A Fidesz olyan erősnek mutatja magát a választási kampány startjánál, hogy azt gondolhatnánk, akár egyenlő feltételeket is biztosíthatna ellenfeleinek, és még így is simán nyerhetne. Ehelyett ott sérti az esélyegyenlőség elvét, ahol csak tudja. Elképzelhető, hogy a kormánypártiak mégsem bíznak abban, hogy egy tisztességes versengésben győztesek lehetnének? Az biztos, hogy könnyű erőt mutatni olyankor, amikor az ellenfeleidnek nincsenek meg azok a lehetőségei, mint neked, ugyanakkor tudnod kell, a győzelem értéke sem lesz olyan, mint egy korrekt versengés esetében. Ez utóbbi körülmény azonban úgy tűnik, nem igazán zavarja a kormánypártot.
Fotó: hiradó.hu
Orbán Viktor és kommunikációs háttércsapata lényegében már 2015-ben eldöntötte, hogy a migráció kérdését helyezi a 2018-as parlamenti választások középpontjába. Elég abszurd dolog három évre előre meghatározni, mire fókuszáljon egy kormány kommunikációja, ám a Fidesz jó előre eldöntötte, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is a menekültellenes érzelmek felkorbácsolásával teremti meg az alapot saját választási kampányához. A kerítésépítés, a civilek elleni támadások, a Brüsszel elleni kampány, majd Soros György, mint főgonosz bevonása a közbeszédbe egy nagyon tudatos kommunikációs stratégia építőelemei voltak.
A végső cél az volt, hogy olyan ellenfelelt találjon magának a Fidesz néhány hónappal a választások előtt, aki nincs jelen valójába a magyar közéletben, nincs kézzel fogható politikai tevékenysége hazánkban, így nincs is mód arra, hogy érdemben reagáljon a kormány hisztériakeltésére. Soros György arra jó, hogy mindenkit be lehet sorolni a hazai ügynökei közé, aki nem tetszik a kormánynak. Így a hazai civilek, a politikai pártok, az EU intézményei, sőt az ENSZ is Soros-szervezetként jelennek meg Orbán Viktor és vazallusai kommunikációjában. Szellemet teremtettek maguknak a kormány emberei, és mint köztudott, szellemekkel hadakozni sokkal veszélytelenebb, mint valós ellenfelekkel.
A Soros György személye köré épített lidércvilág azért rendkívül hasznos a kormánypárt számára, mert az amerikai milliárdosra hivatkozva ki lehet kerülni lényegében minden konfliktust, melyeket a valósággal való szembesülés gerjesztene. Soros Györggyel nem lehet és nem is kell vitatkozni a magyar egészségügyről, oktatásról, államadósságról, korrupcióról, netán elvándorlásról. Az ellenzéki pártok csak hadd szervezzenek vitaesteket, ütköztessenek érveket a fent említett témák kapcsán, próbálják meg győzködni a választókat, hogy ők képesek lennének úrrá lenni a gondokon, a Fidesz addig hűvös tekintettel méregeti ezeket a Soros Györgynek dolgozó politikusokat, és kedvük úgy tartja, ráadásként rázendítenek egyik migránsozós nótájukra.
A Fidesz azáltal képes uralni a közbeszédet, hogy nem beszél egy nyelvet az ellenfeleinek tartott civilekkel, nemzetközi szervezetekkel, valamint a hazai ellenzék képviselőivel. A pártközpontból kiadott propagandaszövegeket mondják fel helyi és országos politikusai, sőt már azt is előre a szájukba adják, hogy a kellemetlenkedő újságírók kérdéseire milyen sablonválaszt kell kipréselniük magukból. A Fidesz olyan politikusnak látszó robothadsereggel rohanja le az országot, amelynek egyetlen feladata, hogy erőt demonstráljon. A valós párbeszédnek és egyéni gondolatoknak nincs helyük ilyen gépezetben, így azok a kormánypártiak, akik mutatnak némi kreativitást, előbb-utóbb kegyvesztettek lesznek a legfőbb hadúr szemében.
Ennek a droidhadseregnek persze csak úgy van esélye arra, hogy letarolja a környezetét, ha számára előnyös feltételeket alakítanak ki kormányzati segédlettel. Ha az ellenfeleknek nem hagynak plakáthelyeket, ha kormányzati hirdetésként szajkózzák a központi pártpropagandát a közmédiában és a vazallus sajtóorgánumokban, ha nevetséges indokokkal elmenekülnek a nyilvános viták elől, akkor a napjában többször felmondott sablonszövegek válnak dominánssá a közbeszédben. Így bármit állíthatnak Soros Györgyről, az ellenzékről, a kritikus civilekről, arra sem lesz lehetőség, hogy a megvádoltak érdemben reagáljanak a rágalmakra. Olyan tárgyalás ez, ahol csak az egyik félnek adják meg a szót, majd elvárják a bírótól, hogy igazságos ítéletet hozzon.
A Fidesz számára az is derekas és férfias viselkedés, ha egy lekötözött embert ütlegelnek és szidalmaznak. Hátulról rúgnak utána ellenfelüknek, majd amikor az hátranéz, másra mutogatnak. Számukra az erő kultusza azt jelenti, hogy nem állnak ki birkózni ellenfelükkel, mert ők inkább egy olyan sportolóval mérnék össze az erejüket, aki nincs is a helyszínen. Nem nehéz hát belátnunk, hogy Orbán Viktornak eszébe se jutott három éve, hogy egy jól végigvitt, átgondolt kormányzás után egyenlő mércék szerint megmérettesse magát a magyar választók által. Inkább felépített magának egy lidércet, mellyel hadakozhat napestig.
Fotó:24.hu
Ha 2014-ben ragaszkodtak volna a magyar választópolgárok ahhoz, hogy a kormánypártnak legyen választási programja (ahelyett, hogy azt mondják, hogy Folytatjuk!), majd nem tekintettek volna el attól, hogy az új kormánynak legyen kormányprogramja, akkor most nem legyintenénk arra, hogy ezúttal is kihátrált e kötelezettségek mögül a Fidesz. Ha számon lehetne kérni bármit is a Fideszen, amit korábban írásba adott, akkor most hiába festené a falakra Soros György ördögi képét. Azt kérdezhetnénk: arról is Soros tehet, hogy szinte semmi sem valósult meg az ígéretekből? De így most robotokká vált fideszes politikusok darálják azt a házi feladatot, amit soha senki sem adott fel nekik. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A sámán dolga, hogy szellemekkel hadakozzon, ezért nem kell neki fegyver, de a harcosnak valódi tomahawkkal kell szétloccsantania az ellenség koponyáját.”