Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
A Fidesz durvuló kampánya arra utal, hogy van mit veszteniük október 13-án

A Fidesz durvuló kampánya arra utal, hogy van mit veszteniük október 13-án

Eddig úgy tűnt, hogy jelentéktelen helyi csetepaték sorozataként fogja fel az állampárt a közelgő helyhatósági választásokat. A miniszterelnök magához rendelt ugyan néhány vidéki polgármester-jelöltet a sajátjai közül, el is készült egy-egy gyors fotó Orbán Viktorral állva, ülve, zászlóval, zászló nélkül, ennek ellenére úgy tűnik, a futószalag mellett folyó munka egyhangúságával készül a kormányfő az októberi eseményekre. A háttérben azonban közvélemény-kutatásnak álcázott lejárató kampányok, a rendőrséget a kampányban is tevékenyen bevonó pártemberek játszmái alakítják egyre durvábbá a küzdelmet.

napi_hu_10.jpg

Fotó: napi.hu

Kezdenek elszabadulni az érzelmek a választási kampányban, amit nem pusztán Tarlós István egyszemélyes megafonos performansza jelez. Már nem csak a határkerítés lebontásával riogatnak a kormánypárti politikusok az ellenzék jelöltjeinek győzelme esetére, de burkoltan (vagy tán nem is annyira burkoltan) családon belüli erőszakkal is vádolják őket, no meg természetesen a keresztény szellemiség is eltűnne azokról a településekről, ahol nem a Fidesz adná a polgármestert.

Most már úgy tűnik, hogy a szociális demagógia, a rasszizmus és az ellenfelek befeketítése épp úgy szerepel a kormánypárt kampányeszközei között, mint annak hangsúlyozása, hogy csakis olyan település számíthat kormányzati támogatásra, ahol narancsos többségű testületet választanak a helyiek. Még majdnem egy hónap van a választásokig, de már most beélesítette szinte minden rakétáját a kormányzati propagandagépezet.

Amennyiben ugyanis Budapestet és néhány nagyobb várost elveszítik, akkor a kisvárosokban, falvakban megtartott, illetve megszerzett pozícióknak semmi hasznuk, hiszen az ellenzék nagyobb trófeákkal büszkélkedhet majd.

Ez eddig csak Budapesten volt jellemző, ahol tényleg nem babra megy a játék, hiszen a Fidesz számára szinte létkérdés, hogy a Karácsony-Tarlós csatából az utóbbi kerüljön ki győztesen. Vidéken is kaszabolták egymást rendesen az ellenfelek, de sokkal kisebb elánnal, ugyanakkor az országos sajtóorgánumok ingerküszöbét csak olyan hírek ütötték át, mint amikor például egy mindenkitől független polgármester-jelölt - aki a politikába éppen csak beleszagolt - harmadik hidat ígért a szegedieknek. Tette ezt annak fényében, hogy róla is készült közös fotó Orbán Viktorral.

Azért bájos, egyben rémisztő minden önkormányzati választási kampány, mert rámutat a kicsi országunk némely polgára esetében felmerülő önismerethiányra, ugyanakkor a helyi civakodások egyértelművé teszik, hogy még a legapróbb ügyekben sem tudunk egyességre jutni, nemhogy nagy nemzeti sorskérdésekben. A Fidesz megbonthatatlannak hitt egysége is meglehetősen ingatagnak tűnik ilyenkor, hiszen nem egy helyen bemószerolják egymást a párt katonái, hogy elhalásszák a másik elől a zsírosabb falatokat.

Úgy tűnik, hogy most már az állampárt vezetői is felfogták, hogy ha most nem villantanak nagyot, akkor a kissé érdektelennek tűnő helyhatósági választásokon egyértelművé válhat a Fidesz sebezhetősége. Amennyiben ugyanis Budapestet és néhány nagyobb várost elveszítik, akkor a kisvárosokban, falvakban megtartott, illetve megszerzett pozícióknak semmi hasznuk, hiszen az ellenzék nagyobb trófeákkal büszkélkedhet majd.

vg_hu.jpeg

Fotó: vg.hu

Így tehát - kihasználva a szinte kifogyhatatlan erőforrásokat, melyek a kormánypárt rendelkezésére állnak – bekeményítenek a kampányban, szeretnék elhitetni a választókkal, hogy Kerekegyházától Celldömölkig élet-halál harcot vív a kereszténység a sorosista erőkkel, így nem az a lényeg, hogy a jelölt milyen helyi ügyek megoldását ígéri, szimpatikus vagy nem, hanem, hogy megvédi-e kicsiny hazánkat a liberálisok támadásaitól. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak abban bízz, aki egy ültő helyében képes meginni egy üveg tüzes vizet, mert az ilyen ember mindent ilyen lelkesedéssel csinál!” 

123 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
A Fidesz durvuló kampánya arra utal, hogy van mit veszteniük október 13-án Tovább
Facebook Tetszik
0
123 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége
  • Orbán a pácban Orbán a pácban

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr9515093250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (123)
Az utolsó 100 komment:

FCUK6 2019.09.16. 13:42:39

Durvulni a kampány max az ellenzéki oldalon szokott. Másrészt mutogathattok trófeákat, de mi értelme, ha utána lesz pár béna kacsátok? :) és végül: nem nekik kell nagyot villantani, hanem nektek, legalább egy kisebbet, mert ha most sem megy, konkrétan kiadjuk a gyászjelentést az ellenzékre. Mondjuk az agyhalotti bizonyítvány évek óta a tiétek...
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.16. 13:49:13

@lényeglátó: Diktatúra van. Hát persze. Nem látsz te semmit, nemhogy a lényeget.
Válasz erre 

Rodney2 2019.09.16. 13:53:21

Az ellenzék szerint fasiszta diktatúra van és a fidesz csak a szavazatok elcsalásával szokott nyerni. Akkor nem értem hogy az ellenzék miben reménykedik, illetve hogy a fidesznek mitől kellene rettegnie.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.16. 13:54:01

Annyira bájos ez a kommunikációs trükk. Már az első mondatban benne van az "állampárt" kifejezés. :) Tisztára mint Soros az Origón.
Ezt az "állampártot" megválasztották, vagy akkor Botka meg kiskirály Szegeden, mert őt a választók 27%-a választotta meg. Vagy itt is a szokásos kettős mérce dívik...
Válasz erre 

Rodney2 2019.09.16. 13:56:27

@citrix: Tordai Bencével nem lehet értelmesen szóbaállni mert egy ismert pszihopata. Annál ellenszenvesebb seggarc nem nagyon van a magyar politikában. Ha a 0 százalékos pártjának tagjai kilöknék maguk közül, talán emelkedhetne a népszerűségük, de gondolom ott ez a szint az általános.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.16. 13:58:22

A békák mindig megválasztják Botkát a mocsár vezetésére, ez elég tragikus. Ha nem lenne egyetem az egész egy pusztulat lenne, ledíszburkolva...
Nagyon kéne már egy más szemlélet...
Válasz erre 

Sir Galahad 2019.09.16. 14:01:32

A kormány mindenképpen marad, igazi tét legfeljebb az, hogy képes lesz-e túlélni az ellenzék maradéka.
Válasz erre 

HgGina 2019.09.16. 14:07:38

@Cycmen: "ellenzéki oldal" nem létezik. Van egy kis, jelentéktelen pöcsfejeknől szerveződött szellemileg és politikailag is impotens hülye, aki azt képzeli, hogy a nála hülyébbeken kívül bárki más elhiszi az idiótaságaikat. De nekünk igazából tökmindegy, hogy kis pöcsök vagy nagy seggek ülnek a parlamentben. Minden esetben mi dolgozunk, ők lopnak.
Sajnos egy Kalasnyikov sem indul a választásokon.
Válasz erre 

Kivlov 2019.09.16. 14:08:35

Persze, hogy van mit veszíteniük. Csak nekik van.
Az ellenzék a nullától lejjebb már nem nagyon tud jutni. :D
Válasz erre 

citrix 2019.09.16. 14:23:28

@Rodney2: A nulla százalékos párt, ez annyira szép :-) Látom visszasírod a kommunizmust amikor a Hazafias Népfront győzött 98%-os támogatottsággal. Egy egész ország kommunista volt a statisztika szerint ahogy ma egy egész ország fideszes, kivéve azt a nulla százalékot...
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.16. 14:39:24

@Rodney2: Tordai Bencével nem lehet értelmesen szóbaállni mert egy ismert pszihopata. Annál ellenszenvesebb seggarc nem nagyon van a magyar politikában..................

Meg a Jakab Péter, engem konkrétan kiráz a hideg ha meglátom.
Válasz erre 

Minden ballib bérretteg 2019.09.16. 14:49:12

Szopni fogtok megint.

A parkolási maffiával összejátszó Karácsonyra csak a full idióták szavaznak.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.16. 14:56:50

@citrix: Hazafias Népfront! Az! Toljátok csak az hülyeséget, meg hazug csúsztatásokat, legalább újabb szàzalékok a Fidesznek.
Mert az ellenzék az ... hát inkább hagyjuk... Szégyen...
Válasz erre 

Minden ballib bérretteg 2019.09.16. 15:09:34

@Cycmen:

Tordai egy elmeroggyant barom. A liberálfasiszták fasizmusának a legékesebb bizonyítéka.
Semmi mást nem tolerál csak azt amit a téveszmés elméje diktál neki, mindenki másnak artikulátlanul fröcsög az arcába.
Válasz erre 

Macropus Rufus 2019.09.16. 15:24:36

@havrilla: vélhetően a fejedben csak az diktatúra ami pl. É Koreában van, mg a románoknál volt. Akkor javaslom, hogy egy picit bővítsed a diktatúrával kapcsolatos ismereteidet. Ha jól emléxem akkor 89 elött is elég sok minden lejöhetett az újságokban/tévében/kabarékban. Még is sokan diktatórikus rendszernek ítélik meg. Szóval amiért nem lőnek agyon egyből a más véleményed miatt még élhetsz diktatúrában...
Válasz erre 

Macropus Rufus 2019.09.16. 16:02:53

@nemecsekerno_007: "Ezt az "állampártot" megválasztották" ha nem tévedek 89 előtt is voltak választások. Tehát az akkori hatalmat is megválasztották, tehát a) nem lehet diktatúra b) nem lehet állampárt. A logikád szerint...
Minden diktátort megválasztanak, csak nagyon kevés jutott puccsal hatalomra...
Válasz erre 

Minden ballib bérretteg 2019.09.16. 16:08:49

@Macropus Rufus:
Igazad van. Nem csak az a diktatúra ami ott van.

Pl Gyurcsány alatt Magyarországon sokkal nagyobb volt a diktatúra mint pl a komcsik alatt. Bár csepp ellentmondás, hogy Gyurcsány is komcsi diktátor vol és maradt.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.16. 16:36:13

@Macropus Rufus: Toljad te is hülyeséget, újabb szavazatok a Fidesz-nek.

Aztán lehet tovább "diktatúrázni" :) Még jó 20 évig...

Szép körforgás...
Válasz erre 

elvis56 2019.09.16. 16:49:43

Hogy mik derülnek ki.Mégis van ( a volt kocsikisérönek mert az volt Gabi ) Kubatovnak lista.Ezt többen érezük !
Válasz erre 

Che21 2019.09.16. 17:08:38

Na, az ellenzék megint reménykedik.
Ilyenkor érdekes mód mindig hirtelen demokrácia lesz pár hétre, csaka mikor a választások napján megjön az ügyeletes pofon, akkor áll vissza rögtön a diktatúra.
Válasz erre 

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.09.16. 17:14:00

A fityisz egyre dulvább? Fel vagyok dúlva. :-)
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.16. 17:37:35

Csak fosnak.
Nem hiába vezényelték ki az összes trollt ide is!XD
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.16. 17:41:33

@nemecsekerno_007: Mer aki eddig utálta a fideszt,most hirtelen rájuk fog szavazni,nem?:))
Válasz erre 

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2019.09.16. 17:43:03

@MAXVAL bircaman közíró: A poszt tegnap született és csak ma kezdett dolgozni rajta, elvtárs?
Válasz erre 

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2019.09.16. 17:43:45

@rdos: birca elvtárs feldúlta a farodat?
Válasz erre 

fantázia dús nick 2019.09.16. 17:47:00

Mennyi is most az euró? 330 forint? Magyarország jobban teljesít.
Euró eladási árfolyam 2010 április 269 forint.
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.16. 17:52:19

@citrix: "Tarlós a saját állítása szerint függetlenként szerepel és semmi köze a fideszhez. Hihető. Tarlós elfelejt szót ejteni az szdsz-es múltjáról is,"

Tarlós nem fideszes, ellenben mindig hozzáteszi, hogy együttműködik a kormánnyal és egészen jól kijön velük. Egyébként ez így is logikus. Az SZDSZ tagsága szintén nem titok te barom és miért hozná szóba, ő régen kilépett azután az SZDSZ is megszűnt! És abban is egyetérthetünk, hogy szadeszesség tekintetében van némi különbség Tarlós és a talpát most feldobó Konrád között!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.16. 17:52:25

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés: Nem volt térerő a legelőn.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.16. 17:54:58

@Cycmen: Há csak nem felmosta a padlót az egyik seggnyalóval?
Bántotta a viktort is?
Hüpp hüpp!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.16. 17:56:49

@Rodney2: Kicseréled a nevet orbán viktorra,és....:))
Válasz erre 

kiskutyauto 2019.09.16. 17:57:51

Nem sokáig kell már ilyesmivel foglalkozni, fel lesz aggatva az összes fizeSS patkány....
Válasz erre 

Tamás Paitz 2019.09.16. 19:13:06

@MAXVAL bircaman közíró: Csak az egészen hülye elvakult birkák nevezik egy demokratikus választáson az ellen felet, ellenségnek. Ez a fidess mentalitás.
Válasz erre 

Toportyán Zsóti 2019.09.16. 19:41:47

Sok ollan győzelem mint az önfelfüggesztődés nem fér bele o1g imágójába,már így is 1000 milliárdokba kerül hogy híveinek párhuzamos valóságot építsen,magyarul sem tudó ukránoknak nyugdíjt fizessen....
Válasz erre 

Toportyán Zsóti 2019.09.16. 19:44:53

@MAXVAL bircaman közíró: Putingazdád imágója oroszhonban mélyrepülésbe kezdett manapság,bocizni fog bértroll fajtád.
Válasz erre 

Toportyán Zsóti 2019.09.16. 19:48:37

@Minden ballib bérretteg: Le kéne állnod az anyagozásról bérrettegi.Ezzel a nickkel nem nehéz belőni az agykapacitásod./félázsiai félművelt félhülye/
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.16. 19:49:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Há csak nem felmosta a padlót az egyik seggnyalóval? "

Arra gondolsz, hogy Jakab Péter bement Szentesi Zöldihez a stúdióba és Szentesi egy szót sem tudott vele váltani, mert Jakab elkezdett Orbán Viktorhoz beszélni? Barátom, a virtuális padlófelmosáshoz interakció szükségeltetik, vita, érvek és nem az hogy pszichopata arckifejezéssel a környezetedről tudomást sem véve elmondasz egy szánalmas monológot! Ez csak egy hozzád hasonló mentálisan zokni proliknak tetszik.
Válasz erre 

legeslegujabbkor 2019.09.16. 19:55:03

A Fidesz 2010 óta kormányoz, tehát összesen 9 éve.
Mit is csinált ezalatt a tákolmányt kivéve? No meg az összes független, kormányt ellenőrző szervezet megszüntetését vagy nyaloncokkal való feltöltését se felejtsük el.

Eredmény:
A fiatalok krémje nem itthon él, nem itt adózik, nem itt születnek meg a gyerekeik. Hiányszakmák alakulnak ki, mert aki ért a szakmájához már külföldön dolgozik. A szociális ellátórendszer már szinte nincs. Van helyette CSOK :):):)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.16. 20:18:10

Euro 330 forint. A benzin ára vajon fog nőni? Vagy megáll a határoknál?
Válasz erre 

moloy 2019.09.16. 20:19:14

@fantázia dús nick: Az EU Euróban utalja a támogatásokat. Ergo: Míg 2010 áprilisban 1 Euró után 269 Ft-ot kaptunk, ma 330 Forintot.
Válasz erre 

CCnick 2019.09.16. 20:56:21

[fetrengveröhög]
Válasz erre 

chrisred 2019.09.16. 21:27:16

@moloy: Legalább Lőrinc a pénzénél van.
Válasz erre 

enrikokaruszo 2019.09.16. 21:55:45

győzelem, hogyne....a csalásról egyébként jók a múltkori cikkek is, a dátumokat ne feledjétek javítani
Válasz erre 

Balambér Kovács 2019.09.16. 23:03:42

"....hogy van mit veszteniük október 13-án."................hát az eszüket már biztos nem!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.09.17. 04:21:28

@Tamás Paitz:

Nem a jelentéktelen ellenzék az ellenség, hanem a mögötte álló háttérhatalmista erők.
Válasz erre 

havrilla 2019.09.17. 06:46:08

@Macropus Rufus:
Nagy seggfej lehetsz.
Válasz erre 

röf 2019.09.17. 06:50:03

Megint bukta lesz. Gáz.
Válasz erre 

havrilla 2019.09.17. 06:51:35

@kiskutyauto:
csak a családod és tenmagad után, tre idióta barom!
Válasz erre 

citrix 2019.09.17. 07:12:08

@Cycmen: Konrád György és a megafonos nemfideszes de együttműködő Tarlós elvtárs nem említhető egy lapon. Tarlós egy fideszbérenc, maximálisan/lojálisan kiszolgálja Orbánt. Persze, független, az év vicce.
Válasz erre 

citrix 2019.09.17. 07:17:56

@nemecsekerno_007: Tudod mi a szégyen? A fidesztrollnak lenni mint Te, az szégyen, sőt gáz. Nem tudom éltél-e a szocializmusban, tudod-e mi volt a Hazafias Népfront, az illiberális Népi Demokrácia? Komolyabb összegben merek fogadni hogy Orbán imádatán kívül semmi nem jár a fejedben bár ki tudja :-)
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.09.17. 07:32:37

senkik vagytok komcsik
Válasz erre 

Pierr Kardán 2019.09.17. 08:37:34

Semmi változás sem lesz a főváros vezetésében, Tarlós úr kivizsgáltatja a jogellenesen kötött patkánymentesítési szerződést és megnevezi a két főbűnöst, Karácsony Gergelyt és Horváth Csabát.
Válasz erre 

Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben. 2019.09.17. 08:43:35

"Most már úgy tűnik, hogy a szociális demagógia, a rasszizmus és az ellenfelek befeketítése épp úgy szerepel a kormánypárt "

Irja ezt a legszelsosegesebb hiszteriara,hazug demagogiara, primitiv hangulatkeltesre, irigysegre epito, blogg.
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 09:01:06

@citrix: " Konrád György és a megafonos nemfideszes de együttműködő Tarlós elvtárs nem említhető egy lapon. "

Igazad van, mert méltatlan Tarlóssal szemben, hogy ezzel az örökké a magyar antiszemitizmus elől menekülő, állandóan csomagoló, de aztán természetesen maradó vén zsidóhoz hasonlítgassuk!
Válasz erre 

moloy 2019.09.17. 09:01:49

@chrisred: Jobb, mint ha a pénzünknél lenne...
Válasz erre 

Greccsi Zsot 2019.09.17. 09:06:48

"Ez eddig csak Budapesten volt jellemző, ahol tényleg nem babra megy a játék, hiszen a Fidesz számára szinte létkérdés, hogy a Karácsony-Tarlós csatából az utóbbi kerüljön ki győztesen. "

Nem fogunk szarozni, ha Tarlos veszit, bukik a kormany is. Masnapra uj kormany lesz, uj alkotmanyt irunk, es meg aznap lebontjuk keritest. A csaladtamogatas, rezsicsokkentes megszunik. Minden munkahelyet felszamolunk, amit Orbanek hoztak letre az elmult 10 evben, a fizetesek is visszallnak a 2010-es szintre. Ugy szinten minden stadiont, epuletet lebontuk ami az elmult 10 evben keszult. Es azonnnal kivagjuk Tarlos altal ultetett 10 ezer fat.
Es az Orban fasiszta csaladtamogatasa okan szuletendo gyerekek eseten kenyszer abortuszt rendelunk el. Valamint az elmult 10 evben kotetett hazasagokat is felbontjuk.
Minden olyan szep es liberalis lesz mint regen.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.17. 09:32:11

@citrix: Jól csinálod, csak így tovább! Eléritek, hogy az is a Fideszre szavaz aki eddig sose ment el szavazni. De ez is inkább az ellenzéket minősíti.
De amúgy elég megnézni 2010 előtti felvételeket a most ellenzékben sivalkodó politikusokról ahhoz, hogy ne rá szavazzunk. Amikor a mostani ellenzéki balf@szok hatalmon voltak... Szánalmas...
Válasz erre 

citrix 2019.09.17. 09:36:09

@Cycmen: Szerinted a zsidózás menő? Sajnálhatod hogy nem a Szálasi féle nyilashatalom alatt virulhattál, ott pont ilyen "nemzeti" gondolatok szellemében élték ki magukat a deklasszált és addig semmire se jutó iskolázatlan de gyűlöletben gazdag elemek.
Válasz erre 

citrix 2019.09.17. 09:40:58

@nemecsekerno_007: Kedves nem ecsek! Semmi se tart örökké, bármennyire is azt hiszed/reméled hogy ameddig világ a világ addig szent Orbán uralkodik kicsi kis maradék hazácskánkban és Mészáros Lölő nemzeti gázszerelő lesz a helytartója. Nála sokkal nagyobb hatalmú emberek és rezsimek kerültek a történelem szemétdombjára (ahogy Trockij remekül megfogalmazta), ahová valók.
Válasz erre 

felucca02 2019.09.17. 10:20:15

@Willkommenskultur: Nem gondolom, hogy az orbánnak bármi vállalhatatlan lenne. Neki bármi vállalható, ami pénzzel és hatalommal jár. Ha holnap valamitől a kommunizmus lenne az eszmerendszer, ami a legtöbb hatalommal kecsegtet, orbántól holnaptól kommunista jelszavakat hallanánk.
Válasz erre 

felucca02 2019.09.17. 10:31:34

@nemecsekerno_007: Uncsi ez a szöveg.
A fidesz szavazótábora folyamatosan vándorol, de mindig körülbelül ugyanakkora.
Általában kiesnek belőle azok, akikben még van némi erkölcsi tartás, és felszipkázza azokat, akikben kevesebb van. Ti valahogyan mindig maradtok, de hát ez titeket minősít, engem nem érint.
Természetesen be lehet vonni valami nagyobb tömeget még valami orbitális populista baromsággal (ezen éppen most kísérleteznek némi zsidózással), de akkor a másik végén ugyanekkora tömeg kiesik, akinek ezt már nem bírja a gyomra.
És természetesen minden véget ér egyszer, ahogy kisebb lesz a konc, szét fog repedni a fidesz is, az is lehet, hogy a Gazda végleg megőrül, az is lehet, hogy az egyik testőre agyonlövi, az is lehet, hogy nagy okosságában eltaktikázza magát. Minden csillag ível felfelé, aztán meg lefelé.
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 10:36:44

@citrix: " Szerinted a zsidózás menő?"

Egy önmagát zsidóként meghatározó személyt zsidóként emlegetni az zsidózás?
Hülyegyerek! :D
Amúgy a közismert többszörös magyarmocskoló megnyilvánulásaihoz az "úrnak" szólsz valamit, vagy az rendben van, neki, illetve nekik azt lehet?
Válasz erre 

citrix 2019.09.17. 10:56:07

@Cycmen: Önmagadat hová sorolod? Alkottál-e olyat amire azt lehet mondani, ez igen figyelemre méltó? Utána jöhet mások megítélése és pocskondiázása ha úgy gondolod ezzel jobban érzed magad.
Válasz erre 

body_andras 2019.09.17. 11:27:54

Országszerte begyűjt az "ellenzék" pár polgármesteri és képviselői pozíciót, aztán a Fidesszel egütt, kéz-a-kézben folytatják az önkormányzati szintű csencselést, lopkodást, egymásnak falazást, vagy nézeteltérés esetén egymásnak alávágnak. Marha nagy tét, mondhatom.
Valószínűleg minden eddiginek súlyosabb vereséget szenved az MSZP, DK és barátai, ők meg úgy kommunikálják majd, hogy "megrendítették a hatalmat", nehogy az a pár százaléknyi hülye elhagyja őket a következő vetélkedőig.
Karácsonynak édes mindegy, hogy nyer-e vagy sem. Ha nyer, akkor 5 évig a Fidesz lesz a hibás, amiért nem csinál semmit - mert kétségeitek ne legyenek, az intézményesített lopáson kívül semmit nem fog tenni. Ha veszít, majd a Puzsérra mutogat, hogy ő a hibás.
Esze ágában sincs vitázni, mint ahogy az is szándéka volt hogy Puzsér ne induljon az előválasztáson. Az egész vitacirkusz arra megy ki hogy a végén elmondhassa, ő mindent megtett, a többiek gyávák, a Puzsérral meg nem kell beszélni mert a kutatók szerint csak 4-7%-os.
Mindeközben ezerrel megy az óbaloldali okostojások önámítása hogy nyerni fognak. Pont mint 2014-ben és 2018-ban. Hajrá!
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 11:29:50

@citrix: " Önmagadat hová sorolod? Alkottál-e olyat amire azt lehet mondani, ez igen figyelemre méltó? Utána jöhet mások megítélése és pocskondiázása ha úgy gondolod ezzel jobban érzed magad."

Alkottam, a magam területén elismerik a tudásomat. A másik pedig az, hogy bár mint írót sem tartom semmire Konrádot, de én emberileg ítéltem meg és azt hiszem hogy joggal tartom aljas baromnak, másrészt még hozzád képest is hülye érv valakinek a bírálása esetén azt nézni, hogy a bíráló ugyanabban a kategóriában hogyan teljesítene hiszen akkor egy focimeccset sem lehetne levezetni faszfejkém, mert nyilvánvalóan a focibíró a faszban sincs Ronaldóhoz képest, bár Konrád eleve nem az irodalom Ronaldója! Felesleges nálam azzal a libsi trükkel próbálkozni, hogy játékszabályokat határozol meg, mert leszarom, ha van valami ellenérved a Konráddal való fenntartásaimmal kapcsolatban, akkor lökjed, ha nincs akkor húzz a faszba!
Válasz erre 

citrix 2019.09.17. 11:54:34

"Alkottam, a magam területén elismerik a tudásomat"
Nem tudom mi lehet az alkotás és mi a terület, talán nem is akarom megtudni az elképesztően hitvány gondolataid olvasása után. A "húzz a faszba" már önmagában is bemutatja íróját, ha csak ennyire futotta szellemi képességedből akkor valóban nem olvass se Konrádot, de még a Magyar Nemzet figyelemreméltóan magas röptű oldalainak olvasgatása is komoly kihívás lehet.
Válasz erre 

felucca02 2019.09.17. 11:57:16

@Cycmen: Ugye nem tévedek sokat, ha a Konráddal, mint íróval szemben érzett ellenérzéseidet abból eredeztetem, hogy Konrád ott áll, ahová te nem szeretnél tartozni, azaz a szabad, gondolkodó, bármi iránt kritikus, tekintélyelvűséget nem ismerő emberek között?
Megértem az ellenérzéseidet, én is olvastam Wass Albertet, és rendkívül sekélyes ideológiai programírónak találtam.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.17. 12:18:21

@felucca02: Akkor nem sok művét olvastad. Pedig a Wass Albert féle konzervatív felfogás messze áll tőlem.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.17. 12:19:29

@Cycmen: Tudjuk, hogy birca elismeri a tudásodat a gőzfürdőben.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.17. 12:21:43

@Cycmen: "Egy önmagát zsidóként meghatározó személyt zsidóként emlegetni az zsidózás?" - Igen, az. Te tényleg ennyire hülye vagy? Ja, igen. Ha valakit zsidóként emlegetsz, az zsidózás, függetlenül attól hogy minek vallja magát.
Válasz erre 

felucca02 2019.09.17. 12:28:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Valóban, soknak nem mondható:)
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 12:37:28

@felucca02: " Ugye nem tévedek sokat, ha a Konráddal, mint íróval szemben érzett ellenérzéseidet abból eredeztetem, hogy Konrád ott áll, ahová te nem szeretnél tartozni, azaz a szabad, gondolkodó, bármi iránt kritikus, tekintélyelvűséget nem ismerő emberek között?
Megértem az ellenérzéseidet, én is olvastam Wass Albertet, és rendkívül sekélyes ideológiai programírónak találtam."

Lefektettem, hogy Konráddal nem mint íróval van problémám, az hogy ennek felfogása gondot okozott csak azt tanúsítja, hogy egy hülyével állok szemben!
Konrád a szabad gondolkodás, a bármi iránti kritika, a tekintélyelvűséget nem ismerés nemes tulajdonságainak rákos túlburjánzásával provokáló pofátlan libsi archetípusa számomra és megnyilvánulásai pont ezeknek a megcsúfolásaiból álltak. Wass Albert pedig most nem releváns nem érdekel hogy miképpen értékeled.
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 13:03:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Tudjuk, hogy birca elismeri a tudásodat a gőzfürdőben."

A szexuális fantáziád sokat elárul rólad. :D
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 13:09:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
" Ha valakit zsidóként emlegetsz, az zsidózás, függetlenül attól hogy minek vallja magát."

Nem gond, hogy mondanivalóm arra irányult, miszerint leszarom hogy nektek mi a zsidózás, leszarom hogy szerintetek ez kimondható e és a zsidót zsidóként nevezem meg, pláne ha egyébként zsidó személy kritizálása nálatok még annak zsidósága említése nélkül is zsidózás!
Tehát eleve tökmindegy, rohadjatok meg a PC szarotokkal együtt ahol vagytok! Érted buzikám?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.17. 13:16:03

@felucca02: Megdörzsölted az üveggömböt, te Igazlátó... :)
Válasz erre 

konrada 2019.09.17. 13:59:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...azért ezen elfilóztam:
Ha az amerikai elnököt amerikainak nevezem, akkor az helytelen, "függetlenül attól hogy minek vallja magát", vagy csak egy zsidónál probléma ez?
...és azon is eltanakodtam, tulajdonképpen ki is a megkülönböztető, az-e, akinél egy nemzetiség-nemzetség megnevezés egy származási jelző, vagy az, aki szerint eleve csak pejoratív értelmű lehet ez a fajta kategorizálás?

(Persze nem mindegy, milyen környezetben használja valaki, mert ha szalonnáci, úgy céllal teszi, és úgy terel, hogy egy ember (általa vélt) hibáit egy náció hibájának tudja be, de azért az is valahol rejtett rasszizmus, ha valaki szerint nem is szabad leírni a származást, mert annak említése minősíti az embert...)
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.17. 14:11:16

@konrada: Az öncélú zsidózás egy dolog, de itt most egy olyan emberről beszélünk, aki rendszeresen abban utazott, hogy őt mint zsidót üldözik az antiszemita magyarok! Ebben az esetben nem nekem kell szégyellenem magam azt hiszem, valamint ebből a típusból van még jó pár, így jogos a kifakadásom, hogy menjenek már a faszba a zsidóságukkal, senkit sem érdekel, nem erény az és nem is védőernyő!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.17. 14:20:04

@Cycmen: Jaja ezzel szívesen takaróztak a rendszerváltás után.
Elég gusztustalan mert amúgy nem ez számít hanem az, hogy kollaboránsok voltak a kommunista rendszertel...
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.09.17. 15:13:31

@citrix: A szomorú az, hogy reformkommunistából demokratává és liberálissá vedlett kollaboránsok csak 20 évvel a rendszerváltás után kezdtek a történelem szemétdombjára kerülni, és sokan közülük még mindig rontják a közélet levegőjét. A szellemi és/vagy fizikai utódaik szintén. Szóval egyszer biztos összeomlik a Patás rendszere, de ezeket akkor se hozzák vissza a hatalomba.
Válasz erre 

jágör68 2019.09.17. 15:28:23

A langley- i fijjuk/ lányok már bejelenkeztek a migráncsokért, FeGyőr Washingtonban rendőrdobálásra kiképzett operatív ügynök személyében.
Az Apró- Dobrev- Gyurcsány KGB- s klán pedig bármire képes a hatalomért.
Torgyai Majom továbbra is mások képébe mászik bele.
Ajtóról lepattanó Vigyorex- Kunhalmit és versenyfetrengő Hattházy- Varnyú- Bangó- Bangó triót hiányolom még.
Kárcsony pedig Budapet- így- polgármestere szeretne lenni.
SZ R T Á J K
és szaboságot Ahmadnak
FOLYTANI
Válasz erre 

VT Man 2019.09.17. 15:57:28

Milyen diktatura az, ahol az "allampartnak" aggodnia kell a valasztasok kimenetele miatt?

Most akkor nincs diktatura, es nyerhet Karacsony? Vagy van diktatura, es nem engedik nyerni?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.17. 20:20:16

@Cycmen: Fájt,hogy bántották a gazdi emberét?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.17. 20:30:20

Az összes troll tényleg kirajzott az összes nevén!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.17. 21:48:05

@Cycmen: Mi baj cuncimókus? Ideges vagy? Kérd meg bircát bújjon hozzád! :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.17. 21:50:47

@Cycmen: Ezt te mondod?

"Cycmen 2019.09.17 17:17:19
@taga20: Ma hány arabot kényeztettél? Tevéstől természetesen és gumi nélkül!
Cycmen 2019.09.17 17:39:05
@taga20: Most akkor szopni jársz, vagy tevézni?

Cycmen 2019.09.12 19:12:10
@nincs1itt: "Hörmal Prinzessin vom Einhorstall... brennt dir der Tamponfaden oder was?"

Jobb lesz ha inkább megtanulsz arabul, hogy értekezhess a téged seggbekúró irakiakkal és akkor majd a tamponnak is hasznát veszed amit itt emlegetsz!"
Válasz erre 

Tzp 2019.09.17. 23:26:17

Nem véletlenül vinnyog itt a sok fideszes patkány :) Tudják a főnökeik, hogy bukhatnak sok fontos települést és annak közvetve több súlyos következménye is lehet később. Ezért ideküldték őket.
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.18. 07:47:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: " Fájt,hogy bántották a gazdi emberét?"

Ha értenéd amit írok, akkor világos lenne, hogy nekem nem fáj semmi. Zöldin csodálkozom, hogy ennyire naiv volt,, a Jakab parlamenti szerepléseiből kiindulva várható volt, hogy nem lehet vele érdemben beszélgetni és úgy fog viselkedni ott is mint egy pávián!
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.18. 07:51:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szórakoztató és valamilyen szinten megtisztelő is hogy ilyen mértékben figyelemmel kíséred a munkásságomat és ennyi energiát fordítasz szerény személyemre! :D
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.18. 07:58:03

@Cycmen: Csak szeretnéd! Csupán a baromságodat cáfoltam reflexből.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.18. 07:59:40

@Tzp: Igen, tudják, ha nem Tarlós nyer és elkezdik szívatni a fővárost pénzügyileg, annak a 2022-es o.gy. választáson lesznek következményei.
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.18. 13:12:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak szeretnéd! Csupán a baromságodat cáfoltam reflexből........

Reflexből! Stimmel, tudatalatti motiváció! Analizáltasd ki magad, ahogy elnézlek, kiderül még egy s más, de nem fogsz örülni!
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.18. 13:12:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak szeretnéd! Csupán a baromságodat cáfoltam reflexből........

Reflexből! Stimmel, tudatalatti motiváció! Analizáltasd ki magad, ahogy elnézlek, kiderül még egy s más, de nem fogsz örülni!
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.18. 13:17:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Aha, ha nem Tarlós nyer, akkor szívatni fogják a fővárost pénzügyileg! Miért tűnik nekem úgy, hogy ez már a megelőző magyarázkodás a libbsi vereségre? :D "azért vesztettünk, mer a butapestiek megijedtek hogy a zorrbánc nem ad pénzt a pestnek és akkor inkább Tarlósat választottuk, pedig a Karácsonyi jobb lett vóna, de még a Pudzsér is! :D Na menj a faszba!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.19. 16:39:10

@Cycmen: Nem .
Ez arról szól,hogy nem haveri körben osztják az ellenzéket,hanem szemtől szemben hogy teljesít az ember.
zöldi megbukott.
Az a szomorú,hogy fecó most is megverné egy vitában vityát.
Ez nem nekem kellene,hogy kellemetlen legyen.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.09.19. 16:50:31

@Cycmen: Te faszfej! Olvasgass! index.hu/belfold/2019/09/10/onkormanyzati_valasztas_gulyas_gergely_budapest_kormany_viszony_igeret/#
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.22. 17:31:54

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Az a szomorú,hogy fecó most is megverné egy vitában vityát.
Ez nem nekem kellene,hogy kellemetlen legyen........

Szerintem így a harmadik kétharmadnál, inkább arról beszéljünk ami nektek kellemetlen! :D Zöldi meg megbukott? Miben? Gyógypedagógiából?
Válasz erre 

Cycmen 2019.09.22. 17:38:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: HA KARÁCSONY GERGELY LESZ A FŐPOLGÁRMESTER, ÉRVÉNYÉT VESZTI AZ ORBÁN VIKTOR ÉS TARLÓS ISTVÁN ÁLTAL KÖTÖTT 15 PONTOS MEGÁLLAPODÁS?

És? Két fél közötti megállapodás mióta vonatkozik harmadikra? Karácsony előre borítékolja hogy nem tud megegyezni a regnáló kormánnyal? Most arra ne is térjünk ki, amikor Gyurcsányék nyúlták le a Fideszes önkormányzatok pénzét! :D Mert ez eddig egyenlőre egy fikció, az meg megtörtént! Igaz biboldó? :P
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.22. 18:29:24

@Cycmen: Mert gyenge játékos.
Azért remélem a negyedik kétharmadot ,már valahonnan kintről mozizom végigXD
Válasz erre 

2019.09.27. 07:10:18

@István Tamasi:
MSZP–SZDSZ nagykoalíció
legalább harminc-negyven éve meghatározója a magyar politikai rendszer uralmi struktúrájának. És hogy miért beszélek harminc-negyven évről? Hát azért, mert ahogy már írtam erről, 1996-ban Jacques De Larosier bankelnök személyesen mesélte el nekem annak az 1981-ben lezajlott beszélgetésnek a történetét, amelyet Kádár Jánossal folyatott Budapesten. Ahová akkoriban a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójaként azért jött, hogy közölje Kádárral: a játszma véget ért. Sikeresen adósságcsapdába csalták Magyarországot, így, bár a szocializmus és a szovjetfüggés színpadi díszletei egy darabig még a helyükön maradnak, Kádár a továbbiakban lesz szíves az ő Washingtonból érkező diszkrét utasításait követni, ha nem akarja, hogy országát kirobbantsák alóla. Legnagyobb megdöbbenésére Kádár cinikusan vigyorogva közölte, hogy ebben semmi meglepő nincs, és mivel évszázadok óta mindig elsőrendű birodalmi seggnyalók voltunk, így most is várjuk az új „gazda” parancsait, és ő, mármint Kádár, garantálja, hogy nagyon elégedettek lesznek majd velünk e parancsok végrehajtását illetően. Sőt, annak érzékeltetésére, hogy nem a levegőbe beszél, azt is jelezte, hogy Nyers Rezsőt és Tardos Mártont (lám-lám, az „MSZP–SZDSZ nagykoalíció”) már meg is bízta azzal, hogy hozzanak létre vezető jogászokból egy olyan munkaközösséget, amely néhány év alatt kidolgozza Magyarországnak a globális kapitalizmus intézményi rendszerébe való visszaillesztésének jogi kereteit. Ez a grémium 1986-ra el is készült a munkával, Tardos pedig a Fordulat és reform című dolgozat „szamizdatként” való terjesztésével el is kezdte ennek az informális politikai térben való tesztelését. Az ultraliberális értelmiség azóta is „szabadságharcként” ünnepli mindezt, holott evidens módon ennek éppen az ellenkezője ment végbe.

Az ezáltal felépített új birodalmi függés és kifosztás sokkal brutálisabbnak bizonyult az elmúlt harminc év során, mint a szovjet rezsimé volt. És miután a teszt igen sikeresnek bizonyult, Kádár még bukása előtt utasítást adott az ezzel összhangban lévő törvényjavaslat benyújtására, amelyet a parlament 1988 őszén el is fogadott, és az már csak „hab a tortán”, hogy azóta is ez van érvényben 1988-as VI.-os törvényként. Vagyis az akkor még nyíltan nem létező, mert a struktúra mögé „bújó” MSZP–SZDSZ nagykoalíció meghatározó szerepet játszott már az ország tudatos és katasztrofális eladósításában is 1972-82 között, majd az adósságcsapdára alapozódó újabb birodalmi kifosztás végrehajtásában. Amit az úgynevezett első szabad választások után vitt véghez, az inkább csak a kegyetlen végjátszma, Magyarország végső felszámolása, aminek a formálisan kormányon lévő Antall-kabinet legfeljebb tehetetlen szemlélője lehetett.
Ez a kollaboráns struktúra becslések szerint harminc év alatt legalább ötszázmilliárd dollárnyi anyagi vagyonvesztést okozott az országnak. A most már lényegében visszafordíthatatlannak látszó anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi és szellemi lepusztulást, e dimenzióiban csak a török hódoltság időszakához mérhető kifosztást cinikusan perverz kéjjel „szabadságnak, demokráciának, felemelkedésnek, jólétnek” nevezték el azok, akik a magyar társadalom mérhetetlen szerencsétlenségére sajnos valóban „tudták, merték” és kíméletlen kegyetlenséggel „tették” is mindazt, amivel végzetes lejtőre lökték az országot.
Válasz erre 

gabors 2019.10.04. 18:28:56

A libbantakat lelövik ugye?

itt valami mas nickkel vagy ??
Válasz erre 

gabors 2019.10.04. 18:38:11

"Most már úgy tűnik, hogy a szociális demagógia, a rasszizmus és az ellenfelek befeketítése épp úgy szerepel a kormánypárt kampányeszközei között, mint annak hangsúlyozása, hogy csakis olyan település számíthat kormányzati támogatásra, ahol narancsos többségű testületet választanak a helyiek. "

ezek kozul melyik ami torvenyileg nem megengedett ? ebbol melyik erkolcstelen vagy nem keresztyeni ???

csak kerdezem ???
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard