyos technikákat Irántól, a dúsított uránt Észak-Koreától, a célba juttatáshoz szükséges rakétákat pedig az oroszoktól szereztük be. Szilárd Leó és Teller Ede örökösei gratuláló táviratokat küldenek majd Orbán Viktornak, az amerikaiak úgy megijednek, hogy azonnal felfüggesztik André Goodfriend diplomáciai mentességét, odadobva az ármánykodó ügyvivőt a magyar igazságszolgáltatásnak, a Jobbik pedig kezdeményezi, hogy atomtechnikánkat baráti alapon osszuk meg a Hamasszal, a Hezbollahhal és minden olyan terrorista szervezettel, amely Izrael elpusztítására törekszik.

3. A magyar kormány kezdjen zenei offenzívába. Balog Zoltán erőforrásminiszter jelentse be, hogy Mága Zoltán a New York-i Carnegie Hall-ban Fásy Ádám pedig a 49-ik Super Bowl szünetében lép fel Bunyós Pityu és Kaczor Feri társaságában. A magyar kultúra élharcosai közül az első vonalba lehetne szólítani Havasi Balázst, és Edvin Martont, de besegíthetne a 3+2 Szerbiából és Németországból Leslie Mándoki is, a közszolgálati televízió pedig örömittasan bejelentené, hogy a magyar zene meghódította a világot.

4. Varga Mihály és Matolcsy György közös sajtótájékoztatón jelentsék be, hogy a jelenleg devizában meglévő államadósságunk 70 százalékát manatra (AZN), az azeri pénznemre cseréljük. Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában helyesli a lépést, mellyel szorosabbra fűzzük a kapcsolatokat a baltás gyilkos hazájával. Orbán kiemeli, hogy Azerbajdzsán olyan erős illiberális állam, melyben elképzelhetetlen a nemzeti valuta árfolyam-ingadozása, ezért megbízhatóbb pénznem, mint a hanyatló nyugatot szimbolizáló dollár és euró.

5. Még ugyanebben a péntek reggeli rádiós monológjában a miniszterelnök bejelenti, hogy megválik főtanácsadójától, akit egyben kinevez a Szent Korona várba szállításárét felelős államtitkárrá. Habony Árpád helyére Pataki Attila érkezik, akinek elsősorban az lesz a feladata, hogy javítsa a kommunikációt a földönkívüliek és a kormány között. Orbán Viktor szerint ugyanis meg kell értetni a derék marslakókkal, hogy a rezsicsökkentés mellett az internetadó, az új útdíjrendszer és a vasárnapi boltbezárás is az ő érdekeiket szolgálja. Pataki a legalkalmasabb erre a feladatra, mert érti a földönkívüliek nyelvét, ugyanis olykor nem csak a várost, de a bolygót is elhagyja.

6. A miniszterelnök bejelenti, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány a fogpiszkálóadó bevezetéséről. Az már biztos, hogy minden elhasznált piszkáló után 27 százalékos "erdőhozzájárulási díjat" kell fizetni, csak az lesz a kérdés, hogy a befolyt összegből a Pilis erdeit telepítsék-e újra, esetleg az államadósságot csökkentsék vagy vásároljanak egy újabb ingatlant a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának. Azok, akik esetleg gyufaszállal vagy műanyag villával próbálják az ételmaradékokat kipiszkálni a fogaik közül, büntetőadót fognak fizetni, amely sávosan nő attól függően, hogy az illető az RTL Klubot vagy a közszolgálati televízió műsorát szokta-e nézni.

7. A kormány bejelenti, hogy nem újítja fel a 3-as metrót, hanem nemzeti óvóhellyé nyilvánítja, a nyomvonalon ugyanakkor magasvasutat épít uniós forrásból. Az építkezést keresztező házakat lebontják, helyettük az ócsai lakóparkban kínálnak fel cserelakásokat a tulajdonosoknak, melyek sokkal szebbek és komfortosabbak lesznek a korábbiaknál.

8. És végül a legmeggyőzőbb blöff: A nemzeti szuverenitás jegyében tiltsanak be mindent, ami valamilyen formában Norvégiához köthető. Ne lehessen például norvég bőrápolót forgalmazni, norvégmintás pulóvert hordani, norvég erdei macskát tartani, norvég fenyőt állítani a karácsonyi ünnepek alatt, és csapjon le a rendőrség mindenkire, aki A-ha számokat hallgat, zárjanak be minden színházat, melyek Ibsen darabjait játsszák.

Búcsúzóul idézzük Lord Shaftesbury örökbecsű sorait, aki ugyan nem volt sem norvég, sem amerikai, de a lényeget elég jól megragadta a következő két mondatban: "Mert az ellenállás természetszerűleg ott a legerősebb, ahol legszigorúbb a kényszer. Minél súlyosabb a teher, annál keserűbb a szatíra, s minél nagyobb a szolgaság, annál kifinomultabb lesz a bohóckodás."

Bréking: A Fidesz elérte a magyar politikai vicc újjászületését, amihez azért elég rendesen kellett kalapálnia a népet az utóbbi öt évben. Lassan olyan jellegű vicckultúra kezd kialakulni hazánkban, mint amilyen a Rákosi- vagy a Kádár-korszakban volt jellemző. A nép egyszerű gyermekei nem kímélik sem a legfőbb pártvezetőt, sem a hatalmon lévő pártot. Íme egy kis válogatás a teljesség igénye nélkül.

Kép: NÉGYmadár 

Vicceiben él a nemzet. Olyan országokra jellemző a politikai vicc burjánzása, ahol az emberek még nem félnek annyira az államhatalomtól, hogy ne mernék egymást felvidítani a piacon, utcán, kávéházban egy-egy ütős poénnal. A rendszerváltást követő húsz évben majdnem kihalt a magyar politikai vicc, ami annak a jele, hogy a problémák ellenére nem táplált olyan ellenszenvet a nép a politikai elittel szemben, mint most. A passzív ellenállás ilyen megnyilvánulása ellen sem a cenzúra, sem a megfélemlítés, sem a tiltás nem megfelelő eszköz, így szájról szájra terjednek az olyan viccek, mint például az alábbi:

1. Orbán vigyáz a demokráciánkra, Kövér a parlamentarizmusunkra, Schmitt az anyanyelvünkre, Pintér a törvényességünkre, Stumpf az alkotmányosságunkra, Polt a jogainkra, Szijjártó a külügyünkre, Matolcsy a pénzünkre, Selmeczi a nyugdíjainkra... a kecske pedig a káposztánkra. Ugyan mi bajunk lehetne már?

Az „unokák nélküli ország” egyik szomorú igazsága elevenedik meg a következő poénban:

2. Csomagol a hosszú külföldi munkára induló magyar, egy barátja segít neki a pakolásban. Az egyik bőröndben meglát egy Orbán-képet, rá is förmed a barátjára: - Ez meg mit keres itt? - Ha honvágyam lenne, elég ránéznem...

Schmitt Pál már régen lemondott a köztársasági elnöki posztjáról, ám a nemzet sportolóját azóta is előszeretettel „froclizzák” a viccfaragók:

3. A Nemzet Golyóstollának szeretettel: Ne gondolkodj! Ha gondolkodtál, ne mondd el! Ha elmondtad, ne írd le! Ha leírtad, ne írd alá! Ha aláírtad, ne csodálkozz...

Kép: NÉGYmadár

Természetesen Paks II is megkapja a magáét:

4. Az orbáni Magyarországon: A növényektől türelmet, az állatoktól emberséget tanulhatunk. "Ha a pofázásra generátort lehetne kötni, a Fidesz egymaga kiválthatná a paksi atomerőművet"

A sanyarú szociális helyzet ihlette az alábbi gyöngyszemet:

5. 2012-ben Magyarországon: - Mi volt régebben, tojás vagy tyúk? - Régebben minden volt: tojás is, tyúk is!

Egy kissé durva poén a miniszterelnökről:

6. Orbán látogatást tesz a Vatikánban. Ahogy találkozik a pápával, az kezet csókol neki. A körülötte levő bíborosok ezen teljesen felháborodnak: - Na de Szentatyám, ez azért túlzás...! Mire a pápa: - Ti csak ne szóljatok... ez az ember olyan, mint Jézus Krisztus! A bíborosok megrökönyödve kérdezik: - Hogyhogy? Erre a pápa: Istállóban született, barmok között él, akik imádják, és százezrek várják a mennybemenetelét...

Egy klasszikus öreg nénis, galambos, szaros vicc, amely elküldi az egész politikai elitet gyufáért:

7. Két öreg néni eteti a galambokat. Így szól az egyik: - Ezek a galambok, olyanok, mint a politikusok. - Miért?- kérdi a másik. - Mert amíg lent vannak a földön, addig a kezünkből esznek, aztán ahogy felkerülnek csak szarnak a fejünkre.

Kép: NÉGYmadár

A közmunka is komoly ihletet adott a viccszerzőknek:

8. A közmunkaprogram keretében, a munkanélküli állatok tornapályát építenek az erdőben. A nyuszi talicskázza a sódert, a róka vizet hord, a farkas keveri a betont, a medve döngöli az alapot, a sün támasztja a zsalufákat, amiket a bagoly szögez össze. Egyedül a ló lustálkodik egész nap egy fa alatt. Az állatok felháborodva reklamálnak: - Ide figyelj, te ló! Ez mindnyájunk közös ügye, te miért lustálkodsz? Te miért nem veszel részt a munkánkban? Mire a ló: Amit ti ezért kaptok, az nekem születésem óta itt áll a lábam között.

Egy nagyon rövid, ám ütős vicc:

9. Hogy hívják a kisnyugdíjast a piacon? Szárny és fejvadász.

És végül egy sistergős, ám nagyon belevaló poén:

10. Szeretem a választási kampányokat – mondja egy választópolgár - Ilyenkor tele vannak a kandeláberek Fideszes politikusokkal.

Összegyűjtötte: Frédi és Béni

Meddig cseresznyézik még egy tálból Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin? Valószínűleg addig, amíg valaki le nem vizeli a cseresznyét, így sem az orosz elnöknek, sem a magyar miniszterelnöknek nem lesz kedve a tálba nyúlkálni.

      Fotó: nepszava.com

Lázár János szavaival élve érdekházasság köttetett a magyar és az orosz fél között a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hajnalán. Már csak az a kérdés, kinek az érdeke ez a pragmatikus nász? A magyarok egyelőre nem sokat profitáltak abból, hogy egy ágyba feküdtek az egykori ősellenséggel, hiszen se Déli Áramlat, se gigantikus olajüzlet, se rubelkölcsön (szerencsére) és egyelőre Paks II is lebeg, mint mérgezett hal a lúgos vízen. Persze, ha nem titkosították volna örökre plusz 20 évre a paksi szerződés részleteit, elképzelhető, hogy kirajzolódnának a magyar érdekek is ebben a kusza történetben, ám a titok lényege az, hogy csak a bennfentesek profitálhatnak belőle.

Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy az amerikai hírszerzés bármelyik magyar képviselőnél többet tud a paksi szerződés lényegi elemeiről, és nyomásgyakorlásuk intenzitásából arra lehet következtetni, hogy ez az üzlet sem az amerikaiaknak, sem az EU-nak, és valószínűleg a magyaroknak sem lehet előnyös, így kizárásos alapon az oroszok profitálnak belőle egyedül. Önmagában az is egy felháborító tény, hogy mi magyar polgárok annyit sem tudhatnak erről a szerződésről, mint Kósa Lajos az új-zélandi szórványmagyarságról, miközben Paks II évtizedekre meghatározza a magyar energiapolitikát, az államadósságunk mértékét, valamint hazánk régiós politikai irányvonalát. Ha van valami, ami életbevágóan fontos döntés napjainkban, akkor ez az. Ezért rémisztő, hogy az oroszok egyre elképesztőbb sebességgel haladnak a gazdasági összeomlás felé, és ha igaz, hogy a paksi szerződésre alapozta az Orbán-kormány a következő évtized energia- és gazdaságpolitikáját, akkor most egy orosz rulett végjátékának szereplői vagyunk, és csak az a kérdés, hogy a halántékunkhoz szorított pisztoly ravaszát mikor kell meghúznunk.

Hogy a tárban lévő egyetlen töltény milyen veszélyes ránk nézve, azt a szerződés aláírásának körülményei jelzik. Amikor januárban megkötötték az egyezséget, Orbán Viktor rémülten és zavarodottan fészkelődött Putyin mellett a díszes székében. Egészen biztos, hogy erősen izzadt a tenyere, amikor a nagy orosz medve mancsába csapott, és valószínűleg, azóta is szorongva emlékszik vissza erre a pillanatra. A pókerarcú Orbán vonásain látszott, hogy most olyan hazárdjátékba vág bele, melyből, ha nyer, nagyot kaszálhat, ám ha bukik, akkor úgy kell majd felsöpörni őt és kormányát, mint a konfettit egy szilveszteri buli után. Lassan egy éve ennek a jelenetnek, de a mai napig ennek a zavarodottságnak a mibenlétét keresgélik az elemzők. Ha a sok titkolózás, mellébeszélés, elterelés mögött egy elhibázott stratégiai döntés áll, akkor szinte mindegy, hogy kik lesznek a miniszterelnökök Magyarországon a következő húsz évben, a magyar lakosság a saját bőrén fogja érezni ennek tragikus hatását. Bős-Nagymaros bukása ehhez képest kutyagumi.

Előfordulhat persze, hogy még ki lehet farolni ebből az üzletből, ám az oroszokat ismerve nyilván elég sok garanciát építettek be a szerződésbe annak biztosítására, hogy ők ne járjanak rosszul. Az is elképzelhető, hogy az amerikaiak a háttérben ki tudják kényszeríteni a paksi szerződés visszavonását, annak viszont ára lesz az oroszok és az amerikaiak felé egyaránt. Egyre valószínűbb, hogy Orbán olyan csapdába navigálta magát, melyből a maga erejéből nem tud kikászálódni, és akik a kezüket nyújtják felé, nem biztos, hogy segíteni szeretnének, inkább csak még mélyebbre akarják taszigálni ebben a gödörben. Ezért sem érdemes háborút vívni a fél világgal, hiszen ha baj van, csak a barátok tudnak segíteni, az ellenségekké tett egykori szövetségesek legjobb esetben is kárörvendve nézik, amint Putyin Dugovics Tituszként rántja magával a mélybe Orbán Viktort.

Trombitás Alfréd

Habony Árpádnak kell a legjobban tudnia, mennyire kifizetődő a szociális demagógia a politikában, hiszen állítólag ő találta ki a rezsicsökkentést Magyarországon. Azzal azonban, hogy megvillantotta közel félmilliós Gucci-táskáját a szegénység ellen tüntetők előtt, jelezte, neki személy szerint semmi köze azokhoz, akik érdekében a kormány meghozta ezt az intézkedést.

Fotó: Index.hu

A magyar politikai közélet talán legtitokzatosabb figurája Habony Árpád. Azon kívül, hogy egykori kendóbajnok, koronagondnok, Kapócs Zsóka volt pasija, és kikapcsolódásként nyugdíjasokat pofoz az utcán, nem sokat tudunk róla. Őszes bóbitája meg-megvillan a miniszterelnök környékén, ám, hogy tulajdonképpen milyen döntéseket „köszönhetünk neki”, csak a bennfentesek tudják. A szintén rejtőzködő életmódot folytató Simicska Lajosról legalább tudjuk, hány cége van, milyen sajtóorgánumok fölött diszponál, melyik szupermarketban vásárol magának sajtot és tejet, és hogy kiket delegált a magyar kormányba, illetve közhivatalokba. Habony Árpád esetében azonban csak tapogatózunk, mint vakhangya a szemétledobóban.

Hogy miért kéne tudnunk, milyen funkcióban, milyen díjazás fejében tömi tele Orbán Viktor fejét újabb és újabb ötletekkel? Például, mert ezekből a "szellemi sziporkákból" parlamenti előterjesztések, majd törvények és kommunikációs stratégiák lesznek. És mivel a tápláléklánc alján mindig a választópolgár van (vagyis mindennek az árát mi fizetjük), a habonyi ötletbörze rajtunk csapódik le előbb-utóbb. Habony úgy befolyásolja mindannyiunk életét, hogy semmit sem lehet rajta számon kérni, hiszen elvileg még munkaszerződése sincs.

Amikor megvillantotta Gucci-táskáját a sanyarú szociális állapotok ellen tüntetők előtt, mindenki számára világos lett, hogy Magyarországon valószínűleg ő a leggazdagabb munkanélküli. Olyan lendülettel köpte szembe azt a szociális politikát, melyet a rezsicsökkentéssel kövezett ki, hogy azt még a legvérmesebb fideszes szavazók is elkapták a fejüket. Habony a rejtőzködő orbáni erőközpont szimbóluma lett, akár titkosítani is lehetne, mint a paksi szerződést. Gyakorlatilag senki sem hiszi el, hogy cége, a Színes Tinták Bt. évek óta veszteséges, de mivel személye szent és sérthetetlen, ez nem számít semmit.

Habony annak a politikai elitnek lett a kirakatembere, amely teljesen elszakadt a magyar rögvalóságtól, aki semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek legyenek ebben az országban. Ha értené, milyen vérlázító Gucci-táskát lóbálni bárhol, bármilyen eseményen ebben az országban, akkor nem javasolta volna a főnökének, hogy valódi szociálpolitika helyett néhány asztalról lesöpört morzsával szerezzenek szavazatokat maguknak a tavaszi választások előtt. Mivel azonban ez a trükk bejött, most elképzelni sem tudja, miért ítélik el „azemberek” az ő fényűző hóbortjait.

Mégis tény, Habony Árpádot a magyar választópolgárok emelték magasra azzal, hogy bedőltek annak az ősi trükknek, melynek állítólag ő volt az ötletgazdája. Pedig Habony csak egy régi dallamot hangolt újra: ha a nyomor szélére sodorjuk a társadalom egy jelentős hányadát, akkor ez a tömeg rendkívül hálás lesz egy felé dobott száraz kenyérvégért is. Kockás Gucci-táskájával végül ő maga hiteltelenítette ezt a politikát, úgyhogy a csodafegyverek arzenáljából akár ki is lehet húzni a rezsicsökkentést. Marad még két fontos kérdés: Lesz-e újabb csodafegyver, mellyel tartósítani lehet az Orbán-rendszer hatalmát, illetve, mi lesz Habony Árpád sorsa, ha a miniszterelnök sem bízik már az ötleteiben? Ez utóbbi fontos, ám egyáltalán nem a leglényegesebb kérdés. Habony karrierje lényegét tekintve valószínűleg alig különbözik majd Rogán Antalétól, Szijjártó Péterétől, Lázár Jánosétól vagy Deutsch Tamásétól. Ha buknak, együtt buknak majd. Ha nem buknak, akkor maradnak a csodafegyverek, a látványintézkedések, a hazugságok, és persze Habony és társai.

Frédi és Béni

...az új irányt: A magyar társadalmat nem konzervatívokra és szociálliberálisokra, nem vallásosakra és ateistákra, nem kormánypártiakra és ellenzékiekre, hanem drogosokra és tisztákra kell osztani. Így aztán nem a politológusok, szociológusok, közvélemény-kutatók, hanem a drogtesztek mutatják meg, hol húzódik a határ a társadalom különböző csoportjai között.

                 Fotó: borsonline.hu

Ilyen ormótlan és rágós gumicsontot még nem dobtak a magyar sajtó elé az utóbbi 25 évben, így sokáig rágódtam azon, hogy érdemes-e úgy táncolni, ahogy egy budapesti kerület polgármestere fütyül. A végső érv az volt, hogy mégis klaviatúra után nyúltam, ha szó nélkül megyünk el egy ilyen őrült ötlet mellett, jön egy ennél is nagyobb szamárság, azért, hogy véletlenül se foglalkozzon a közvélemény az igazán fontos dolgokkal.

Tegyünk tehát úgy, mintha Kocsis Máté valóban úgy vélné, hogy hazánk szorító problémáit bármennyire is oldaná az a hajmeresztő ötlet, mely állítólag az ő jólfésült fejéből pattant ki. Vegyük először a célcsoportokat: kamasz gyerekek, újságírók, politikusok. Mintha ezt a három alapvetően különböző hátterű, mentalitású és irányultságú csoportot az hozná egy platformra, hogy tagjai előszeretettel lövik be magukat. Ugye nem kell bizonygatni, hogy ez már önmagában is egy épületes baromság!

Aztán jönnek a finomságok: Óriási különbségek vannak a kamaszok között életkor, nem, szociális helyzet, tudatosság, önismeret és még ki tudja hány szempont szerint. Léteznek olyan települések, közösségek, iskolák, ahol a drogokat csak hírből ismerik, és persze vannak olyan helyek is, ahol szinte már mindenki kipróbált már valamilyen szert. Ez előbbiek esetében a teszt szinte reklámértékkel bír, hiszen a kamaszokat minden vonzza, ami tilos, utóbbinál viszont gyakorlatilag semmit sem ér, hiszen teszt nélkül is mindenki tisztában van a helyzettel.

Ahogy a gyerekek sértve érezhetik magukat azáltal, hogy ilyen szűrés alanyaivá teszik őket, úgy az újságírók nevében kikérem magamnak azt gyanúsítgatást, amit a vizsgálandó körbe történő bevonás sugall. Mintha azért születne egyre több kritikus hangú újságcikk, híradós tudósítás, mert a firkászok belövik magukat, mielőtt munkához látnának. Ezért a sunyi célzásért sem Kocsis Mátét, sem a Fideszt, sem a kormányt nem fogják jobban szeretni az újságírók, így az egykori pártszóvivő jó nagy bakot lőtt ezzel az ötletével.

Boncolgassuk tovább ezt a csoportot! Ki számít újságírónak? Egy tévés stáb esetében csak a riporter, vagy az operatőr és a technikus is? Egy adáslebonyolító stábban a képvágó, a rendező, a világosító vagy a kávét hordó gyakornok is alá kell, hogy vesse magát a tesztnek? Ha így van, akkor előfordulhat az, hogy egy stúdióban mindenki tiszta lesz kábítós szempontból, ám a takarító néni vigyorogva fókázza a linóleumot, a karbantartó betépve bóklászik a fűtőházban, portás pedig úgy vigyorog a fülkéjében, mintha a hetedik mennyország felé tartana. Így már minden rendben lesz?

Nem beszéltünk még az írott sajtó esetében a bloggerekről, a tördelőkről, a nyomdai munkatársakról a korrektorokról, a fotósokról, a grafikusokról, a titkárnőkről, az üzletkötőkről, a rendszergazdákról és még egy csomó emberről, akik a szó klasszikus értelmében nem újságírók, de a sajtó munkájához kötődnek.

Az igazi agyrém azonban a politikusok esetében üti fel a fejét. Ki számít politikusnak? És most tényleg ne vicceljük el a dolgot! Minden választott képviselő Balmazújvárostól Nyékládházán át Dombiratosig? Ha a képviselőnek tisztának kell lennie, akkor a jegyzőnek vagy irodavezetőnek miért nem? Ha egy országgyűlési képviselőnek alá kell vetnie magát egy ilyen tesztnek, akkor egy államtitkárnak miért nem? És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az senkit sem érdekel, amikor egy parlamenti vagy önkormányzati képviselő részegen tántorog a padsorok között egy hivatalos ülésen (vagy bambán egy sátorrúdba kapaszkodik egy kakaspörkölt főző versenyen), az bocsánatos bűnnek számít, de ha két hónapja elszívott egy dzsangát, éghet a feje a szégyentől, amikor nyilvánosságra kerül a teszteredménye.

Nem a drogok melletti állásfoglalás ez a dohogás, de a különböző függőségekkel foglalkozó szakemberek ezerszer elmondták már, hogy az alkohol bizonyos mennyiség felett sokkal ártalmasabb az egyénre és a társadalomra, mint a könnyű drogok többsége. Nálunk azonban részegnek lenni virtus, míg a kábítószerekkel kriminalizálni lehet gyerekeket, politikusokat, újságírókat.

Szóval, az egész ötlet olyan eszement agyrém, amit lehet ugyan finomítani, de ép ésszel akkor sem lehet felfogni, ha több száz oldalas törvénybe foglalják. Tényleg akkora a baj a kormányzat háza táján, hogy már ilyen hatalmas blaszfémiával lehet csak elterelni a figyelmet? Tényleg olyan csököttnek gondolják a magyar társadalmat, hogy a drogok elleni harc ürügyén meg nem történtté lehet nyilvánítani a korrupciós ügyeket, az egyre nyomasztóbb szegénységet?

A drogprobléma persze létezik, de annál sokkal komolyabb gond, minthogy gumicsontként vessük oda más ügyek leplezésére. Kocsis Máté irányt tévesztett, ahogy a mögé beálló kormányzó párt is. A gumicsontok ideje lejárt, most már azon kéne ügyködni, hogy „azemberek” asztalára ne csak csont, hanem valódi étel kerüljön.

Trombitás Alfréd 

A tűzszerészek serényen dolgoznak, ám ha bármelyik politikai vagy gazdasági bomba működésbe lép, a kormányzópárt darabokra hullhat. Most derül ki, hogy a Fidesz képes-e túlélni akkora krízist, melyhez foghatót az 1994-es választási bukás óta nem élt át.

Fotó: Illusztráció

A ciklus közben 40 százalékos népszerűséggel bíró Fidesz annyira elrontotta a kampányát, hogy kis híján a Parlamentbe se jutott be 1994-ben. A legenda szerint olyan mértékben zuhant a népszerűségük, hogy ha két héttel később lettek volna a választások, Orbán Viktor és csapata talán helyet sem foglalhatott volna a parlamenti patkóban. Innen szívta fel magát a párt olyannyira, hogy a korábban kétharmados többséggel kormányzó szociálliberális kormányt képes volt leváltani 1998-ban. Orbán Viktor legendája tulajdonképpen innen eredeztethető, hiszen később is képes volt szinte a nulláról indulva hatalmas tömegeket magához édesgetve legyőzni az általuk örök gonoszként aposztrofált baloldalt. Az idei választások után több kormánypárti politikus és néhány elemző azt a véleményt is megengedte magának, hogy a politikai ellenzék tulajdonképpen nem létezik, a Fidesznek már csak belső ellenzéke van, melyet jó esetben meg kell hallgatni, rosszabb forgatókönyv szerint pedig ki kell iktatni.

Ez az önbizalomtól duzzadó politikai elit és szurkolótábora most azzal kénytelen szembesülni, hogy az eddig a felszín alatt szunnyadó problémák szinte egyszerre törnek elő a magyar társadalom különböző rétegeiből. Igazuk lett azoknak, akik szerint a problémákat sikerült olyan mélyen elnyomni a három idei választás kedvéért, hogy most szinte elemi erővel tört elő az elégedetlenség, ami nem csupán az Orbán-kormány harmadik ciklusát veszélyezteti, de könnyen kerülhet a Fidesz olyan válságos helyzetbe, mint húsz évvel ezelőtt. Lássuk, melyek azok az időzített bombák, melyek bármikor robbanhatnak:

1. A 2015-ös költségvetés tervezete ékes bizonyítéka annak, hogy a kormány nem tudta kivezetni az országot a válságból, illetve hibernálta azt az állapotot, melyet a Bajnai-kormány ráhagyott. Az öt évvel ezelőtti gazdaságban azonban még megvolt a kibontakozás esélye, a mostani azonban teljesen kilátástalan, így az EU-s pénzek nélkül már a gödör alján lennénk. Újabb és újabb sarcok kiagyalásán érjük Varga Mihályt és csapatát, rá akarják tenni a kezüket arra az „apró pénzre” is, mely a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlása után még megmaradt, folyamatos „multizással” rabolják le a befektetésre, fejlesztésre még képes nyugati tulajdonú piaci szereplőket. A költségvetés nem tartalmaz érdemi változást sem az adózásban, sem az államháztartás szerkezetében, így továbbra is bóvli országnak fognak tekinteni bennünket a befektetők. Ha csak egy kisebb gazdasági válság meglegyinti a régiónkat, ez a költségvetés úgy elszáll, mint egy május 1-jei lufi.

2. Ide kapcsolódik a másik lehetséges „Nagy Bumm”, ami ellen Varga Mihály kesernyés mosolya szintén nem lehet gyógyír. Ez ugyanis már világpolitikai dimenzióval bír, így a nyitott, kiszolgáltatott kis magyar gazdaság teljesen védtelen ezzel szemben. Ha a nagy testvérnek kiszemelt oroszok nem lesznek képesek sem anyagi, sem politikai támogatást nyújtani az Orbán-kormánynak, az nem csak ideológiai blamázst jelent, de komoly gazdasági következményekkel is járhat. A hosszú időre titkosított paksi megállapodásban ugyanis valószínűleg olyan garanciákat építettek be a szerződő felek, melyek biztosítanák a magyar kormány túlélését nagyobb gazdasági krízisek esetében is. Ha azonban az oroszok olyan mély válságba kerülnének, hogy a beígért kölcsönt sem tudnák kiköhögni, főhetne Varga Mihály és Orbán Viktor feje, honnan teremtsék elő a hiányzó forrásokat.

3. Ennél sokkal kézzelfoghatóbb válságjelenség azonban a Fidesz vezérkarát érintő korrupciógyanús ügyek tobzódása. Könnyű a sajtót hibáztatni azért, mert állítólag hergelik a szegény magyar népet az urizáló magyar politikai elit ellen, ám két dolgot érdemes leszögezni: Egyrészt a rokonok mögé jól elbújtatott ingatlanvásárlások nem jutottak volna a sajtó tudomására, ha nincsenek a kormányzópárton belül olyan sértett emberek, akik szívesen kitálaltak ellenlábasaik pozícióinak gyengítése érdekében, másrészt a sajtó nem csinál egyebet, mint teszi a dolgát. Végre! Ehhez a kormánynak bele kellett gyalogolnia az RTL Klub gazdasági érdekeibe, végveszélybe kellett sodornia ellenzéki hangvételű internetes portálokat, nem mellékesen ezekkel a hírekkel lehet legjobban eladni a bulvárlapokat. A sajtó feladata nem az, amit az úgynevezett közmédia művel a hírek elhallgatásával, átszabásával, a kormány agitációs és propaganda stratégiájának kiszolgálásával. A Magyar Televízió híradója lassan az észak-koreai tévé szintjére süllyed, miközben a közszolgálati rádió ontja magából a központilag szerkesztett és cenzúrázott híreket. Ez egyrészt önbecsapás, de ami ennél is rosszabb, hogy az adófizetők átverése, illetve leszoktatása az általa finanszírozott médiumokról.

4. A hirtelen kerekedett politikai válság láttán beindultak a Fidesz elszabadult hajóágyúi is. Pokorni Zoltán eddig sem fogta vissza magát, ha Hoffmann Rózsa ténykedésének kritizálásáról volt szó, de most keményen beszólt a rongyrázó fideszes mainstreamnek. A budapesti KDNP-n belül is mozgolódnak az elégedetlenkedők, Deutsch Tamásra pedig mindig lehet számítani, következmények nélkül rá lehet pisilni a pénztárgépre. A legnagyobb veszély a párt legendás egységére azonban maga Simicska Lajos, ősi gazdasági háttérember jelenti, aki most már hivatalosan is háborúban áll a miniszterelnökkel. Ha ő nyíltan szakít a hivatalos fideszes iránnyal, vagyis kiáll az atlanti orientáció mellett, az nem repedés lesz a párt testén, hanem egy hatalmas hasadék. Ha a Fidesz önmagát szaggatja szét, az nagyon fog fájni, mert ezzel olyan ellenzéket hoz helyzetbe, amely gyakorlatilag már csak papíron létezett.

5. És végül lássuk a legveszélyesebb pokolgépet, melyen nem csak Orbán Viktor és csapata, hanem minden magyar állampolgár csücsül. A kormány szemellenzős társadalompolitikájának eredményeként olyan szociális krízis elé nézünk, amelyhez hasonló nem volt a rendszerváltás óta. A szegénység térnyerése egyértelmű bizonyítéka annak, hogy lényegi beavatkozás nélkül nem lehet megállítani a középosztály lesüllyedését, arról nem is beszélve, hogy az elszegényedett, kilátás nélküli milliók felemelésére már kísérletet sem tesz a kormányzat. A közmunkaprogram értelmetlenségét már többször bebizonyították a témához értő szakemberek, a kormánypárti politikusokat pedig csak a statisztikailag kimutatott csökkenő munkanélküliségi mutatók érdeklik. Kétségtelen, hogy egy száguldó luxusautóból kinézve csak a közmunkások sárga mellénye villan elő, de ha megállnának és beszélgetnének a törvényhozók ezekkel az emberekkel, talán belátnák, hogy az emberi méltóságát nem az út mellett falevelet gereblyézve szerzi vissza az ember. Ami még ennél is nagyobb baj, hogy a bérek reálértékének romlása miatt megindult a bérből és fizetésből élők leszakadása is, amit a kormány szintén nem képes súlyának megfelelő módon kezelni.

Ha csupán ezt az öt időzített bombát vesszük, már van mitől tartanunk, hiszen a kormány és kormányzó pártok válsága erősen kihat az ország kilátásaira is. Más kérdés, hogy a realitásoktól elszakadni látszó fideszes politikusokra ráfér egy kis rémület, és egy hangyányi önvizsgálat. Ha azonban újra csak az ellenségkereséssel lesznek elfoglalva, akkor valamelyik bomba az öt közül működésbe lép, ezzel felrobbantja a többi négyet is, és az már nem csak egy kis szilveszteri petárdadurrogtatás lesz...   

Frédi és Béni

Az Orbán-kormánynak lassan fel kell adnia azt a bozótharcos taktikát, mellyel sikeresen védelmezte eddig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Most, hogy sokasodnak a bajok, egyértelmű vált, a hatalmat nem lehet pusztán kommunikációval és látszatintézkedésekkel fenntartani. Kormányozni is kéne már valamikor!

Fotó: magyarszo.com

Nagyon egyszerű módszer alapján politizál az Orbán-kormány 2010 óta. Ennek lényege, hogy a társadalmat apró atomjaira kell szedni, az elszigetelt szakmai, gazdasági, szociális közösségeket így könnyedén, egyesével le lehet vadászni, ha pedig ellenáll valaki, véletlenül sem egyezkednek vele, hanem odacsapnak megint, hogy aztán kérdezni se legyen kedve többé. A kormányzati bunkósbot szedte is az áldozatait a magánnyugdíj-pénztártagoktól a rendvédelmi dolgozókon át a leszakadók egyre népesebb táboráig.

A szétszaggatott magyar társadalom bénultan nézte, hogyan kótyavetyélik el az ország vezetői a trafikjait, a földjeit, az alkotmányosságba helyezett bizalmát, a tisztességes választásokba vetett hitét, hogyan devalválta az európai értékekhez való kötődését. Ha felemelte a szavát egy társadalmi csoport vagy ellenzéki erő, azonnal jött a Békemenet, és beleégette „azemberek” agyába, hogy nincs választása, úgyis az lesz, amit a Fidesz legfelsőbb körei jónak látnak.

Hiába sértettek meg egyre nagyobb tömegeket, hiába gyülemlett a társadalomban a tehetetlenség érzése, a legendásan populista fideszes kommunikációs gépezet el tudta hitetni az emberekkel, hogy a rezsicsökkentés a legjobb dolog az életükben, ami az utóbbi huszonöt esztendőben történt velük.

Kétségtelen, hogy látványos eredmény kétharmados többséget szereznie egy olyan kormánynak, amely a szakpolitikában vagy nem csinált semmit, vagy kudarcot kudarcra halmozott. A kommunikációs trükközés azonban elaltatta azokat is, akiknek elemi érdekük lett volna, hogy érezzék, ez a fajta politizálás hosszú távon fenntarthatatlan. Az Orbán-rezsimet saját önelégültsége veszélyezteti a legjobban.

Lássuk a tényeket: Az elmúlt négy és fél év alatt hazánk nemzetközi téren olyannyira elszigetelődött, hogy a nyugati világ egyetlen meghatározó politikusa sem hajlandó szóba állni sem a magyar külügyminiszterrel, sem a miniszterelnökkel.    

Az oktatást az államosítás álcája alatt mély válságba taszították az óvodáktól az egyetemekig. Folyik az egészségügy kivéreztetése, a költségvetés csak olyan különadók kivetésével képes egyensúlyban maradni, mely gátolja a gazdasági növekedést, a munkahelyek teremtését. A közmunkaprogram a porhintés csimborasszója, hiszen semmi más, mint egy megcímkézett segély. Ha kiszámoljuk, hogy egy „főállású” közmunkás 200 forintos órabérért dolgozik, akkor nem nehéz belátnunk, hogy az egész program csak a tragikus foglalkoztatási adatok kozmetikázására szolgál.

Folytathatnánk a sort azzal, hogy a magyar haderő lassan az albán hadsereggel sem bírna el, ha rohamra indulnának ellenünk, vagy azzal, hogy a haveroknak juttatott állami földek pusztán az uniós támogatások arcátlan begyűjtéséről szólnak, a devizahiteleseket pedig háromszor mentették meg sikertelenül, és most már szinte bizonyos, hogy a legeladósodottabbak végleg a bankok elleni kormányzati harc áldozatai lesznek.

Az Orbán-kormány bukásához azonban mindez kevés, mert profi módon felépített kommunikációja a csillagot is képes lehazudni az égről. Van azonban minden magyar politikai erőnek egy közös gyenge pontja. Erről a Horn-kormány, a második Gyurcsány-kormány, de akár az első Orbán-kormány is tudna mesélni. Ez pedig nem más, mint a korrupció. A magyar nép ugyanis szinte mindent meg tud bocsátani, a korrupciót azonban soha, senkinek.

A látványosan meggazdagodó kormánypárti politikusok és vállalkozók ráadásul teljesen értetlenül állnak az előtt a tény előtt, hogy az emberek nem hajlandók több adót fizetni, újabb és újabb állampolgári jogokról lemondani azért, hogy a korrupció gyanújába keveredett rezsim ott folytassa, ahol április 6-a előtt abbahagyta. A kormány tagjai elhitték azt, hogy az emberek a korábbi politikájuk folytatására hatalmazták fel őket. Nem vették komolyan azokat a figyelmeztető jelzéseket, melyek pedig az elemzésekből könnyen kiolvashatók. A rájuk szavazók nagy része a kormányképes ellenzék hiánya miatt adta rájuk a voksát, de még így is több mint félmillió szavazót vesztettek 2010-hez képest. Azt sem vették figyelembe, hogy az emberek bíztak abban, hogy a megszorítások eredményeként most tényleg a gazdasági fejlődés és politikai konszolidáció következik, aminek hatására valódi munkahelyek jönnek létre.

Ám csalódniuk kellett, hiszen a kormány még erőszakosabb, még kiszámíthatatlanabb, politikusai pedig még hivalkodóbbak lettek. Érzéketlenségükkel eljutottak arra a szintre, hogy egy hónap alatt elherdálták támogatottságuk harmadát, ami negatív csúcs a rendszerváltást követő években. Ha ez a meghökkentő adat nem lenne elég bizonyság arra, hogy itt paradigmaváltásra lesz szükség, akkor csak egy pillantást kell vetni a decemberi tüntetések naptárára. Karácsony előtt ugyanis még legalább hatszor vonulnak ki az emberek az utcákra elsősorban a korrupció ellen tiltakozni. Ha a Fidesz vezetése nem látja be, hogy a korrupció vádja ellen nincs csodafegyver, és újabb kommunikációs trükközéssel kívánja elmaszatolni a tényt, hogy érdemben nem kormányoz, akkor nagyon forró télre számíthat.

Trombitás Alfréd

Akár Görbe Nóra is elindulhatna a megüresedett veszprémi egyéni képviselői helyért, hiszen Veszprémi Lindaként akár eséllyel is pályázhatna az országgyűlési tagságra. Időközi választáson még nem tolongtak ilyen sokan a megszerezhető mandátumért, ami persze érthető: ez a választás fontosabb, mint bármelyik eddigi időközi voksolás a rendszerváltás óta.

Török Gábor politológus azzal az indokkal lépett vissza a veszprémi jelöltségtől, hogy nem akar a nagypolitika játékszerévé válni. Meglehetősen naiv kijelentés egy olyan embertől, aki évtizedek óta kutatja a politika mozgásait, a benne rejlő törvényszerűségeket. Ő tudja a legjobban, hogy igen nagy gyakorlati, de ennél is nagyobb elvi jelentősége van annak, ki örökli meg a Brüsszelbe távozó Navracsics Tibor helyét, ezért nem attól függ, hogy a nagypolitika rátelepszik-e erre a helyi ügyre, hogy Simicska Lajos jelölteti-e magát. A milliárdos vállalkozó bejelentkezése azonban nem csak Törököt zavarta össze.

Forrás: magyarnarancs.hu

Nem csupán a kétharmad megtartásáról, illetve elvesztéséről van ugyanis szó, hiszen a Fidesz ügyes trükközésekkel a hiányzó mandátum ellenére is átvihet alkotmánymódosításokat. A ringbe szálló felek nyilván ezzel a kézzelfogható téttel fognak kampányolni pro és kontra, ám Simicska váratlan színre lépése egy új dimenziót is ad ennek a választásnak. Ha ugyanis Simicska tényleg komolyan gondolja, hogy közvetlenül (is) beszáll a politikába, azzal a jobboldalon igen komoly átrendeződések indulhatnak meg.

Amíg a kormányzó párt kétharmada állt, mint a cövek, senki sem morfondírozott azon, hogy a nyílt Európa-ellenesség, a sikertelen unortodox gazdaságpolitika, az érzéketlen szociálpolitika, valamint az egyre kínosabb korrupciós ügyek hatására ismét felmerül egy jobboldali alternatíva szükségessége. Itt persze nem a Jobbikra gondolunk, mert oda már átcsábultak azok a fideszes szavazók, akik puhának tartották Kövér Lászlót, vagy ingerelte őket Rogán Antal fényűzése, Kósa Lajos zavaros "fémkupakolása"esetleg Deutsch Tamás nyeglesége.

Simicska csatasorba állásával egy olyan alternatív tömörülés, frakció, esetleg párt kialakulása válhat realitássá, amely a klasszikus jobboldali erőként kiáll a nyugati értékek, a piacgazdaság, a magántulajdon szentsége, a jogállamiság és a liberális demokrácia mellett. Ha igazak a pletykák, az április 6-i országgyűlési választások után épp ezeket az értékeket hiányolta Simicska Lajos Orbán Viktor jövőképéből. A nagyvállalkozó ismert orosz-ellenességéről, nehezményezi, hogy harcban állunk az EU-val, hiszen az ő vagyona leggyorsabban az unió támogatásaiból gyarapodik, nem érdeke végleg tönkretenni a piacgazdaságot, mert a jelenlegi fajsúlyos, de még kezelhető állami szerepvállalás éppen megfelel a cégeinek.

Simicskának mindene adott ahhoz, hogy ütős kampányt hozzon össze Veszprémben. Az óriásplakátokról csakis ő néz majd le az emberekre, mert cége uralja ezt a piacot, a kormány szócsövének számító Magyar Nemzet szintén az ő érdekeltségébe tartozik, a Hír TV szintúgy, ahogy az ingyenes Metropol is ontja majd magából a számára előnyös híreket. Ha a vállalkozó sikeresen felépíti a mérsékelt jobboldali politikus imázsát, aki rengeteg fejlesztést, beruházást ígér Veszprémnek, akkor fideszes jelölt legyen a talpán, aki fölé tud ígérni Lajosnak.

De miért vesszük készpénznek, hogy a Fidesz-közeli vállalkozó nem Fidesz színekben indul? Egyrészt, mert a párt vezetőinek reakcióiból arra lehet következtetni, hogy eszük ágában sincs asszisztálni Simicska magánakciójához, másrészt akár fideszes színekben is indulhatna, akkor is megoszthatná a pártot. Ha ugyanis bejutna a parlamentbe, akkor olyan erőtér jelenne meg körülötte, melynek hatásai most még kiszámíthatatlanok. Ő nem pusztán egy szavazat lenne a Parlamentben, hanem a hozzá kötődő, illetve csapódó jobboldali, esetleg néhány baloldali honatya nem csak a kétharmados döntéseket csáklyázhatná meg, hanem akár a többséget is elvehetné a kormányzó erőtől.

A legvalószínűbb forgatókönyv mégis csak az, hogy Simicska teszteli a környezetét, kivár, ráérez a lehetőségre, esetleg elveti az ötletet, de az is egy opció, hogy egy strómant indít maga helyett. Ha valakinek annyi pénze és befolyása van, mint neki, mindenki erősen koncentrál a tetteire, és kiváló terepet biztosítanak az összeesküvés elméletek ipari méretű gyártásának. A sajtó imádja ezt, és Simicska jól tudja ezt. Elképzelhető, hogy csak a tárgyalási pozícióit szeretné megerősíteni, mielőtt ismét leül alkudozni egykori barátjával, Orbán Viktorral. Egy biztos: nem a veszprémiek gondjai, vágyai motiválják. Veszprém bevétele ugyanis nem a veszprémieknek fontos, ők csak nézik, miként kapaszkodnak fel a falaikon olyan politikusok, akik eddig legfeljebb turistaként jártak a királyi városban.

Frédi és Béni 

Nem lett igazuk azoknak, akik Matolcsy György távozásával és Varga Mihály érkezésével minőségi változást reméltek a gazdasági tárca élén. Varga a 2015-ös költségvetés tervezetével végleg bebizonyította, hogy hiú remény volt tőle kiszámítható és kicsinyes trükköktől mentes gazdaságpolitikát várni.

Fotó: varanus.blog.hu

Mi a különbség Matolcsy György és Varga Mihály között? Már szinte semmi, ha csak azt nem vesszük számításba, hogy utóbbi még nem mesélt a japán és magyar babák pöttyös popsijáról. Varga viszont bevezetett egy új módit a sajtó megregulázására: munkatársai félrelökdösik a kellemetlenkedő médiamunkásokat, mintha ezzel palástolni lehetne azokat a bajokat, melyek a magyar gazdaságban évről évre újratermelődnek.

A költségvetés mostani tervezete kerek-perec bebizonyította, hogy Varga Mihály Matolcsy György legjobb magyar tanítványa, akár katedrát is kaphatna a bankelnök alapítványi iskolájában. Varga ugyanúgy szipolyozza a vállalkozásokat, mint elődje, ugyanúgy az adózás sávjának mértékével tesz különbséget barát és ellenség között, ugyanúgy nem támasztja alá ész érvekkel és hatástanulmányokkal az új adónemek bevezetését. Varga Mihály épp úgy tarhálásként fogja fel a költségvetést, mint Matolcsy, alig foglalkozik a kiadások csökkentésével, ugyanakkor rettenetes terhet tesz az adófizetők és a versenyszféra szereplőire.

Fenntartja azt a képtelen állapotot, hogy míg a személyi jövedelem esetében egykulcsos adót vet ki, a gazdaság szereplőit sávosan adóztatja. Nyilván érzi a feloldhatatlan ellentmondást abban, hogy míg a gazdagokat támogatva úgymond az adófizetőknél hagyja a pénzük nagy részét, elősegítve a fogyasztás növekedését, addig a cégeket jól megkopasztja, hogy véletlenül se tudjanak fejleszteni, beruházni, ezzel új (valódi) munkahelyeket teremteni. Amikor valami váratlan oknál fogva (például elementáris tiltakozás) kénytelen visszavonni egy tételt a tervezett költségvetésből, benéz a kredenc alá, és ha meglát a földön két elgurult krajcárt, azonnal félrehúzza a bútort és lehajol érte.

Ez történt most a magánnyugdíjpénztárak esetében. A már alaposan megsanyargatott szektor megmaradt 200 milliárdját most azért pécézte ki, mert főként a netadó elmaradásával még mindig hatalmas lyuk tátong a költségvetésben. A legborzalmasabb azokat az arcpirító csúsztatásokat hallgatni a nemzetgazdasági minisztertől, melyekkel bizonyos értelemben már túl is tesz Matolcsyn, aki az egész enistandolást kitervelte és a nagy részét végrehajtotta. Mindezt azok után, hogy a kormány a zsarolással megszerzett háromezer milliárd forinttal nem igazán tud (vagy nem akar) elszámolni. Varga jól tudja, hogy az a 60 ezer ember, aki a fenyegetőzések ellenére pénztártag maradt, nagyon elszánt, fejenként átlagban 3 millió forint megtakarítással rendelkezik, és tisztában van azzal, hogy az a pénz, mely örökölhető, az magántulajdon, így az állam nem nyúlhatna. De nyúlkál, és akinek a zsebéig elér, az nagyon dühös lesz.

Varga épp akkor szánja rá magát erre, amikor a parlament enyhíteni készül az összeférhetetlenségi szabályokon, így közvetlenül és büntetlenül közpénzhez juthatnak képviselők, kormánytagok, és azok családtagjai. Ha ez az unortodox szemlélet, akkor kár 200 milliárdot a népszerűsítésére költeni, mert a nép nem kér belőle. Semmi pénzért.

Frédi és Béni