A szédületes pávatáncnak van egy káros mellékhatása. Amikor ugyanis, valaki túlságosan beleéli magát mások átverésébe, olyan siralmas bizalmi indexet produkál néhány év alatt, amire már nem lehet építeni semmilyen politikát. A Fidesz megítélését ma már külföldön és belföldön egyaránt az a tudat határozza meg, hogy ennek a pártnak a politikusai csakis a széljárást figyelik, amikor megnyilatkoznak egy-egy ügyben, aztán pedig - ha érdekeik úgy diktálták - épp az ellenkezőjét teszik annak, mint amit ígértek.

Fotó: zsurpubi.hu

Különösen a szokásos évzáró törvényelfogadási dömpingben lehet ezt a jelenséget érzékelni, amikor először a kétharmados többségben lakozó erejét villantotta meg a kormánypárt, aztán minden gond nélkül áttolt a törvényhozáson olyan jogszabályokat, melyek borzolják a választók idegeit. A Fidesz korábban se vacakolt sokat azzal, hogy részletesen elmagyarázza a választóknak, a törvényeket milyen szükségszerűségek alapján módosítgatják, bővítik, szűkítik, vagy írják át teljesen, de amit most csinálnak, az a cinizmus hegyláncának csúcsaira emeli őket.

A múlt is tele van ilyen átverésekkel. Gondoljunk csak a magánnyugdíj-pénztárak einstandolására, amikor Selmeczi Gabriella azzal hülyítette a népet, hogy a pénztárak eltőzsdézték a pénzüket. Utólag ugyan kiderült, hogy egészből semmi sem igaz, de akkor már államosították az egész rendszert, így – ahogy a sláger mondja – „utólag már sopánkodni kár” lenne. Így van ez most az újra felizzott kultúrharccal, és az alapítványi iskolákra vonatkozó jogszabály-módosítással is, hiszen azt mondják, érdemben semmi sem fog változni, ugyanakkor az érintettek láttak már karón varjút, vagyis attól tartanak, hogy a kormány sokadszorra akarja átverni őket.

A bizalom nem csupán kicsi országunkban rendült meg a kormányzó erőben, külföldön se veszik készpénznek azt, amit a Fidesz mond. Ott van például az Európai Néppárt által folytatott vizsgálat a pártcsaládba tartozó, ám annak elveire és értékeire látványosan fittyet hányó magyar kormánypárt ügyében. Jól látszik ugyanis, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni az álláspontján a jogállamisággal kapcsolatban, ugyanakkor politikusai nyilatkozataikban lebegtetik, hogy maradnának, vagy mennének a kereszténydemokrata pártok közösségéből. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy ők fogják eldönteni, van-e értelme ebben a pártcsaládban maradni, vagy nincs.

A taktikázás, mellébeszélés, időhúzás persze a politikai eszköztárak fontos eszközei, ám ne feledjük, hogy külföldön és belföldön is nagy becsben tartják azokat a politikusokat, akiknek adni lehet a szavára, akik megbízható szövetségesként olyankor segítő kezet nyújtanak, amikor éppen nagy a baj. A Fidesz büszkén vallja, hogy a sajátjait soha nem hagyja az út szélén, ám ez az összetartás már egyáltalán nem jellemző rájuk, amikor kilépnek a nemzetközi színtérre, vagy ha hazai pártokat vagy társadalmi csoportot akarnak lehetetlenné tenni.

Fotó: pestisracok.hu

Orbán Viktor hatalmi játszmáit mindig az jellemezte, hogy finoman szólva is alábecsülte az ellenfelei realitásérzékét és bátorságát, így nyugodtan elmehetett a falig. Érezte hogy, nem éri olyan szintű retorzió sem a nemzetközi szövetségesei, sem a magyar társadalom részéről, mellyel ne tudna mit kezdeni. Szép lassan azonban felélte azt a bizalmi tőkét, melyre közel 10 éves országlását építette. Rá kell ébrednie, hogy a huncutkodás és a zsiványság között most már minden partnere és ellensége különbséget tud tenni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha felemeled a kezed, hogy megadod magad, ne kapkodj az övedbe rejtett késed után!”