A Fidesz brutális erődemonstrációval próbálja bizonyítani, hogy nem rendült meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere az októberi önkormányzati választáson elért gyenge eredménye miatt. Ennek része a kultúrharc újraindítása, valamint olyan parlamenti döntések átverése, melyek kifejezetten provokálják az ellenzéket, és a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hozzák a politikai ellenfeleket. Orbán Viktor maximálisan ki akarja használni a helyzeti előnyét, hiszen a parlamenti kétharmad továbbra is lehetőséget biztosít számára ahhoz, hogy az ellenzéket szinte lehetetlen helyzet elé állítsa. A gátlástalan nyomulásnak azonban vannak veszélyei is, ugyanis olyan ellenérzéseket válthat ki a társadalomból, amelyek visszaüthetnek a kormánypártra.

Fotó: mandiner.hu

Senki se gondolja, hogy a Fidesz ölbe tett kézzel fogja nézni, ahogy az októberben polgármesteri székekhez jutott ellenzék lecseréli több megyei jogú városban a kormánypárt kádereit, többek között a helyi színházak igazgatóit. Körülbelül ez az üzenete annak a törvénymódosításnak, amely heves érzelmeket kavart a politikai közéletben röviddel az év vége előtt. Orbán Viktorról többször megírtuk, és ezúttal újfent bizonyította, hogy kizárólag az erő nyelvét ismeri, így olyan frontok nyitását kezdeményezte, melyek esetében több katonával és jobb fegyverzettel rendelkezik.

Ennek ellenére nem biztos, hogy a többször elbukott vagy félbehagyott kultúrharc újraindítása ezúttal kifizető döntés lesz. A kádári időket is felülmúló központosítás ugyanis teljesen értelmetlen a kultúrában, a színház területén pedig kifejezetten veszélyes vállalkozás. A párthűség alapján történő kinevezések és a központi direktívák útmutatásai szerint irányított teátrumok ugyanis teljesen érdektelenek a nagyközönség számára. Mondhatnánk erre, hogy a NER azt is kibírja, ha üresek lesznek a széksorok, cserébe legalább nem szólhatnak be a kormánypártnak a színházcsinálók, és nem tapsol ehhez a közönség. A helyzet azonban az, hogy a kiüresedett művészet a Fidesznek épp úgy nem érdeke, mint az ellenzéknek.

Orbán Viktorról tudni kell, hogy a közvetlen célnál sokszor előrébb tartja a járulékos hatásokat. Ez a jelenlegi helyzetre vetítve azt jelenti, ő maga sem gondolja komolyan, hogy csinovnyikokat ültet minden színház élére, a NER-kompatibilis írók és költők jelentethetnek csak meg új könyveket, vagy elfoglal minden alapítványt és pénzosztó szervezetet, annak érdekében, hogy kivéreztesse az úgynevezett balliberális művészeti közösségeket. A mostani tervezet egy olyan provokáció, amelynek sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy az ellenzék újra háborogjon, tüntetéseket szervezzen, petíciókat adjon ki, így láthatóvá tegye az ellenséget azon kormánypárti szavazók számára, akik kissé hitehagyottá váltak az októberi önkormányzati fiaskó után.

Fotó: 168óra.hu

Orbán rendszeresen előveszi ezt a forgatókönyvet, amelynek egyetlen igazi küldetése az, hogy saját táborát tisztán és világosan elválassza az ellenzéktől, illetve ne hagyjon kétséget a sajátjaiban: a politika életről és halálról, nemzetről és nemzetellenességről szól, és aki veszít, az mindenről lemondhat a jövőben. Apokaliptikus világszemlélete persze ellentmond a demokratikus intézményekbe vetett bizalom szükségszerűségének, ám úgy tűnik, Orbánt  már az sem érdekelné igazán, ha végleg kiebrudalnák az Európai Néppártból.

Durva és kíméletlen módszereinek az a haszna, hogy a politika iránt fogékony emberekből kiölje a bizonytalanságot. Ha ugyanis emeli a tétet, akkor az ellenség összefogását látva a sajátjait is egy akolba tudja terelni. Hogy csak két hasonló példát említsünk a közelmúltból: ilyen célokat szolgált a CEU elleni hajtóvadászat, valamint a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek államosítása is. Ezek az intézmények végül komoly veszteségeket szenvedtek el, ám erősen megosztotta a jobboldali tábort is ez az eljárás. Orbán mégis úgy érezte a végén, hogy meg tudta győzni a sajátjait a támadások jogosságáról.

Fotó: index.hu

Aki tehát azt gondolja, hogy az állítólagos balliberális túlsúly megszüntetése, az ellenzéki tematika felszámolása a művészetek területén az elsődleges célja a kormányfőnek az emberminisztérium által benyújtott jogszabállyal, az téved. Persze, a közvetlen irányítás, a központból kinevezett káderek veszélye is valós, ám Orbán arra számít, hogy még az ünnepek előtt egyértelművé tudja tenni saját választói számára, hogy valódi ellenséggel hadakozik, amelyik erőt és hitet nyert magának október 13-án, amikor bevette a fővárost és néhány fontos nagyváros önkormányzatát. Ez ezt eredményezi, hogy a megtámadott kulturális intézmények munkatársai, valamint az ellenzéki szavazók - ha akarják, ha nem - Orbán kottájából játszanak, hiszen nem hagyhatják szó nélkül a kormányzati nyomulást, a hallgatás beleegyezés lenne. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha felgyújtják a sátradat, nem az az első gondolatod, ki csinál ilyen aljas dolgot, hanem, hogy minél előbb eloltsd a tűzet.”