A pártsajtó fogalmának újraértelmezése folyik ma Magyarországon azzal, hogy egyetlen akolba terelték azokat az újságokat, reklámkiadványokat, rádiókat, televíziókat és egyéb propagandaterméket, melyek a Fidesz, illetve Orbán Viktor hatalmon maradásáért dolgoznak erejüket megfeszítve. A szocializmus legsötétebb időszakaiban se merészkedett odáig egyetlen pártfunkcionárius sem, hogy minden propagandisztikus kiadványt egy kiszemelt, megbízható elvtárs irányításárára bízzon. A mostani struktúra azonban nem a szocializmus szellemétől áll távol, hanem a leginkább a piacgazdaság ismérveitől. Mutatjuk, miért:

Fotó: MTI

1. Kezdjük az új szervezet nevével! Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány. Mintha csak azt üzenné mindenkinek, hogy nem állunk meg a határoknál, itt fog összpontosulni a V4-ek összes sajtóterméke, és Orbán Viktor dicsőségét fogja zengeni a Gazeta Wyborczától kezdve a Lidové Noviny-n át a Televízia Markiza is. Az alapítvány megalkotói nem csupán nagyot álmodtak, és határon átnyúló terveket szövögetnek, de odapörköltek egyet Soros György egyetemének is, hiszen ma már egyre többet javítják ki kormányzati tisztségviselők a Budapestről épp elköltözni készülő egyetem nevét CEU-ról a magyar megfelelő Közép-európai Egyetemre. Szóval, a kisgömböc már most sem olyan kicsi, de a tervei még ennél is messzebbre mutatnak. Ha azt vesszük, hogy Habony Árpádnak már régóta vannak érdekeltségei a szlovén sajtópiacon, akkor egyáltalán ne vicceljük el a dolgot, mert Liszkay Gábor nem az a tipikus Humor Harold. Lényegében minden szembe jövő médiaterméket be fog szippantani az alapítványnak csúfolt propagandagépezet, legyen az szlovák hetilap, szlovén tévé, román sportújság, vagy cseh bűnügyi magazin.

Amikor Simicska Lajos fellázadt egykori barátja és harcostársa ellen, akkor Orbán Viktor ráébredt arra, hogy veszélyes dolog ekkora hatalmat adni egyetlen ember kezébe.

2. Maradjunk még egy darabig a névnél, mert ez tényleg hihetetlen szóösszetétel. Főként azért, mert nonprofit szervezetként fog majd össze sajtópiaci szereplőket. Egy szabályozott piaci környezetben erre nem pusztán a Gazdasági Versenyhivatal mondja azt, hogy vicc, hanem egy csomó szakmai és gazdasági szervezet is. Adományként bevinni több százmilliárd értékű sajtóportfóliókat egy alapítványba, minden piaci szabályozásnak és törvényszerűségnek ellentmond. Azt a látszatot kelti ugyanis, hogy a sajtó nem piaci szegmens, vagyis pusztán ideológiai termék, holott, a kormány tudja csak igazán, hogy a sajtótermékek komoly befektetést igényelnek, ugyanakkor igen jelentős hasznot tudnak hozni a tulajdonosaiknak. Lényegében kivonják az alapítványba bevont irdatlan mennyiségű sajtóterméket a piaci viszonyok közül, és úgy kezelik azokat, mintha csak egy jótékonysági szervezetre bíznák azokat. A milliárdos értékű rádiókat, újságokat, tévéket azonban normálisan működő országokban nem lehet csak úgy bevinni ellenérték nélkül egy alapítványba, mintha elhasznált ruhákat adományoznának a Máltai Szeretetszolgálatnak. No, de ki beszél itt már normális piaci viszonyokról?

3. Persze, tudjuk, miért kell megkerülni a szokásos piaci eljárásokat, hiszen ebben az országban élünk, és elég jól kiismertük már pártunkat és kormányunkat. Ha ugyanis létrehoztak volna annak rendje és módja szerint egy hatalmas részvénytársaságot, melybe nem önként vagy nem erős nyomás hatására Matolcsy Ádámtól kezdve Habony Árpádon át Mészáros Lőrincig mindenki behordja a saját kis médiabirodalmát - akár az 50-es években a földtulajdonosok a téeszbe a kis vagyonkájukat -, akkor teljesen más lenne a felállás. És ez bizonyára nem tetszene Orbán Viktornak. A közös tulajdonban ugyanis mindenki részvényessé válna, igazgató tanácsot kellene létrehozni, felügyelőbizottságot kéne választani, úgy kéne működtetni a céget, mint egy hatalmas vállalatot, ám ebben az esetben tovább élnének azok az ellentétek a Fidesz médiacézárai között, melyek már kezdtek terhessé válni a kormányfő számára. Így maradt az a megoldás, hogy az igencsak profitorientált magyar médiavállalkozások döntő hányada belekerült egy nonprofit szervezetbe, ahol a pénz útja még kevésbé követhető nyomon, mint eddig a szétaprózódott pártsajtó termékeiben.

4. Apropó, szétaprózódott kormánypárti sajtó. Amikor Simicska Lajos fellázadt egykori barátja és harcostársa ellen, akkor Orbán Viktor ráébredt arra, hogy veszélyes dolog ekkora hatalmat adni egyetlen ember kezébe. Simicska távozásával ugyanis kicsúszott a talaj a Fidesz lába alól. Így egyszerre kellett számolniuk új, ellenséges (értsd: független) sajtótermékekkel, melyeket vitt magával az oligarcha, másrészt alulról kellett újraszervezni a kormánymédiát. Ebben igen körültekintő volt Orbán, hiszen szép magyar szóval diverzifikálta a kormányhoz hű sajtóbirodalom tulajdonosi körét, így osztozhatott Andy Vajna Schmidt Máriával, Habony Árpáddal, Mészáros Lőrinccel és még néhány kisebb kaliberű kormánykedvenc pénzemberrel a jórészt közpénzen felhizlalt új médiabirodalmon. Az új modell azonban nem igazán váltotta be a reményeket, hiszen nem sikerült átmosni teljesen a magyarok agyát, hiszen a megnyert áprilisi választások ellenére a polgároknak több mint a fele még mindig a Fidesz ellen szavazott. És, persze ott az a fontos tény, hogy ezernyi lyukon csordogált ki ebből az összetákolt kisgömböcből az állami dotáció. Bár köztudott, hogy a kormányfő nem sajnálja a pénzt, ha propagandáról van szó, ám az, amit például Andy Vajna művelt a TV2-vel, már neki is sok volt. Szóval, egy kis átmeneti időszak után eljutottunk oda, hogy nemhogy akkora hatalom összpontosul újra egy ember kezében, mint a Simicska-korszakban, hanem annak a sokszorosa. Ez a folyamat azt mutatja, hogy Orbán Viktor csakis az autokratikus módszerekben hisz, és ha talál egy teljesen lojálisnak ítélt embert, szívesen a kezébe adja a teljes médiabirodalmat.

Fotó: hvg.hu

5. Orbán többször bebizonyította, hogy a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” megközelítést tartja a legjobb vezetői attitűdnek, ám számolnia kell azzal a ténnyel, hogy sértett önérzetű oligarchák tucatjait hagyja maga mögött azáltal, hogy úgy kényszerítette be őket a közös téeszbe, mintha bugris parasztok lennének, ráadásul még a termékük ellenértékét sem hajlandó odaadni nekik. (Legalábbis nyilvánosan nem fizeti ki őket.) Nem hinnénk, hogy holnaptól zsíros kenyéren kell élnie Andy Vajnának vagy Habony Árpádnak, de azért elég nagy viharok dúlhatnak egy milliárdos lelkében akkor, amikor egy sajtótermékről, amiről azt gondolta, hogy az övé, egyik napról a másikra bebizonyosodik, hogy nincs így. Szóval, a kormányfő ezzel is bizonyította, hogy mindenki addig élvezheti a Fidesz uralkodásának előnyeit, amíg ő azt akarja, ugyanakkor már nem csupán pozíciókat osztja ő, hanem vagyonokat vehet el és adományozhat oda másoknak. És, ha már az adományozásról szólunk, meg kell jegyeznünk, ez egy olyan módszerre világít rá, mely más területeken is alkalmazható. Ha ugyanis az egyik oldalon el akarok tüntetni milliárdokat, a másikon pedig be akarom gyűjteni, ez a legbejáratottabb eljárás. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A folyó nem tűnik el, csak olykor a föld alatt folytatja útját, de egyszer újra a felszínre fog törni.”