Magyarország miniszterelnöke mára annyira magabiztos lett, hogy hajlandó már akár maga ellen is fogadni. November 9-én ugyanis nem kis cinizmussal azt mondta szokásos péntek reggeli rádiós monológjában a Közép-európai Egyetem körüli bizonytalanságról, hogy: "Merek nagy tétekben fogadni, hogy fogjuk még őket látni Budapesten." Nyilván már akkor is tudta, hogy el fogják üldözni a CEU-t Budapestről, de ezzel a hazárdjátékos félmondattal azt is megüzente, hogy bármit mondhat, és az ellenkezőjét is, az ő hatalma semmit nem érez meg ebből.
Fotó: atv.hu
A magyar választók jelentős része csak az események után kullog annak köszönhetően, hogy még most sem hajlandó elfogadni azt a tényt, miszerint minden úgy történik Magyarországon, ahogy azt Orbán Viktor eltervezte. Sem a szükségszerűség, sem az ésszerűség, sem a valószínűség kritériumai nem szabnak korlátokat azoknak a történéseknek, melyek a kormányfő akaratából ebben az országban bekövetkeznek.
Sokan nem hitték el, hogy a CEU-nak valóban el kell hagynia az országot, mert csak egy kicsinyes politikai játszma részének tekintették az egyetem körüli botrányt, ám azoknak lett igazuk, akik érteni vélték Orbán igazi szándékát. Ő az erejét akarja ugyanis demonstrálni minden általa gerjesztett ügyben, és ezt a törekvését nem tudta volna érvényesíteni abban az esetben, ha az amerikai-magyar egyetem Budapesten marad.
Mintha csak a naiv polgárok masszív tömegét akarta volna megtréfálni szűk egy hónappal azelőtt, hogy a CEU kapitulált. Dobott egy képzeletbeli mentőövet a fuldoklónak, de mielőtt az elérte volna azt, gyorsan elrántotta előle. Az, hogy önmagával szemben elvesztette a fogadást nem azt jelenti, hogy ezúttal nem számította ki helyesen a dolgok menetét, hanem azt, hogy a politikai cinizmus tekintetében egy újabb szintet lépett. Azt demonstrálta ugyanis, hogy ma már bármit mondhat, és annak az ellenkezőjét is, az ő hatalma ezektől függetlenül szilárd marad.
Azért fontos üzenet ez, mert innentől semmit sem szabad készpénznek venni, amit a kormányfő mond. A pávatáncos kommunikáció elért egy olyan szintre, amikor már egyetlen szónak sincs súlya, akár demagóg, akár pragmatikus céllal fogalmaz meg gondolatokat, később senki sem kérheti azokat számon, mert egyszerűen semmi jelentőségük sincs. Orbán csak a saját szavazói felé kommunikál, ők pedig nem igénylik a koherens gondolatmeneteket, a következetes megfogalmazásokat, a logikus magyarázatokat.
Ezért nincs Magyarországon a demokráciákra oly jellemző vitakultúra, ezért szorítják be a nyilvánosság minden területét a lehető legkisebb sarokba. A vita, az érvek ütköztetése mutatna rá ugyanis arra a tényre, hogy az önmagával beszélgető kormányfő rengeteget árt a saját országának. A CEU ügyét úgy tálalták a kormánypárti sajtóban, mintha az egyetem provokálná a kormányt, ami meglehetősen aljas csúsztatás. Orbán ezt a fentebb idézet interjújában a következő szavakkal erősítette meg: "A Soros-egyetem ügye régi ügye a magyar politikának, mióta itt vannak Magyarországon állandó hisztériakeltés van körülöttük." Azzal sározza be a CEU-t, hogy azt a látszatot kelti, mintha egy egyetemnek politikai küldetése lenne, és ezzel teszi gyanússá saját szavazótábora számára a magyar felsőoktatás megannyi intézményét is.
A CEU elleni kormányzati kommunikációs hadjárat nagy tanulsága ugyanakkor az is, hogy Orbán szinte bárkit és bármit kész beáldozni annak érdekében, hogy kielégítse saját szavazótáborának szélsőségeseit. A Közép-európai Egyetem ellehetetlenítésével ugyanis elégedettek lehetnek azok, akik gyűlölik a nyugati kulturális hagyományokat, ellenzik az ország euroatlanti elkötelezettségét, éreznek magukban egy csipetnyi antiszemitizmust, kellően rasszisták ahhoz, hogy a CEU-ban is az idegen befolyás érvényesülését lássák.
Fotó: 24.hu
Mivel a felmérések szerint a mérsékeltebb kormánypárti szimpatizánsok ellenezték a CEU elüldözését, Orbán valószínűleg arra számít, hogy ők ezúttal lenyelik a békát, a Jobbiktól viszont magához vonzza azokat a szavazókat, akik már túltették magukat a kormánypárt korruptságán. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "Ha minden nap kölest kap enni a falu népe, előbb-utóbb elfogadják ezt az ételt azok, akik eddig nem szerették, és megunják azok, akik eddig szívesen ették.”
