A Fidesz 2010 óta nem csinált mást, minthogy kettéválasztotta a valóságot és a kommunikációs teret úgy, ahogy annak idején Mózes tette a Vörös-tengerrel. Habony Árpád ettől még nem Mózes, a Fidesz pedig nem az egyiptomi fogságból menekülő zsidó nép, ám, ahogy Uri Geller mondaná: Mukodik! Nem kellett hozzá nagy varázslat, csak olyan egyszerű, mindenki által közérthető szavakat kellett bedobnia a köztudatba, mint rezsicsökkentés, nokiás doboz, bukott baloldal. Egy darabig működik is a dolog, ám mi van, ha ugyanezt a fegyvert ellenük fordítják, akár a törökök a magyar ágyúkat a mohácsi csatában. Lássunk három ilyen kommunikációs mozsárágyút:

  Kép: NÉGYmadár

Elszámoltatás: Nem újdonság ez a jelszó, hiszen, a jelenlegi ellenzék és a kormány már korábban is használta, ám ez egy olyan népszerű és hatásos fegyver most, hogy akár minden nap el lehet sütni. A Fidesz ugyanis úszik korrupciógyanús ügyekben, a legfrissebb felmérések szerint a lakosság döntő többsége tökéletesen tisztában van azzal, hogy nagyban megy a közvagyon lenyúlása, és ha az ellenzék nem ígéri meg minden nap azt, hogy véget vet ennek, akkor teljes apátia jellemzi majd a választópolgárokat, és 2018-ban el sem mennek szavazni. Ez pedig a Fidesz malmára hajtja a vizet, hiszen a kormánypárt az egyetlen, amely rendelkezik másfél millió tántoríthatatlan szavazóval. Ha egy (papíron) 10 milliós országban ennyi szavazattal választást lehet nyerni, az szégyen lesz a magyar demokráciára.

Az elszámoltatás egyébként lassan a világon mindenhol aktuálisabb jelszó lesz mindennél. Örményországtól Brazílián és Albánián át Törökországig mindenhol élethalálharcot vívnak egymással a korrupció haszonélvezői és üldözői, ám úgy tűnik Magyarországon ez előbbiek állnak nyerésre. Mivel iparszerűen megy a korrupciógyanús ügyek „elsikálása”, csak abban bízhatunk, a lakosság nyomása legalább arra elegendő lesz, hogy néhány csontot dobjanak elénk kormányoldalról. Ha Orbán Viktor beáldozná néhány emberét, az azt jelentené, legalább a látszatra ad, ugyanis azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a főkolomposoknak még ebben a parlamenti ciklusban akár a hajuk szála is görbülhet. A Fidesz nagyon ügyesen használta ezt a fogalmat  banki elszámoltatás esetében, önmaga elszámoltatása esetén azonban már kerüli ezt a szót, mint ördög a tömjénfüstöt.

Szolidaritás: Kétségtelen, a Fidesz már eléggé lejáratta ezt a szót a 2010-es választási kampányban, aztán – miután konstatálta, hogy megszerezte a kétharmadot – szépen el is felejtette ezt az ígéretet. A szolidaritás hiába viselte egy ellenzéki mozgalom nevét, nem igazán tudott a rendszer ellen küzdők vezérszavává válni, pedig rendkívül nagy mozgósító ereje van. Az Orbán-rendszer ugyanis sok mindennel jellemezhető, de, hogy szolidáris lenne a különböző társadalmi csoportok felé, nehéz lenne ráfogni. Ha csak a saját köreiket nem említjük, akik felé igen erősen szolidáris a kormány és a jegybanki alapítványok.

A szolidaritás a politikai nepotizmus, a gazdasági protekcionizmus ellen igen jó ellenszer lenne, reményt nyújtana a lesüllyedő társadalmi rétegeknek, a csak szavakban megmentett devizahiteleseknek. A szolidaritás ugyanakkor kiválóan köthető az elszámoltatás jelszavához, hiszen abban a társadalomban, ahol a kapzsi politikusokat megbüntetik, a korrupció kárvallottjai felértékelődnek. Nem kell tehát félni attól, hogy túlságosan lejáratott ez a szó, a társadalmi szolidaritás mindig zene lesz azok füleinek, akiket mélyen megvet a hatalom, és csak kommunikációs trükkökkel igyekszik elhitetni velük, hogy bármit is számítanak a kormánynak.

Fotó: delzalapress.hu

Munkahelyteremtés. Bármilyen megdöbbentő, a magyar viszonyokat legjobban az jellemzi, hogy egyszerre van jelen a munkaerő hiánya és a munkanélküliség. Hosszasan lehetne sorolni az okokat, melyek ide vezettek, ám az tény, hogy az a körülbelül félmillió, többségében fiatal és képzett szakember, akik külföldön vállaltak munkát. most nagyon hiányzik most a munkaerőpiacról, ugyanakkor a parasztvakításnak is gyenge közmunkaprogram nem tudja elfeledtetni velünk, hogy több százezer embernek nincs normális megélhetést biztosító munkája hazánkban.

Ennél is nagyobb baj, hogy ezeket az állapotokat konzerválja, és részben rontja az, hogy mesterségesen alacsonyan tartják a béreket az országban, így kifelé sokan mennek, befelé pedig akkor sem jönnének, ha éppen nem a bevándorlók ellen kampányolna a kormány. Valódi munkahelyek, valódi befektetések, valódi gazdasági teljesítmény nélkül azonban nem lesznek európai szintű munkabérek sem, így a lakosság nem költ eleget, a belső piac nem bővül megfelelő mértékben, így az adóbevételek sem elegendőek. Épp ezért hatalmasak az államnak fizetendő járulékok, és ezért kénytelenek a munkabéreken spórolni a vállalkozások. A probléma tehát generális, ám annyit mindenképpen megért belőle a magyar polgár, hogy valódi munkahelyek nélkül tovább gyengül az ország gazdasági ereje. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem adsz eleget adni a lovadnak, ne csodálkozz, hogy menekülés közben még a sziúk sánta gebéi is beérnek.”