Vasárnap este minden magyar demokrata gyomra ökölbe szorult, amikor szembesült a ténnyel, hogy a rendszerváltás után először egy szélsőséges párt jelöltje nyert meg egy egyéni országgyűlési körzetet. A miniszterelnök első reakciója arról árulkodik, hogy nem fogta fel mi történt április 12-én Magyarországon, és ha ökölbe is szorult a gyomra, az nem attól volt, hogy tudatában lenne annak, milyen folyamatok indulhatnak meg ezzel, hanem, mert a zsigereiben érzi, saját pártján belül is sebezhetővé vált.

Fotó: mno.hu

Alig több mint kétszáz szavazat, ami megváltoztatta a magyar politikai erőteret – foglalhatnánk össze nagyon röviden azt, amit Tapolca után mindenképpen egyértelművé vált. Hogy a legrosszabb forgatókönyv következett-e be, még nem tudhatjuk, de az mindenképpen tény, hogy a Fidesz számára most azért különösen keserű a narancs, mert a Jobbikkal kapcsolatos taktikája totális kudarcot eredményezett. Már korábban is írtunk róla, hogy súlyos következményei lehetnek annak a rövidlátó politikának, melyet Orbán Viktor pártja jobboldali vetélytársa semlegesítésére dolgozott ki. Maga a miniszterelnök mondta néhány évvel ezelőtt, hogy néhány pofonnal helyére teszi Vona Gábort és csapatát, ami már akkor is felelőtlen hadoválásnak tűnt, ám látva azt, hogyan nőtte túl a Jobbik öt év alatt azt a jobboldali néppártot, amely korábban a baloldal uralását sem tartotta kizártnak, nehéz magunkban tartanunk a felismerést, hogy Orbán Viktort finoman szólva is cserben hagyta a józan ítélőképessége.

Még ha pofozkodott volna Orbán, akkor sem vezetett volna eredményre az a taktika, hogy a Fidesz igyekszik lenyúlni a Jobbik elől a populista, nacionalista témákat, ezáltal magához édesgeti azokat a tömegeket, melyek még emlékeztek Orbán pártjának liberális múltjára. Harcosan Európa-ellenes, feltűnően oroszbarát, a szélsőségekkel szemben pedig olykor gyanúsan megengedő volt a Fidesz, ráadásul a határon túli magyarok állampolgárságát is ők adták meg, nem pedig a területi revízió lehetőségét is nyíltan feszegető szélsőjobboldali párt.

Orbán Viktor politikusi karakteréről egyre inkább elmondható, hogy maga is egyszerűnek látja a bonyolult társadalmi folyamatokat, ahogy azt láttatni szeretné a híveivel. Ezt eddig kommunikációs trükknek hittük, de kiderült, hogy korántsem olyan jó taktikus, ahogy ezt eddig gondoltuk, hiszen nem egy futballmeccs logikáját követi az a folyamat, ahogy a Jobbik behatolt az egykori és a jelenlegi politikai elittel elégedetlen magyar polgárok tudatába, ahogy el tudta hitetni velük, hogy nem kell szégyellni a cigányellenességet, az antiszemitizmust, a korrupció pedig megszüntethető azzal, ha egy új, a hatalomból eddig kirekesztett politikai elit veszi át az irányítást az országban. Illés Zoltánnak abban teljesen igaza van, hogy a Fidesz addig képtelen lesz helyes válaszokat adni ezekre a kihívásokra, amíg a párt elnökét Orbán Viktornak hívják. A miniszterelnök Veszprém után érezte, hogy ég a ház, ezért beszállt a tapolcai kampányba, de azzal nem számolt, hogy ha személyes részvétele sem akadályozza meg a vereséget, akkor a párton belüli nimbusza kiköszörülhetetlen csorbát szenved. Ez bekövetkezett, amire az a válasza, hogy szoros versenyre késztették a Jobbikot, és ez szép eredmény. Ha ezt egy éve halljuk Orbán Viktortól, hangosan felnevetünk, a hívei pedig zokogásban törtek volna ki.  

              Fotó: koz-hir.hu

A Fidesz úgy húzta magára a lenézett jobboldali vetélytársat, hogy észre sem vette annak ügyes manővereit. Már az egy évvel ezelőtti országgyűlési választásokon is kiütközött annak a taktikának a hatékonysága, ahogy a centrum és a szélsőjobb között lavíroz a Vona-párt. Ha cinikusan akarnánk fogalmazni, akkor megállapíthatjuk, hogy a Jobbik elnöke sokat tanult Orbán Viktortól, hiszen éppen úgy pávatáncot jár, mint a miniszterelnök. Vona tudja, hogyan működik az a kommunikációs tér, melyben egymásnak ellentmondó fogalmak, kijelentések, eszmék keverednek olyan sebességgel, hogy a választó fejében csak annyi maradjon meg, hogy ha szabadságot, tiszta közéletet, nemzeti függetlenséget akarnak, akkor csak a Jobbikra érdemes szavazni. Orbánék ugyanezt szajkózzák, ám a kormányzati korrupció, a pávatáncos politika, a saját oligarcháikkal folytatott kíméletlen hatalmi harc teljesen hiteltelenné tette a jelszavaikat.

Ha Orbán Viktor nem fogja fel, hogy a Jobbik tapolcai győzelme súlyos csapás a magyar kereszténydemokrata politikai családra, akkor elvesztette minden politikai érzékét. A szélsőséges párt kitúrta őket egy olyan dunántúli körzetből, ahol korábban megkérdőjelezhetetlen volt a dominanciájuk. Hiába áltatják magukat azzal, hogy csak három év múlva lesznek parlamenti választások, a Jobbik áttört egy gátat, és ha az országos mérések alapján is elhagyja a kormányzó pártot, akkor nácizással, a szélsőjobb veszélyének felemlegetésével nem lehet visszaszerezni a domináns jobboldali párt szerepét. Olyan törés ez, mintha egy időközi választáson a Munkáspárt megverte volna az MSZP-t. Ilyen csúfság még nem esett meg a baloldalon, bár ez most nyilván kevésbé vigasztalja a Tapolcán harmadik helyre csúszott baloldalt.

Most az elemzés, a következő hónapok taktikai és kommunikációs lépéseinek kidolgozása jön a Fidesznél és a baloldali pártoknál egyaránt. A Jobbik nyilván igyekszik nagy zajt csapni maga körül, hogy minél több magyar állampolgárhoz eljusson az az üzenetük, hogy 2018-ban már kormányon szeretnék művelni azt, amit most ellenzékben tesznek. Egyelőre nincs túl nagy médiafelületük, de ha elegendő pénzzel támogatják őket külföldről, vagy akár hazai „befektetők”, akkor ez az állapot sem tart már sokáig. Ha a magyar demokraták gyomrában megszűnik a görcs, gyorsan lépniük kell jobb- és baloldalon egyaránt, mert olyanok állnak a kapuk előtt, akik báránybőrt húztak, de valójában farkasok. Ha a Fidesz továbbra is a szétaprózódott, meggyengült baloldal ütlegelésével lesz elfoglalva, akkor vessen magára, amikor a farkasok rávetik magukat a védtelenné vált birkanyájukra.