Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Szijjártó jachtozik, mert megérdemli

Szijjártó jachtozik, mert megérdemli

Elért eddigi csúcspontjára a kormány cinizmusa azzal az állítással, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralása Magyarország negyedik leggazdagabb emberének jachtján magánügy. A kormánytagok rongyrázása finoman szólva sem elszigetelt jelenség a magyar közéletben, ám a munka hősének nevezni azt, aki egy ismert NER lovag vendégeként múlatja az időt Horvátországban, az lényegében a magyar választók szembeköpése. Többször leírtuk már, hogy, de újra megismételjük, hogy mindenki értse: Ha valaki a kormány tagja, az nem kiváltság, hanem szolgálat a magyar emberek megbízásából.

atlatszo.jpg

Fotó: Átlátszó.hu

"Magyarországon az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A luxuskormányzás helyett valóban az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség." - nyilatkozta 13 évvel ezelőtt, természetesen még ellenzéki politikusként Szijjártó Péter. Aki tisztában volt a Fidesz vezetőinek szavahihetőségével, akkor sem vehette komolyan ezt a hangzatos kijelentést, de most, hogy egy heti 60 millió forintért bérelhető luxusjachton tölti szabadságát az azóta külügyminiszterségig menetelő egykori pártszóvivő, mindenki beláthatja, hogy Szijjártó nem csupán nagyot mert álmodni, de mondani is nagyokat szokott.

Az, hogy minisztériuma azzal söpri le az asztalról a nyaralás körüli etikai aggályokat, hogy Szijjártó nyaralása magánügy, mindent elárul a kormány szemléletéről, ahogy az ország népére tekint. Egyáltalán nem magánügy ugyanis, ha egy kormányzati pénzekkel kitömött oligarcha látja vendégül luxusjachtján a kormány egyik tagját. Nyilvánvalóvá teszi ugyanis, hogy Szijj László eddigi és megelőlegezett szívességek fejében nyújt luxusszolgáltatást egy közszolgának. Nem kell nagyon elmélyülnünk a büntetőtörvénykönyvben ahhoz, hogy az esetre érvényesnek véljük a megvesztegetés kategóriáját, mint ahogy meg is büntetnek rendőröket és hivatalnokokat, amikor pénzért vagy más szolgáltatásért cserébe intéznek el ügyeket a kuncsaftoknak.

A NER kirakatemberei teljesen elszakadtak a magyar valóságtól, így ha hivalkodnak a vagyonukkal (mint például Lázár János) nem értik, miért vált ki ez dühöt a választók tömegeiből.

A korrupciógyanú persze nem először merül fel az Orbán-kormány tagjai esetében. Maga Orbán is elfogadott magánrepülős szolgáltatásokat kormányzati megrendelésekkel kitömött vállalkozótól, de ne feledkezzünk meg Rogán Antal helikopteres kalandjáról, no és Semjén Zsolt svédországi vadászatáról, melyek mögött olyan pénzemberek álltak, akik cserébe kormányzati szívességeket vártak el. Ha nem lenne mit aprítania a tejbe a Fidesz politikusainak, azt mondanánk, hogy ez úgymond fizetésen kívüli juttatás, ám, mint vagyonnyilatkozatukból tudjuk, ezek az emberek igen jó anyagi helyzetben vannak, így nyilván ki tudnák csengetni egy horvátországi nyaralás árát, mégis elfogadják olyan oligarchák meghívásait, akik így a lekötelezettjükként kezelik az adott kormánytagokat.

Persze, ezeken kívül is rengeteg gond van azzal, hogy a magyar külügyminiszter úgy rázza a rongyot, mintha nem ő nyilatkozta volna 2007-ben, hogy plebejus kormányzásra van szükség. Épp az ilyen lebukások erősítik a magyar választókban azt a hitet, hogy a politikus mindig azt mondja, amit a nép hallani akar, és mindig azt teszi, amiről a nép nem akar hallani. A NER kirakatemberei teljesen elszakadtak a magyar valóságtól, így ha hivalkodnak a vagyonukkal (mint például Lázár János) nem értik, miért vált ki ez dühöt a választók tömegeiből.

24_hu_116.jpg

Fotó:24.hu

Mivel azonban az Orbán-kormány inkább bosszút áll azokon a médiumokon, melyek lebuktatják őket ahelyett, hogy visszafogottabban dőzsölnének a tagjai, semmi sem tartja vissza Szijjártót és barátait, hogy belehazudjanak az emberek szemébe. Mivel szinte minden lepattan a Fidesz élcsapatának tagjairól, egyelőre nem látszik az, mi késztetné visszafogottabb viselkedésre a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetését. Addig is Szijjártó Péter élvezi a nyarat az Adrián, és úgy gondolja, hogy megérdemli azt a luxust, amit az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó biztosít számára. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elég nagy a bendőd, ne hagyj a sült ökörből egy falatot se, mert hátha holnap koldusok jelennek meg a sátradban, és kellemetlen lenne előttük lakmározni.”

989 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Szijjártó jachtozik, mert megérdemli Tovább
Facebook Tetszik
0
989 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr8816171340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.20. 17:23:28

Ez van, nem csak a ballib politikusok pihennek.
Válasz erre 

ulpius66 2020.08.20. 18:58:29

A liberál-fasiszta SoroSS elvtársnak van pénze a paparazzikat megfizetni!
(gondolom a kormány minden tagját követi egy-két paparazzi, hogy "komoly" képeket készítsen.....sőt tavaly még Orbán Ráhelt is követte egy a külföldi útjára....)
Válasz erre 

ulpius66 2020.08.20. 19:02:14

A Patásra jut egy egész hadsereg, hogy valami dehonesztáló képet készítsen róla!

Persze a paparazzi is egy szakma!

Gondolom jövedelmező szakma.....egy-egy ilyen kép milliókat érhet.

Előkerül egy kép, amelyről ezer blogban megjelenhet valami egetverő baromság.
(érdekes módon ebben az esetben nem tüntetik fel a kép készítőjét.......)
Válasz erre 

Gyurikutya 2020.08.20. 22:27:16

@MAXVAL bircaman közíró: Milyen éleslátás, hogy nem csak a ballib politikusok pihennek, és milyen jellemző fideSSes terelés, hogy nem a lényegről beszél! "Az igazat mondd, ne csak a valódit." (József Attila)
Válasz erre 

kewcheg 2020.08.20. 23:42:10

Én azt mondom, megérdemli, hisz fiatal életét áldozza arra hogy Mao.-nak jobb legyen.Inkabb az zavar, hogy neki magának saját yahtya hogy hogy nincs? Most ez így olyan méltatlan, paparazzik elöl bujkálni, futamodni mint egy rossz kisgyerek ha roszat tesz. Saját yaht esetében ilyen nincs, hisz jóhet a paparazzo, bekaphattja...sajátomban ülök, nincs miért titkolózni.
Válasz erre 

2020.08.20. 23:51:14

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.20. 23:52:12

2020.08.20. 23:53:22

2020.08.20. 23:54:32

2020.08.20. 23:55:55

2020.08.20. 23:56:32

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.20. 23:57:30

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.20. 23:58:44

2020.08.21. 00:00:07

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:01:38

2020.08.21. 00:02:49

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:04:14

2020.08.21. 00:05:35

2020.08.21. 00:06:42

2020.08.21. 00:08:09

2020.08.21. 00:09:22

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:10:33

2020.08.21. 00:11:54

2020.08.21. 00:13:20

2020.08.21. 00:14:27

2020.08.21. 00:15:59

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:17:09

2020.08.21. 00:18:28

2020.08.21. 00:19:39

2020.08.21. 00:20:53

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:22:20

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:23:26

2020.08.21. 00:24:46

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:26:20

2020.08.21. 00:27:55

2020.08.21. 00:29:07

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:30:30

2020.08.21. 00:31:43

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:33:05

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:34:13

2020.08.21. 00:35:45

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:37:12

2020.08.21. 00:38:45

2020.08.21. 00:39:58

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:41:27

2020.08.21. 00:42:40

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:43:57

2020.08.21. 00:45:21

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 00:46:51

GyMasa 2020.08.21. 01:33:48

@Tamerlane:
Ja, az a 6 milliárd HUF az anno 2 km Strabag-os autópálya ára volt...
Válasz erre 

GyMasa 2020.08.21. 01:37:16

@Tamerlane:
Bazmeg, most tényleg ennyire szarul áll a szeka, hogy erre avan szükség a kommentszám növeléshez???
Mert, ha tényleg ez a helyzet, akkor kurvára nagy bajban vagytok...
Válasz erre 

GyMasa 2020.08.21. 01:42:30

De, most komolyan:
TÉnyleg kíváncsi vagyok, hogy ki az az ember, akit a mai ellenzék alkalmasnak tart egy lehetséges miniszterelnöki pozícióra!
És, ezt most halálosan komolyan kérdezem, mert az eddigi közvéleménykutatásom eddig nem nem tudott produkálni semmilyen nevet, aki erre alkalmas lett volna.
Szerintem, 2018-ban BOtka tökjó jelölt lehetett volna, mert megvolt neki a 30 éves politikai tapasztalata, a 25+ éves városvezetési tapasztalata, meg a balos értékrendeje.
TÖkre kár, hogy az mszp szúrta hátba...
Ezen kívül, nekem csak Puzsér jut eszembe, mint értékelhető jelölt...
Válasz erre 

Sir Galahad 2020.08.21. 02:05:42

@GyMasa: Ez a sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@sz a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaival, szóval semmi köze a Szekához. Szegény Gendermatyinak nincs normális magánélete, ez az egyetlen szórakozása.
Válasz erre 

apro_marosan_petergabor 2020.08.21. 03:41:23

Ahogyan OV 45 óta a legjobb minisztrelnök,úgy Szijjártó a legjobb külügyminiszter.
Egyrészt érthetően és egyértelműen kiáll minden forumon a magyar érdekekért, másrészt komoly érdemei vannak a magyar gazdaság talprállításában a szadesz-maszop éra után, illetve sokat tett Magyarország iparosításáért, külgazdasági kapcsolatainak felvirágoztatásáért. Igen aktív volta pándimiával (járvány) kapcsolatos akkor hiány eszközök beszerzéséért is.
A libero-bolsevik csapat nemigen képes másra, mint az irígység faktorra játszani.
zavarja őket a NER is, pedig az arról szól, hogyan kell az egyéni érdeket a közösségi érdek felvirágoztatásának szolgálatába állítani.
Sok magyar nyaral Horvátországban, most a külügyminiszter is ezt teszi. Akik a külügyben dolgoznak határozottan állítják nagyon sokat dolgozik s ezt elvárja mukatársaitól is - most pihent.
Bár a maszop-szadesz rablóbanda idején tapasztaltunk volna hasonlókat - 2010-re nem kerültünk volna államcsőd közeli helyzetbe, nem kellett volna 800.000 munkahelyet teremteni.
Válasz erre 

2020.08.21. 03:59:40

@Gyurikutya:
Éleslátás csodája: Vidnyányszky életművész úr a jó merániak igazságáról beszél nekünk! "A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen, hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe. "Ciceró 2000 éve
Válasz erre 

n3spr3ss0 2020.08.21. 04:45:16

Szijjártó, Rogánnal együtt 2006, 2007, 2008-ban mást sem csinált, mint azt leste, hogy Gyurcsány hol, mit csinál, hova megy. Állandóan a háza előtt ólálkodtak, kamerával, mikrofonnal, még az is téma volt, hányszor megy wc-re. Medence a házban, és a bankár kormány minden napos téma volt szófosó részéről a parlamentben.
Válasz erre 

Indriq 2020.08.21. 05:24:50

Ez színtiszta korrupció, és amúgy nem magánügy hogy hol nyaral egy köztisztviselő. (Pont az ilyesmi miatt)
Persze a szijjgyártó gyereknél szerintem ovi a viccesebb. A világegyetem legjobb politikusa családjának minden tagja pénzügyi zseni (apja, veje, lánya, tesója, felesége), de ő alig tudott valami vagyont összeszedni....
Válasz erre 

Mickey Pearce 2020.08.21. 06:35:09

@Indriq: Orbán politikával foglalkozik és az azért kapott jövedelméből él. A rokonai meg üzleti dolgokkal foglalkoznak és annak megfelelően jutnak jövedelemhez. Te is legyél vállakozó, sokkal érdekesebb mint Soros-ügynökként faszságokat kommentelni :)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 06:39:31

@Tamerlane:

Minden vagyon az emberek pénzéből származik, buta troll.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.21. 06:40:52

@Indriq:
Nemhogy köztisztviselő esetén nem mindegy, akinek az átláthatósága egy normális nemzetnél minimum. De ha rólam megy egy levél az adóhatóságnak, hogy néhány százmillás házikóm van, meg 30-40 milla egy rövid nyaralásom, szerintem igen hamar bekéretnek egy beszélgetésre.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 06:40:59

@Tamerlane: Te degenerált fasz, amikor egy ballib politikus "dolgozik", az per def maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl Szingapúr) ezeket tárgyalás nélkül bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy anyád nem volt balliberális, mert akkor biztosan elment volna veled abortuszra, az a ballib érték.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 06:42:38

@BiG74 Bodri: Ha rólad megy egy levél az adóhatóságnak, hogy a barátod tulajdonába álló hajón nyaralsz, akkor az adóhatóság szerinted mit fog csinálni??
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.21. 06:48:17

@Mickey Pearce:
Ez ökörség. Csak igen jelentős agymosással rendelkezők mondanak ilyet.
Orbáni brancsban a leghülyébb is jól menő vállalkozó. Ez a pénzes csapat nem a vállalkozása miatt sikeres, hanem mert orbán miatt bármit megtehet, mindig dőlni fognak a közpénz milliárdjai hozzájuk.
Ha lehet ekkorát ne hazudj, akkor amikor vérfideszesek is vigyorogva ismerik el, hogy igen lopnak.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.21. 06:50:00

@GyMasa: Ez nem a szeka, hanem az idióta brendel matyi.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.21. 06:51:04

@apro_marosan_petergabor: És ennek mi köze a korrupcióhoz? Amellett hogy hazugságok tömege amit írsz.
Válasz erre 

Indriq 2020.08.21. 06:54:55

@Mickey Pearce: egyrészt soros-ügynökként is egesz jól keresek (bár yachtra nem telik).
Másrészt az ovi klán miért csak 2010 után lett ekkora zseni a gazdaságban?
(Tudom, vagy tilos elismerned vagy nem fogod fel az összefüggést, úgyhogy maradj a sorosozásnál)
@Rodney_2: a probléma ott van, hogy nem csak a barátja, hanem az üzlettársa is ( az államé amit ezeķ a barmok irányítanak)
Válasz erre 

Indriq 2020.08.21. 07:02:43

@ulpius66: tetszik, hogy az zavar, hogy lebukott és nem az hogy "kenőajándékot" kapott.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.21. 07:02:54

@Rodney_2:
Ez attól függ mi van a levélben, felvethető-e az eltitkolt finanszírozás lehetősége. Ráadásul nálam, nem közszereplő emberkénél jóval tágabb a határ, mint egy miniszternél, akinek azért kellene adnia a tisztességre. Tudom fideszeseknél ez nehezen érthető, hogy az állami csecsen menő vállalkozóvá lett emberke, és az állami csecset markolászó köztisztviselő között miért nem beszélünk barátságról százmilliárdok árnyékában.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 07:04:40

@Indriq: Ha Soros-ügynök vagy, akkor mindíg hazudsz :) Ennyi. Az emberiség legalja :) Tisztességes, túlélésre játszó társadalmakban az ilyeneket a nép veri agyon az utcán.
Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon.
Az meg csak hab a tortán hogy "ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói. Persze Soros-ügynökként neked az a KPI, hogy hetente hány Pride-ot szerveznek, illetve hány millió muszlimniggert telepítenek be, de mások meg nem ez alapján mérik a teljesítményüket.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 07:08:34

@BiG74 Bodri: Soros, migráncs :)))
Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 07:08:57

@Gyurikutya:

A lényeget mondtam.
Válasz erre 

Indriq 2020.08.21. 07:11:02

@Rodney_2: ha te mondod, hogy ezek a legjobbak, akkor nyugodt éjszakám lesz, egy Nobel-díjas közgazdász csak nem téved :)
Amúgy jahhh, a yacht tulajdonosnak tökmindegy hol nyaral a kretén. Viszont a kreténnek nem. Az ő óhajait kell keresnie a másiknak..... ajánlhatnék egy definicióy korrupcióról, de tartok tőle kubaszov azonnal kicsapna ha elolvasnád :)
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 07:14:34

@Indriq: Na szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben? Szálasi? Rákosi? Kádár? Antall? Horn? Elkúró? Legyél komoly, annyira alacsony a mérce, hogy ezek simán viszik (ettől még volna hova fejlődni és lophatnának kevesebbet)
Válasz erre 

Ekrü 2020.08.21. 07:29:16

Most komolyan az a baj,hogy Horvátországban nyaralt egy jachton?Ennyire pitiánerek már nem lehettek...:)))) Nem a Bahamákra ment,nem is a Karibi szigetekre.Keres ő annyit miniszterként,hogy egy adriai nyaralást simán kifizet,akár egy jachton is.Ahogy az ellenzéki képviselők is.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 07:39:32

@apro_marosan_petergabor: Ahogyan OV 45 óta a legjobb minisztrelnök,úgy Szijjártó a legjobb külügyminiszter.
Egyrészt érthetően és egyértelműen kiáll minden forumon a magyar érdekekért, másrészt komoly érdemei vannak a magyar gazdaság talprállításában a szadesz-maszop éra után, illetve sokat tett Magyarország iparosításáért, külgazdasági kapcsolatainak felvirágoztatásáért. Igen aktív volta pándimiával (járvány) kapcsolatos akkor hiány eszközök beszerzéséért is.
A libero-bolsevik csapat nemigen képes másra, mint az irígység faktorra játszani.
zavarja őket a NER is, pedig az arról szól, hogyan kell az egyéni érdeket a közösségi érdek felvirágoztatásának szolgálatába állítani.
Sok magyar nyaral Horvátországban, most a külügyminiszter is ezt teszi. Akik a külügyben dolgoznak határozottan állítják nagyon sokat dolgozik s ezt elvárja mukatársaitól is - most pihent.
Bár a maszop-szadesz rablóbanda idején tapasztaltunk volna hasonlókat - 2010-re nem kerültünk volna államcsőd közeli helyzetbe, nem kellett volna 800.000 munkahelyet teremteni.

A fentiek iróniának szánva? Egyébkánt STahanov elvtárs ha megfigyelted akkor is dolgozik amikor pihen. Végül is a következő építéseket egyeztetni Is munka.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 07:40:33

@MAXVAL bircaman közíró: Ez van, nem csak a ballib politikusok pihennek.

Mondanám, hogy ügyes mentés de nem az.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 07:41:46

@Mickey Pearce: "Orbán politikával foglalkozik és az azért kapott jövedelméből él. "

Ez a mondat változtatás nélkül igaz volt Ceausescura is.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 07:42:10

@ulpius66: A liberál-fasiszta SoroSS elvtársnak van pénze a paparazzikat megfizetni!
(gondolom a kormány minden tagját követi egy-két paparazzi, hogy "komoly" képeket készítsen.....sőt tavaly még Orbán Ráhelt is követte egy a külföldi útjára....)

Tehát nem az arcod ragyás, hanem a tükör hazudik.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 07:43:35

@MAXVAL bircaman közíró: Ja, a rablógyilkosságból származó is.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 07:44:06

@white999:

Nem mentés, hanem tényközlés.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 07:44:51

@chrisred:

Így igaz.

Tehát a ballib mítosz, mely szerint a liberális milliárdosok tisztességesek nem felel meg a valóságnak.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 07:47:01

@Rodney_2: Mindegyik egy kisebb klikk érdekében kormányzott, ha az emberek éppen jobban éltek, mint az elmúlt nyolcvan évben átlagosan, akkor az nem a kormányzati teljesítmény miatt volt, hanem annak ellenére.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 07:47:36

@Mickey Pearce: Orbán politikával foglalkozik és az azért kapott jövedelméből él. A rokonai meg üzleti dolgokkal foglalkoznak és annak megfelelően jutnak jövedelemhez. Te is legyél vállakozó, sokkal érdekesebb mint Soros-ügynökként faszságokat kommentelni :)

Ilyen kommentnél mindig azon gondolkodom, hogy maga a szerző is hisz benne egyáltalán vagy sem. Ha nem ok, ha igen akkor az súlyos mentális problémákat vethetet fel.
Válasz erre 

Sancho12 2020.08.21. 07:50:50

@white999: Amennyibe ajándékba kapta korrupció,ha fizetett érte adó csalás.Csak tud 60 millióba kerül egy hét.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 07:50:54

@MAXVAL bircaman közíró: A két mondat közt nincs logikai kapcsolat. Az a döntő, hogy az emberek saját akaratukból származtatják át a pénzt más számára, vagy külső kényszer miatt. A liberális gondolkodás szerint egy személyben te vagy felelős a vagyonodért, ha elvesztegeted, a te problémád. Az illiberálisok szerint annyi közöd van a vagyonodhoz, amennyit a hatalom jónak lát.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 07:54:46

@MAXVAL bircaman közíró: Nem mentés, hanem tényközlés.
Ez esetben javaslom Micimackó komment szekciót evidenciák közlésére, ott talán meg van értéke a megállapításnak. Olyat nem szoktunk egy témától írni, hogy a víz nedves, a piros az piros színű stb. Főleg korunk nagy gondolkodójától egy valódi közírótól többet vár az ember. Haverok sokkal aktívabbak voltak a témában. Megtudtuk, hogy a lesifotósok a hibásak és azt is hogy Orbán szegény, csak mindenki más gazdag a családból de a kettőnek semmi köze egymáshoz. Na valami ilyesmit kellene kiszenvedni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 07:55:38

@chrisred:

A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 07:56:11

@white999:

Orbán nem szegény, hanem gazdag. Sose mondta senki, hogy szegény lenne.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 07:57:06

@MAXVAL bircaman közíró: Egy most Szíjj luxusjachtjára is vonatkozik?
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 07:58:50

@Sancho12:Amennyibe ajándékba kapta korrupció,ha fizetett érte adó csalás.Csak tud 60 millióba kerül egy hét.

+ Ha dolgozott komoly nemzetbiztonsági kockázat, hiszen a fecsa szerint más külügyminiszterekkel egyeztetett. Védet vonal? Magánhajón. Máskor is így csinálja? Más külügy mit szólna hozzá, már ha egy másodpercig is komolyan vették volna a dolgozott kifejezést.
Válasz erre 

2020.08.21. 07:59:05

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:00:20

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:01:12

@chrisred:

Nincs adat, hogy az övé lenne.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:01:28

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:01:57

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:02:50

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 08:03:24

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán nem szegény, hanem gazdag. Sose mondta senki, hogy szegény lenne.
Igaz Magyarországon miniszterelnöki fizetéssel már gazdagnak számít valaki egy átlagemberhez képest de hanyatló irányát vesztett nyugaton ez inkább egy szakmunkás fizetése. A hanyatló nyugat normája szerint is gazdag egyébként. A vagyona alapján és nem a keresete alapján. Ebben igazad van. Más kérdés, hogy mit szól hozzá az adóhatóság.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:03:58

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:05:27

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:06:05

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:06:50

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

Dinkainka 2020.08.21. 08:06:56

Remélem lesz róla kép a fal előtt is! Vagy egy fáról lógva!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:08:14

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:08:21

@white999:

Mint minden vezető politikus, Orbán is részt vett a 90-es évek lopási hullámában, amikor sokan - elsősorbak ballibek - nagy összegeket szedtek össze.

Lásd, Horn Gyula élete összes jövedelme is kevés lett volna a villájához.

Orbán vagyona (beleértve: ami a felesége nevén van) nagyjából 1 milliárd Ft.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 08:08:51

@white999: Ha a nerkommunikációban elhangzik két állítás, általában ellentmondásban vannak egymással. Egyrészt ugye magánügy, hogy a külügyminiszter hol nyaral. Másrészt ő nyaralás közben is dolgozott, vagyis közügyekkel foglalkozott.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:08:56

@Tamerlane:

Előbb mész te az elmegyógyintézetbe...
Válasz erre 

2020.08.21. 08:09:27

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:11:32

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 08:12:18

@Ekrü: Most komolyan az a baj,hogy Horvátországban nyaralt egy jachton?Ennyire pitiánerek már nem lehettek...:)))) Nem a Bahamákra ment,nem is a Karibi szigetekre.Keres ő annyit miniszterként,hogy egy adriai nyaralást simán kifizet,akár egy jachton is.Ahogy az ellenzéki képviselők is.
Nem nem az a baj. Sokan sok helyen leírták, hogy ezzel mi a baj ha már önerőből nem megy kitalálni. Az hogy a kommenteddel itt tartasz azt jelenti vagy nem szoktál olvasni, vagy nem érted amit írnak. Az hogy troll lennél fel sem merült bennem.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:12:47

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:13:45

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:14:52

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:16:18

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:17:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 08:18:59

@MAXVAL bircaman közíró: Mint minden vezető politikus, Orbán is részt vett a 90-es évek lopási hullámában, amikor sokan - elsősorbak ballibek - nagy összegeket szedtek össze.

Lásd, Horn Gyula élete összes jövedelme is kevés lett volna a villájához.

Orbán vagyona (beleértve: ami a felesége nevén van) nagyjából 1 milliárd Ft

Vannak ezzel így páran, csak azok nem állnak ki minden nap hogy Ők az igazság és az erkölcs felkent papja és a keresztény értékrend magyarországi hitbizományának egyetlen kezelői. Természetesen az ellen oldali felekkel szemben, akik lopnak. Némi logikai bukfenc azért van a storyban.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 08:19:46

@MAXVAL bircaman közíró: "Orbán vagyona (beleértve: ami a felesége nevén van) nagyjából 1 milliárd Ft."

Ennél csak a mostani építkezés a birtokukon nagyobb értékű.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.21. 08:20:08

@Rodney_2:
De, értjük a nert. Baráti-családi brancs szétlopja az országot, konkrétan megállás nélkül. Ebben az a barátság, hogy a hatalmi főúr oszt lóvét a közösből azoknak, akik cserébe ebből a pénzből mindent elkövetnek, hogy a főúr hatalmon maradjon, bármekkora ökörséget is talál éppen ki. Igaz barátok ezek egytől-egyig!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:20:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:21:16

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 08:21:40

@Rodney_2: Az meg csak hab a tortán hogy "ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói.

Erre valami adat?
Válasz erre 

2020.08.21. 08:21:46

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:22:47

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.08.21. 08:23:09

Szíjjártó nem korrupt aki lekartellezik a gazdasagi maffiával (az APJA se volt az!!) hanem rendesen kifizette azt a 100 ezer euró bérleti díjat amit minden más magyar kisember is kfizet ha kedve szottyan luxusyachtozni az Adrián és csak azt próbálta ki, hogy működne-e egy tengeri menekülési útvonal Oroszországba ha Orbanisztánban is rájönne a nép, hogy az Elmúttnyócévben az illib vezír elcsalta a választásokat.

A kísérlet sikerült, a menekülési útvonal működik, igaz Orbán Csányi magánrepülégépel hónapokkal hamarabb érne Moszkvába mint Szíjártó. Viszont a tengeren Szíjártónak nem kell fosnia, hogy útközben egy ruszki BUK rakéta "véletlenül" kilövi.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:24:27

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:25:40

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:25:44

@white999:

Sose beszéltem egy ballib politikus ellen se anyagi helyzete miatt, szóval ezt ne nekem mondd. A politikához pénz kell, ez van, valahonnan meg kell szerezni.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:26:46

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:27:28

@chrisred:

Nem tudom, nem követem az ilyesmit, sose érdekelt.

A röhej, hogy azok a ballibek beszélnek ilyesmiról, amik sokkal jobban érintettek mindebben.

Az igazi nagy lopás a 80-as évek végén, 90-es évek elején volt, s 90+ %-ban ballibek a kedvezményezettek.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:27:32

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:28:12

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:28:42

@Tamerlane:

Igen, tudom, Soros a nap 25 órájában dolgozott, spórolt, így összejött a 20 milliárd dollárja. Bárki meg tudja csinálni, csak sokat kell dolgozni.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:28:58

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:29:42

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:30:24

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:30:58

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:31:30

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

Sancho12 2020.08.21. 08:31:50

@MAXVAL bircaman közíró: Te kretén,hogy jön ide a Soros???
Válasz erre 

2020.08.21. 08:32:23

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 08:32:48

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a ballibek csinálták, akkor meg a fideszes politikusok háborodtak fel rajta. Egyik kutya, a másik eb. Két betörő között nem tesz erkölcsi különbséget, hogy melyik volt sikeresebb.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:33:48

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:34:23

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 08:34:55

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:36:00

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

Az EU a népek börtöne 2020.08.21. 08:36:30

Ez az Index ami megszűnt, beszántotta az Orbán kormány?
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.08.21. 08:37:03

@apro_marosan_petergabor: "Ahogyan OV 45 óta a legjobb minisztrelnök,úgy Szijjártó a legjobb külügyminiszter. "

hahaha, látom megjött A NAP HÜYÉJE!

Fidióta ez is, mi más is lehetne???
Válasz erre 

2020.08.21. 08:37:20

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

Ekrü 2020.08.21. 08:37:35

@white999:
"Nem nem az a baj."-Dehogynem az a baj...Már a cím is így szól "Szijjártó JACHTOZIK".A pitiáner blogíró esete aki az irigységre apellál.
Amúgy meg nem lehetnek neki barátai?Vagy csak kizárólag csóró barátai lehetnek?Aki sokat dolgozik annak a barátai is a munkatársakból,ügyfélkörből kerül ki.Ezek szerint ha engem az egyik ügyfelem akivel évek óta baráti kapcsolatom van meghív a nyaralójába a Balatonra akkor én korrupciót követek el?Ne viccelj már....
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 08:37:54

@Az EU a népek börtöne: Nem, ez a független Origo.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:37:57

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:38:35

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:39:04

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:40:44

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: ne gyere ilyen szarkasztikus mesékkel, mert a mongolFidióta elmebetegek beveszik, azok pont ilyen deliriumos mesékkel jönnek maguktól is, ne add alájuk a lovat!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:42:10

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 08:42:36

@Ekrü: "Ezek szerint ha engem az egyik ügyfelem akivel évek óta baráti kapcsolatom van meghív a nyaralójába a Balatonra akkor én korrupciót követek el?"

Ha közfeladatot látsz el, és az ügyfeleiddel a közmegbízatásod során kerültél kapcsolatba, akkor feltétlenül. A köztisztviselőkre külön szabályok vonatkoznak, hogy a feladatellátásuk során nekik felajánlott ajándékokat kötelesek bejelenteni. Nem hogy elfogadni nem szabad, már az ajánlat ténye se maradhat magánügy.
Válasz erre 

Sancho12 2020.08.21. 08:42:50

@Ekrü: Ezek szerint ha engem az egyik ügyfelem akivel évek óta baráti kapcsolatom van meghív a nyaralójába a Balatonra akkor én korrupciót követek el?Ne viccelj már....
Amennyibe politikus vagy akkor korrupció.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:43:18

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: ne gyere ilyen szarkasztikus mesékkel, mert a mongolFidióta elmebetegek beveszik, azok pont ilyen deliriumos mesékkel jönnek maguktól is, ne add alájuk a lovat!

maxval beveszi, és azzal jön, hogy Szijjártó tényleg kifizette a 60 millió forintot, és 6000 évig fog dolgozni, hogy letörlessze a kölcsönt.

ezek vannak olyan elmebetegek, ezeknek nem szabad szatírát írni, ezek hülyék ahhoz, hogy felfogják!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:44:45

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:45:22

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 08:46:17

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.08.21. 08:46:21

@Rodney_2: "Ha rólad megy egy levél az adóhatóságnak, hogy a barátod tulajdonába álló hajón nyaralsz, akkor az adóhatóság szerinted mit fog csinálni?? "

köszönjük te nulla IQ-s illiberált majom, hogy beismerted, hogy Szargyártó és a NER maffiózó HAVEROK! Eddig is tudtuk, de ez egy fontos vallomás volt!
Válasz erre 

Ekrü 2020.08.21. 08:47:02

@Tamerlane:
1.Miért nem dolgozott?Dehogynem.Inkább becsülendő,hogy valaki még a nyaralása alatt is az e-mailek küldözgetésével foglalkozik.Számtalan vállalkozó van ebben az országban akik bizony szintén úgy nyaralnak,hogy közben telefonon/emailen bonyolítják az üzletüket.
2.Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?Nem a Karib-szigetekről beszélünk.Arról nem is beszélve,hogy mekkora lúzerség lemaffiózni valakit csak azért mert van egy jachtja ami ráadásul nem a Bahamákon van hanem az Adrián.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:47:07

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:48:40

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:49:50

@Sancho12:

A leggazdagabb magyar ember, s kb. 50-szor gazdagabb a leggazdagabb Mo-on élő embernél.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:50:00

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:51:09

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:52:00

@chrisred:

Nyilván ez így van. Ezért nem szabad komolyan venni a korrupciós vádakat.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:52:07

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.08.21. 08:52:08

@Ekrü:

te mint a Kádár rendszerből megmaradt gyári gépszalagos proletariátus fogalmad sincs arról, hogy a piacgazdasagban minden MAGÁN és ÁLLAMI cégben előírás, hogy mekkora maximális értékü ajándékot fogadhat el a kuncsafttól. Ennek az értéke 10 ezer forint körül van átlagban. Efelett a cég úgy tekinti, hogy az ajándék kísérlet az alkalmazottjának a megkenésére.

Ha most neked ezek után nem sikerül összerakni a Szargyártó Petyád korrupciós indexét, akkor küldök neked egy 8 éves gyereket, aki ezt helyetted kiszámolja.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:52:57

@Tamerlane:

Igen, a tőzsde a vagyon gyártója, csak be kell menni és ömlik rád az égből a pénz.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:53:43

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:53:49

@Tamerlane:

Mészáros semmit se lopott eleve.

Azért utálják a ballibek, mert magyar, szemben a ballibek nyugati gazdáival.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:54:29

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:54:43

@Tamerlane:

A gazdaság, a pénzügyek liberális kezekben volt akkor is. Antall nem csinált tisztogatást.
Válasz erre 

Ekrü 2020.08.21. 08:54:58

@chrisred: @Sancho12:
"Amennyibe politikus vagy akkor korrupció. "
Ez marhaság.Ezzel gyakorlatilag azt mondjátok,hogy egy politikus nem barátkozhat senkivel,nem járhat társaságba és nem fogadhatja el senki meghívását.A korrupció az,amikor valakit nem megérdemelt előnyhöz juttatok némi anyagi szolgáltatás ellenében.A hangsúly a "nem megérdemelt-en" van.Van bizonyítékotok arra,hogy az itt szereplő jacht tulajdonos nem megérdemelt előnyhöz jutott?Mert ha nincs akkor csak szimplán irigyek vagytok és ráadásul rágalmaztok.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:55:10

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 08:55:13

@MAXVAL bircaman közíró: A korrupciós vádakat csak a korrupt rendszerekben nem veszik komolyan.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 08:56:18

@chrisred:

A kapitalizmus eleve egy korrupt rendszer. Csak a nagyurak az egyik lopást elvezték "vállalkozásnak".
Válasz erre 

2020.08.21. 08:56:35

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:57:44

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 08:58:56

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:00:02

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 09:00:12

@Ekrü: Az általam leírtakban ilyen mondatot nem találsz. Amit leírtam, a korrupció lehetőségét megelőző védelmi rendszer, a szabályok megsértése fegyelmi felelősségrevonással járhat, aminek akár hivatalvesztés is lehet a következménye. A korrupció már bűncselekmény.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:01:04

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

Ekrü 2020.08.21. 09:01:33

@Tamerlane:
"Nincs rá igazolás,"-Ja,csak az elküldött e-mailek.Szerinted az mi?
Ami pedig a 60 milliót illeti,mart ugye ha a HVG írta akkor már igaz is,nemde?Pont úgy mint a Bajai videó...:))))))
Válasz erre 

2020.08.21. 09:01:40

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 09:02:39

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:04:05

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:05:37

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:06:57

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

Ekrü 2020.08.21. 09:08:12

@chrisred:
" Az általam leírtakban ilyen mondatot nem találsz. "Tehát nem tudsz arról,hogy Szijjártó korrupciót követett el,csak ugye sejteted,burkoltan rágalmazól.
"Amit leírtam, a korrupció lehetőségét megelőző védelmi rendszer, "-Mutasd már meg nekem azt a törvényt ami kimondja,hogy politikus nem vehet részt baráti nyaraláson illetve csakis kizárólag olyan barátai lehetnek akik nála rosszabb anyagi körülmények között élnek.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:08:19

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:09:32

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:10:41

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:12:04

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:13:13

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

Wildhunt 2020.08.21. 09:14:03

@chrisred: meg Obamára. Mit akarsz ezzel mondani?
Válasz erre 

chrisred 2020.08.21. 09:14:05

@Ekrü: Nem tudsz olvasni? Azt írtam, ajándékot fogadott el, amit nem szabad.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:14:23

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:15:30

chrisred 2020.08.21. 09:15:56

@Wildhunt: Rá nem, mert más foglalkozása is volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:16:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 09:18:00

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:19:26

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:20:54

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:22:23

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:23:51

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:25:24

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

Emmett Brown 2020.08.21. 09:27:28

@Ekrü: Bezosnak van egy 400 millió dolláros jachtja, amit heti 4 millió dolcsiért lehet bérelni.

Ez alapján egy 6 milliárdos hajóért a heti 60 milla abszolút reális.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:29:40

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:30:58

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.21. 09:31:40

@MAXVAL bircaman közíró: "A kapitalizmus eleve egy korrupt rendszer. Csak a nagyurak az egyik lopást elvezték "vállalkozásnak"."

Látom a szovjet iskola kommunista elvei mély nyomot hagytak benned. Ennél mélyebb nyomot csak a gőzfürdőben hagynak a seggedben.
Válasz erre 

Emmett Brown 2020.08.21. 09:32:21

@Ekrü: majd a vagyonnyilatkozatából kiderül xD
Válasz erre 

2020.08.21. 09:35:14

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:36:29

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:37:36

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

Világít a torony 2020.08.21. 09:38:36

Tragikusan megalázó, ahogyan a Fidesz agyhalottjai védik és magyarázzák a védhetetlent, a megmagyarázhatatlant.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:38:55

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:40:08

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:41:18

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:42:39

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 09:44:05

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

gázóra ellenőr 2020.08.21. 09:44:12

Többen írjatok ide! nagyon unom matyit.

support@blog.hu

"Tisztelt blog.hu csapata!

A politikai posztokat Brendel Mátyás elönti a kommentjeivel.
Most éppen a szeka.blog.hu blogot cseszi szét a Tamerlane  nickjével.
Sok ember már nem is kommentel, mert Brendel Matyi mindet beszélgetést, vitát szétrombol.
Szerintem ez árt önöknek."
Válasz erre 

2020.08.21. 09:45:21

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 09:46:43

2020.08.21. 09:48:03

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:49:17

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:50:37

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

jegybankrabló 2020.08.21. 09:51:16

@gázóra ellenőr: Jó ötlet! Írok én is. Ezt a faszt végleg eltüntethetnék már a blog.hu-ról!
Válasz erre 

2020.08.21. 09:52:13

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:53:28

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 09:54:53

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:56:16

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.08.21. 09:57:16

@Világít a torony: Védi a fene. A többség pont leszarja. Kóka is helikopterezett mialatt Gyurcsány elkúrta az országot.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:57:52

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 09:59:09

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:00:25

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:01:53

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:03:15

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 10:04:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.08.21. 10:05:22

@white999: Orbán vagyona 1 Mrd?! Itt a helyi TSZ-elnök ilyen értékben “privatizált” földeket, minden gyerekének, unokájának a nevére íratott legalább 300 hektárt.
Csak abban az időben tömeges munkanélküliség volt és csődközeli helyzet.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:05:51

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:07:25

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:08:48

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:09:55

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:10:40

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:11:16

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:12:27

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:13:43

2020.08.21. 10:14:58

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:16:14

2020.08.21. 10:17:46

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:19:18

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 10:19:46

@Tamerlane: Te egy elmebeteg roncs vagy, senkit nem érdekel a véleményed. Egy nulla vagy.
Mindenhez hülye vagy már, mert szétcseszted az agyad a migráncsfaszszopással. Gondolom drogozol is mint liberális érték.
A magyar GDP visszaesés jobb mint az euró zóna átlaga. Adat ugyanabban a táblázatban te idióta.
A nagyon fejlett Nyugat már egy migránstanya ahol muszlimniggerek kergetik a rendőröket, azok meg letérdelnek előttük, de a niggerek azért megverik őket (láttam Londonban saját szemmel, pofázhatsz bármit). Franciaország, UK, Benelux, Németo, Svédo. egy generáció múlva úgy fog kinézni mint Afrika (már sok helyen most is úgy néz ki) és ezért hála a mindent elcsesző degenrált ballib politikusoknak.
Az hogy többször küldesz el egy választ, csak annak a jele hogy elmebeteg genetikai selejt vagy, hiába hiszed azt hogy "smart guy" vagy. Te vagy a fórum idiótája, mindenki rajtad röhög, hogy az elmebeteg Matyika megint elszabadult. Persze nem veszed észre mert elmebeteg vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:20:50

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:22:10

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.21. 10:23:08

@Világít a torony:
A fideszes azért fideszes, mert szerinte ezek a dolgok rendben vannak. Kezdem azt hinni, hogy az illiberális az valójában a totális erkölcstelen hazug tolvajok világnézete, csak így jobban hangzik.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:23:19

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:24:38

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:25:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:26:52

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:28:13

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:29:44

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:31:15

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:32:36

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:33:45

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:35:17

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:36:37

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:37:52

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:39:14

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:40:27

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:41:55

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:43:26

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 10:44:51

@Tamerlane: "Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy."

Látod te egy idióta genetikai selejt vagy, mert nem értesz semmit. A Szijj egy ugyanolyan "kiemelt" oligarcha mint a Mészáros, ők az Orbántól függnek. Ha nem akarja hogy Szijjártó nála nyaraljon, akkor nem nyaral ott és nincs semmi. Simonka és Voldemort a saját szakállukra loptak és szerveztek maffiát, lebuktak, le is csukták őket, Orbán nem védte meg őket. Ők olyanok mint az összes mai ellenzéki politikus aki amikor hatalmon volt és lesz akkor összevissza lop csal hazudik és korrupciós pénzeket szed be. Szijj vagy Lölö nem fizet 10 vagy 20%-okat amikor megnyer egy tendert mint a ballibeknél szokás, mert ők a kiemelt "nemzeti vállalkozók" akik megnyerik a tendereket mert olyan okosak :))) Ezért jogállamban le sem lehet őket csukni, mert nem csinálnak semmi törvénybe ütközőt. Ami törvénybe ütköző, azt a tenderkiírók oldalán követik el amikor ügyesen mindíg őket hirdetik ki győztesenek, de ezért ők direktben nem kapnak semmit a tender nyertesétől. Ki van ez találva (mellesleg az ilyemit nem is korrupciónak hívják, ez a state capture)
Úgysem érted, mert elmebeteg vagy. Ahogy azt sem érted hogy nem is vagyok fideszes, még sosem szavaztam rájuk mert nem elég jobboldaliak :))) Majd ha felveszik a programjukba a hozzád hasonló elmebeteg buzeráns hazaárulók kasztrálását és átnevelőtáborba zárását, akkor esetleg :))) Nácizz nyugodtan, az nekünk dicséret :))) Nálunk a legnagyobb sértés a "ballib", ami te vagy :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 10:44:52

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:46:05

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:47:19

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 10:48:31

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 10:49:32

@Tamerlane: Már válaszoltam neked hogy a -14,5% GDP visszaesés az adott időszakra, jobb mint az euro zóna átlagteljesítménye, vagyis az Orbán rendszer jobban teljesít mint az euro zóna átlaga. Ezek a számok. Ezen mit nem lehet érteni te elmebeteg selejt, mi?? Csak küldöd a baromságaidat 100-szor mert azt hiszed hogy ez az ész fokmérője, pedig ezzel csak az idiótizmusodat bizonyítod. Mindíg ha egynél többször küldesz el egy kommentet, kiírod magadra hogy egy elmebeteg vagy :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 10:49:43

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:50:50

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

Andy73 2020.08.21. 10:51:32

Te hol nyaraltal, Alfi? Egyébként kezdesz fejlődni, hogy tudsz másról is írni, nem csak Orbánrol. Igen, a kormányzás és a politika valóban szolgálat. És a boszme szolgálatból továbbra sem kérünk. Igaz, hogy egy idő után már ő sem erőltette a dolgot, hiszen ki sem töltötte a ciklusát. Amikor kezdett nehezedni a szolgálat, bedobta a törülközőt. Bár így is elég sokáig várt vele, hiszen már évek óta padlón volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:52:14

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:53:45

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:54:51

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:56:25

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 10:57:35

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 10:59:05

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:00:28

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:01:56

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:03:09

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:04:22

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:05:40

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:06:55

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

Emmett Brown 2020.08.21. 11:07:09

@Rodney_2: most tényleg azzal érvelsz a korrupció ellen, hogy azért nincs, mert már a következő szintre lett emelve a dolog?
Válasz erre 

2020.08.21. 11:08:30

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:10:00

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 11:11:31

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:12:42

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:14:03

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:15:33

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:16:58

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:18:08

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:19:35

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

fkv.115 2020.08.21. 11:19:57

Elmondhatjuk hogy ezek az igazi zsidók, nem az izraeliek!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:20:50

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:22:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:23:27

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:25:01

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:26:26

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:27:32

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:29:03

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:30:25

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:31:52

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 11:32:34

@Emmett Brown: Én nem érvelek a korrupció ellen, csak a ballibeknek nincsen agyuk és azt olvassák amit szerenének és nem azt ami oda van írva.
A NER egy limitált state capture szituáció, ez elég nyilvánvaló. A korrupció az amikor lehet lefizetéssel bizniszekhez jutni (MSZP vagy Simonka, etc). a state capture nem így működik. Ennyi. A Szijj pont annyi üzletet nyer akkor is ha ott nyaral a Szijjártó a hajóján, meg akkor is ha nem.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:33:17

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:34:30

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:35:45

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

laci_52 2020.08.21. 11:36:08

Meghívta a haverja a jachtjára nyaralni. És akkor mi van? Lehet továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:37:00

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:38:28

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:39:53

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:41:03

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:42:16

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:43:36

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:44:55

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:46:08

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:47:30

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:48:47

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:49:59

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:51:12

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:52:36

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:54:04

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.08.21. 11:55:00

szijjártó azért nyaralt a barátjával a barátja jahttyán mert ott beszélték meg a libsik kiírtásáról szóló haditervet. közben ovi fegyvereket adott el az isis-nek
Válasz erre 

2020.08.21. 11:55:20

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:56:31

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 11:58:02

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 11:59:22

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

Kedélyes Paraszt 2020.08.21. 11:59:33

ezt a fax makszit meg a masik segget, azt a tammerlajt nem lehet levaltani?
Válasz erre 

2020.08.21. 12:00:37

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:02:08

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:03:32

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 12:04:23

@Emmett Brown: még egy dolog (Orbán repülővel megy meccsre)
Képzeld el hogy te egy tisztakezű politikus vagy, én meg egy gazdag vállalkozó. Jóban vagyunk és megbeszéljük hogy együtt megyünk megnézni egy meccset Budapesten. Én beülök a Bentleybe amit sofőr vezet, te meg jössz mellettem biciklin mert neked arra tellik. Ha beülsz mellém, mert ugyanoda megyünk, akkor az korrupció? Ki kellene számláznom neked az utat mint egy luxustaxi? Szerinted ez normális?? :))) Ha az USA MINDENKORI ELNÖKE (igen, a ballib ikon Maki is) kitalálja hogy elmegy valahova nyaralni vagy meccset nézni, akkor az Air Force One viszi állami pénzen és ezt mindenki normálisnak tartja (a védelem miatt). Nálunk ugyanez korrupció és fasiszta diktatúra. Ha nálunk úgy lenne mint az USA-ban, akkor az Orbán vinné közpénzből meccsre az oligarcha haverjait állami gépen. Ugye milyen vicces??
Arról nem beszélve, hogy ha Orbán egy Magyarország méretű cég vezérigazgatója lenne, akkor annyi pénzt keresne legálisan, hogy lenne saját repülője, hajója, kastélyai, stb. Ez a nagy probléma általában a politikusi korrupcióval (Nyugaton is) hogy a felelősség és a hozzá rendelt pénzek amik fölött diszponálnak, nem állnak arányban a legálisan megszerezhető jövedelemmel. Pl néhány éve botrány volt a spanyoloknál mert kiderült hogy a kormány minden tagja egy feketekasszából "jövedelemkiegészítést" kap :))) Azért lenne jó, ha a politikusokat rendesen meg lehetne fizetni mint a versenyszférában, mert akkor nem csak a selejtje menne politikusnak. Ezt kellene megoldani valahogy. Nézd meg az egyesített ellenzéket. Egy normális ember nincs köztük akire rá lehetne bízni egy nemzeti trafikot. Ha bezárnák őket egy üres szobába két tömör vasgolyóval, az egyiket elvesztenék, a másikat elrontanák. Itt tartunk sajnos :( De a proli söpredék (lásd még választók) miatt nem lehet rendes fizetést adni a politikusoknak, így marad a maszatolás, kontraszelekció és komplett idióta politikus garnitúrák. Meg a Fletó, aki ügyesen összelopta magát még idejében, ebből tud pártot finanszírozni magának :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 12:05:06

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

birkamenet 2020.08.21. 12:06:13

@Rodney_2: "A magyar GDP visszaesés jobb mint az euró zóna átlaga"

Te szerencsételn matematikai idióta, a szándékod ellenére ezzel pont azt ismerted el, hogy az EU-ban a 3. legnagyobb magyar GDP zuhanás tényleg magasabb érték mint 24 egyéb tagállamé!
Na látod, nem ártott volna az átalános oskolából a 3. osztályban nem kizuhannod, hanem az 5-6-ik osztályig valahogy kiszenvedni.
Ja, akkor meg túl magas lenne az IQ-d, nem kapnál bértroll állást fidiótáéknál.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:06:23

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:07:38

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:08:56

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 12:09:42

@Tamerlane: Mivel te munkanélküli másodalkoholista degenerált buzeráns vagy, el sem tudod képzelni hogy milyen az amikor valakinek felelős állása van. Annak mindíg dolgoznia kell amikor történik valami. A külügyminiszternek akkor is reagánia kell a világ eseményeire, ha éppen szabadságon van (mindegy hogy kirándul a hegyekben vagy a beachen fetreng). De ez ugyanígy van egy cég felsővezetője esetén. Sajnos megtapasztaltam ezt az életet, nagyon stresszes és nagyon elhasználja az embert. De te ezt úgysem érted mert elmebeteg genetikai selejt vagy akinek az volt a legkomolyabb munkája, hogy egyszerre kellett két migránsfaszt tömni a szájába :)
Válasz erre 

2020.08.21. 12:10:08

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:11:42

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:12:54

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 12:13:53

@Tamerlane: "Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is." Nem is gondoltuk rólad hogy lenne valami tisztességes munkád és ne parazitaként élősködnél a társadalmon :))) A Szijjártóval már nem is állítlak párhuzamba aki szintén strandol de ő közben legalább dolgozik :))) Hogy te milyen degenrált selejt vagy az teljesen elképesztő. Fel kellene etetni téged a malacokkal hogy valami hasznod is legyen. A malacokból meg lehetne csinálni disznószendvicset a kedvenc muszlim migráncsaidnak. Az lenne a szép egyesülés :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 12:14:14

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

birkamenet 2020.08.21. 12:14:32

@Rodney_2: "A nagyon fejlett Nyugat már egy migránstanya ahol muszlimniggerek kergetik a rendőröket, azok meg letérdelnek előttük, de a niggerek azért megverik őket (láttam Londonban saját szemmel,"

Jól van kreténke, ezt a hazudozásodat mintegy másfél hónappal ezelőtt ugyanígy elsütötted, de akkor még linkelted a fotót. Amiböl kiderült, hogy te a BLM tüntetésről hazudoztál össze egy jó fideSS-eset, a képről kiderült, hogy a tüntetők nagy része nem is fekete, a rendőr pedig szolidaritásból térdelt le, a megverésből meg annyi iagz, hogy annak te voltál az alanya, amikor anyád a tészagyúrórúddal verte a hátadat amikor
megtudta, hogy a gyereke egy kretén hazudozós fideSS bértroll lett.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:15:49

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:17:15

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 12:18:32

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

birkamenet 2020.08.21. 12:18:55

@Rodney_2:

Ki és milyen munkára alkalmazna téged, ha a fideSS holnap kirúgna a bértroll állásodból?????
Max. Orbán alkalmazna sorfalnak a sortüznél. Te funkcionális analfabéta illibbant még kitüntetésnek is vennéd az új állásodat.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:19:56

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

HaD 2020.08.21. 12:21:18

Semmilyen jobb meg baloldali kormány itt nincs és nem is Volt...ez a banda a magyar(?) elit(?) arra lett kitalálva az mszmp kb-ben(ruszki intelmek alapján) hogy hogyan játszák el a "rendszerváltásnak" nevezett hazaárulást. Találtak olyan mindenra elszánt kiéhezett gazembereket akiket összeszedtek népi kollégiumban(lásd még 50-es évek) majd ezeket megfelelö információval és védelemmel ellátva "forradalmároknak" álcázva odatették a magyarnak mint az új világ letéteményeseit. ìgy jött kövér meg gyurcsány egy helyröl( mszmp ifi kutatók)meg orbáncék a bibóból matócsi meg a privatizációs elökészítöböl. Stb...stb...ha megnézzük a banda családfáját simán le lehet követni hogy vérkomcsi retye rutya mind...de jobb esetben is mindenre kapható senkik voltak. Ezek vezényelték le hogy az ország hogyan kerüljön a nyugat érdekkörébe és azóta is az a szerepük hogy vezessék meg a 10 milló magyart mint fogyasztót meg az ötöt mint rabszolgát...ezért kaptak szabadrablási jogot....30 éve döl a zs a nyugati ipari kereskedelmi szolgáltató és banki szektorba....az országban valamire való nemzeti vagyon nem halmozódott fel. Egyik kormány alatt Sem....a stadionok még annyira Sem valók semmire mint a gyurcsány féle duplán árazott sztrádák...ezeken lehet legalább fuvarozni. Az hogy milyen technikával lopják ki a nyugat zsoldját szinte teljesen mellékes....kaphatnák Luxemburgon keresztül direktbe valami off-shore számlára is...talán így annyi hogy még ezt is megdézsmálják a nyugati stróman cégek. valszeg itt is kilopott 10 Forint 100.ba kerül az ejunak meg az országnak. Ennek a kis györi zsidónak a nyaralása meg oly másodlagos mint hogy mosott e fogat reggel a macskám:)...a közbeszerzések ha rendben vannak akkor mi a gond...ha meg nincsenek akkor hol az az ellenzék vagy az a hivatal aki ezt kifogásolta...sehol. nem így lett egyik sem kiatlálva...Sem az mindenkori ellenzéknek nevezett tettestárs sem a hivatal....még megtalálnák a strabagot vagy az ajudit vagy valamelyik osztrák bankot a végén;).....az látszik a most regnáló tetveken hogy soha sem akartak nemzetben gondolkodni....most is azon rinyálnak hogy kelet e vagy nyugat....minek???? olyan hogy magyar érdek az fel sem merül??...persze látják ök jól hogy a szétlopott 3o év meg az elötte ruszki kézre játszott 50-et piszok nehéz lenne önálló nemzeti vagyonnal bepótolni....olyan nincs. ìgy aztán jön ez a hova is tartozzunk(egyeseknek úgy tünik a nemi identitásukon is el kell elmélkedni:)) meg a Közép Europa-i szövetséghez tartozni....meg a jó anyjukhoz. Lengyel zászlós hajó....miért nem Magyar...ha már ekkora májerek vagyunk?!? Van valszeg a háttérben egy szétzüllesztö feladatuk is vagy a ruszkiktól vagy a kínaiaktól....na ez a mi kis "elitünk"....és benne tövig ez a szígyígyártó...mint borkai a rosszlányban:)
Válasz erre 

2020.08.21. 12:21:31

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:22:55

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:24:01

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:25:14

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:26:20

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 12:27:37

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:28:52

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:30:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:31:32

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:33:03

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:34:20

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:35:43

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:36:59

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:38:16

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:39:40

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:41:01

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:42:23

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:43:44

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:44:51

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:46:09

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:47:20

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 12:53:59

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 12:54:56

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:01:31

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:05:25

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:06:14

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:10:07

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:11:32

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:12:54

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:14:29

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:15:50

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:16:58

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:18:21

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 13:19:55

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:21:10

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:22:38

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:23:57

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:25:11

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:26:38

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 13:27:51

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:29:18

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 13:30:38

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:32:02

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 13:33:08

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:34:18

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:35:34

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:36:58

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:38:33

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:40:07

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:41:31

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:42:57

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:46:20

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:47:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:49:09

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:50:37

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:51:59

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:53:11

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:54:33

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:55:41

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 13:57:10

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 13:58:36

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:00:10

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:01:17

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:02:40

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:04:04

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 14:04:12

@Tamerlane: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))
Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? Mi lehet nálad szánalmasabb?? Egy önjáró szardarab seggluk funkcióval :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 14:05:25

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

Sir Galahad 2020.08.21. 14:06:02

@Tamerlane: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 14:06:50

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:08:20

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 14:08:33

@Sir Galahad: Az anyja jól van, mert a Matyi gyerek jó fiú és kötelességből minden nap jól megbassza. Egyébként a migránsfarkot szereti a seggében érezni, de egy fiú mit meg nem tesz az anyja jólléte érdekében. Aztán délután megy a strandra hogy nagyfarkú strandolókat bámuljon :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 14:09:10

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:09:50

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:10:30

2020.08.21. 14:11:06

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 14:12:38

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:13:31

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 14:13:42

@HaD: Azért lengyel zászlóshajó mert sokkal nagyobb ország, nagyobb piac és gyártókapacitás. Több szavazat, nagyobb befolyás + a földrajzi helyzete miatt is stratégiailag fontosabb más K-Európai országoknál. Szerencse, hogy ott is fasiszta diktatúra van :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 14:15:21

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.21. 14:15:27

@Rodney_2:

Korábban Franciaországban dolgoztam, ahol egy melegklubban voltam felszolgáló. Kirúgtak, mert képtelen voltam megjegyezni a rendeléseket, meg többször is trágárkodtam a vendégekkel: aki nem nézett ki eléggé melegnek, azt lefasisztáztam. Emellett elhagyott az arab barátom.

Tavaly hazaköltöztem. Először munkanélküli voltam, majd egy DK-s haverom munkát szerzett nekem a Teszkóban. Sajnos a DK-ból közben kizártak, mert kurvaanyázva orbánista ügynöknek mondtam Gyurcsánynét, de a munkahelyem megvan: most is ott vagyok heti 20 órás munkarendben, hatalmas értéket állítok elő, hiszen ha nem lennék én, piszkosak lennének a polcok az én részlegemben, az állateledel osztályon. Nemrég emelték meg a béremet havi bruttó 120 ezerre, nagyon elégedett vagyok.

Azért is jó a heti 20 órás munkarend, mert hetente így 3-4 napom szabad, akkor megyek melegbárba, meg meztelenül strandolok a Népligetben, meg szaunázom az Angyal utcai klubban, ott sok a fiatal srác, vannak egyetemisták is, ők nemcsak a seggemel törődnek, hanem növelik műveltségemet is, pl. a múlt héten tudtam meg, hogy a Föld nem lapos.

Ha időm engedi, egy ateista civil szervezetben is fellépek, ahol ordítva szidom a vallásos embereket. De az utóbbi időben ezt kezdem elhagyogolni, mert az a gyanúm, hogy az ateista civilek egy része orbánista.
Válasz erre 

sZulamith 2020.08.21. 14:15:44

Egyetértek a címmel. Ha valaki a kormányban sokat dolgozik az Szijjártó Péter.Tőle nem sajnálom a fizetés emelést, Szinte munkamániás, de legalább eredménnyel.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:16:42

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:18:09

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:19:43

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.21. 14:19:50

@Sir Galahad:

Az anyám sajnos fasiszta, szóval megszakítottam vele minden kapcsolatot. Honnan tudom, hogy fasiszta? Hát onnan, hogy amikor megkérdeztem őt a 2018-as választások előtt utálja-e Orbánt, 2 másodpercig habozott, míg igent mondott. Szerintem az anyám Orbán ügynöke, akit direkt kiképeztek, hogy megfigyeljen engem.
Válasz erre 

kewcheg 2020.08.21. 14:21:16

Sajnálom nevezettet.Olyan kár volt egy szép karriert ilennel tönkretenni.A fotón is latszik, hogy Péter nem nyugodtan, hátradőlve kok...öö..télozik, hanem feszülten tekinget ki a nagyvilágba, még a mellette ülő öregemberrevagy öregasszonyra se tud koncentralni hogy az mit mond.Plusz...pechje volt, mert ha a yaht olyan részén van, ami lentrol gumicsonakból nem låtszik, akkor nincs sztori sem....Ebbol az a tanulság hogy a jövőben ovatosabban kell mégjobban csinalni.Az alapkoncepcio jo volt, magángép a yahtig, azaz kilenc és felmillio magyar nem tudja hol van, hova megy Péter, csak az a pár, aki leszervezi az utat.Nem is derült volna ki senmi.Viszont a paparazzonak rohadt mákja volt...Peter pedig peches.Na mindegy, legkozelebb okosabban.most ez kiderült, de lehet ezt okosabban.tapasztalat az egész.Persze a legegyszerűbb Szoboszlón a termálmedencében nyaralni, de ezen a poszton már nem lehet megtenni....
Válasz erre 

2020.08.21. 14:21:18

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 14:21:56

@Tamerlane: Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.

Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? Te degenerált szardarab :))) Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. Ehhez képest Hitler teljesen normális volt :))) Esetleg Drezda terrorbombázásához vagy a japánok leatomozásához lehetne hasonlítani, ennél nagyobb szörnyűségek nem történtek a történelemben (ennyit Nürnbergről, ahol a háborús bűnös győztesek kivégezték a háborús bűnös veszteseket, pl Katynról hallottál? Sztálint felakasztottál Nürnbergben? Naugye. )

Neked érveket fölösleges mondani, mert elmebeteg vagy. Csak azért írok neked mert vicces ahogy reagálsz. Egy szardarabba oltott chatbot, mesterséges unintelligencia :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 14:22:34

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 14:24:02

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:25:22

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:26:42

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:27:53

2020.08.21. 14:29:17

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:30:52

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:31:32

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi és egyébként is selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:32:24

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:33:30

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:34:49

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:36:11

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:37:43

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:41:27

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:42:53

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:43:59

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 14:44:40

@Tamerlane: Hitler Tamerlánhoz képest volt normális. Látszik hogy kihagytad az iskolát, PhD-vel kezdtél, majd egyből Soros-ügynök lettél és azóta terjeszted az összes pusztító, Darwin-díjas ballib ideológiát. Szerencsére megőrültél (a kognitív disszonanciát nem bírtad??) és azóta senki nem vesz komolyan, csak a lábát törli beléd
Válasz erre 

2020.08.21. 14:48:07

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:49:14

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:50:37

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 14:51:39

@Tamerlane: B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.

Én 51 éves koromban nyugdíjba mentem mert már annyi pénzt kerestem :) Ehhez képest te hol vagy? Az a legnagyobb baj veled, hogy fogalmatlan idióta vagy.
Soros hedge fund managerként keresett sok pénzt, az kb olyan a pénzintézeti szektorban mint a vadnyugaton a cowboyok. Aki ott sikeres akar lenni annak nagyon durva dolgokat kell időnként csinálni és Soros volt minden idők legsikeresebbje ebben a szakmában. A börtönt is többször úgy tudta elkerülni, hogy lefizette a megfelelő embereket és elszabotálták a jogi procedúrákat. Ez a te hősőd csak azért mert sok pénzt költ társadalomrombolásra, buzipropagandára és az ő emberei hordják neked a nagyfarkú majommigráncsokat.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:51:52

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:53:05

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:54:30

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:55:44

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:56:52

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 14:58:17

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 14:59:51

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 15:01:08

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:02:25

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:03:36

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:05:07

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:06:33

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:08:08

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:09:35

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:10:47

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:12:10

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:13:26

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:14:48

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 15:16:11

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:17:44

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:18:57

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

French Connection UK 2020.08.21. 15:19:37

A szeka megint hazudik, nem bérelhető a yacht, se hatvan milláért, se hat forintért. És ha ilyen apróságban kényszer nélkül is hazudnak, mennyi hazugság lehet a többi mondatban?:)
Válasz erre 

2020.08.21. 15:20:07

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:21:42

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:23:01

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 15:24:34

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:25:55

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:27:02

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:28:23

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:29:31

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:31:02

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:32:17

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:36:34

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:37:45

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:38:56

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:40:14

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 15:41:31

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:42:37

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:43:54

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:45:12

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:46:23

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:47:34

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

szvsz 2020.08.21. 15:48:50

Most, hogy a fél kormány kiluxusjachtozta magából a harácsolás fáradalmait az Adrián, jöhetnek a déli irányú szigorítások, elvégre veszély van, a népet meg kell óvni!
Válasz erre 

2020.08.21. 15:49:02

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

szvsz 2020.08.21. 15:50:19

@Tamerlane: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:50:21

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

Tomiko 2020.08.21. 15:53:51

Akkor ez lesz az új rend? Ha jól értem munkaidőben lehet csak korrumpálódni? Ha valaki szabadságra megy és akkor kap vissza pénzes táskákat, vagy árut, vagy szolgáltatást, az már magánügy. Szabi alatt lehet begyűjteni a mellékest törvényesen. Szép. És ezt még le is nyilatkozzák. Gyakorlatilag egy 60 milliós táskát is átvehetett volna, ami egyenérték az adott nyaralással, de szabi alatt magánügy.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:54:23

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:55:49

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:56:57

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:58:16

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

2020.08.21. 15:59:43

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:01:11

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:02:22

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:03:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

Tzp 2020.08.21. 16:04:40

@French Connection UK:

Nem tudom, hogy ez a konkrét jacht bérelhető-e vagy sem, de nem is az a lényeg, hanem hogy mennyiért bérelhető egy ilyen jacht, mert az mutatja meg, hogy milyen értékben fogadott el Szijjártó egy - közbeszerzésen gyakran nyerő - vállalkozótól ajándékot. Ha nem ajándék, akkor meg csak bérlés kellett legyen.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:05:06

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:06:36

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:08:10

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:09:36

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

French Connection UK 2020.08.21. 16:10:11

@Tzp: de, mivel a szeka állítja, konkrétan, ezért lényeges: “ most, hogy egy heti 60 millió forintért bérelhető luxusjachton tölti szabadságát” pedig ez nem bérelhető, tehát a blog hazudik, és innen komolytalan.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:10:59

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:12:13

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:13:26

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

GyMasa 2020.08.21. 16:14:10

@Sir Galahad:
Köszi, ment a szűrőbe. Egyből elfér egy oldalon az összes komment...
Válasz erre 

2020.08.21. 16:14:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:16:29

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:17:50

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:18:58

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:20:28

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:21:46

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:23:03

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:24:09

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:25:19

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:26:33

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:27:46

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:28:54

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:30:17

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:31:42

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:32:52

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:34:25

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:35:58

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:37:15

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.21. 16:37:27

@Sir Galahad:

A magánéletem teljesen rendben van, mongol idióta szarzsák, tegnap is együtt szaunáztam 4 egyetemista sráccal az Angyal utcában!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:38:43

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:42:52

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:44:17

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:45:49

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 16:47:06

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:48:15

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:49:27

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:50:55

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:52:13

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 16:53:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 16:54:50

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:56:11

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 16:57:41

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 16:58:53

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:00:24

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:00:54

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:01:31

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:02:51

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:04:01

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:05:22

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:06:42

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

Nzoltan 2020.08.21. 17:09:22

Szíjjártó felült egy hajóra.
Nagy kaland!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:09:42

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:11:08

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:12:16

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:13:46

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:15:09

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:16:22

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:17:55

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:19:01

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:20:30

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:21:46

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:22:54

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:24:23

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:25:48

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:27:01

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 17:28:14

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:29:19

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 17:29:34

@Tamerlane: 1) Délelőtt dolgozok. DolgozoM - ikes ige, de ne zavarjon. Te belekötsz mások helyesírásába, közben egy falusi tanulatlan bunkó szintjén vagy a magyar igeragozással :)
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések. - megbeszélések, jajj istenem. Ha éppen nem basz le a főnököd??
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt. DolgozoM - ikes ige, de ne zavarjon. Te belekötsz mások helyesírásába, közben egy falusi tanulatlan bunkó szintjén vagy a magyar igeragozással :)

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni. - te maximum vazelint állítasz elő a buzitársadalom számára. Ez valóban hasznos, mert csökkenti az urológiák terhelését. Az egyetlen hasznos dolog az egész életedben. Minden más WASTE. És mivel mindenki utál, legjobb lenne a társadalomnak, ha öngyilkos lennél :))) Mivel gusztustalan degenerált állat vagy, minden hozzászólásoddal növeled a fideszre szavazók számát. Hajrá Matyi, húzzál bele :)))
Válasz erre 

2020.08.21. 17:30:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:32:08

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 17:33:18

2020.08.21. 17:34:45

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:36:19

@Rodney_2: itt ugye már nem arról vitázunk, hogy Orbán seggbebaszott-e téged, hanem azon erősködsz, hogy te még élvezed is.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:37:43

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:39:05

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:40:23

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:41:42

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:43:02

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:44:13

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:45:31

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:47:02

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:48:27

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:49:39

2020.08.21. 17:51:07

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:52:18

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:53:43

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:55:14

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:56:34

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 17:58:00

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 17:58:28

@MAXVAL bircaman közíró: Az igazi nagy lopás a 80-as évek végén, 90-es évek elején volt, s 90+ %-ban ballibek a kedvezményezettek.

Hát nem tom, a magyar zuckerberg, mintha most gazdagodott volna, aki ugye már veri Csányit mint a vak a poharat a listán. Tudom, tudom annak Vikihez semmi köze csak a végtelen eszétől lett sikeres vállalkozó. Megint sikerült egy picit sem reálisat állítani de nem baj fog ez menni csak próbálkozni kell.
Válasz erre 

2020.08.21. 17:59:23

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:00:55

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:02:17

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 18:03:39

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:04:54

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:06:25

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:07:38

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:08:45

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:09:56

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 18:10:08

@nemecsekerno_007: Orbán vagyona 1 Mrd?! Itt a helyi TSZ-elnök ilyen értékben “privatizált” földeket, minden gyerekének, unokájának a nevére íratott legalább 300 hektárt.
Csak abban az időben tömeges munkanélküliség volt és csődközeli helyzet.

Ezt ugye a birkának írtad! Az 1 milliárdot én is megalázónak kevésnek találom.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:11:27

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:12:37

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:14:05

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 18:14:34

@Rodney_2: Már válaszoltam neked hogy a -14,5% GDP visszaesés az adott időszakra, jobb mint az euro zóna átlagteljesítménye,

Ennek azért néz utána és ha megvan a helyes eredmény, akkor sűrű me culpázások közepette kérj elnézést mindenkitől. Az ebből adódó végkövetkeztetés is így helytelen. Tudod ez van ha rossz adatot táplál be az ember. Mindenki hibázhat, van ez így.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:15:20

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:16:55

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:18:06

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

Tzp 2020.08.21. 18:19:14

@French Connection UK:

Egyrészt a szövegkörnyezetből értelmezhető úgy is, hogy nem ez bérelhető annyiért.

Másrészt teljesen lényegtelen hogy írták. A lényeg, hogy Szijjártó vállalhatatlan dolgot tett.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:19:16

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:20:51

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:22:03

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:23:18

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:24:51

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

French Connection UK 2020.08.21. 18:25:21

@Tzp: nem
Lehet úgy értelmezni, konkrétan egy bérelhetőről beszél a szerző. Másrészt ha ez nem igaz, akkor miért lenne igaz a vállalhatatlant tett?
Válasz erre 

2020.08.21. 18:25:58

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

torró 2020.08.21. 18:27:16

@Tamerlane: "Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is." Olyan szép idő van, most miért nem vagy a strandon? Miért rontod itt a levegőt te büdös paraszt? Telehányod az egész blogot az ökör bunkó fröcsögéseddel. Ha már a nick neveidet így cserélgeted, akkor a stílusodon is kellene csiszolni, mert évek óta ugyan azt a sablont használod te húgyagyú! Még a végén agyvérzést kapsz ebben a nagy gyűlöletben! Szinte a többiek nem is szólnak hozzá, vagy talán magaddal gyűlölködsz? Ez súlyos! Egyébként szerintem a többiek is tudják a többi nickedet, és szerintem ha válaszolsz el is árulod magad, mivel tavaly egy párszor belém vesztél. De szólok előre, hogy én tizenkét éve ezen a nicken vagyok itt, nehogy a hülye sablonoddal gyere elő. Politikáról meg nem is akarok veled vitatkozni, mert hülye vagy! Így egyszerűen!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:27:29

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

white999 2020.08.21. 18:29:17

@kewcheg: Sajnálom nevezettet.Olyan kár volt egy szép karriert ilennel tönkretenni.A fotón is latszik, hogy Péter nem nyugodtan, hátradőlve kok...öö..télozik, hanem feszülten tekinget ki a nagyvilágba, még a mellette ülő öregemberrevagy öregasszonyra se tud koncentralni hogy az mit mond.Plusz...pechje volt, mert ha a yaht olyan részén van, ami lentrol gumicsonakból nem låtszik, akkor nincs sztori sem....Ebbol az a tanulság hogy a jövőben ovatosabban kell mégjobban csinalni.Az alapkoncepcio jo volt, magángép a yahtig, azaz kilenc és felmillio magyar nem tudja hol van, hova megy Péter, csak az a pár, aki leszervezi az utat.Nem is derült volna ki senmi.Viszont a paparazzonak rohadt mákja volt...Peter pedig peches.Na mindegy, legkozelebb okosabban.most ez kiderült, de lehet ezt okosabban.tapasztalat az egész.Persze a legegyszerűbb Szoboszlón a termálmedencében nyaralni, de ezen a poszton már nem lehet megtenni....

Én már azt se értettem miért nem Balaton az Adria helyett. Már a főnökét is leszarja nagy jólétében. Tiborcnál már nem volt kiadó hely, vagy Lőrincnél? Esetleg valami fontos következő építkezést, pályázatot kellett egyeztetni? Az is munka ebben igaza van a külügynek.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:30:32

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:31:43

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:33:07

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:34:28

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:35:52

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:37:02

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:38:07

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:39:16

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:40:47

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:41:53

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:43:01

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 18:44:07

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:45:25

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:46:40

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 18:48:08

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:49:35

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:50:49

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

Bye Bye 2020.08.21. 18:52:31

Ahogy a megboldogult Pablo Escobar mondta van két választásotok-ezüst vagy ólom. Az ezüst elfogyott sajnos így csak ólommal tudunk szolgálni Uraságotoknak. Semmi mást nem érdemelnek ezek a Hazaárulók, népnyúzok. És minden hovatartozástol független jampinak ez jár aki esetleg fontolgatja a haza kizsigerelését a jövöben. Nekik nem jár jog semmire, mert nekünk sem adatott meg mióta nyúzza a magyart ez a despota, skizofrén csuti törpe és bandája.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:53:27

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:54:58

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:56:16

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 18:57:41

@MAXVAL bircaman közíró: "A tisztességtelen vagyont el kell venni, ennyi az egész."

pontosan, megy az egész Fidesz a börtönbe!
Válasz erre 

2020.08.21. 18:58:48

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:00:18

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:01:47

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:03:18

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:04:33

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:05:59

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 19:07:06

2020.08.21. 19:08:26

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:09:34

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:11:03

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:12:32

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:13:41

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:14:47

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:16:18

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:17:41

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:19:13

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:20:30

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:21:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha szájjal fújod az oxigén többletet jelent, de gondolom nem fújod ott ahol élvezed. :-))"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421860

1) Az, hogy nem tudsz magyarul, mert hiányzik a mondatban pár vessző, az egy elhanyagolható ahhoz képest, hogy:
2) Ezt magadnak írtad, amilyen kis nyomi vagy. Magadnak magyaráztad, hogy hol kell fújnod ahhoz, hogy élvezd.
3) Szép kis buzi coming out is egyben.

Dr. Hyperventillációs Buzi, te inkább maradj annál, hogy ott fújod, ahol élvezed, és ahol jön a "zoxigén" a pofádba! Az való neked!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.08.21. 19:23:05

@white999: A helyi TSZ elnöknek vagy Orbánnak? Az a baj, hogy az elvtársak privatizációs akcióját elbagatelizáljátok, pedig nem volt az, és az emberek többsége nem hallomásból ismeri hanem tapasztalta. Aztán ráeresztették a multikat az országra, hogy velük versenyezzen a Mari néni, mondván akkor lesz piacképes. Ezt pofátlan átbaszást sokan nem felejtették el a mostani ellenzéknek. Ha emlékszel ez a kormány vezette be azt, hogy a hipermarketekben legalább 40% magyar arunak kell lenni. Ezt meg a kormánynak nem felejtették el, már csak az ilyenek miatt is rájuk szavaznak. Azt meg leszarják, hogy az ellenzéknek most úgy kell versenyezni a Fidesszel mint nekik anno a multikkal. Szerinted érdekli őket, hogy most azok szerint nincs demokrácia akik akkor, a szerintük mintademokráciában kiszolgáltatták őket a multiknak azért, hogy a proli 30 Ft-ért vehessen zsemlét a Tescoban?!?!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:23:29

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:24:56

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:26:17

@MAXVAL bircaman közíró: Soros a tőzsdén gazdagodott meg. Én is tőzsdézek, te is tőzsdézhetsz, csak az elmegyógyintézetben nem engedik, meg nincs hozzá pénzed, mert egy selejt vagy, a KGB pénzét meg elköltöd selyemfiúkra, akik seggbebasznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:27:43

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:29:18

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:30:44

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:32:18

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:33:49

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:35:19

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:36:26

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:37:54

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:40:55

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:42:02

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:43:34

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:45:09

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:47:45

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:49:08

@Rodney_2: Te degenerált fasz, amikor egy náci politikus "dolgozik", az per definicionem maga a rombolás és károkozás, a hozzád hasonló degenerált sejthalmazok tenyésztése. Sikeresen fejlődő országokban (pl. Nyugat-Európa) ezeket tárgyalás mellett bebörtönözték, az eredmény magáért beszél :)
Kár hogy apád nem volt náci, mert akkor Nürnbergben felakasztották volna, az a náci érték.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.21. 19:49:17

@white999:

A magyar nagytőke tudatos kiépítése ez, hol a lopás?
Válasz erre 

2020.08.21. 19:50:36

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:51:43

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:53:13

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 19:54:40

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:55:47

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 19:56:46

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:01:06

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:02:41

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:03:55

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:08:15

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:09:39

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:13:53

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:16:32

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

Rodney_2 2020.08.21. 20:18:31

@white999: Igazad van, a negyedéves csökkenés tényleg szar (de az okokat is nézd, ha értesz valamit a gazdasághoz. Ez olyansmiken IS múlik, hogy ki mikor és mennyire zárta le a gazdaságot és persze részben azon hogy milyen szerkezetű a gazdaság. )

www.portfolio.hu/gazdasag/20200814/hirtelen-a-ranglista-masik-vegen-talalta-magat-magyarorszag-kevesen-zuhantak-nalunk-nagyobbat-europaban-444906

Az éves összehasonlítás az ahol a magyar adat éppen az EU átlag felett van. A második ábra a cikkben, nem az első (valahol láttam egy másik grafikont ahol nem EU átlag volt hanem Euro zóna átlag, a franc tudja már hol volt, most ezt a cikket találtam :) )
Hosszabb távon nem Magyarország szívja meg, hanem mások. Ez elég nyilvánvaló ha ismered az okokat amik a GDP csökkenést eredményezték a különböző országokban. Azért is megy a hiszti a mentőcsomagról Brüsszelben, mert jó néhány Euro zóna ország összeomlana anélkül. Tudod a PIGS országok már eddig is az ECB lélegeztetőgépén voltak 2010 óta és most nyilván véletlenül a COVID válságot is sikerült jól elbaszniuk (Olasz, Spanyol, degenerált baloldali kormányok :))) ). Vagy nézd meg a UK-t. Annyira elkúrták az egészet hogy hihetetlen, mert az elején a nyájimmunitásra akartak játszani + az érdekes kultúrájú közösségekben nem törődnek a járványügyi előírásokkal. A UK csődbe ment márciusban és csak a Bank of England mentette meg őket pénznyomtatással. Ehhez képest igenis kurva jól állunk :) Ennek inkább örülnöd kéne.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:20:24

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:22:49

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:24:06

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:25:33

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:26:42

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:28:00

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:32:12

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:33:45

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:34:53

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 20:36:04

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:37:25

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:38:51

@GyMasa: a köcsög Orbánéknál senki sem épít drágább autópályákat, mert senki nem lop annyit, mint Orbánék.

valasz.hu/itthon/egy-km-netto-35-milliardert-az-alfoldon-minden-korabbinal-dragabban-epulnek-az-autopalyaink-124073
Válasz erre 

2020.08.21. 20:39:57

@MAXVAL bircaman közíró: remélem, hogy egy bolgár tolvaj a te egész vagyonodból építi fel a bolgár nagytőkét, te megérdemled, amilyen köcsög kis idióta selejt vagy
Válasz erre 

2020.08.21. 20:41:07

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2020.08.21. 20:41:57

@nemecsekerno_007: Aztán ki szállít a hipermarketekbe? 5000 mari néni, vagy néhány közép/nagygazda? Ezért aztán értelmes rájuk szavazni az ostobáknak. Na megbaszod te is a tolvaj kurva anyádat.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:42:15

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:43:40

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy akkor is, és most is jobboldali kormányok voltak, akik engedték a lopást. ennyikeh, náci fasz megint leszoptad magad!
Válasz erre 

jegybankrabló 2020.08.21. 20:43:45

@Tamerlane: Mi van? Elfáradtál te idióta?
Válasz erre 

2020.08.21. 20:46:04

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

jegybankrabló 2020.08.21. 20:46:20

Én a blog.hu nevében feljelentést tennék már ez a fasz ellen. Ez már rombolás, károkozás.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:47:13

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:48:39

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta szélsőséges, marxista faszsággal jön. nem fogja fel, hogy más az, amikor egy vállalkozó gyárt valamit, és a piacon eladja, és ezért pénzt kap, és más az, hogy Orbán megdobja Mészárost 80 milliárddal az adófizetők pénzéből, mert barát.

a mongolFidióta bolgár selejt ezt nem fogja fel. ezért lakik gumiszobában.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:49:57

@ulpius66: nem kell csalni, lopni, kurvázni, és akkor a paparazzik nem tudnak mit lefényképezni. becsületes embert hiába követnek a paparazzik. az valahogy nem újsághír, hogy Marcsi néni gürizik, meg befizeti az adót, ahelyett, hogy csal, lop, hazudik, mint Szijjártó és Szijj Lacika. és jól is van ez így, ha már ezek a büdös tolvajok lopnak, akkor az a legkisebb, hogy lefényképezik, és megjelenik a portálokon, hogy micsoda patkányok ezek.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:53:04

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:54:20

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:55:35

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 20:56:49

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:57:57

@Ekrü: a politikusoknak lehetnek barátai. de korrupciónak azt nevezik, amikor rendre csak a politikusok barátai nyernek a pályázatokon.

az elmebeteg mongolFidiótáknak ezt el kell ám magyarázni. bazdmeg, kifolyik a tejbegríz a szádból, annyira selejt vagy!
Válasz erre 

2020.08.21. 20:59:16

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:00:43

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:02:00

@Rodney_2: "Egyébként ha értenéd a NER működését és nem csak a legocskább panelekkel operálnál, akkor tudnád hogy a hajó tulajdonosa attól függetlenül kap kurva sok állami megrendelést, hogy a Szijjártó éppen ott nyaral vagy Pomázon."

Nem, kicsi faszfej patkányka, ha Szijj elutasítja Szijjártó kérését, hogy ott nyaraljon, akkor Simonka és Voldemort sorsára jut. Ezt se fogod fel, annyira elmebeteg kis selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:03:32

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:04:54

@ulpius66: nem a fényképek miatt kell hisztizni, kisköcsög,! nem kell szaros pelenkát dobni az út mellé, nem kell kurválkodni a maffia-haverokkal, nem kell a maffia-haverok jachtján nyaralni, nem kell hazudni arról, hogy dolgozik, nem kell csalni, lopni, hazudni, és akkor nincs gond a fényképekkel, te kis büdös patkány!
Válasz erre 

2020.08.21. 21:06:15

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 21:07:23

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:08:54

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:10:20

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:11:31

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:12:38

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:13:44

@Rodney_2: ""ezek a barmok" az elmúlt legalább 80 év legjobb állam irányítói."

komolyan, bazdmeg, -14,5% GDP zuhanás szerinted a legjobb. te melyik elmegyógyintézetben laksz, te totál kretén?!
Válasz erre 

2020.08.21. 21:15:01

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:16:35

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.08.21. 21:17:25

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Látom továbbra se értetek semmit.
Nem, bazd meg! Nem 5000 Mari néni szállít hanem a kis- és közepes gazdaságok. Őket ugyanúgy átbasztátok, pofátlanul. Csak szemléltetni akartam az elvet és a módszert amit alkalmaztatok a mintademokráciában.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:17:59

@Sir Galahad: Te, sz@rzsák válogatás nélkül minden fórumot szétb@szol a tonnaszámra beküldött, papagályként ismételgetett hozzászólásaiddal.

Én speciel minden délután strandolok. Munkanapokon is.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:20:32

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:21:59

@MAXVAL bircaman közíró: a ballib politikusok nem az adófizetők pénzéből lopott 6 milliárdos jachton "pihennek". amely 6 milliárdot egyébként kilopott az országból a FIdeszes oligarcha, hiszen külföldről vette a jachtot. ja, és a balliberális politikusok nem hazudják, hogy dolgoznak. vagy a jachton nem az oligarcha legközelebbi lopásán dolgoznak.
Válasz erre 

kiskutyauto 2020.08.21. 21:22:09

Fel lesz lógatva ez a parazita hazaáruló patkány is... nem kell aggódni...
Válasz erre 

2020.08.21. 21:23:20

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:25:53

@MAXVAL bircaman közíró: amikor a mongolFidióta nem érti, mi a különbség a munka és a lopás között.
Válasz erre 

Stenonis 2020.08.21. 21:26:46

@GyMasa:
Most már sokkal többe kerül.
Most is a Strabag építi az utat 2-3 milliárd/km-ért.
Csak Mészáros és a többi stróman még erre az árra rátesz 20-30% alkotmányos költséget, akarom mondani projektvezetést.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:27:20

@Mickey Pearce: Orbán rokonai csalással és lopással foglalkoznak. Orbán azzal foglalkozik, hogy ennek a rendszerét kiépítette és fenntartja, és cserébe ingyen repül, ingyen él kastélyokban, és hasonlók. csak egy mongolFidióta elmebeteg nem fogja ezt fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:28:29

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

kvadrillio 2020.08.21. 21:30:00

szijjjj.....a plebejust az alattvalókra értette, akik legfeljebb 1 pohár szódavizet szolgálhatnak fel neki, ellenőrzés után ! :) JAJJJJJJDE ROSSZ IS LESZ NEKI, HA LE KELL MONDANIA MIDEZEKRŐL ÉS A VAGYONÁT IS ELVESZIK ! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

2020.08.21. 21:30:03

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:31:36

@GyMasa: Orbánnál még Mari néni is alkalmasabb miniszterelnöki pozícióba. -14,5% GDP zuhanás. Ezt tudja Orbán.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:33:04

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:33:49

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:34:18

2020.08.21. 21:35:15

@Stenonis: pontosan. Mészáros, Tiborcz, Garancsi, Szíjj és a gazember társai kurvára semmit nem termelnek, építenek ténylegesen az országban, ezek ingyenélő, tolvaj senkik, akik semmit nem csinálnak a lopáson kívül.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:38:10

@Rodney_2: " szerinted melyik kormány volt jobb az elmúlt 80 évben?"

1990-2010 között mindegyik. igen, még Orbán I is jobb volt.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:39:30

@apro_marosan_petergabor: Orbánt a saját pártjában felakasztották, Orbanisztán -14,5% GDP zuhanást produkált, Szijjártót mindenki utálja, most kellett meghunyászkodnia, hogy hát azért mégiscsak beállunk a lengyelek mögé a sorba, miközben a geci pár hónapja volt segget nyalni Lukasenkonál.

de a mongolFidióta még mindig azt hiszi, hogy ez a kormányok legjobbika, mert hát egy elmebeteg.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:40:42

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:42:15

@Ekrü: 1) HAZUDOTT ARRÓL, HOGY HOL VAN, ÉS, HOGY DOLGOZIK, TE KIS FASZ!
2) A MAFFIA BARÁTJA JACHTJÁN VOLT INGYEN 60 MILLIÓT KAPOTT AJÁNDÉKBA. EZ KORRUPCIÓ.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:46:14

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 21:47:20

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:48:49

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon csak Fideszes náci milliárdosok vannak. börtönben a helyük!
Válasz erre 

2020.08.21. 21:50:06

@Ekrü: ja, és nem, én a barátomnak a nyaralót még csak odaadom ingyen, ha nem kerül sokba, de olyan nincs, hogy elhajókázik pár milliót a jachtommal ingyen, és nincs cserébe semmi. Szijjnek is van cserébe valami, ezt nevezik korrupciónak.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:51:22

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:52:47

@Ekrü: "Miért nem dolgozott? Dehogynem."

Nincs rá igazolás, ami igazolás lett volna, az a hazugság volt. Szijjártó HAZUDOTT. Egyébként egy külügyminiszterként nemzetbiztonsági kérdés, hogy ne a barátja jachtján dolgozzon!

"Milyen 60 millió?Nem röhögtess már.Mióta kerül az Adrián 60 millióba egy hét nyaralás egy jachton?"

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

azért vagy mongolFidióta, mert fingod nincs a világról, hót sötét és hót hülye vagy. a mongolFidióták: ti vagytok az ország selejtje.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:54:19

@GyMasa: Ma 8 milliárd HUF egy NER-es autópálya kilométere.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:55:32

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:57:04

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:58:34

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 21:59:45

@Rodney_2: "Ballibek esetében nem beszélhetünk barátságról, mert mindenki gyűlöli őket és ők is egymást :)))"

Például Salvini a kvóta mellett volt, és Orbán ellen. a lengyelek Orbán ellen vannak, ha az oroszokról van szó.

Egy kurva büdös EP pártot nem tudnak a nácik összehozni, mert szociopata selejtek.

Orbánt a saját pártjában felakasztották.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:00:51

@MAXVAL bircaman közíró: csak úgy, hogy egészen pontosan tudd. Szijj László a Benetti nevű cégnek síbolt ki 6 milliárdot külföldre a magyar adófizetők pénzéből, amikor megvette a yachtot.

hvg.hu/gazdasag/20200819_Heti_60_millioert_berelheto_egy_olyan_luxusjacht_amin_Szijjarto_utazott

te ezt nagyon nem szereted, te kis mongolFidióta, neked utálnod kellene a Fideszt, te kis bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

2020.08.21. 22:03:38

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:05:08

@MAXVAL bircaman közíró: A 90-es évek elején jobboldali kormány volt Magyarországon, te kis jobber selejt! Ha loptak, akkor jobberek felelőssége!
Válasz erre 

2020.08.21. 22:10:33

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:12:00

@Ekrü: "az elküldött e-mailek"

én nem kaptam e-mailt. btw. 80-es IQ felett lehet e-mailt időzíteni, csak mongolFidióták nem tudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:14:39

@MAXVAL bircaman közíró: remélem, hogy egy bolgár tolvaj a te egész vagyonodból építi fel a bolgár nagytőkét, te megérdemled, amilyen köcsög kis idióta selejt vagy
Válasz erre 

2020.08.21. 22:17:04

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:18:14

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:22:22

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:23:30

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:24:52

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:26:25

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:27:53

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:30:20

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 22:31:50

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:33:17

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:34:25

@MAXVAL bircaman közíró: senki nem lopott még a magyar történelemben annyit, mint Mészárosék. sosem volt még olyan, hogy az ország utolsó gázszerelője lett a leggazdagabb ember. ezt csak a mongolFidióták nem fogják fel.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:35:31

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:37:53

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:39:04

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:40:33

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:41:46

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:43:06

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:44:27

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:48:34

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:49:48

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:50:56

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:52:08

@Rodney_2: hogy világos legyen:

1) Délelőtt dolgozok.
2) Délután strandolok, ha szép az idő, és nincsenek megbeszélések.
3) Este megint dolgozok a délutáni strandolás miatt.

Továbbá:

A) Tényleges értéket állítok elő, működő valamit, amiért az emberek pénzt adnak, és amiből a fizetésemet lehet finanszírozni.
B) Többet keresek nálad, és az egész kommentelő szekciónál. Ti vagytok azok, akik zsákfalusi, ingyenélő parasztok vagytok, és a Habon-Művekből kaptok fizetést, mert ide kommenteltek. Ti vagytok a magyar társadalom selejtje.
C) Azt az IQ-dra bízom, hogy rájöjj, hogy a kommenteket hogy kapod. A legtöbb mongolFidióta erre sem tud rájönni, mert totál selejtek vagytok.

Mindenesetre az egész Habony-Műveket sikerült legyőznöm IQ-ból. Siránkoztok is miatta minden nap.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:57:27

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 22:58:51

@Rodney_2: A buzeráns te vagy, ez ugye köztudott :)))

"Az megvan, hogy egy pszichopata tömeggyilkos háborús bűnös neve alatt nyomod a degenerált ballib propagandát?? "

Reklamálj a Türk Tanácsnál és Orbánnál, te kis elmebeteg! Tamerlane nem volt rosszabb, mint mondjuk Attila, akit úgy istenít a náci szennyhordád! Vagy például a kalandozó magyaroknál.

Szánalmas, hogy érvek hiányában egy ártatlan, történelmi névválasztásba kötsz bele.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:00:23

@Sir Galahad: Anyád hogy van?
Válasz erre 

2020.08.21. 23:01:30

@Ekrü: HVG versus mongolFidióta kommenter hasból nem hiszi el. vajon melyik a hitelesebb?!
Válasz erre 

2020.08.21. 23:04:24

@Rodney_2: nemrég Karácsony bement a biciklijével az egyik barátjához egy budapesti javítóban. Az egész Fideszes szennymédia ott hörgött. De ha Orbán a barátja magánrepülőjével megy, Szijjártó Szíjj László yachtjára megy, meg ugye megfordult azon a jachton már a fél Fidesz, az nektek nem tétel.

Mert ti elmebeteg, pszichopata selejtek vagytok. Ti vagytok a magyar társadalom legalja. A selejt, a söpredék.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:05:41

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:07:05

@Rodney_2: Nem, te kis elmebeteg selejt!

1) Ha Szijjártó vagy Orbán nem csinálna semmit, vagy a helyettesük nem csinálna semmit, akkor valójában JOBB lenne a kormányzás. Ezek a köcsög idióták ugyanis csak rombolnak.

2) Egy normális cégben vagy kormányban, ahol értelmes munkát végeznek, nem úgy, mint a Fidesz maffiában, ott bárki, bármilyen felelős állásban dolgozik is, van neki helyettese, és amikor szabadságra megy, akkor el tudja látni a feladatát. Az olyan selejtes cégeknél, és kormányoknál, mint a Fidesz, elképzelhető, hogy ha Orbán vagy Szijjártó beteg, akkor leáll a lopás, ami már eleve előny volna, de az is mutatja a kormány alkalmatlanságát, hogy kézivezérelt baromság, ahol az felső szinteken tolvajok vannak, alattuk meg droidok, akik nem tudják, mit csináljanak, ha a maffiafőnök szabadságon van, beteg vagy meghal.

Ennyit tudtok, kis selejtes mongolFidióták, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:08:12

@Rodney_2: Az anyáéd nincs jól, mert minden nap seggbebabaszod, és fáj neki, de hát te egy ilyen kis köcsög pszichopata vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:10:46

@Rodney_2: tisztességes, becsületes politikus NEM ÜL BE A BARÁT BENTLEY-ÉBE, REPÜLŐBE MEG PLÁNE NEM, MERT ÉRTELMES, ÉS TUDJA, HOGY NEM ELÉG BECSÜLETESNEK LENNI, DE BECSÜLETESNEK IS KELL LÁTSZANI.

A Fidesz maffia azonban nemcsak, hogy tolvajbanda, de már ahhoz is hülyék, hogy a látszatra adjanak. Beülni Bentley-be 5 percre, és elrepülni 1 órát a repülővel, ezek között is van egy világnyi különbség, de ezt nem fogod fel, te kis elmebeteg mongolFidióta!

Most komolyan, mennyibe kerülne Orbánnak megvenni egy jegyet egy repülőre? Éhen halna a kis geci, vagy mi?!

tényleg annyira pszichopata elmebetegek vagytok, ti mongolFidióták, nektek ezeket a tök elemi dolgokat is el kell magyarázni, mert totálkáros selejtek vagytok.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:16:03

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:20:09

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:27:49

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:31:57

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:34:34

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.21. 23:37:08

2020.08.21. 23:38:15

2020.08.21. 23:39:50

2020.08.21. 23:48:47

@MAXVAL bircaman közíró: remélem, hogy egy bolgár tolvaj a te egész vagyonodból építi fel a bolgár nagytőkét, te megérdemled, amilyen köcsög kis idióta selejt vagy
Válasz erre 

2020.08.21. 23:51:29

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

jegybankrabló 2020.08.22. 05:42:57

tárgy: tönkre tett posztok

Tisztelt adminisztrátorok!

Meddig hagyják hogy ez a Brendel Mátyás nevű állat minden posztot szétbombázzon? Minden vitát lehetetlenné tesz különböző nickekkel. Most éppen a szeka blog posztját vágja tönkre vagy 500 kommentel.

Szia,

A leveledet megkaptuk és a SUPPORT-81254 ID-val láttuk el. Igyekszünk 24 órán belül válaszolni rá, addig is köszi a türelmet.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.22. 06:48:28

@Csatos náci:
Elférne éppen ő is, ha birka, meg más elfér. De tényleg minek kell egy szöveget, negyvenszer kirakni?
Válasz erre 

jegybankrabló 2020.08.22. 09:09:12

@BiG74 Bodri: Egyértelmű. Tönkre akar tenni minden vitát. Mivel minden oldalról utálják már, akkor rombol. A blog.hu helyében feljelenteném, mert ez már károkozás, hiszen egyre kevesebben kattintanak ide.
Válasz erre 

Tzp 2020.08.22. 10:33:16

@Csatos náci:

A szekán a vitát eredendően a Fidesz ügynökei teszik tönkre floodolással. Ahogy elnézem Tamerlán csak visszaüt ugyan azzal a módszerrel.
Válasz erre 

2020.08.22. 10:36:54

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.22. 10:37:59

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.22. 10:41:59

2020.08.22. 10:43:17

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.22. 10:48:53

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.22. 10:51:50

2020.08.22. 10:54:38

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:01:27

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:04:06

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:06:44

2020.08.22. 11:08:05

2020.08.22. 11:09:13

BiG74 Bodri 2020.08.22. 11:09:36

@Csatos náci:
Hát néha megértem, mert vita címszó alatt elég nevetséges propaganda megy.
Ráadásul ha kiveszed a kommentjeiből a vulgáris mocskolódást, és elveted az ismétlődést, akkor bizony tényszerűen érvel. Másrészről olyan vitaalapnak nevetséges dolgokra is van energiája reagálni ( lásd. birka), melyek amúgy szintén csak szétverik a kommentfolyamot, és amire a legtöbb értelmes ember legyint, és tovább lép.
De igen, káros, így ebben a formában, az.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:14:41

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:16:03

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:19:01

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.22. 11:20:11

2020.08.22. 11:22:41

2020.08.22. 11:38:04

@MAXVAL bircaman közíró: remélem, hogy egy bolgár tolvaj a te egész vagyonodból építi fel a bolgár nagytőkét, te megérdemled, amilyen köcsög kis idióta selejt vagy
Válasz erre 

2020.08.22. 11:48:37

@MAXVAL bircaman közíró: remélem, hogy egy bolgár tolvaj a te egész vagyonodból építi fel a bolgár nagytőkét, te megérdemled, amilyen köcsög kis idióta selejt vagy
Válasz erre 

2020.08.22. 11:56:02

@MAXVAL bircaman közíró: remélem, hogy egy bolgár tolvaj a te egész vagyonodból építi fel a bolgár nagytőkét, te megérdemled, amilyen köcsög kis idióta selejt vagy
Válasz erre 

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.22. 11:59:37

@Tamerlane:

Sajnos nem tudok semmi újat írni neked, mert az agyam szűk. Pedig tegnap is voltam az Angyal utcai szaunában romantikus esten: sikerül is elérnem, hogy egyszerre két srác kezelje a seggemet. De új tudást nem szereztem. Ezért csak bemásolom ugyanazt neked 147. alkalommal, te mongolidióta fideszes.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:09:58

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:12:31

2020.08.22. 12:13:42

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:16:13

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:17:28

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:18:38

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:22:51

2020.08.22. 12:25:21

@Rodney_2: "Ha én Adolf Hitler néven kommentelnék mit szólnál?? "

1) A mongolFidiótának el kell magyarázni, hogy Timur Lenk nem hasonlítható Adolf Hitlerhez.
2) Nem ez lenne a fő érvem, és nem akkor jutna eszembe szólni, amikor már az érveim elfogytak, mint neked.

"Timur Lenk sokkal rosszabb volt mint Attila, mert a mongol stratégiát alkalmazta és tudatosan népirtott, polgári lakosok levágott fejeiből építtetett gúlákat és abban gyönyörködött. "

1) Én a név használatávalnem mondtam semmit Timur Lenkről.

2) Ti viszont tegnap ünnepelte az egész Fidesz bagázs I. István puccsista keresztény köcsögöt, aki rokonait megvakíttatta, fülükbe ólmot öntetett, felnégyelte, és ti ezt a köcsögöt szentnek nevezitek és ünnepelitek:

ÚGYHOGY ELMÉSZ A KETTŐS MÉRCÉDDEL KURVA ANYÁDBA.

"Ehhez képest Hitler teljesen normális volt "

Nem is kell ennél erősebb bizonyíték, hogy te pszichopata vagy. Egy náci, pszichopata, erkölcsi selejt vagy.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 12:28:45

@Tamerlаne: Látom bevallottad magadnak irányultságodat.

"Tamerlаne2020.08.22. 11:59:37
@Tamerlane:

Sajnos nem tudok semmi újat írni neked, mert az agyam szűk. Pedig tegnap is voltam az Angyal utcai szaunában romantikus esten: sikerül is elérnem, hogy egyszerre két srác kezelje a seggemet. De új tudást nem szereztem."
Válasz erre 

2020.08.22. 12:35:59

@Rodney_2: @Rodney_2: "Ehhez képest igenis kurva jól állunk "

-15,5%, de a mongolFidióta megmagyarázza, hogy kurva jól állunk. Van itt kérem elmebetegség, nem is kevés!

A GDP azért omlott be, te kis selejt, mert Orbánék a kurva anyádat se mentették meg, hanem még többet loptak, mint eddig. Az Orbán féle "Kurzarbeit" elbaszás volt a német Kurzarbeithez képest, annyival alatta is múltuk a német GDP-t.

Ennyit tudnak a mongolFidióták kettőig se tudnak számolni, és ha nyakig leszarta őket Orbán, akkor is virágos mezőt hazudnak.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:40:05

@MAXVAL bircaman közíró: adhatsz te mindenféle hülye nevet a lopásnak, attól az még lopás marad. és lényegtelen, hogy egy bolgár elmebeteg miféle idiótaságokat próbál felhozni a mosdatására.
Válasz erre 

2020.08.22. 12:50:03

@szvsz: juhéééé, szellemi autista, alkesz neobolsevik cimbora, hát végre itt vagy! Úgy hiányoztál mint szar a zsebbe.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.22. 13:02:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hagyd, éppen messzire gurult...
Válasz erre 

apro_marosan_petergabor 2020.08.22. 13:45:54

@Tamerlane:
OV köszöni jól van.
De te látom nem, valahol téves hurokra futott a szoftvered, mert ismételgetsz bután, mint egy robot...
Az ápolód ilyenkor hol késik?
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.08.22. 16:09:27

A bloggazdára vet igen rossz fényt, ha a posztja után hagyja tombolni az ilyen Tamerlane féle elmebeteget. Én még nem is láttam ilyesmit, hosszú órákon át önmagától - olykor egy másik posztról - másolt kommentek százaival árasztja el a helyet. A mégoly jó posztot is összemocskolja az ilyen hívatlan vendég. Vagy nem is hívatlan?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 16:57:47

@Androsz: Az előző ncikjét már kitiltotta. De itt a blog.hu-nak kellene lépnie ez az elmebeteg ellen!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 16:59:37

@Androsz: Egyébként valamilyen scriptet használ, mert a régebbi válaszait ismétli. Az új dolgokra csak késve reagál.
Válasz erre 

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.22. 17:12:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nincs semmilye script, de mongolidióta kriptofidesznyik. Ellenzéki vagyok és küzdök egész nap a diktatúra ellen. Csak napi pár óra pihenőt engdek magamnak, amikor az Angyal utcai szaunában élek magánéletet.

Érthető persze, hogy nem tetszem neked, mert félsz, Orbán gazdáddal együtt téged is lámpavasra húz a nép.

Ez van, ennyit értek, fideszfasiszták.
Válasz erre 

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.22. 17:16:24

@Androsz:

Ugye rettegsz, fideszes mongolidióta? Hát rettegj is, gazdád bukik, s vele együtt ti is.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 17:31:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Na ez jór hír! Az azt jelenti hogy csicska szar életed van.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 18:17:37

@nemecsekerno_007: Sokat gondolsz a választók memóriájáról. Annyi mindenesetre igaz, hogy idáig az összes uralkodó párt szétlopta az országot. Sokkal többre értékeled Orbán kormány intézkedéseit mint amennyit valójában ér. Egy idomított cerkófmajom is eltudná vezetni így, ahogy ők az eu pénzek árnyékában. A varázs annyiban van, hogy a eu pénzesőjéből lekenyerezték a választók egy részét, akik meg hülyék és nem aktívak azoknak dobnak egy kis buzizást cigányozást migránsozást + külföldi szavazatok. Kb ennyi. Ha volna valami gebasz a gazdasággal és elapadna az eu forrás az emberek rögtön elfelednék a hazai termékek 40%-át. Szerintem most se emlékeznek rá, ahogy a 27%-os áfa emelésre, meg a rezsicsökkentés miatt drága gázt se nagyon tudják értelmezni.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 18:47:55

@MAXVAL bircaman közíró: Nem vagy Te buta gyerek hogy ne értenéd de mivel vesszőparipád ezért elmagyarázom mi a gond a nemzeti tőkés osztállyal.
1, Nincs vele önmagában gond. Sőt kellene. Most meglepődtél. De...
2, Alapesetben ez kifejlődött volna egy normál országban de itt erre a rendszerváltozás után lehetett volna lehetőség, ahol a volt pártitkárok és a slepp került előnybe. Olyan is lett.
3, Ezt akarja akarta a fidesz kormány orvosolni pont olyan sikerességgel mint a az előzőek, mert nem tehetség rátermettség alapján megy, hanem az kap aki jóba van az aktuális politikai osztállyal. Kezdetben vala a visszaosztás intézménye, ma pedig vala az einstand intézménye. Ami már nem rablás hanem maffia módszer.
4, Azért bűn mert, attól, hogy az állam csecsét szopják és abból lopnak nekem és a többi állampolgárnak többet kell fizetnem adót, hogy ugyanolyan az állam által biztosított szolgáltatásokat kapjak pl egészségügy és oktatás.
5, Ezért vala, hogy az eu és az oktatás szar, ami bizonyítható károkat okoz az országnak.
6, Például az, hogy nincs verseny bizonyíthatóan többszörösébe kerül az államnak nekem neked egy nagyberuházásnál. Tehát nem azonos ár mellet nyer egy magyar vállalkozás, hanem drágább ár mellet. Ezzel sem volna gond de a 4-ek levesebbet fizetnek fizetést, mint egy hasonló iparágban dolgozó multi. Tehát a polgár többet kell hogy adózzon és kevesebb bérből, mint ha nem akarnák nemzeti tőkésosztályt.
7, Még ez sem lenne gond ha a felhizlalt nemzeti tőkésosztály a külhoni piacokon aratna a feltőkésítés miatt. Miáltal itthon a minőségtől és ártól függetlenül sikerre van ítélve, ezért semmi nem kényszeríti őket normális gazdálkodásra, tehát a külpiacokon tökéletesen versenyképtelenek.
8, Ha csak a nemzeti tőkésosztályon a top céget értenénk akkor is probléma lenne de még egy trafik törvény is úgy volt levezetve, hogy egy egyszerű állampolgár nem juthatott konchoz. Tehát normál állampolgár még a morzsákhoz sem fér oda csak és kizárólag aki a slepphez tartozik valamilyen szinten.
9, Konklúzíó: A rendszer kontraszelektív akár a szocializmus. Bárkiből lehetett miniszter, pártitkár, nagy vállalat vezető, legyen az pék vagy kovács esetleg asztalos 80 iq val. Semmivel nem jobb a rendszer, mint 40 évvel ezelőtt és ezt te is tudod, mert nem vagy buta gyerek csak a slepphez tartozol. Ha meg nem csak elhivatottságból, akkor visszaszívom a nem vagy buta kijelentést.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 18:55:52

@Rodney_2: "Igazad van, a negyedéves csökkenés tényleg szar A UK csődbe ment márciusban és csak a Bank of England mentette meg őket pénznyomtatással. Ehhez képest igenis kurva jól állunk

Most már értem.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2020.08.22. 20:17:47

@white999:
Szívd vissza!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.22. 20:27:03

@white999:

"Alapesetben ez kifejlődött volna egy normál országban de itt erre a rendszerváltozás után lehetett volna lehetőség, ahol a volt pártitkárok és a slepp került előnybe. Olyan is lett."

Nem ezért nem fejlődött ki, hanem a nyugati elnyomás miatt. Így a volt komcsi elit nem tudott igazi tőkéssé lenni, csak a sokkal erpsebb nyugati tőkések csicskásává lehetett. Kevés a kivétel, az is jellemzően inkább közepes tőkés, pl. Gyurcsány.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.22. 20:28:07

@white999:

"Azért bűn mert, attól, hogy az állam csecsét szopják és abból lopnak nekem és a többi állampolgárnak többet kell fizetnem adót, hogy ugyanolyan az állam által biztosított szolgáltatásokat kapjak pl egészségügy és oktatás."

A tőke MINDIG az állam csecsét szopja. Más nincs. Nincs a világon tőkés réteg, mely az állam nélkül érte el helyzetét.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.22. 20:28:48

@white999:

"nincs verseny bizonyíthatóan többszörösébe kerül az államnak"

S ki akar versenyezni?
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 20:43:30

@BiG74 Bodri: Visszaszívtam
Más: Tamermatyiban azért el kell ismerni van vitamin.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 20:49:24

@MAXVAL bircaman közíró: Ááááá.. már megint a kommunista szól belőled.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 20:51:14

@MAXVAL bircaman közíró: Huha. Feltaláltad a csőben a lukat. Azért lett a tőkésé mert itt nem volt pénz a tőkésnél meg igen, üzemeltetéshez meg az kell sajnos. És ez nem csicskáztatás hanem a piac logikája akkor vesz meg valami ha megéri és hasznot fog neki hozni. A magyar stromannak volt közte. Kurva egyszerű de itt még most sem ez megy, mert Lőrinc megvesz valamit és akkor is sikerre van ítélve ha nem megy, PL Mátrai Erőmű. Meg a másik 300.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 20:54:44

@MAXVAL bircaman közíró: A tőke MINDIG az állam csecsét szopja. Más nincs. Nincs a világon tőkés réteg, mely az állam nélkül érte el helyzetét.

Mint például a híresen állami megrendelésekből élő Coca Cola vagy Philip Morris. Coca megrendelésekhez biztos hozzá tudsz szólni. A cukor külön adót is mit össze rimánkodhattak amíg bevezették, hogy nekik jobb legyen. A dohányipar szekerét meg különösen tolja mindegyik kormány.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 21:00:50

@MAXVAL bircaman közíró: S ki akar versenyezni?
Látod igazad van. Most már senki. Annak is örülnek ha békén hagyják Őket, nem hogy versenyezni. Kapitalizmusban? Izé, kommunizmusban.
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 21:06:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ááááá.. már megint"
kifejezés mint ha azt sejtetné, hogy van amikor nem a kommunista szólna belőle. Én ilyenre nem emlékszem, helyesebb lenne az "Ááááá belőled folyamatosan a" kifejezés.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 21:09:53

@white999: egyezem
Válasz erre 

white999 2020.08.22. 21:14:07

@MAXVAL bircaman közíró: A tőke MINDIG az állam csecsét szopja. Más nincs. Nincs a világon tőkés réteg, mely az állam nélkül érte el helyzetét.

Mocskos libsiknek az volt a terve, hogy kisebb állam kisebb korrupció. Az más kérdés, hogy a kakaóbiztos ovi (értsd Óvoda) gépeknél Ők is elbuktak de legalább a koncepció az volt hogy ha már törvényszerűen van lopás akkor az legyen minél kisebb. Most meg ugye azt látjuk, hogy még a villanykörte beszerzés is központosítva van. A fürkészek, portyászok miatt meg tudjuk, hogy milyen tökéletes hatásfokkal megy a beszerzés. Tudom tudom csak a nemzeti tőkésosztály miatt. A szar akkor kerül a palacsintába amikor több lesz majd, a horkolásfigyelő mint az orvos meg a nővér összesen.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.08.22. 21:32:21

@white999: A többség amit írsz alapvető tévedésekre épül, bár némelyikben vannak részigazságok. Nem nagy memória kell ahhoz, hogy a választók eszébe jussanak az utóbbi 30 év mocsoksága, ugyanis nap mint nap láthatják, hallhatják azokat akik elkövették. Az újak se jobbak, mert összeállnak velük. Az EU-s pénzeket meg azért kapjuk mert átengedtük a piacunkat.
Az, hogy most újraépítjük a termelőkapacitásunkat egy másik kérdés, ez és néhány más intézkedésünk nem tetszik a régebbi EU tagoknak mert konkurenciát jelent nekik. Ezt kb. leszarom, ilyen az üzlet, ők is pont ilyen üzleti megfontolásból tették azt velünk amit tettek.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 21:37:26

Látom matyikának váltogatnia kell a nickjeit. :-))

ADATOK
Tamerlane
0 bejegyzést írt és 3771 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.08.10. óta tag.

ADATOK
Tamerlаne
0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.08.21. óta tag.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 21:39:47

@nemecsekerno_007: Melyik termelő kapacitásra gondolsz? A Mátrai Hőerőműre? Az állami támogatással működő veszteséges izocukorgyárára?

24.hu/fn/gazdasag/2020/03/05/6-milliard-veszteseg-meszaros-lorinc-izocukor/
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 21:40:51

@nemecsekerno_007: Mondj egy, valódi piaci körülmények között, nem állami megrendelésből élő nyereséges Mészáros vállalatot!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.22. 22:28:02

@Tamerlane: A tolvaj szó helyesírása már megy neked?
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közbaszó 2020.08.22. 23:30:33

Van egy ilyen nagyobb méretű dorong szerű faszom.
Válasz erre 

apro_marosan_petergabor 2020.08.23. 00:36:50

Remélem még sokáig Szijjártó lesz a külügyminiszter!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 06:20:30

@white999:

S ki akar piacot? Senki. Az emberek jólétet akarnak.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 06:22:50

@white999:

Ezek már a kialakult kapitalizmus cégei, én a kezdetekre utaltam.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 06:26:17

@white999:

Kisebb állam = védtelenebb kisemberek, korlátlanabb tőkés kizsákmányolás.

Mi bivalyerős államot akarunk.
Válasz erre 

ebella2 2020.08.23. 08:09:56

@MAXVAL bircaman közíró: Ostobaság. Éppen a túltengő állam hozott olyan új MT-t amitől sokkal védtelenebb lett a kisember és már jogszabályokkal tereli át a közalkalmazottakat is a velük alaposan kibaszó MT alá. Talán inkább erősíteni kellet volna a kisemeber jogait a multival és az állami foglakoztatókkal szemben, nem a végletekig gyengíteni. De a bombaerős állam jól megszopatta a prolikat, a fogalkoztatóknak, meg rengeteg új lehetőséget adott a szívatásra, amit ő maguk nem is kértek, mert megszokták, Európában nem kezelheti jobbágyként az alkalmazottaikat. Ma már nálunk nyugodtan. Meg talán Bulgáriában.

Hogy Bulgáriánban mi a faszt akatok, hogy imádjátok, a jobbágysorsot, az meg minket magyarokat nem érdekel.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 08:56:29

@ebella2:

Olyan MT-re nincs szükség, mely ellentmond a gyakorlatnak vagy csak egy törpe réteget szolgál ki. Sokkal jobb egy valós, betartható szabályzás.

A spanyoországi példát jól ismerem. Ott az van, hogy a szakszervezetek abszurd szintű védelmet harcoltak ki amunkásoknak, még egy csődben lévő cég sem bocsáthatja el a dolgozóját. Tudod mi avalós eredménye ennek? A spanyolok hatalmas aránya munkanélküli, a dolgozók nagy része pedig szerződés nélkül dolgozik. Gyakorlatilag az a szokás, hogy mindenki csak határozott idejű féléves szerződéssel vesznek fel, nehogy aztán védett státuszba kerüljön, ahonnan aztán kirúghatatlan lesz.

Szóval a munkavállalók 20 % szuper védett státuszt élvez, a 80 % meg semmilyet. Ez mire jó?
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 09:02:17

@nemecsekerno_007: Az utóbbi 30 év fele Orbán kormány. Pont. Nem mi építettük a termelő kapacitásunkat hanem a németek és a hasznot is ők felezik le. Szerintem a bmw-nek elég sokat fizettünk, hogy idejöjjön. Ha ezt nevezed építésnek ám legyen. Azért lefordítom. Az eu-tól kapott pénzt visszaadjuk a bmw nek hogy itt olcsó munkaerő legyen. Ez a brilliáns nemzeti gazdasági kormányzás és termelőkapacitás építés, amit rajtuk kívül senki nem tud megcsinálni. Vicces. Ez nem tetszik az eu nak??????

Még azért kapunk pénzt egyáltalán az eu tól mert,
A, VAN OLCSÓ RABSZOLGAMUNKA ÉS FELVEVŐ PIAC
B, VAN EGY ÜTKÖZŐ ZÓNA AZ OROSZOK FELÉ A BEFOLYÁSUKKAL (pont ez nem tetszik neki, hogy egyre inkább arra orientálódunk, bár egész pontosan Orbánnak ez a zsaroló potenciál alapja.)
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 09:08:55

@MAXVAL bircaman közíró: S ki akar piacot? Senki. Az emberek jólétet akarnak

Evidencia nem vitatkozom vele. Talán annyi hogy az ős kapitalistáknál, párosítják hozzá a kemény munka gondolatát. Itt munka és kockázatvállalás nélkül szeretnének az emberek jól élni. Ezért versenyképtelen a cégek és az emberek jó része is. Illetve aki versenyképes az elhúz nyugatra dolgozni vagy a cégével ott csinál szerencsét és nem ebben a posványban. Ez nem feltétlen az Orbán kormány hibája de nem hogy próbál javítani rajta, hanem sokkal inkább a helyzetet konzerválja. Augusztus 20,-án ennek kellet volna a pocakos huszárnak a nemzet megmaradás szempontjából az első pontnak lenni, amit rendben kellene rakni.
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 09:11:17

@MAXVAL bircaman közíró: Mi bivalyerős államot akarunk.
Kormánytagnak tetszik lenni? Lám lám, a fejedelmi többes csak kiderült, hogy a slepphez tartozol.

Bivalyerős állam költ a az egészségügyére és az oktatására a szingapuri modell már itt megbicsaklik.
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 09:13:01

@ebella2: Igaz lásd a szakszervetek és munkavállalók jogainak elsorvasztását.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 09:15:47

@white999:

A nagy vagyonokhoz sok minden kell, de speciel kemény munka nem szükséges hozzá.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 09:16:52

@white999:

A nép része vagyunk, így támogatom akormányzat populista intézkedéseit, ennyi az egész. Személyes érdekeltségem gyakorlatilag nincs semmilyen.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.23. 10:57:22

@MAXVAL bircaman közíró: azt hittem az orosz ügynököknek, legalább az alap idegen szavak jelentését megtanítják.

"A populizmus a politikai ideológia egyik ága, latin eredetű szó, jelentése: népszerű. A nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítések - esetlegesen a választók bizalmának megszerzéséért, gyakran kivitelezhetetlen ígéretekkel operáló irányzat. A populizmus bizonyos nézetek szerint a népet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi elit elnyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól, ennélfogva a populisták elsőszámú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”."
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 11:23:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez a valós értelem: "nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítések".
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 11:27:34

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor már inkább a kétfarkú kutyák. Szerintem az ingyen sört örök életet nem lehet überelni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 11:30:50

@white999:

Ők ballibantak.
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 11:40:53

@MAXVAL bircaman közíró:

Igaz megint csak lásd Orbán és Lőrinc vagy úgy a fidesz prominensei általában de én a kapitalistákra gondoltam.
Ott természetesen az örökölt vagyon tovább növelése mellett lehet egy jó ötlettel is gazdagodni, amiben nem feltétlen a 12 órás kapálás jelenti a kemény munkát ha nem az ötlet kidolgozása és ameddig szellemi kapacitás az ötlethez összejön. Tanulás sok kudarc és kísérletezés.
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 11:43:19

@MAXVAL bircaman közíró: A nép része vagyunk, így támogatom a kormányzat populista intézkedéseit, ennyi az egész. Személyes érdekeltségem gyakorlatilag nincs semmilyen.

A kormány intézkedései a nép 80%-nak nem kedveznek. A populista pedig amit te támogatsz az meg népszerű ugyan de marhaság.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 11:44:09

@white999:

Pl. az emberiség kifosztásának jó ötlete.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 11:44:51

@white999:

Ha így lenne, már nem Orbán lenne a kormányfő.
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 11:52:30

@MAXVAL bircaman közíró: A választási rendszer változtatása nélkül még egy közepes hülye ellenzékkel sem lenne az és akkor sem ha nem szolgálná ki az németek érdekeit.(Elárulva ezzel édes hazánkat. Hogy ez milyen jól hangzik, többször fogom alkalmazni ettől olyan nemzeti izé lesz.)
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 11:56:58

@MAXVAL bircaman közíró: Pl. az emberiség kifosztásának jó ötlete.
Az emberiség kifosztása az életerének a kifosztása is egyben.
Én azt hittem hogy a mocskos ballib egy része pl. a zöldek a földet akarják megmenteni és ezáltal az emberiséget.
Neked sikerült megint árnyalni a képet Trump, Orbán, és a hasonszőrű zöld és liberális ellenesek a föld megmentésén munkálkodnak áldozatosan.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 12:09:08

@white999:

Egyszer az a baj, hogy Orbán nem fogad szót a nyugatnak, máskor meg az, hogy nem indít háborút a nyugat ellen?

Vicces trollok vagytok, kilóg Soros lába...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 12:10:00

@white999:

A zöldek nem tipikus ballibek, legalábbis az eredeti zöldek. Hiszen elvetik a lberalizmus több alapdogmáját.
Válasz erre 

ebella2 2020.08.23. 12:39:37

@MAXVAL bircaman közíró: Szopd a putyinhaver farkát, főleg, hogy nem neked kell megszanvedni, hogy ma már bárki magyart aki nem a sajátjában dolgozik, megszopathat a munkáltatója, elsősorban a multi és/vagy az állam, nagyon könnyen.

Ritka görény ember vagy te,az biztos. A más faszábal vered a csalánt és a magyarok helyett az oroszoknak dolgozol, méghozzá fennhangon, semmit nem szégyellve. Pedig lenne mit,szarházi!
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 12:42:36

@MAXVAL bircaman közíró: Megint nem figyelsz eléggé. AZ EU-nak lefekszik az olcsó munkaerő és piac biztosítása miatt, ugyanakkor a hatalom megtartása miatt a keleti és poszt szocialista autokrácia modelleket követi. Az eu se lenyelni se kiköpni nem tudja, mert gazdaságilag nem rossz, egyértelműen nem antidemokratikus még ha ki is ürített annak a fogalmát. Ugyanakkor ha az összes ez tagállam így működne ahogy Magyarország akkor az eu nem működne egyáltalán. Igazából ORBÁN olyan csávó aki a szabályok be nem tartásából húz hasznot de neki addig jó amíg csak Ő és max a lengyelek csinálják ezt. Ezért is működésképtelen a zöld politika mert azok az országok akik figyelmen kívül hagyják előnybe kerülnek azokkal szemben akik betartják. Így mindig lesz aki megszegi és annak a követői is ami miatt nem fog működni. Hát ilyen frankó csávó a főnököd.
Válasz erre 

white999 2020.08.23. 12:44:04

@MAXVAL bircaman közíró: Ahogy Orbán sem demokrata, mert elveti annak több alapfogalmát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 12:47:48

@ebella2:

Védem az igazságot, s a ballib trollok trágár ugatása nekem csak pozitív visszajelzés.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 12:48:22

@white999:

Pl. mire gondolsz, mit vet el?
Válasz erre 

ebella2 2020.08.23. 12:51:28

@white999: Egy kis faluból bejáró alkalmazottam, aki engesztelhetelen Fidesz hívő volt, a múlt hétig (pedig nek aztán nem sok jót tettek, a felesége százhétezer forintért takarít a helyi iskolában ahol laknak és meg aki megvetem a tolvajokat - legfőkéépen aki a hatapom védőernyője alatt lop- és ezt hangoztatom is, havi háromszáz felett fizetek neki nyolcórai szakmunkáért nettóban), egyszercsak azt mondta, hogy vesszen meg, ha még egyszer a Fideszra szavaz. Megvetettek vele két és fél millióért agy napelemes rendszert és csak a vásárlás után egy hónappal jött rá, hogy aki 2017 után vásárolt ilyet, az olyan rendszerhesználati díjat fizet, mintha majdnem a villanyszámlát fizetné. Kölcsönt vette fel, modt el van adósodva és soha, mondom soha nem fog neki megtérüli a beruházása.

Köszönte szépen a 2017-es törvényhozóknak. Más országok öszönöznek a fejlesztésre anyagilag is, a mieink meg lenyúlnak.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 12:52:21

@white999:

Mivel nincs meg a megfelelő erő a nyugat elleni közdelemhez, taktikázni kell.

Ha Orbán totális harcot folytatna a nyugat ellen, 24 órán belül le lenne váltva.

Orbán célja nem a háborúzás, hanem egy Mo. számára jobb gyarmati elnyomás.

Jelenleg a nyugat 5-szor annyit visz ki az országból, ,mint amennyit behoz. Orbán ezt szeretné lecsökkenteni monduk 3:1, távlatokban 2:1 arényra. Ami szintén jó a nyugatnak. Jelenleg niincs meg az erő, hogy az egyenletet pozitívra fordítsuk, csak csökkenteni tudjuk veszteségeinket.
Válasz erre 

ebella2 2020.08.23. 12:53:28

@MAXVAL bircaman közíró: Ballib a kommunista anyád! Én nacionalista polgár vagyok, vagy hetediziglen visszafelé. Már akkor polgárok voltunk, mikor a legtöbbetk féltelkes jobbágy. Egy szar ember, aki a piac ellen van mint a bolsik, engem ne ballibezzen!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.23. 12:56:26

@ebella2:

Szóval ősied kizsákmányolók 7 nemzedék óta, de mi ebben a büszkeség? Én nem lennék büszke, hogy ősiem gazemberek voltak... de te tudod...
Válasz erre 

ebella2 2020.08.23. 13:02:09

@MAXVAL bircaman közíró: Ha kizsákmányolás, hogy jól megfizetem a munkájukat, jobban mint az állam (olyan háromszor jobban, mintt egy iskolában dolgzó szakmunkást), akkor kérdés, hogy az orbánista állam nem nálam is nagyobb kizsákmányoló?

Ne erőltesd! Csak égsz!

Egyébként meg a kommunista őseid a gazemberek, miattuk van ma is midne rossz. Gazemberek mint minden komcsi, ha fiatalon is volt az, mint Orbán.
Válasz erre 

ebella2 2020.08.23. 13:04:36

Ez a bolgár putyin/orbánhívő nagyon utája a tőkéseket. Menynivel jobb volt a kommunizmus, mikor Magyarországot lenullázták a felmenői.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közfingó 2020.08.23. 15:54:17

Annyira jó vagyok, a magyar és a bolgár Bannon, hogy vigyázat hamisítnak.
Válasz erre 

Francois77 2020.08.24. 13:12:51

nol.hu/belfold/szabad-e_valsag_idejen_tina_turner_koncertre_menni__-319699

ez most passzol ide, nem igaz? :)
Válasz erre 

white999 2020.08.26. 16:41:47

@MAXVAL bircaman közíró: Hidd el tökéletesen értem amiket mondasz. Van is benne fantázia. Az alapvető különbséget egy fideszes és egy nevezzük nem fideszes között pont ez adja. A cél szentesítheti e az eszközt vagy sem. Egy fideszes szerint igen, ezért lehet saját tőkés osztályt kinevelni feudális rendszert kialakítani és mindenki aki ellenünk van beleértve a semlegest is alacsonyabb rendű állampolgárként kezelni, vagyoni lehetőségtől, oktatástól stb stb. elzárni. A nemzet nevében 2-3 millió embernek építeni az országot. A nem fideszes pedig azt mondja, hogy nem, mert ennyit nem ér a pszeudo demokrácia. Lásd Beluroszoknak is nem feltétlen a szar gazdaságból, nélkülözésből van elege hanem abból, hogy a rendszer leválthatatlan és nem demokratikus.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 16:49:43

@white999:

Ilyen a kapitalizmus, vannak benne tőkések. Szar rendszer, nem egymagunk nem tudunk változtatni rajta.

Van többféle kapitalizmus modell - angolszász, német, skandináv, távol-keleti -, de ami kelet-európai modellünk a legrosszabb, próbáltuk 20 évig, az 1990-2010 közti liberális görénykurzus alatt, s nem jött be.

Most igyekszünk alkalmazni a távol-keleti modellt.

Ez jó cél.

S az eszközök is jók.

Sikere esetén ez mindenkit jó lesz, 2-3 százezer embert leszámítva.

SIkertelenség esetében meg nem lesz rosszabb, mint ami volt 1990-2010 között.

Szóval mi a problémád ezzel?

A belarusz nép zöme, 90 %-a elégedett a rendszerrel.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 16:50:51

@ebella2:

Hiába fizet egyeseknek jobban az idegen tőkés, ha az országnak kárt okoz.
Válasz erre 

white999 2020.08.26. 20:09:55

@MAXVAL bircaman közíró:
"Ilyen a kapitalizmus, vannak benne tőkések. Szar rendszer, nem egymagunk nem tudunk változtatni rajta."
Még mindig jobb mint a szocializmus kommunizmus feudalizmus stb.

"Van többféle kapitalizmus modell - angolszász, német, skandináv, távol-keleti -, de ami kelet-európai modellünk a legrosszabb, próbáltuk 20 évig, az 1990-2010 közti liberális görénykurzus alatt, s nem jött be.
Most igyekszünk alkalmazni a távol-keleti modellt."

A távol-keleti a a kommunizmus és a kapitalizmus keveréke. Rendkívül versenyképes de közelebb áll a kommunizmushoz, mint a kapitalizmushoz, pont a diktatórikus módszerek miatt. Több önkény és kevesebb demokrácia és gyorsabb döntésmechanizmus, hatékonyság de még ezt sem tudjuk másolni. Az áhított Szingapuri modellben eltudnád képzelni a rezsi szilárdot takarítón kívül bármi más posztra a kormányépületben. Itt nincs tehetség csak a szervilizmus és ez a főnök hibája aki a kicsit is versenyképeseket rég kiirtotta maga mellől és csak a hülyék maradtak.

"Ez jó cél."

Ez szar cél. hozzám közelebb áll a skandináv féle kapitalizmus ha nem is lehet másolni de törekedni lehetett volna rá. Igaz akkor nem lenne örök hatalom a főninek.

"S az eszközök is jók."
Ezzel nem vitatkozom ha Kína 2.0 -át akarjuk megvalósítani Európában így kel csinálni, akkor erre jók az eszközök, csak én nem ezt akarom és még akkor se akarnám, ha az uralkodó részhez tartoznék.

"Sikere esetén ez mindenkit jó lesz, 2-3 százezer embert leszámítva."

Már most is sikeres 2-3 százezer embernek rendkívül jó további 1.5-2.5 millió nem panaszkodhat. A maradék 7.5 millió szív abból 5 nagyon mint a torkos borz és szívni is fog. Erre van pár remek mondat egy cikkben ami eszenciáját adja helyzetnek. Alább elolvasható egészben a linkre kattintva. Érdemes. Az idézet.

Akik alul vannak, azokat más módon akarják betagolni: a kormány azt állítja, hogy megvédik a magyar embereket az „ellenségektől”, a migránsoktól, a cigányoktól, a hajléktalanoktól, Sorostól, a libsiktől, a komcsiktól. Médiamonopólium kialakításával akarnak értelmezési monopóliumot kialakítani: a kevésbé tájékozott embereket inkább meg akarják vezetni, a felső csoportokat pedig érdekeltté teszik. Sokszor a felső középosztálybeli fiatalabb liberálisok is azt mondják, hogy „jaj, nagyon utálom az Orbánt”, de azért felveszik a CSOK-ot, örülnek, hogy nagyobb lakást tudnak venni, anyagilag nem rossz ez nekik. Persze, biztos jobban örülnének a Momentumnak, de azért így is elvannak, könnyebben beletörődnek a NER-be.

és a link amiből kiderül tudományos alapossággal, hogy miért nem 2-3 ezer ember jár csak rosszul, nem mintha azt gondolnám, hogy 30 év adatai befolyásolnák a véleményedet.

24.hu/belfold/2020/08/24/magyar-tarsadalom-egyenlotlenseg-eber-mark-a-csepp-interju/

"SIkertelenség esetében meg nem lesz rosszabb, mint ami volt 1990-2010 között."

Mármint az Orbán klánnak és a holdudvarnak gondoltad. Sok szempontból egy szemmel nem jobb a helyzet egy gazdasági válság könnyen elfújhatna bennünket és már nincs közvagyon amit államosítani lehetne pénzszerzés céljából. Az egyik szerencse az lehet, hogy egy görög olasz stb ország helyett aprópénzből menthet meg az eu bennünket ha akar és ha az eu nak van rá pénze. Az látszik, hogy most mint a monoplyban kivettek egy halommal a játéktér melletti dobozból, ahogy amerika is csinálja.Egyszer minden jónak vége szakad és nem lehet a végtelenségig felélni a jövőt. Igaz akkor felelős politikával is lehet is fog is mindenki bukni, ezért valójában tök mindegy.

Szóval mi a problémád ezzel?

Az egész fentiben kifejtettem tényekkel a cikkben adatokkal.

A belarusz nép zöme, 90 %-a elégedett a rendszerrel.

Szerinted. Ha 90% elégedett lenne akkor kb 627 ember ment volna tüntetni és azokat jól nyakon végta volna a 90% elégedett és nem a rendőrség meg a katonaság. Attól kicsit többen voltak. Történelmi tanulmányok alapján bizton állítható, hogy ha az erőszak szervezeteket kell hetekig bevetni, akkor azok nem a marginális kisebbség hőzöngése szokott lenni. Amerikában is több mint 50% feletti black live matter támogatottsága, holott pusztán egy kisebbség emberjogi kérdéséről van szó.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 20:12:36

@white999:

A skandináv modellhez 2 fő dolog kell:
- gazdag állam,
- helyi nagytőke uralta gazdaság.

Ezek nincsenek meg Mo-on.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 20:13:20

@white999:

"A távol-keleti a a kommunizmus és a kapitalizmus keveréke."

Ezért is jobb. Nem engedi a vad kapitalizmus erőit tombolni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 20:14:22

@white999:

"Médiamonopólium kialakításával akarnak értelmezési monopóliumot kialakítani:"

A,mi helyes, mert eddig a háttérhatalomnak volt monopóliuma.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 20:16:49

@white999:

"24.hu/belfold/2020/08/24/magyar-tarsadalom-egyenlotlenseg-eber-mark-a-csepp-interju/"

Olvastam tegnapelőtt. Sok igazság van benne, de a lényeg félrebeszélés. Egyszerre krtizál két ellentétes dolgot a szerző.
Válasz erre 

white999 2020.08.26. 21:31:31

@MAXVAL bircaman közíró: Pont Magyarország és Orbán esetén szokták emlegetni, hogy olyan nincs hogy nincs mozgástér és minden el van rendelve. Ok nincs olajmező de a skandináv modellnél a szociális érzékenységre gondoltam. Valahogy a nulla kínai fizetésnél és nyugdíjnál vonzóbb alternatíva. Egy próbát megért volna csak hát ott demokrata váltógazdaság működik az meg ugye nem derogál a főninek, mert akkor hogy áll récsöl saját lábra.
Válasz erre 

white999 2020.08.26. 21:33:05

@MAXVAL bircaman közíró:
Ezért is jobb. Nem engedi a vad kapitalizmus erőit tombolni.
Hanem a vad kommunizmust. Hm tényleg jobb most hogy mondod. Gulág is lesz majd a fejlesztés végén?
Válasz erre 

white999 2020.08.26. 21:40:21

@MAXVAL bircaman közíró:
A,mi helyes, mert eddig a háttérhatalomnak volt monopóliuma

Ez a háttérhatalom a legnagyobb kamu duma. Pont olyan mint a kereszténységben a mennyország és a feltámadás. Nem lehet ellenőrizni de kurva jól hangzik a hívőknek. 0 kockázat. Mindig csodálkozom, hogy ennyien beszopják. Egyébként senkinek nem kellene hogy legyen monopóliuma és ezért legtöbbet a kormány tehet. Ha semleges lenne csak az m1-et nézném. Pont. Ezzel a módszerrel nem fog meggyőzni csill triliárdokat költ rá akkor se. Lassan jönnek az első emberek majd az indexre az első migráncsos cikknél kattintásommal nem fogom támogatni a statisztikájukat és úgy jár mint az origó, törölve lesz a rendszerből még az írmagja is.
Válasz erre 

white999 2020.08.26. 21:43:39

@MAXVAL bircaman közíró: Talán azért mert ilyen a világ lehet kritizálni a fehéret és a feketét is. Attól, hogy osztom a fideszt, oszthatom a szocikat is, mert mind a kettő szar. Csak a szociknak most semmi jelentősége, ezért kár rájuk pazarolni bármi energiát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 07:05:25

@white999:

Ha a kapitalista erők szabadon tombolnak, az kb. a lakosság 0,1 %-ának jó. Nem véletlen, még az uktraiberális angolszász kapitalizmus modellben is vannak valamilyen korlátozások a tőkére.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 07:07:40

@white999:

Nem lehetséges skandináv modell erős, hazai kézben lévő gazdaság nélkül. A külföldi befektető nem fog jóléti kapitalizmust finanszírozni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 07:20:58

@white999:

Azt mondod, a világrend spontán, a leggazdagabbak meg se próbálják érdekeiket érvényesíteni, nem is egyeztetnek soha? Ha ezt hiszed, akkor te a Húsvéti Nyúlban is hiszel...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 07:22:53

@white999:

Az Origo máig az 5 legnépszerűbb magyar honlap egyike. Az, hogy az olvasók 3-4 %-a elmegy valahonnan nem számít.

A tömegdemokráciákban a médiák a hatalom fő eszköze. Akinek nincsenek médiái, az bukik a választáson. Ilyen egyszerű ez.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 07:24:40

@white999:

Ezzel én is így vagyok. Írhatnék a Fidesz hibáiról is, de ezek lénygetelenek a ballibek hibáihoz képest.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 17:55:21

@MAXVAL bircaman közíró: Magyarországon ma a kapitalisták szabadon tombolnak és a 0.1 % nak jó. Maximálisan egyetértek.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 18:02:07

@MAXVAL bircaman közíró: Ezzel én is így vagyok. Írhatnék a Fidesz hibáiról is, de ezek lénygetelenek a ballibek hibáihoz képest.

Hát ha csak egyetlen hülye döntésnél 100 milliárdos bukóról beszélünk akkor én nem kicsinyíteném a tökéletes hozzá nem értésüket. Ettől a kutyám is ügyesebb lenne mert nem venne egy rakat felesleges gépet felesleges időben kurva drágán. Mondjuk értem, hogy ismét lopni kellett de akkor is önmérséklet elvtársak, mit fognak csinálni jövőre ha már mindent most be akarnak zsákolni.

444.hu/2020/08/27/a-kormany-dicsekedett-a-lelegeztetogepek-vasarlasaval-megis-ok-kotottek-a-legrosszabb-uzletet-kinaval-az-egesz-eu-bol
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 18:04:48

@MAXVAL bircaman közíró: Nem a külföldi befektetőnek kell finanszírozni és Lőrincék sem finanszírozzák. Sőt rosszabbak mint egy multi. CSAK A LOPÁS.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 18:06:42

@MAXVAL bircaman közíró: Nem az a kérdés, hogy 5 legnépszerűbb hanem hogy honnan indult és az index is lassan a felénél jár pedig még meg se közelítette az origo "szellemi" színvonalát.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 18:10:26

@MAXVAL bircaman közíró: A legszegényebb egy hajléktalan is próbálja érvényesíteni az akaratát. Ebben semmi különleges nincs.Háttér hatalomnak nevezni marhaság. Akkor a bmw mint befolyással, pénzzel rendelkező érvényesítette az akaratát a dicső kormányunk felett és még fizettünk is a háttér hatalomnak. Látod milyen könnyű ízekre szedni a logikádat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 19:14:50

@white999:

Az index bezúzása szükségszerű volt, nagyon elszemtelenedtek SImicska óta.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 19:15:43

@white999:

Dehogy tombolnak. Az államtól függnek.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 19:16:25

@white999:

Amikor a hatalom nem nyilvános, s rátelepszik a társadalomra, az megengedhetetlen.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 20:05:36

@MAXVAL bircaman közíró: Igaz a tv2 nek kellene lenni a mércének aki folytatólagosan hazudott Juhász Péterről és ezért 2.5 millát fizet. Istenem mennyivel szebb lenne az élet ha az index is ilyen lett volna. A klasszikusokat idézve egy igazi FAIRY TALES bontakozhatna ki. Ugrana a pannon puma minket irigyelne a nyugat, mi szarnánk a spanyol viaszt a vezér jóságos lenne és nagylelkű, az úttörő csapat barack dallal köszöntené aki a tőle megszokott szerény és félszeg mosollyal mondaná, hogy ő csak a puritánságban és a munkában hisz.
Nálad valami nagyon félrecsúszott a nagy jobboldal felé menetelésben de azért emberek közé lövetés az még nm oké ugye? Mert a szólásszabadság és hiteles tájékoztatás az már látom problémákat okoz.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 20:08:01

@MAXVAL bircaman közíró: Bocs de idáig Te és a többiek is azt állítottátok, hogy magát nyírta ki az index, ehez Orbánéknak semmi közük. Valami zavart érzek az erőben kezdesz kiesni a szerepből.
Válasz erre 

white999 2020.08.27. 20:09:06

@MAXVAL bircaman közíró: Lásd Vitya és szijgyártó.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 07:23:37

@white999:

Ilyen a politikai harc. Az ellenfelek hazudnak egymásról.

Nem látok ebben eltérést a két oldal kozött.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 07:25:26

@white999:

Sose állítottam ilyet.

Az Index fideszes tulajdon évek óta. S ha maradtak volna a Simicska előtti stílusnál, békén lettek volba hagyva. De a srácok túlléptek egy vonalon, s nem lehetett nem lépni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 07:26:06

@white999:

Az nyilvános hatalom. Orbán nem kormányfő szerinted?
Válasz erre 

white999 2020.08.28. 14:28:23

@MAXVAL bircaman közíró: Én sem. Pusztán annyit, hogy ha a szocializmus feudalizmus kommunizmus lenne a fejlettebb. akkor az eu nak mi adnánk a pénzt és nem fordítva. Amúgy a vérükben van már hazudozás.
Mindenről mindenkor mindenhol.
index.hu/sport/futball/2020/08/28/444_leszakadt_egy_ember_nagysagu_kodarab_a_puskas_arenarol_a_nemzeti_sportkozpontok_letagadta/
Válasz erre 

white999 2020.08.28. 14:29:36

@MAXVAL bircaman közíró: Az Index fideszes tulajdon évek óta. S ha maradtak volna a Simicska előtti stílusnál, békén lettek volba hagyva. De a srácok túlléptek egy vonalon, s nem lehetett nem lépni.
Vannak még emberek akiknek vannak elveik nem lehet mindenki talpnyaló.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 14:31:28

@white999:

Így is van, mi adunk pénzt az EU-nak.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 14:32:30

@white999:

Akinek az elve a hazudás, az legyen szíves a saját pénzéből csinálni ezt.

Miért finanszírozna a Fidesz egy ballib fanatikus szerkesztőséget?
Válasz erre 

white999 2020.08.28. 21:25:43

@MAXVAL bircaman közíró: 444.hu/2020/08/28/szijjarto-a-feherorosz-nagykovetseg-elott-tuntetett-lukesenka-diktaturaja-ellen-2006-ban

Ilyenkor nem ég le az agyad? Kognitív disszonancia tüneteit érzed? Mert a kommenteken látszik. Valljuk meg őszintén nehéz hívőként a bakugrásokat logikusan alátámasztani nemde?
Válasz erre 

white999 2020.08.28. 21:28:28

@MAXVAL bircaman közíró: 444.hu/2020/08/28/a-nemet-kozmedia-hosszu-cikkben-irt-szijjarto-jachtozasarol-mikozben-az-mtva-meg-mindig-nem-talalja-eleg-erdekesnek-a-tortenetet

Ne csüggedj majd a jó indexben ez nem lesz hír, elvégre egy híroldalnak, újságnak nem ez a feladata.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 21:33:40

@white999:

Miért égne le az agyam? Hol látsz nálam bakugrást ebben az ügyben?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 21:36:55

@white999:

Lényegtelen a liberális médiák kamuzása. Te is tudod ezt.
Válasz erre 

white999 2020.08.28. 21:41:16

@MAXVAL bircaman közíró: 24.hu/kulfold/2020/08/28/deutsche-welle-orban-jacht-szijjarto/

Ez már a mesterterv része amitől jobb lesz mindenkinek, vagy még van kifutása a dolognak?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 21:44:37

@white999:

Nem mesterterv, miért lenne az?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.28. 22:27:33

@white999:

S hol a kognitív disszonancia meg a hívőség?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard