A következő hat szövegrészlet ugyanabból az esszéből származik, ám a diktatórikus államok hat különböző sajátosságára világítanak rá. Aldous Huxley: Írók és olvasók című írása 1936-ban jelent meg, ám ma talán még aktuálisabb is, mint a két világháború közötti időszakban. Érdemes az egészet elolvasni, ám azok számára, akik ezt nem teszik meg, mi kiemeltük azokat a részleteket, melyek leginkább vonatkoztathatók az illiberális államokra. Ezzel a hat idézettel köszöntjük a megalakuló negyedik Orbán-kormányt, és kívánjuk a tagjainak, hogy szívleljék meg az alábbiakat.

Fotó: Pesti Bulvár

1. „A gazdagok és politikusok megrögzötten hiszik, hogy ha képesek ellenőrizni a sajtót, akkor képesek irányítani a közvéleményt is – még azokban az országokban is, ahol a demokratikus intézmények durva beavatkozások nélkül működnek. Fölvásárolják hát az újságokat – részben azért, hogy pénzt keressenek rajtuk (hiszen a hírlapok előállítása igen jövedelmező iparág), de főleg abban a kecsegtető reményben, hogy rá tudják beszélni a választópolgárokat, hogy azt csinálják, amit ők akarnak. Csakhogy, amint azt a jelenkori történelem bizonyítja, ezzel éppoly gyakran aratnak kudarcot, mint sikert.”

2. „A sikeres propaganda mechanizmusát durván a következőképpen lehetne összegezni: Az emberek elfogadják a propagandista teológiáját vagy politikai elméletét, mert látszólag igazolja és megmagyarázza a körülmények által bennük fölkeltett érzelmeket és vágyakat. Az elmélet tudományos szempontból lehet persze teljesen képtelen is, de ennek mindaddig nincs semmi jelentősége, amíg az emberek elhiszik, hogy igaz.”

Ezenfelül az emberekben erős hajlam van racionalitásra és emberi tisztességre.

3. „Demokratikus államban minden propagandistának vetélytársai vannak, akik versengenek vele a nagyközönség támogatásáért. A totális államokban az íróknak nincs módjuk a szabad kifejezésre, olvasóiknak pedig nincs választási szabadságuk. Csak egyetlen propagandista van – az állam.”

4. „A diktatórikus propaganda az ideál rangjára emeli az előítéletek és szenvedélyek csúf realitásait. A diktátorok a nacionalizmus pápái; a nacionalizmus krédója pedig az, hogy aminek lennie kellene, az az, ami van, csak még sokkal inkább…Hosszú távon azonban, mint mondtam, képtelenség egy nagy, iskolázott népességet egy vad törzs szellemi homogenitására visszafejleszteni, és ez ellene szól. Ezenfelül az emberekben erős hajlam van racionalitásra és emberi tisztességre.”

5. „A cinizmus nemcsak azokat befolyásolhatja, akik haszonélvezői a dolgok elfogadhatatlan állapotának, azokat is, akik áldozatai…A korrupció tényét elkerülhetetlennek fogadták el, olyasféleképpen, mint a rossz időjárást, de olyan rossz időjárásként, ami ugyanakkor rossz vicc is.”

Fotó: Szegedi Kattintós

6. „Végül pedig a törzsi erkölcsökre alapozott politika a modern világban egyszerűen nem lesz működőképes. Ám fennáll a veszély, hogy annak a folyamatnak a során, amelyben bebizonyosodik, hogy ez a politika nem működik, a diktátorok esetleg elpusztítják a világot.”