Ki gondolta volna, hogy emberek fagynak meg az otthonaikban több mint negyed századdal a rendszerváltás után? Hová tűnt az áhított jóléti állam ideája? A kormány úgy tesz, mintha a dologhoz semmi köze nem lenne, az ellenzék önmagával van elfoglalva, ám a keményen fagyoskodó kisember problémái nem az idei télen kezdődtek. Valahogy kezdjük megszokni, hogy a politikus nem azért van, mert választott képviselőként vagy kormánytagként értünk szeretne dolgozni, hanem, hogy a saját bizniszeit intézze, és néha, amikor az érdekei úgy kívánják, dobjon valami gumicsontot a népnek. A fagy azonban nem kíméli a gyengéket, elesetteket, kiszolgáltatottakat, akármit harsog a kormánypropaganda.   

Fotó: nepszava.hu

Megrendítő látvány lehet rányitni az ajtót egy idős emberre, aki a karosszékében épp a közszolgálati televíziót nézve fagyott halálra. A szociális munkások érkezésekor a hírolvasó épp arról számol be fontoskodó hanglejtéssel, hogy a kormány senkit sem hagy magára a bajban. Ennél plasztikusabban ki se lehetne fejezni az Orbán-rendszer képmutatását. Sokan túlzónak, sőt demagógnak tartják azok álláspontját, akik a hajléktalanok illetve a mélyszegénységben élő emberek tragédiáját is a kormány számlájára írják, pedig a helyzet az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere lassan hét éve lemondott ezekről az emberekről, de amikor az életük kerül közvetlen veszélybe, úgy tesz a NER, mintha még mindig a társadalom részeként tartaná számon őket.

Úgy kezeli a regnáló hatalom a kellemetlen társadalmi kérdéseket (szegénység, munkanélküliség, deviancia, drog, alkoholizmus stb) mint hajdanán a szocializmus hivatalnokai és politikai csinovnyikjai, vagyis, ha nem beszélünk ezekről az ügyekről, akkor nincsenek is. Egyszerűbb meghamisítani a statisztikákat, bizonyos felméréseket megszüntetni, mint odafigyelni a rászorulókra. Egyszerűbb stadionokat építeni, és teleragasztani a Magyarország erősödéséről szóló plakátokkal az országot, mint generálisan kezelni a szociális problémákat.

Ráadásul a legkiszolgáltatottabb embercsoportok szavazatait lehet a legolcsóbban megszerezni, hiszen akinek nincs semmije, egy üveg kovászos uborkáért, barackbefőttért vagy egy nagyfröccsért is eladja a szavazatát.

A szociális területeken dolgozó szakemberek régóta figyelmeztetnek arra, hogy a látszatintézkedésekkel legfeljebb azok lelkiismeretét lehet megnyugtatni, akik még éreznek némi felelősséget azokért a honfitársainkért, akik vesztesei a rendszerváltásnak, akik eladósodtak, vagy önhibájukon kívül nem tudnak gondoskodni önmagukról. Amikor azonban ránk törnek a fagyos éjszakák, eljön az igazság pillanata azok számára is, akik jól fűtött lakásokban élnek, nem lehet ugyanis egy kézlegyintéssel elintézni sem azt, ha az utcán ér valakit a fagyhalál, sem azt, ha a saját házában, a székében ülve éri a végzet.

Ilyenkor talán a magyar-szerb határon veszteglő menekülteken is megesik azok szíve, akik korábban semmi együttérzést sem mutattak irányukban. Mert azt azért kevesen gondolják komolyan, hogy azért indul el télen valaki Európa felé kis gyerekkel, idős emberekkel, hogy a szabad ég alatt fagyoskodjon, majd elvegye a munkánkat, esetleg felrobbantsa a kerti törpénket.

Ha azt az illúziót keltjük, hogy erősek vagyunk, de egy kis megfázás is ledönt bennünket a lábunkról, legfeljebb azt érjük el, hogy képmutatónak tartanak bennünket. Egy ország esetében azonban ennél sokkal többről van szó. Vannak honfitársaink, akikről gondoskodni kell nem csupán a fagyban vagy a hőségben, hanem az év minden napján. És nem segélyekkel, jótékonykodással, ingyen levessel, hanem átfogó szociális reformmal. Nem alamizsnára, hanem működő ellátórendszerre, segítő állami hivatalokra és erősödő gazdaságra lenne szükség.

Fotó: 24.hu

Nem Erzsébet-utalványokat kellene küldözgetni karácsonyra behízelgő miniszterelnöki levéllel, hanem elegendő nyugdíjat kéne biztosítani az időseknek, nem közmunkára és megalázó juttatásra kell kárhoztatni a munkanélkülieket, hanem megfelelő képzés után új munkalehetőségeket kínálni nekik. Mindehhez persze pénz és türelem kell, amiből nem szívesen áldoz a kormány ilyen célokra, mert a megtérülés lassú, és nem is garantált.

Hűvös számítások vezérlik ugyanis a döntéshozókat ezen a területen is, ezért a közélet ügyeiben meglehetősen passzív szegény rétegek megnyerése nem cél, így a körültekintős segítség helyett alkalmi akciókkal, adományozással lehet csillapítani azon a nyomáson, ami erre a társadalmi rétegre nehezedik. Ráadásul a legkiszolgáltatottabb embercsoportok szavazatait lehet a legolcsóbban megszerezni, hiszen akinek nincs semmije, egy üveg kovászos uborkáért, barackbefőttért vagy egy nagyfröccsért is eladja a szavazatát.

Fotó: origo.hu

De aztán elfogy a savanyúság, a befőtt, a fröccs, és jön a hideg, amikor egy fűtött szoba, egy meleg ágy mindennél fontosabb lenne, amikor teljesen lényegtelennek tűnik, hogy ki  van kormányon, ki a polgármester, csak valahogy túl kéne élni a fagyokat. Nem szociális demagógia, ha civilek vagy más karitatív szervezetek felemelik a hangjukat a rászorulók érdekében, hiszen a számukra a túlélést jelenti, ha valaki nem a potenciális szavazót látja bennük. Ezért a szociális munkás jobban teszi, ha a halott ember mellett szóló televíziót azonnal kikapcsolja, mert jobb lesz így mindenkinek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem akkor kell lakásbiztosítást kötnöd, amikor már ég a sátrad.”