November óta nem volt oka sok örömre a Fidesz élcsapatának, hiszen Donald Trump választási győzelme óta nem csupán a hazai népszerűségvesztés, hanem a külföldi szövetségesek vergődése is sok problémát okoz a magyar kormánypárt számára. Különösen Szlovákiára és Szerbiára érdemes odafigyelni, hiszen Orbán Viktor közeli szövetségesei komoly belső bajokkal küzdenek, a politikai túlélésük pedig egyáltalán nem garantált a következő hónapokban. A nagy nemzeti, konzervatív, unióellenes szövetség tagjai tehát egyelőre belső problémáikkal küzdenek, így az amerikai politika új hullámaira sem sikerült eddig felkapaszkodniuk.

Fotó: index.hu

Az oroszok ukrajnai inváziójának kezdete óta gyakorlatilag teljesen szétesett a visegrádi négyek szövetsége. Magyarország és Szlovákia lényegében elkötelezte magát Vlagyimir Putyin agressziója mellett, és vezetőik nyíltan ki is mondják, hogy több problémájuk van Ukrajnával, mint Oroszországgal. Nemzeti érdekekre hivatkozik Orbán Viktor és Robert Fico is, noha soha nem magyarázták meg, hogy miért is olyan fontos országaik számára, hogy függésben maradjanak az orosz energiahordozóktól. Lengyelország és Csehország ugyanakkor Ukrajna elkötelezett támogatói, és büszkén vállalják, hogy leváltak az orosz gázról és kőolajról.

A V4 országok nemhogy nem működnek együtt az utóbbi években, de gyakran egymással is komoly vitákba keverednek. Az addig harmonikusan működő cseh-szlovák és lengyel-magyar kapcsolatok is nagyon megszenvedték ezt az időszakot, ráadásul ez utóbbi viszonyra komoly árnyékot vet, hogy a magyar kormány menedékjogot adott a bukott lengyel kormány egyik magas rangú tisztségviselőjének, aki ellen komoly bűncselekmények gyanúja miatt eljárás folyik hazájában. Mindeközben Orbán és Fico egymással verseng Vlagyimir Putyin barátságáért, amit sem a szlovák, sem a magyar közvélemény nem néz jó szemmel.

Különösen Robert Ficonak áll rosszul a szénája, hiszen a szlovák kormánykoalíció recseg-ropog, amit a kormányfő is rosszul visel. Hatalmas tömegtüntetések zajlanak országszerte, a kormányzó szociáldemokraták koalíciós partnerei pedig sakkban tartják a kormányfőt. Mintha Robert Fico megirigyelte volna Orbán Viktort, aki unióellenes retorikájával elnyerte mind a kínai, mind az oroszvezetők, mind az új amerikai elnök szimpátiáját. Kevésbé zavarja, hogy országa lakosságának többsége elkötelezett az EU integrációs politikája és Ukrajna támogatása mellett. Nem igazán látszanak a távlati céljai, hiszen jobbára kormánya politikai túléléséért küzd, miközben nem igazán jövedelmez számára semmit Orbán Viktor vagy Vlagyimir Putyin barátsága.

Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Nincsenek túl fényes kilátásai Aleksandar Vucicnak sem, hiszen a Szerbiát több mint 10 éve vaskézzel irányító elnök is jobbára csak lavíroz abban a politikai zűrzavarban, amelybe az ország süllyedt a 15 halálos áldozatot követelő tavaly novemberi újvidéki tragédia óta. Ráadásul nem az ellenzéki politikai pártok szervezik azokat a tömegtüntetéseket, melyek hatására már lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere is, hanem főként a diákok, azok közül is leginkább az egyetemisták. Az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia csak begyújtotta a szikrát, ugyanis a korrupció burjánzása már régóta borzolja a szerb polgárok idegeit, így ez az eset jóval távolabb mutat annál, hogy felelősségre vonják az állomás betonkoronkoszorújának leszakadásáért felelős vezetőket.

Vucic azonban egyelőre kitart, legalábbis lebegteti, hogy új kormányt nevez-e ki, esetleg előrehozott választásokat ír ki. A szerbiai autokrácia sokban hasonlít a magyarhoz, hiszen ott is van egy igen erős, politikai vagy családi alapon a hatalomhoz kötődő oligarcha réteg, amely haszonélvezője a jelenlegi rezsim regnálásának. A kormánypárt legfőbb bázisát a magyarhoz hasonlóan ott is főként az alacsony iskolázottságú, jellemzően kis településeken élő idős emberek adják, akik választásról választásra biztosítják Vucicnak a többséget az elaprózódott ellenzékkel szemben. Ha az elnöknek mégis távoznia kell hivatalából, az főként a korrupcióba, az oroszok feltétel nélküli támogatásába belefáradt fiataloknak lesz köszönhető.

Nem csoda, hát, ha Orbán Viktor szívesebben néz most dél és észak helyett nyugatra, ahol minden jel szerint egyik szövetségese alakíthat majd kormányt. Herbert Kickl ugyanis - aki szabadság párti miniszterelnök-jelöltként megbízást kapott az új osztrák kabinet megalakítására - most buzgón próbál tető alá hozni egy konzervatív kormánykoalíciót. A szélsőjobbos előretörés Németországban sem zárható ki, hiszen az előrehozott választások egyik nagy esélyese az AfD, vagyis az Elon Musk, amerikai technológiai guru által támogatott neonáci párt. Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Fotó: 444.hu

Két egymással ellentétes folyamatot látunk tehát Európában. Orbán, Fico és Vucic gyengélkedése azt jelzi, hogy a korrupt, autokrata rendszerek csak olyan prosperáló gazdasági környezetben lehetnek sikeresek, ami feledteti az emberekkel a politikusok kapzsiságát, az állam visszaéléseit, a jogaik csorbítását. Ha azonban a saját bőrükön érzik ennek negatív hatásait, akkor hajlandók fellázadni a vezetőik ellen. A szélsőséges, idegenellenes, megbélyegző retorika már nem olyan hatásos olyankor, amikor a társadalom többsége úgy süllyed egyre mélyebbre, hogy közben a politikai elit szélsebesen tollasodik. A demagógia szlogenjei tehát elkopnak, az emberek pedig valós problémákra várnak reális megoldásokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az élet nem egy habos Bindzsi-szelet.”