Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Magyarország nagyon rosszul teljesít

Magyarország nagyon rosszul teljesít

2020. február 12-én 1 euro 340,01 Ft-ot ért. Ennek számos oka lehet, de a legfontosabb következménye az, hogy kevesebbet ér a fizetésünk, nyugdíjunk, mint néhány hónapja. A kormány és a jegybank a szokásos flegma stílusában reagált a történésekre, bár a hivatalos megszólalásokból érezhető volt, hogy ezúttal pártunkat és kormányunkat is kissé jobban izgatja a probléma, mint ahogy ezt megszoktuk eddig. Érdemes felidézni, hogy a Fidesz miként reagált az ilyen történésekre ellenzékben, és mennyire hidegen hagyja, ha elhibázott kormányzati és jegybanki döntések miatt hátrányt szenvednek az ország adófizető polgárai. A magát Adófizetőnek nevező vendégszerzőnk írása következik.

alon_hu.jpg

Fotó: alon.hu

„A gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak" – mondta Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott exkluzív interjújában, 2004-ben, amit még 2014-ben - mikor tartósan 310 fölé emelkedett a forint-euró árfolyam - Zsiday Viktor befektetései szakértő talált meg. Annak idején a mai miniszterelnök hosszan fejtegette: a forint gyengítésével tulajdonképpen „ellopják a pénzt az emberek zsebéből",mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér.

A Fidesz elnökének akkori véleménye szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenteni, elcsalva azok értékéből.

Úgy látszik, Orbán Viktor kormányzása során nem tudja, vagy nem akarja képviselni a fenti véleményét. Különösen akkor tragikus a helyzet, ha figyelembe vesszük régiónk országai, például Csehország valutájának teljesítményét.

 

2017.feb.3

2018.feb.1

2019.feb.1

2020.feb.12

változás

2017-2020

EUR/CZK

27,02

25,21

25,72

24,85

+8 %

EUR/HUF

309,81

309,73

317,86

340,01

-9,8 %

 

Az adatokból látható, hogy amíg a cseh korona 3 év alatt 8 százalékot erősödött addig a forint 9,8 %-ot vesztett az értékéből az Euróhoz képest. Ez azt jelenti, hogy minden magyar és nem magyar ember forintban meglévő megtakarítása vesztett az értékéből. A gyenge forint természetesen megjelenik a boltok áraiban. A fizetések, nyugdíjak emiatt jelentősen veszítettek értékükből. A külföldi multik bizonyára nagyon megköszönik a magyar kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak hogy a szakszervezetek által kiharcolt 5-10 %-os béremelések pillanatok alatt kompenzálódtak.

A nyugdíjas évekre előre gondoló, öngondoskodó emberek miben reménykedhetnek, ha azt látják, hogy eddigi, forintban lévő megtakarításaik folyamatosan és drasztikusan veszítenek értékükből. Ilyen forint gyengülés mellet az úgynevezett szuperkötvény (Magyar Állampapír Plusz) kiemelkedő kamata is csak szemfényvesztés. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Hiába adsz a lovadnak naponta kicsit több zabot, ha mindig kétszer annyit kell futnia, mint az előző nap, előbb-utóbb össze fog esni.”

Adófizető

216 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Magyarország nagyon rosszul teljesít Tovább
Facebook Tetszik
0
216 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr2615475618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2020.02.15. 14:52:03

Magáának ÉN VAGYOKH ________ a megvááltó.
Válasz erre 

Csaba Szikora 2020.02.15. 15:27:41

www.napi.hu/magyar_gazdasag/hitelminosites-a-standard--poors-pozitivra-javitotta-a-kilatasokat.700356.html
Ez az igaz,és nem gyurcsány kori bóvli besorolás.
Válasz erre 

2020.02.15. 15:56:21

Aki szereti a hazáját az nem a fideSSes maffiára szavaz és az őket fű alatt támogató jobboldalra!Ahol a horti korszakot éltetik ott az ezeréves jobbágy rendszar köszön vissza!
Válasz erre 

tireless treehugger 2020.02.15. 16:34:41

A "BBB" credit rating ----> lower medium grade kategória. Ráadásul még stabil is, tehát nem látnak jelet a javulásra.
Kb mintha a barátnődre azt mondanák hogy alsó közepes szintű, és nem látszik hogy összekapná magát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.15. 16:51:02

Sok jelentősége az árfolyamnak nincs.
Válasz erre 

illaim 2020.02.15. 16:58:46

@Csaba Szikora: Miért hazudsz te fidess gyökér?
Válasz erre 

illaim 2020.02.15. 17:00:49

@MAXVAL bircaman közíró: Már megint mit szedtél be Iván , hogy félrebeszélsz? LOL
Válasz erre 

illaim 2020.02.15. 17:05:20

" Az a miniszterelnök, akinél az Euró 300 Ft feletti Forint árfolyamot ér el, az nem alkalmas miniszterelnöknek, az mondjon le! Orbán Viktor
Válasz erre 

illaim 2020.02.15. 17:07:41

@Én a Feri: te csak egy hülye fidess troll vagy, abból is a legalja! LOL
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2020.02.15. 17:09:27

Soros! Megmondta Vali mama a Coop pénztárosa a panaszkodó nyuggerinának.
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2020.02.15. 17:10:43

@illaim: A 2/3 számításának elve alapján ez sincs 300 forint. Sőt, sokat erősödött a nyomoronc Gyurcsány-korszak óta :D
Válasz erre 

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2020.02.15. 18:21:06

@illaim: Néézze!
Köszönöm magának hogy négy évente kitüntet a bizalmával ____ és még hisz BENNNEMH.
Csak így továbbh! Ne agggya fel! És majd eggyütth _____ közösssen ______ megcsinááljukhh!
Válasz erre 

ebella2 2020.02.16. 07:11:43

@Én a Feri: Szegény hülye! Ezt minek? Aki nem szereti a gyurcsányt (mondjuk én sem), az nem fogja, aki meg igen, azt a butuska játékod nem zavarja meg.
Válasz erre 

István Tamasi 2020.02.16. 07:37:29

@illaim:
Nem iván, hanem ivanov néven törzskönyvezték ezt a bolgár birkát.
Válasz erre 

István Tamasi 2020.02.16. 08:50:27

@MAXVAL bircaman közíró:
Viszont annál nagyobb a jelentősége az árfolyam romlásának.
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 08:51:02

@ebella2: Szegény hülye! Ezt minek? Aki nem szereti a gyurcsányt (mondjuk én sem), az nem fogja, aki meg igen, azt a butuska játékod nem zavarja meg............

Azért valahol csak betalált a tudat alatti Gyurcsány imádatodnak, ha rá röfögsz én nem a büdös paraszt Illaim ámokfutását fikázod! :D Ugye lyól látom? :P
Válasz erre 

ebella2 2020.02.16. 09:08:16

@Grimbusz Makszimusz: Be szegényhülye, be.
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 09:16:26

@ebella2: Akkor meknyugottam, kilométerekről megismerem a libernyákokat!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 09:52:53

@István Tamasi:

Így igaz.

Ezért nem számít, ha a romlás kismértékű.
Válasz erre 

ebella2 2020.02.16. 10:14:09

@Grimbusz Makszimusz: Unatkozol bolsi? Talán ápold le anyádat!
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 10:22:51

@ebella2: Te azt szoktad, ha unatkozol? :D Mi nem cigányok vagyunk.
Válasz erre 

ebella2 2020.02.16. 10:42:07

@Grimbusz Makszimusz: Tagadsz? Bolsi cigány? Tagadsz?

Csak szólok. Egyértelmű, ha tagadnád is. Egy Jobbikos ezer kilométerről, ellenszélben megérzi.
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 10:56:46

@ebella2: Ha jobbikos vagy, akkor mindent értek! Már Csurka is megmondta, hogy prolipárt! Külön gratulálnék az új elnökötökhöz, meg a szövetségeseitekhez!
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 11:00:05

@ebella2: Egyébként bevallani, hogy jobbikos vagy, amolyan politikai coming out! :DDDD
Válasz erre 

ebella2 2020.02.16. 11:03:11

@Grimbusz Makszimusz: Tagadsz? Bolsi cigány. Tagadsz?

Csak szólok. Egyértelmű, ha tagadnád is. Egy Jobbikos ezer kilométerről, ellenszélben megérzi.
Válasz erre 

ebella2 2020.02.16. 11:07:59

@Grimbusz Makszimusz: Csak a cigányoknál és a bolsiknál szégyen, ha valaki magyar nacionalista. Megint elárultad magad.

Egyébként meg nyugi! Olyan primitívnek tűnsz. Ilyenkor mikor visszaszólnak neked, feltétlenül. Előjön a valós éned.

Unlak. Megyek Gundelbe egy jó ebédre. Te meg menj a dögkútra, háta bedobtak valamit a fehérek és mégis lesz ebéd!
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 11:21:10

@ebella2:
"Unlak. Megyek Gundelbe egy jó ebédre."

Neked már kifizették a kárpótlást a szegregációért, hogy megy a habzsidőzsi? Miért pont a Gundel, mást nem is ismersz mi, ezt is csak azért, mert előtte mentetek el,, amikor a vidámparkba jártatok rajoskodni, meg zsebelni? :D A kocsit meg ki is felejtetted, írj már valami GL Mercit, hagy irigykedjek! :P
Válasz erre 

2020.02.16. 12:47:57

@Csaba Szikora:
Egy elfelejtett könyvből: Varga Jenő Kapitalizmus és a gazdasági válságok

Ma az organikus munkanélküliségnek vagyunk tanúi, a munkanélküliek serege növekszik, a termelők egyre kisebb serege, gyilkos intenzitással dolgozik! A dolgozók millióinak nincs munkája.
A tőke elhelyezési lehetőségek vívott harc, fő eszköze a tőkekivitel. 2. Racionalizálás útján csökkentik az önköltséget. 3. A munkaerő árát értéke alá nyomják le. (Vagy alacsony bérű államokba költöztetik a termelést!) „A tőkekivitel a fellendülés szakaszát meghosszabbító, válságot elmélyítő tényező!”
Munkásosztály helyzetének romlása a válság idején!
a) növekszik a munkanélküli létszám
b) Fokozódik a munka intenzitása
c) Csökken a társadalombiztosítás!
d) Az USA vállalkozói a VH munkaerő hiánya alatt sem voltak hajlandók színeseket, nőket, testi fogyatékosokat, életkor felettieket alkalmazni!

Részletfizetés csapdája!

Hitelbe eladás útján, ráteszi a kezét a fogyasztók jövendő keresetére! A vevő a részletfizetés tartamára kénytelen csökkenteni folyó jövedelméből vásárolt áruk mennyiségét!

„ Minden valóságos válság oka, a tömegek szegénysége, fogyasztásának korlátozottsága, szemben a tőkések azzal a törekvésével, hogy minél több árut adjon el, jövedelmet zsebeljen be! „
„Az árak csökkenésével csökken a profit, és az átlagosnál magasabb termelési költséggel termelő vállatok csődbe jutnak! „ (Szocializmus, teljes foglalkoztatás!)
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2020.02.16. 13:12:15

Aztán amikor a shortolók zárták a pozícióikat szépen elkezdett visszaerősödni..Soros ellen ilyen húzások miatt van jogerős bírósági ítélet többek között Franciaországban..
Válasz erre 

Andy73 2020.02.16. 13:16:27

"A nyugdíjas évekre előre gondoló, öngondoskodó emberek miben reménykedhetnek, ha azt látják, hogy eddigi, forintban lévő megtakarításaik folyamatosan és drasztikusan veszítenek értékükből."

Nem reménykedni kell, hanem másba befektetni. Pl. euróba, dollárba, vagy ingatlanba. Más kérdés, hogy nagyon sok ember nem tud félretenni, sokan inkább csak eladósodnak és a törlesztőrészleteket nyögik. A gyengülő forint kétségkívül sújtja a bérből-fizetésből előket, hiszen Euróban/dollárban kevesebbet ér a fizetésük. Vagyis nem felzárkóznak a nyugati bérekhez, hanem leszakadnak tőlük.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 13:31:27

@Csaba Szikora: Gyurcsány alatt sosem volt bóvli, te fasz! A szocik alatt volt a legjobb és 2012-ben a fidesz alatt a legrosszabb a hitelminősítés.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 13:32:30

@MAXVAL bircaman közíró: "Sok jelentősége az árfolyamnak nincs." - neked, mivel te rubelben kapod és abban is fizetsz a gőzfürdőben.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 13:33:51

@Grimbusz Makszimusz: Cycmen! Nem fut ámokot, szikora hazudik.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 13:35:53

@MAXVAL bircaman közíró: Kismértékű? 2010 márciusi 265-ről a 2020 februári 340-re az neked kismértékű?
Válasz erre 

rfbzs 2020.02.16. 13:37:48

@Csaba Szikora:
Maga rohadt tetű!
Bóvliba az ománykormány tett mindent.
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.16. 13:40:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Na hála az istennek, már megijedtem, hogy elvesztél!
Válasz erre 

Gleccsertetű 2020.02.16. 13:47:23

@illaim: linkeld pls be amikor ezt mondta ovi
Válasz erre 

Matyika Ápolója 2020.02.16. 14:22:39

Volt olyan nap, hogy nem írtátok le, hogy egyre szarabb minden? 10 éve minden nap egyre szarabb, csak valahogy mégse, ki érti ezt?
Válasz erre 

Matyika Ápolója 2020.02.16. 14:27:23

@tireless treehugger: ennél nincs is kényelmesebb, mint hátradőlve fikázni hogy "nem elég jóóóó". Mikor meg jön az igény, hogy akkor mutassatok jobbat, kezdődik a mellébeszélés meg a vetítés.
Válasz erre 

Fülig José 2020.02.16. 14:28:02

@Matyika Ápolója: de, mégis. akik nem értik azok a fideSSf@szok...de nekik a szájukba is kulázhatnának a vezírek, az is okés lenne. ki érti ezt??
Válasz erre 

draft22 2020.02.16. 14:58:26

@MAXVAL bircaman közíró: Amit írsz az hülyeség. Azon lehet vitatkozni, hogy a "gyenge" v. "erős" mit jelent milyen hatása van, de azt írni, hogy nincs jelentősége az árfolyamnak (akár milyen devizákról/valutákról van szó), kapitális baromság. Olyan mint ha azt írnád, hogy nincs jelentősége annak, hogy -25 vagy +25 fok van, mindkettőt lehet "semlegesnek" tekinteni, de felöltőzni nem ugyanúgy fogsz.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 15:04:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

10 év alatt kevesebb mint 30 %. Az fantasztikus eredmény szerintem. Hasonlítsd össze más valutákkal.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 15:06:28

@draft22:

A valóságban az árfolyam csak akkor számít, ha az ország erősen függ másoktól és sok a tartozás idegen valutában.

S akkor is a fő baj maga az alap: az ország függése és a tartozás.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 15:12:40

@Matyika Ápolója:

Elmagyarázom:
- 340 Ft euróárfolyam ballib kormány alatt = a siker jele, fejlődés, biztos növekedés, hurrá,
- 340 Ft euróárfolyam nem-ballib kormány alatt = a csőd jele, éhezés, fenntarthatatlan zuhanás, fújj.
Válasz erre 

lobaszopiatej 2020.02.16. 15:23:41

Évértékelő (most megy): "Viktor úr, 340 lett a forint." - Hát izé hablaty mer a nemzeti sorosellenes bizottság hablaty hablaty hablaty...
Válasz erre 

draft22 2020.02.16. 16:00:27

@MAXVAL bircaman közíró: Összekevered a helyzetet, és a jelentőséget. Te itt írsz egy konkrét helyzetről és egy szempontról. A helyzet, hogy a költségvetés és a lakosság (szándékosan hagytam ki a vállalatokat) deviza kitettsége jelentősen csökkent (de így is magas amúgy, pláne egy EUR övezeti országhoz képest), és így a gyenge forintból származó veszteség kisebb, mint 10 éve. De a deviza kitettség csökkenése és ebből következően a hazai források nagyobb igénybevétele csökkenti (és elképesztő mértékben csökkentette is a hazai forrásból származó beruházásokat ,elég megnézni a lakásépítés tragikus számait az elmúlt 10 évben, és az ipari beruházásokét is érdemes). Az persze egy gazdaságpolitikai ill. nemzetstratégia nézet, és sokan vallják és nem csak a Fidesz közgazdászai, hogy Magyarország egy alacsony hozzáadott értéken termelő elsősorban az alacsony bérek miatt (+ az elképesztő adókedvezmények), vonzó ország legyen a nyugati befektetőknek, hasonlóan pl Vietnamhoz, vagy kb. öt évvel ezelőttig Indiához. Ez egy szemlélet (az oktatáspolitikán is jól látszik ez a szemlélet, most nem a NAT-ra gondolok), szerintem hosszútávon egyébként hibás.,a környező országok más utat járnak, az elmúlt 10 év eddig őket igazolta. Egyébként a deviza kitettség már nem fog tovább csökkenni, mert a szuper államkötvénnyel bevonható forrás is véges (nem véletlen a nagyon magas hozam), és a költségvetést finanszírozni kell ráadásul az EU-tól kevesebb pénz várható. A világgazdaságnak volt most 10 fantasztikus éve, az olcsó pénz Kánaánja ez most véget fog érni (valaki szerint már véget is ért, bár a pénz még mindig olcsó). Magyarország gyenge forinttal fordul rá erre az időszakra, és mivel beszállító ipara van az olcsó munkaerőre építetten, nem tud védekezni a negatív hatások ellen, ha a reálszféra válságba kerül, márpedig most ez a valószínű és nem a 2008-a pénzügyi jellegű válság. A Fideszes gazdaságpolitika 2008-ból azt a következtetést vonta le, hogy a következő válság is pénzügyi lesz, miközben az "ortodoxok" pont azt akarták elérni és a jelek szerint elérték, hogy olyan jellegű válság ne legyen a közeljövőben, mint 2008-ban volt. valószínűleg nem ismered a Basel III ill. IV szabályozást, de pl. ezek és betartásuk nagyon jelentős védelmet nyújt a subprime jellegű válságok ellen, tehát erre úgymond, egy ország fizetőeszközének, tudatos (ha más nem csak nem avatkozunk be), "felkészülni" badarság volt. Megjegyzem nem véletlenül interveniáltak (minimum szóban) 340 forintnál, mert ha nem csinálnak semmit és marad a trend elkerülhetetlen az 5%-os infláció, ami a szakirodalom szerint a határ 2-ről 5-re nehezebben megy fel, mint 5-ről 15-re.
Válasz erre 

draft22 2020.02.16. 16:01:53

@MAXVAL bircaman közíró: nem volt 340 forint az EUR a 2010 előtt sőt után sem mostanáig.
Válasz erre 

Matyika Ápolója 2020.02.16. 16:06:28

@Fülig José: ok hát ha te tényleg úgy éled meg, hogy minden egyes év, hónap meg nap szarabb mint az előző, akkor elég keserves életed lehet :D
Válasz erre 

Matyika Ápolója 2020.02.16. 16:08:26

@MAXVAL bircaman közíró: ez valami olyasmi lesz, mint

Magas GSP növekedés esetén:
- ez csak egy szám, semmit nem számít, a kedvező nemzetközi környezet miatt van, a jó időjárás meg a multik tehetnek róla

Bármely más esetben, tehát mondjuk ha nem EU rekord:
ORBÁÁÁN ELBASZTA ÖSSZEDŐLT A GAZDASÁG MIND MEGHALUNK
Válasz erre 

kvadrillio 2020.02.16. 16:09:30

figyeltemviktorka beszédét....., minden nagyon sikeres volt szerinte, ÉN MEG CSAK A MINDENKORI UNIÓS FEJKVÓTÁMAT KÉREM, HOGY VÉGRE BOLDOGULJAK !!!!!
Válasz erre 

kvadrillio 2020.02.16. 16:10:32

@kvadrillio: JA.....ÉS CSAK A MINDENKORI FEJKVÓTÁMAT KÉREM VIKTORKA !
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.16. 16:11:42

@csulla: És persze nem szavaz a baloldalra sem, akik az országot legalább 100 évre megnyomorító kommunisták örökösei.
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.16. 16:17:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A szocik alatt volt a legjobb és 2012-ben a fidesz alatt a legrosszabb a hitelminősítés."

Azért van ennek pici fáziskésése is, sőt szerintem finoman szólva nem annyira politkamentes ez az egész dolog.
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.16. 16:19:46

@kvadrillio: Nekem mellécsomagolhatnák még a gengszterváltás során szétlopott állami vagyon rám eső részét is. Ha már lúd, legyen kövér.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 16:37:43

@draft22:

Na és?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 16:41:14

@Matyika Ápolója:

Látom, figyelemmel követed Prof. Dr. Pecseneg Kéri-Rettegő Mária Zita Ballibita munkásságát...
Válasz erre 

Világít a torony 2020.02.16. 17:18:00

@MAXVAL bircaman közíró: Mint mindig, most is hazudsz.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 17:34:33

@Világít a torony:

Konkrétan?
Válasz erre 

illaim 2020.02.16. 17:39:08

@Matyika Ápolója: Egy navigációs rendszer mikor és miért növekszik vagy csökken? Azért ennyire már ne légy tájékozatlan, mert kénytelen leszek arra gondolni, hogy valójában a Matyika ápol téged! LOL
@MAXVAL bircaman közíró: Látom te se tudod megkülönböztetni a navigációs rendszert a nemzeti összterméktől! LOL
Válasz erre 

Zionnépe 2020.02.16. 18:03:45

Elárulnád Birca mikor volt ezelőtt 340 az Euro, pláne balos kormánynál? Légyszi dátummal és linkkel megtámogatva ;) ! Amúgy meg a forintgyengítés a csekély mértékű magyar ipar miatt konkrétan áremelést ill. inflációt jelent a lakosságnak! Tudtad, hogy a legtöbb boltban/webshopban vásárolt dolog (jó 70%) import és euróban meg dollárban kell fizetni érte eredetileg?! A forintgyengítés áremelés!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.16. 18:12:28

Látom megint a keresőoptimalizálónak írtatok cikket :)))?))
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2020.02.16. 18:23:02

@Zionnépe: Az exportáló cégeknek pedig nem jó az erős hazai fizetőeszköz. A magyar pedig egy exportorientált gazdaság..
Válasz erre 

Visceroid 2020.02.16. 18:50:10

"Kevesebbet ér a fizetésünk, mint néhány hónapja."

Igen, na és? Kit érdekel? Azt hiszed, hogy ezeknek a parasztoknak, akik itthon vannak és dolgoznak még van valami önálló gondolatuk? Nincs. Orbán már meg fogja unni a szopatásukat, annyira birkák. És tökmindegy hogy hogy rúg beléjük, megvédik és megválasztják. És tökmindegy, hogy hány döglik meg ilyen-olyan kormányhoz köthető módon, még mindig van belőlük elég. Ráadásul van néhány dörzsölt shortoló is köztük, akik kihasználják az alkalmat. Jól van ez így, döglik a magyar, a baj csak az, hogy túl lassan.
Válasz erre 

Visceroid 2020.02.16. 18:55:05

"Munkásosztály helyzetének romlása a válság idején!"

Ki a lópikulát érdekli a kib@szott munkásosztály? Komcsi-e vagy? Az érték nem a gyárban készül! Az már a kész termék! Tudod hol keletkezik az érték???? Ott, ahol megállapítják, hogy az új termékbe milyen technológiát tegyenek, meg hogyan reklámozzák azt, hogy EL LEHESSEN ADNI!!!! A tervezésnél!!! A munkás már csak összerakja az összeraknivalót, azt csinálja amit mondanak neki, semmi újat, azt a melót egy gép is elvégzi! Tessék már kinőni végre a kommunizmusból bakker!
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.16. 18:59:48

@Visceroid: És ez téged miért érdekel ? Légy boldog ott ahol vagy, neked is jobb így és nekünk is.
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.16. 19:11:42

@Visceroid: "Ott, ahol megállapítják, hogy az új termékbe milyen technológiát tegyenek, meg hogyan reklámozzák azt, hogy EL LEHESSEN ADNI!!!!"

Ennek azért vannak korlátai. Egyrészt, ma már a tudás sem egy-két ország, sőt nem is egy-két kontinens privilégiuma. Ergo, ezeket a döntéseket bárhol meghozhatják, és egyre inkább hozzák is. Lásd: index.hu/tudomany/2018/02/13/a_nyugat_kinatol_tanulja_ujra_a_matekot/
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.16. 19:13:40

@midnight coder: Szerk: másrészt pedig, egy darabig megy az a dolog, hogy a kínai zoknira ráteszed az európai márkajelet és eladod 4x annyiért az EU belső piacán, de ez nem a hosszú távon fenntartható gazdaság titka.
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.16. 19:21:07

@Zionnépe:
“ Tudtad, hogy a legtöbb boltban/webshopban vásárolt dolog (jó 70%) import és euróban meg dollárban kell fizetni érte eredetileg?!“

Kezdve mindjárt a szlovák cukor, tej, tojás, sajt, stb. Folytatva azzal, amennyivel a szállítása mindennek többe kerül, mivel az üzemanyag sem hazai termék.
De ez mind nem gond, sőt, mer’ a viktor aszon’ta...

Az meg a legszebb, hogy qrvára száguldunk, a növekedés 4,9%, hurrá!
Biztonsági öveket bekapcsolni, kihajolni veszélyes, stb.
Csak éppen a legutóbbi inflációs adat meg 4,7%...

De ez nem baj, mert az alacsony forint miatt legalább sokkal jobbnak tűnik a GDP, na meg Matolcsy testvér cégei is szakadtra keresik magukat a forinton, - amelyik már elveszítette közpénz jellegét!
Na meg az értékének cca. 30%-át...

A becsületes megtaláló kerestetik!
Válasz erre 

Zionnépe 2020.02.16. 19:27:01

@Muhammad Balfas: A neved nem véletlen... Exportorientált ott ahol az import a sokszorosa? Ugyanott tanultál-e közgázt ahol Matolcsy? :D :D Mindaddig ameddig sokszor nagyobb a külker mérleg behozatali oldala (és nem, a bérdriodok szerelési munkáját nem ér beleszámolni, mert külföldi cég külföldi vagyonát gyarapítják), mint a valóban magyar áruk, addig bizony ez szimpla infláció fűtő intézkedés. Az exprorta gyártó cégeknek meg ugye a nyugati magasabb költségekkel (és minőséggel) kell(ene) lépésttartani, nem szimplán olcsóságban versenyezni. Ha erre nem képes, eleve életképtelen!
Válasz erre 

Zionnépe 2020.02.16. 19:30:47

@morph on deer: Igen, így van. Többszörösen aggregált valóban. Csak a mi Birca, Midnightcoder meg Balfas értelmiképességű vezerő politikusainknak magas ezt összeadni.
Az átlag fogyasztókosár meg bőven (ha nem többszörösen) lendíti mínuszba azt a hatalmas "száguldást" !
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 19:30:55

@midnight coder: Csak éppen 2012-ben 2 százalékot esett a magyar GDP úgy hogy közben konjunktúra volt és estek az energiaárak. na meg beárazták a manyup elverését is.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 19:33:53

@MAXVAL bircaman közíró: Melyik valutára gondoltál? A rubelre, vagy a török lírára? :-))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.16. 19:45:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Jobb ha a régiós valutákat nézed, ukrán, szerb, horvát, cseh, lengyel.
Válasz erre 

Visceroid 2020.02.16. 19:47:40

@midnight coder: "Egyrészt, ma már a tudás sem egy-két ország, sőt nem is egy-két kontinens privilégiuma."

Én ilyet nem mondtam, az információ érték. Sőt, a fizikai munka is érték, bár szerintem az IGAZI fizikai munkás ma már kb annyi tudással kell hogy rendelkezzen, mint egy irodában ücsörgő, ha nem többel, szóval nyugodtan elgondolkodhat rajta, hogy nem lenne-e akkor az kényelmesebb. Aki pedig könnyen automatizálható munkát végez, nos neki tényleg rossz mert bármikor elveszítheti a munkáját. Ezért rühellem Orbánt a neokomcsi dumájával. Vas és acél országa megint? Ne vicceljünk már! Az ország bele fog rokkanni, le fogunk süllyedni Fehéroroszország szintjére, csak nekünk nem lesznek a ruszkik akkora haverjaink (mondjuk már nekik sem azok). Milyen jövője van így Hungarisztánnak? Migránsmentes? Meg Soros-mentes? Meg vesszen Trianon, meg hasonló marhaságok? Tízmillió más dolgunk lenne most, kb ott kellene lennünk ahol a cseheknek vagy a szlovákoknak, de neeeem, nekünk Mohács kell, meg is kapjuk.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.16. 20:06:06

@Muhammad Balfas: ez a tézis 150 éves. Már nem igaz. Tudod, az export ma már nagyon import igényes.
Ráadásul a tézis csak a hazai vállalatokra igaz.
Válasz erre 

Szalay Miklós 2020.02.16. 20:27:45

Az inflációról a legfontosabbak:

egyvilag.hu/temakep/090.shtml#p19
Válasz erre 

Világít a torony 2020.02.16. 20:58:54

@MAXVAL bircaman közíró: Konkrétan, hazudsz.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 21:14:09

@Szalay Miklós: Uncsik a szarjaid. Undorító az önreklámozásod.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.16. 21:25:58

@MAXVAL bircaman közíró: Hazudsz bírca! A cseh korona kb ugyanannyi volt 2010-ben mint 2020-ban. A horvát kuna úgyszint. Szemrebbenés nélkül hazudsz te mocsok!
Válasz erre 

colonel Tigh 2020.02.16. 22:39:16

@MAXVAL bircaman közíró:
A Forint szar, a Matolcsy-féle MNB pedig elvesztette jegybank jellegét. Az árfolyam stabilitás helyett profithajhászás folyik, a termelt nyereség "alapítványokba" kerül. Ez tény. Az említett országok valutájának értéke pedig egy dolog. Lehet bűvészkedni a számokkal, csak éppen nem jelent semmit. Mert a végén úgyis az a lényeg, hogy amikor bemész a boltba, akkor mit kapsz a pénzedért. Bukarestben lehet, hogy az átlagbér alacsonyabb mint Budapesten, de több terméket, szolgáltatást tud venni rajta. Az olyasmikről nem beszélve mint pl az ápolási díj, ami még a Románoknál is a minimálbérben van meghatározva. Ami így több min kétszerese az itthoninak, már ha a maximum kaphatót veszem alapul, amit csak a jogosultak tört része kap, a többség még annyit sem. A Lázár szerint élhetetlen, és félelmetes Bécsben ugyanez már kb 650.000,-Ft-ot jelent (bár a gyenge Ft-nak köszönhetően már több is), ott ennyi az ápolási díj, mert ennyi az osztrák minimálbér. És akkor nézzem a régiós valutákat? Mit nézzek rajtuk? A minimálbér vásárlóértéke és a szociális háló minősége - ezek a releváns tényezők. Csúszunk lefele, és hol van még az alja. Orbán egy olyan lehetőséget hagyott ki, ami nagyon ritkán adódik egy nemzet életében, sőt. Lehetett volna igazi, nagy államférfi, de ő a pénzt választotta, meg a hatalmat. De a legnagyobb bűne nem a gazdasági lehetőségek elkótyavetyélése, hanem az mérhetetlen rombolás, amit az ország lelkén elkövetett. És ez eszébe fog jutni neki is a végén.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.02.16. 22:43:19

@colonel Tigh:
Dehogy fog, nem az a fajta.
Válasz erre 

gyászhuszár 2020.02.16. 22:48:40

Orban sok mindent mondott mar ellenzekben, kormányon. Volt Soros ösztöndíjas, liberalis. Most ciganyellenes, populista. Es? Ki nem szarja le amig hatalomban tud ezzel az elvtelenseggel maradni? Az eurot is a fidesz kaszalja el folyamatosan, nincs "magyar" gazdaság joforman csak exportorszag vagyunk. A forinttal igy lehet jatszani a koltsegvetesben, sőt egyesek (akik informaciokozelben vannak) milliokat tudnak kaszalni egy-egy magyar vezeto nyilatkozata ismereteben. Egyszoval: minden rendben, nincs itt semmi latnivalo!
Válasz erre 

Matyika Ápolója 2020.02.17. 00:19:18

@illaim: "Egy navigációs rendszer" az a GPS, nem a GSP, hiába rugózol ezen. A szövegkörnyezetből látszik, hogy mire gondolok, a D meg az S egymás mellett van, de mindegy, rugózz ezen, ennyit tudsz.
Válasz erre 

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.02.17. 00:27:26

"Magyarország nagyon rosszul teljesít"

Lipsik, hiaba jajveszekeltek, az emult 100 evbol az utolso 10 ev volt a legsikeresebb
Válasz erre 

Matyika Ápolója 2020.02.17. 00:35:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Most meg 4-5%-okat nő, ami EU rekord. Vagy ilyenkor nem fontos a GDP, csak mikor csökken? :D

Szánalmas, hogy a negyven mutató közül, amivel országokat össze lehet hasonlítani, az egyes mutatókban valahogy mindig azokat az országokat hasonlítjátok össze MO-val, amiben alulmarad. Csakhogy ez így kurvára nem fair, mert nem lehet elvárni egy országtól, hogy mindig minden mutatóban minden időben a topon legyen. Pl. jössz ezzel a horvát kunával, hogy de értékálló, de ha pl. kivándorlásról lenne szó, akkor hétszentség hogy nem a horvátokkal jönnél, akik ebben kurva szarul állnak, akkor hoznál valami másik országot, ami pont abban jobb. Vagy pl. a román minimálbér vásárlóerejét hasonlítgatod a magyarral, hogy az nagyobb, csak azt elfelejted, hogy a népesség hány százaléka van minimálbéren ott, meg itt (vagy akár említhetném ott is a kivándorlást).

Szóval kb. bármit ér el az ország, kurvamindegy, mert jön egy ilyen magadfajta, hogy "őőőő hát ez tökre nem számít, mert most épp a hasamra csapok, és aszerint egy másik mutatóban egy másik országgal összehasonlítva meg nem vagyunk jók".
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 04:13:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Lássuk: árfolyam 2010/2020 között (január 1.):
cseh korona: 24,2 - 25,4 = + 5 %
lengyel złoty: 3,9 - 4,3 = + 10 %
horvát kuna: 5,9 - 7,5 = + 27 %
román lei: 4,2 - 4,8 = + 14 %
ukrán hjrivnya: 8,4 - 26,5 = + 215 %
magyar forint: 270,8 - 330,5 = + 22 %
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 04:25:02

@colonel Tigh:

De mi a valóság?

Az egész régió együtt mozog.

A legmagasabb éleszínvonal Szlovéiában van, a magyar 130 %-a, a legalacsonyabb Bulgáriában, a magyar 80 %-a (csak EU-tagállamokat nézve).

A magyar szint stabil. Szlovénián kívül Csehország van jelentősen Mo. előtt (+20 %), a többi kb. magyar szinten, picit felette, vagy alatta.

A ballib narratíva, mely szerint mindenki már osztrák szinten van, Mo. kivételével - szimpla hazugság.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 04:27:33

@Matyika Ápolója:

Nekem az tetszik, hogy az agyondicsért Észtország esetében sose említik a ballib médiák, hogy onnan arényaiban nagyobb a kitántorgás, mint Romániából.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 06:14:39

@MAXVAL bircaman közíró: Mekkora mocsok vagy te! Ilyen gátlástalanul hazudni! Elképesztő!
cseh korona 2010 - 25,28 / 2020 - 24,82
horvát kuna 2010 - 7,28 / 2020 -7,49
KSH bazdmeg!
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tec00033.html

forint 2010 április - 265 / most 335

Hogy lehetsz ilyen undorító hazudozó?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 06:15:36

@MAXVAL bircaman közíró: "Az egész régió együtt mozog." - Jé! Akkor mégsem Orbán tett csodát?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 06:16:22

@MAXVAL bircaman közíró: Talán mert fosnak az oroszoktól.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 06:20:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Év elejét számoltam, hogy pontosan 10 év legyen.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 06:21:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem tett csodát. Stabilizált a Gyurcsány-Bajnai féle szakértő országrontás után, így ma Mo. ismét együtt mozog a régióval.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 06:22:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez legyen az észtek és pszichiátereik dolga.
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.17. 06:51:14

@morph on deer: "Az meg a legszebb, hogy qrvára száguldunk, a növekedés 4,9%, hurrá!
Biztonsági öveket bekapcsolni, kihajolni veszélyes, stb.
Csak éppen a legutóbbi inflációs adat meg 4,7%..."

Mennyivel jobb volt 2004-ben amikor 6.8% volt az infláció 5%-os növekedés mellett, vagy pláne 2007-ben, amikor 8% volt az infláció 0.4% GDP növekedés mellett (a válság csak 2008-ban kezdődött, ezt még önerőből értük el). De az demokratikus, progresszív baloldali infláció volt, nem ilyen illiberális! Ezzel együtt persze kurva anyjukat Viktoréknak is, de ne csináljunk úgy, mintha nem lett volna már hasonló a történelemben...
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.17. 06:54:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De aztán elég szépen összekaptuk magunkat, és azt valahogy nem igazán sikerült beárazni. De nekem igazából az a bajom velük, hogy 2007 táján nem értékelték le az amcsikat a picsába, pár hónappal az ingatlanpiacuk összeomlása előtt.
Válasz erre 

midnight coder 2020.02.17. 07:16:39

@Visceroid: "Ezért rühellem Orbánt a neokomcsi dumájával. Vas és acél országa megint?"
Nézd, kis hazánkban van úgy alsó hangon is vagy 2 millió ember aki képzetlen és képezhetetlen. Aki 40 éves koráig segílykéből és lopásból él, abból már nem lesz agysebész, max. baltával. Ezek az emberek vagy otthon ülnek a seggükön és várják a segélyt - és ebben nőnek fel a gyerekeik is - vagy bejárnak dolgozni, és a gyerekeik is azt látják, hogy apuka anyuka dolgozni jár. És akkor már egy részük esetleg akár tanulni is fog az iskolában, és akár valami szakmát is fog szerezni, az ő gyerekük pedig már akár értelmiségi is lehet. De ha csak a segílykét várják akkor az ükunokájuk is ebből él majd. És ezen rohadtul nem segít, ha elküldik őket teknővájó tanfolyamra.

" Milyen jövője van így Hungarisztánnak? Migránsmentes?"
Érdekes kérdés. Az, hogy az értékes munkaerő szabadon áramlik Nyugat-Európába, biztosan nem tesz jót egy olyan országnak ahol sem tőke, sem nyersanyag, sem saját gazdaság, csak a munkaerő áruba bocsájtásából élhet. Ugyanakkor pont a fentiek miatt záros határidőn belül esélyünk sincs felzárkózni a bérekkel Nyugat-Európa mellé, és ez nem kizárólag Orbánék bűne, a szocik alatt sem voltunk egy centivel sem közelebb a nyugati életszínvonalhoz, sőt. Ugyanakkor ha Pl. megnézed a GDP adatokat, Pl. a szlovákok akkor húztak el mellettünk mint a vadlibák, de a többi visegrádi ország is jóval jobban fejlődött mint mi. Nagyon Orbánnak sincs persze mivel dicsekednie, az igazi katasztrófa pedig a gengszterváltás környékén és utána volt.

Ezzel együtt Nyugat-Európának sem biztos hogy annyira jó dolog, hogy a demográfusok szerint 2050-ig Afrika meg fogja duplázni a létszámát, ami azt jelenti, hogy lesz úgy 1.4 milliárd potenciális bevándorló. És ők sem azok a kiválóan képezhető rakétamérnökök lesznek, ergo ha Európa nem lesz többé-kevésbé migránsmentes, akkor a szociális rendszerükben egy nyugat-európai befizetőre jut majd úgy 2 emberke a két emberke a kifizetési oldalon. Plusz, Európa jócskán teret veszít majd gazdasági téren is, pont mivel az a tudás ami az érték teremtéshez kell, már nem az ő privilégiumok, ahogy egyre inkább a tőke sem. Szóval, én legalábbis úgy látom, hogy finoman szólva nyugaton sem lesz annyira kolbászban a kerítés 30 év múlva mint most, ezért aztán nem biztos, hogy annyira hülyeség az Orbántól hogy próbál a többi környező hatalommal is jóban lenni.

Igen, ott kellene lennünk mint a cseheknek, de már 1998-ban sem voltunk ott.
Ha ezt megnézed
https://www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&hl=hu&dl=hu#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_pcap_pp_kd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN:CZE:POL:SVK&ifdim=region&tdim=true&hl=hu&dl=hu&ind=false

láthatod, hogy már 92-ben is ott voltunk a béka segge alatt a csehekhez képest. A szlovákok a szocik alatt húztak el mellettünk, szerintem leginkább az autóiparral. Nekünk vigyázó szemünket leginkább a lengyelekre kellene vetnünk, de az egy másik kultúra, ezért nekünk ez az út sem járható.
Válasz erre 

balfa 2020.02.17. 07:21:35

@MAXVAL bircaman közíró: 2010-ben 266 forint volt egy EUR. te olyan végtelenül okos vagy, áruld el, ez kismérték?
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 07:33:39

EUR árfolyam
2008.07.18 - 228,16
2009.03.06 - 316,50
8 hónap + 40%
Nézd meg mi történt ezalatt a szomszédoknál.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 07:49:51

@midnight coder: Semmi gond, de akkor nem gyertek azzal hogy "felminősítették" Magyarországot a béka segge alól.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 07:51:06

@törppicur: Aztán 2010 márciusára újra 260. Egy hitelpiaci válság időszakát ne vedd már alapul!
Válasz erre 

2020.02.17. 07:53:40

@törppicur:

EUR árfolyam
2010.02.19 - 271,35
2020.0219 - 334,94
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 07:55:15

@MAXVAL bircaman közíró: Hazudtál, ennyi a KSH adat az érvényes, vagy a kormányváltáskori. A válságban Magyarország is együtt mozgott a régióval. A GDP visszaesésről is hazudsz.
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 07:57:01

@Látens Inszinuáció: A kormányváltás előtti hónapot nézd! 2010 április 265 Ft/euró
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 08:06:05

@colonel Tigh: "Matolcsy-féle MNB pedig elvesztette jegybank jellegét. Az árfolyam stabilitás helyett profithajhászás folyik,"

Az MNB-nek az MSZP kormány óta nincs árfolyamcélja. Ha az árfolyamstabilitás lenne e jegybank lényege, akkor bizony az MSZP óta elvesztette a jegybank jellegét.

"A minimálbér vásárlóértéke és a szociális háló minősége - ezek a releváns tényezők"

Mondjuk kinek? Annak, aki a rászorul a szociális hálóra és/vagy minimálbért keres. Nekem ugyan nem, nekem nem ezek a "releváns tényezők". Egyébként az egyes országok gazdaságát nem ezek alapján szokás összehasonlítani, tehát másoknak sem ezek a "releváns tényezők".

Sőt, az ellenzéknek sem. Az ellenzéknek mindig az a releváns, amiben éppen nem állunk jól. Régebben a GDP növekedés volt a fontos, amikor abban jobbak lettünk, akkor a "befektetési ráta" volt a sláger. Utána a "demokrácia minősége" volt a fontos, most éppen az árfolyam meg az infláció.

Az infláció éveken keresztül nagyon alacsony volt, akkor az ellenzék azt hirdette, hogy az infláció nem számít, az senkit sem érdekel. Most, hogy magasabb azonnal kiderült, hogy az infláció bizony a legfontosabb. Amióta romániában emelték a minimálbért azóta a minimálbér iszonyat fontos lett, de persze annak idején, amikor az orbán kormány emelte a minimálbért iszonyat hörgés volt arról, hogy ez milyen galáb dolog, hogy ez tönkreteszi a magyar vállalkozókat.

Ez a szép a gazdaságtanban, hogy olyan mint a verselemzés, mindenki azt mond, amit akar, senkire sem lehet rásütni, hogy nincs igaza.
Válasz erre 

Chiccbp 2020.02.17. 08:09:18

szerencsére a többség még nem felejt, és pontosan emlékszik, a mai ellenzék milyen teljesítményt nyújtott kormányon, és nem csak a válságban, de ugye hozzánk az is 2 évvel korábban érkezett, hála nekik. vergődhettek, csak semmi értelme. illetve egy van: maga a vergődésetek is gyártja a GDP-t.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 08:09:55

,@Pipas: Konkrétan @MAXVAL bircaman közíró: folyamatosan hazudik. Néha elszólja magát, de azért a gazdái fizetés megvonásban fogják részesíteni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 08:11:19

@Chiccbp: Ja, a mai ellenzék alatt sokkal többet ért a forint.
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 08:14:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Konkrétan @MAXVAL bircaman közíró: folyamatosan hazudik."

Elfogult, pont annyira elfogult mint a sok ellenzéki rajongó, azt látja, ami egyezik a véleményével, ami nem, az egyszerűen kimarad neki. Nem hazudik, mert becsapja saját magát és így nem tudja, hogy nincs igaza. Akkor hazudna, ha tudná, hogy nem igaz, amit mond. :(
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 08:20:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ja, a mai ellenzék alatt sokkal többet ért a forint."

Kádár alatt meg mégtöbbet. Előtte meg mégtöbbet. Emlékszem, hogy 1700 forint volt a kezdőfizetésem és abból elég jól meg lehetett élni, családi házat bérelni 300 forint volt havonta.

Ez nem jelent semmit, a reálbérek számítanak. Persze amikor hirtelen változik az árfolyam, annak megérezzük a hatását, mert a fizetések nem azonnal követik az árfolyam változását az árak viszont az importnak köszönhetően szinte azonnal mozdulnak az árfolyammal. Ha azonban hosszú távon, egy-két-három évre nézzük, akkor az árfolyam nem olyan érdekes, egyáltalán nem érdekes, ha nem folytatsz külkereskedelmet.
Válasz erre 

Chiccbp 2020.02.17. 08:30:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és csődben volt az ország mellett sok háztartás is. és? az árfolyam csak egy szám. ha most a magasabb árfolyam mellett sokkal többet keresek euróra átszámolva is, mint akkor, akkor nem pont leszarom az árfolyamot?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.17. 08:31:11

@Pipas: :))) Jó. Persze nem értik a ballibák, de nem is emiatt szeretjük őket :)))
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2020.02.17. 08:55:06

Ez most komoly?! En meg csak tizenket eve kommentelek ezzel az avatarral, bar mar korabban is jelen voltam. Es meg mindig, a mai napig meg kell elnem ,hogy emberek szamokat, statisztikat, ervelest, gazdasagi elemzest es bizonyitekot kernek szamon egy humanoidnak teszo gerinctelen izen, aki
- elete veget tengeti
- legnagyobb eredmenye is bermunka helpdeskeskent multiknak
- Magyarorszagrol el kellett menekulnie adocsalas miatt
- bevallottan szellemi fogyatekos
- buzi, de maganak sem vallja be es ezert a legnagyobb meleggyulolo kepeben pozol
- a sajat fia sem all vele szoba ( a politikai nezetei miatt)
- bolgar szuletesu es ott is el
- Nyugat-Europaban tobb, mint 10 eve jart utoljara, akkor is kirandulni
- oroszok fizetik berkommentelesert

Na...akkor most tessek atgondolni ki a hulye. O, vagy aki hozzaszol?
Válasz erre 

chrisred 2020.02.17. 08:59:23

@Pipas: Nem ért többet, nyugaton játékpénz volt, semmit sem kaphattál érte.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:00:43

@balfa:

10 év alatt 30 % alatti romlás, ez jó eredmény.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:01:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A lényeg: a fejlődés jó irányú.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:05:25

@Szelid sunmalac:

5 éve ígérted, megadod fiam munkahelyének nevét, címét, azóta nem teljesítetted ezt. Értem, hogy elhagagyott a fiúd, ezért búskomor vagy, de 5 év elég kellett volna legyen ennek feldolgozására.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2020.02.17. 09:10:35

@MAXVAL bircaman közíró: Es nem is fogom. Miert kene? Eleg ha en tudom, de attol meg az o eletet tiszteletben tartom, annal is inkabb, mert ennyire kulonbozik toled.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2020.02.17. 09:11:36

@MAXVAL bircaman közíró: Mindenesetre sokat mondo, hogy az osszes pont kozul erre az egyre reaglaltal
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:12:28

@chrisred:

Mindig váltották. Minden pénzt váltanak a nagy bankokban.

A legrosszabb valutának is van valós árfolyama.

A 80-as években Bécsben simán váltották a forintot. De még a zürichi repülőtéren is.

Emlékszem rá, Zürichben 1980 júliusban 30 forintért adtak egy svájci frankot.

De a keletnémet márkát, román lejt, bolgár levát, szovjet rubelt is simán elfogadták.

Persze az árfolyam olyan rossz volt, hogy nem hiszem, hogy valaki is váltott.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2020.02.17. 09:17:24

@rfbzs: Így igaz. A 2010-es 18500 milliárd adósság, mára 34000 milliárdot meghaladta.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2020.02.17. 09:18:46

@MAXVAL bircaman közíró: A fejlődés jó irányú. Ezért semmit sem adnak a piacon.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2020.02.17. 09:21:55

Megint úgy látom itt, hogy minél szarabb a helyzet, sokan annál jobban érzik magukat, kifejezetten örülnek a ritka pocsék állapotnak.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:25:10

@Szelid sunmalac:

Azzal kérkedtél, hogy mindent tudsz rólam. Nagy volt a pofád, de el is tűntél, mikor szembesítettelek vele, hogy semmit se tudsz azon kívül, amit én magam mondtam el.
Válasz erre 

Szelid sunmalac 2020.02.17. 09:30:49

@MAXVAL bircaman közíró: Igen...azert tuntel el utana te is meg a feleseged is faszbukrol. Te hulye ven pocs! Pontosan tudod mennyi adatot adtal meg te is meg az egesz csaladod magadrol! Ha mar voltal ilyen hulye, legalabb ne provokalj!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:33:11

@Szelid sunmalac:

Többi állításod marhaság.

"legnagyobb eredmenye is bermunka helpdeskeskent multiknak" - értelmezhetetlen állítás

"Magyarorszagrol el kellett menekulnie adocsalas miatt" - nem igaz

"bevallottan szellemi fogyatekos" - nem igaz

"buzi, de maganak sem vallja be es ezert a legnagyobb meleggyulolo kepeben pozol" - nem igaz

"a sajat fia sem all vele szoba ( a politikai nezetei miatt)" - nem igaz

"bolgar szuletesu es ott is el" - Budapesten születtem

"Nyugat-Europaban tobb, mint 10 eve jart utoljara, akkor is kirandulni" - igen sose éltem életvitelszerűen Nyugat-Európában

"oroszok fizetik berkommentelesert" - nem igaz
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:35:00

@n3spr3ss0:

S miért adnak?
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2020.02.17. 09:37:18

@Zionnépe: @Igazamvanvagyigazamvan?:

piacesprofit.hu/gazdasag/gondolatok_a_magyar_gazdasagi_strategia_saroktenyezoirol/7/

"Nem a bezárkózás, hanem a nyitottság fenntartása és az exportorientált „modell" továbbfejlesztése a dinamikus piacok felé, ez a követendő stratégia a magyar gazdaság számára"

A Magyarországról exportáló cégek számára nem jó a túl erős fizetőeszköz . Függetlenül attól , hogy külföldi vagy hazai tulajdonban vannak..
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 09:41:11

@Szelid sunmalac:

Mindketten fent vagyunk 10+ éve folymatosan.
Válasz erre 

István Tamasi 2020.02.17. 09:51:04

@Visceroid:
A terv - amíg meg nem valósítják - nem más mint egy darab összekoszolt papír.
Az új /többlet érték akkor valósul meg amikor a tervet megvalósítják és létrejön a munkadarab amit azután a piacon értékesítenek /pénzre - általános egyenértékes értékmérőre/ cserélik.
Válasz erre 

midnightcoder2 2020.02.17. 09:53:00

@chrisred: "Nem ért többet, nyugaton játékpénz volt, semmit sem kaphattál érte."
Antallék alatt is jobb volt. Ahogy kb. folyamatosan a gengszterváltás óta, mert hogy a forint kb. a 70-es évektõl kb. folyamatosan inflálódik, kivéve 2014-et és 2015-öt.
A csúcsot Antallék és a Horn kormány alatt döntötte. A forint magasan a legjobb 89-ben volt.
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 10:15:42

@Látens Inszinuáció: A 8 hónap alatt 40% forintromlás meg a 10 év alatt 20 % nem pont ugyanaz.
A Gyurcsány-Bajnais korszak csúcsteljesítménye a múlt ködébe vész, ugye nem szabad emmútnyócévezni további 10 év elteltével.
Viszont ott a két ottani szélsőérték mutatja annak a szép kornak a vezetői milyen balfax módon nemzetibankoltak (természetesen védve az MNB jegybank jellegét). A 230 forint alatti euró 8% alapkamat és 6% infláció mellett kifosztotta az országot, majd az akkori vezetőink szerint Magyarországot el nem érő válság miatt elcseszett 3,5 % alapkamat emelés után az alapkamat helyretolása elküldte 320-ig a forintot.
Na az volt a szép idő, akkor bizonyított a vezetés + MNB.
Nem mellesleg annak a balfaxságsorozatnak a helyrerakása ette meg a 2010-13 éveket.
Erre is mondta tegnap OV, hogy nem szabad elfelejteni, és az akkor még nem látóknak is meg kell mutatni (a medvét).
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 10:41:56

megint megkesett a boszme cikke
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 10:45:41

@n3spr3ss0: Jól értem, szerinted nem akkor voltak rendszer szintű problémáink és szar helyzetünk, amikor nem volt látótávon belül maastrichti kritérium és évi 5% GDP minuszt hoztunk a szomszédainkhoz képest, hanem most van, amikor minden mutatónk megfelelő, vagy javul, 1-2 %-kal jobbak vagyunk? Akkor nem volt igaz, hogy ugyanazon a pályán teljesítünk rosszabbul? Most mennyiben vagyunk kivételezettek?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 10:52:27

@MAXVAL bircaman közíró: Ezek igazak, kivéve hogy nem adócsalásért, hanem kiskorú megrontása miatt menekültél el.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 10:55:04

@Chiccbp: Az te vagy aki sokkal többet keres. És aki nem?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.17. 10:57:55

@törppicur: Hülye vagy ha egy gazdasági és hitel válság közepén történő árfolyam esést összehasonlítasz a konjunktúra alatti árfolyam veszteséggel. Ja, nem. Nem csak akkor vagy hülye.
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 11:00:58

@törppicur: nem erted ezt Margit, akkor demokracia volt
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 11:06:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 2010 atlagkereset 200 arfolyam 265
2020 atlagkereset 400 arfolyam 340

go figure
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 11:08:12

@chrisred: "Nem ért többet, nyugaton játékpénz volt, semmit sem kaphattál érte."

A magyar forintot be lehetett vinni az európai bankokba és át lehetett váltani a helyi valutára. Szépen bementél a bankba és átváltottad. Pont úgy mint mondjuk az USD-t.

Más kérdés, hogy senki sem tette ezt, mert feketén sokkal jobb árfolyamot kaptál érte. De ez mellékes, emlékszem, hogy még isztambulban az utcán is bőszen váltották a magyar forintot, 50 forintért kaptál egy nyugatnémet márkát, amin a laikusok kiakadtak, merthogy magyarországon 40-42 forintért már kaptál egy márkát, de persze a törökök tudták mennyi a bankban az árfolyam.
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 11:08:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: bocs, hogy nem tudok megfelelni lvárásaidnak.
Meghajlok érveid előtt.
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 11:09:18

@törppicur: : A 8 hónap alatt 40% forintromlás meg a 10 év alatt 20 % nem pont ugyanaz.
Hibás narratíva!
A korábbi kormányok alatt, - amíg nem jött a világválság - folyamatos , lassú erősödèsben volt a forint ès 2008- ra elèrte a 230 ft\1 euró szintet...Majd jött a világválság ès bekövetkezett egy nagy árfolyamkilengès, rövid időre, de kèsőbb már 270 körüli szinte javult az árfolyam. Amióta viszont Matolcsy átvette a jegybank irányítását, folyamatos gyengülő trendben van a forint . Kezdetben segítette a kamatcsökkentèst, hogy hosszú èvekig , a válság után alig volt infláció az EU- ban, a magas általános munkanèlkülisèg miatt , így mèlyre lehetett vinni a kamatokat, talán túl mèlyre is, amely ma már nem korrelál az inflációval ès a többi , hozzánk hasonló helyzetű ország - Csehország ès Lengyelország kamatszintjèvel, ezért a koronát veszik a befektetők , a forintot adják..
Az irreális , inflációnak nem megfelelő kamattartalom miatt gyenge most a forint ès ennek karát látja most a lakosság , amikor szembesültek az emberek a brutális áremelèsekkel..
Az árfolyamot nagyon könnyen helyre tudná tenni a jegybank , ha a lengyel kamatszint irányába indulna lassan ..Ha a jelenlegi alapkamat fennmarad, akkor viszont könnyen lehet , hogy hosszabb távon tovább gyengül majd...
A nyugdíjasok ès a kisfizetèsű emberek pedig megszenvedik majd az áremelkedèseket...
A magyar is ès közèpvállalkozásoknak sem jó legtöbbjüknek , mivel a gyártási alapanyagok, gèpek is drágulnak így drágul a termelès...
Válasz erre 

blah 2020.02.17. 11:11:29

nem vagyok éppen híve a fidesz politikájának de azért ilyet ne írjunk már, hogy rosszabbul teljesít. vagy akkor írjuk mellé, hogy mihez képest. ahhoz képest biztosan amit a híveikkel el akarnak hitetni. van egy folyamatos életszínvonal emelkedés, nem nagyobb mértékben mint a szocik alatt, abban mérhető, hogy most az emberek nagyobb része tud elmenni welness hétvégére vagy tud magának lepukkant dieselt venni. viszont a hosszútávú célokban mint pl lakásvásárlás már rosszabb a helyzet ha nem utóbb időben kezdtél családot alapítani és bevállalod a 3 gyereket.
szerény tapasztalatomból kiindulva:
2002-ben pályakezdőként 70e HUF volt a fizum, amiből 20e ment el kajára. következő munkahelyemen már 120e + 5kajautalvány volt amiből már kijött egy lakáshitel és lakáskassza és még félre is tudtam tenni. ezt ma munkapályájuk elején lévő fiatalok aligha tudják megtenni.
szóval nincs itt sem csoda sem vészhelyzet, csak sok hülye választópolgár.
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 11:18:40

@balfa: "2010-ben 266 forint volt egy EUR. te olyan végtelenül okos vagy, áruld el, ez kismérték?"

Az mszp alatt brutális magas volt az alapkamat. Ennek az erős forint volt az eredménye meg egy csomó súlyos probléma. Azt is mondhatnánk, hogy mesterségesen erősen tartották a forintot és ennek igen súlyos ára volt.

Mást ne mondjak a magyar vállalatoknak 15-20%-os kamatot kellett kitermelniük, ha egy beruházást banki forrásból kívántak finanszírozni és ezzel versenyeztek a külföldi cégekkel, amik 4-5% kamatköltséggel számolhattak.

Ráadásul a magyar cégek 250 forintot tudtak realizálni 1 eurón, ami katasztrofális volt.

A lakosság számára ez a mesterségesen magas kamat olyan katasztrofális volt, hogy elfordultak a forinttól és elkezdtek svájci frankban hitelt felvenni. Nem lett volna nagy baj, de az egész ország csinálta, ami tudjuk, hogy hova vezetett.

Ráadásul a magas alapkamatot az infláció leszorítására tartották és ennek ellenére magas volt az infláció. Később a fidesz alatt azon csodálkoztak a közgazdászaik, hogy "ki gondolta volna, hogy alacsony alapkamattal el lehet érni az alacsony inflációt?"...
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 11:21:18

@Reding Roli:
Majdnem.
A 230 egy gödör volt 2008-ban, hiba volt megcsinálni.
A 320-at az agyatlan alapkamatemlés miatt keletkezett kilengés hozta.
Akkoriban miért nem tudtunk cseh/lengyel alapkamatot, inflácoót, GDP növekedést hozni, vagy legalább az eladósodottság ne növekedett volna?
Utána valóban volt egy 270-280 forintos időszak, meg egy hosszabb 300-310-es. Viszont közbe majden teljesen maastricht-kompatibilisek lettünk.
A mostani árfolyam tényleg kellemetlen, kíváncsi vagyok lépünk-e.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 11:26:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.17. 11:30:10

@Muhammad Balfas: "Magyarországról exportáló cégek számára nem jó a túl erős fizetőeszköz . Függetlenül attól , hogy külföldi vagy hazai tulajdonban vannak."

Felhívnám figyelmed a "túl erős" kitételre.
Tudod, ez nem azt jelenti, hogy a túl gyenge a jó.
Mondom, számoljunk: az export 70-%-a importon alapul.
A munkaerő költsége, az energia költsége, adók, járulékok, bérlemény, stb ami itt realizálódik.
Tehát, a cég bevételének kisebb hányadát befolyásolja a gyenge árfolyam, a dolgozó, pedig viseli a következményeket, a béremelése eliminálódik, a vásárlóereje nem javul,
miközben az állam sem jár jól.
Álló ováció!
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 11:33:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...azért egymás között: most alapvetés, hogy a jegybank vezetése tud shortolni az árfolyammal az általuk gondolt cél szerint.
...akkor most vagy az van, hogy az akkori jegybank vezetése a szakmájához hatökrök voltak, és rajtuk semmi nem múlt....
...vagy akkor is voltak céljaik, ami egy ígérkező hatalmas választási zakó után egy "bécsi cukrászdában" csúcsosodott ki.
...de ahhoz meg az a jó, ha a kimenekítendő vagyonból minél több €-t lehet venni, szóval úgy kellene shortolni, hogy az árfolyam az előző évi átlagárfolyamnál is - miközben a GDP stagnál, az infa 5% körüli - lényegesen alacsonyabb lehessen.

...vagy csak azért, hogy valamelyik rajongójuk még 10 év után is ki tudja keresni azt az 1 hónapot, amikor "csodálatos módon" a forint megtáltosodott....;))
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.17. 11:34:04

@Muhammad Balfas: ja, most látom, sikerült egy 2010-es cikket találni????
Az öntökönrúgás tipikus esete....élvezed?
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 11:34:25

@blah: "2002-ben pályakezdőként 70e HUF volt a fizum, amiből 20e ment el kajára. következő munkahelyemen már 120e + 5kajautalvány volt amiből már kijött egy lakáshitel és lakáskassza és még félre is tudtam tenni. ezt ma munkapályájuk elején lévő fiatalok aligha tudják megtenni.
szóval nincs itt sem csoda sem vészhelyzet, csak sok hülye választópolgár."

Kérdés, hogy mit hasonlítasz össze mivel.

Az, hogy 2002-től a következő években nőtt az életszínvonalad nem sokat mond az ország helyzetéről, merthogy 2002-ben pályakezdő voltál. Pályakezdők életszínvonala az első pár év után jelentősen nőni szokott, akármi is történjen az országgal.

Ráadásul ha egy kormány nem fenntartható gazdaságpolitikát folytat, akkor az első pár évben a lakosság számára jó világ van. Ez történt az MSZP-vel 2002 után és ez történik most romániában. Nálunk is 2005-2006-ra derült ki, hogy gáz van, előtte mindenki örvendezett és nőtt az életszínvonal.

"amiből 20e ment el kajára"

Nem az mszp hibája, de az elkövetkező években az élelmiszerek világpiaci ára több mint a duplájára nőtt. Mivel ilyen magas volt az élelmiszerkiadásai aránya, ez nagyon megváltoztatta a helyzetet. Képzeld el milyen lett volna 70 ezret keresni és 50 ezret kiadni élelmiszerre!

"amiből már kijött egy lakáshitel és lakáskassza és még félre is tudtam tenni"

Európai mértékkel az ingatlanárak nevetségesen alacsonyak magyarországon. Ez előbb utóbb ki fog egyenlítődni. Persze nagyon lassan, de azért 18 év alatt már érezhetőnek kell lennie.

Persze értem én, igazad van, hogy a saját érdekeidet, a saját tapasztalataidat veszed alapul, de azért van egy csomó dolog, ami nélkül nem lehet megérteni, hogy mi is történt velünk 2000-2002 óta.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.17. 11:39:53

@MAXVAL bircaman közíró:
ugyan, birka, az nem kérdés, hogy pszichésen terhelt vagy, a típusán vitatkozunk.
Szerintem skizofrén tüneteket produkálsz.
Az sem kérdés, hogy a nép nagy barátja ként rablómultik szekerét tolod.
Az sem kérdés, hogy a roppant művelt , több nyelven beszélő , egyetemet végzett Birca karrierje csúcsa a customer service....
Avagy a könyvelés?
Válasz erre 

Wildhunt 2020.02.17. 11:41:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: tán ha nem vezetnek be apartheidet az oroszokkal szemben, akkor nem akarna az ország minimum 30%-a kivándorolni, inkább.
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 11:44:45

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Igazad van: Egyik sem jó. Egy gazdaságnak az a jó, ha a fizetőeszköze reálértéken van, mert ha az erősödik, akkor romlik a versenyképessége - nagyon jó példát is tett be erre a a blogger a cseh koronával: 2017-2020 között messze alulmaradt akár a magyar, akár a lengyel, akár a román GDP növekedésnek.

Szóval a reálértéken tartás a legjobb!:
.s akkor ezt tekintetbe véve: a 2019-es év átlagára 325 Ft volt, a 2009-es 280 Ft.
A forint inflálódása az adott időszak alatt: 33%
Az euró inflálódása 14%
A két inflációs ráta közötti különbség: 19%
Az átváltási arány romlása (árfolyam különbség): 16%
(de legyünk nagyvonalúak, és nem év/év, hanem pillanatnyi: 2009 vs. 2020 január 30: 295-335=13,5% ...nem jó, hiszen az még messzebb van a vizionált 40%-tól!, akkor legyen: 2009 vs. 2020 január 1: 267-331=24%, de ezt csak azért írom, hogy értsük a spekuláció fogalmát, azaz napi árfolyamot kiragadva egy hónap különbséggel lehet 14 vagy 24%...)

...de túlmagyaráztam: a lényeg, hogy a forint csak nominálisan gyengült az euróárfolyamhoz képest, vásárlóerőben minimum paritásban maradt, vagy még nőtt is, és a lényeg: nem szabad megelégedni az egysíkú gondolkodással, mindent érdemes komplexen vizsgálni!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.17. 11:49:16

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nincsenek skizofrén tüneteim.

Nincs karrierem, mivel ilyet eleve nem építek.

Nincs elég vagyonom, mely megengedné, hogy ne kelljen dolgoznom.
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 11:51:45

@törppicur: Akkoriban miért nem tudtunk cseh/lengyel alapkamatot, inflácoót, GDP növekedést hozni "
Egyik oka az, hogy a magyar növekedès mindig erősen a külső forrásoktól. Hiteleket kellett felvennünk a növekedèshez, mert akkor még nem voltak ekkora EU - források, vagy kevesebb volt. A források viszont megdrágultak, pl 3-4% körül volt ez euro kamatráta 2007-2008 táján.. . Adósságspiralba kerültünk...
2006-ig azért volt itt is növeledès , 5% - is èv is, csak utána lassult le, amit a világválsag csak tetèzett..
A masik: mi soha nem tudtunk olyan 6-7% közötti növekedèseket elèrni mint a lengyelek , csehek, hogy a román vagy balti növekdèst ne is szamítsuk, ahol 10% körüli is volg.. A magyar növekedèsi csúcs az 5% 2004- ben, és most a 4,9..
Az elmúlt 30 èv nem volt sikertörtènet, akárhogy nèzzük, de ez az összes kormány felelőssège, ès a rendszerváltás előttiekè is ...
Az elmúlt 2-3 èv jól sikerült, de úgy lett volna ez igazán szèp, ha árfolyamstabilitás ès kisebb infláció mellett érjük el..Mert így pár szazalèk növekedèst inkább az infláció tesz ki, mintsem " reál" növekedès...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.17. 11:53:11

@Pipas: ennyi zöldséget már régen olvastam.
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 11:57:25

Lipsiknek a KV lefott
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 12:01:58

@konrada: " vagy még nőtt is, és a lényeg: nem szabad megelégedni az egysíkú gondolkodással, mindent érdemes komplexen vizsgálni!"
A kèrdèsem akkor az, hogy vajon valóban annyi - e az infláció amennyit meghirdetnek? Hogyan állítják össze a fogyasztói kosarakat? Mit tesznek bele...sok volt eddig a bullshit tètel benne .pl: Mazda 6 árváltozás ...nem vicc, benne volt eddig a fogyasztói kosárban...A hús , a zöldsèg, a gyümölcs, a pèkarú, a lakbèr mind 10-20 -30% - al drágultak...
Az inflációs index számítási módszertana is folyton változik....
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 12:02:14

@Reding Roli:
...azért volt ott egy alapvető elqrás is:
Azért kellett hitelt felvenni, mert alapvető célként a privatizációt és a privatizációs bevételt mindenek felett tekintették, így eladtak tradicionális cégeket olyan konkurenciának, amelynek csak a piac kellett saját túltermelésük felvételéhez, illetve olyan monopol-szolgáltatásokat, melynek nonprofitnak kellett volna maradni, ahelyett, hogy a bevételből nyerséget, meg a privatizátorok külhoni "szakértését" viszik ki valutában.

Ennek érdekében értékelték fel folyamatosan a forintot - minél kevesebből minél több valutát lehessen venni - ami a maradék hazai termelőket is taccsra vágta, és érte a magyar gazdaságot egy hitelspirál letolt gatyában.

Az ilyen "szagértő" kormányzásból soha többet!
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 12:05:30

@Reding Roli:
...nézd, nem tudom hogyan számolják az EU övezetben az inflációt, így csak azt nézem, mit ír az Eustat az árváltozások százalékáról országokra, övezetekre lebontva.

...de biztosan vannak abban is ilyen Mazda 6-osok, ha kíváncsi vagy rá, nézz utána...
Válasz erre 

benko 2020.02.17. 12:21:08

A vezérünk nem ezt mondja lenéz vén a vadból
Válasz erre 

degreen 2020.02.17. 12:21:15

Államadósság (GPDhez): 2010 - 80,2, 2019 - 70,8
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 12:24:33

@konrada: Azért kellett hitelt felvenni , mert a 2002 - es átlagos 40%- os közalkalmazotti bèremlèsre nem volt meg a költsègvetèsi fedezetük ...Ez egy választási ígèret volt - lehet kritizalni- költsègvetèsi szempontból jogos is...De, a közalkalmazottaknak akkor ez nagyon kellett...Az első Orbán - kormány alatt elkèpesztő közelkalmazotti bèrviszonyok uralkodtak...Valamit lèpniük kellett...
A privatizációs disznóságokkal egyetèrtek...Jobb lett volta a cseh kuponos privatizació..
Viszont, most a jelen helyzetben már nincs èsszerű indok , a forint ingyen gyenge árfolyamon tartására..
Így soha nem èrjük be közvetlen riválisainkat bèrekben. Stabil forint árfolyam Kell ezt mondja Varga Mihály is..
Èn eurót mondanèk..
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 12:26:30

@Reding Roli: Eurostatnak eleg jo az inflacio meg a fogyasztoi kosar

Van kerdes lipcsy
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 12:27:32

@Reding Roli: Nem kellett valamit lepniuk, hanem populista koltekezesukbe belebuktak

Mint a diplomas komcsik altalaban
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 12:31:25

@Reding Roli:
...na ja. Tényleg.
Ami jól mutatja "zsenijüket."
Isten mentse meg az országot az ilyen "szagértő" kormányzástól...
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 12:33:07

@konrada: Vivat Orban eljen a Fidesz!
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 12:38:58

@conchita wurst:
...azért ne essünk túlzásokba, ezek is f.szok, csak máshogy.
Ezek is lopnak, csak legalább annyival több eszük van, hogy gátlástalanok, így nem arra várnak, hogy a külföldi "befektető" majd vissza csurgat a kivitt ellopott pénzből egy kis titkos számlát, becsület-rendet, hanem bevállalják, így meg itthon tudják elkölteni azt.
...és azért nem mindegy, hogy a tőlünk beszedett pénzből a francia kastély építőmunkásai, személyzete prosperál, vagy a magyar...
Válasz erre 

Kivlov 2020.02.17. 12:45:51

"hogy kevesebbet ér a fizetésünk, nyugdíjunk, mint néhány hónapja"
A lényeg, hogy még így is többet ér, mint a ballibantak idején bármikor is. :D
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 12:46:01

@konrada: lopas a lenyeg, ezert lesz valaki politikus. Aki mast mond hazudik
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 12:55:42

@conchita wurst: Ornánèk meg a hazug propagandán alapuló nèpátverèsbe fognak belebukni , előbb- utóbb ..
Orbán èvet èrtèkelt tegnap, a választók is èrtèkeltek : simán nyert az ellenzèk Dunaújvárosban...
Válasz erre 

ursus artos 2020.02.17. 13:00:34

@blah: "amiből már kijött egy lakáshitel és lakáskassza és" Az, hogy ez 2002-ben így történhetett abban nagy része volt az előző Orbán kormánynak. Pont ezt a lakástámogatási rendszert szüntette meg a kövi kormány, aminek következménye lett a deviza hitel...
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 13:03:31

@Reding Roli: mi hazug propaganda?

szerintem a lipsi propaganda hazudosabb
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 13:05:41

@Reding Roli: "Orbán èvet èrtèkelt tegnap, a választók is èrtèkeltek : simán nyert az ellenzèk Dunaújvárosban..."

Most már nem kell más, mint mennyi?... mondjuk a háromezer másik helyen is nyerni? :D

Egy kérdés: ha szerinted a választók most értékeltek, akkor mit csináltak a többi helyen a választók anno, amikor megszavazták az orbánt? ;)
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 13:07:01

@conchita wurst: "szerintem a lipsi propaganda hazudosabb"

Ők nem hazudnak. Merhogy maguk is elhiszik a sok marhaságot, akkor meg ugye nem hazugság... technikailag... :D
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 13:08:41

Orbánèk jól kicsesztek a nyugdíjasokkal , hiszen a 2,8%- os emelès messze nem korrelál az aktuális inflációval ...majd èv vègen löknek egy kis alamizsnát pótlólag... Az inflációkövető rendszer nem jelent mást - a legjobb eseteben- mint èvekig vagy akár èvtizedekig nem változik- STAGNÁL - a nyugdíjas reálpozíciója, azaz: nem nő semmit az èletszínvonala...Ha elszámoljak az inflációt, ( biztos nem felfelè) akkor viszont mèg romlik is...Ez a fő problèma ! A reálbér- változást miért ne nem èpítik be mondjuk 50% ban a nyugdíjszamítasba...Mindenhol nagy nyugdíj emelèsek vannak: Románia , Lengyelország - de ez a ge..I Orbán nem kèpes rá , csak ígèrgetni..
Miért nem rendezik kb 500 ezer közalkalmazott bèret 10 ève , a kiemelt ágazatokat kivève( azokat is megkèsve..) ? Ez is egy alapvető problèma...
Ezek a rètegek szenvedik az inflációt a legjobban...
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 13:12:09

Ez az a téma, ahol jobban tenné a fidesz komment kommandó, ha kussban maradna.

Ez az euró vérciki, kirablása a dolgozó embereknek, hamarosan az inflációban is látszani fog.
Válasz erre 

midnightcoder2 2020.02.17. 13:13:36

@degreen: 2002: 55%
Válasz erre 

Reding Roli 2020.02.17. 13:14:59

@Pipas: Várjatok ki a vègèt! Azt hogy mi lesz 2022- mèg nem tudja senki, de elbuktátok a jelentős nagyvárosok jó rèszèt ès Budapestet...A nagyvárosiak túlnyomó rèsze azt mondta - Loptatok eleget, eddig ès ne tovább! A kistelpülèsiek meg azt mondták : Lopjatok csak tovább!
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 13:16:14

@Reding Roli: Ennek ellenére a FIATAL (lol) DEMOKRATÁK (LOL2) bázisa 50+ és a nyugdíjasok.
Időskori elbutulás pusztít sajnos.
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 13:20:16

@Reding Roli: 2030 korul varhato Orban lecserelese masik Fideszesre
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 13:26:10

@conchita wurst: 22-es vereséget elviszi majd?
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 13:39:08

@Reding Roli: Megcsípett valami, jóbarát?

Eddig próbáltál tényszerűnek mutatkozni, most meg elgurult a kanalas orvosság?
Dunaújvárosban NEM történt változás, eddig is jobbikos volt a polgi. Jobbik nélkül nem nyervolna a ballib kaszt 6 párttal sem. NEM is gondolta a Fidesz, hogy ott nyerhet, ehhez mérten foglalkozott az üggyel.
A nyugdíj meg olyan, ami fixxen nő. Mondj még valami hasonlóan kiszámíthatót. Vagy Feribohóc idejéből prémiumot. Erről szólt az országmentés 2010 után a nyugdíjasoknak, értékállásról.
A köztisztviselők6közalkalmazottak béremelésével meg több ponton is xarba léptél. Pl. volt, minden területen, a kiemelt területeken átlag felett, ha meg egyszerre egy lépcsőben lett volna az nem csak a belső egyensúlyt (piaci köztisztviselő szereplők között) borította volna, ha nem a külső pénzügyit is, ld. 2012, ami a kutyának sem hiányzik. A román és lengyel nyugdíjra ne iridjkedj, nem azért mert csúnya dolog az irigység, hanem mert nincs mire.
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 13:48:44

@törppicur:
Napi bullshit-díjat megnyerted :D

"A nyugdíj meg olyan, ami fixxen nő. Mondj még valami hasonlóan kiszámíthatót. "
Infláció. Nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak.

V
"A köztisztviselők6közalkalmazottak béremelésével meg több ponton is xarba léptél. Pl. volt, minden területen, a kiemelt területeken átlag felett, ha meg egyszerre egy lépcsőben lett volna az nem csak a belső egyensúlyt (piaci köztisztviselő szereplők között) borította volna, ha nem a külső pénzügyit is, ld. 2012, ami a kutyának sem hiányzik"

Milyen átlag felett? A piaci bérelmkedések felét sem kapták meg még a "kiemelt" területeken sem. Te tényleg hülyének nézel mindenkit? :D

"A román és lengyel nyugdíjra ne iridjkedj, nem azért mert csúnya dolog az irigység, hanem mert nincs mire."

Ezért pedig Kazinczy-díjra jelöllek: -> "iridjkedj"
Válasz erre 

HaD 2020.02.17. 13:55:35

A forint árfolyamnak ha valóban nem szélhámosok vezetnék az országot 30 éve akkor valszeg most olyan 200-220 EUR lenne(kb. 80 Ft/DM). A tetevek azért kapják a szabadon elkölthető ejus támogatást hogy ezzel is lehúzzák azaz visszaosszák azt a németeknek....gondolom orbánc is erről tárgyalhatott merkel barátnőjével:) legutóbb
Válasz erre 

HaD 2020.02.17. 13:59:50

...bár bocsi...anno a németek egy az egyben válthatták a márkát EUR-ra....úgyhogy 80Ft/EUR a reális árfolyam....a többi az hazaárulás...ja!!! Akik itt bal meg jobb oldali árfolyam politikán rugóznak azok meg valszeg azért teszik hogy eltereljék erről a figyelmet...és a szokásos kis egymás ellen uszításba vigyék át a polemizálgatást....ahogy orbáncék megfogalmazzák nap mint nap... a magyar néplélek fontos tényező:):):)
Válasz erre 

HaD 2020.02.17. 14:08:10

@Reding Roli: az inflációs kosár is megérne egy misét....gyanítom hogy meghamisították azt is
Válasz erre 

conchita wurst 2020.02.17. 14:14:24

@HaD: gyurcsanyiek a 2006os valasztas elott
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 14:48:08

@HaD: "az inflációs kosár is megérne egy misét....gyanítom hogy meghamisították azt is "

Szerintem is, mert mint írtad volt ("úgyhogy 80Ft/EUR a reális árfolyam") infláció azóta nem is volt - illetve de: az €-nál, de azt is csak hamísították...;))
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 14:54:33

@Etniez: az irigykedés valóban rútra sikerült, a többit tartom.

Az inflációval azonos mértékben nőnek a nyugdíjak éves szinten, kivéve, amikor túlbecsülik az inflációt nyugdíjemelés meghatározásakor - erre is volt péda.

Nem nézlek hülyének titeket, függetlenül attól, hogy néha tényleg úgy csináltok. Az, hogy nem egy tollvonással emeltek mindenkinek gazdaságilag indokolt. 3-5 %-ból nem lehet 50 %-ot emelni. Volt aki megpróbálta, hülyeség.

Nem tudom, mikor jártál Romániában, menj, nézz szét, gyűjts infót.
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 15:01:54

@törppicur: Közszolgálatban dolgozó ismerőseim jót nevetnek rajtad...
Válasz erre 

HaD 2020.02.17. 15:08:11

@konrada: az árfolyam az csere arány...mint mikor a ruszki haverok/tesók egy gránátért két disznót kértek:)....az csak következmény volt hogy aztán itthon kárár mesterék nagy megtépve a ruhájukat megemelték a disznó hús árát:) azaz egy kiló combért már nem egy órát hanem egy óra 10 percet kellett esztergálni...de ez már mélyebb közgazdaságtan:):) haladóknak
Válasz erre 

HaD 2020.02.17. 15:10:44

...nem kárár hanem kádár:):)...a "kár" az biztos csak elszólás:)...talán a károkozás jutott eszembe:):) azaz a magyar nemzet kárára elkövetett hazaárulás ugrott talán be...
Válasz erre 

konrada 2020.02.17. 15:20:24

@HaD:
...erről írtam én is, hiszen most is pont annyit lehet vásárolni egy €-ért, mint amikor bevezették..
vagy sem. De az biztos, hogy a nem létező infláció nyugat-ejrópában megegyezik a magyarral, aki meg többnek gondolja, az valószínűleg elhiszi a hamisított árfolyamkosarat is!;))
Válasz erre 

blah 2020.02.17. 15:21:19

@Pipas: most valamit mondtál is...?
Válasz erre 

blah 2020.02.17. 15:23:59

@ursus artos: 2004-ben vettem fel devizahitelt.
Válasz erre 

törppicur 2020.02.17. 15:27:43

@Etniez: tudom, meg a román nyugdíjas barátaid is nevetgélnek a nagy jólétben.
Én meg azért írok butaságokat, mert még nem láttam közszolgát...
Okoska vagy, bár érvre még nem futotta tőled. Fikázni, hülyézni, nevetgélni, kb ennyi várható tőled, de ezt hozod is.
Válasz erre 

Pipas 2020.02.17. 15:33:41

@Reding Roli: "Várjatok ki a vègèt! Azt hogy mi lesz 2022- mèg nem tudja senki, de elbuktátok a jelentős nagyvárosok jó rèszèt ès Budapestet..."

Holnap! Holnap lesz a megbukás, most még csak kedd van. :D
Válasz erre 

0dzsud0 2020.02.17. 15:48:57

@blah: Valóban nincs semmi csoda, én csak pár éve voltam pályakezdő, és holtbiztos, hogy nem lettem volna szívesebben az 2002-ben. A kormány teljesítményétől függetlenül írom, hogy ma azonnal lehet munkát találni, mert a tapasztalat az, hogy ha este 10-kor elküldöd az önéletrajzod két helyre, másnap reggel 8-kor mindkettő visszahív, és az egykori többkörös kiválasztások helyett ma az első beszélgetés után felajánlják az állást. Ma Magyarországon már egyáltalán nem lehetetlen egy megfelelő képesítéssel és pár év szakmai tapasztalattal a bruttó 1 millió forinthoz közeli fizetést (ez a mai átlagbérnek már kevesebb, mint 3-szorosa) sem elérni, ez az itteni havi fix költségekkel magasabb életszínvonalat eredményez, mint egy átlag osztrák munkavállalóé. De nem kell ennyit keresni, nem kell képzettnek sem lenni. Nézd meg alkalomadtán, hogy az Aldi, a Lidl, vagy a BKV mennyiért keres munkavállalót, ők ki szokták írni a várható bruttó fizetést. Ha a családban anya és apa elmegy ezek egyikéhez dolgozni, ketten tuti, hogy nem fognak br. 600 alatt hazavinni. Ebből a fővárosi lakhatás is ki fog jönni, még úgy is, hogy nem választanak a rakás rendelkezésre álló ingyenes, a későbbi fizetésekben hozadékkal bíró képzési lehetőség közül, és nem kapnak egy fillér adókedvezményt sem pl. gyerekvállalással. Ha képzik is magukat, akkor meg rövid időn belül mehetnek ők is wellnessezni.

A 444 meg megint vért izzad, hogy, hogy az újabb adókedvezményekből valahogy ki tudja szenvedni, hogy nem is jár ezzel jól senki, csak a jómódúak.
444.hu/2020/01/13/a-tehetos-csaladokat-tamogatja-a-kormany-legujabb-adokedvezmenye

Itt konkrétan le merik írni, hogy "Amennyiben egy család havi bruttó jövedelme nem haladja meg a háromszázezer forintot, akkor hiába minden adókedvezmény, egy fillérrel se fognak több pénzt hazavinni a hó végén." Amivel csak az a probléma, hogy januártól már a minimálbér is br. 161.000,- Ft. Tehát ha két felnőtt ember dolgozik BÁRMIT, akkor megvan a 300.000, a 444 pedig már el is kezdte gazdagnak csúfolni őket. Más kérdés, hogy 2020-ban még egyedül is egyre nehezebb 300 bruttó alatt keresni.

És akkor erre jön rá a CSOK és társai, magyarán ha legrosszabb esetben egy fillért sem tudnak megtakarítani, de anya vállalja, hogy felnevelnek három gyereket, akkor a lakhatásuk biztosítva lesz.

Saját szerény példám alapján én ma is elmondhatom, hogy nem vinné el a Pest belvárosi bérelt lakás a nettó fizetésem felét akkor sem, ha egyedül kellene fizetnem. Tudok tanulmányokat folytatni a munkám mellett, amiért számos esetben fizetek, de ez kigazdálkodható (később pedig várhatóan megtérül). Bátran áldozhatok szabadidős tevékenységeimre, évi átlag 5-6 alkalommal megyek rövidebb külföldi utakra, nyaralásokra, (tavaly pl. 9 országba sikerült eljutnom), és volt olyan év, hogy 100-nál is több előadót/zenekart nézhettem meg élőzenei fellépésen belföldi és külföldi koncerteken, fesztiválokon. A megtakarításom pedig folyamatosan gyarapodik. Nem eszméletlen mértékben, de kiszámíthatóan, stabilan nő. Adósságom egyelőre nincs, mert még nem vásároltam ingatlant. Még nem dolgozom őt éve. A fent leírtak az ismerősi körömben egyáltalán nem számítanak kimagaslónak, pl. a műszaki vagy informatikai felsőfokú végzettséggel rendelkező barátaim jobban élnek mint én, többségükben már a 20-as éveik közepén sem albérletben.

Kétség nem fér hozzá persze, hogy ma szerencsés gazdasági környezetben élünk, nem lesz ez mindig így, tudja ezt a kormány is. Ma a kicsit szabadabb költekezés, ugyanakkor a tőkefelhalmozás, az önképzés, a tanulás ideje van, mert recesszió esetén minden kicsit nehezebb lesz. Viszont éppen ezért mondhatom, hogy aki manapság sem boldogul legalább egy kicsit, az valamit csúnyán elhibázott.
Válasz erre 

blah 2020.02.17. 16:06:48

@0dzsud0: jelenleg saját vállalkozásban fejvadász vagyok, eléggé tisztában vagyok azzal mit lehet megkeresni. azt tudom, hogy a mai pályakezdők, inkább úgy mondanám, hogy huszonévesek ebben a tévhitben élnek. nagyon speciális tudás kell ahhoz, hogy 1m bruttót el tudj kérni. ez jelenleg egy kényszerpálya a munkaadók részéről mert tényleg sokan vannak külföldön még mindig. az meg szerintem megint tévhit, hogy jobb életszínvonalat tudna magáénak itthon a fiatalság mint tőlünk nyugatra. ha ez így lenne nem lenne ilyen munkaerőhiány.
ami a lakhatást illeti, hiába sírtak sokan a devizahitel miatt, a 2000-es években olcsóbb volt mint lakbért fizetni...
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 16:27:14

@0dzsud0: Ne haragudj testvér, de a hozzászólásod tele van téves következtetésekkel.

1. Az, hogy neked jól fizető állásod van, nem jelenti azt, hogy mindenkinek. Ezért számolnak átlagbért.
2. Az, hogy neked könnyű az életed, nem jelenti azt, hogy másnak is.
3. Hogy neked sikerült gyorsan munkát találnod, az sokkal inkább köszönhető a külföldre távozott 500.000-1.000.000 magyarnak, mint a kormánynak. Vagyis köszönheted a kormánynak, hiszen folyamatosan rontja a Forintot, ezért sok munkahely van itthon, általában húgyért-szarért.
4. Nem tudom, hogy követted-e a híreket, ABB most zár be gyárat Ózdon, ott 3 műszakban kerestek bruttó 180.000-et az emberek, ehhez képest fikázd a 300.000-es 444-es "erőlködést"-
5. "És akkor erre jön rá a CSOK és társai, magyarán ha legrosszabb esetben egy fillért sem tudnak megtakarítani, de anya vállalja, hogy felnevelnek három gyereket, akkor a lakhatásuk biztosítva lesz."
Hogy mi? Csok max 10 millió, Budapesten meg nem kapsz semmit 25 millió alatt, ki szedi össze a maradék 15.000.000 Forintot az átlagbérből, 3 gyerek nevelése közben?

Az egész hozzászólásodat egyébként könnyen összefoglalhatjuk ezzel:

a.te.ervelesi.hibad.hu/szemelyes-ketely
Válasz erre 

Etniez 2020.02.17. 16:29:02

@blah: "az meg szerintem megint tévhit, hogy jobb életszínvonalat tudna magáénak itthon a fiatalság mint tőlünk nyugatra. ha ez így lenne nem lenne ilyen munkaerőhiány."

Pontosan :D
Nem mindegy, hogy a sokból marad kevés, vagy a kevésből sok.
Saját példa, az itteni horror árak mellett, lakást bérelve is marad másfél hónapnyi magyar átlagbér, havonta.
Válasz erre 

0dzsud0 2020.02.17. 16:29:10

@blah: "nagyon speciális tudás kell ahhoz, hogy 1m bruttót el tudj kérni"

Ennyi pénzt jelenleg nem sok ember kaphat meg, nem vitatom. De azért orvosként, mérnökként, szoftverfejlesztőként, tehetséges közgazdászként (mondjuk aktuárius, vagy kvantitatív elemző munkakörben), multicégeknél gyakorlatilag bármelyik vezetői munkakörben, vagy akár csak egy villanyszerelő katás vállalkozóként ma messze nem a lehetetlen kategória ez sem.

"az meg szerintem megint tévhit, hogy jobb életszínvonalat tudna magáénak itthon a fiatalság mint tőlünk nyugatra"

Ez mondjuk egy szalmabáb, ilyen állítást én sem tettem.

"hiába sírtak sokan a devizahitel miatt, a 2000-es években olcsóbb volt mint lakbért fizetni"

A devizahitellel az árfolyamkockázat miatt volt probléma, naná, hogy a pénzügyileg felkészületlen (és a hitelintézetek által jelentős információhiányban tartott) lakosság számára kényelmes, sőt esetenként egyetlen megoldás volt. Nem is elvárható, hogy a lakosság egy ilyen helyzetet előre átlásson, ezt politikai vezetőinknek kellett volna kordában tartaniuk. Hozzáteszem, ma is benne van a pakliban, hogy kevesebb a havi törlesztő összege, mint egy hasonló lakás havi bérleti díja, de ha nincs meg az önerő, akkor választás se nagyon van. Marad az albérlet.
Válasz erre 

0dzsud0 2020.02.17. 16:46:16

@Etniez: Nézd vissza légyszi, a személyes példámat kizárólag csak azért írtam le, mert előtte az a hozzászóló is megtette ugyanezt, akinek válaszoltam. Valamennyi igazságod persze neked is van, valóban téves egyéni helyzetekből kiindulni és mindenkire vonatkozó következtetést levonni. Igen, nyilvánvalóan nem lesznek a meglátásaim a teljes népességre vonatkoztathatóak, azonban leírtam, hogy szubjektíve mit látok a környezetemben ahhoz mérten, hogy blah felhasználó mit látott anno a sajátjában. Azt kifejezetten jeleztem, hogy nem kötöm a pozitívumokat a kormány teljesítményéhez, miért viselkedsz úgy, mintha mégis így tettem volna?

"ott 3 műszakban kerestek bruttó 180.000-et az emberek, ehhez képest fikázd a 300.000-es 444-es "erőlködést""

Tehát: a 444 a családok bruttó fizetéséről ír, azt mondja, hogy ha a CSALÁD ÖSSZ. fizetése megvan br. 300, akkor éreznek a kedvezményből bármit is. Erre írtam, hogy ha dolgoznak BÁRMIT, igen az ózdi, három műszakos 180-as fizuért is, akkor már beleesnek abba a kategóriába, amit a 444 fogyatékos módon már tehetősnek, meg jómódúnak hív. Merthogy 2*180>300, de már minimálbérrel számolva a 2*161 is>300, erre írtam, hogy már a minimálbérrel "gazdagok" a 444 szerint.

"Csok max 10 millió, Budapesten meg nem kapsz semmit 25 millió alatt, ki szedi össze a maradék 15.000.000 Forintot az átlagbérből, 3 gyerek nevelése közben?"

Nem tudom, mennyire vagy képben, de nem csak úgy működik, hogy ha igényelsz 10 millió csokot, és nincs egyéb megtakarításod, akkor csak max. 10 millióért vásárolhatsz lakást és kész. Merthogy használható pl. önerőként is a csok, és ráadásul már egy ideje nem is csak a csok áll rendelkezésre (amellett, hogy a csok feltételei is jelentősen lazultak az utóbbi években). Lehet hitelt felvenni, lakást venni, beköltözni, hitelt törleszteni. Ennél könnyebb nem lesz. Vagy most te azt mondod, hogy ha nem kap a család egy lakást Budapesten tök ingyen, akkor szart sem ér az egész?
Válasz erre 

blah 2020.02.17. 16:49:19

@0dzsud0: lehet, hogy van ilyen fehér holló, de nehogy azt hidd, hogy mindegyik multi két kézzel szórja az áldást. de akkor is a munkavállalók hány százalékáról beszélünk? 1?
az árfolyamkockázat mindkét fél részéről benne volt (én 164-en vettem fel és évekig volt ennél lejjebb a chf), amit nagyon elmulasztottak az az, hogy határokat szabjanak.
Válasz erre 

2020.02.18. 03:42:14

@Chiccbp:

LOPOLÓGIA
Új tudomány alaptézisei

A gyakorlati szakemberektől elleste: 20 éve írtam!

1. Ne legyünk kicsinyesek. A zseblopás veszélyes és nem hatékony, nem termelékeny. Egyszóval kisipari módszer, nem felel meg a kor követelményeinek.
2. Ne egyénektől lopj! A személyhez kötött károsult érzékeny, reklamál, leleplez, kinyomoz, rendőrhöz, bírósághoz fordul stb.
3. Igazán sok pénze a sok tulajdonosnak van. Ez azt is jelenti, hogy igazi tulaj, mint a 2. pontban nincs egy se! Tehát üldöződ sem lesz! Ha a pénz állami, a hiányt beszedi adóban!
4. Igazán akkor sima az ügy, ha a kasszakulcs hozzád kerül. Még jobb, ha megválasztanak, és nem kineveznek! Így a kineveződ sem vonható felelősségre.
5. Ha elnök, ügyvivő, képviselő stb. vagy: úgy viszed az, ügyeket és úgy képviseled a magad (anyagi) érdekeit, ahogyan csak nem szégyelled. Nálunk csak a gyermek szégyenlős! Ő is legfeljebb a meztelenségére!
6. Lopni csak sokat érdemes. Abból jut az esetleges véletlen leleplező szájának betömésére, jó ügyvédek megfizetésre, bírósági időhúzás elérésére az elévülésig stb.
7. Ne feledd Temesvári Pelbárt! Szerintük a jog olyan, mint a pókháló. Csak a kicsik, a muslicák megfogására való. A nagy bogarak széjjeltépik.
8. Ne hivalkodj, ne költekezz! Ingatlanvagyont ne gyűjts, vagy dugd el! Jobb az anonim vagy külföldi bankszámla.
9. Először, gyűjtsd össze a tőkét, amit el tudsz lopni. Ígérj extra hasznot, húsz-negyven százalékos kamatot. Sok pénzéhes önként adja oda pénzét, aztán jelezz csődöt és fuss!
10. Szervezz piramisjátékot, ígérj munkanélküli jövedelmet, mind boldogan adja pénzét, aztán lépjél le!

LOPOLÓGIA 2

Az előző fejezetben a lopológia egyéni kezdeményezésű módszereiről tanulhattunk. Jelen tanulmányban az egyén megkárosításának közösségi, társadalmi módszereiről lesz szó.

1. Az egyenes adó: Te ugyan oda nem adnád, így ők sem adják oda, hanem egyenest levonják a béredből.
2. Fogyasztási adó: Ami csekélyke béredből megmaradt, azt újabb 27% adóval kurtítják, hogy kifizessék az államadósságot, amit ők vettek fel neked, aztán hazavitték maguknak, de akkor is neked kell kifizetni.
3. Infláció: Ha pénze megtakarítod, ha ráülsz is, ellopják 10-20%-át az infláció nevű pénzrontási technikával.
4. Betegbiztosítás: akkor is elszedik, ha te sohasem voltál beteg és odaadják akár a szimulánsnak is, aki önkímélő képzelt beteg és hálapénzzel hálás a fizetett üdülésért.
5. Nyugdíjbiztosítás: 42 évig fizeted és tudják, hogy „tutira” 42 hónapig sem kell fizetniük, mert az átlagéletkor biztosítja, hogy rád ne fizessenek.
6. Kötelező biztosítás: fizetsz azért, hogy mások őrült módon közlekednek, és esetleg összetörik a te autódat is.
7. Fizetsz a közigazgatásért, akkor is, ha rossz, ha lassú, hogy ügyed ne el-, hanem valóban intézzék. Ennek elismeréséül most külön emelik a bérüket.
8. Fizetsz (az adóban) az oktatásért, akkor is, ha téged semmi hasznosra nem tanítottak, nincs gyereked, és ha rájuk szorulsz, külön megfizeted az orvost, az ügyvédet és minden diplomást, aki csődbe viszi az országot és emeli az adódat.
9. Fizetsz a honvédelemért, akkor is, ha országod soha meg nem védték – Muhi, Mohács, Trianon -, hanem neked kell menni, véredet ontani.
10. Fizetsz a közbiztonságért: és rácsok mögött reszketsz, mikor rabolnak ki, lopnak meg, hogy azután elvétve megtalálják a tettes urat, akinek személyiségi jogai vannak.
11. Fizetsz a kórházért, akkor is, ha egyszer már busásan megfizetted (betegbiztosítás). Fizetsz, ha felvágnak, ha átvágnak, ha felboncolnak, ha felkoncolnak.
12. Fizetsz a szülésért, fizetsz a meghalásért, mert itt élned (adóznod) kell, és ha meghaltál se nyughatsz ingyen! Meg kell fizetned a fekhelyed is, mert a temetés is üzlet, mint minden más e földhözragadt világban!
Válasz erre 

2020.02.18. 03:51:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @0dzsud0:
Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)*** "Kölcsey Ferenc: Országházi beszédéből!
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.18. 05:53:41

@0dzsud0:
“ bruttó 1 millió forinthoz közeli fizetést (ez a mai átlagbérnek már kevesebb, mint 3-szorosa) sem elérni, ez az itteni havi fix költségekkel magasabb életszínvonalat eredményez, mint egy átlag osztrák munkavállalóé.”

Tehát akkor még egyszer:
HA a ma az ÁTLAGBÉR mintegy HÁROMSZOROSÁT keresed, akkor magasabb életszínvonalon tudsz élni, mint egy ÁTLAG osztrák!
És mindez hogyan?
“az itteni havi fix költségekkel”!!!
???

Csak szólok, hogy ha netán a mai átlagbér ötszörösét keresnéd, akkor még annál is magasabb életszínvonalad lehetne!
Bizony!
Köszönhetően pártunk és kormányunk szorgos munkájának! Ó bocsánat: kecsölésének!
Na meg a “havi fix költségeknek,” akármik is legyenek azok. (Én a villamosbérletre tippelek, de lehet, hogy nem találtam el...)

Ha pedig a mai magyar átlagbér összegét nem havonta, hanem PERCENKÉNT sikerül megkeresned, akkor kizárólag csak egy tehetséges gázszerelő lehetsz, akinek a jóisten segít!
Bizonyám!
Egyenesen a Karmelita kolostorból!

Élek a gyanúperrel, hogy ez még akár egy kifejezetten jól kereső osztrákénál is magasabb életszínvonalat biztosít, persze köszönhetően a “havi fix költségeknek”! Bár ő még villamosra sem költ, amilyen takarékos...

Hát, ha csak úgy nem...
Válasz erre 

Grimbusz Makszimusz 2020.02.18. 07:49:36

á
Válasz erre 

konrada 2020.02.18. 08:13:54

@blah:
Nem! Amit elmulasztottak az az volt, hogy a lakosság hülyébbik részét tájékoztassák az árfolyam-kockázatról, arról hogy ha az inflálódás folyamatosan 5% feletti ahhoz a valutához képest, melyben felvették a hitelt, akkor az az első váltságnál meg fog jelenni egyszerre, amint a nemzeti valuta mesterséges túlértékelését nem tudja tovább hitelből finanszírozni a kormány.

(Ettől még felvette az okosabbik is, de csak olyan mértékben, amelyet egyből előtudott törleszteni, ahogy neki kezdett a kártyavár bedőlni.)
Válasz erre 

0dzsud0 2020.02.18. 09:31:41

@morph on deer: Oké, tényleg bele lehet kötni. Írom egyszerűbben: egymillió forint itt többet ér, mint Ausztriában egymillió forintnak megfelelő euró (ezt gondolom, azért nem nehéz belátni). Nem sokan keresnek itt egyelőre ennyi pénzt, de egyre többen. Egyre inkább nő az átlag is, azt sem Lőrinc tornázza fel. Nem a lehetetlen kategória, és ez a pénz már bizonyosan hozzásegít egy olyan életszínvonalhoz, ami meghaladja az átlagos osztrák életszínvonalat. Azért írtam ezeket le korábban, mert úgy gondolom, hogy a 2000-es évek elején sokkal nehezebb volt egy ilyet elérni, mint most. Most is nehéz, de már nem annyira nehéz. Értem a szarkasztikus fogalmazást is, de olyan komoly alapját nem látom. Azért ne viselkedjünk úgy, mintha ez már a világ összes pénze lenne, és csak politikusok és barátaik kereshetnének meg ennyi pénzt, szükségszerűen csak csalással. Úgy viselkedsz, mint amikor ~8-10 éve megkérdezték egy kutatásban az embereket, hogy szerintük mennyit keres (nettóban) Magyarországon egy topmenedzser. Olyanokat mondtak leggyakoribb válaszként, hogy 3,- meg 400.000 forint. Egyszerre nevetséges és szomorú, mert a válaszolók láthatóan nem tudtak már egy olyat sem elképzelni, hogy pl. a kisvárosi hitelintézet vagy takarékszövetkezet vezetője mennyit visz haza.

@konrada: "(Ettől még felvette az okosabbik is, de csak olyan mértékben, amelyet egyből előtudott törleszteni, ahogy neki kezdett a kártyavár bedőlni.)"

Pl. a szüleim is épp így cselekedtek. Nem annyira a pénzügyi műveltség, mintsem inkább egy kis kockázatkerülés mozgatta őket. Minden esetre, mire elharapódzott a dolog, sikeresen vissza tudtak fizetni mindent, de jelenlegi ismereteim birtokában akkor sem hibáztatnám őket, ha nem ennyire szerencsésen és bölcsen cselekedtek volna, és ők is "mentésre" szorulnak. Ezt a kockázatot nem a magánszemélynek kellett előre látnia, ez a mindenkori szakmai és politikai vezetés feladata. Ilyen hitelezést rászabadítani a lakosságra szerintem kifejezetten bűncselekménynek kell, hogy minősüljön, de ezzel nyilván nem mindenki ért egyet.
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.18. 18:29:18

@0dzsud0:
“egymillió forint itt többet ér, mint Ausztriában egymillió forintnak megfelelő euró”

Azt hiszem, te arra gondolsz, hogy milyen életminőséget tudsz elérni ugyanabból az összegből itt és ott.
Ilyesmit tapasztalhatsz a némileg alacsonyabb árszínvonalú országok között.

Azért nem biztos, hogy akkor is ennyire egyértelmű, ha az illető millióért elvégzett munkát is nézed. Én gyakran találkozom feltűnően luxusban élő, és szinte kiégésig túlhajtott emberekkel, akiknek pénze ugyan van, meg életszínvonala is, csak éppen élete nincs. (Az Adrián ribancokkal vitorlázás például egy tipikus pótcselekvés, szerintem.)

Ezzel szemben van olyan hely, ahol a nyugalmat többre értékelik, és pl a mi felfogásunk szerint egyszerűbben, kevesebb flanccal körülvéve élnek, de “jobban” - ha a dolog egészét nézzük.

Szóval pénzt keresni már tudunk, élni meg még tanulni kéne kicsit. Mondom:szerintem.

Ps. Nálam az elemi csapás, hogy nem veszem komolyan a dolgokat, ez van.:(
Válasz erre 

Tzp 2020.02.18. 23:38:08

A ballib sz*rul kormányzott. Ezért 2010-ben a Fideszre szavaztam. Erre ezek meg még sz*rabbul kormányoznak.

B*zdmeg...
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.19. 20:40:35

@conchita wurst: Ez a te nicked volt?:))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.19. 20:43:27

@Tzp: Na ott a pont!
Válasz erre 

2020.03.06. 03:46:58

@Szelid sunmalac:
MARHÁIM! Olvassátok kopátsy sándor gondolatai blogot! 98 éves, 100X okosabb nálatok!
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard