Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz

Orbán Viktor újfent bebizonyította, hogy nem akar minden magyar állampolgár miniszterelnöke lenni, legfeljebb azt szeretné, ha minden választó tőle függene. A kettő között hatalmas a különbség, ugyanis az első esetben kizárólag azok érdekeit képviseli, akik potenciális támogatói lehetnek, a második esetben viszont rá akarja kényszeríteni az akaratát olyanokra, akiknek jelenleg esze ágában sincs rá szavazni. Ami a magyar sajtó utolsó független műhelyeivel és az ellenzéki vezetésű településekkel művel, épp azt bizonyítják, hogy kettős mércét alkalmaz, és nyíltan különbséget tesz állampolgár és állampolgár között.

nepszava_14.jpg

Fotó: Népszava

A magyar kormányfő gyakran sérelmezi, hogy az Európai Unióban kettős mércét alkalmazva bírálják a tevékenységét. Nehezen tud megbarátkozni a gondolattal, hogy az uniós tagsággal járó előnyök ellentételezéseként illik tiszteletben tartani a közös normákat, illetve hogy nem illik beleköpni abba a tenyérbe, amely éppen ki akar rántani bennünket egy mély gödörből. A járvány kapcsán például halálra sértődött azon, hogy bírálatot kapott a határozatlan időre szóló rendkívüli felhatalmazás miatt, de a koronavírus-járvány elleni védekezésre kapott támogatást minden fenntartás nélkül elfogadta.

Orbán azonban azt sem rejti véka alá, hogy számára jóval fontosabbak azok a magyar polgárok, akik kormánya potenciális támogatói, azoknál, akik esetében ennek épp az ellenkezője igaz. Bünteti például azokat a városokat, melyek élére ellenzéki vezetést választottak a helyiek, illetve kárpótolja veszteségeik miatt azokat az önkormányzatokat, ahol a Fidesz potentátjai kaptak bizalmat tavaly október 13-án. A koronavírus-járvány elleni védekezés indokával megsarcolt önkormányzatok esetében a kettős mérce úgy rajzolódik ki, hogy a kormányhívő városvezetők valamilyen csatornán visszakapják azt a pénzt, amit korábban egységesen elvettek az önkormányzatoktól, ám az ellenzékieknek főhet a fejük, honnan teremtik elő a kormány által elvont összegeket.

Mindezt annak fényében teszi a kormány, hogy az önkormányzatoktól elvont összeg az országos költségvetés arányait tekintve nem túl fajsúlyos tétel, ugyanakkor azoknak a helyhatóságoknak elég fájó veszteség, melyek kénytelenek elszenvedni a rekvirálást. Ne feledjük, hogy a kormány az ellenzéki önkormányzatokon keresztül olyan megszorításokat visz végbe, melyek a helyben élők számára attól függetlenül jelentenek nehézséget, hogy ők kormánypárti vagy ellenzéki szimpatizánsok. Orbán logikája tehát az, hogy az ellenzéki városvezetőkre tolja át a felelősséget, hátha ezáltal végre elhiszik neki a választók, hogy csakis kormánypárti jelöltekre érdemes szavazni ebben az országban.

A gazdasági machinációkkal, megfélemlítéssel, ellenséges felvásárlással megszerzett független sajtótermékek mögött álló választó se ér annyit a kormányfőnek, hogy tiszteletben tartsa azt a világszemléletet, mely egy platformra hozza az olvasót és azokat a szerkesztőségeket, melyek ellenállnak a kormány nyomásának. 

Ha elemezzük a kormányfő megszólalásait, akkor is egyértelmű, hogy a választók esetében is csak ellenségben és barátban képes gondolkodni. Budapest esetében a legegyértelműbb ez az üzenet. Ha tetszettek volna továbbra is támogatni Tarlós Pista bácsit, már dőlne a pénz a Lánchíd felújítására, illetve a közösségi közlekedés megújítására! - szól a leplezetlen fenyegetés a főváros esetében. Egyértelművé teszi, hogy bünteti azokat a választópolgárokat, akik saját akaratukból vagy mások szavazatainak köszönhetően ellenzéki vezetésű városban élnek. Ebben az esetben nehéz megjósolni, hogy mi lesz az érintettek reakciója, de több példát is láttunk arra az utóbbi években, hogy az ellenszélben kormányzó helyi politikusok megerősödtek azáltal, hogy ellenálltak a hatalom zsarolásának.

Orbán azonban nem képes gesztusokban, kompromisszumokban gondolkodni, ezért a járvány megjelenésétől kezdve az volt a mesterterve, hogy a helyzetet kihasználva megrogyasztja az ellenzéki vezetésű városok költségvetését, a hatalmas kormányzati médiatúlsúly segítségével pedig szerencsétlenkedő helyi politikusokként állítja majd be azokat a polgármestereket, akik valahogy igyekeznek majd kikecmeregni a szorult helyzetből. Ebben a szemléletben a választópolgár csak egy statisztikai adat, akinek mindenképpen el kell szenvednie a hatalom arroganciáját, legfeljebb nem a kormány nyakába varrja a problémákat, hanem a helyhatóság vezetőit teszi majd felelőssé.

És nem feledkezzünk meg arról sem, hogy Orbán azokat a ma még függetlennek számító sajtóorgánumoknak is hadat üzent, melyek olvasóit szintén ellenségként kezeli. A gazdasági machinációkkal, megfélemlítéssel, ellenséges felvásárlással megszerzett független sajtótermékek mögött álló választó se ér annyit a kormányfőnek, hogy tiszteletben tartsa azt a világszemléletet, mely egy platformra hozza az olvasót és azokat a szerkesztőségeket, melyek ellenállnak a kormány nyomásának. 

nyugati_feny_1.jpg

Fotó: Nyugati Fény

A komoly kormányzati támogatással működtetett Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (röviden KESMA) termékeinek olvasói tehát megérnek Orbán számára annyit, hogy komoly közpénzeket csoportosítson át ennek a veszteséges médiakolhoznak a fenntartásához, ugyanakkor az ellenzéki szemléletű választókat meg akarja fosztani saját rádióiktól, tévéiktől, újságjaiktól. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne csak az a ló legyen fontos számodra, amelyik a kezedből eszi a kockacukrot, hanem az is, amelyik mindig feléd csap a farkával, ha édességgel akarod etetni.”

428 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz Tovább
Facebook Tetszik
0
428 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr8815993850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.10. 17:20:33

"az uniós tagsággal járó előnyök ellentételezéseként illik tiszteletben tartani a közös normákat"

A közös normákat a közösség határozza meg, s NEM csak a nyugati tagállamok.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.10. 17:21:54

Nem feladata a Fidesznek, hogy pénzelje az ellenzéki pártokat.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.10. 18:38:16

@MAXVAL bircaman közíró: a normakat nem a nyugati allamok hatarozzak meg hanem a nyugati allamok vezetoi... kicsit tudni kene kulfoldiul es barangolni a neten meg kulfoldon a kulfoldi atlag polgar kozott... mindjart tiszta lenne a kep!!! London kurvara nem akart brexitet a sima polgar meg kurvara igen.... sztem a friccek detto...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.10. 18:40:49

@a nagy hohohorgász: a magyarok sem eut akarnak hanem jobban elni... csak kurvara hulyek vagy lustak ahhoz h tudjak hogyan kell ezt. De mivel ilyenek ezert azt hiszik az eu tagsag egyenlo jolettel... becsi kavezo es egyebek... aha persze
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.10. 18:44:22

@a nagy hohohorgász: ahhoz meg a rohadt patasnak sincs gerince h nyilvanosan felmeresse h megerte ez nekunk vagy sem. Jo lenne mar tudni a valosagot!!!!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.10. 18:47:22

@a nagy hohohorgász: erdekes az unio elott is tudtunk minoseget csinalni ha akartunk.... ha akartunk... es vam ide vam oda a minoseget megfizettek.... csak minoseget mar nagyon kevesen csinalnak es akarnak...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.10. 18:49:20

@a nagy hohohorgász: az unioval konkretan legalizaltuk a mindenkori kormany korrupciojat es eladtuk a lelkunket az osszeszerelo uzemert...
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.10. 20:41:56

@a nagy hohohorgász: mi ez az őszinteségi roham?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.10. 20:44:52

@a nagy hohohorgász: figyejj öccse,a te havi kêt misid nem az átlagkereset de nem lúzer az aki nem keres ennyit ezt megérthetnéd!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.10. 20:48:13

viktorka meg csak hozzá a szokásos pitiáner stílusát!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.10. 20:51:02

@a nagy hohohorgász: vagy ha van eszük elköltöznek nyugatra és megtôrténik az amire 30 éve várunk hogy tisztességes bért kapjon!
A többiről nem is beszélve!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.10. 20:52:02

Na,majd még benézek!
Válasz erre 

legeslegujabbkor 2020.07.10. 20:54:31

Na de ki az az Orbán Viktor?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.10. 21:03:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Látom még mindig nem értesz engem. Nyugaton magasabb bért kapsz de ha proli vagy az is maradsz ott is. A költség is nagyobb akárki hazudik bármit.
Válasz erre 

ebella2 2020.07.11. 03:39:42

@a nagy hohohorgász: De nem a kereset arányában nagyobb a kölség, bármit is hazudsz. Tudod sokan élnek kinn. Nem lehetsz egyedül messziről jött ember. Egy ismerősöm cselédnek állt a családjával. (Házvezetés, kertészkedés, gondnokság, sütés, főzés, takarítás, minden ami a ház körül előfordul.) Nálunk a nyomor határán állna a családjával együtt, a nyolc általánosával. Bajorországban, a magyar jó közepes nívót szó nélkül eléri, évi kétszeri nyaralással, jó autóval, a gyerekenek jó iskolákkal, anyagilag gondtalan élettel. A munkakdók, egymás kezéből kapkodják ki őket, egymásra ígérve, mert látják a becsületes munkájukat. Ők meg boldogok, mert itt a minimál környékén éppen, hogy megélnének, granadai nyaralásról szó se lehetne, legfeljebb három napról valami eldugott vidéki koszfészekben fizetővendéglátásban.

És akkro a lányomról nem is beszéltem, aki ugyan hazajött, de csak mert nacionalistának neveltem, és csak pár évet bírt ki ott. Viszont hazajött és volt félretett pénze egyközepes ingatlanra Budán. Magyarországon erről csak komoly kölcsönökkel érte volna el ezt, vagy kért volna tőlem, amit nem akart. Lezhet mondani, hogy nem jobb a szabad és jómódú világban, de azért senki nem onnan jön ide (vagy dupla fizuért ha a cége ide helyezi főnöknek, esetleg mint a lányom hazajön főnöknek a kinti cég itteni egységébe), de rengetegen mennek innen oda. Akár végleg is.
Válasz erre 

2020.07.11. 03:57:42

@MAXVAL bircaman közíró:
Legszomorúbb állatok
Ady, Népszava 1908

Szörnyű a helyzetük a polgári lapok munkatársainak Párizsban is. Igazán csak az inmoralitás tarthatja bennük a lelket s az akarathiány, hogy valami tisztességesebb foglalkozást keressenek. A polgári társadalom, mondjuk a mai polgári társadalom fekélyes mivoltát ők erősebben igazolják, mint például a betörők, vagy kitartott férfiak!
Ők a legszomorúbb állatok ma, ezek a rosszul táplált szegény, szennyes sajtó csahosok. A maguk kis kenyeréért, rossz kenyeréért sokszor lázadozva, önmagukat utálva írniuk kell!
Válasz erre 

2020.07.11. 03:59:30

Kutya Ko- Média

A hivatásos hírközlés (média) olyan szinten működik, mint az ókori csillagászat. Nap, mint nap elmondja, hogyan keringenek a közélet vakon pislákoló csillagai, kis bolygói a költségvetés húsos fazeka körül.
Közben azt sem veszik észre, amit az ókoriak már észleltek, hogy amelyik „bolygó” közelebb van a naphoz az gyorsabban forog, (gazdagodik). Tudományuk csak leíró jellegű. Látszólag kérdeznek is néha, alázatos tisztelettel. Csak az alapvető kérdést nem teszik fel önmaguknak sem. Így szól a kérdés Kepler (1609) óta: miért? Miért úgy forognak-keringenek-e kisbolygók, ahogyan keringenek? (A kölcsönös vádaskodás, rágalmazás bűzös ködében?) Az égi mechanikában a tömegvonzás, és a mágneses pólus által kibocsájtott erővonalak a válasz a miértre. A pártmechanikában a vagyontömegvonzás, és az ideológiai pólusok erő (és gyűlölet) vonalai mentén „rendeződnek” az álláspontok. Parasztosan az önzés, és a korrupció lehetősége tölti be a gravitáció szerepét.
Még magyarabbul a Nap helyén az államháztartás fazeka áll, és a vitázókat az „forgatja”, hogy melyikük ragadhatja meg a merőkanalat, és melyik hívének a tányérjába (tenyerébe) tölthet belőle, és mennyi csurran-cseppen a művelet során a „szedőkanalas” kéznek.
A látszólag megmagyarázhatatlan acsarkodás okozója ez az egyetlen miért? Miért a Te kezedben van a merőkanál? Miért annyit merítesz? Miért annak adod? –és nem az én kutyámnak, aki sokkal hűségesebb, sokkal alázatosabban nyalja a gazda kezét, mint a Te kutyád? (Aki kommunista, és csak ugatja a polgári demokráciát!)
Ettől oly szomorú a fazekat megtöltőknek, az (éh) és minimál béren tengődőknek e KUTYA KO-MÉDIA! 2001 márc. 05.
Válasz erre 

2020.07.11. 04:08:39

@a nagy hohohorgász:
Nem tűnik fel senkinek! Sehol sem, véletlenül sem tűnik fel, egy magyar arcú ember? Mindenhol az "üldözött nép" fiai, miden pozícióban!
Valóban Magyarország?

Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
1956 4000 páncélos hívása, lóháton, lánc ingben helyett, lánctalpon! Hitler Oroszországot, Hruscsov/Kádár Magyarországot támadta + ennyivel!
István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady:
A király „kereszténység felvétele” projekt a lakosság 1/3 kiirtásába kerül! Tatárjárás: ½, Törökdúlás 4/5 népesség púsztulásával járt! Ki a magyar? A kettőskereszt nevű?
Válasz erre 

2020.07.11. 04:54:21

@MAXVAL bircaman közíró:
Munkahely védő támogatás!
FIDESZ kutya is dombra szarik! Oligarchák, kedvezményezett marhák! Támogatás vályúhoz! Kaptok éltben tartó abrakot! Prolit híven sanyargassátok! Ha az előbbit elloptátok!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.11. 06:44:43

@lényeglátó:

Már tisztáztuk: Mo-on nincsenek oligarchák.
Válasz erre 

midnightcoder2 2020.07.11. 08:41:27

@ebella2: "Nálunk a nyomor határán állna a családjával együtt, a nyolc általánosával. Bajorországban, a magyar jó közepes nívót szó nélkül eléri, évi kétszeri nyaralással, jó autóval, a gyerekenek jó iskolákkal, anyagilag gondtalan élettel."

Na ja, az osztrákok akik anno Hitlert adták a világnak, sikerrel kihagyták a szocializmust, ami nekünk sajna 56 ellenére sem jött össze.
Válasz erre 

István Tamasi 2020.07.11. 10:06:38

@MAXVAL bircaman közíró:
Már tisztáztuk: a bolgár hegyi legelőn van egy agyatlan birka, mégpedig te.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2020.07.11. 13:34:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nagy a költségvetési hiány, késik a fizetése.
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2020.07.11. 13:37:08

@MAXVAL bircaman közíró: No,no! Mit gondol, honnan jön a fizetése?
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.11. 14:06:31

@midnightcoder2:
“ Na ja, az osztrákok akik anno Hitlert adták a világnak, sikerrel kihagyták a szocializmust”

Nem hagyták ki.
Csak náluk nemzetiszocializmusnak hívták.

Az kezdetben olyasmi volt, mint itt most, csak aztán ott is agyukra ment a háborúzás, mint a mi drága nemzetvezetőnknek, aztán az lett belőle, ami.
Látod, ilyenek ezek a nemzetthy szocialisták...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.11. 16:04:14

@Fidesz bérszámfejtés:

Kinek?
Válasz erre 

Fidesz bérszámfejtés 2020.07.11. 16:20:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ne adja a hülyét! Bár, szó se róla eléggé hiteles. Rendszeres az árfolyam veszteségünk, mert rubelben kéri a fizetését.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.11. 16:27:49

@Fidesz bérszámfejtés:

Én mint kiemelt provokátor eleve aranyban kapok mindent.
Válasz erre 

2020.07.11. 17:15:24

@MAXVAL bircaman közíró:
Közös nevet ajánlanék! Kolompár Orbán Viktor! Rögtön megérted világunkat!
ORBÁN helyett?
Orbáncfű kivonatú szerek segítenek a stressz következtében megbomlott lelki egyensúly visszaállításában.
Hangulatjavító, és hatására emelkedik a ,,boldogsághormonok” szintje.
Már a középkor orvosai is ismerték a lélekre gyakorolt pozitív hatását, ezért nevezték a "fény gyógynövényének" vagy a "lélek napsugarának".
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.11. 18:50:37

@lényeglátó:

Ez van, a liberalizmus zuhan, hála Istennek.
Válasz erre 

midnightcoder2 2020.07.11. 19:23:59

@morph on deer: Mindenesetre jobban jöttek ki a nemzeti szocializmusból mint mi a nemzetellenesből.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.11. 20:44:43

@MAXVAL bircaman közíró:
“ A közös normákat a közösség határozza meg, s NEM csak a nyugati tagállamok.”

Nem bizony!
Majd orbán egymaga, hogy a többieknek ne kelljen fáradoznia, mi?

Szerinted azok a nyugati tagállamok hány százalékát is jelentik az EU-nak?

És az EU gazdasági teljesítményének?
Mert mi, ha jól emlékszem kb a másfél százalékát..!
És ha ennek a duplája lenne, akkor az mire is adna felhatalmazást?

Ébredj már fel Birca!
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.11. 20:51:55

@lényeglátó:
“ Orbáncfű kivonatú szerek segítenek”

És ha ezeket a (Szent) Orbán-téren veszed be, akkor mindjárt megduplázódik a hatásuk is, bizony!
Arról már nem is beszélve, ha mindeközben kipcsak gazda vagy, aki a Turul leszármazottja, és Európa DNS-ének hűséges alattvalója, akkor akár egész életedre szóló hatása is lehet!

(Na, ezt überelje valami liberálbolsevik Sorosbérenc kozmopolita civilszervezet, ha tudja!)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.11. 21:58:39

@MAXVAL bircaman közíró: Azt sem tudod mi a liberalizmus.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 08:02:16

@morph on deer:

A mi célunk az EU reformja. Ez a többségi akarat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 08:04:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez nem titkos infó, hogy mi a liberalizmus, benne van minden enciklopédiában.
Válasz erre 

Tomiko 2020.07.12. 10:22:19

@MAXVAL bircaman közíró: "Nem feladata a Fidesznek, hogy pénzelje az ellenzéki pártokat." A Fidesznek nem feladata, de a kormánynak igen. Nem a Fidesz irányítja az országot, hanem a kormány és a parlament. Olyan sokat hangoztatják, hogy nemzet. A nemzet nem a teljes magyarság ellenzékkel együtt?
Válasz erre 

Tomiko 2020.07.12. 10:31:42

Orbánéknak van annyi pénze, hogy ők mondják meg az embereknek, hogy mit gondoljanak.(Ezért nem lehet valódi kérdésekről 2010 óta népszavazást tartani) A lakosság nagy része naiv és vezethető. Vagy okos, de rasszista (újmagyarul keresztény), vagy érdekelté tett. Ezzel lerajzoltam a fidesz tábor összetételét 100%-ban. És ezért nem a politikusok a hibásak, ők szaremberek általában, de a nyáj, ami követi....
Na az az igazán aggasztó.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 10:42:09

@MAXVAL bircaman közíró:
“ Ez a többségi akarat.”

Azt elhiszem, hogy a karmelita kolostorban komoly többsége lehet annak az ábrándos elképzelésnek, hogy majd orbán diktál az egész EU-nak is, de én már az ötlet első kerületi többségére sem mernék mérget venni!
Mert annak ellenére, hogy a felcsúti tahó és pereputtya megszállta a várat, még mindig akad ott normális ember is, aki ezt a kis elmebeteget a helyén tudja kezelni, hidd el.

Itt még ő kukorékol ezen a trágyadombon, de Európát nyugodtan elfelejtheted, mint orbán játszóterét. Ezt a fajta agyroggyant gecit csak ilyen birkajellemű, meghunyászkodó nép képes az uralkodójának elismerni, mint a magyarok, ebből más nem kér, most képzeld!
Meglátod, mennyire népszerű lesz Felcsút géniusza Európa szerte, ha ez a legújabb zsarolási kísérlete köztudomásra jut!
Előbb-utóbb az ujjaidon össze tudod számolni azt a “többséget” amiről itt delirálsz.

Egy normális helyen már rég nem miniszterelnök lenne, hanem kezelnék hibbant vezéredet, ráadásul egy börtönkórházban!
Ami késik, nem múlik, Birca, meglátod!
Válasz erre 

István Torma 2020.07.12. 10:45:41

OV már régen megmondta, hogy nem az elvek hanem az érdekek határozzák meg a cselekedeteit. Tehát azt várni, hogy ugyanúgy viselkedjen az övéivel és a kirekesztettekkel badarság lenne
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 11:12:24

@morph on deer:

Az európai népek lassan lázadnak. Az eddigi rend fenntarthatatlan. Ez a lényge, nem Orbán.
Válasz erre 

Világít a torony 2020.07.12. 11:25:49

@MAXVAL bircaman közíró:
Mint mindig, most is csak gondolkodásmentesen firkázza az idétlen faßságait. Nem az EU kérte felvételét a magyar köztársaságba, hanem a magyar köztársaság kérte a felvételét az addigra már kész értékrenddel rendelkező EU-ba. Érti, maga szörnyen buta?
Válasz erre 

Világít a torony 2020.07.12. 11:27:54

@MAXVAL bircaman közíró:

" Ez van, a liberalizmus zuhan, hála Istennek."
Amikor utoljára ez történt, 10 milliók haltak értelmetlen halált.
Válasz erre 

miért 2020.07.12. 11:42:06

@MAXVAL bircaman közíró: Hogy is volt ez hetven éve : a mi célunk a kommunizmus diadala, mert ez a nép akarata. Akkor még erre tapsolt orbán népe!
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2020.07.12. 11:47:29

és 2022-ben újra nyer a fidesz
Válasz erre 

Ekrü 2020.07.12. 11:50:22

@Tomiko:
"Fidesznek nem feladata, de a kormánynak igen. "-Nem igaz,a kormánynak sem a feladata.Van egy törvényileg meghatározott norma,amit minden párt megkap annak arányában,hogy hányan is szavaztak rá.Ezen felül támogatást kizárólag a rájuk szavazó emberektől/vállalkozóktól kolduljanak.Ja,hogy az ellenzék annyira szánalmasan teljesít,hogy már innen sem kap támogatást?Hát így járt...
Válasz erre 

2020.07.12. 11:58:39

Mivel az utóbbi 10 évben a tehetséges, jól képzett és intelligens magyarok nagy része elhagyta az országot, ezért semmi remény nincs arra, hogy ezt a gyűlölködő, fröcsögő és buta hordáz meg lehessen állítani. Csak meg kell mutatni nekik ki a következő ellenség, kit kell utálni, máris úgy táncolnak ahogy fütyülnek nekik. A rendszerváltás óta nem volt olyan párt a hatalomban, ami ne így tett volna. Mind lejáratódott, de a mocskos pofájukat mindig látjuk a mai napig. Az ellenzék nagy részében meghatározó szerepet játszanak. Szóval aki még teheti, meneküljön ebből az országból.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 12:02:19

"A járvány kapcsán például halálra sértődött azon, hogy bírálatot kapott a határozatlan időre szóló rendkívüli felhatalmazás miatt, de a koronavírus-járvány elleni védekezésre kapott támogatást minden fenntartás nélkül elfogadta."

Ahogy Móricka elképzeli a nemzetközi politikát. :D Minden országnak mindig vannak politikai vitái az euban. Ezt jelenti, hogy "politika". Egyetlen egy ország sem mondja azt, hogy "akkor nem fogadunk el pénzt", soha. Ez megint politika. Így működik.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 12:06:43

@MAXVAL bircaman közíró:
“Az eddigi rend fenntarthatatlan. Ez a lényge, nem Orbán.“

Bár igazad lenne. Csak éppen orbán erjeszti ezt a rothadást, ráadásul kizárólag egyéni érdekből!
Ha nem így lenne, akkor nyilván együttműködés, közös gondolkodás és értelmes párbeszéd útján próbálna olyan, konszenzuson alapuló változást elérni, ami az egész unió javát szolgálja.

De ez nem így van: orbán kizárólag olyan változást akar, ahol ő az egyszemélyi vezető.
Ez pedig - hálisten - sosem lesz így, ezért aztán ott akadályoz mindent, ahol tud.

Igazi geci felcsúti gyökér módjára, mivel egy igazi geci felcsúti gyökér. És ez a legnagyobb baj ezzel a történettel!

Mert itt NEM arról van szó, hogy valaki kiáll az ország érdekeiért, hanem arról, hogy az országra hivatkozva próbálja a saját cezaromániáját maximálisan kiélni, és a felcsúti trágyadomb mellett szövögetett ábrándjait megvalósítani!

És ehhez talált hárommillió szolgalelkű szerencsétlent, akiket tetszése szerint használhat a céljaira...
Akiknek qrvanagy élmény lesz a kijózanodás, ha megérik, ez az egy biztos.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:11:57

@Világít a torony:

Nem szereplet az EU szabályiban, hogy a 2004-es szabályain nem lehet változtatni.

Mi, keleti néptömegek most felhívjuk az EU-t: változtasson, ellenkező esetben szétrobbantjuk a kócerájt, pont. Szóval a brüsszeli térfélen a labda.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:12:53

@Világít a torony:

Most csak azok fognak meghalni, akik eleve halálos betegek...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:13:58

@miért:

Most másak a körülmények.

A lényeg: a filantrógerek, globálkulákok, libbant celebek elnyomásának véget vetünk, pont.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:15:52

@morph on deer:

Orbán felismerte az idők szavát, s részese lett a forradalmi folyamatoknak. Ezért hálásak vagyunk neki, de ha ő ellenállt volna, a folyamatok akkor is mennének.

Fontos lépések vannak még hátra. Pl. a mai győzelmünk Lengyelországbna is fontos lépés lesz.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:17:37

@csakeztengedte:

Hiába menekültök, ballibantak, nyugaton is lassan kicsöngetnek perverz világotoknak...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:18:40

@Tomiko:

Azt mondod, finanszírozza a kormány az ellenzéki önkormányzatok kormányellenes propagandáját?
Válasz erre 

chrisred 2020.07.12. 12:23:14

@midnightcoder2: Inkább úgy mondanám, hogy ők kijöttek belőle, ellentétben velünk.
Válasz erre 

chrisred 2020.07.12. 12:24:58

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, csak abban nincs többségi akarat, hogy milyen irányba.
Válasz erre 

birkamenet 2020.07.12. 12:32:06

@MAXVAL bircaman közíró:

Te meg orbán is azon buktatok meg, hogy mindenki tudja rólatok, hogy Putyin ügynökei vagytok, Magyarországot a ruszki birodalomhoz akarjátok csatlakoztatni. Megbuktatok ezzel a tervvel, Budapesten az illibant hazaárulók már el lettek zavarva.
Válasz erre 

birkamenet 2020.07.12. 12:41:57

@Ekrü:

Akkor fogsz majd nagyokat pislantani te féleszű idióta amikor orbánodat egy napon ugyanúgy kivágják a hatalomból mint a tarlóst Budapestről és az ellenzék éppenséggel a kétharmados illiberált törvényekkel fogja seperc alatt felszámolni a fideSSt. Te megszeppent birkaként meg majd rohangálsz Strasbourgba meg a Tasz-hoz meg a Helsinki Bizotságoz, hogy segítsenek mert DIIKTATÚRA VAN!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:44:41

@chrisred:

A lényeg: szétzúzni a liberális demokráciát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:47:31

@birkamenet:

Mo. sose volt az orosz élettér része, így abszudr lenni odacsatlakozni. A mi célunk baráti, szövetségesi viszont kiakítása Eurázsiával, s nem a csatlakozás hozzá.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 12:51:30

@eßemfaßom meg áll:
“ és 2022-ben újra nyer a fidesz”

Hacsak a koleszterin nem teszi a dolgát kicsit szorgalmasabban. :)
Kétlem ugyanis, hogy egy gutaütött orbán komolyabb vonzerőt jelenthetne, akár csak a legelvakultabb szektatársak számára is...
Bár, ha belegondolok, ennek lehetne még pozitív hozadéka is: esetleg megtörténhetne, hogy legalább komolyan vegyük végre az akadálymentesítést (universal access) országszerte..!

Szóval én a koleszterinnek drukkolok.
:))
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2020.07.12. 12:54:20

@birkamenet: hajrá
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2020.07.12. 12:56:19

@morph on deer: Tény, hogy ezzel a programmal kell a legkevesebb energiát belefektetni a választók megnyerésébe.
Válasz erre 

chrisred 2020.07.12. 13:00:30

@MAXVAL bircaman közíró: Az orosz élettér mindig akkora, amekkorának a Kremlben megálmodják, és a körülmények megengednek. 1945-90 között egészen az Oderáig tartott.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 13:12:10

@MAXVAL bircaman közíró:
“ ellenkező esetben szétrobbantjuk a kócerájt, pont”
:))
Nocsak!
A kisgömböc szétpukkan mérgében? Vagy hogy gondolod?

Mert azt kétlem, hogy a dezinformációs trollhadsereg, az összes alvó ügynök, meg a magadfajta provokátor elég lesz hozzá!
Arra meg hiába számítasz, hogy Magyarországon kívül valahol is mérvadó mértékben gyökeret ver az orbáni gyökérség, különösen a kultúrnemzetek körében tartom kizártnak.

Innentől kezdve pedig lehet nyugodtan sikítozni tovább, de többségbe az életben nem fog kerülni a magadfajta behülyített kelet-európai szerencsétlen, nyugodj meg.
Ne gondold, hogy véletlenül nem bővítik orbán kívánságának megfelelően az uniót, annyira ők sem hülyék, mint amennyire viktorka szeretné, hát ez van.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 13:12:21

@chrisred:

Volt erről egy orosz vicc.

- С кем граничит СССР?
- С кем хочет, тем и граничит.

Oroszul írtam le, magyarul nem annyira ütős.

De ezt mindenki (szinte) csak viccnek gondolja.

Az orosz birodalmi eszme sose gondolta orosz szférának pl. Mo-ot (leszámítva beteg elméket, ilyenek Oroszországban is akadnak). Ma sincvs Oroszországbnan egy komoly erő se, mely ezt másképp gondolná.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 13:15:02

@morph on deer:

A liberalizmusnak kicsengettek, az alapjai szűntek meg, értsd meg.

Komolyan azt hiszed, hogy csak pár frontharcos (a te szavaiddal "troll") miatt van ez a hangulat?

Mi csak segítjük a populista narratívát, de ha nem lennének meg a feltételek, semmi hatásunk nem lenne.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 13:18:31

@eßemfaßom meg áll:
“ ezzel a programmal kell a legkevesebb energiát belefektetni ”

Ebben teljesen igazad van.
A kérdés csak az, hogy teljesen puhára főtt-e már a béka, vagy még megtörténhet, hogy mégiscsak mutat életjeleket.
Ehhez azért elég sok köze lesz a következő fél-, egy évnek, ami szerintem még mindig a járvány kénye-kedve szerint fog alakulni.
Ebből kiindulva pedig nem lesz olyan könnyű mindent letolni a nép torkán, mint eddig, ez azért meglehetősen valószínű...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.12. 14:17:41

@MAXVAL bircaman közíró: Ezek szerint el sem olvastad mi a liberális demokrácia, mert nem tudod leírni mi a bajod vele.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 15:05:20

@MAXVAL bircaman közíró:
“ de ha nem lennének meg a feltételek, semmi hatásunk nem lenne”

Ez majdnem igaz.
Csak ne felejtsd el a magyarországi példát: itt a többségnek fogalma sincs a liberalizmusról, és mégis megették az orbáni illiberális sületlenséget, csak mert ő mondta.
Azaz: nem érdemi változás állt be a gondolkodásmódba, hanem érzelmi alapon váltak megvezethetővé!

Ez azt is jelenti, hogy ahol nincs érzelmi viszonyulás az orbáni mesevilághoz, ott nem is igazán vevők rá.
A másik probléma meg az, hogy amit a liberális demokrácia helyett ajánl, az egy lejárt, retrográd, dohos, penészes, a többség által gyűlölt rendszer, bemázolva egy többek által ugyancsak feleslegesnek tartott vallásos mázzal. Ezt nálunk még megfejelték a nacionalista-soviniszta “életérzéssel” is, ami valljuk be, rajtunk kívül sok nemzetet nem hiszem, hogy érdekelne.

Szóval good luck ehhez az illiberális szeméthez, ez a magyarok kábítószerének esetleg elmegy, de hogy ebből nemzetközi mozgalom legyen, arra kb annyi esély van, mint hogy orbánból egyszer egy normális ember lesz valaha is...
Válasz erre 

Halibuli 2020.07.12. 15:42:50

Őkegyelmessége már csak az egyiptomi uralkodókhoz mérhető.
Fára(j)ó
Válasz erre 

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2020.07.12. 15:44:21

@birkamenet: hahahahahha mert te most ezt teszed igaz? szaladgálsz a taszhoz meg a jogvédőkhöz mert fosik a picsád Orbántól de hiába vinnyogsz sose fogjátokk tudni leszavazni mert mi nem fogunk rajta kívül másra szavazni és a mi szavazatunk számít, mert imádjuk ahogy taknyosra szopat titeket haszontalan értéktelen szubhumán vesztes libsi állatokat :D
Válasz erre 

2020.07.12. 16:17:52

Kezdettől fogva ez a politikája, már a polgár korszakban is ez volt és a jobbágy korszakban is ez lesz.
Válasz erre 

2020.07.12. 16:21:47

@MAXVAL bircaman közíró: "A liberalizmusnak kicsengettek, az alapjai szűntek meg, értsd meg."

Te nem érted Birca, mert ha értenéd, nem nyomatnád ezt a dumát. Amiről te beszélsz, vagyis az alapok, amik megszűntek nem szűntek meg, csak elvesztették alap jellegüket.

"Komolyan azt hiszed, hogy csak pár frontharcos (a te szavaiddal "troll") miatt van ez a hangulat?"

Ebbe most ne menjünk bele, mert ahogy a hangulat ide változott, úgy változik vissza, ahogy a mágia elapad. Na és akkor mi lesz belőled? Megtért, akkoriban félrevezetett áldozat?

"Mi csak segítjük a populista narratívát, de ha nem lennének meg a feltételek, semmi hatásunk nem lenne."

Az egész mágia és ahogy elapad, nem lesznek meg azok a feltételek, ami miatt ekkora a pofád.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 16:31:14

@morph on deer: "Csak ne felejtsd el a magyarországi példát: itt a többségnek fogalma sincs a liberalizmusról, és mégis megették az orbáni illiberális sületlenséget, csak mert ő mondta."

Nyolc éven keresztül kormányzott koalícióban egy liberális párt. Te komolyan mondod, hogy ahhoz valami nagy kíváltságos észlénynek kell lenni, hogy az ember tudja mi az a liberalizmus? Komolyan, csak te olvasol európai híreket?

De mást mondok: kinek a bűne, ha az emberek nem tudják mi az a liberalizmus? Nyolc év kormányzás és vagy tíz év ellenzék után a liberális poilitiai erők nem tudták elmondani az embereknek, hogy mi az a liberalizmus? Ejha! Akkor szerintem ne nagyon kormányozzanak, mert impotensek.

És igen, ez egy ősi liberális eszköz. Az emberek buták, az emberek nem tudják, az emberek nem elég haladóak és fejlettek, de sebaj, majd mi tudjuk mit kell tenni, majd mi tudjuk és rájuk erőltetjük. Köszi, de inkább kihagynánk.
Válasz erre 

Világít a torony 2020.07.12. 16:43:03

@MAXVAL bircaman közíró:
"Mi, keleti néptömegek most felhívjuk az EU-t: változtasson, ellenkező esetben szétrobbantjuk a kócerájt, pont. Szóval a brüsszeli térfélen a labda."
Te egy egyszerű ott ragadt fideszkommancs bérfirkász vagy a Balkánról. Milyen keleti néptömegekről beszélsz egyébként is?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 16:43:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Kb. százszor leírtam eddig miért ellenzem a liberalizmust.
Válasz erre 

Világít a torony 2020.07.12. 16:45:36

@MAXVAL bircaman közíró:
Biztosan nem érzed, de a válaszaidból az ostobaság kelleti magát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 16:50:18

@morph on deer:

Az átlagember se nem politológus, se nem filozófus.

Hanem annak alapján szavaz, hogy melyik kormányzat ad neki jobb életminőséget.

Mo-on 2 opció van jelenleg: a Fidesz és a ballibek.

Mi oka lenne a többségnek a ballibekre szavaznia?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 16:51:55

@morph on deer:

Ha aliberalizmus képes lenne jó életminőséget biztosítani, nagyon nehéz lenne a mi helyzetünk. Hiszen ebben az esetben a kisember kiröhögne minket. De mivel a liberalizmus nem teljesíti véllalásait, így a kisember meghallja a mi propganadánkat, s hjalamos elfogadni. Ennyi az egész.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 16:52:46

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:

Nem vesztette el semmi alap jellegét. A liberalizmus alapjai uganazok 300 éve.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 16:54:13

@Világít a torony:

Kelet-Európában jelenleg 3 ország van, ahol máig komoly támogatottsága van a nyugati eszmeiségnek, ez a 3 balti állam. Mindenhol máshol az emberek többsége szkeptikus a nyugattal szemben.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 16:54:58

@Világít a torony:

Igen, a libbantak szeretik az ellenvéleményt ostabaságként leírni.
Válasz erre 

Behajtó70 2020.07.12. 17:21:27

Állítasz egy színtiszta hazugságot, és kiteszed szavazásra. Igazi ballib stílus. Szánalmas és elszmorító. Miért nem arról szavaztatsz, hogy gyurcsány felesége az egész vagyonát a magyar államtól lopta (a nagyapja, miniszterként), ahogy a gyurcsány is (vagyona elsősorban az állammal kötött azerződésekből származik), és ez tetszik-e a zembereknek? Látod én nem hazugságról szavaztatnék.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.07.12. 17:33:52

@Behajtó70: Jaja, egyből egy hazugságra kérdez rá. De ezeket már megszokhattuk. És még ők nevezik magukat demokratának, haladónak, liberálisnak, európainak.

Muhahahahahahahahaaaa :))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

Budapest a kutyaszar városa 2020.07.12. 17:34:49

@MAXVAL bircaman közíró: Csak narancs-trutymó, az egyenlőnél is egyenlőbb, saját lábon álló családok….
Válasz erre 

illaim 2020.07.12. 17:48:18

A fideSS SA megint a blogra uszította a szellemi segédmunkás csürhéjét! LOL
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 17:53:15

@Budapest a kutyaszar városa:

Akik nem oligarchák.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 17:55:11

@illaim:

Engem személyesen a Parancsnokság küldött. Éppen aludtam a tengeralatti titkos támaszponton (nálunk 8 órával előrébb vagyunk), mikor riasztották a telkjes magyar részleget, hogy veszélyes cikk jelent meg az Indexen.
Válasz erre 

VT Man 2020.07.12. 18:01:46

Én még most se értem, hogy egy diktatúrában hogyan nyerhetett ellenzéki jelölt (Karácsony) Budapesten.

Nincs eléggé diktatúra, vagy mi a szar?
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 18:17:45

@Behajtó70:
“ Látod én nem hazugságról szavaztatnék.”

Akkor gondolom nem esik nehezedre, hogy valami konkrétumot is mellékelt a “nem hazugság” mellé, igaz?

Például, hogy mennyi Dobrev Klára vagyona, - amit ugye a nagyapja lopott miniszterként, - és akkor mi történt azzal, amit azóta szerzett?

Mikor és milyen állami megbízást kapott Gyurcsány cége, és mennyit fizetett azért az állam?

Előre is köszönöm!
Válasz erre 

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2020.07.12. 18:35:50

@MAXVAL bircaman közíró: Legalább felébredt az elvtárs. Többször is nem vette fel a telefont a riasztásra. Jó ezt, betudjuk a hajnali orvosi kezelésnek. (ánusz repedés összevarrása) A számlát ne is küldje, azt a fidesz fizeti!
Válasz erre 

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2020.07.12. 18:38:18

@MAXVAL bircaman közíró: "Kelet-Európában jelenleg 3 ország van, ahol máig komoly támogatottsága van a nyugati eszmeiségnek, ez a 3 balti állam."" - Sajnos arrafelé az összes ügynökünket lebuktatták és elnémították.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2020.07.12. 18:39:50

@nemecsekerno_007: isten tartsa meg ezt a jó szokásukat, ezek a blogok meg a fanatikus kommentelőik igen sokat tesznek orbán hatalmon maradásáért.
Válasz erre 

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2020.07.12. 18:40:22

@MAXVAL bircaman közíró: A ballib főtrollal ne keveredjen vitába, elvtárs! Mindig lemossa, minden ügynökünket.
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 18:51:48

Szűk idők jönnek a fideszeseknek?

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/europai-unio-helyreallitasi-alap-penzosztas-szolidaritas-hollandia.709541.html

"Hollandia lakossága nem éri el a 17 és fél milliót, ám az ország miniszterelnöke gyakorlatilag kezében tartja az EU helyreállítási alapjáról folyó tárgyalásokat. Nem enged abból, hogy a pénzügyi segítségért cserébe az EU-nak ellenőriznie kell minden fillér elköltését, korlátozva a haszonélvező országok nemzeti szuverenitását."
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 18:55:56

@eßemfaßom meg áll: Hülyeséget beszélsz. Mi csak hülyét csinálunk a fidesz fizetett propagandistáiból.
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.07.12. 19:10:56

eddig azt hallotuk az ellenzek zsenink gyulekezete, akik mindig mindent jobban IS tudnak. Jobban kormanyoznanak, jobban vezetnek a megyeket, varosokat. Nem szamit vilagvalsag, vagy eppen jarvany. Most pedig? Picsogo kislanyok babazsurja, akik huppognek, mert csak 3 gombóc fagyira kaptak zsebpénzt.
Majd kuldunk zsepit, csicskák.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 19:16:56

@arthurthedent:
“ Nyolc éven keresztül kormányzott koalícióban egy liberális párt. Te komolyan mondod, hogy ahhoz valami nagy kíváltságos észlénynek kell lenni, hogy az ember tudja mi az a liberalizmus? ”

Attól tartok, te sem vagy tisztában a fogalmakkal, vagy minimum kevered a neoliberális gazdaságpolitikát a liberalizmussal.
Ezt nem kell “megmondania” senkinek, nézz utána.
A magyar nyelv értelmező szótára tud neked segíteni.

Ahogy orbánnak is tudott volna, de ő inkább kitalált egy jelentést, azzal hülyíti az erre fogékonyakat...

“ kinek a bűne, ha az emberek nem tudják mi az a liberalizmus?”

A te esetedben ez hogy volt?
Csak nem hagytad ki az iskolában? Mert tanítják ám, tudod? (Legalább is én tanultam róla, viszont a rovásírás nem megy...) De a jelek szerint sokan el sem jutnak odáig. Hogy az kinek a bűne? Szabad a gazda!

“Nyolc év kormányzás és vagy tíz év ellenzék után a liberális poilitiai erők nem tudták elmondani az embereknek, hogy mi az a liberalizmus? ”

Hát épp ez az: nem az ő dolguk!
Egyrészt a fentiek miatt, másrészt mert ugye megválasztották őket, tehát a választóik tisztában voltak az ideológiájuk mibenlétével, nem gondolod?

Egy liberális kormány egyébként sem azzal foglalkozik, hogy márpedig a csecsemőtől kezdve mindenkinek a fejébe verje a saját agyrémeit, hisz épp erről szól a liberalizmus: te szabadon választhatsz ideológiát, hitet, nemi identitást, you name it, mert a te személyi szabadságod ezt lehetővé teszi!
Azt pedig számodra a te mindenkori kormányodnak kötelessége garantálni!

A liberalizmusban nem kell egyszerre lépni, nem kell egyformán gondolkodni, és csak az alapvető emberi jogokat kell tiszteletben tartanod, és nem a gázszerelő elvtársat..!
Szar ügy, mi?
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 19:19:02

@FILTOL: Szóval elismered, te idióta, hogy Orbán direkt, politikai érdekből vonja el a pénzeket. De akkor ugye most Orbán is picsog, hogy az EU csak ellenőrzötten hajlandó pénz adni és ez nem tetszik neki?
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 19:21:12

@arthurthedent: "És igen, ez egy ősi liberális eszköz. Az emberek buták, az emberek nem tudják, az emberek nem elég haladóak és fejlettek, de sebaj, majd mi tudjuk mit kell tenni, majd mi tudjuk és rájuk erőltetjük." - te ididóta! Fingod nincs mi az a liberalizmus.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 19:49:31

@MAXVAL bircaman közíró:
“ De mivel a liberalizmus nem teljesíti véllalásait”

Milyen vállalásokra gondolsz?

Amúgy akármilyenekre is, egy liberális kormány, ha jó, ha rossz, nem azonos a liberalizmussal, - csak szólok.

A liberalizmus lényege egyébként is az, hogy biztosítja az egyén számára a szükséges jogokat, lehetőségeket, és a melléjük rendelt intézményi-, jogi-, szociális-, stb rendszereket, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassa, hogy megfelelő életminőséget érjen el, and so on.

Amit te emlegetsz az a szocializmus, ahol ugye a paternalista állam gondolkodik helyetted, az állam mondja meg, hogy mit és hogyan csinálj, cserébe “törődik” veled, stb.

És bizony a szocializmus nemzetthy változata is ilyen, azaz ez a pszeudo-nemzetiszocializmus, ami most nekünk jutott, orbánostól.

Más kérdés, hogy nálunk még ezt sikerült kicsicsázni egy jó adag feudális faszsággal, meg kellő mennyiségű vallásos áhítattal is, hogy magyarosch legyen.
De ettől sajna még ugyanaz maradt a lényege.
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 20:04:31

Jut eszembe: új értelmet nyert a “fidesztálib” kifejezés!
Komolyan!
Legalább is akkor, ha az illető fideszesek “igazi” magyarok is, nem holmi “gyüttment” népség, tehát minimum a vereckei hágón át érkeztek a felmenőik!

Csak mert újólag kiderült az Árpádháziakról, hogy:

“ A dinasztia az ókori Baktria, a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt”

Na milyen?
Tehát valóban szaladgálhatnak vérrokoni (na jó, nem vér, de genetikai) viszonyban álló talibánok Afganisztánban, akik valóban kötődhetnek a fideszhez..! :)))
Úgy néz ki, hogy bizony kissé elkapkodták a nemzetthy történelemkönyveket, akárhogyan is.
(Remélem, Káslert azért nem viseli meg túlzottan ez a hír...)

A cikk egyébként valóban érdekes:
index.hu/techtud/2020/07/11/arpad-haziak_baskiria_szarmazas_genetika_dns_regeszet_kasler/
Válasz erre 

ulpius66 2020.07.12. 20:12:46

A Karigeci 5 jobboldali vezetésű budapesti kerülettől vont el többszáz millás támogatást!!!!

Akkor a Kamugeci ugyanolyan geci, mint a Patás?
Válasz erre 

ulpius66 2020.07.12. 20:15:55

A balliberális EU vezetés a jobboldali vezetésú országoktól von el pénzeket,
és a ballibsi vezetésű országoknak (francia, spanyol, francia, stb) kívánja átcsoportosítani!!!!

Akkor az EU ballibsi vezetése is ugyanolyan geci, mint a Patás?
Válasz erre 

ulpius66 2020.07.12. 20:26:34

2006. évi önkormányzati választások után az önkormányzati és területfejlesztési miniszter
Lampert Mónika egyértelműen fogalmazott:
"Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban."

KÖSZÖNJÜK MÓNIKA!!!!!!!!
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 20:35:24

@ulpius66: Te hülyegyerek! Eddig a keletiek kaptak arányosan többet. Annyi történik hogy kiegyensúlyozzák.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.07.12. 20:43:50

@fantázia dús nick: Niggernek hiszed magad?!? Holland gazdákat szeretnél?!
Válasz erre 

ulpius66 2020.07.12. 20:47:56

@fantázia dús nick:

Figyusz!

Magyarországon is csak annyi történik, hogy kiegyen súlyozzák, eddig ugyanis a mostani ellenzéki vezetésű városok kaptak sokkal többet!

LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 20:50:11

@morph on deer: "Hát épp ez az: nem az ő dolguk!
Egyrészt a fentiek miatt, másrészt mert ugye megválasztották őket, tehát a választóik tisztában voltak az ideológiájuk mibenlétével, nem gondolod?"

Hát figyelj, az érveid nagyon gyengék ám, nylvánvalóan vannak kedvenceid és azokat mentegeted. Én ebben nem vennék részt, én maradok elfogulatlan.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 20:56:36

@morph on deer: "A liberalizmus lényege egyébként is az, hogy biztosítja az egyén számára a szükséges jogokat, lehetőségeket, és a melléjük rendelt intézményi-, jogi-, szociális-, stb rendszereket, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassa, hogy megfelelő életminőséget érjen el, and so on."

Szóval nem tudod, hogy mi az a liberalizmus. :) A liberalizmus soha nem jelentette azt, hogy vannak "szükséges jogok" amik ahhoz kellenek, hogy valamiféle teljesítményt nyújtsanak. Azok nem "jogok" hanem "szabadság" és nem "szükségesek", hanem maga a szabadság a cél.
A liberalizmus célje az egyéni szabadság.

Mibe fogadjunk, hogy nem fogod elismerni, hogy tévedtél? :D
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 21:07:34

@morph on deer:

A liberalizmussal mint eszmével van gond. Az alapja az individualizmus, a harácsolás, a kizsákmányolás.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 21:08:11

@morph on deer:

A szocializmus nem jó eszme, de kisebb rossz a liberalizmushoz képest, ez tény.
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.07.12. 21:09:24

@morph on deer: 4500 evvel ezelott bakrtiaban a szemita arab testvéreidnek nyoma sem volt. De orvendezz.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.12. 21:09:58

@morph on deer:

Nyilvánvaló, hogy a magyar őshaza valahol a mai Tadzsikisztán-Irán-Afganisztán határvidék, mi ezzel a gond?
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.07.12. 21:11:56

@fantázia dús nick: konkretan pest tobbet kap mint tavaly. de ha kevesebbet? az baj? hat eddig azt hallotuk hogy ŐK MINDENT JOBBAN CSINÁLNÁNAK, hat csinálják, tegyék. Nem picsogni kell, vezetni a várost, es irányítani az intézményeket. Sok sikert, csikcskák.
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 21:19:13

@FILTOL: Te faszfej!

"2020. máj. 7. - Egymilliárd százhuszonöt millió forint fejlesztési forrást von el a kormány a budapesti Józsefvárostól."
"124 millió forinttal rövidíti meg a várkerületieket Orbán ..."
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 21:20:34

@arthurthedent: Te olvasni sem tudsz.
Válasz erre 

fantázia dús nick 2020.07.12. 21:21:29

@nemecsekerno_007: Ez miből szűrted le baromka? Nem megy az olvasás?
Válasz erre 

Világít a torony 2020.07.12. 21:41:13

@MAXVAL bircaman közíró:
Roppant bénán hazudsz bérfirkász.
Válasz erre 

Világít a torony 2020.07.12. 21:44:27

@MAXVAL bircaman közíró: Miről firkázol? Neked nincs is véleményed!
Válasz erre 

2020.07.12. 21:58:06

@FILTOL:Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.
Válasz erre 

2020.07.12. 21:58:52

2020.07.12. 22:00:01

2020.07.12. 22:01:30

2020.07.12. 22:02:41

2020.07.12. 22:03:18

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:04:08

2020.07.12. 22:04:38

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:05:45

2020.07.12. 22:06:17

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:06:52

2020.07.12. 22:07:33

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:09:33

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:10:07

@MAXVAL bircaman közíró: mit tudsz te a szocializmusról és liberalizmusról, és pláne tényekről,te kis elmegyógyintézeti bolgár, buzi elmebeteg?!
Válasz erre 

morph on deer 2020.07.12. 22:10:57

@arthurthedent:
” Mibe fogadjunk, hogy nem fogod elismerni, hogy tévedtél? :D”

Nyertél.
Szerinted mégis mi az, amit úgy általánosságban “alapvető/egyetemes emberi jogok” néven szokás illetni?
Ha megvan, akkor vesd össze pl azzal az orbáni kijelentéssel, hogy őtőle - értsd: Magyarországtól - márpedig senki ne követelje meg az emberi jogok tiszteletben tartását! (Nem szó szerint idéztem, mielőtt problémáznál.)

Bizony arról van szó, hogy egy liberális kormánynak igenis biztosítania kell tudni azokat a jogokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy te élni tudj a szabadságoddal, ami alapvető!

Igazából nem lep meg, hogy ennyire elfogulatlan vagy, vannak itt nálad még sokkal elfogulatlanabbak is, szép számmal...
Válasz erre 

2020.07.12. 22:10:57

@MAXVAL bircaman közíró: az agyaddal, mint olyannal van gond. Igaz, szinte nincs is agyad, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:11:31

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:12:14

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2020.07.12. 22:13:01

Bakaphatja az egesz vilag!es tudjatok miert? Mert a csaladom szeret!!! Butak es videkiek vagyunk, de szeretjuk, tiszteljuk es tamogatjuk egymast. Sok mindenben nem ertunk egyet, de a szeretet mindent visz. Barmilyen rendszer legyen, de ami csalad ellenes az szerintem zsakutca. Kivanom nektek is ezt az erzest, es akkor mindegy ki van hatalmon. Sok boldogsagot mindenkinek, a nagy hohohorgasz kiszallt mert kar a politikara az idot pazarolni,mikor a lanyom ugy olel at h kozben beleremeg.... mar nem akarom a vilagot megvaltani, mert mar sikerult. Van egy osszetarto csaladom !!!!!!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:13:24

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:14:54

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:15:28

@arthurthedent: "A liberalizmus soha nem jelentette azt, hogy vannak "szükséges jogok" amik ahhoz kellenek, hogy valamiféle teljesítményt nyújtsanak. Azok nem "jogok" hanem "szabadság" és nem "szükségesek", hanem maga a szabadság a cél.
A liberalizmus célje az egyéni szabadság."

A liberalizmusnak nem öncél a szabadság, te kis náci idióta, hanem a szabadság jó dolog. Mégpedig azért, mert lehetővé teszi az egyéni élet kiteljesedését a boldogságot.

Persze csak az olyan emberek tudnak ezzel élni akiknek egy szint felett van az IQ-juk. Neked nincs.

Emellett a gazdasági fejlődésnek is kulcsa. De az is csak ugyanezért kell.

Ezt te nem fogod fel, mert egy retardált kis náci vagy.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:16:08

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:17:27

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:18:34

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:19:43

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:21:38

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:22:52

@ulpius66: akkor ti mongolFidióták hisztiztetek, most meg a Fidesz nyíltan megcsinálja a százszorosát, és tapsikoltok, mert retardált elmebetegek vagytok.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:23:26

@ulpius66: akkor ti mongolFidióták hisztiztetek, most meg a Fidesz nyíltan megcsinálja a korrupció, és geciskedés százszorosát, és tapsikoltok, mert retardált elmebetegek vagytok.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:24:10

@ulpius66: akkor ti mongolFidióták hisztiztetek, most meg a Fidesz nyíltan megcsinálja a korrupció, és geciskedés százszorosát, és tapsikoltok, mert retardált elmebetegek vagytok.
Válasz erre 

apro_marosan_petergabor 2020.07.12. 22:25:08

A szokásos liberó zöldségek:
- egyes "függetlennek számító" média orgánumok magyarul elkötelezett baloldali
- nyomják Krahácsot (há' persze, ezért nőtt a bpi támogatás, pl.)
- sarcolt önkormányzatok - nem, közös COVID tehervállalás, legalább egy picit...
- sarcolás, amit ballib önkormányzatok maguk csinálnak (drága alpolgármesterek, értelmetlen, hozzá nem értő pénzszórás, tesz-foszáskodás
- a szavazó ív az irányított kérdésekkel röhejes...
Válasz erre 

2020.07.12. 22:26:16

@ulpius66: ez EU legerősebb pártja a néppárt. a vezetés tehát leginkább jobboldali. ennek a néppártnak a kivert kutya tagja a Fidesz, de fel van lógatva, mint egy rühes patkány. hisztizhettek, de magatoknak köszönhetitek. saját elhatározásból mentetek le rühes patkányba, és foggal körömmel ragaszkodtok hozzá, kis büdös nácik!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:27:21

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

Mankel 2020.07.12. 22:27:32

A legnagyobb baj a fidesszel, hogy a demokrácia felfogása a következő: 2 farkas és egy bárány demokratikusan eldönti mi legyen a vacsora..
By the way a legjobban az idegesít fideszben, hogy már az első 2/3-mad is egy hazugságban fogant. V. Iktor azt ígérte, hogy elszámoltatja Gyurcsányt a szemkilövetésért a költségvetés elhamisításáért meg a lopásokért. De hát ugye még perbe fogni sem sikerült, pedig Peti az ügyészség vezére..
Egy hazugságban született rendszer olyan is. Itt nincs különbség a két oldat között ballibsi-jobblibsi vita az egész. A jobblibsik minden rosszat átvettek a ballibsiktől és túltolva folytatják.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:27:52

@ulpius66: hazudsz, náci patkány!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:28:35

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:30:08

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:31:27

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:32:57

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:33:38

@FILTOL: eddig azt hallottuk, hogy Orbán zseni, aki mindig mindent jobban IS tud. Jobban kormányoz, jobban vezeti az országot. Nem számít világválság, vagy éppen járvány. A Führer kimegy gumicsizmában a gátra, és megállítja az országhatáron a járványt.

Most pedig? Picsogó kislányok hisztije, hüppög, mert csak 3 gombóc fagyira kapott segilykét az EU-tól. Egyébként tök jogosan, nem is az ü pénze, meg hát az EU-ban is egy antiszociális parasztként viselkedett. De a markát azt tartaná, a kis fasz!
Majd küldünk zsepit, csicskák!

Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót. Azt nem a felcsúti parasztok fizetik ám be a kasszába, te kis idióta buzi!

És tanulj már meg magyarul, te kis náci, hazaáruló selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:34:09

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:35:22

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:36:38

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:38:06

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

sóhegy049 2020.07.12. 22:38:21

@FILTOL:
Azt csicskázik a fityfasszopó, beszarok! :-)
Ha tőled elvesznek, akkor több lesz? Basszátok meg, ti minek éltek?
Válasz erre 

Mankel 2020.07.12. 22:38:32

@Matthias Corvinus: ja te rgyedül is szét tudsz csrszni bármilyen komment mezőt a nonstop crtl+c ctrl+v zéssel, meg konstans minősíthetetlen stílusoddal.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:39:36

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:40:08

@Behajtó70: Hazug köcsög vagy. A magyar történelemben Mészároséknál többet még soha nem loptak. Plusz Simicska, Szél, Garancsi, Tiborcz és a többiek. Több száz milliárdokat. Nézz már rá a legnagyobb vagyonosok listájára, te mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:41:00

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

sóhegy049 2020.07.12. 22:41:01

@ulpius66:
Te vagy akkora geci, mint a patás. :-)
Válasz erre 

2020.07.12. 22:41:36

@MAXVAL bircaman közíró: A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:42:34

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 22:42:36

@morph on deer: "Bizony arról van szó, hogy egy liberális kormánynak igenis biztosítania kell tudni azokat a jogokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy te élni tudj a szabadságoddal, ami alapvető!"

A liberális kormánynak igenis biztosítania kell tudni az árvízvédelmet is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a liberális eszme leglényegesebb eleme az árvízvédelem. Pedig az, hogy ne fulladj bele az árvízbe nyilván szükséges ahhoz, hogy te élni tudj a szabadságoddal. ;)
Válasz erre 

2020.07.12. 22:43:49

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:44:23

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán semmiféle jólétet nem hozott. Attól a kisember nem él jobban, hogy Mészároséknak Máltán jachtklubjuk van. Százmilliárdokat lopnak el, és viszik ki az országból, te kis bolgár elmebeteg!

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

Orbán Románia alá buktatta Magyarországot.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.12. 22:44:54

@FILTOL: eddig azt hallottuk, hogy Orbán zseni, aki mindig mindent jobban IS tud. Jobban kormányoz, jobban vezeti az országot. Nem számít világválság, vagy éppen járvány. A Führer kimegy gumicsizmában a gátra, és megállítja az országhatáron a járványt.

Most pedig? Picsogó kislányok hisztije, hüppög, mert csak 3 gombóc fagyira kapott segilykét az EU-tól. Egyébként tök jogosan, nem is az ü pénze, meg hát az EU-ban is egy antiszociális parasztként viselkedett. De a markát azt tartaná, a kis fasz!
Majd küldünk zsepit, csicskák!

Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót. Azt nem a felcsúti parasztok fizetik ám be a kasszába, te kis idióta buzi!

És tanulj már meg magyarul, te kis náci, hazaáruló selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:46:30

2020.07.12. 22:47:05

@Mankel: Te egyedül és szét tudsz cseszni egy komment-folyamot az idiótaságoddal, azzal, hogy magyarul sem tudsz, egy mondatot nem tudsz értelmesen leírni, no meg konstans minősíthetetlen stílusoddal.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:48:53

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 22:49:09

@morph on deer: "Ha megvan, akkor vesd össze pl azzal az orbáni kijelentéssel, hogy őtőle - értsd: Magyarországtól - márpedig senki ne követelje meg az emberi jogok tiszteletben tartását! (Nem szó szerint idéztem, mielőtt problémáznál.)"

Hát én meg egészen biztos vagyok abban, hogy semmi ilyesmit nem mondott. Nem mindha védeni akarnám, nem érdekel, nekem nem a pajtásom, csak szerintem politikus ilyet nem mond és amikor ennyire elrugaszkodunk a valóságtól, az már zavar.

Ez szerintem olyan, mint amikor azt mondják róla, hogy már tíz éve vadul építi a diktatúrát, aztán még mindig nem végzett vele. Amúgy ez a baj a mai liberális politikai erőkkel is, blődségeket beszélnek, aztán elhajtják őket a választók. Legalábbis egy normálisabb országban, ahol még nem hülyült meg mindenki.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:51:15

@ulpius66: hazudsz, náci patkány!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:52:36

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:54:05

@ulpius66: ez EU legerősebb pártja a néppárt. a vezetés tehát leginkább jobboldali. ennek a néppártnak a kivert kutya tagja a Fidesz, de fel van lógatva, mint egy rühes patkány. hisztizhettek, de magatoknak köszönhetitek. saját elhatározásból mentetek le rühes patkányba, és foggal körömmel ragaszkodtok hozzá, kis büdös nácik!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 22:54:07

"Attól a kisember nem él jobban"

Nameg ez az állandó hivatkozás a "kisemberre", ettől tudok a falnak menni. Majdnem olyan gáz, mint amikor jönnek azzal, hogy "az állambácsi". Modoros, tanulatlan, proli duma, slendrián, ködös, propagandaszöveg.

Nem beszélve arról, hogy itt is lekisemberezte a matyi a lakosság cirka 99,99%-át, ami ugye roppant gáz.
Válasz erre 

2020.07.12. 22:55:37

@Behajtó70: Hazug köcsög vagy. A magyar történelemben Mészároséknál többet még soha nem loptak. Plusz Simicska, Szél, Garancsi, Tiborcz és a többiek. Több száz milliárdokat. Nézz már rá a legnagyobb vagyonosok listájára, te mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:57:02

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.12. 22:57:37

"elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!"

És igen, ez lett a liberalizmus mára. A liberalizmus definíciója mára az, hogy "neveletlen, bunkó, iszonyatosan agresszív emberek, akik mocskolnak, fenyegetnek mindenkit, akinek egy hangyányit is más a véleménye".

Az, akiket matyi például náciz átlagban körülbelül ezerszer toleránsabbak nála meg meg a hozzá hasonló szélsőségeseknél, akik a liberalizmust akarják tűzzel-vassal terjeszteni. Mekkora blődség ez már!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:58:27

@FILTOL: eddig azt hallottuk, hogy Orbán zseni, aki mindig mindent jobban IS tud. Jobban kormányoz, jobban vezeti az országot. Nem számít világválság, vagy éppen járvány. A Führer kimegy gumicsizmában a gátra, és megállítja az országhatáron a járványt.

Most pedig? Picsogó kislányok hisztije, hüppög, mert csak 3 gombóc fagyira kapott segilykét az EU-tól. Egyébként tök jogosan, nem is az ü pénze, meg hát az EU-ban is egy antiszociális parasztként viselkedett. De a markát azt tartaná, a kis fasz!
Majd küldünk zsepit, csicskák!

Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót. Azt nem a felcsúti parasztok fizetik ám be a kasszába, te kis idióta buzi!

És tanulj már meg magyarul, te kis náci, hazaáruló selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 22:59:54

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:01:02

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:02:16

@Behajtó70: Hazug köcsög vagy. A magyar történelemben Mészároséknál többet még soha nem loptak. Plusz Simicska, Szél, Garancsi, Tiborcz és a többiek. Több száz milliárdokat. Nézz már rá a legnagyobb vagyonosok listájára, te mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:03:50

@ulpius66: ez EU legerősebb pártja a néppárt. a vezetés tehát leginkább jobboldali. ennek a néppártnak a kivert kutya tagja a Fidesz, de fel van lógatva, mint egy rühes patkány. hisztizhettek, de magatoknak köszönhetitek. saját elhatározásból mentetek le rühes patkányba, és foggal körömmel ragaszkodtok hozzá, kis büdös nácik!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:05:22

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:06:47

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:07:54

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:09:09

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:10:29

@ulpius66: ez EU legerősebb pártja a néppárt. a vezetés tehát leginkább jobboldali. ennek a néppártnak a kivert kutya tagja a Fidesz, de fel van lógatva, mint egy rühes patkány. hisztizhettek, de magatoknak köszönhetitek. saját elhatározásból mentetek le rühes patkányba, és foggal körömmel ragaszkodtok hozzá, kis büdös nácik!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:11:21

@arthurthedent: Azt elfelejtetted linkelni és idézni, hogy egy niggerezős nácinak írtam azt, amit. Te tolerancia-világbajnok! Ezek vagytok ti, büdös nácik, niggereztek, utána meg hisztiztek a tolerancia nevében!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:12:10

@MAXVAL bircaman közíró: az agyaddal, mint olyannal van gond. Igaz, szinte nincs is agyad, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:13:20

@MAXVAL bircaman közíró: az agyaddal, mint olyannal van gond. Igaz, szinte nincs is agyad, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:13:57

@arthurthedent: "Nameg ez az állandó hivatkozás a "kisemberre", ettől tudok a falnak menni."

A bolgár elmebeteg náci társad kisemberezik folyton. Ugyanolyan mongolFidióta, mint te. A kutyád kölyke miatt mászol falra, te is idióta!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:14:39

@Mankel: Te egyedül és szét tudsz cseszni egy komment-folyamot az idiótaságoddal, azzal, hogy magyarul sem tudsz, egy mondatot nem tudsz értelmesen leírni, no meg konstans minősíthetetlen stílusoddal.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:15:57

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:17:16

@FILTOL: Már sokszor mondtuk neked, te kis mongolFidióta selejt, hogy legalább magyarul megtanulhatnál már végre, te kis hazaáruló köcsög!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:18:22

@MAXVAL bircaman közíró: az agyaddal, mint olyannal van gond. Igaz, szinte nincs is agyad, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:19:37

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:20:58

2020.07.12. 23:22:23

2020.07.12. 23:23:47

@MAXVAL bircaman közíró: az agyaddal, mint olyannal van gond. Igaz, szinte nincs is agyad, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:25:17

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:26:48

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:28:00

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:29:19

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:30:35

@ulpius66: hazudsz, náci patkány!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:31:46

@MAXVAL bircaman közíró: A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:33:11

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:34:26

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:35:52

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:37:15

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán semmiféle jólétet nem hozott. Attól a kisember nem él jobban, hogy Mészároséknak Máltán jachtklubjuk van. Százmilliárdokat lopnak el, és viszik ki az országból, te kis bolgár elmebeteg!

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

Orbán Románia alá buktatta Magyarországot.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.12. 23:38:49

@FILTOL: eddig azt hallottuk, hogy Orbán zseni, aki mindig mindent jobban IS tud. Jobban kormányoz, jobban vezeti az országot. Nem számít világválság, vagy éppen járvány. A Führer kimegy gumicsizmában a gátra, és megállítja az országhatáron a járványt.

Most pedig? Picsogó kislányok hisztije, hüppög, mert csak 3 gombóc fagyira kapott segilykét az EU-tól. Egyébként tök jogosan, nem is az ü pénze, meg hát az EU-ban is egy antiszociális parasztként viselkedett. De a markát azt tartaná, a kis fasz!
Majd küldünk zsepit, csicskák!

Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót. Azt nem a felcsúti parasztok fizetik ám be a kasszába, te kis idióta buzi!

És tanulj már meg magyarul, te kis náci, hazaáruló selejt!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:40:18

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:41:29

2020.07.12. 23:42:37

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:44:07

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:45:41

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:47:07

@MAXVAL bircaman közíró: A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:48:38

@ulpius66: hazudsz, náci patkány!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:50:02

@arthurthedent: "A liberalizmus soha nem jelentette azt, hogy vannak "szükséges jogok" amik ahhoz kellenek, hogy valamiféle teljesítményt nyújtsanak. Azok nem "jogok" hanem "szabadság" és nem "szükségesek", hanem maga a szabadság a cél.
A liberalizmus célje az egyéni szabadság."

A liberalizmusnak nem öncél a szabadság, te kis náci idióta, hanem a szabadság jó dolog. Mégpedig azért, mert lehetővé teszi az egyéni élet kiteljesedését a boldogságot.

Persze csak az olyan emberek tudnak ezzel élni akiknek egy szint felett van az IQ-juk. Neked nincs.

Emellett a gazdasági fejlődésnek is kulcsa. De az is csak ugyanezért kell.

Ezt te nem fogod fel, mert egy retardált kis náci vagy.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:51:26

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:52:48

@MAXVAL bircaman közíró: A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:54:17

@MAXVAL bircaman közíró: mit tudsz te a szocializmusról és liberalizmusról, és pláne tényekről,te kis elmegyógyintézeti bolgár, buzi elmebeteg?!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:55:33

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.12. 23:57:06

@arthurthedent: "A liberalizmus soha nem jelentette azt, hogy vannak "szükséges jogok" amik ahhoz kellenek, hogy valamiféle teljesítményt nyújtsanak. Azok nem "jogok" hanem "szabadság" és nem "szükségesek", hanem maga a szabadság a cél.
A liberalizmus célje az egyéni szabadság."

A liberalizmusnak nem öncél a szabadság, te kis náci idióta, hanem a szabadság jó dolog. Mégpedig azért, mert lehetővé teszi az egyéni élet kiteljesedését a boldogságot.

Persze csak az olyan emberek tudnak ezzel élni akiknek egy szint felett van az IQ-juk. Neked nincs.

Emellett a gazdasági fejlődésnek is kulcsa. De az is csak ugyanezért kell.

Ezt te nem fogod fel, mert egy retardált kis náci vagy.
Válasz erre 

2020.07.12. 23:58:31

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.13. 00:00:00

2020.07.13. 00:01:18

@ulpius66: akkor ti mongolFidióták hisztiztetek, most meg a Fidesz nyíltan megcsinálja a korrupció, és geciskedés százszorosát, és tapsikoltok, mert retardált elmebetegek vagytok.
Válasz erre 

nincs1agy 2020.07.13. 00:46:42

@Matthias Corvinus: Továbbra is folytatod a bizonyítékok és érvek nélküli hazudozást ebben a témában. A balliberáltak nagyságrendileg többet loptak a spontán és rabló privatizáció során, az autópálya építéseknél, és a 4-es metrón.
De már korábban is a módszerváltás előtt az impexeken keresztül:

neb.hu/asset/phpLk2jUS.pdf

---
Válasz erre 

nyerafidesz 2020.07.13. 04:56:24

@Matthias Corvinus: Miért érzem úgy, hogy ezen a felületen fetrengő ellenzéki megszólalók komoly intellektuális kihívással küzdenek?
Válasz erre 

leponex 2020.07.13. 06:22:52

@nyerafidesz: :)
Hát ha neked ez a szerencsétlen troll matyika komoly intellektuális kihívás ...
Válasz erre 

ebella2 2020.07.13. 06:48:07

@nincs1agy: Akkor loptak sokat a bolsik mikor a jobboldali MDF volt hatalmon? Mert a privatizáció zöme akkro történt, úgy hogy a hivatalos kiadványokban töredéke jelent (1989-től) meg a lehetőségeknek. Én rendszeresen bejártam az ÁPV Rt-be(1992 től), mert pénzem is volt, meg kárpótlási jegyem is. A legjobb ajánlat egy régebben bezárt keszthelyi vendéglő volt a piaci ár közelében. És akkoriban az Antall kormány vezette az országot és az APV Rt-t is.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:01:02

@Matthias Corvinus: "A liberalizmusnak nem öncél a szabadság,"

Nem mondtam, hogy "öncél". Nem is lehetne "öncél", mert az logikai nonszensz lenne. Te nyilván azt gondolod, hogy az "ön" csak valamiféle sértés, amit a "cél" szóhoz rendelük, de igazából jelentése van. Ön, önmaga, saját maga. A liberalizmusnak lehet öncélja a liberalizmus, a szabadságnak lehet öncélja a szabadság, de a liberalizmusnak nem lehet öncélja a szabadság.

"te kis náci idióta, hanem a szabadság jó dolog."

Egy szóval sem mondtam azt, hogy nem jó. Szalmabáb...

"Mégpedig azért, mert lehetővé teszi az egyéni élet kiteljesedését a boldogságot."

Plusz, ha szabadság, például szabad véleménnyilvánítás van, akkor az olyan betegeket mint te ki tudja közösíteni a társadalom és nem teszitek tönkre százezrek életét.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:07:57

@Matthias Corvinus: "A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!"

Csakhogy a száz évvel ezelőtti liberalizmus messze nem az, ami most megy. Hogy mást ne mondjak a véleménnyilvánítás szabadsága igen fontos lépés volt, ti meg ezerrel dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek. Kizárólag csak a saját véleményeteket vagytok képesek elviselni, mindenki mást betiltanátok. Az elmúlt évtizedekben egyetlen párt követelte politikai párt betiltását magyarországon, az pedig az szdsz volt.

Egész európában divattá vált megszégyeníteni, kirekeszteni, sőt börtönbe zárni azokat, akik a liberális politikai erők bizonyos nézetei ellen beszélnek. Ezt bizony a mai liberálisok erőltetik, szóval ne legyél olyan büszke a liberalizmus eredményeire, közük nincs ahhoz, amit te művelsz.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:21:09

@arthurthedent: "Hogy mást ne mondjak a véleménnyilvánítás szabadsága igen fontos lépés volt, ti meg ezerrel dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek."

HAZUDSZ, ti dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek, a ti csicskásaitok dobták ki Hadházyéket, a ti náci kormányotok vitt be egy csomó embert pánikkeltésért.

Orbán csicska rendőrsége egy csomó embert vegzált, az ügyészség és bíróság ezen esetek legtöbbjét alaptalannak ítélte meg.

index.hu/belfold/2020/06/15/remhirterjesztes_kozveszellyel_fenyegetes_ugyeszseg_birosag/

Kizárólag csak a saját véleményeteket vagytok képesek elviselni, mindenki mást betiltanátok. Az elmúlt évtizedekben egyetlen párt követelte politikai párt betiltását magyarországon, az pedig az szdsz volt.

Egész európában divattá vált megszégyeníteni, kirekeszteni, sőt börtönbe zárni azokat, akik a liberális politikai erők bizonyos nézetei ellen beszélnek. Ezt bizony a mai liberálisok erőltetik, szóval ne legyél olyan büszke a liberalizmus eredményeire, közük nincs ahhoz, amit te művelsz
Válasz erre 

2020.07.13. 07:27:18

@arthurthedent: tehát semmi kézzelfoghatót nem tudsz felhozni a liberalizmus ellen, neked csak nem tetszik mások szabadsága. arról meg hazudozol, hogy a liberalizmus korlátoz, mert továbbra is ti rekesztetek ki embereket vallás, bőrszín, származás, nemi identitás, szexuális orientáció alapján, és ti ezt tettekben, üldözésben, pénzelvonásban is megteszitek.

Orbán a cigányok szegregációja esetén nem akar pénzt adni, bírósági ítélet ellenére, mert egy kirekesztő náci fasz.

Orbán a tranzitzónában jogtalanul bánt menekültekkel, mert kirekesztő, náci fasz. közben kopt meg venezuelai menekülteket saját maga csempészett be Magyarországra, terroristáknak adott állampapír alapon állampolgárságot. meg Gruevszkijt is becsempészte, pedig elítélt bűnöző. tehát neki nem a bevándorlókkal van baja, hanem ő a saját kis migránsait akarja behozni, akiket származás, vallás, komaság, pénz szerint válogat.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 07:27:37

@arthurthedent: ejj most 100 válaszon keresztül olvashatjuk, hogy náci hazug fasszopó vagy. Matyi Fideszes nem tudtad? Az a feladata hogy lejárasson mindenkit aki nem ért eggyet a fidesszel.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:28:43

@nyerafidesz: Miért van úgy, hogy ezen a felületen fetrengő náci kommentelők mongolFidióták?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.13. 07:32:48

@nyerafidesz: Azért mert arra az érésre emlékeztet téged, amikor a gyógypedagógus küzdött veled a kisegítő iskolában. Láthatóan hiába.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.13. 07:35:25

@nincs1agy: Ja, mert Széles Gábor még ballib volt amikor a Videoton és az Ikarusz privatizációjánál sütögette a pecsenyéjét, igaz? Mellesleg az MDF privatizációs miniszterét Mádl Ferencnek hívták.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:36:01

@Matthias Corvinus: "tehát semmi kézzelfoghatót nem tudsz felhozni a liberalizmus ellen"

Nem, eszembe sem jut ilyet tenni, mivel veled ellentétben én liberális nézeteket vallok.

"ti rekesztetek ki embereket vallás, bőrszín, származás, nemi identitás, szexuális orientáció alapján"

Mármint én meg még ki te zseni? Mikor rekesztettem ki bárkit is szexuális orientációja alapján? Bőrszín alapján? Neked fogalmad sincs miről beszélsz!

"Orbán a tranzitzónában jogtalanul bánt menekültekkel, mert kirekesztő, náci fasz."

Magyarország pont annyira kirekesztő a határon mint amilyen kirekesztő vagyok én a kerítésnél. A barátaimat beengedem, a postást beengedem, az idegeneket meg nem.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:37:14

@nincs1agy: továbbra is ész nélkül hazudsz bele az emberek pofájába, te kis mongolFidióta, Mészáros, Tiborzc, Garancsi, SImicska, SImonka, Voldemort, százmilliárdokat lopott, és soha nem lopott még ennyit senki a magyar történelem során, mint ezek.

nézd meg a leggazdabgabb magyarok listáját, csupa Fideszes tolvaj van rajta:

forbes.hu/extra/50-leggazdagabb-magyar-2019/1

index.hu/belfold/2019/10/06/borkai_zsolt_jacht_szex_szexvideo_blog/

a Fidesz százmilliárdokat, összesen több billió forintot lopott el a magyaroktól, és Máltán jachtklubopkat özemeltet belőle, az Adrián kurváznak és kokóznak, üdülőt, stadiont, fociklubokat vesznek belőle külföldön.

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

index.hu/belfold/2019/10/06/borkai_zsolt_jacht_szex_szexvideo_blog/
Válasz erre 

2020.07.13. 07:39:11

@nincs1agy:

ertelemblog.wordpress.com/2019/12/12/amikor-a-kommunista-fidesz-kommunistazik/

Stumpf István – nemrég még alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
Járai Zsigmond – a Költségvetési Tanács volt elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
Matolcsy György – az MNB elnöke, Orbán-kormány volt nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
Martonyi János – volt külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
Schmitt Pál – volt köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes,
Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
Fónagy János – jelenleg államtitkár, volt MSZMP-tag,
Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, pénzügyminiszter, volt KISZ-titkár,
Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.

Kásler Miklós – aktív KISZ-mozgalmár.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:41:13

@nincs1agy: továbbra is ész nélkül hazudsz bele az emberek pofájába, te kis mongolFidióta, Mészáros, Tiborzc, Garancsi, SImicska, SImonka, Voldemort, százmilliárdokat lopott, és soha nem lopott még ennyit senki a magyar történelem során, mint ezek.

nézd meg a leggazdabgabb magyarok listáját, csupa Fideszes tolvaj van rajta:

forbes.hu/extra/50-leggazdagabb-magyar-2019/1

index.hu/belfold/2019/10/06/borkai_zsolt_jacht_szex_szexvideo_blog/

a Fidesz százmilliárdokat, összesen több billió forintot lopott el a magyaroktól, és Máltán jachtklubopkat özemeltet belőle, az Adrián kurváznak és kokóznak, üdülőt, stadiont, fociklubokat vesznek belőle külföldön.

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

index.hu/belfold/2019/10/06/borkai_zsolt_jacht_szex_szexvideo_blog/
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:41:42

@Mankel: "ejj most 100 válaszon keresztül olvashatjuk, hogy náci hazug fasszopó vagy."

Nos igen. A matyikát a valóság nem nagyon korlátozza, ő egy igazi mai liberális. Azt hiszem ez jellemi legjobban a mai liberálisokat, "kit érdekel a valóság, ha az amit mi mondunk sokkal jobban hangzik".

Emlékszem, amikor azzal kampányoltak, hogy a migránsok közt több a felsőfokú végzettségű, mint a magyar állampolgárok közt. Amit mondtak, az nyilvánvalóan nem volt igaz. Aztán jött az osztrák felmérés, kiderült, hogy igen, cirka 30%-uk mondta, hogy felsőfokú végzettségük van, a valóság ezzel szemben pedig az, hogy körülbelül 0,4%. Persze nem zavarta a liberálisokat, egyszerűen nem beszéltek a témáról többet, találtak valami más hazugságot. És igen, a 30% sokkal jobban hangzott, csak persze semmi köze sem volt a valósághoz.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:42:11

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:43:10

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.13. 07:44:04

@MAXVAL bircaman közíró: mit tudsz te a szocializmusról és liberalizmusról, és pláne tényekről,te kis elmegyógyintézeti bolgár, buzi elmebeteg?!
Válasz erre 

2020.07.13. 07:45:56

@MAXVAL bircaman közíró: A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!
Válasz erre 

2020.07.13. 07:46:51

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:46:59

@Matthias Corvinus: "a Fidesz százmilliárdokat, összesen több billió forintot lopott el a magyaroktól"

Az ezért elég szép gazdasági teljesítmény lenne. Gondolom téged meg gyíkká is változtattak, ugye? :D

Szóval itt a probléma ezzel: nem vagy tisztában azzal, hogy a "több billiárd" az mekkora összeg.

"az Adrián kurváznak és kokóznak"

Huhh, azért ez még nagyobb teljesítmény, ennyi pénzt elkurvázni. :D Kokóra meg gondolom kapnak kedvezményt, ha már egyszer tonnaszám tolják. :D
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 07:47:42

@arthurthedent: Jah a ballibeknek a valósághoz nincs kapcsolatuk a jobblibeknek meg az erkölcshöz. Ugyan az a banda ha négyzetre emeled őket ugyan azt a számot kapod.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:48:03

@ulpius66: hazudsz, náci patkány!
Válasz erre 

2020.07.13. 07:49:13

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:49:58

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:51:00

@FILTOL: eddig azt hallottuk, hogy Orbán zseni, aki mindig mindent jobban IS tud. Jobban kormányoz, jobban vezeti az országot. Nem számít világválság, vagy éppen járvány. A Führer kimegy gumicsizmában a gátra, és megállítja az országhatáron a járványt.

Most pedig? Picsogó kislányok hisztije, hüppög, mert csak 3 gombóc fagyira kapott segilykét az EU-tól. Egyébként tök jogosan, nem is az ü pénze, meg hát az EU-ban is egy antiszociális parasztként viselkedett. De a markát azt tartaná, a kis fasz!
Majd küldünk zsepit, csicskák!

Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót. Azt nem a felcsúti parasztok fizetik ám be a kasszába, te kis idióta buzi!

És tanulj már meg magyarul, te kis náci, hazaáruló selejt!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:51:25

@Mankel: "Jah a ballibeknek a valósághoz nincs kapcsolatuk a jobblibeknek meg az erkölcshöz."

A politikai elit mindig, minden oldalon erkölcstelen. Az, akit az erkölcs gúzsba köt nem tud versenyt futni a hatalomért.

"Ugyan az a banda ha négyzetre emeled őket ugyan azt a számot kapod."

Nem pont. Ugyanolyan emberek, de más szokások terjedtek el a körükben. Ez adja a különbséget, a csoportnyomás és a kontraszelekció.

A ballibek például nagyon ügyeltek a látszatra meg arra, hogy mit mondanak, a fidesz meg nagyon ügyel arra, hogy a gazdaságot nehogy bedöntsék. Nem azért csinálják mert erkölcsösek, hanem azért, mert a bandájukban ez a szokás.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:52:06

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán semmiféle jólétet nem hozott. Attól a kisember nem él jobban, hogy Mészároséknak Máltán jachtklubjuk van. Százmilliárdokat lopnak el, és viszik ki az országból, te kis bolgár elmebeteg!

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

Orbán Románia alá buktatta Magyarországot.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 07:53:14

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:53:39

@Matthias Corvinus: "Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót."

Az adózás sem úgy működik, ahogy azt te gondolod. :D Sehol.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:54:22

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.13. 07:55:22

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 07:58:50

@Matthias Corvinus: "És senkire nem mondanék semmi rosszat"

TÉNYLEG?! Hú, b+, ez azért odavert!

"akik kirekesztők vagytok."

Te, komolyan kirekesztőnek nevezel miután szóba álltam veled?! Figyu, ha kierekesztek valakit, akkor te leszel az első. :D
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:00:07

@Matthias Corvinus: "és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád"

És én vagyok a homofób. Hát persze... :D
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 08:00:25

@arthurthedent: Ez így nagyjából igaz. Bár szerintem úgy pontosabb, hogy a ballibek kevesebbet loptak (nem a vágy hiányzott, hanem a hatalom és a tehetség) de cserébe nemnagyon kormányoztak . A jobblibek meg nagyságrendekkel lopnak többet de cserébe kormányoznak.
Mondjuk szerintem rosszul. De tény hogy kormányoznak.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:01:36

@arthurthedent:

"a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

ez a szomorú tény, és erre bizonyíték is van itt:

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

te meg csak egy mongolFidióta náci vagy, aki bizonyítékok nélkül hazudozik minden hülyeséget.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:02:25

@Mankel: "A jobblibek meg nagyságrendekkel lopnak többet de cserébe kormányoznak.
Mondjuk szerintem rosszul. De tény hogy kormányoznak."

Lehet. Nem tudom, nincsenek adatok, de lehetséges. És igen, nem jól kormányoznak, csakhogy az elődjeik olyan szinten cseszték el, hogy ahhoz képest igencsak vonzó.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:03:18

@arthurthedent: A liberalizmusnak nem öncél a szabadság, te kis náci idióta, hanem a szabadság jó dolog. Mégpedig azért, mert lehetővé teszi az egyéni élet kiteljesedését a boldogságot.

Persze csak az olyan emberek tudnak ezzel élni akiknek egy szint felett van az IQ-juk. Neked nincs.

Emellett a gazdasági fejlődésnek is kulcsa. De az is csak ugyanezért kell.

Ezt te nem fogod fel, mert egy retardált kis náci vagy.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.13. 08:04:38

@arthurthedent: "Te, komolyan kirekesztőnek nevezel miután szóba álltam veled?" - Fogalom zavarban vagy. Az hogy vitázol valakivel, meg hogy kirekesztő vagy, az nem ellentmondó.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:05:14

@arthurthedent: szerintem semmi baj nincs azzal, hogy a niggerező, náci elvtársadat seggbe bassza az apja.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.13. 08:06:22

@arthurthedent: Mit csesztek el? Majd most megnézzük a gazdasági visszaesés adatait 2008-2009-hez képest, jó?
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:07:56

@Matthias Corvinus: "a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

Huhh, ez a mondat sem azt jelenti, amit te kiolvasol belőle. :D Ez bizony nem azt jelenti, hogy a szíreknek magasabb az iskolai végzettségük, hanem azt, hogy alacsonyabb.

A szír nők negyede nem tud olvasni. Magyarországon ez kevesebb, mint 1%.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:07:58

@Mankel: a náci Orbánék sokkal többet loptak, és sokkal rosszabbul is kormányoztak. konjunktúra idején sikerült Orbánnak Románia alá süllyesztenie Magyarországot.

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.13. 08:08:14

@arthurthedent: "A politikai elit mindig, minden oldalon erkölcstelen. Az, akit az erkölcs gúzsba köt nem tud versenyt futni a hatalomért."

Na, ebben egyetértünk!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:09:01

@Matthias Corvinus:

Nem hozott, troll.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:09:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Az hogy vitázol valakivel, meg hogy kirekesztő vagy, az nem ellentmondó."

Miből rekesztem akkor ki? Mit kellene tolerálnom tőle még azon kívül, hogy mocskol, átkoz, gyűlölködik, sérteget?
Válasz erre 

2020.07.13. 08:09:57

@arthurthedent: ""a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

Huhh, ez a mondat sem azt jelenti, amit te kiolvasol belőle. :D Ez bizony nem azt jelenti, hogy a szíreknek magasabb az iskolai végzettségük, hanem azt, hogy alacsonyabb."

Jelenti a faszt. Tanulj már meg egy egyszerű mondatot felfogni, te mongolFidióta, náci selejt!
Válasz erre 

2020.07.13. 08:10:53

@arthurthedent: 444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.07.13. 08:11:42

@arthurthedent: "a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

De bizony azt jelenti. És nem a szírekről, hanem a szír menekültekről beszél. Az értő olvasásodon még javítani kell!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:15:18

@Matthias Corvinus: "A háztartások fogyasztása 2002 és 2016"

Azért elég gáz, hogy a saját kedvenceidet égeted ezer éves adatok alapján. :)

"Leszakadásunkért elsősorban a 2006-ig tartó költekezést követően elkerülhetetlenné vált kiigazítás, a Magyarországot különösen erősen érintő 2008-2009-es világgazdasági válság, majd a 2010-11. évi élénkítési kísérletet követő újabb kiigazítás (Széll Kálmán terv) a felelős."

Ahha. Gaz Orbán, mi? :D
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:15:25

@Matthias Corvinus:

Kamu.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:15:31

@arthurthedent: ti vagytok azok, akik mocskoltok és sértegettek, de a nácizmus ott válik komollyá, hogy ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból, fogva tartjátok őket a tranzitzónában, cigányokat szegregáltok, nem szóban, ténylegesen, utána meg a bíróságon megítélt pénzt nem akarjátok megadni nekik.

ti nácik nemcsak szóban vagytok rasszista, homofób, férfisoviniszta, muszlimgyűlölő hülyék, TI TETTEKBEN IS AZOK VAGYTOK. és itt kezdődik az intolerancia.

az, hogy én megnevezem azt, hogy mongolFidióták vagytok, az nem intolerancia, nem bőrszín és nemi identitás vagy nyelv alapján teszem, nem általánosítok, te konkrétan vagy elmebeteg, amiatt, amiket te konkrétan ide írtál. illetve ennek nincsenek fizikai következményei. nem zárlak tranzitzónába, nem zárlak szegregált iskolába, nem doblak meg tojással, nem veszem el a pénzedet. nem lopok el tőled adót, és nem osztogatom az ellenfeleidnek.

ezt a különbséget nem tudod felfogni, mert egy elmegyógyintézeti beteg vagy.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:16:31

@arthurthedent: "Széll Kálmán terv) a felelős."

Ahha. Gaz Orbán, mi? :D"

Igen.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:17:42

@arthurthedent: "Széll Kálmán terv) a felelős."

Ahha. Gaz Orbán, mi? :D"

Igen.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 08:18:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ohh nem attól kormányoz jól vagy rosszul valaki, hogy mennyit nő a GDP. Bakker amikor Fukusimában volt az atom szerencsétlenség nőtt a japán gdp tőle..
Se az egészség ügy se az oktatás struktútájához nem nyúltak. Nem növelték a minimálbért stb..
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:18:30

@Világít a torony:

Ja igen, a ballib álomvilágban az egész régió nyugatpárti, csak a csúnya Zorbán mond mást.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:18:48

@Mankel: a náci Orbánék sokkal többet loptak, és sokkal rosszabbul is kormányoztak. konjunktúra idején sikerült Orbánnak Románia alá süllyesztenie Magyarországot.

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 08:19:27

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával:

1) Mészáros milliárdokat vett ki osztalék formájában
2) Mészárostól milliárdokkal többért vettük vissza az erőművet
3) a csuti geci még hazudott is, mert amikor árbecslésről kamuzott, akkor már rég megvolt a szerződés

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK

nepszava.hu/3084625_orban-loditott-a-matrai-eromurol
Válasz erre 

2020.07.13. 08:22:23

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával.

"Az OLAF 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elios-ügy

13 milliárdot buktunk Tiborcznál, ennyit fizetett a magyar adózó ennek a Fideszes tolvajnak a semmiért.

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK
Válasz erre 

2020.07.13. 08:22:57

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.13. 08:24:18

@arthurthedent: ti vagytok azok, akik mocskoltok és sértegettek, de a nácizmus ott válik komollyá, hogy ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból, fogva tartjátok őket a tranzitzónában, cigányokat szegregáltok, nem szóban, ténylegesen, utána meg a bíróságon megítélt pénzt nem akarjátok megadni nekik.

ti nácik nemcsak szóban vagytok rasszista, homofób, férfisoviniszta, muszlimgyűlölő hülyék, TI TETTEKBEN IS AZOK VAGYTOK. és itt kezdődik az intolerancia.

az, hogy én megnevezem azt, hogy mongolFidióták vagytok, az nem intolerancia, nem bőrszín és nemi identitás vagy nyelv alapján teszem, nem általánosítok, te konkrétan vagy elmebeteg, amiatt, amiket te konkrétan ide írtál. illetve ennek nincsenek fizikai következményei. nem zárlak tranzitzónába, nem zárlak szegregált iskolába, nem doblak meg tojással, nem veszem el a pénzedet. nem lopok el tőled adót, és nem osztogatom az ellenfeleidnek.

ezt a különbséget nem tudod felfogni, mert egy elmegyógyintézeti beteg vagy.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:25:44

@arthurthedent: "Széll Kálmán terv) a felelős."

Ahha. Gaz Orbán, mi? :D"

Igen.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:26:03

@Matthias Corvinus: "és itt kezdődik az intolerancia."

Nem, nem itt kezdődik. Az intolerancia ot kezdődik, hogy gyűlöletet keltesz ellenem. Mert ezeken a blogokon csak ennyit tehetsz, ha többre nyílna alkalmad, akkor többet tennél.

"ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból,"
"nem zárlak tranzitzónába"

Én mikor zártam tranzitzónába akárkit is, te zseni?! Pláne téged, aki magyar állampolgár vagy, téged ki a tököm zárt tranzitzónába? Te tényleg arra vagy büszke, azért nevezed toleránsnak magad, mert nem zártad be a honfitársaidat táborokba b+?

Huhh, te beteg vagy, kezeltesd magad szerintem.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:27:06

@arthurthedent: ti vagytok azok, akik mocskoltok és sértegettek, de a nácizmus ott válik komollyá, hogy ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból, fogva tartjátok őket a tranzitzónában, cigányokat szegregáltok, nem szóban, ténylegesen, utána meg a bíróságon megítélt pénzt nem akarjátok megadni nekik.

ti nácik nemcsak szóban vagytok rasszista, homofób, férfisoviniszta, muszlimgyűlölő hülyék, TI TETTEKBEN IS AZOK VAGYTOK. és itt kezdődik az intolerancia.

az, hogy én megnevezem azt, hogy mongolFidióták vagytok, az nem intolerancia, nem bőrszín és nemi identitás vagy nyelv alapján teszem, nem általánosítok, te konkrétan vagy elmebeteg, amiatt, amiket te konkrétan ide írtál. illetve ennek nincsenek fizikai következményei. nem zárlak tranzitzónába, nem zárlak szegregált iskolába, nem doblak meg tojással, nem veszem el a pénzedet. nem lopok el tőled adót, és nem osztogatom az ellenfeleidnek.

ezt a különbséget nem tudod felfogni, mert egy elmegyógyintézeti beteg vagy.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:27:31

@Matthias Corvinus: "Széll Kálmán terv) a felelős."

Quote mining. Az eredeto idézetemben benne volt, hogy arra miért volt szükség. Segítek, mert a kedvenceid elk.rták. Nem kicsit, nagyon! ;)
Válasz erre 

2020.07.13. 08:28:17

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:29:45

@arthurthedent: tehát semmi kézzelfoghatót nem tudsz felhozni a liberalizmus ellen, neked csak nem tetszik mások szabadsága. arról meg hazudozol, hogy a liberalizmus korlátoz, mert továbbra is ti rekesztetek ki embereket vallás, bőrszín, származás, nemi identitás, szexuális orientáció alapján, és ti ezt tettekben, üldözésben, pénzelvonásban is megteszitek.

Orbán a cigányok szegregációja esetén nem akar pénzt adni, bírósági ítélet ellenére, mert egy kirekesztő náci fasz.

Orbán a tranzitzónában jogtalanul bánt menekültekkel, mert kirekesztő, náci fasz. közben kopt meg venezuelai menekülteket saját maga csempészett be Magyarországra, terroristáknak adott állampapír alapon állampolgárságot. meg Gruevszkijt is becsempészte, pedig elítélt bűnöző. tehát neki nem a bevándorlókkal van baja, hanem ő a saját kis migránsait akarja behozni, akiket származás, vallás, komaság, pénz szerint válogat.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 08:30:35

@Matthias Corvinus: Nem kell 6szor beküldened semmit elsőre is olastam.
1. Nem nácik ahhoz hinni kéne valamiben ők meg az offshore bankszámlákon kívül semmiben nem hisznek. Orbán egy önkényúr és feudalizmust épít.
2. A kutyát nem érdekli mennyit lopnak ameddig mindenkivel el lehet hitetni, hogy kap a zsákmányból. Spammelheted orvérzésig ezeket az ennyit lopott annyit lopott cikkeket. Mindenki tudja mindenki érti és senkit se érdekel.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:31:06

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán semmiféle jólétet nem hozott. Attól a kisember nem él jobban, hogy Mészároséknak Máltán jachtklubjuk van. Százmilliárdokat lopnak el, és viszik ki az országból, te kis bolgár elmebeteg!

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

Orbán Románia alá buktatta Magyarországot.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 08:32:03

@arthurthedent: Orbán már a válság után kapta ajándékba Magyarországot, a megszorító Széll Kálmán tervre semmi szükség nem volt, Orbán azt saját geciségből csinálta. ennyit tudtok, mongolFidióták, csaltok, loptok, hazudtok.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:34:07

@Matthias Corvinus:

Igen, a ballib álomvilágban Románia megelőzte Svájcot, Mo. meg Etiópia szintjére esett.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:35:17

@Világít a torony:

Akkor mi ellen ugatsz, troll?
Válasz erre 

2020.07.13. 08:37:13

@arthurthedent: "Az intolerancia ot kezdődik, hogy gyűlöletet keltesz ellenem. "

A faszt. Nem a nemed, nem a nemi identitásod, nem a szexuális orientációd, nem a vallásod, nem a bőrszíned, nem a beszélt nyelved alapján kritizállak, hanem téged, a saját véleményed alapján mondalak idiótának. Nem zárlak tranzitzónába, nem doblak ki az országból, nem szegregállak, nem lopom el az adódat, nem dobállak meg tojással. Ez NEM INTOLERANCIA.

Ti általánosan, nem konkrétan keltetek gyűlöletet szírek, menekültek, muszlimok, ateisták, cigányok, homoszexuálisok ellen, ti kizárjátok, bezárjátok, szegregáljátok őket, ti ellopjátok az adóforintjainkat, és odaadjátok a más vallásúaknak.

ITT KEZDŐDIK AZ INTOLERANCIA? TE NÁCI FASZFEJ!

az nem intolerancia, hogy egy nácit konkrétan nácinak nevezek, mert niggerezett.

"Mert ezeken a blogokon csak ennyit tehetsz, ha többre nyílna alkalmad, akkor többet tennél."

Az, hogy mit álmodtál, nem tény. Te, ha tehetnéd, akkor seggbebasznád az anyád, de már nem áll fel neked.

"Én mikor zártam tranzitzónába akárkit is, te zseni?! "

Az imádott Führered tette.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:39:29

@MAXVAL bircaman közíró: a valóságban az emberek nyugatpártiak, csak Orbán ezt leszarja.

kétharmad. ennyi.

infostart.hu/belfold/2019/01/24/szazadveg-a-magyarok-59-szazaleka-eu-parti
Válasz erre 

2020.07.13. 08:41:13

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.13. 08:41:56

@Mankel: "nem attól kormányoz jól vagy rosszul valaki, hogy mennyit nő a GDP."

jó, hogy beismered, kis mongolFidióta. Orbán alatt ugyanis Románia alá zuhantunk abban, hogy milyen a közemberek fogyasztása. az élet-színvonalban. ez a rossz kormányzás, te kis mongolFidióta selejt!

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 08:42:38

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával.

"Az OLAF 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elios-ügy

13 milliárdot buktunk Tiborcznál, ennyit fizetett a magyar adózó ennek a Fideszes tolvajnak a semmiért.

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK
Válasz erre 

2020.07.13. 08:43:44

@Mankel: a náci Orbánék sokkal többet loptak, és sokkal rosszabbul is kormányoztak. konjunktúra idején sikerült Orbánnak Románia alá süllyesztenie Magyarországot.

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 08:44:30

@Mankel: "kutyát nem érdekli mennyit lopnak ameddig mindenkivel el lehet hitetni, hogy kap a zsákmányból."

és te elhitted, hogy kapsz? vagy te tényleg tolvaj vagy, és kapsz?

a közember nem kap. ez a tény.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/

és beküldöm százszor, mert nem fogod fel, mert egy mongolFidióta selejt vagy.
Válasz erre 

2020.07.13. 08:46:25

@arthurthedent: 444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 08:47:16

@arthurthedent:

Én mikor zártam tranzitzónába téged, vagy akárkit is, te zseni?!

Az imádott Führered viszont tett ilyet.
Válasz erre 

Európai téridő 2020.07.13. 08:48:19

@Matthias Corvinus: Agyhúgyköved van, internáci grafomán dilinyós hülyelvtárs?
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 08:48:28

@Matthias Corvinus: mivan matyika elvtárs a pártnak már az se felel meg ha nem abból a kottából szidják a Fideszt amiből te?
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 08:49:22

@Matthias Corvinus: "hanem téged, a saját véleményed alapján mondalak idiótának."

Fogalmad sincs mi a véleményem. Olyanokat hazudozol, hogy én tranzitzónába zártam valakiket, szóval nem, nem valami alapján mondasz idiótának.

Ráadásul általánosítasz, előítéletes vagy.
Válasz erre 

Európai téridő 2020.07.13. 08:52:27

Nyafogjatok, vinnyogjatok csak internáci balfax hülyelvtársak, ti toltátok túl a hörgéseitekkel a dolgot, magatartásból elégtelent érdemeltek! Sokak szemében a "testvéri tankokkal" megtámogatott pártállami-állampárti elvtárskáderek szellemi örökösei vagytok, többen közületek virtigli "kádergyerekek", amit a rendszerváltás elején még tudomásul vétetett, de túltoltátok az újmódi einstandolásokat annak korai, "vadkeleti" szakaszában, elqrtátok, nem is kicsit, nagyon, ezért buktatok óriásit, mint ide Lacháza retúr, többször is.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:00:51

@arthurthedent: amikor a büdös náci amiatt hisztizik, hogy nevén neveztem, hogy büdös náci, a kommentje miatt. ez szerinte nem toleráns.

de az neki toleráns, hogy ők ismeretlen emberek ellen, általánosítva, bőrszín, vallás, nemi identitás, nemi orientáció, nyelv alapján uszítanak, általában.

az neki toleráns, hogy Orbánék teleplakátolják az országot, kormány szinten uszítanak, nem pedig egy blogkommentben, kitoloncolnak, tranzitzónába zárnak embereket, szegregálnak cigányokat, nem akarják megadni nekik a bíróság által megítélt pénzt, hogy az ateisták adóját a keresztényeknek osztogatják.

még egyszer ismétlem, te kis náci selejt, hogy az intolerancia az, amikor:

1) általánosítasz, és nem konkrét embert kritizálsz a konkrét tettéért vagy véleményéért, hanem bőrszín, nemi identitás, orientáció alapján teszed.
2) amikor állami szinten megy a gyűlöletkeltés
3) amikor embereket ténylegesen, az életben korlátoznak, taszítanak ki, lopják meg őket.

EZT CSINÁLJÁTOK TI, TI NÁCI SELEJTESEK!
Válasz erre 

ogli dzsí 2020.07.13. 09:01:20

Kicsit kevesebb eselyuk van a lipcsyknek Zorban ellen most, mint 2010ben....10 ev kormanyzas utan

Tehat vagy a lipcsy ellenzek a vilag legtehetsegtelenebb politikusainak a szartengere, vagy Zorban egy politikai zseni
Válasz erre 

2020.07.13. 09:02:21

@Mankel: "nem attól kormányoz jól vagy rosszul valaki, hogy mennyit nő a GDP."

jó, hogy beismered, kis mongolFidióta. Orbán alatt ugyanis Románia alá zuhantunk abban, hogy milyen a közemberek fogyasztása. az élet-színvonalban. ez a rossz kormányzás, te kis mongolFidióta selejt!

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 09:03:47

@arthurthedent:

"a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

ez a szomorú tény, és erre bizonyíték is van itt:

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

te meg csak egy mongolFidióta náci vagy, aki bizonyítékok nélkül hazudozik minden hülyeséget.
Válasz erre 

Argus_ 2020.07.13. 09:04:02

"Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz" -- Mert volt olyan, hogy NEM kettős mércével uralkodott???
Válasz erre 

2020.07.13. 09:05:07

@arthurthedent: amikor a büdös náci amiatt hisztizik, hogy nevén neveztem, hogy büdös náci, a kommentje miatt. ez szerinte nem toleráns.

de az neki toleráns, hogy ők ismeretlen emberek ellen, általánosítva, bőrszín, vallás, nemi identitás, nemi orientáció, nyelv alapján uszítanak, általában.

az neki toleráns, hogy Orbánék teleplakátolják az országot, kormány szinten uszítanak, nem pedig egy blogkommentben, kitoloncolnak, tranzitzónába zárnak embereket, szegregálnak cigányokat, nem akarják megadni nekik a bíróság által megítélt pénzt, hogy az ateisták adóját a keresztényeknek osztogatják.

még egyszer ismétlem, te kis náci selejt, hogy az intolerancia az, amikor:

1) általánosítasz, és nem konkrét embert kritizálsz a konkrét tettéért vagy véleményéért, hanem bőrszín, nemi identitás, orientáció alapján teszed.
2) amikor állami szinten megy a gyűlöletkeltés
3) amikor embereket ténylegesen, az életben korlátoznak, taszítanak ki, lopják meg őket.

EZT CSINÁLJÁTOK TI, TI NÁCI SELEJTESEK!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:06:30

@nyerafidesz: Miért van úgy, hogy ezen a felületen fetrengő náci kommentelők mongolFidióták?
Válasz erre 

2020.07.13. 09:07:44

2020.07.13. 09:09:11

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán semmiféle jólétet nem hozott. Attól a kisember nem él jobban, hogy Mészároséknak Máltán jachtklubjuk van. Százmilliárdokat lopnak el, és viszik ki az országból, te kis bolgár elmebeteg!

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

Orbán Románia alá buktatta Magyarországot.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 09:10:19

@MAXVAL bircaman közíró: A liberalizmus és a kapitalizmus kurva nagy jólétet hozott a ti feudális köcsögségetekhez képest, te hívő, bolgár elmebeteg, rabszolga!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:11:26

@arthurthedent: Orbán már a válság után kapta ajándékba Magyarországot, a megszorító Széll Kálmán tervre semmi szükség nem volt, Orbán azt saját geciségből csinálta. ennyit tudtok, mongolFidióták, csaltok, loptok, hazudtok.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:12:44

@arthurthedent: 444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 09:13:54

@arthurthedent: "Az intolerancia ot kezdődik, hogy gyűlöletet keltesz ellenem. "

A faszt. Nem a nemed, nem a nemi identitásod, nem a szexuális orientációd, nem a vallásod, nem a bőrszíned, nem a beszélt nyelved alapján kritizállak, hanem téged, a saját véleményed alapján mondalak idiótának. Nem zárlak tranzitzónába, nem doblak ki az országból, nem szegregállak, nem lopom el az adódat, nem dobállak meg tojással. Ez NEM INTOLERANCIA.

Ti általánosan, nem konkrétan keltetek gyűlöletet szírek, menekültek, muszlimok, ateisták, cigányok, homoszexuálisok ellen, ti kizárjátok, bezárjátok, szegregáljátok őket, ti ellopjátok az adóforintjainkat, és odaadjátok a más vallásúaknak.

ITT KEZDŐDIK AZ INTOLERANCIA? TE NÁCI FASZFEJ!

az nem intolerancia, hogy egy nácit konkrétan nácinak nevezek, mert niggerezett.

"Mert ezeken a blogokon csak ennyit tehetsz, ha többre nyílna alkalmad, akkor többet tennél."

Az, hogy mit álmodtál, nem tény. Te, ha tehetnéd, akkor seggbebasznád az anyád, de már nem áll fel neked.

"Én mikor zártam tranzitzónába akárkit is, te zseni?! "

Az imádott Führered tette.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:15:22

@arthurthedent: Orbán már a válság után kapta ajándékba Magyarországot, a megszorító Széll Kálmán tervre semmi szükség nem volt, Orbán azt saját geciségből csinálta. ennyit tudtok, mongolFidióták, csaltok, loptok, hazudtok.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:16:33

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:16:38

@arthurthedent: amikor a büdös náci amiatt hisztizik, hogy nevén neveztem, hogy büdös náci, a kommentje miatt. ez szerinte nem toleráns.

de az neki toleráns, hogy ők ismeretlen emberek ellen, általánosítva, bőrszín, vallás, nemi identitás, nemi orientáció, nyelv alapján uszítanak, általában.

az neki toleráns, hogy Orbánék teleplakátolják az országot, kormány szinten uszítanak, nem pedig egy blogkommentben, kitoloncolnak, tranzitzónába zárnak embereket, szegregálnak cigányokat, nem akarják megadni nekik a bíróság által megítélt pénzt, hogy az ateisták adóját a keresztényeknek osztogatják.

még egyszer ismétlem, te kis náci selejt, hogy az intolerancia az, amikor:

1) általánosítasz, és nem konkrét embert kritizálsz a konkrét tettéért vagy véleményéért, hanem bőrszín, nemi identitás, orientáció alapján teszed.
2) amikor állami szinten megy a gyűlöletkeltés
3) amikor embereket ténylegesen, az életben korlátoznak, taszítanak ki, lopják meg őket.

EZT CSINÁLJÁTOK TI, TI NÁCI SELEJTESEK!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:18:13

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:19:46

2020.07.13. 09:21:11

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:22:46

@Mankel: "kutyát nem érdekli mennyit lopnak ameddig mindenkivel el lehet hitetni, hogy kap a zsákmányból."

és te elhitted, hogy kapsz? vagy te tényleg tolvaj vagy, és kapsz?

a közember nem kap. ez a tény.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/

és beküldöm százszor, mert nem fogod fel, mert egy mongolFidióta selejt vagy.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.07.13. 09:24:07

@ogli dzsí: Szerintem inkább az ellenzék egy fostenger, Orbán csak szimplán normális :)))?
Válasz erre 

2020.07.13. 09:24:17

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:25:36

@arthurthedent:

Én mikor zártam tranzitzónába téged, vagy akárkit is, te zseni?!

Az imádott Führered viszont tett ilyet.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:26:56

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 09:28:18

@Matthias Corvinus: "általánosítasz, és nem konkrét embert kritizálsz a konkrét tettéért vagy véleményéért, hanem bőrszín, nemi identitás, orientáció alapján teszed."

Szóval nem tudod mi az az intolerancia. :D Hú, te ostobább vagy mint gondoltam, te tényleg azt gondolod, hogy nem vagy intoleráns, mert nem általánosítasz. Közben meg dehogy nem általánosítasz... te toleranciabajnok, te.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:28:22

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:29:54

@MAXVAL bircaman közíró: a valóságban az emberek nyugatpártiak, csak Orbán ezt leszarja.

kétharmad. ennyi.

infostart.hu/belfold/2019/01/24/szazadveg-a-magyarok-59-szazaleka-eu-parti
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:30:27

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:31:17

@arthurthedent: ti vagytok azok, akik mocskoltok és sértegettek, de a nácizmus ott válik komollyá, hogy ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból, fogva tartjátok őket a tranzitzónában, cigányokat szegregáltok, nem szóban, ténylegesen, utána meg a bíróságon megítélt pénzt nem akarjátok megadni nekik.

ti nácik nemcsak szóban vagytok rasszista, homofób, férfisoviniszta, muszlimgyűlölő hülyék, TI TETTEKBEN IS AZOK VAGYTOK. és itt kezdődik az intolerancia.

az, hogy én megnevezem azt, hogy mongolFidióták vagytok, az nem intolerancia, nem bőrszín és nemi identitás vagy nyelv alapján teszem, nem általánosítok, te konkrétan vagy elmebeteg, amiatt, amiket te konkrétan ide írtál. illetve ennek nincsenek fizikai következményei. nem zárlak tranzitzónába, nem zárlak szegregált iskolába, nem doblak meg tojással, nem veszem el a pénzedet. nem lopok el tőled adót, és nem osztogatom az ellenfeleidnek.

ezt a különbséget nem tudod felfogni, mert egy elmegyógyintézeti beteg vagy.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:31:49

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:32:51

@arthurthedent: tehát semmi kézzelfoghatót nem tudsz felhozni a liberalizmus ellen, neked csak nem tetszik mások szabadsága. arról meg hazudozol, hogy a liberalizmus korlátoz, mert továbbra is ti rekesztetek ki embereket vallás, bőrszín, származás, nemi identitás, szexuális orientáció alapján, és ti ezt tettekben, üldözésben, pénzelvonásban is megteszitek.

Orbán a cigányok szegregációja esetén nem akar pénzt adni, bírósági ítélet ellenére, mert egy kirekesztő náci fasz.

Orbán a tranzitzónában jogtalanul bánt menekültekkel, mert kirekesztő, náci fasz. közben kopt meg venezuelai menekülteket saját maga csempészett be Magyarországra, terroristáknak adott állampapír alapon állampolgárságot. meg Gruevszkijt is becsempészte, pedig elítélt bűnöző. tehát neki nem a bevándorlókkal van baja, hanem ő a saját kis migránsait akarja behozni, akiket származás, vallás, komaság, pénz szerint válogat.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:32:56

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:34:03

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:34:17

@arthurthedent:

Én mikor zártam tranzitzónába téged, vagy akárkit is, te zseni?!

Az imádott Führered viszont tett ilyet.
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 09:34:59

@Matthias Corvinus: "hogy ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból, fogva tartjátok őket a tranzitzónában"

Már megint olyan dolgokkal vádolsz, amit nem tettem. Soha. Hogy a fenébe is tartottam volna bárki fogva?!

Amúgy nem, magyarország senkit sem rekesztett ki, hogy egészen pontosak legyünk egy csomó embert beengedtünk a tranzitzónába. Nem kirekesztettünk, beengedtünk. Az, ha egy ország nem enged át a határain olyanokat, akiknek nincs útlevelük meg vízumuk az nem kirekesztés, az határvédelem.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:35:50

@FILTOL: eddig azt hallottuk, hogy Orbán zseni, aki mindig mindent jobban IS tud. Jobban kormányoz, jobban vezeti az országot. Nem számít világválság, vagy éppen járvány. A Führer kimegy gumicsizmában a gátra, és megállítja az országhatáron a járványt.

Most pedig? Picsogó kislányok hisztije, hüppög, mert csak 3 gombóc fagyira kapott segilykét az EU-tól. Egyébként tök jogosan, nem is az ü pénze, meg hát az EU-ban is egy antiszociális parasztként viselkedett. De a markát azt tartaná, a kis fasz!
Majd küldünk zsepit, csicskák!

Tudod, Budapest azt a pénzt kérné, amit a budapestiek fizetnek be. Például gépjárműadót. Azt nem a felcsúti parasztok fizetik ám be a kasszába, te kis idióta buzi!

És tanulj már meg magyarul, te kis náci, hazaáruló selejt!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 09:36:01

@Matthias Corvinus: "Én mikor zártam tranzitzónába téged, vagy akárkit is, te zseni?!"

Én nem mondtam, hogy bárkit bezártál volna, ezt te terjeszted rólam. Próbáld már meg követni a gondolatmenetet, legalább a sajátodat! :D
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:36:13

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:36:57

@arthurthedent: Orbán már a válság után kapta ajándékba Magyarországot, a megszorító Széll Kálmán tervre semmi szükség nem volt, Orbán azt saját geciségből csinálta. ennyit tudtok, mongolFidióták, csaltok, loptok, hazudtok.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:38:25

@arthurthedent: "Az intolerancia ot kezdődik, hogy gyűlöletet keltesz ellenem. "

A faszt. Nem a nemed, nem a nemi identitásod, nem a szexuális orientációd, nem a vallásod, nem a bőrszíned, nem a beszélt nyelved alapján kritizállak, hanem téged, a saját véleményed alapján mondalak idiótának. Nem zárlak tranzitzónába, nem doblak ki az országból, nem szegregállak, nem lopom el az adódat, nem dobállak meg tojással. Ez NEM INTOLERANCIA.

Ti általánosan, nem konkrétan keltetek gyűlöletet szírek, menekültek, muszlimok, ateisták, cigányok, homoszexuálisok ellen, ti kizárjátok, bezárjátok, szegregáljátok őket, ti ellopjátok az adóforintjainkat, és odaadjátok a más vallásúaknak.

ITT KEZDŐDIK AZ INTOLERANCIA? TE NÁCI FASZFEJ!

az nem intolerancia, hogy egy nácit konkrétan nácinak nevezek, mert niggerezett.

"Mert ezeken a blogokon csak ennyit tehetsz, ha többre nyílna alkalmad, akkor többet tennél."

Az, hogy mit álmodtál, nem tény. Te, ha tehetnéd, akkor seggbebasznád az anyád, de már nem áll fel neked.

"Én mikor zártam tranzitzónába akárkit is, te zseni?! "

Az imádott Führered tette.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:38:47

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:39:37

@Mankel: "nem attól kormányoz jól vagy rosszul valaki, hogy mennyit nő a GDP."

jó, hogy beismered, kis mongolFidióta. Orbán alatt ugyanis Románia alá zuhantunk abban, hogy milyen a közemberek fogyasztása. az élet-színvonalban. ez a rossz kormányzás, te kis mongolFidióta selejt!

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 09:41:09

@Mankel: "kutyát nem érdekli mennyit lopnak ameddig mindenkivel el lehet hitetni, hogy kap a zsákmányból."

és te elhitted, hogy kapsz? vagy te tényleg tolvaj vagy, és kapsz?

a közember nem kap. ez a tény.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/

és beküldöm százszor, mert nem fogod fel, mert egy mongolFidióta selejt vagy.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:41:18

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:42:25

@arthurthedent:

"a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

ez a szomorú tény, és erre bizonyíték is van itt:

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

te meg csak egy mongolFidióta náci vagy, aki bizonyítékok nélkül hazudozik minden hülyeséget.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.13. 09:42:37

@Matthias Corvinus:

Ha így lenne, nem Orbán lenne most a ME.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:43:50

@arthurthedent: ti vagytok azok, akik mocskoltok és sértegettek, de a nácizmus ott válik komollyá, hogy ti embereket tényleg kitoloncoltok az országból, fogva tartjátok őket a tranzitzónában, cigányokat szegregáltok, nem szóban, ténylegesen, utána meg a bíróságon megítélt pénzt nem akarjátok megadni nekik.

ti nácik nemcsak szóban vagytok rasszista, homofób, férfisoviniszta, muszlimgyűlölő hülyék, TI TETTEKBEN IS AZOK VAGYTOK. és itt kezdődik az intolerancia.

az, hogy én megnevezem azt, hogy mongolFidióták vagytok, az nem intolerancia, nem bőrszín és nemi identitás vagy nyelv alapján teszem, nem általánosítok, te konkrétan vagy elmebeteg, amiatt, amiket te konkrétan ide írtál. illetve ennek nincsenek fizikai következményei. nem zárlak tranzitzónába, nem zárlak szegregált iskolába, nem doblak meg tojással, nem veszem el a pénzedet. nem lopok el tőled adót, és nem osztogatom az ellenfeleidnek.

ezt a különbséget nem tudod felfogni, mert egy elmegyógyintézeti beteg vagy.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:44:04

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:45:24

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:46:48

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:47:13

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:48:24

@arthurthedent: tehát semmi kézzelfoghatót nem tudsz felhozni a liberalizmus ellen, neked csak nem tetszik mások szabadsága. arról meg hazudozol, hogy a liberalizmus korlátoz, mert továbbra is ti rekesztetek ki embereket vallás, bőrszín, származás, nemi identitás, szexuális orientáció alapján, és ti ezt tettekben, üldözésben, pénzelvonásban is megteszitek.

Orbán a cigányok szegregációja esetén nem akar pénzt adni, bírósági ítélet ellenére, mert egy kirekesztő náci fasz.

Orbán a tranzitzónában jogtalanul bánt menekültekkel, mert kirekesztő, náci fasz. közben kopt meg venezuelai menekülteket saját maga csempészett be Magyarországra, terroristáknak adott állampapír alapon állampolgárságot. meg Gruevszkijt is becsempészte, pedig elítélt bűnöző. tehát neki nem a bevándorlókkal van baja, hanem ő a saját kis migránsait akarja behozni, akiket származás, vallás, komaság, pénz szerint válogat.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:49:58

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:51:17

@arthurthedent: 444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 09:52:51

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával.

"Az OLAF 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elios-ügy

13 milliárdot buktunk Tiborcznál, ennyit fizetett a magyar adózó ennek a Fideszes tolvajnak a semmiért.

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK
Válasz erre 

2020.07.13. 09:54:09

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

Mankel 2020.07.13. 09:55:12

@Matthias Corvinus: professzor habil phd matyika nem valami publikációval kéne foglalkoznod inkább? Az impakt faktort nem a legyek hordják össze..
Tégy valami hasznosat ahelyett, hogy itt a saját beszólásaidat sokszorosítgatod
Válasz erre 

2020.07.13. 09:55:30

@arthurthedent: ""a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

Huhh, ez a mondat sem azt jelenti, amit te kiolvasol belőle. :D Ez bizony nem azt jelenti, hogy a szíreknek magasabb az iskolai végzettségük, hanem azt, hogy alacsonyabb."

Jelenti a faszt. Tanulj már meg egy egyszerű mondatot felfogni, te mongolFidióta, náci selejt!
Válasz erre 

2020.07.13. 09:57:03

2020.07.13. 09:58:26

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.13. 09:59:43

@arthurthedent: 444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 10:01:07

@nemecsekerno_007: elmész a kurva anyádba, és seggbebaszod, otána meg téged basz seggbe az apád, te kis retardált náci!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:02:19

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:03:44

@Mankel: a náci Orbánék sokkal többet loptak, és sokkal rosszabbul is kormányoztak. konjunktúra idején sikerült Orbánnak Románia alá süllyesztenie Magyarországot.

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 10:05:15

@arthurthedent: "Hogy mást ne mondjak a véleménnyilvánítás szabadsága igen fontos lépés volt, ti meg ezerrel dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek."

HAZUDSZ, ti dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek, a ti csicskásaitok dobták ki Hadházyéket, a ti náci kormányotok vitt be egy csomó embert pánikkeltésért.

Orbán csicska rendőrsége egy csomó embert vegzált, az ügyészség és bíróság ezen esetek legtöbbjét alaptalannak ítélte meg.

index.hu/belfold/2020/06/15/remhirterjesztes_kozveszellyel_fenyegetes_ugyeszseg_birosag/

Kizárólag csak a saját véleményeteket vagytok képesek elviselni, mindenki mást betiltanátok. Az elmúlt évtizedekben egyetlen párt követelte politikai párt betiltását magyarországon, az pedig az szdsz volt.

Egész európában divattá vált megszégyeníteni, kirekeszteni, sőt börtönbe zárni azokat, akik a liberális politikai erők bizonyos nézetei ellen beszélnek. Ezt bizony a mai liberálisok erőltetik, szóval ne legyél olyan büszke a liberalizmus eredményeire, közük nincs ahhoz, amit te művelsz
Válasz erre 

2020.07.13. 10:06:23

@MAXVAL bircaman közíró: mit tudsz te a szocializmusról és liberalizmusról, és pláne tényekről,te kis elmegyógyintézeti bolgár, buzi elmebeteg?!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:07:42

@nyerafidesz: Miért van úgy, hogy ezen a felületen fetrengő náci kommentelők mongolFidióták?
Válasz erre 

2020.07.13. 10:09:12

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:10:27

@Mankel: "kutyát nem érdekli mennyit lopnak ameddig mindenkivel el lehet hitetni, hogy kap a zsákmányból."

és te elhitted, hogy kapsz? vagy te tényleg tolvaj vagy, és kapsz?

a közember nem kap. ez a tény.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/

és beküldöm százszor, mert nem fogod fel, mert egy mongolFidióta selejt vagy.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:11:59

@ulpius66: hazudsz, náci patkány!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:13:31

@arthurthedent:

"a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

ez a szomorú tény, és erre bizonyíték is van itt:

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

te meg csak egy mongolFidióta náci vagy, aki bizonyítékok nélkül hazudozik minden hülyeséget.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:14:53

@arthurthedent: "Az intolerancia ot kezdődik, hogy gyűlöletet keltesz ellenem. "

A faszt. Nem a nemed, nem a nemi identitásod, nem a szexuális orientációd, nem a vallásod, nem a bőrszíned, nem a beszélt nyelved alapján kritizállak, hanem téged, a saját véleményed alapján mondalak idiótának. Nem zárlak tranzitzónába, nem doblak ki az országból, nem szegregállak, nem lopom el az adódat, nem dobállak meg tojással. Ez NEM INTOLERANCIA.

Ti általánosan, nem konkrétan keltetek gyűlöletet szírek, menekültek, muszlimok, ateisták, cigányok, homoszexuálisok ellen, ti kizárjátok, bezárjátok, szegregáljátok őket, ti ellopjátok az adóforintjainkat, és odaadjátok a más vallásúaknak.

ITT KEZDŐDIK AZ INTOLERANCIA? TE NÁCI FASZFEJ!

az nem intolerancia, hogy egy nácit konkrétan nácinak nevezek, mert niggerezett.

"Mert ezeken a blogokon csak ennyit tehetsz, ha többre nyílna alkalmad, akkor többet tennél."

Az, hogy mit álmodtál, nem tény. Te, ha tehetnéd, akkor seggbebasznád az anyád, de már nem áll fel neked.

"Én mikor zártam tranzitzónába akárkit is, te zseni?! "

Az imádott Führered tette.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:15:59

@arthurthedent:

"a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

ez a szomorú tény, és erre bizonyíték is van itt:

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

te meg csak egy mongolFidióta náci vagy, aki bizonyítékok nélkül hazudozik minden hülyeséget.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:17:26

@eßemfaßom meg áll: Orbán attól még bukni fog, hogy Habonyék ráuszítanak, 3 gyengeelméjűt, 8 nicken ezekre a blogokra.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:18:41

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán semmiféle jólétet nem hozott. Attól a kisember nem él jobban, hogy Mészároséknak Máltán jachtklubjuk van. Százmilliárdokat lopnak el, és viszik ki az országból, te kis bolgár elmebeteg!

444.hu/2020/07/11/szijj-laszlo-all-a-fideszes-csodajachtokat-birtoklo-maltai-ceg-mogott

Orbán Románia alá buktatta Magyarországot.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/
Válasz erre 

2020.07.13. 10:20:10

@arthurthedent: Orbán már a válság után kapta ajándékba Magyarországot, a megszorító Széll Kálmán tervre semmi szükség nem volt, Orbán azt saját geciségből csinálta. ennyit tudtok, mongolFidióták, csaltok, loptok, hazudtok.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:21:43

@arthurthedent:

Én mikor zártam tranzitzónába téged, vagy akárkit is, te zseni?!

Az imádott Führered viszont tett ilyet.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:23:18

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:24:53

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:26:09

@arthurthedent:

"a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

ez a szomorú tény, és erre bizonyíték is van itt:

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

te meg csak egy mongolFidióta náci vagy, aki bizonyítékok nélkül hazudozik minden hülyeséget.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:27:15

@Mankel: "kutyát nem érdekli mennyit lopnak ameddig mindenkivel el lehet hitetni, hogy kap a zsákmányból."

és te elhitted, hogy kapsz? vagy te tényleg tolvaj vagy, és kapsz?

a közember nem kap. ez a tény.

zoom.hu/hir/2018/01/24/sor-vegen-a-magyarok-fogyasztasa-romania-is-beelozott/

és beküldöm százszor, mert nem fogod fel, mert egy mongolFidióta selejt vagy.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:28:25

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával:

1) Mészáros milliárdokat vett ki osztalék formájában
2) Mészárostól milliárdokkal többért vettük vissza az erőművet
3) a csuti geci még hazudott is, mert amikor árbecslésről kamuzott, akkor már rég megvolt a szerződés

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK

nepszava.hu/3084625_orban-loditott-a-matrai-eromurol
Válasz erre 

2020.07.13. 10:29:43

@arthurthedent:

Én mikor zártam tranzitzónába téged, vagy akárkit is, te zseni?!

Az imádott Führered viszont tett ilyet.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:31:13

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:32:30

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával.

"Az OLAF 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elios-ügy

13 milliárdot buktunk Tiborcznál, ennyit fizetett a magyar adózó ennek a Fideszes tolvajnak a semmiért.

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK
Válasz erre 

2020.07.13. 10:33:44

@MAXVAL bircaman közíró: mi annak a jelentősége, hogy egy bolgár elmebeteg, mint te mit makog arról, hogy mit álmodott a magyar őshazáról bilibe lógó kézzel éjjelen, hányadékában fetrengve?!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:35:12

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:36:44

@arthurthedent: Ki a toleráns, kis hazug, náci köcsög?!

Én senkit nem rekesztenék ki egy országból, nem záratnék börtönbe, nem vonnék meg tőle pénzeket, nem büntetnék meg pusztán vallása, nemi identitása, bőrszíne, nemi vonzódása, politikai nézete miatt.

És senkire nem mondanék semmi rosszat ezek alapján, kivétel, hogy természetesen, aki hülyeségben hisz, és hülye politikai oldalon áll, az hülye. De ez meg ugye értelemszerűen indokolt.

Ezzel szemben vagytok, ti hülye férfisoviniszta, homofób, rasszista, idegengyűlölő, muszlimofób nácik, akik kirekesztők vagytok.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:38:11

@arthurthedent: tehát semmi kézzelfoghatót nem tudsz felhozni a liberalizmus ellen, neked csak nem tetszik mások szabadsága. arról meg hazudozol, hogy a liberalizmus korlátoz, mert továbbra is ti rekesztetek ki embereket vallás, bőrszín, származás, nemi identitás, szexuális orientáció alapján, és ti ezt tettekben, üldözésben, pénzelvonásban is megteszitek.

Orbán a cigányok szegregációja esetén nem akar pénzt adni, bírósági ítélet ellenére, mert egy kirekesztő náci fasz.

Orbán a tranzitzónában jogtalanul bánt menekültekkel, mert kirekesztő, náci fasz. közben kopt meg venezuelai menekülteket saját maga csempészett be Magyarországra, terroristáknak adott állampapír alapon állampolgárságot. meg Gruevszkijt is becsempészte, pedig elítélt bűnöző. tehát neki nem a bevándorlókkal van baja, hanem ő a saját kis migránsait akarja behozni, akiket származás, vallás, komaság, pénz szerint válogat.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:39:17

@ulpius66: "LÁSD BUDAPEST......

AMELY TARLÓS ALATT MINDÉG TÖBBET KAPOTT A KORMÁNYTÓL, MINT AMENNYIT BEFIZETETT, MOST TÖBBET FIZET BE MINT AMENNYIT KAP!!!!!

MOST TÖRTÉNIK A "KIEGYENSÚLYOZÁS"!!!!!!!"

EZT CSAK AZ OLYAN RETARDÁLT NÁCIK NEVEZIK KIEGYENSÚLYOZÁSNAK, MINT TE.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:40:30

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:41:39

@arthurthedent: csak, hogy tisztában legyél a milliárdok fogalmával:

1) Mészáros milliárdokat vett ki osztalék formájában
2) Mészárostól milliárdokkal többért vettük vissza az erőművet
3) a csuti geci még hazudott is, mert amikor árbecslésről kamuzott, akkor már rég megvolt a szerződés

CSALTOK, LOPTOK, HAZUDTOK, PZSICHOPATA, MONGOLFIDIÓTA SELEJTEK VAGYTOK

nepszava.hu/3084625_orban-loditott-a-matrai-eromurol
Válasz erre 

2020.07.13. 10:43:01

@arthurthedent: ""a Fidesz szavazók között több a maximum 8 általánost végzett, mint a szír menekültek között. "

Huhh, ez a mondat sem azt jelenti, amit te kiolvasol belőle. :D Ez bizony nem azt jelenti, hogy a szíreknek magasabb az iskolai végzettségük, hanem azt, hogy alacsonyabb."

Jelenti a faszt. Tanulj már meg egy egyszerű mondatot felfogni, te mongolFidióta, náci selejt!
Válasz erre 

2020.07.13. 10:44:13

@arthurthedent: "Hogy mást ne mondjak a véleménnyilvánítás szabadsága igen fontos lépés volt, ti meg ezerrel dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek."

HAZUDSZ, ti dolgoztok rajta, hogy megszüntessétek, a ti csicskásaitok dobták ki Hadházyéket, a ti náci kormányotok vitt be egy csomó embert pánikkeltésért.

Orbán csicska rendőrsége egy csomó embert vegzált, az ügyészség és bíróság ezen esetek legtöbbjét alaptalannak ítélte meg.

index.hu/belfold/2020/06/15/remhirterjesztes_kozveszellyel_fenyegetes_ugyeszseg_birosag/

Kizárólag csak a saját véleményeteket vagytok képesek elviselni, mindenki mást betiltanátok. Az elmúlt évtizedekben egyetlen párt követelte politikai párt betiltását magyarországon, az pedig az szdsz volt.

Egész európában divattá vált megszégyeníteni, kirekeszteni, sőt börtönbe zárni azokat, akik a liberális politikai erők bizonyos nézetei ellen beszélnek. Ezt bizony a mai liberálisok erőltetik, szóval ne legyél olyan büszke a liberalizmus eredményeire, közük nincs ahhoz, amit te művelsz
Válasz erre 

2020.07.13. 10:45:34

@FILTOL: Hazug Mongolfidióta patkány vagy.

Az Orbán qrmány megemelte a szolidaritási adót, és elvonta a gépjárműadót.

Budapest 30 milliárddal többet kell, hogy befizessen, és országosan 87 milliárd a gépjárműadó, amit Orbán ellopott.

Utána meg cinikusan ugat a köcsög, hogy Karácsony miért nem újítja fel a Lánchidat, amelyet Tarlós sok cikluson át nem újított fel, pedig tőle nem lopott annyit Orbán.

Cinikus köcsög fasz Orbán is, meg te is.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:46:44

@VT Man: A diktátorok sokszor meg szoktak bukni. Tarlós bukott, Orbán készülődik.
Válasz erre 

2020.07.13. 10:47:54

@FILTOL: honnan a faszomból tudná egy olyan mongolFidióta selejt, mint te, hogy mi volt 4500 évvel ezelőtt Baktriában?!
Válasz erre 

arthurthedent 2020.07.13. 12:01:00

Matyi egy szkript. Beakadt. :)
Válasz erre 

sync 2020.11.28. 18:48:14

Budapestet minden rendszer preferálta, mert a főváros tud kormányt buktatni.
Válasz erre 

chrisred 2020.11.29. 05:19:26

@sync: A főváros mindig kevesebb mandátumot adott, mint amennyi a lakosságaránya, és sokkal nehezebb szavazatokat vásárolni egy városban, mint vidéken.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard