Megszólaltak a magyar szerzetesrendek menekültügyben. Nem véletlen, hogy most. Eddig a háttérből, szinte illegalitásból támogatták azokat a civil szervezeteket, melyek közvetlen segítséget nyújtottak a menekülteknek, de az utóbbi napok egyértelművé tették, hogy a társadalmi megosztottságot ebben az ügyben csak nyílt kiállással lehet enyhíteni. Tudják ezt a keresztény egyházak is, hiszen egyre kínosabb számukra, hogy a keresztény nemzetinek mondott kormány rossz szemmel nézi, ha valaki emberségről prédikál napjainkban.

Fotó: Szincsok György

Közös közleményt adott ki a Labancz Zsolt SP vezette Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája és a Deák Hedvig OP vezette Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája a menekülthelyzetről, illetve a magyar szerzetesrendek feladatáról, melynek teljes szövegét a Magyar Kurír honlapján adták közre.

A menekültügy többhónapos kulminálódás után jutott el odáig, hogy azok a szervezetek is szükségét érzik annak, hogy nyíltan véleményt formáljanak a kialakult helyzetről, melyek egyik alapértéke a szolidaritás és az emberi együttérzés. Nem véletlen, hogy a nyílt levél egyik legfontosabb gondolata a következő: „Együttérzésre képes szív” – úgy hisszük, erre van ma a legnagyobb szükség”. Egyszerű, mégis zavarbaejtő kijelentés egy olyan közhangulatban, amikor nem csak a menekültek ellen szít a kormány, hanem azok ellen is, akik áldozatos munkával ellenszolgáltatás nélkül igyekeznek segíteni embertársaikon.

                    Fotó: magyarkurir.hu

A szerzetesek nem a középkorban élnek, jól ismerik a közhangulatot, olvassák az internetes kommenteket, látják azt a hömpölygő gyűlöletet, amely a közösségi oldalakon söpör végig minden nap. “Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Akármi is legyen a helyes politikai megoldás – s egyértelmű, hogy itt okosságra és távlatos bölcsességre van szükség –, egy biztos: csak annak az embernek és annak az országnak van jövője, aki és amely képes az együttérzésre, képes átlépni a bizalom küszöbét, aki meg tudja osztani a sajátját, s képes odalépni irgalmas szamaritánusként testvére testéhez és sebéhez, hogy ott titokzatos módon találkozzék Jézus testével és sebével.”- írják közleményükben.

Előállt az az első látásra furcsa helyzet, hogy az úgynevezett balliberális értékek egy platformra kerültek az egyházak nézeteivel, ám ha megvizsgáljuk a menekültkérdés lényegét, akkor ez a közeledés teljesen logikus következménye az elmúlt hetek történéseinek. Az összekötő kapocs az a civil társadalom, mely a migránskrízisben megtalálta saját identitását, egyesítette a szolidaritás, a szabadsághoz, a jobb élethez való jog eszméit, így teljesítve ki azt a missziót, melyet emberek ezrei a saját egzisztenciájuk (például polgári állásuk) kockáztatásával együtt is felvállaltak. A kormány - néhány üdítő kivételtől eltekintve – “elfelejtett” köszönetet mondani ezeknek az embereknek, akik nélkül Budapest vagy Szeged szó szerint a káoszba süllyedt volna a legnehezebb napokban.

Nem véletlen, hogy a szerzetesek is fontosnak tartották, hogy méltassák a civil önkéntesek munkáját. “Mi, szerzetesek, ki szeretnénk fejezni mélységes hálánkat és köszönetünket mindazok iránt, akik együttérző szívvel fordultak az utóbbi időkben a hazánkba érkező menekültek felé: önkéntes segítők, adományozók és adományosztók, orvosok és mentális, pszichológiai segítséget nyújtók. Lelkünk jobbik feléről tettek ők tanúságot, s mindannyiunkat kihívnak zárkózottságunkból, félelmeinkből. Köszönet és hála nekik.” – teszik egyértelművé, hogy a nyílt kiállás egy ügy mellett sokkal erényesebb dolog, mint álnevek mögé bújva az interneten gyalázni menekülteket, és azokat, akik segítik őket.

Fotó: APF 

A közlemény jól érzékelteti, hogy a gyűlöletnek olyan mély bugyrai nyíltak meg a magyar társadalomban, melyet már nem igazán lehet kordában tartani, és egy olyan borzalmas közösségi mentális állapot lenyomata lett a migránskérdés, aminek láttán megrémülnek azok, akik hisznek a szeretet és az együttérzés erejében. Nem mondja ki a szöveg, de céloz rá, hogy a hatalom által nyíltan vagy burkoltan támogatott idegenellenesség olyan ellentéteket szít a magyar társadalomban, melynek feloldása csak éles politikai csatározások mentén képzelhető el, amire most nincs szüksége az országnak.

Amire viszont égetően szüksége lenne, az az összefogás, az egység, olyan ügyek mentén, mely az életünk, közös mentális állapotunk javulását szolgálnák. A gyűlöletből nem lehet építkezni, a harag téglái nem tartják sem a hit, sem a jólét pilléreit, ezért nem mások üldözése, hanem megértése, és lehetőség szerinti támogatása tudná egységbe kovácsolni azt a magyar társadalmat, melyet napjainkban a széthullás fenyeget. Ezt nem látjuk még elég élesen, mert szemünk előtt tornyosul egy kerítés, mely nem csak egy másik államtól, de egymástól is végzetesen elválaszt bennünket.