Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Nem szóltak Varga Istvánnak, hogy a vélemény már rég nem szabad a Fideszben?

Nem szóltak Varga Istvánnak, hogy a vélemény már rég nem szabad a Fideszben?

A legváratlanabb helyről kapott kemény kritikát a kormány propagandagépezete. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának minap lemondott elnöke ugyanis alaposan megtépázta a korábban általa felügyelt kormányzati médiakolhoz tekintélyét. A 476 orgánumot tömörítő alapítvány alapjait kérdőjelezte meg ugyanis azzal, hogy szakmailag gyengének találta az ott dolgozó újságírókat, a balliberális konkurenciát pedig némi túlzással az egekig magasztalta. Azzal, hogy kiszólt a központból, figyelmen kívül hagyta a kormányzati direktívákat, elesett egy zsíros állástól, de valamit javított erősen megkopott renoméján.

index_153.jpg

Fotó: index.hu

Klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, ezért álljon itt szó szerint az, amit Varga István akkor fideszes honatya mondott 2012 szeptemberében egy éjszakába nyúló vitában: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ez akkor még Rogán Antalnak és Selmeczi Gabriellának is sok volt, ezért elhatárolódtak a kormánypárti képviselőtől.

Varga régi motorosnak számít a parlamenti csetepatékban, hiszen az MDF színeiben már a ’90-es évek elejétől a jobboldalt erősítette. Később (mint oly sokan) a Magyar Demokrata Fórum csillagának leáldozásával narancsos színekben szerzett mandátumot ősi hátországában, Orosházán és környékén. Az ügyvédként dolgozó Varga egy meglehetősen sanyarú sorsú választási körzetet adott át később annak a Simonka Györgynek, aki ellen most éppen az ügyészség nyomoz korrupciógyanús ügyek miatt. Amikor nemrégiben kinevezték a KESMA kuratóriumába, mindenki úgy gondolta, hogy a Fidesz ezzel fizeti ki a régi harcostársat.

Varga azonban egészen furcsa módon hálálta meg pártja bizalmát, ugyanis a hazai Behir.hu-nak nyilatkozva például olyanokat állított, minthogy igényes, jó tollú újságírókat nem a saját, hanem a másik oldalon lát, vagy szerinte most az a helyzet, hogy az Indexet előbb elolvassuk, mint az Origót, vagy, hogy szerinte olyan tévét kell csinálni, amelyben nemcsak arról van szó, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég, minden szép és jó. Kérdés, hogy Vargából pusztán az őszinteség beszélt, vagy esetleg fel akarta tüzelni a sajátjait, és arra ösztönözni a kormánypropagandistákat, ezután érdemi újságírói munkát végezzenek a központi direktívák bekopizása helyett?

Miután Vargát az interjú megjelenése után egy napon belül kipenderítették KESMA vezetőségéből, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy az elszabadult hajóágyúként viselkedő fideszes kádernek mi járhatott a fejében, amikor elég precízen leírta a magyar sajtó jelenlegi állapotát. Mivel az őszinteség nem érdem, hanem bűn a kormánypártban, és a finom kiszólásokat is keményen megtorolják a Fidesz tagságában, nagy valószínűséggel soha nem fogjuk tisztázni ezt a kérdést. A korábban is nehezen kezelhető Vargára ugyanis most valószínűleg végleg szájkosarat kötnek, mert nagyon nem tenne jót a kormány renoméjának, ha felszínre törne a mélyben mocorgó elégedetlenség néhány lángoszlopa.

Kocsis Máté azonnal meg is nyugtatta a kormányzati médiakolhoz munkatársait, hogy nem kell aggódniuk, tőlük ezt a hozzáállást várja el a párt. Már a közszolgálatinak csúfolt MTVA-ból kicsempészett belső felhasználásra szánt – az épületbe bejutott ellenzéki képviselőkről készült – felvételek kiszivárogtatása is arra utalt, hogy a kormányt kiszolgáló sajtóorgánumokban is sokan szeretnék felhívni a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. Vargának ugyanis mindenképpen igaza van abban, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki érzelmű egy honpolgár, azt, hogy mi történik ebben az országban, kizárólag olyan független sajtóorgánumokból tudja meg, mint az Index, Magyar Narancs, vagy a HVG. Ez annyit tesz, hogy a KESMA birodalomhoz tartozó sajtótermékek nem látják el a legfőbb funkciójukat, vagyis nem is próbálják meg pontosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni a választópolgárokat.

24_hu_5.png

Fotó: 24.hu

Az észak-koreai állami tévécsatorna szintjére süllyedt M1 például a Fidesz által kierőszakolt új médiatörvény előírásait is rendszeresen felülírja. A tények meghamisítását, események üzenetének elferdítését, a kormány ellenfeleinek lejáratását emelte az újságírói tevékenység csúcsára, nem csoda hát, ha a kiegyensúlyozott tájékoztatásra felesküdött egykori tévések sorra elhagyják a szakmailag már régóta süllyedő hajót. A bátrabbak maradnak, és olyan szabotázsakciókkal igyekeznek felhívni az MTVA-ban tapasztalható tarthatatlan állapotokra felhívni a figyelmet, mint az ifjú Lomnici Zoltánnal készült politikai PR-interjú vágatlan változatának kiszivárogtatásával. Varga tehát valahol azok nevében is szólt, akik érdekből, kényszerből, vagy valami más okból még mindig kitartanak a kormányt kiszolgáló sajtó mellett, mégis szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a szakmát totálisan tönkretette a Fidesz kormányzásának utóbbi 9 éve. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Érdekes dolog fordítva felülni a lóra, de a legjobban mégis úgy lehet harcolni, ha a hagyományos módon ülöd meg a paripád.”

128 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Nem szóltak Varga Istvánnak, hogy a vélemény már rég nem szabad a Fideszben? Tovább
Facebook Tetszik
0
128 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr9714610960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (128)
Az utolsó 100 komment:

Hamihami 2019.02.07. 08:46:02

@ételizésítő: a gond az, h az origonal nincs ujsagiras, enyi. A fentrol jovo anyagok copy/paste-je szalagmunka, semmi mas.
Válasz erre 

konrada 2019.02.07. 08:55:57

@citrix: Erről van szó.
Magyarországon évtizedeken keresztül kőkemény baloldali médiatúlsúly volt.
Ez meg azzal járt, hogy aki professzionális szintre jutott ebben a szakmában, az csak olyan médiumokban tudta megtenni, ahol volt erre stabil és jó fizetés, széles közönség, komoly kiválasztódás.

Az ebben a rendszerben kiválasztódott újságírók betagozódtak az őt eltartó politikai vonalba.

A jobboldali újságírás hozzájuk képest hatalmas hátrányból indult: A régi - sok évtizedes tapasztalattal rendelkező - profik közül inkább csak azok kerültek oda, akik kevesek voltak a baloldali kurzusírók között tudásban, és ezért mentek a sokadosztályból felkerülő jobboldali kurzusmédiába: ti.: ott esélyt kaptak arra, hogy húzónevek lehessenek kispadosokból,
és a fiatalabbak közül azok mentek a még futottak kategóriában lévő jobboldali médiába, akik a pályát elfoglaló utódpárti médiacézárok szerint a szintet nem ütötték meg. (Na meg a meggyőződésesek, de azért maradjunk annyiban, az újságírás egy jól jövedelmező szakma: ott is kevés az az, aki a nagy pénz helyett a csapatszívet választja.;)

...szóval igazad van: egy sok évtizedes médiatúlsúllyal kinevelt minőséget nem lehet pénzzel megváltani, aki nem tud úszni, azt hiába fizetik meg....
Válasz erre 

crue 2019.02.07. 09:07:07

"kizárólag olyan független sajtóorgánumokból tudja meg, mint az Index, Magyar Narancs, vagy a HVG.". Értem én, hogy a vélemény szabad, de miért csapod be saját magad ugyanúgy, mint az az agyatlan buflák, aki elhiszi, hogy az objektív kendőzetlen igazságot az origo írja?
Válasz erre 

HaD 2019.02.07. 09:30:31

"mert orbán viktor megkérte...:) az volt a dolga hogy eljátsza a szabadsajtót aztán meg lemondott(és NEM elküldték)hogy ezzel is érzékeltesse hogy nem ért egyet de ez CSAK az ő erkölcsi problémája de el NEM kellett volna ezért mennie....és már kész is a van itt szabad vélemény kinyilvánítás...látni való meg nincs tessék oszolni:)
Válasz erre 

HaD 2019.02.07. 09:36:48

@Sir Galahad: na pont erről van szó:) ...a kinek az érdeke című klasszikus kérdést kell feltenni mindíg és újra! Aztán ott a válasz:)
Válasz erre 

Kivlov 2019.02.07. 09:57:29

Nem szóltak ez ellenzéknek, hogy qvaaa unalmas már (rég) az állandó orbánozás meg fideszezés?
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.02.07. 10:05:29

Vargában a Soros az emberére talált amikor sikerült megvásárolnia őt, hogy próbálja meg besározni a kormánypártot, a jobboldali keresztényül író média embereit tehetségtelen hülyének beállítani, a jobboldali internetes független közíróit egyszerűen csak trollnak kikiáltani. Hát igy működik a Soros szervezte háttérhatalmi irányítása. Nem elég hogy teljes baloldali média fölény van, ezt még azzal is tetőzi Varga, hogy megmondja miért.

Szerencsére ez a HAZAÁRULÁS se ingatja meg se a keresztényi újságírást, se a keresztényi újságolvasást, tévé nézést. A Szazadvég felmérése szerint a jobboldali médiáknak 3-szor annyi nézőjük van mint a ballibeknek, így a ballib média agymosása fényévekkel van már régen a jobboldal mögött.
Így tehát ez a Varga besározás se ássa alá a jobboldali média munkát, az áruló fidesz kutya ugat, a fideszes független nemzeti keresztényi magyar média halad.
Válasz erre 

exterminador 2019.02.07. 10:08:09

Nem szóltak a NER-trolloknak, hogy qvaaa unalmas már (rég) az állandó Sorosozás meg migránsozás?
Válasz erre 

Larry Silverstein 2019.02.07. 10:08:14

ismerek 2 szegedit

nem rossz emberek, de budos kommunistak
Válasz erre 

_most_ 2019.02.07. 10:28:35

„mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. - hazudta Orbán
Teljesen nyilvánvaló, hogy a jobboldali média ma pusztán a fidesz propaganda kiszolgálására van fenntartva, és ha valaki ellenvéleményt mer megfogalmazmi az állampárttal az repül. Így nehéz minőségi médiát létre hozni, ha csak azt lehet írni, amit a pártközpontból kiadnak.
Válasz erre 

Hari Seldon 2 2019.02.07. 10:34:04

@MAXVAL bircaman közíró:
Nagyon jól tudod, hogy nem hiba, hanem a maffia így működik. Valszínűleg Vargának nem tetszett a feladat, és így akart lelépni.
Válasz erre 

Larry Silverstein 2019.02.07. 10:48:00

@_most_: Teljesen termeszetes dolog tortent

Aki odaszarik, ahonnan enni kap az repul

Kritikat nem nyilvanosan szokas megfogalmazni, aki a nyilvanossag ele lep vele, az pontosan tisztaban van a kovetkezmenyekkel
Válasz erre 

_most_ 2019.02.07. 10:59:59

@Larry Silverstein: Kínában tényleg teljesen természetes, a demokratikus médiában viszont van helye önkritikának is.
Válasz erre 

chrisred 2019.02.07. 11:06:08

@konrada: Én azért megvédeném a kormánypropagandában dolgozókat. Nem olyan egyszerű színvonalas cikket írni úgy, hogy a soros/migráns/brüsszel szavak valamelyikének minden mondatban szerepelnie kell.
Válasz erre 

conchita wurst 2019.02.07. 11:09:34

@_most_: Ez marhasag.

Eleve nincs demokratikus media, hanem haveri mediak vannak, amiket politikakozeli vallalkozok futtatnak. Ez a modell az USAbol jott ide, nem Kinabol.

Azaz, ha egy vezeto kiall es csunyat mond a sajat brancsrol NYILVANOSAN, az azonnasl repul, plusz feketelistara kerul. USAban ugyanez van.
Válasz erre 

Trednar 2019.02.07. 11:28:12

@Larry Silverstein:
"Aki odaszarik, ahonnan enni kap az repul"
Ezzel bevallottad, hogy az Alapítvány egy fedőszervezet, amit még fentebbről irányítanak.
Hisz vezetőként akár nyílvánosan is panaszkodhatnék arra, hogy szarok a munkásaim, mint ahogy ezt nem egy multi meg is teszi. Aluliskolázottság és társai
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.07. 11:31:48

@Hari Seldon 2:

Nincs itt semmilyen maffia.
Válasz erre 

conchita wurst 2019.02.07. 11:33:13

@Trednar: Mit kell ezen bevallani?

Igen, az alapitvany fedoszervezet es igen, a Fidesz mediat a fidesz vezeti, fentebrol, Sherlock.

Ez titok?

A multi nem jo pelda, ugyanis o a munkaado, a tulaj. Akit pedig itt kirugtak, az egy melos volt
Válasz erre 

ami szabad 2019.02.07. 11:36:13

Na mi van, már alig akad valaki, aki felismerné a soros- ügynököket? Hát Bástya efftárs már le van szarva?? Szvsz. tök mindegy, miért csusszant ki a száján az igazság, de igen jól szórakozom azóta is, hogy mekkora kavart okozott! Mert ahogy többen is megfogalmazták, nem csak attól szánalmas a kormánymédia amit mond, de attól is, milyen agyatlan és nívótlan módon! Egybites idióták számára talán elég, lsd. MTV1 nézettség, azoknak is a fele éppen szerepel, vagy a felszólalók családtagjai, akik jól megszeretnék nézni a fellépőt, mint az oviban a szülők- de okádék az egész. Én pl. többször is nekifutottam az új rigónak, a magyar időkkel és még mazochista lévén a 888-at is megkóstoltam, de kihánytam, mert szar volt. Sokat elárul, hogy kommnetelni sem lehet a zömét, mert ezek csak kinyilatkoztatni tudnak, sem vitát, sem kérdést nem ismernek.. A minimálnál is minimálabb..
Válasz erre 

Thunder_th 2019.02.07. 11:43:52

Milyen diszkréten mondta ez a Varga, hogy mekkora szarok a magukat jobboldali újságíróknak nevező egyének (akik amúgy seggnyaló propagandisták és semmi közül az újságírókhoz) . És még így is távoznia kellett. Mi lett volna, ha kimondja azt is, hogy orbán egy geci. Abban is igaza lett volna, de ezt azért közvetlenül nem lehet kiolvasni a nyilatkozatában, inkább csak közvetetten.
Válasz erre 

bgp 2019.02.07. 11:59:04

Itt van ez a sok okos, értelmiségi fideszbuzi. Miért nem állnak újságírónak és kezdenek színvonalas újságírásba?
Válasz erre 

Hari Seldon 2 2019.02.07. 12:15:24

@bgp:
Olyan nicns hogy fideszbuzi, láthattad. - Varga egy hete még szent volt, mára megtévedt ember, ha még egyszer megszólal nemzetáruló. Itt bárki helyettesíthető a redszerben. - kivéve a maffiafőnököt.
Válasz erre 

Homo fideszbirkusz 2019.02.07. 12:22:23

@conchita wurst: @Larry Silverstein:

Te tucatnyi nickű szlovák hazaáruló, ne szólj bele a magyarok dolgába! Téged a Meciar elkussoltathat minden csatornán, egy demokratikus rendszerben viszont a közmédia törvény által van szabályozva, hogy oldal független és kiegyensúlyozott legyen. Legálabbis addig, amíg a tetves fidesz fajtáitok a törvényeket a maga igényeire át nem írta.

Azt meg látom, hogy nálatok Homo fideszbirkuszoknák valami hitvallás lehet hogy nem szarunk oda ahonnan enni kapunk. Csak tudod te ostoba szlovák, ti onnan nem enni, hanem szart kaptok. Illetve szart kaptok enni. Ezek után mit pofázol, ha valaki oda szarik, ahonnan a szart adják neki?
Válasz erre 

Homo fideszbirkusz 2019.02.07. 12:30:04

@Thunder_th:

Várjál, majd jön a "Bájer show" aztán mregkapja Varga az ötös számú lámpavas jelölttől, hogy hogy merte őt a legsilányabb média lakájnak besorolni?

Egyébként pont a Bájer só a legjobb példája annak, hogy ezek a triokolór gengszterek még a médiavilág alapfogalmaival sincsenek tisztába. Sónak nevezik hogy egy elmebeteg egyedül ott ül a kamera elött, hörög, hány, átkozza a világot meg mindenkit aki nem áll be vele a sorba segghülye orbán cselédnek lenni.

Hát az illiberált birka oldalon ezt nevezik sónak aztán még csodálkoznak, ha az ember nem azt mondja rájuk hogy újságírók, hanem hogy silány, hulladék média lakájok, akiket nézni a legkegyetlenebb büntetések egyike!
Válasz erre 

conchita wurst 2019.02.07. 12:37:38

@Homo fideszbirkusz: A Fidesz a torveny.

Tetszettek volna fuleforradalmat csinalni.
Válasz erre 

Homo fideszbirkusz 2019.02.07. 12:39:32

Ma még nem is volt Sorosozás! Pótoljuk!

Rengeteg pénzt kapott Sorostól a Fidesz és személyesen Orbán
origo.hu

Többször írtunk már mi is arról, hogy a nagyobbik kormánypárt prominensei vagy a Fideszhez közel állónak mondható emberek közül hányan és kik profitáltak Soros György és alapítványa ténykedéséből. Közéjük sorolható Orbán Viktor, Lázár János, de például Schmidt Mária vagy Habony Árpád is.

Az origo.hu most viszont azt is összeszedte, hogy pontosan mennyit köszönhet a párt a milliárdos befektető filantróp tevékenységének.

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul

– emlékeztet az origo, a független közírói hírportál
Válasz erre 

kocsisj 2019.02.07. 12:53:55

@ételizésítő: Valószínűleg nem nézted meg az interjút, csak kivonatot kaptál, hogy mire mit kell írni. Konkrétan azt mondta a nem túlzottan intelligens fejű hölgynek (aki ettől se köpni, se nyelni nem tudott), hogy az Index-xel kezdi a tájékozódást - mint ahogy valószínűleg a hölgy is?, nem az Origóval. Valamelyik nap még fent volt, inkább nézd meg, mielőtt égeted Magad.
Válasz erre 

Jakab.gipsz 2019.02.07. 13:26:30

@Homo fideszbirkusz:

Hű és ha, hű de okos vagy, a vasorrú bába is szerette a gyerekeket, ezért épített nekik a be csali, mézeskalácsból házikót.

A sátánfajzat Soros pedig ráfázott, a magyarokkal.

Ennyi.

A magyaroknak ágában sincs az disznófejű nagy úr, nótájára táncikálni.
Válasz erre 

Jakab.gipsz 2019.02.07. 13:44:01

@math0:

Szia Brendel Matyi, "kedvenc" harcos ateistám, Varga nem tett semmi rosszat, csak hát unalmasak, szürkék az általa vezetett médiák, frissebb harcosabb, korszerűbb, kommunikációra van szükséges a keresztény demokrata konzervatív Magyarországnak.

Észre kell venni a magadfajta össze-vissza hazudozó neoliberális csőcselékkel szemben, elegendő csak az igazat a színtiszta igazságot felmutatni, mert Ti csak attól rettegtek.

És van rá okotok, mert érzéketlen bio-robotok vagytok, a sátánfajzat globalista Sorossal egyetemben.
Válasz erre 

Homo fideszbirkusz 2019.02.07. 13:50:44

@Jakab.gipsz:

élvezet nézni titeket Homo fideszbirkusz panelprolikat, ahogy a Soros lista felsorolása után a pöttömnyi agyatok teljesen felmondja a szolgálatot. A te ostoba fajtádnak valójában nem kellene ideírogatással töltenie az idejét, mert az csak ront az amúgy is szar helyzeteteken. Maradj csak tovább orbán seggének a nyalásánál, az nem túl bonyolult, még te is el tudod végezni, ráadásul még ellenzéki sem jár arrafele hogy elvegye ami neked jár.
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 14:02:44

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, és ezzel valóban felrázni, motiválni akart, hogy a keze alatt dolgozók is kapják már össze magukat.
Csak azt nem értette, hogy az emberei nem azért nem írnak Pulitzer-díjas cikkeket mert nem tudnának (jó, van aki nem tudna), hanem, mert ahol éppen dolgozik, ott nem lehet. Más az elvárás... Teszem hozzá jobb-konziként, és ex-kollégaként, hogy sajnos! :-(
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 14:24:12

@Ballib vagyok mert rettegek: Szerintem meg gyorsan le kéne szállni erről a "keresztényi újságírásról", meg a "keresztényi kormányzásról"..., mert el lesz koptatva a kifejezés, ráadásul nemigen passzol arra, ami van valójában.
Maradni kellene a jobboldali és/vagy konzervatív elnevezéseknél!!!
Válasz erre 

Ader Janos 2019.02.07. 14:29:45

Soros mindenhova megprobalja becsempeszni az embereit, most az egyik lebukott.
Válasz erre 

conchita wurst 2019.02.07. 14:36:52

@Ader Janos: Kar erte, kivalo ugynok volt.
Válasz erre 

chrisred 2019.02.07. 14:39:33

@Jakab.gipsz: Vagyis Jancsi és Juliska vezeti az országot.
Válasz erre 

vénkujon 2019.02.07. 14:41:19

@MAXVAL bircaman közíró: s mint közíró, hány százalékban vagy liberális?:)
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 14:41:50

@MAXVAL bircaman közíró: Nincs maffia, csak a Maff meg a fia, lánya... :-)
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.07. 14:44:50

@Jakab.gipsz:

te elmebeteg vagy. itt a riport:

youtu.be/QQWYsEXGc48?t=413

kb a 7. perctől, kicsit előtte mondja, hogy "jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak", "Élet és irodalmat járatok, Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdem", "nem igaz, hogy ennek az oldalnak nincsenek újságírói", "ez tarthatatlan állapot". azaz a jelenről beszélt, és, hogy a keresztény-jobboldali újságírás szar.

annyit nem ismert fel, mert hát keresztény hülye szegény, hogy a keresztény-jobboldali újságírás azért óhatatlanul szar, mert egy hülye ideológiát okos ember nem képvisel. ennyikeh.
Válasz erre 

macitalp 2019.02.07. 14:55:40

"Ez annyit tesz, hogy a KESMA birodalomhoz tartozó sajtótermékek nem látják el a legfőbb funkciójukat, vagyis nem is próbálják meg pontosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni a választópolgárokat."
Kedves szerző honnan veszi ezt a butaságot? A KESMA birodalomhoz tartozó sajtótermékek egyetlen funkciója a hazudozás, a hamisítás, az indulat- és félelemkeltés, az ostoba agyatlan fidesz szavazók egy táborban tartása érdekében. Pont. És ezt a feladatot alapvetően JÓL látják el. Hogy ezt milyen emberek és milyen színvonalon végzik? Hát tudja a bérgyilkosok között is csak a filmekben van művelt és szép lelkületű fazon. A feladat megtalálta a végrehajtóit a végrehajtók pedig a feladatot. Most került egy homokszem a gépezetbe, ennyi.
Válasz erre 

2019.02.07. 15:08:35

Ha Orbán titkoban áttért az iszlámra, annak milyen jelei lennének?
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 15:31:03

@math0: Sima agyú barátom, ennek semmi köze a hithez, meg az "ideológiához"! Ennek az egzisztenciához van csak köze. Az ember hülye tud lenni, ha azért fizetik. (Más álláslehetőség meg nemigen van. Tudom, mert ez a szakmám.)
Egy leuralt rendszerben nem lehet kibontakozni, és nagyon működik a kontraszelekció is. Így a minőség sajnos egyre romlik.
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 15:31:54

@math0: Ja, és ne itt téríts a vallásodra!!! Itt a közéletről beszélgetünk!
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 15:32:29

@eloi: Tanulni kellett volna.
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 15:34:07

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Naponta ötször imádkozna. :-)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.07. 15:34:47

@vénkujon:

Nem számoltam, de mondjuk 10 %. Amit értelmesnek tartok a liberálsi eszméből az azonban mind másodlagos vonás a liberális eszmében.
Válasz erre 

eloi 2019.02.07. 15:44:11

@dunántúli gyerek: Ha olyan a rendszer, amiben vagy, akkor hiába tanultál, mert csak arra használnak, amire igényük van! Tudod, lehet egy számítógéppel reaktort is tervezni, meg buborékokra lövöldözni is.
Az uralt rendszer és a kontraszelekciója ezért gáz, mert sokkal többre képes erőforrásokból csak valami silányat tud/akar kihozni.
A munkavállalói oldalról meg vagy van állásod és fizetésed, vagy nincs. Vagy újságíróként pl. elmész lángost sütni, ami megint csak a tehetség, tudás, képességek elpazarlása.
Az ilyen rendszerből nem lehet jól kijönni.

Ugyanakkor tény, hogy a másik oldalon sem írhatnak amit akarnak, csak azt, ami a "vonal", ideológiailag, politikailag. Tehát ugyancsak nem függetlenek. A tehetségüket és tudásukat ugyanúgy szolgálatba állítják. Pénzért.
A kormány jó dolgait dicsérő cikkekkel nem húznák sokáig az ellenzéki médiumoknál sem.
Ott is igazodni kell az adott vonalhoz.
Bagoly és veréb.
Meglehet, hogy egyik oldalon rutinosabbak, profibbak a dolgozók, és kevésbé feltűnő, amikor kiszolgálnak!
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 15:52:25

@eloi: Ki mondta hogy olyasmit tanulj ahol csicskulnod kell? A sajto minden orszagban ilyen, hacsak nincs sajat ujsagod.

Ujsagiro - tehetseg kizarja egymast, tehetseges emberek ugyanis mar a palyavalasztaskor tudjak, hogy aki ujsagiro, az azt irhat meg, amit szabad. Aki azt hitte 20 evesen, hogy szaros kis senkikent majd belkeugathat a nagyok dolgaba, az annyira hulye, hogy a fal adja a masikat.

"Az ilyen rendszerből nem lehet jól kijönni. " - ezert nem kellett volna odamenni se
Válasz erre 

macitalp 2019.02.07. 16:09:25

@dunántúli gyerek:
"Ujsagiro - tehetseg kizarja egymast, tehetseges emberek ugyanis mar a palyavalasztaskor tudjak, hogy aki ujsagiro, az azt irhat meg, amit szabad. Aki azt hitte 20 evesen, hogy szaros kis senkikent majd belkeugathat a nagyok dolgaba, az annyira hulye, hogy a fal adja a masikat."

Édes jó istenem, mekkora tapló paraszt maga (fölművesektől elnézést.)

Képzelje volt egy Nixon nevű amerikai elnök, akit konkrétan két újságíró által kirobbantott botrány buktatott meg. Ez csak egyetlen példa, az úgynevezett sajtószabadságra, amiről maga soha nem hallott. Aki pocsolyában ült világ életében, elképzelni sem tud egy tiszta tavat. Jaj, magának ez is túl bonyolult volt. Na, mindegy.
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 16:15:19

@macitalp: Nixont nem ujsagirok buktattak meg, hanem a haboruellenes lobbi.

Az ujsagiras sima csicskamunka. Mindenki megirhatja, amit az ujsag tulaja megenged neki. Na o pl. tehetseg, ezert nem "ujsagirast" tanult.

A felnott lakossag irni-olvasni tudo resze kepes megirni egy Index cikket , minek ehhez egyaltalan iskola? Mit tanithatnak ott vajon, amikor alap helyesirasi es fogalmazasi hibakkal mennek ki a cikkek? Vagy akkor az a tehetseges ujsagiro, aki tud helyesen irni?
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.07. 16:18:04

@eloi: a hitnek van köze a hülyeséghez. de hát gondolom, ez az összefüggés téged zavar, mert magad is hívő vagy, és hülye.

ateistaklub.blog.hu/2015/12/07/a_vallasossag_korrelal_a_hulyesegre_valo_fogekonysaggal
Válasz erre 

Jakab.gipsz 2019.02.07. 16:22:51

@math0:

Matyi te kis 1/2 eszű, a keresztény publicisztika valóban gyöngécske, (Ferenc testvérünk, performance-szait bele értve), de csak azért, mert Marx Karcsika kommunista kiáltványa óta túlságosan sokat hazudoztatok.

És ez az amin változtatni kell, mert nem elég jól írni, kommunikálni, az igazságot is meg kell tudni fogalmazni.
Válasz erre 

macitalp 2019.02.07. 16:24:02

@dunántúli gyerek:

Látom a történelemről is annyit tud mint az újságírásról.

"A Watergate-botrány (vagy „Watergate-ügy”) amerikai politikai botrány és krízis volt a 70-es években, ami Richard Nixon elnök lemondásához vezetett."

Ezzel a mondattal indul az oldal: hu.wikipedia.org/wiki/Watergate-botr%C3%A1ny

Jaj, lehet hogy ezt is újságírók írták, na akkor biztos hazugság.
Válasz erre 

Jakab.gipsz 2019.02.07. 16:27:38

@chrisred: "Vagyis Jancsi és Juliska vezeti az országot." Nem egészen.

Tudnod illene, Jancsi és Juliska, előbb megkereste a rengetegből kivezető utat.

Tetszik tudni. Erről írt bővebben, Heidegger: "Rejtekutak", címmel.
Válasz erre 

macitalp 2019.02.07. 16:31:08

@dunántúli gyerek:

A két újságíró neve egyébként Bob Woodward és Carl Bernstein. Mozifilm készült róluk és könyvek is jelentek meg az esetről. Ezért gondoltam hogy esetleg maga is hallott róla. De tévedtem.
Válasz erre 

orbántrollirtó 2019.02.07. 16:31:46

@conchita wurst: Haver te vagy itt a nap orbánbarma! Az USA-ban a sajtót a piac tartja el, a fogyasztók, a magáncégek hirdetései, ezért a sajtó nem az állami propaganda szolgája közpénzből, mint nálunk.

Úgyhogy, hiába mentegeted itt a tolvaj gazdád, te hazug orbánbérenc.
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 16:39:34

@macitalp: Nem hazugsag, csak nem gondolkodsz. Neked irjak az ujsagokat.

Az hogy oda juthatott a 2 ujsagiro, hogy belenezzen barmi fontosba, es ezt nyilvanossagra is hozhassa, annak semmi koze nincs az ujsagiroi "tudasukhoz".
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 16:41:55

@macitalp: A holokausztrol is keszult mozifilm meg konyv, meg 9/11rol is.

Te viccelsz, vagy tenyleg ennyi eszed van?
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 16:44:25

@orbántrollirtó: Az USAban valoban nincs kozmedia, de ettol meg egyaltalan nem irhatjak meg amit akarnak.

Marmint a sajat ujsagjukban igen. Sot van olyan tema is boven, amirol a voros es a kek oldal sem irhat.
Válasz erre 

EssEm 2019.02.07. 16:50:04

Szerintem Varga úr nem hallott még a duplagondolról. Neki megmondták, hogy a jobboldali-keresztény sajtó sz*r, mer' olyan akinek egy csepp esze vagy tartása van, már csak a másik oldalon maradt, és ezt a helyzetet kell ellensúlyozni, vagy akár megfordítani.

Azt elfelejtették neki említeni, hogy ez titkos információ, amit csak mindenki tud, és ezért nem szabad nyilvánosan kimondani.
Válasz erre 

macitalp 2019.02.07. 16:54:11

@dunántúli gyerek:

Kommentjei alapján maga egy össze-vissza beszélő zavaros fejű buta ember.
15 perce még a háborúellenes lobbi buktatta meg Nixont, most már a két újságíró volt tehetségtelen.
Mi köze a holokausztnak vagy 9/11-nek a Watergate botrányhoz? Annyi, hogy ezekről is készült film? Igen, plusz még 1 millió más történelmi eseményről is.
Ja, értem már, a filmesek is hazudnak.
Sajnálom hogy vitába keveredtem magával, elpazarolt idő volt.
Válasz erre 

dunántúli gyerek 2019.02.07. 16:58:59

@macitalp: Az ujsagirokat valaki beengedte oda, erted mar? Es utana valaki azt is megengedte, hogy az ugy megjelenjen.

Mint ahogy a kozelmultban assagne szivarogtatasa is pontosan igy tortent.

A lenyeg, hogy az ujsagiroknak ebben semmi szerepe nem volt, mas esetben elfoldeltek volna oket az arokba ugyanezert, ahogy ezt meg is tettek nem egyszer.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.07. 17:17:28

@Jakab.gipsz: persze-persze. arról is mi tehetünk, hogy hülyék vagytok...
Válasz erre 

orbántrollirtó 2019.02.07. 17:18:55

@dunántúli gyerek: Miért ne írhatnák meg? Ha a sajtót a piac tartja el, akkor olyat kell írni, ami az embereket érdekli. Az aktuális kormány seggnyalása kit érdekel? Ezért van az a mondás amivel pártállástól függetlenül egyet lehet érteni: a sajtónak mindig ellenzékinek kell lennie.
Válasz erre 

vajdasagi 2019.02.07. 17:28:36

Klassz volt az interjú. Varga kimondta az igazat: a NER médiája buta és tehetségtelen emberekből áll. Én még hozzáteszem, hogy ezek gonoszak is. De aki buta és tehtségtelen, az gyakran gonosszá válik, pont a tehetségtelensége miatt. Szóval ennyi ez. NER_csicskák: rólatok mondott Varga egy precíz véleményt. Sajnálom, ha ez nektek fáj.
Válasz erre 

vénkujon 2019.02.07. 17:59:23

@MAXVAL bircaman közíró: azt hittem 4et mondasz. grat. a 10% mondjuk az egyik kisujjad, amikor gépelgetsz. nagyon gáz bazmeg. az nagyon sok! :(
Válasz erre 

vénkujon 2019.02.07. 18:07:26

@MAXVAL bircaman közíró: ennyiért màr kibasznának a fidiből. hozzátenném még, hogy min. 30-40 százalékban vagy libsi, hamár, mint közíróként apószfróflálod magad, meg itt eldumálgatc mindenféle fórumokon:) ( ezt csak akkor vonom vissza ha leírod végre, hogy egy stáb tagjaként, órabérben nyomod):D
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.02.07. 18:20:58

@Ballib vagyok mert rettegek: "a fideszes független nemzeti keresztényi magyar média..."

fideszes független.. :))))))))) Ha legalább értelmezni tudnád amit leírsz, te szerencsétlen hülye :)))
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.02.07. 18:23:22

@vénkujon: Ez egy fizetett ruszki ügynök, feladata az illiberális világrend propagálása a neten nap mint nap.
Válasz erre 

sutyerák 2019.02.07. 18:41:26

pontosan azt mondta,hogy orbán egy geci. ennyi. aztán kínlódhat a diktatúra újságba író része.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.07. 18:51:18

@vénkujon:

Nem vagyok Fidesz-tag 1995 óta.
Válasz erre 

vénkujon 2019.02.07. 19:54:51

@MAXVAL bircaman közíró: blahblah. én meg többszörös fidesz szavazó vagyok:)
Válasz erre 

ételizésítő 2019.02.07. 20:28:08

@math0:
Jól van, láthatóan te is funkcionális analfabéta vagy, értem én, csak azt nem, hogy ezt minek reklámozod.

@Hamihami:
Egy szóval sem mondtam, hogy nem így van.
Azt mondtam, hogy Vargának három mondatát értette félre a sok funkcionális analfabéta.

@Szelid sunmalac:
A saját munkaadóm vagyok, és nem tervezem, hogy megválnék magamtól.
Te viszont a jelek szerint szintén a funkcionális analfabéták táborát szaporítod.

@Kivlov:
Igen, egy kis sorosozás meg migráncsozás kéne már. Az legalább nem unalmas a hozzád hasonló faszoknak, naponta már csak 200-300 ilyen cikk jelenik meg.

@kocsisj:
Nem azt mondta, te szerencsétlen fasz, hanem azt, hogy nem szeretné, hogy eljöjjön az az idő, amikor az Origó helyett az Indexszel kezdi. Ahogy látom, te a vágott változatot kaptad meg, vagy túl hülye vagy ahhoz, hogy megértsd, te kis funkcionális analfabéta.
Tudod, összetett mondatokat úgy értelmezünk, hogy minden részét együtt, nem külön-külön, ahogy te csinálod.

Én eddig azt hittem, a Fidesz csalással nyert áprilisban, de ahogy látom, hogy mennyi szövegértelmezésre képtelen segg van ellenzéki oldalon - igen, rátok gondolok -, rá kell jönnöm, hogy nem, valószínűleg azt sem tudtátok, hova kellene X-elni, meghaladta a feladat a felfogóképességeteket. Vagy kezdjetek el tanulni, vagy ha túl hülyék vagytok hozzá, béreljetek fel valakit, aki nem az, különben a Fidesz lesz itt kormányon még 2250-ben is.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.07. 21:16:13

@ételizésítő: te nem csak analfabéta vagy, hanem elmebeteg. itt a riport:

youtu.be/QQWYsEXGc48?t=413

kb a 7. perctől, kicsit előtte mondja, hogy "jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak", "Élet és irodalmat járatok, Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdem", "nem igaz, hogy ennek az oldalnak nincsenek újságírói", "ez tarthatatlan állapot". azaz a jelenről beszélt, és, hogy a keresztény-jobboldali újságírás szar.

annyit nem ismert fel, mert hát keresztény hülye szegény, hogy a keresztény-jobboldali újságírás azért óhatatlanul szar, mert egy hülye ideológiát okos ember nem képvisel. ennyikeh.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.07. 21:20:41

@ételizésítő: de tényleg, te egy segg idióta, hülye, analfabéta, vaksi, elmebeteg barom vagy, csak Dunning-Kruger szindrómában szenvedsz. Már régóta az van, hogy a Fideszre azok a seggidióták szavaznak, akik tipikusan még ahhoz is seggidióták, hogy észrevegyék, milyen idióták. De hát majd ha összeomlik minden, akkor észreveszitek, csak akkor már kurvára meg fogjátok szívni. Pontosan ti, seggidióták fogjátok a legjobban megszívni.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.07. 21:26:50

@ételizésítő: "sixx, Hanula, Hegyeshalmi, Thüringer, Index teljes sportrovat, Dívány, Velvet - ez mival jobb színvonal, mint akár az Origó vagy a Mandíner? Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon. "

Ha azt nézed, hogy ki nem tud helyesen írni, akkor az igaz, hogy a jobboldali újságokban erre még talán jobban is ügyelnek. Nem tudnak szerintem helyesebben írni, de többet ellenőriznek. De ha nálad ennyi a színvonal, akkor hát segghülye vagy, amit egyébként tudunk. Na szóval, ami viszont nem fordul elő a független és balliberális oldalon, az az a hazugságpropaganda, hogy napi 4-5 hírben pofán hazudnak komoly témában. És most nem kattintás-vadász kis hülyeségre gondolok, mint a dívány és a velvet, hanem amikor pofán hazudnak, hogy a muszlim néger belehajtott a tömegbe Frankfurtban, aztán se muszlim, se néger nem volt, se belehajtás, és Frankfurtban. Közben pedig Magyarországon a fehér osztrák kinyírt egy egész családot, de arról nem írnak. És ez súlyosabb, mint egy kis kattintáshajhász vakítás valami celebről. Felfogod,, kis retardáltkám?!
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.07. 22:26:36

@MAXVAL bircaman közíró: de az apanazs jol jon :)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.07. 23:17:51

@Hamihami:

Még az anyanázs.
Válasz erre 

ételizésítő 2019.02.07. 23:36:29

@math0:
Jaja, de nem erről a részről volt szó, te szerencsétlen segg. Ezt ugyanis senki nem vitatta.
Azt meg egy szóval sem mondja, hogy a keresztény-jobboldali újságírás szar, annyit mond, hogy az ellenzéki sajtóban több a jó újságíró. De azt is, hogy vannak olyanok a jobboldalon is.
Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy a beszédértés sem megy magyarul, nemcsak az írott szöveg értelmezése?
Válasz erre 

ételizésítő 2019.02.07. 23:48:36

@math0:
Ja, hogy neked az számít, hogy miről írnak.
Ha fikázzák a Fideszt, jó újságírók, ha dicsérik, szarok.
És meg te hülyézel le bárkit, te 70-es IQ-jú seggfej....

Baromka, az újságírásnál a minőséget az jelenti, ha jó stílusban, jó helyesírással és jó magyarsággal tudsz írni.
Bármiről. Arról is, amivel nem értesz egyet. Újságíró-iskolákban - amiket egyik oldalon sem végzett szinte senki - vannak olyan feladatok is, hogy írj egy cikket mondjuk a FideszMSZP/DK/tökmindegy védelmében. Akkor is, ha utálod az adott pártot, mint a szart. Mert ezek a kemény feladatok.
Vagy kiválasztanak két embert, az egyik támad, a másik véd egy adott álláspontot, függetlenül attól, hogy egyébként egyetért-e azzal vagy sem.
De látszik, hogy segghülye vagy ehhez is, mint minden egyébhez.

Nem tudom egyébként, ez a mondat eljutott-e a tudatodig, te funkcionális analfabéta faszkalap:
"Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon."

Még akkor is, ha a te faszkalap agyadba nem fér bele, hogy bizony, a baloldalon IS. Mert írni azok sem tudnak, ami díjakat elnyernek, azoknál mindig kiderül, hogy az odaítélő bizottságban ott van valaki az Index tulajdonosi gárdájából, ráadásul nem is nagyon olvasnak mást ott sem, csak a nagy netes portálokat, a Pécsi Napló vagy az Észak-Magyarország újságírója érdekes módon soha nem nyert ilyeneken (azelőtt sem, hogy Mészáros átvette őket). Gondolod, hogy ott csupa szar újságíró dolgozik/dolgozott, vagy esetleg az az oka, hogy ezeket az odaítélők soha nem is olvasták?

Mondom, amíg hozzád hasonló agyatlan faszkalapok vannak az országban, addig a Fidesz mindig 2/3-dal fog nyerni. Vagy többel.
Pedig én legalább annyira szeretném elküldeni őket a faszba, mint te.
Csak veletek ez teljesen esélytelen.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 04:55:05

@ételizésítő: "Azt meg egy szóval sem mondja, hogy a keresztény-jobboldali újságírás szar", annyit mond, hogy az ellenzéki sajtóban több a jó újságíró."

Kiegészítve azzal, hogy "ez tarthatatlan", ez bizony azt jelenti, hogy szar. Ha Y jobb mint X, s ez tarthatatlan, akkor X szar.

És még te beszélsz itt analfabetizmusról, amikor nem tudsz értelmezni egy riportban elhangzott állításokat sem.

Idióta vagy. Nem kicsit, nagyon, és egy nagy pofájú,köcsög idióta. Egy pszichopata elmebeteg vagy, mint az összes Fidióta.

De azt is, hogy vannak olyanok a jobboldalon is.
Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy a beszédértés sem megy magyarul, nemcsak az írott szöveg értelmezése?
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 05:03:00

@ételizésítő:

"Ja, hogy neked az számít, hogy miről írnak."

Igen, az is számít, hogy miről írnak. Ha neked nem számít, akkor idióta vagy, és ne reklámozd!

"Ha fikázzák a Fideszt, jó újságírók, ha dicsérik, szarok."

A kurva anyád se ezt írta, te hazudós, Fidesz, pszichopata köcsög!

"Baromka, az újságírásnál a minőséget az jelenti, ha jó stílusban, jó helyesírással és jó magyarsággal tudsz írni."

Ennél sokkal fontosabb az, hogy fontos témáról, nem hazudozva, kiegyensúlyozottan, emberi módon, helyes álláspontot képviselve írjanak, és ne hazugságokkal hülyítsék és uszítsák az embereket, mint amit a szennymédia csinál. Amikor a 888 arról ír cikket, hogy Angliában egy iskolában egy tanár mit tanít, akkor az se nem fontos, se nem igaz, mert még hazudnak is róla, se nem helyes álláspont, az teljesen felesleges néphülyítés és uszítás. Ez sokkal rosszabb újságírás, mint egy kattintásvadász cikk, vagy egy cikk, amelyben sok a helyesírási hiba. Ez utóbbi is baj, de amit a szennymédia csinál, az ezerszer súlyosabb. Érted, faszfejkém?! A kettő nincs egy szinten.

"Nem tudom egyébként, ez a mondat eljutott-e a tudatodig, te funkcionális analfabéta faszkalap:
"Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon.""

Vannak, de a jobboldalon rendszerszinten vannak a hazudozós, fake news gyártó, embertelen, uszító, pszichopata, elmebeteg barmok. A jobboldali szennymédia csak ebből áll. És te is az vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Még akkor is, ha a te faszkalap agyadba nem fér bele, hogy bizony, a baloldalon IS. Mert írni azok sem tudnak, ami díjakat elnyernek, azoknál mindig kiderül, hogy az odaítélő bizottságban ott van valaki az Index tulajdonosi gárdájából, ráadásul nem is nagyon olvasnak mást ott sem, csak a nagy netes portálokat, a Pécsi Napló vagy az Észak-Magyarország újságírója érdekes módon soha nem nyert ilyeneken (azelőtt sem, hogy Mészáros átvette őket). Gondolod, hogy ott csupa szar újságíró dolgozik/dolgozott, vagy esetleg az az oka, hogy ezeket az odaítélők soha nem is olvasták?

Mondom, amíg hozzád hasonló agyatlan faszkalapok vannak az országban, addig a Fidesz mindig 2/3-dal fog nyerni. Vagy többel.
Pedig én legalább annyira szeretném elküldeni őket a faszba, mint te.
Csak veletek ez teljesen esélytelen.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 05:10:08

@ételizésítő: "Ja, hogy neked az számít, hogy miről írnak."

Igen, az is számít, hogy miről írnak. Ha neked nem számít, akkor idióta vagy, és ne reklámozd!

"Ha fikázzák a Fideszt, jó újságírók, ha dicsérik, szarok."

A kurva anyád se ezt írta, te hazudós, Fidesz, pszichopata köcsög!

"Baromka, az újságírásnál a minőséget az jelenti, ha jó stílusban, jó helyesírással és jó magyarsággal tudsz írni."

Ennél sokkal fontosabb az, hogy fontos témáról, nem hazudozva, kiegyensúlyozottan, emberi módon, helyes álláspontot képviselve írjanak, és ne hazugságokkal hülyítsék és uszítsák az embereket, mint amit a szennymédia csinál. Amikor a 888 arról ír cikket, hogy Angliában egy iskolában egy tanár mit tanít, akkor az se nem fontos, se nem igaz, mert még hazudnak is róla, se nem helyes álláspont, az teljesen felesleges néphülyítés és uszítás. Ez sokkal rosszabb újságírás, mint egy kattintásvadász cikk, vagy egy cikk, amelyben sok a helyesírási hiba. Ez utóbbi is baj, de amit a szennymédia csinál, az ezerszer súlyosabb. Érted, faszfejkém?! A kettő nincs egy szinten.

"Nem tudom egyébként, ez a mondat eljutott-e a tudatodig, te funkcionális analfabéta faszkalap:
"Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon.""

Vannak, de a jobboldalon rendszerszinten vannak a hazudozós, fake news gyártó, embertelen, uszító, pszichopata, elmebeteg barmok. A jobboldali szennymédia csak ebből áll. És te is az vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 05:11:10

@ételizésítő: "Azt meg egy szóval sem mondja, hogy a keresztény-jobboldali újságírás szar", annyit mond, hogy az ellenzéki sajtóban több a jó újságíró."

Kiegészítve azzal, hogy "ez tarthatatlan", ez bizony azt jelenti, hogy szar. Ha Y jobb mint X, s ez tarthatatlan, akkor X szar.

És még te beszélsz itt analfabetizmusról, amikor nem tudsz értelmezni egy riportban elhangzott állításokat sem.

Idióta vagy. Nem kicsit, nagyon, és egy nagy pofájú,köcsög idióta. Egy pszichopata elmebeteg vagy, mint az összes Fidióta.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 05:13:57

@ételizésítő: "Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon."

Varga István viszont kifejezetten azt mondta, hogy nem UGYANOLYAN a jobboldali és baloldali újságírás. Azt mondta, hogy a baloldali-liberális-független újságok jobbak, és ez tarthatatlan. Azaz azt mondta, hogy a jobboldali újságírás SZARABB. Vitatkozz Varga Istvánnal, te idióta, hazudozós, pszichopata, elmebeteg, köcsög, fasz!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 06:01:45

@ételizésítő: "kiválasztanak két embert, az egyik támad, a másik véd egy adott álláspontot, függetlenül attól, hogy egyébként egyetért-e azzal vagy sem."

te például most pont ezt csinálod. egy olyan álláspontot próbálsz meg védeni, ami kurvára tarthatatlan. lemsz hülyébe. téged ezért fizetnek, vagy természetes idióta vagy?!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 06:02:20

@ételizésítő: "kiválasztanak két embert, az egyik támad, a másik véd egy adott álláspontot, függetlenül attól, hogy egyébként egyetért-e azzal vagy sem."

te például most pont ezt csinálod. egy olyan álláspontot próbálsz meg védeni, ami kurvára tarthatatlan. lemsz hülyébe. téged ezért fizetnek, vagy természetes idióta vagy?!
Válasz erre 

John Brennan 2019.02.08. 07:32:51

@math0: tehát hülyeségeket beszélt Varga, egyetértünk
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 07:36:19

@John Brennan: itt a riport:

youtu.be/QQWYsEXGc48?t=413

kb a 7. perctől, kicsit előtte mondja, hogy "jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak", "Élet és irodalmat járatok, Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdem", "nem igaz, hogy ennek az oldalnak nincsenek újságírói", "ez tarthatatlan állapot". azaz a jelenről beszélt, és, hogy a keresztény-jobboldali újságírás szar.

annyit nem ismert fel, mert hát keresztény hülye szegény, hogy a keresztény-jobboldali újságírás azért óhatatlanul szar, mert egy hülye ideológiát okos ember nem képvisel. ennyikeh.
Válasz erre 

eloi 2019.02.08. 07:51:36

@dunántúli gyerek: Ha olyan a rendszer, amiben vagy, akkor hiába tanultál, mert csak arra használnak, amire igényük van! Tudod, lehet egy számítógéppel reaktort is tervezni, meg buborékokra lövöldözni is.
Az uralt rendszer és a kontraszelekciója ezért gáz, mert sokkal többre képes erőforrásokból csak valami silányat tud/akar kihozni.
A munkavállalói oldalról meg vagy van állásod és fizetésed, vagy nincs. Vagy újságíróként pl. elmész lángost sütni, ami megint csak a tehetség, tudás, képességek elpazarlása.
Az ilyen rendszerből nem lehet jól kijönni.

Ugyanakkor tény, hogy a másik oldalon sem írhatnak amit akarnak, csak azt, ami a "vonal", ideológiailag, politikailag. Tehát ugyancsak nem függetlenek. A tehetségüket és tudásukat ugyanúgy szolgálatba állítják. Pénzért.
A kormány jó dolgait dicsérő cikkekkel nem húznák sokáig az ellenzéki médiumoknál sem.
Ott is igazodni kell az adott vonalhoz.
Bagoly és veréb.
Meglehet, hogy egyik oldalon rutinosabbak, profibbak a dolgozók, és kevésbé feltűnő, amikor kiszolgálnak!
Válasz erre 

eloi 2019.02.08. 08:02:28

@math0: Az ateizmus is vallás! Ez a te hited! Amit elhiszel és védsz foggal körömmel. Miközben igazolni nem tudod, hogy igaz.
Eleve az elnevezése is egy másik hit TAGADÁSA. Tehát a te hited egy puszta tagadás.
Erre ne legyél büszke!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.08. 09:00:31

@eloi: fingod nincs arról, mi az "ateizmus".

ateistaklub.blog.hu/2013/09/11/az_agnosztikus_ateista_vallas_hivatalos_hittetelei
ateistaklub.blog.hu/2013/10/07/ertelemben_vagyok_ateista

Egyébként a kommented már önmagában ellentmondásos. Egyszerre állítod, hogy az ateizmus egy vallás, ami azt mondja, hogy az ateizmus bizony erős meggyőződés, és mond valamit, aztán meg lekicsinyled, hogy hát az ateizmus csak egy tagadás, alig valami.

Az ateizmus valójában eleve nem tagadás, hanem a hit hiánya. Más hiteket sem tagadunk, hanem nem értünk egyet velük. A helyességüket, azt esetleg tagadjuk. De más a hit tagadása, isten tagadása, vagy a hit helyességének tagadása. Persze az ilyen különbségeket te, az idióta "agyaddal" fel se fogod.

Továbbá, ha valakinek az elvei közé tartozik, hogy ellenez egy bizonyos másik nézetet, amelyik tényleg helytelen, akkor az pozitív dolog. Egy helytelen nézet ellenzése tehát önmagában pozitív dolog. Hogy nagy dolog-e? Amikor a világ tele van hülye hívőkkel, akkor ez azért nem semmi dolog. Neked például nem sikerült még idáig eljutnod. Erre te nem lehetsz büszke.
Válasz erre 

kocsisj 2019.02.08. 14:51:30

@ételizésítő: Ahogy és amit írsz az csak Téged minősít. A Veled való "vita" inkább ködszurkálás, tehát ennyi!
Válasz erre 

2019.02.09. 04:31:14

@felucca02:
Nagy a pofád a hatalomba!
Ellett kutyának, bűzös alomba!
El rohad, mint ázott szalma!
Aljasok, gazemberek hatalma!
Lásd ,kommunisták! Te is megéred!
Akár Júdás béred, pénzed!
Válasz erre 

2019.02.09. 04:33:26

@eloi:
Ne világíts, a sötét fejbe!

Ne világíts a sötét fejbe!
Roppant ideges lesz tőle,
Ha butaságát megtudja!
Megüti rögtön a guta!
Ki vele, ezt megteszi
Azt mélyen gyűlöli!
Ezt tenni, felesleges,
Ő attól, okos nem lesz!
Válasz erre 

ételizésítő 2019.02.11. 20:20:29

@math0:
Látszik, hogy buta fasz vagy ehhez is, mint mindenhez.
Amúgy meg azért, mert a te anyád kurva, jobb ha tudod, hogy más családokban ez nem így van ám, és elhiszem, hogy mivel az egész rokonságodban csak ezt láttad, nem nagyon tudod elképzelni, hogy máshogy nem így van, és nem a cigánysor szélén strichel az egész család, a buzikurva apádat is beleértve, mint nálatok, faszkalap.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.11. 20:40:32

@ételizésítő:

"Ja, hogy neked az számít, hogy miről írnak."

Igen, az is számít, hogy miről írnak. Ha neked nem számít, akkor idióta vagy, és ne reklámozd!

"Ha fikázzák a Fideszt, jó újságírók, ha dicsérik, szarok."

A kurva anyád se ezt írta, te hazudós, Fidesz, pszichopata köcsög!

"Baromka, az újságírásnál a minőséget az jelenti, ha jó stílusban, jó helyesírással és jó magyarsággal tudsz írni."

Ennél sokkal fontosabb az, hogy fontos témáról, nem hazudozva, kiegyensúlyozottan, emberi módon, helyes álláspontot képviselve írjanak, és ne hazugságokkal hülyítsék és uszítsák az embereket, mint amit a szennymédia csinál. Amikor a 888 arról ír cikket, hogy Angliában egy iskolában egy tanár mit tanít, akkor az se nem fontos, se nem igaz, mert még hazudnak is róla, se nem helyes álláspont, az teljesen felesleges néphülyítés és uszítás. Ez sokkal rosszabb újságírás, mint egy kattintásvadász cikk, vagy egy cikk, amelyben sok a helyesírási hiba. Ez utóbbi is baj, de amit a szennymédia csinál, az ezerszer súlyosabb. Érted, faszfejkém?! A kettő nincs egy szinten.

"Nem tudom egyébként, ez a mondat eljutott-e a tudatodig, te funkcionális analfabéta faszkalap:
"Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon.""

Vannak, de a jobboldalon rendszerszinten vannak a hazudozós, fake news gyártó, embertelen, uszító, pszichopata, elmebeteg barmok. A jobboldali szennymédia csak ebből áll. És te is az vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

ételizésítő 2019.02.14. 02:30:43

@math0:
átszik, hogy buta fasz vagy ehhez is, mint mindenhez.
Amúgy meg azért, mert a te anyád kurva, jobb ha tudod, hogy más családokban ez nem így van ám, és elhiszem, hogy mivel az egész rokonságodban csak ezt láttad, nem nagyon tudod elképzelni, hogy máshogy nem így van, és nem a cigánysor szélén strichel az egész család, a buzikurva apádat is beleértve, mint nálatok, faszkalap.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.14. 08:15:57

@ételizésítő:

"átszik"

ételizésítő 2019.02.15. 17:56:09

@math0:
Látszik, hogy buta fasz vagy ehhez is, mint mindenhez.
Amúgy meg azért, mert a te anyád kurva, jobb ha tudod, hogy más családokban ez nem így van ám, és elhiszem, hogy mivel az egész rokonságodban csak ezt láttad, nem nagyon tudod elképzelni, hogy máshogy nem így van, és nem a cigánysor szélén strichel az egész család, a buzikurva apádat is beleértve, mint nálatok, faszkalap.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.02.15. 20:04:30

@ételizésítő:

Látszik, hogy buta fasz vagy ehhez is, mint mindenhez.

"Ja, hogy neked az számít, hogy miről írnak."

Igen, az is számít, hogy miről írnak. Ha neked nem számít, akkor idióta vagy, és ne reklámozd!

"Ha fikázzák a Fideszt, jó újságírók, ha dicsérik, szarok."

A kurva anyád se ezt írta, te hazudós, Fidesz, pszichopata köcsög!

"Baromka, az újságírásnál a minőséget az jelenti, ha jó stílusban, jó helyesírással és jó magyarsággal tudsz írni."

Ennél sokkal fontosabb az, hogy fontos témáról, nem hazudozva, kiegyensúlyozottan, emberi módon, helyes álláspontot képviselve írjanak, és ne hazugságokkal hülyítsék és uszítsák az embereket, mint amit a szennymédia csinál. Amikor a 888 arról ír cikket, hogy Angliában egy iskolában egy tanár mit tanít, akkor az se nem fontos, se nem igaz, mert még hazudnak is róla, se nem helyes álláspont, az teljesen felesleges néphülyítés és uszítás. Ez sokkal rosszabb újságírás, mint egy kattintásvadász cikk, vagy egy cikk, amelyben sok a helyesírási hiba. Ez utóbbi is baj, de amit a szennymédia csinál, az ezerszer súlyosabb. Érted, faszfejkém?! A kettő nincs egy szinten.

"Nem tudom egyébként, ez a mondat eljutott-e a tudatodig, te funkcionális analfabéta faszkalap:
"Ugyanolyan írástudatlan, a magyar nyelvet kerékbe törő, botcsinálta, tanulatlan firkászok vannak mindkét oldalon.""

Vannak, de a jobboldalon rendszerszinten vannak a hazudozós, fake news gyártó, embertelen, uszító, pszichopata, elmebeteg barmok. A jobboldali szennymédia csak ebből áll. És te is az vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard