A magyar olimpikonok összesen 15 érmet szereztek Rióban. Első ránézésre jó átlagos a szereplésünk, hiszen a realitásnak megfelelően a londonihoz hasonló éremkollekcióval térhet haza a népes sportolódelegáció, ám az arányok alapvetően megváltoztak. Nem csak az a feltűnő, hogy az aranyérmeket összesen három sportágban nyerték versenyzőink, hanem, hogy az urak milyen gyengén szerepeltek a hölgyekhez képest.
Fotó: nemzetisport.hu
Nem túlzást azt állítani, hogy a magyar olimpiai csapat riói szereplését két hölgy mentette meg, ugyanis Hosszú Katinka és Kozák Danuta nélkül jó esetben is 4-5 aranyéremnél járnánk, (Kozák az egyéni mellett párosban és négyesben is nyert, így nehéz megsaccolni, nélküle milyen eredményt értek volna el a kajakos egységek) ami minden idők legrosszabb, montreali szerepléséhez közelítene. Persze, a mi lett volna, ha kérdéseknek a sportban sincs értelme, ők ott voltak, és ha csak az egyéni számokat nézzük, az aranyak felét a két sztársportoló hozta.
Londonban - csúnya idegen szóval jellemezve a helyzetet - jóval diverzifikáltabb volt az aranyérmek eloszlása, hiszen a most is jól teljesítő kajak-kenu, vívás és úszás mellett atlétikában és tornában is a csúcsra jutottak sportolóink. Ha tovább elemezzük a négy évvel korábbi eredményeket, akkor a férfi kajak kettes révén az erősebb nem is hozott haza a vízpartról a legfényesebb éremből, úszásban pedig egy férfi és egy női (Gyurta, Risztov) versenyzőnk büszkélkedhetett elsőséggel.
Négy éve Kozák Danután kívül senki sem duplázott, most pedig rajta kívül Hosszú Katinka is triplázott, ami hatalmas teljesítmény, ám az a tény, hogy nélkülük meg sem közelítettük volna a londoni szereplést, több mint elgondolkodtató. Egyébként, ha lebontjuk az érmeket személyekre, akkor a címben jelzett 7-1-s arány helyett 12-1-et kellett volna írnunk, hiszen összesen 12 aranyérmet akasztottak a magyar hölgyek nyakába, a férfiaknál ezt csak Szilágyi Áron mondhatja el magáról.
Londonban (ha a páros kajakosokat külön számoljuk) hat férfi sportolónk állhatott fel a dobogó legfelső fokára, Rióban egyedül a címét megvédő Szilágyi Áron. Ha az ezüst- és bronzérmek tekintetében kiegyenlítettebb lenne a helyzet, azt mondhatnánk, hogy nem volt szerencséjük az uraknak, ám a dobogó második és harmadik fokán is inkább a hölgyek képviselték a magyar színeket, ami Londonban kiegyenlítettebb arány volt ebben az összevetésben is. Feltűnően visszaestek ugyanakkor a cselgáncsozók és a birkózók, öttusában még az élmezőnyt sem tudták versenyzőink megközelíteni, csapatsportokban pedig már a brit fővárosban sem termett érem a magyar sportolóknak. A fociról, és a beleölt milliárdok értelmetlenségéről már korábban értekeztünk, de azért annyit jegyezzünk meg, hogy egy közepesen fizetett magyar futballista is jobban keres a versenyekre kijutott magyar olimpikonok többségénél.
A legfeltűnőbb aránytalanság mégis a nemek közötti összehasonlításban mutatkozik, ami a magyar férfitársadalombonban uralkodó macsó szemléletet figyelembe véve nagy pofon az erősebb nem számára. Nem mintha a sportoló uraknak kéne reprezentálniuk a magyar férfimentalitást, ám a hivatalos politika szintjére emelt hímsovinizmus számára intő jel, hogy a fakanál mellé száműzni kívánt magyar hölgyek ilyen erős mezőnyben is megállták a helyüket az olimpián. Nem csupán keménységben, kitartásban, de marketingben is felveszik a versenyt az urakkal a magyar hölgyek, amit jól példáz, hogy Hosszú Katinka néhány hónappal az olimpia előtt nem volt szívbajos, és keményen beolvasott az úszószövetség mindenható urának és szövetségi kapitányának is. Kiss László azóta egy nemi erőszakkal kapcsolatos eset miatt távozott posztjáról, Gyárfás Tamás pedig finoman szólva is kikerült a reflektorfényből, míg a csodaúszó Hosszú háromszoros olimpiai bajnok lett.
A riói olimpiának bizonyára lesznek ennél fontosabb tanulságai is, ám ne menjünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a sikeres női sportolók mindig görbe tükröt tartottak azon férfiak elé, akik félfeudális társadalomszemléletükkel igyekeznek megkérdőjelezni a hölgyek emancipációs törekvéseit. Az olimpiák története egyben a női egyenjogúsági törekvések reprezentációja is, hiszen az első, athéni játékokat kivéve mindegyiken szerepelhettek hölgyek is, és ma már alig található olyan sport a programban, amelyet kizárólag a férfiak számára rendeznek meg, ám már több olyan is van (például szinkronúszás, ritmikus sportgimnasztika), melyeken csak hölgyek vesznek részt.
Fotó:24.hu
A magyar kormánypárt meghatározó politikusai, támogatói többször tettek becsmérlő, sértő megjegyzéseket olyan nőkre, akik viselkedésükkel, véleményükkel ellentmondtak annak a férfiközpontú világnak, melyben a Fidesz vezérkara jól érzi magát. A kormánypárt számára a nők díszítőelemek a politika színpadán, hiszen maga a miniszterelnök nyilatkozta azt, hogy a hölgyekre nem mer bízni fontosabb posztokat, mert nem bírják azokat a lelki megpróbáltatásokat, melyek a közélet színpadán várnak rájuk. Nos, most Kozák Danuta és Hosszú Katinka megmutatták, kik a leányok a gáton, úgyhogy nem a kézcsók és a virágcsokor a legelemibb férfi gesztus, ha ilyen hölgyekkel találkozunk, hanem a tiszteletteljes kalapemelés. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „ Az már régen rossz, ha a feleséged csak akkor jut eszedbe, amikor megéhezel, és az asszony borjúsültjének gondolatától fut össze a nyál a szádban.”
