Egy mélyen vallásos, sokgyermekes hódmezővásárhelyi polgár próbálja megtörni a Fidesz egyeduralmát Hódmezővásárhelyen. Első hallásra: mission impossible, de azért ne legyintsünk Márki-Zay Péter személyére. Egyrészt, mert egy megyei jogú városban körvonalazódik egy olyan összefogás, amely legutoljára a solymári időközi választáson jött össze, másrészt egy polgármester-választás nem egyenlő a parlamenti helyekért folytatott közdelemmel. Vagyis, csak a győzelem számít, a töredékszavazatoknak és pártlistáknak nincs jelentőségük. Vendégszerzőnk, Kuczog Balázs írása.

Fotó: vasarhely.hu

Bevezetőül egy kis történelmi összefoglaló azoknak, akik eddig nem ásták bele magukat Hódmezővásárhely rendszerváltás utáni történetébe. 1990-ben úgy választották meg Rapcsák András önkormányzati képviselőt polgármesternek (akkor még a képviselő-testület tagjai), hogy egyetlen szavazaton múlt a sikere, így nem Farkas Ferenc, a helyi református gimnázium történelem tanára lett a város első embere, hanem Rapcsák, aki még igen távol állt az akkori Fidesz értékrendjétől. Ha Farkas lesz a polgármester, akkor SZDSZ-es politikus vezetésével indul Csongrád megye második legnépesebb városának története a pártállami időket követően. De nem így történt.

Rapcsák meglehetősen öntörvényű politikusként később utat tört magának az országos politikába is, így sokáig egyszerre volt polgármester, és Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője. A 90-es évek végén feltűnt a környezetében Lázár János, akit sokáig a polgármester „táskacipelő emberének” tartottak. Lázár azonban messze túlnőtt mesterén, így amikor Rapcsák meghalt, ő foglalta el korábbi pártfogója helyét a polgármesteri és a parlamenti poszton is. Mivel az elmúlt 28 évet Rapcsák és Lázár sikerei fémjelzik a városban, a baloldalnak soha nem termett babér itt. A szomszédos Szegeden hasonló folyamatot figyelhetünk meg ez idő alatt, csak ott a jobboldal bukdácsolt folyamatosan, és a baloldal uralta a várost néhány évet leszámítva.

Fotó: vasarhely24.hu

Az Almási István polgármester halála miatt kiírt időközi választásnak ezért különös pikantériát ad az, hogy a két település közti rivalizálásnak ilyen konkrét politikai hátteret kölcsönöz a most következő megmérettetés. Lázár városa nyilván nem bukhat a jobboldal számára, hiszen itt 1994-ben is nagy fölénnyel nyert Rapcsák, amikor egyébként az országban hatalmas MSZP-s győzelemnek lehettünk szemtanúi. Most, hogy a Fidesz megingathatatlannak tűnik, egy kínos kudarc hatalmas lökést adhatna az ellenzéknek.

Ettől persze még messze vagyunk, ám egy érdekes törvényszerűség kezd kirajzolódni Márki-Zay Péter indulása kapcsán. Amikor ugyanis hatalmas Fidesz túlsúlyt tapasztal az ellenzék egy körzetben, mindjárt könnyebben értenek szót az egyébként előszeretettel civakodó baloldali és liberális pártok, így felsorakoznak egy olyan pártokon kívül álló jelölt mögé, mint például a veszprémi időközin Kész Zoltán esetében. Amikor teljesen egyértelmű, hogy csak arcvesztéssel végződhet egy önálló jelölt indítása a pártok számára, akkor készséggel fogadnak el egy olyan jelöltet, aki egyébként soha nem állt közel hozzájuk. A kényszer így akár eredményre is vezethet.

A korábban többek között az EDF Démásznál dolgozó Márki-Zay indulása ezért nagy meglepetés, egyben nagy megkönnyebbülés is a helyi ellenzék számára. Ő ugyanis olyan kereszténydemokrata értékeket képvisel, amelyet a parlamenti padsorokban ülő hivatásos kereszténydemokraták és fideszesek már el is felejtettek. Magánélete botrányoktól mentes, vallásos, és hét gyermekével igazi nagycsaládos, aki ráadásul lokálpatrióta is, ami nélkül Vásárhelyen senkinek sincs esélye. Így talán elkerülhető az az erődemonstráció az alföldi városban, amire a Fidesz hívei számítanak, illetve adhat némi önbizalmat az ellenzéknek még egy szorosabb vereség esetén is, ahogy ez Solymáron történt.

Ennél távolabbra mutat az a folyamat, ami a baloldal és a Jobbik közötti praktikus együttműködés kereteit jelöli ki. Vásárhelyen ugyanis várhatóan létrejön az az anti-Orbán front, amiben sokan bíznak még a kormányváltás hívei közül. Ez lényegében egy olyan népfrontos összefogást jelent, amely ellensúlyozhatja a Nemzeti Együttműködés Rendszerében összegyűjtött fanatikus Fidesz-tábort. Ebben az összefogásban nem az különbözőségek, illetve ellentétek, hanem a hasonlóságok, illetve az egység számít. Egyedül az Orbán-rezsim megdöntése fontos, és nem az, hogy kikkel szövetségben szállnak síkra ennek érdekében.

                           Fotó: delmagyar.hu

Ha ez az összefogás létrejön, akkor azt a Fidesz csakis magának köszönheti, ugyanis a jelenlegi parlamenti pártok közül egyikkel sem hajlandó együttműködni semmilyen cél érdekében, így nincs is szövetségese a hazai politikai palettán. Ha azonban a másik oldalon az ideológiai ellentéteken felül tud emelkedni a racionalitás, akkor nem csak Hódmezővásárhelyen, hanem számos egyéni választási körzetben meg tudnak egyezni egyetlen ellenzéki jelöltben az Orbán leváltásában érdekelt erők. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az ellenségem ellensége a barátom.”