Már csak az hiányzott a Fidesznek, hogy az eddig téli álmát alvó Deutsch Tamás március idusán reaktiválja magát. Ezúttal, mint lelkes futballszurkoló, és nem mellékesen az MTK elnöke intéz kirohanást a magyar focit tönkretevő sportfirkászok ellen. Mindenki Tompikája igen egyszerűen rajzolja meg évszázados focitörténelmünk kontúrjait: ha van szép, új stadion, akkor jó a foci is, ha nincs, akkor leáldozik a magyar futball csillaga.
Fotó: facebook.hu
„Ha az ember gyíkfűvel keni be a talpát, akkor kétszer olyan gyorsan lesz képes futni, mint gyíkfű nélkül” –idézi a Palacsintás király című klasszikus mesefilmet Bod Péter legfrissebb, Csak a Deutschok maradnak? című írásában. A publicista rendkívül pontosan adja meg a rendszerváltás utáni közéletünk egyik legvitatottabb, egyben egyre jelentéktelenebb figurájának koordinátáit a hazai közéletben. A magunk részéről hadd fejeljük meg a fenti idézetet egy másikkal, mely Csukás István, Süsü, a sárkány című meséjéből való: „Sárkány ellen sárkányfű.”
Nem véletlen, hogy Deutsch Tamásról mindig meseidézetek jutnak az eszünkbe. A Fidesz megmondó embere hiába posztol a Twitteren és a Facebookon is meghökkentő tartalmú és nyelvezetű bejegyzéseket, már olyan unalmas, hogy a nagyotmondókat övező szemérmes közönyön kívül szinte semmilyen reakciót nem vált ki a mondandója a közélet szereplőiből. Úgy tesz, mintha pártja utasításait hajtaná végre, pedig a Fidesz hivatalos kommunikációját már régen a Habony-Vajna álompáros viszi, így ő úgy viselkedik, mint egy magányos japán katona egy kis csendes-óceáni szigeten, akinek nem mondták meg, hogy véget ért a második világháború.
A néző nem azért megy ki a stadionba, hogy a szép lelátóban, a kivilágításban, vagy a gyepben gyönyörködjön, hanem, hogy jó focit lásson.
Most szükségét érezte annak, hogy egy kevésbé sikerült fotón ott pózoljon az MTK stadion építésénél, közben zavaros eszmefuttatásban leplezze le a magyar focit a sárba rántó nemzetrontó erőket. Akinek van hozzá idegzete, olvassa el az ’54-es elvesztett világbajnoki döntőtől marseille-i katasztrófán át a kupacsapataink vesszőfutásáig tartó bejegyzést, amelyből megtudhatjuk azt is, hogy a minden egészséges gyümölcsben kukacot kereső magyar sportsajtó ötödik hadosztályként nyírta ki a magyar foci szent ügyét.
A gyűlölködő firkászok szerinte fancsali képpel vették tudomásul, hogy válogatottunk végre kijutott egy nagy sporteseményre, de azért még jártatják a szájukat és írásaikkal uszítanak a stadionépítési program ellen. Nos, Csongrád megye díszpolgára megnyugtatja őket, hogy ha valamennyi első- és másodosztályú klubunknak csodálatos új stadionja lesz, akkor majd élvezetes, jó színvonalú meccseket játszanak Kozármislenytől Kisvárdáig, és akkor nem csupán a válogatott szállítja majd a Feröer elleni egygólos győzelmeket, hanem a klubcsapataink belecsapnak majd a lecsóba, és minimum a főtáblára kerülnek.
Fotó: index.hu
A gondolatmenetben azonban van egy logikai bukfenc. A néző nem azért megy ki a stadionba, hogy a szép lelátóban, a kivilágításban, vagy a gyepben gyönyörködjön, hanem, hogy jó focit lásson. Talán épp ezért nem lehet tetten érni a nézőszám növekedésében, hogy lassan már Alsómocsoládon és Csanádalbertin is új stadionban rúgják a bőrt a fiúk. A válogatott sikere elsősorban a fiatalon külföldre szerződött focistáknak és a német élvonalból érkezett edzőknek köszönhető, nem a több százmilliárdból megvalósuló stadionépítési programnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól hogy órákig fested magadra a harci díszeket, még nem leszel jó harcos, de ha az álmodból kiverve is jól hajítod el a tomahawkot, megnyerheted a csatát.”
