Szegeden is bemutatkozott az alig több mint egy hónapja megalakult Új Kezdet nevű párt, mely nemzeti konzervatív értékrendet, kiszámítható, szakértő politizálást ígér. A párt elnöke, Gémesi György 27 éve Gödöllő polgármestere, egyik alelnöke, Molnár Róbert 15 éve vezeti Kübekházát. Velük beszélgettünk arról, hogyan képzelik leváltani Orbán Viktor kormányát, milyen területeken kellene azonnal beavatkozni a társadalmi folyamatokba, és nem mellékesen, milyen politikai erőkkel tartják elképzelhetőnek az együttműködést.
Fotó: mno.hu
Szegedi Kattintós: Alig több mint egy hónapja bontottak zászlót a március 15-meghirdetett 12 ponttal. Milyenek az első reakciók, sok megkeresést kaptak-e, illetve hogyan igyekeznek ismertté tenni a párt nevét és programját?
Gémesi György: Nem csak a terepen, hanem a szellemi holdudvarban is építkezünk, hiszen azokon a konferenciákon, melyek a 12 pont kapcsán megrendezésre kerülnek, már többen fognak megjelenni körülöttünk, akik akár kormányzati tapasztalattal is rendelkeznek. És fel fogjuk tudni mutatni, hogy kormányképes erőként igyekszünk alternatívát állítani. Szerintem ez a legfontosabb. Október közepe, vége felé lesz egy nagy országos gyűlés, ahol mindenki bemutatkozik, és akkor látunk tisztán, akkor látjuk azt, hogy van-e támogatottsága ennek a kezdeményezésnek. És, ha kell, akkor nyilván akkor kell dönteni arról, hogy ez a politikai erőtér versenyképes-e vagy nem.
Molnár Róbert: Egy hónap nem túl sok idő, azonban az látható a mi esetünkben is, hogy a társadalom vágyik egy új alternatívára. Nagyon sokan keresnek bennünket, de még a szervezés elején járunk. Minden nap új és új érdeklődök jelennek meg, mi pedig megkezdtük az országjárásunkat. Nagyon hiányzik a mai társadalomban egy határozott, ugyanakkor mérsékelt, nem gyűlölködő hang. Ezt a társadalmi igényt szeretnénk betölteni. Ma mindenki mindenkinek a farkasa és az elmúlt 27 év legmélyebb szintjére süllyedt mára a magyar társadalom. Életünkkel szeretnénk példát mutatni abban, hogy lehet a politika is tisztességes, nem kell feltétlenül az ördögtől valónak lennie.
Fotó: Gödöllői Hírek
Sz. K.: Többnyire tapasztalt, kipróbált politikusokból áll a párt vezetése. Előny-e az a mai politikából kiábrándult közéletben, ha valakinek van múltja, illetve szeretnének-e nyitni a legfiatalabb politikusi generáció felé?
G. Gy. Sikeres polgármestereket, kormányzati tapasztalatokkal is bíró politikusokat egyaránt megnevezünk majd az Új Kezdet tagjaiként a következő hetekben. Fontos, hogy józan gondolkodású emberek tömörüljenek a pártban, ugyanis mi hiszünk a párbeszédben, így nem a tojásdobálás, a bántó tartalmú rigmusok skandálása lesz az eszközünk ahhoz, hogy megértessük az emberekkel, van más Magyarország is, mint a jelenlegi. Egyébként hozzám hasonlóan sok régóta hivatalban lévő polgármester gondolkodhatna úgy, hogy hátradőlünk, mi már bizonyítottunk, bennünket úgyis megválasztanak a szavazóink, ám látjuk azt, hogy tennünk kell valamit, mert különben nagy baj lesz.
M.R. A politikában jó, ha vannak tapasztalat, kipróbált emberek, ugyanakkor a magyar társadalom a jelenlegi garnitúrával elégedetlen. Úgy érezzük és ez indított bennünket tettekre, hogy szükség van tapasztalatra, és az igazi nemzeti értékeket felvállaló olyan formációra, amely nyitott a párbeszéd, az építő viták és az egység felé való elmozdulás irányába. A társadalomnak pedig meg kell értenie, hogy hamis az az ideológia, amely kirekesztő, félelemkeltő, gyűlöletre építő, amely pártalapon kívánja orvosolni a társadalmi bajokat. Mi úgy gondoljuk, hogy a szakmaiság a legfontosabb és az emberek szeretete, a társadalom tagjaiért érzett személyválogatás nélküli felelősség. E nélkül semmi nem fog menni.
Sz. K.: A jobboldalon lényegében a Fidesz és a Jobbik uralja a terepet, és mindent el is követ ez a két párt, hogy ne legyenek komoly vetélytársai 2018-ban. Főleg a kormánypártnak megvannak az eszközei ahhoz, hogy ellehetetlenítsenek minden pártkezdeményt, mely szavazókat vihetnek el tőlük. Hogyan veszik fel a küzdelmet velük?
G. Gy. Már mielőtt zászlót bontottunk volna megkezdődött a lejáratásunk pitiáner módon. Természetesen ezzel számoltunk és fontosnak tartjuk, hogy ne adjunk támadási felületet az ellenfeleinknek. Alaptalanul támadnak, visszafordul rájuk, ha lenne alapjuk, az ítélet lenne ránk nézve. Tudjuk, a hatalomnak semmi sem drága, de azt is tudjuk, hogy egy autoriter rendszer sem maradt még meg.
M. R. Mi a személyes kapcsolatokra szeretnénk a fő hangsúlyt fektetni, ezért van több polgármester a vezetésben, akik már bizonyítottak a hosszú évek alatt. Mindenáron nem kívánunk nyerni és tudomásul vesszük azt is a társadalom még nem jutott el a változtatni akarás szintjére, bár most nem így látszik.
Sz. K.: Egyelőre talán még korai lehetséges szövetségesekről beszélni, de biztos van olyan magyar párt, melynek értékrendje közel áll önökhöz.
G. Gy. A szövetségi politikáról korai még beszélni, de talán az LMP-hez áll legközelebb az értékrendszerünk, és jó dolgokat látunk a Momentum Mozgalomnál is, de ők még fiatalok, nem forrt ki teljesen a programjuk.
Sz. K: Hogyan lehet felrázni a kiábrándult magyar választókat?
G. Gy. Magam úgy gondolom, hogy legfőbb ellenségünk nem az Európai Unió, és ki tudja ki és mi, hanem a félelem, a közöny, a közömbösség a lecsúszás, a szegénység. Ezeket az előbb említett frusztrációkar kell legyőzni és a meglévő érthető emberi gátakat kell feloldani. Csak akkor lesz Magyarországon változás, ha lesznek bátrak, akik mernek, és akik akarják meglátni, hogy milyen mélyre süllyedtünk.
Sz. K.: Lesz-e elegendő idejük ahhoz, hogy a következő választásokig megszervezzék a pártot?
M. R. Ezen dolgozunk.
Fotó: mno.hu
Sz. K.: Az önkormányzati választások hozhatják az első komoly kitörési lehetőséget önöknek, hiszen 2019-ig megerősödhetnek, ráadásul aktív polgármesterek vannak a pártban. Lesznek az Új Kezdetnek fellegvárai?
G. Gy. Borsodban már jelentős mag képződött és szépen alakulgatnak helyi csoportok. A 2018-as választás sok mindent megmutathat. Például azt, hogy mennyire manipulálható, mennyire érzékeny a destruktív folyamatokra, a társadalmi igazságosságra a magyar társadalom.
Sz. K. A jobboldali alternatíva csak akkor hiteles, ha kizárják az együttműködést a kormánnyal, a baloldali pártok pedig nem feltétlenül önökkel akarnak önökkel szövetkezni. Nem félnek-e attól, hogy légüres térbe kerülnek?
M.R. A politikai palettán mindenképpen jobb középre helyezzük magunkat, de ez nem jelenti azt hogy társadalmi fontos kérdésekben nem működhetünk együtt más pártokkal. Szakítani kell ezzel a jobb és baloldali politizálással, hiszen mellesleg az általános értékrend válság van, nincsenek letisztult klasszikus értékek másfelől pedig az elmúlt 27 évben sem a jobboldal sem a baloldal nem tudott felmutatni létfontosságú kérdésekben eredményeket. Nem hiszek abban, hogy az egészségügyet például meg lehet közelíteni jobb- vagy baloldalról, de abban hiszek szigorú szakmai alapokon orvosolható az egészségügy baja is.
Sz. K: Mi lenne az első lépés, ha kormányra kerülnének?
M. R. Én bocsánatot kérnék a magyar társadalomtól az elmúlt 27 év eltékozolt lehetőségeiért.