Tehetetlen óriásnak tűnik az európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő EPP, mivel képtelen eldönteni, hogy megtűr-e a sorai között az olyan populista politikai erőket, mint például a Fidesz. A magyar kormánypárt néhány napja sokadik alkalommal szegte meg azt az ígéretét, hogy elfogadja a jobbközép politizálás kereteit, vagyis kicsinyes politikai haszonszerzés céljából nem kezd szélsőséges, uszító kampányokba. Ehelyett lényegében saját pártcsaládja vezető politikusának homlokára rajzolt célkeresztet, ami lényegében azt jelenti, hogy a néppárt ellen kampányol a Fidesz az EP választás előtt.
Fotó: index.hu
Jean-Claude Juncker arcképe tűnik fel Soros György jól megszokott vigyorgó arcmása mellett a magyar kormány legújabb „tájékoztató kampányának” plakátjain. Ez az Orbán-kormány durva, burkoltan rasszista indíttatású, sokszor nem is túlságosan burkoltan antiszemita sorosozós kampányai közül is a legszélsőségesebb. Egyszerre folytatja ugyanis a zsidó nagytőke befolyását példázó magyar származású milliárdos démonizálását, ugyanakkor az Európai Bizottság néppárti elnökének személyével azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a kereszténydemokraták és a migránsokat simogató liberális demokraták egy tőből fakadnak.
Persze, Marika néni Taktaharkányban az egészből csak annyit ért, hogy el kell zavarni ezeket, mert útjában vannak a mi Viktorunknak, ám ha azt is figyelembe vennék, hogy a luxemburgi Jean-Claude Juncker nem egyszerűen az Európai Unió legfőbb vezetője, hanem jelenleg a legbefolyásosabb néppárti politikus is, akkor talán kicsit más lenne a plakátkampány fekvése. Márpedig a kereszténydemokrata pártcsalád tagjai nem Taktaharkányból nézik a világ folyását, ezért rendesen ki is borultak Orbán elképesztő húzásán.
Az, hogy a néppárt sem lenyelni, sem kiköpni nem képes a Fideszt, olyan komoly belső feszültségeket generált, ami az EP választások előtt komoly veszteségeket okozhatnak a pártcsaládnak.
A magyar kormányfő természetesen kihasználja, hogy egyre közelednek az uniós választások, ezért az Európai Néppárt most jóval elnézőbb azokkal a politikai erőkkel szemben, melyek mandátumokat szállíthatnak számukra a voksoláson. Márpedig a Fidesz akár 14-15 képviselővel is bővítheti az éppen politikai vákuumba keveredő frakció létszámát. Erről a nem túl vidám helyzetről viszont nagyrészt a Fidesz tehet, ugyanis évek óta megosztja az EPP nemzeti pártjait, hogy érdemes-e egy tálból cseresznyézniük egy olyan politikai formációval, amely egyrészt nem képviseli a kereszténydemokrata értékrendet, másrészt meglehetősen megbízhatatlan politikai szövetséges.
A legutóbbi magyar kormányzati plakáttól annyira kiakadtak egyes testvérpártok, hogy közelgő EP választok ide, csökkenő frakciólétszám oda, most már végképp szeretnék dűlőre vinni a dolgot a közös fészket összepiszkító Fidesszel. A pártcsaládból való kizárást elsősorban az észak-európai kereszténydemokraták szorgalmazták, ám most a horvát szövetségesek - részben a Fidesz szószegésére hivatkozva – ki is léptek az Európai Néppártból. A HSS (Horvát Parasztpárt) ezért megfordította a dolgot, mondván: ha nem zárják ki a magyarokat, akkor majd ők lepattannak egy ilyen tehetetlen társaságról.
Nyilván szám szerint nem akkora veszteség ez, mintha a Fidesz képviselőiről kéne lemondania az EPP frakciójának, ám elindíthat egy olyan bomlási folyamatot, aminek egyelőre kiszámíthatatlanok a következményei. Egyrészt elbizonytalanodnak a jobbközép pártokhoz húzó szavazók, másrészt a pártcsaládot elhagyó politikai erők a politikai vetélytársakat erősíthetik. Az, hogy a néppárt sem lenyelni, sem kiköpni nem képes a Fideszt, olyan belső feszültségeket generált, ami az EP választások előtt komoly veszteségeket okozhatnak a pártcsaládnak.
Fotó: DW.com
Van még két és fél hónap a voksolásig, tehát talán még nem késő Európa kereszténydemokratáinak eldönteniük, hogy a Fidesszel, vagy nélküle kívánnak csatába menni a mandátumokért. Amennyiben le akarják vetni magukról ezt a terhet, minél előbb teszik meg ezt, annál jobb esélyük lesz új szavazók bizalmának megszerezésére, és a régiek támogatásának megtartására. Mert, ahogy egy bölcs dakota mondás tartja: „Hiába veti le a ló magáról az izgága lovast, ha beleszorul a lába a kengyelbe, még kilométerekig vonszolhatja magával a terhet.”