Komoly belpolitikai csatározást, és némi népszerűségvesztést is felvállalt a kormány azzal, hogy mindenáron át akarja verni a Parlamenten az úgynevezett rabszolgatörvényt. Ha azonban megvizsgáljuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének álszent kommunikációját, rá fogunk ébredni arra, hogy a közelgő gazdasági válság hatásaira próbál jó előre felkészülni az Orbán-kormány, és igenis csábító számára, hogy odasózhat egyet a munkavállalóknak. A pávatáncos attitűd abban nyilvánul meg leginkább, hogy a kormánypropagandában előszeretettel ostorozott nemzetközi multicégek tapsoltak leginkább a törvénytervezetnek.

Fotó: alfahir.hu

A munka törvénykönyvét ugyan soha nem nevezte az Orbán-kormány gránitszilárdságúnak, a mostani változtatás mégis elég durván átírja a munkavállalók jogait. Az évek óta láthatatlan szakszervezetek most ébredeznek csipkerózsika álmukból, hiszen mégiscsak az ő feladatuk lenne verni a harci dobokat, amikor ilyen erővel ront a munkavállalókra a kormány. A szakszervezetek által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály-módosítás lényege, hogy a jelenlegi 250 óráról 400 órára növelné az egy évben elrendelhető túlórák számát, illetve a jelenlegi egy év helyett három évre terjesztenék ki a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó munkaidőkeret kialakítását.

Az Orbán-kormány regnálása alatt lényegében teljesen elsorvasztotta az érdekegyeztetéseket minden területen, így nem csoda, ha ezt a módosítást sem osztotta meg egyetlen érintettel sem, mielőtt benyújtotta a Parlamentnek.

A tervezet egyrészt egy elkeseredett reakció arra az egyre égetőbb munkaerő-hiányra, ami az utóbbi időben jellemzi Magyarországot, másrészt bebiztosítja a multinacionális cégeket, hogy azért a mérsékelt fizetségért, amiért igénybe veszik a magyar munkavállalók munkaerejét, további kötelességeket aggathatnak a dolgozóik nyakába. Olyan helyzetben például, amikor jelentős túlmunka keletkezik egyes időszakokban, a munkáltató túlórára kötelezheti a dolgozóit, így nem kell felvennie a túlmunka ellenére senkit, hogy aztán a lazább időszakokban ki kelljen a feleslegessé vált dolgozókat rúgnia. A túlóra növelése tehát nagyobb mozgásteret ad a munkaadóknak, ezzel egyenes arányban pedig elvesz jogokat a munkavállalóktól.

Az Orbán-kormány regnálása alatt lényegében teljesen elsorvasztotta az érdekegyeztetéseket minden területen, így nem csoda, ha ezt a módosítást sem osztotta meg egyetlen érintettel sem, mielőtt benyújtotta a Parlamentnek. Ezért hát a gyenge lábakon álló politikai ellenzékre maradt a feladat, hogy kifejezésre juttassa a társadalom többségének felháborodását amiatt, hogy egy ilyen fontos kérdésben egyetlen érintett szervezet véleményére sem volt kíváncsi. A sokat szapult magyar ellenzék javára legyen írva, hogy a szűkös keretekhez képest elég keményen odamondogattak az előterjesztő Kósa Lajosnak és a teremben lézengő frakciótársainak. Kósán kívül ugyanis alig volt jelen kormánypárti politikus a törvénymódosítás vitájában, ami elég jellemző a Fidesz szociális érzékenységére.

Kósával sem volt azonban kisegítve az ellenzék, aki szokásos mellébeszéléses kommunikációval vezette elő a törvénymódosítást. Többek között azt mondta: „A változtatással javul a munkavállalók alkupozíciója.” Ő már csak tudja, aki úgy üzletelt a csengeri örökösnővel, hogy azt sem tudta, egyáltalán létezik-e a gigantikus pénzhegy, melyből ő is részesedést kér. Az ellenzéknek már ott kellene kezdenie a tiltakozását, hogy miért egy olyan pénzügyi analfabéta terjeszt elő egy ilyen fontos törvénymódosítást, mint Kósa Lajos. Néha az az ember érzése, hogy Orbán Viktor provokatív szándékkal nevezi ki fontos ügyek felelőseivé az olyan erősen megkérdőjelezhető figurákat, mint Kósa Lajos, Deutsch Tamás, vagy Németh Szilárd. 

Fotó: napi.hu

De lépjünk túl ezen az apróságon, és vizsgáljuk meg, tehet-e bármit a magyar dolgozó azért, hogy az eddig megszerzett jogait ne csorbítsa kénye-kedve szerint bármikor a kormány? A válasz egyszerű és elszomorító. Gyakorlatilag esélye sincs az ellenállásnak, de azért meg kellene mutatnia a magyar társadalomnak, hogy kezd nagyon elege lenni a kormány sunyi szociálpolitikájából. Az ellenzék kemény kritikájával ugyan okozott néhány kellemetlen percet Lezsák Sándor levezető elnöknek és Kósa Lajos előterjesztőnek, de ne legyen kétségünk, a Fidesz szavazóautomatája át fogja segíteni a módosítást a nehézségeken. A szakszervezetek továbbra is bénultak, ráadásul a kormánymédia hazugságaira fekvő és kelő magyar munkavállalók többsége valószínűleg csak akkor értesül a rabszolgatörvény létezéséről, amikor már rég megszavazta a parlamenti többség. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Késő bánat, eb gondolat”.