A közvélemény-kutató intézetek bőszen mérik továbbra is a politikai pártok népszerűségét, ám ezek a mutatók az önkormányzati választások előtt kevés kapaszkodót nyújtanak a végeredmény megjövendöléséhez. A mostani voksolás végkimenetele ugyanis sokkal inkább függ majd a helyi sajátosságoktól, a lokális politikai viszonyoktól, mint attól, hogy egyébként az ott élők mennyire kedvelik az ellenzéki vagy a kormánypártokat. A választás ennek ellenére komolyan meghatározhatja, hogy megnyugodhat-e a kormánypárt, hiszen hatalma továbbra is szilárdnak tűnik, illetve lendületbe jön-e az ellenzék az októberi voksolás után.
Fotó: Flick
Már 40 nap sincs az önkormányzati választások napjáig, de már most elég kaotikus a helyzet mindkét táborban, a várható nagy visszalépési hullám pedig valószínűleg nem fogja teljesen feltárni a politikai versenyfutás fő kontúrjait. Civakodnak a fideszesek, az ellenzéki pártok pedig több helyen egymásra indítanak jelölteket, amiben persze általában benne van a kormánypárt keze is. A választópolgárok pedig csak pislognak, amikor újabb és újabb jelöltek nőnek ki a földből, és a sok pártszövetségtől és civil összefogástól nem látják, hogy tulajdonképpen ki fúj egy követ a kormánnyal, és ki akar betartani az állampártnak.
Mintha mindkét szemben álló politikai erő szeretné levetni magáról a pártok jelvényeit, mivel ezek inkább visznek, mint hoznak voksokat számukra. Ezzel lényegében elismerik, hogy a politikai elit nem élvezi a választópolgárok bizalmát, ezért inkább függetlenként indulnak, legfeljebb valamilyen párt támogatását feltüntetik a nevük mellett. Messze nem beszélhetünk már jobboldali és baloldali értékekről, az ideológiai jellegű megnyilvánulásokat pedig nem igazán veszik komolyan a magyar polgárok.
Ezért is van jelentősége annak, hogy a nagy figyelmet kiváltó versengések milyen végeredményt hoznak, hiszen a kellemes és a kellemetlen szájíz is sokáig megmarad majd.
Ettől még persze nagyon fontos a választók és a politikai közösségek számára is, hogy kik vezetik a következő öt évben a magyar településeket. A helyi közösségek tagjai számára ugyanis az igazán fontos kérdések helyben dőlnek el, ugyanakkor a pártok is jól tudják kommunikálni, ha megszerezték, illetve megtartották egy-egy jelentősebb település vezetését. A helyhatósági választások végeredménye egyébként is szinte mindenki számára jól magyarázható, ugyanis a hatalmas eredményhalmazból a pártok és politikai tömörülések éppen azt emelik ki, ami számukra kedvező.
Ettől még nem nézheti egyik oldal sem közönyösen, hogy Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely, esetleg Felcsút milyen irányítás alá kerül. Vannak ugyanis komoly hangsúllyal bíró versengések, így a főváros, néhány nagyváros, és például egy olyan szimbolikus település, amely a miniszterelnök és kedvenc oligarchája otthona, komoly érzelmi töltést ad egy ilyen választásnak. Ne feledjük, hogy a helyhatósági voksolás után országos választás évekig nem lesz, ha rendkívüli politikai események ezt nem teszik szükségessé. Ezért is van jelentősége annak, hogy a nagy figyelmet kiváltó versengések milyen végeredményt hoznak, hiszen a kellemes és a kellemetlen szájíz is sokáig megmarad majd.
Fotó: infostart.hu
Nehéz tehát megjósolni, hogy megjelennek-e az országos népszerűségi mutatók tendenciái a helyi eredményekben, az viszont nagyon valószínű, hogy meglepetések is lesznek október 13-án. Azon kívül, hogy komoly elégedetlenség munkál az emberek milliói lelkében, az is nehezen kiszámítható, mennyire hat majd a kormány osztogató, migránsozó és unióellenes kampánya. A választók mindenesetre hiteles személyekre szeretnének szavazni, és ha ilyen jelöltet találnak a szavazólapon, akkor be is húzzák rá az ikszet, induljon bármilyen párt vagy szervezet színeiben. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Amelyik lovat befogtak szántani, már nem akar csatába menni.”