Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Orbán Viktor az eddigieknél is mélyebb árkokat igyekszik ásni a magyar társadalom csoportjai közé

Orbán Viktor az eddigieknél is mélyebb árkokat igyekszik ásni a magyar társadalom csoportjai közé

Szokásához híven a parlamenti választás közeledtével vesz elő éles, megosztó témákat Orbán Viktor, így egyszerre provokálja ellenfeleit, és teszteli a sajátjait. A héten elfogadott úgynevezett pedofil törvény eklatáns példája ennek a taktikának. Azzal, hogy tudatosan összemossa a pedofíliát és a homofóbiát, kicsalja a nyilvánosság elé azokat, akik felháborítónak tartják egyes nemi identitástok megbélyegzését, ugyanakkor rendpárti üzeneteket küld saját táborának. Orbánnak részben a külföldi kormányok tiltakozása is segít terve megvalósításában.

nepszava_24.jpg

Fotó: Népszava

Sok tekintetben igazuk volt azoknak az európai kereszténydemokrata politikusoknak, akik szerint hiba volt kiengedni (vagy ha úgy tetszik kizárni) Orbán Viktort a pártcsalád kötelékéből, mert így már az a kicsi nyomás sem marad a magyar kormányfőn, amit addig az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztése után tudott rá gyakorolni. Most, hogy lényegében minden kapcsolata megszakadt egykori szövetségeseivel, Orbán előhúzhatta a cilinderéből azokat a témákat, melyeket nyilván rosszallanának az uniós kereszténydemokrata vezetők.

Láthatóan lubickol ebben a szabadságban, és élvezi, ha meg tudja bontani az összefogásra építő ellenzéki pártok sorait. Orbán nagy taktikus, így sejteni lehet, hogy a 2022-es parlamenti választásokig még előáll néhány olyan témával, melyekben nem értenek egyet az ellenzéki koalíció politikusai és szimpatizánsai. A főpróba mindenesetre sikeresnek tűnik a kormányfő szemszögéből, hiszen a Jobbik megszavazta az úgynevezett pedofil törvényt, a baloldali és liberális pártok viszont távol maradtak a voksolástól. Mind a jobboldali, mind a balliberális ellenzéki politikusok tudják, hogy számukra nem volt jó megoldás, Orbán olyan csapdát állított nekik, amelyből nem lehetett méltósággal kisétálni.

Nyilván patikamérlegen méricskéli, mennyit hoz és mennyit visz egy pedofil törvényhez hasonló, heves érzelmeket kiváltó jogszabály, így lesz még lehetőségünk megtapasztalni, meddig hajlandó elmenni Orbán Viktor egy remélt választási győzelem érdekében.

Azon kívül, hogy nyílt színvallásra kényszerítette politikai ellenfeleit, az is a kormányfő kezére játszik, hogy a nyugati demokráciák máris kifejezték rosszallásukat a hasonló tartalmú orosz törvénynél is szélsőségesebb elveket megfogalmazó jogszabállyal kapcsolatban. Orbán ugyanis mindenáron be akarja bizonyítani a magyar választók számára, hogy aki nem a Fideszre voksol, az a nyugatiak (sőt, tulajdonképpen Soros György) által pénzelt idegenszívű ellenzéket támogatja. Kísértetiesen hasonlít ez a felfogás a putyini ideológiára, amely mindenkit ellenségnek bélyegez, aki külföldi, vagy idegen ország állampolgáraival vagy szervezeteivel tart fenn jó viszonyt.

Kérdés persze, hogy a magyar lakosság mennyire lesz vevő erre a provokációra, hiszen sokakra kontrapoduktív módon hatnak az ilyen szélsőséges üzenetek. Orbán folyamatosan teszteli a magyar lakosságot, így nyilván tisztában van azzal, hogy minél szélsőségesebb hangnemet üt meg, annál jobban távolodik a városi lakosság és az értelmiség bizonyos köreitől, ugyanakkor egyre inkább stabilizálja pozícióit a kevésbé iskolázott kisvárosi, falusi népesség egy részében. Nyilván patikamérlegen méricskéli, mennyit hoz és mennyit visz egy pedofil törvényhez hasonló, heves érzelmeket kiváltó jogszabály, így lesz még lehetőségünk megtapasztalni, meddig hajlandó elmenni Orbán Viktor egy remélt választási győzelem érdekében.

blikk_13.jpg

Fotó: blikk.hu

Maguk az ideológiai üzenetek persze nem elegendők ahhoz, hogy megnyerje magának azt a 2-2,5 millió magyar polgárt, akik szavazataikkal meghosszabbíthatják négy évvel miniszterelnökségének időtartamát. Máris elkezdődött az ígérgetés és az osztogatás, ami persze jelentős kiadással fog járni, így érdemes arra figyelni, honnan vesz el a kormány, és hová tesz súlyos milliárdokat. Az is egy érdekes kérdés, hogy hol találja meg ennek a fedezetét a koronavírus-járvány miatt kivéreztetett magyar költségvetés. Talán a kínaiakkal egyre szorosabbra fűződő viszonyban megtaláljuk a választ, de ennek a barátságnak még nem igazán látjuk a gyakorlati hasznát. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kölcsön kérsz az apacsoktól, nem mondd meg nekik, hogy már a sziúknál is van hitelszámlád.”

183 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Orbán Viktor az eddigieknél is mélyebb árkokat igyekszik ásni a magyar társadalom csoportjai közé Tovább
Facebook Tetszik
0
183 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr5916595484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

ulpius66 2021.06.16. 14:50:11

"Szokásához híven a parlamenti választás közeledtével vesz elő éles, megosztó témákat Orbán Viktor, így egyszerre provokálja ellenfeleit, és teszteli a sajátjait....."

... és jó szokásához híven ismét kétharmaddal győz!!!!!!!

(persze, ha a ballibsi ellenzék, politikusok, firkászok, ballibsi "megmondó-emberkék" így folytatják.....
akkor még lehet belőle háromnegyed is.......)
Válasz erre 

Tzp 2021.06.16. 19:49:44

Orbán a Fudan-ügyről és az autópályák kiárusítássáról akarja elterelni a figyelmet.
Válasz erre 

11 Favágó 2021.06.16. 21:20:34

@Tzp: emléxel kik árusították ki az autópályát - tényszerűen, ne csak, hogy majd és esetleg
Válasz erre 

Tzp 2021.06.17. 01:25:18

@11 Favágó: Nem tartozik a témához.
Válasz erre 

gigabursch 2021.06.17. 05:55:13

@Tzp:
Nem tartozik a témához.

Amúgy egy igazi gumicsont a téma - ha már szóba hoztad.
Válasz erre 

gigabursch 2021.06.17. 05:59:34

"Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kölcsön kérsz az apacsoktól, nem mondd meg nekik, hogy már a sziúknál is van hitelszámlád.”"

Ha a blogger okosnak akarna tűnni, akkor nem égetnék magát ismerethiánnyal.
Gyakorlatilag a sziúk és a dakoták (bár több törzs), ugyanazt a népcsoportot takarják.
Legalább elolvasta volna gyerekkorában a "Híres Vadnyugat" c ismeretterjesztő könyvet...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 07:36:43

A jó és a rossz közé helyes lépés árkot ásni. Legyen hová aztán belefullasztani a rosszat.

Soros és Brüsszel hörög most, hogy a szivárványlobbi szarvát picit megpaskoltuk, de ez jó el, azt jelzi: helyes úton járunk.

Nyilván érthető, hogy a család- és gyerekellenes ballibbantak tiltakoznak most a pedók jogaiért, dehát mi inkább a gyerekek oldalára állunk a pedó-gyerek viszályban.
Válasz erre 

ebella2 2021.06.17. 09:17:45

A Fideszben is van egypár buzi, felső szinteken is. Kár volt nekik összemosni a dolgokat.
Válasz erre 

ebella2 2021.06.17. 09:20:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:Épp a magadfajta, Orbánt segítő orosz származású kémek könnyebb érvelése miatt mosták össze a buzikat a pedofilokkal. De ezt csak a legprimitívebb 10% veszi be.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 09:34:09

@ebella2:

Nem vagyok orosz származású.

A homokosok rosszabbak a pedóknál, mert veszélyesebbek.
Válasz erre 

ebella2 2021.06.17. 10:23:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ja. Csak a neved orosz.

Neked fogalmad nincs a világról, ezt már nem egyszer bebizonyítottad.

Egy egészséges felnőttre milyen veszélyt jelent egy buzi? Téged el lehetne csábítani? Akkor nem vagy biztos abban, hogy hetero vagy. Érdekes. De egy gyerekre nagyon nagy veszélyt jelent a pedofil.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 10:44:45

@ebella2:

Milyen veszélyt jelent? Önmagában, ha a 4 fal között van, diszkréten, akkor semmit. Ahogy egy 4 fal közti pedó se.

A gyerekre viszont hatalmas veszélyt jelent anyílt homokos propaganda. Azt hiheti ugyanis, normális dolog homokosnak lenni, Ez súlyos zavart idéz elő a gyermek szellemi fejlődésében.
Válasz erre 

ebella2 2021.06.17. 11:11:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mondom nem tudsz semmit erről se és nem is vagy képes elfogadni azok érveit akik értenek valamit. Ráadásul össze-vissza tekeregsz.

Utoljára. A propagandától senki nem lesz homokos. Én se lettem, pedig már tizennégy évesen jártam a pesti éjszakát, ami tele volt buzikkal, főleg a férfi klotyók. És hidd el egy fiatal szép srácot gyakorlatilag állandóan megkörnyékeztek. A fiam se lett buzi, pedig ő már gyerekkorába nézhette a neten a pornót. Mégis a lányok érdeklik, pedig a netes pornóoldalakon nem nehéz buzulást látni. (És ezen a törvény sem változtat.)

Ne legyél már ilyen vonalas! Magyarországon csak az ostobák ennyire vonalasok. Jó a szlávok hajlamosak szolgálni (különösen a keleti szlávok), ők szeretik ha a vezér mondja meg mit gondoljanak. De ha ide írsz a magyarokhoz....
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 11:15:33

@ebella2:

"A propagandától senki nem lesz homokos."

S ki mondta, hogy lesz? Senki.
Válasz erre 

ebella2 2021.06.17. 11:55:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Te írtad te tökkelütött: "A gyerekre viszont hatalmas veszélyt jelent anyílt homokos propaganda."

Egyre komolytalanabb vagy.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 12:14:29

@ebella2:

S azt mondtam, hogy homokos lesz tőle? Nem.
Válasz erre 

Az apokalipszis lovasa 2021.06.17. 16:44:16

@ebella2: akkor te gyakorlatilag azt is mondod, hogy valamit reklámozni, propagálni tök fölösleges, mert aki nem akarja, úgyse csinálja. Az összes imázsközpont meg reklámcég mind lehúzhatja a rolót, fabatkát sem ér a munkájuk :)
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.17. 18:16:42

@Az apokalipszis lovasa:
Gondolom te is szép lehetsz..

Te észlény, ha a három fület reklámoznák éjjel-nappal, akkor szerinted attól nőne harmadik füled?

Befolyásolni csak abban lehet valakit, ami az ő döntésétől függ!
Például, hogy melyik szirszart veszed meg, vagy melyik név mellé teszed az ikszet, stb.

De az, hogy homoszexuális vagy-e, vagy netán transznemű, az NEM a te választásodtól függ, ez gyakorlatilag a gyártásod során már eldőlt!
Az egyetlen dolog amit akár a környezeted, akár a “reklám” hatására változhat, hogy mindezt hogyan éled meg, te is és a környezeted is, de a tény attól még marad az, ami!

Látod, alapvető hiba a tájékoztatás tiltása, hiszen az alapfogalmak sem világosak a témával kapcsolatban.
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.17. 18:22:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
“ A homokosok rosszabbak a pedóknál, mert veszélyesebbek.”

Ne hajolj le a szappanért Birca, és nem fenyeget veszély!
Vagy viselj erényövet..
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.17. 20:08:18

@morph on deer: Ebből csak az következik, hogy van olyan etnikum ahol tejesen normális hogy a 3. gyerek is megjön a 18 életév előtt és nem azért mert nem tudják, hogy a dugásból gyerek lesz hanem azért mert tudják, hogy a dugásból gyerek lesz, abból meg családi pótlék és társai.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2021.06.17. 20:17:49

@morph on deer: A világ legnagyobb szaporodási rátájú országában Nigerben nem ritka, hogy egyszerre terhes a 15 éves lány, a 30 éves anyja, és a 45 éves nagyanyja. De ugye a nigeri fekete csávóknak-a fehér bűntudat jegyében-engedélyezni kell, hogy gyereklányokat ejtsenek teherbe. Kulturális sajátosság, ugye..
Válasz erre 

Ekrü 2021.06.17. 20:23:10

@morph on deer:
"Te észlény, ha a három fület reklámoznák éjjel-nappal, akkor szerinted attól nőne harmadik füled?"-Nem,viszont nagyon sokan lennének akik egy harmadik fület ragasztanának vagy operálnának a fejükre,mert ugye az milyen menő....
"Ez azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 1825 csecsemő született olyan anyától, aki még nem töltötte be a 18. életévét."- Ez nem tájékoztatás kérdése.Én pld. kíváncsi lennék ,hogy ez az arány mennyi Nyugat-Európában, gondolok Franciaországra vagy Belgiumra esetleg Spanyolországra.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 20:36:38

@morph on deer:

Csak tényeket írtam le.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.17. 20:38:24

@CSOKKI MÁLNA:

Alapvetően semmi gond azzal, hogy serdült lányok szülnek.
Válasz erre 

11 Favágó 2021.06.17. 20:55:49

@Tzp: ugyan, cicamica. Nem te hoztad ide az autópályát?
Válasz erre 

impala 2021.06.17. 21:18:51

@morph on deer:
"Ne hajolj le a szappanért Birca"

na de a pásztor elől úgysem tud elfutni.
Válasz erre 

s 2021.06.17. 21:32:04

@ebella2: Az ő buzijuk más buzi. Az saját. Itt csak a néppel akarnak kibaszni.
Válasz erre 

s 2021.06.17. 21:34:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A homokosok rosszabbak a pedóknál, mert veszélyesebbek."
Csak ezért az állításért kapnál 20 év letöltendő fegyházat egy normális országban. Kibaszott szerencséd, hogy itt úgy tűnik, hogy mindenkinek elment az esze.
Válasz erre 

s 2021.06.17. 21:41:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az, hogy homobánya leszel -e, vagy sem, nagyjából a magzati fejlődés 20. hetéig eldől. Utána akkor sem leszel buzi, ha akarsz, mert nem lesz hozzá gusztusod. Ahogyan hetero sem, mert ahhoz sem lesz, ha máshogy alakulnak a dolgok. A tájékoztatás csak abban segít, hogy kb. 10 éves korára ne legyen egy idegroncs, ha valami nem úgy alakult. Tudja az a szerencsétlen, hogy vannak mások is hasonló helyzetben, nincsen egyedül.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.17. 21:55:47

@ebella2:

"A propagandától senki nem lesz homokos."

Az ember szexuális irányultsága egy folytonos skálán helyezkedik el. Van az abszolút heteró, van az abszolút homó, és van, aki valahol a kettő között van, nem mindenképpen félúton, de nem is a skála két végén. (Sőt van szuperpozíció is, ilyenek a biszexuálisok.:DDD) Egy mondjuk 70%-ban heteró, 30%-ban homó érdeklődésű emberkét külső hatások eltéríthetnek a homoszexualitás irányába, míg ilyen külső hatások nélkül legnagyobb eséllyel megmaradna heterónak, hiszen ahhoz közelebb áll. (Persze bele fogsz kötni abba, miképp határozható meg a 70% és a 30%, de nem itt van a lényeg, hanem ott, hogy az illető nem abszolút heteró vagy homó.)

Mellesleg nincs tudományos konszenzus abban sem, hogy a homoszexualitás kizárólag genetikailag meghatározott tulajdonság. és környezeti hatások nem játszanak szerepet. Éppen ezért káros a homópropaganda a gyerekek számára.
Válasz erre 

s 2021.06.17. 21:57:03

Egyébként hülyeorbán nem csak az ellenzéket osztotta meg (láthatóan), hanem a saját szavazótáborát is (kevésbé láthatóan). Ugyanis ott is van értelmes ember, akinek ez bassza a csőrét. Tehát orbán belerongyolt a betonfalba, méghozzá tejes erő + vésztartalékkal. Itt már csak az lesz a kérdés, hogy mindezzel együtt is rá szavaznak -e, vagy átbillentette magát a semmibe. Erre volt példa, amikor kikúródott a legnagyobb frakcióból, és légüres érbe navigálta a szarra sem jó ep képviselőit, akikkel már a lengyelek sem nagyon akarnak közösködni.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2021.06.17. 22:02:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Kivéve, ha fehérek..:)
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2021.06.17. 22:24:02

@s:
Ráadásul orbán saját tábora a homogenitásra, nyáj szellemre épül. Az ellenzéki összefogásnál pedig mindenki tudja, hogy több eltérő gondolkodású csoport hozta létre.
Válasz erre 

s 2021.06.17. 22:35:17

@mіdnight coder: "a Fideszre ugyanis csak 45%-nyian szavaztak, mégis kétharmadot csalt ki belőle"
Annál könnyebb lesz megbuktatni. Aztán még 2/3 -ot szerezni is annál könnyebb lesz. Faszkalap orbán átírta a választási szabályokat, hogy kis többséggel mindent lehessen vinni. Ez addig jó neki, ameddig kis többsége van legalább. Amint az ellenzéknek lesz kis többsége, ő a szopott fasz kellemetlenebbik végére kerül.
Válasz erre 

s 2021.06.17. 22:38:37

Jaj bazdmeg gyerekek! Menjetek a ribanc kurva anyátok fertőzött picsájába vissza, ahonnan a világ végzetére előbaszódtatok.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2021.06.17. 22:51:45

@mіdnight coder: Téged kellene kezelni..Kénsavval.:D
Válasz erre 

Boldeone Bull 2021.06.17. 22:53:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Olyanról szó sem volt soha , hogy "homoszexuális propaganda a gyerekeknek "- ez teljesen abszurd , mèg feltètelezès szintjèn is.
Az általános iskola nyolcadik osztályában van szexuális felvilágosítás , amiben beszèlnek a homoszexulitásról is. Egyèbkènt , a lehető legrosszabb ha ezeket a dolgokat nem hagyják egy pszichológusnak elmondani, hiszen 14-15-16 èves kortól már sokan elkezdik a szexuális èletet gyakorolni , ès már felvilágosító filmek ezreit látják akkora.
Ha meg ezt a tabu tèmává teszik, akkor majdnem 100%- ig biztos , hogy fiatalok csak azért is èrdeklődni fognak , mert az öregeknek , a pártállam kèpviselőinek ezzel is fricskát akarnak mutatni ... A tiltott gyümölcs mindig a legèdesebb , főleg a fiatalok èrezhetik így ..
Válasz erre 

birka menet 2021.06.17. 23:46:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha a pedofilokat meg a buzikat a börtönbe vágják, akkor téged fognak legelsőként elvinni. Utána meg a fél fideSSt. Orbán sok rejtőzködő buzi birkáját.
Válasz erre 

Etniez 2021.06.17. 23:47:05

@Tzp: Ja, nem nagyon értette meg senki, hogy mit akar Orbán. Olyan útdíjjak jönnek majd, hogy csak pislogni fog a szegény Fidesz szavazó, amikor megint rájön, hogy átkúrta az a kedves kis köpcös bácsi.
Válasz erre 

birka menet 2021.06.17. 23:50:26

@Tzp: "Orbán a Fudan-ügyről és az autópályák kiárusítássáról akarja elterelni a figyelmet. "

És ráterelte a halom fidessben bujkáló buzira. K. Mátéról és G. Gergelyröl sokan regélnek meleg szavakkal. De hogy ezenkívül mennyi van még:

Kardos József: Orbán Viktornak magánemberként nincs problémája a melegekkel

„2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg, és kettős életet él” – mondta Kardos József. A volt Fidesz-alapító arról is beszélt, hogy Orbán Viktornak a magánéletben semmi baja sincs a melegekkel.

Kardos József a Blikknek nyilatkozott Szájer József ügyével kapcsolatban. Mint mondta: „Nagyon jól tudta Orbán és mindenki a Fideszben, hogy Szájer Józsefnek milyen irányultsága van, és őt így fogadták el. Ez nem volt probléma, csak ne derüljön ki. A probléma az lett, hogy ez kiderült.”

Hangsúlyozta ugyanakkor: nekik ezzel a kérdéssel magánemberként nem volt, és meglátása szerint a mai napig nincsen problémájuk. Hozzátette: a mai napig vannak kettős életet élő, magas pozíciót betöltő fideszesek, akik most asszisztálnak a szexuális másságot a pedofíliával összemosó törvényhez.

Sokan vannak a Fideszben, akik viszik a maguk keresztjét. 2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg, és kettős életet él. […] A melegek között sokan pletykásak, ha valaki hazugságban éli le az életét, az előbb-utóbb úgyis kiderül

– fogalmazott Kardos József.
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.17. 23:54:29

@eßemfaßom meg áll:
“ Ebből csak az következik, hogy van olyan etnikum…”

Csak nem a svábokra gondoltál?
Ja, nem, te a romákról beszélsz, szokás szerint…
Szóval azt akarod mondani, hogy kizárólag a roma kislányok szülnek, és azért, mert akarnak, mivel az egy qrvajó üzlet?
Tényleg?
Mennyi az az egetrengető családi pótlék, ami szerinted annyira vonzó ma egy tizenévesnek, hogy azért gyereket hozzon erre a világra?

Szerintem neked fogalmad sincs, hogy mekkora a tudatlanság a szexualitást illetően még a pornófogyasztó fiatalok között is. Ráadásul olyasmivel kapcsolatban, ami az élet természetes és egyik alapvető része!
És ez elsősorban a bigott prűdség miatt, mert nehogy már a gyerek időben megtudja, hogy mi mire való, hogyan és miért kell használni, a világért sem!
18 éves koráig ne is halljon (!!!) arról, hogy alternatív szexuális beállítottság is létezik, mert különben még rájönne már tízévesen is, hogy miért nyúlkál a pap az ő alsónadrágjában, például!
Ne már!
Ráér erről hallani, majd ha elmúlt 18, hát nem?
Ritka hülye egy megközelítés, akárki akármit is mond!
Válasz erre 

birka menet 2021.06.18. 00:00:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Mellesleg nincs tudományos konszenzus abban sem, hogy a homoszexualitás kizárólag genetikailag meghatározott tulajdonság. és környezeti hatások nem játszanak szerepet. "

Jó hírem van, a független magyar tudósok igazolták orbán viktort!

BUZI VÍRUS avagy a fél világ a magyar buzi járványkezelést irigyli

origo

Magyar nemzeti tudósok nemrég felfedezték, hogy egy a covid virusnál is alattomosabb virus, a buzi vírus (virus szajerusz) terjeszti a buzivá válást. Orbán Viktor gumicsizmás munkásparaszt kormánya és az 50 fős, átlag 86 éves, mélymagyarsági tudományokból diplomázott tanácsadói köre az egész világot megelőzve megkezdte a harcot a buzi virus felszámolására. A buzijárvány legyőzése érdekében Orbán Viktor utasítására egész pályás vészhelyzet lett mehirdetve a buzi virus elleni küzdelem érdekében:

- mától nem lehet filmeket nézni amelyekben buzi szinészek vannak, mert a buzi virus a levegőben fotonként is terjed
- mától nem lehet Csajkovszkij, Freddy Mercury és a hasonló buzik zenéjét hallgatni, mett a buzi vírus hanghullámként is terjed
- szintén nem lehet Leonardo Mona Lisaját, Michelangelo Davidját és a teljes életművüket mutogatni, mett a buzi vírus korszakokat átívelő gondolatátvitel útján is terjed
- Martina Navratilovát, Billy Jean Kinget törölni kell a sport történelemből, mert a buzivírus a salak molekulák közvetitésével is terjed
- továbbá egy életre el vannak tiltva a szakmájukból a buzi tanárok, a buzi orvosok,a buzi kasszások a szupermarketekben is, mert a buzi vírus szemmelveréssel is terjed.

Orbán Viktor célul tűzte ki, hogy a buzi vírust is legalább olyan sikeresen kezelje mint a covid virust, ahol azonos lakosságszám mellett Orbán Viktornak sikerült 3-szorosan felülmúlnia az osztrák covid áldozatok számát. Ez reményt adhat arra, hogy Orbán Viktor a buzi áldozatok számában is világrekordot fog felállitani és a buzikat az unokáikkal bezáróan ki fogja törölni a magyar nemzeti történelemből.
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.18. 00:14:10

@CSOKKI MÁLNA:
“ De ugye a nigeri fekete csávóknak-a fehér bűntudat jegyében-engedélyezni kell, hogy gyereklányokat ejtsenek teherbe. Kulturális sajátosság, ugye..”

Szerinted te miről hablatyolsz, és miért nekem?
Valaha is hallottál tőlem egyetlen szót is a nigeri kulturális és/vagy szexuális szokásokról?
Vagy azt hiszed, az felmenti ezt az álszent és dilettáns bagázst, ha máshol még elcseszettebb a helyzet?
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.18. 00:35:16

@Ekrü:
“… mert ugye az milyen menő....”

Hát én nem tudom, hogy te hogy vagy vele, hogy el tudod-e képzelni magad egy olyan szituációban, amikor csak úgy a “menőség” kedvéért belemész egy a szexuális beállítottságoddal ellentétes szexuális kapcsolatba, ha amúgy nem vagy cseppet sem “olyan”.
Én magamról nem.
Meg másról sem igazán.

Olyanról tudok, hogy valaki a társadalmi nyomás/elvárás hatására belement egy házasságba, aztán húsz év és két nagykorú gyerek után hagyta ott a családját és költözött össze azonos nemű partnerével.
Nő volt, a szomszédunk lánya, és az anyja mesélte el először.
Ismertük őt is, és a családját is.
Aztán évek múlva vele is beszélgettem. Egy azért biztos: NEM a reklámok és a propaganda hatására lépett, hanem mert akkor merte vállalni saját magát, és hogy igazából hol is van a helye.

Meggyőződésem, hogy aki nem homoszexuális, annak te olvashatsz bármilyen mesét, az a büdös életben nem fog homoszexuálissá válni!
Aki meg az, az legfeljebb hamarabb a helyére kerül, ami mindenkinek jobb! Lenne.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 00:56:53

Üzenjük orbánnak, hogy ő is megértse:

Köpcös, neked reszeltek.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.18. 06:34:10

@mіdnight coder:

"téged csak a piszlicsáré dolgok zavarnak, mint a floodolás" - tehát csak piszlicsáré dolgokra telik tőled. :-)) A lelked (lélek?? ugyan!) mélyén tisztában vagy azzal milyen nyomorult selejt vagy. :-))

elegemvan.blog.hu/2021/06/11/elegem_van_a_terdelgetos_bohockodasbol#c40722400
Válasz erre 

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.18. 06:46:00

@mіdnight coder:
"téged csak a piszlicsáré dolgok zavarnak, mint a floodolás" - tehát csak piszlicsáré dolgokra telik tőled. :-)) A lelked (lélek?? ugyan!) mélyén tisztában vagy azzal milyen nyomorult selejt vagy. :-))

elegemvan.blog.hu/2021/06/11/elegem_van_a_terdelgetos_bohockodasbol#c40722400
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.18. 07:00:27

@Boldeone Bull: Szóval azért volt annyi heterobol büszként bebuzult gyerek a múltban mert nem kapták meg a homoszexuális tájékoztatást a kotontabanánra órán és mert nem volt érzékenyitőmese a tévémaci után.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.18. 07:08:53

@morph on deer: "Szóval azt akarod mondani, hogy kizárólag a roma kislányok szülnek, és azért, mert akarnak, mivel az egy qrvajó üzlet?
Tényleg?"

Nézd, 2 fiatal gyerekem van, az elmúlt években sok időt töltöttem várandós nők között, bölcsikben, ovikban, mostanában iskolában. Nem sváb tinik várakoztak a terhesgondozóban, nem sváb tinik hozták a gyerekeiket a bölcsibe, nem sváb tinik hozták a gyerekeiket az oviba. Felőlem próbálkozhatsz a valóság elhazudásával de sokra nem mész vele. És igen, a putriban nagyon jó pénz az emelt csp.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.18. 07:17:07

@Boldeone Bull:

Hol van szó arról, hogy a szexuális felvilágosítás során nem szabad említést tenni a homoszexualitásról? Nem a tájékoztatást tiltja a törvény, hanem a népszerűsítést, az "érzékenyítést" - mely utóbbiról a migráció kapcsán már tudjuk, hogy népszerűsítést, propagandát jelent.

Az meg totál érthető, hogy a mindenféle homoszexuális és leszbikus szervezeteket nem engedik a gyerekek közelébe "felvilágosítani".

Persze tény, hogy e tiltásoknak sok értelmük nincs, mert a neten bárki hozzáférhet az ilyesmit ábrázoló pornóhoz, de itt nem is az efféle pornó, hanem a népszerűsítés tiltása a lényeg - na meg a nemváltás ill. arra buzdítás tiltása.

Semmiféle társadalmi érdek nem fűződik ahhoz, hogy egy nem teljesen stabilan heteró beállítottságú gyereket a homoszexualitás felé térítsenek el a homó és leszbi szervezetek.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.18. 07:32:21

@morph on deer:

"Szóval azt akarod mondani, hogy kizárólag a roma kislányok szülnek"

Reductio ad absurdum.Azt senki nem állítja, hogy kizárólag cigányok, azt viszont a vak is látja, hogy erősen túl vannak reprezentálva. Persze csak látja, mert statisztika nincs a fiatalkorú terhesek etnikai összetételéről.

"mivel az egy qrvajó üzlet?"

A cigány kislányok nyilván nem ezért esnek teherbe. A kicsit nagyobbak már ezért IS. Tudom, te mindent jobban tudsz, ezért téged nem lehet meggyőzni, ezért nem is neked, inkább a többieknek írom: Csak a gyerekcsinálásból már nem lehet megélni, ez tény. VISZONT jövedelemkiegészítésnek elég jó a sok gyerek, ami a cigányok esetében jól jön, mert szakképzettség, sőt 8 általános nélkül csak alja munkákat tudnak végezni, azokat is többnyire csak időszakosan, ami nem igazán jól fizet. Márpedig a mai cigány fiatalok körében is igen gyakori, hogy vagy még a 8 általánoist sem fejezik be, vagy ha kegyelemkettesekkel elvégzik, akkor már szakképesítést nem tudnak szerezni. Marad a segédmunka, betanított munka, időszakos munka napi bejelentéssel, a napi bejelentés minden hátrányával. Ezekből pedig bőven van: nincs fizetett éves szabadság, csak a ténylegesne ledolgozott napok számítanak a nyugdíj szempontjából szolglati időnek (vasár- és ünnepnapok nem, a nem létező szabadság ideje sem, betegség ideje sem), betegség esetén nincs táppénz, nem részesülhetnek adókedvezményben (ebben nem vagyok teljesen biztos, de akiket ismerek, azoknál ez van), nem kaphatnak bankhitelt pl. lakáscélra, nem részesülhetnek az állami családtámogatási rendszer juttatásaiból, pl. CSOK - és még sorolhatnám.

És nem, erre nem az a megoldás, hogy a kedvezményeket terjesszük ki az iskolázatlan, képzetlen, rendszertelenül dolgózó emberekre is, akár cigányok, akár magyarok.
Válasz erre 

lenörd hofstadter 2021.06.18. 08:34:59

Mulattató ahogy a háttéremberek ötleteit úgy próbáljátok meg beállítani, mintha az orbán zsenilális fejéből pattant volna ki. A gyengeelméjű kancigány lassan már annak örül, ha a reggeli teendőket felsoroló papíron nem ugrik 3 sort "olvasás" közben és nem felejti el felvenni a pelenkáját és főleg nem felejti el bevenni a napi gyógyszeradagját ami még elnyomja a nyelvcsattogtató komplett idióta kinézetét. Igaz, ha beveszi, attól még egy ostoba debil seggfejnek tűnik, sokat a gyógyszer már nem változtat.
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.18. 08:44:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
“ téged nem lehet meggyőzni”
:)
Inkább csak nem könnyű!
Mindenesetre köszönöm az információt.

Nekem továbbra is az a meggyőződésem, hogy a szexuális felvilágosítás rálőcsölése a szülőre egy rettenetesen nagy hiba, amit még csak tetéz az, hogy 18 éves kor alatt nem is hallhatsz a valóságról! Hogy hogyan kezeld, hogy állj hozzá, ha tapasztalod, vagy egyáltalán miről is van szó, az nem tartozik rád..!
Holott a szexualitás elvétve nézi a naptárt, nem keveseknél ez már jóval korábban belép a képbe, de reménykedjünk, hogy hátha jól csinálják véletlenül, nem?
Ez az irányított, kötelező sötét tudatlanság egészen lenyűgöző!

Ne adjuk meg a gyereknek a teljes körű felvilágosítást, aztán tiltsuk be, de legalább nehezítsük meg az abortuszt, - aztán egyből gyarapodni fog a nemzet…
Igen: “gazdagabbak” leszünk megint párezer kiskorú leányanyával, meg párezer nem kívánt újszülöttel, halleluja, hűdejó…

Esküszöm, hogy valaki nagyon nem normális, valakik nagyon nem normálisak.
Válasz erre 

István Tamasi 2021.06.18. 09:27:00

Ha valaki nem tudja mi a különbség a pedofil és a homoszexuális között, az kérdezgesse Kaletát és Szájert.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 10:42:23

@mіdnight coder:

Seggtánc lesz?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 10:44:44

@s:

Csak valamilyen nagyon liberális országban számítana a szólásszabadság bűncselekménynek, de én szerencsére nem ilyenben élek egyelőre.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 10:45:25

@s:

Na és? Ez mire érv?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 10:56:25

@birka menet:

Adataid tévesek.
Válasz erre 

Etniez 2021.06.18. 11:06:54

@BiG74 Bodri: Igen, a fideszes facebook oldalakon visszhang nélkül maradt ez a törvény, csak a nagyon ostobák álltak bele megmagyarázni, a többség inkább szégyenkezve kussol.
Úgy néz ki, ezt benézte Orbán.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 11:10:04

@s:

A normálisok mind Orbán pártján vannak. A normalitás egyik jellemzője: az ember megvédi saját gyerekeit, s nem adja át őket Soros és Brüsszel szivárványpedó kommandóinak.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 11:10:54

@István Tamasi:

Mindenki tudja mi a különbség. S azt is mi a közös bennük.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 11:13:40

@s:

Nagyon rettegnek tőle gazdáid...
Válasz erre 

citrix 2021.06.18. 11:18:15

Kaleta Gábor: fidesz, pedofil; Szájer József: fidesz, homár és drogos. Jó reggelt nemzetvezető úr, nézzen szét a saját háza táján.
Válasz erre 

István Tamasi 2021.06.18. 11:20:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Te csak azt tudod milyen egy birkával közösülni.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2021.06.18. 11:31:03

a pedofilok, buzik nem tarsadalmi csoportok, egyutt nincs 1% az egesz aberralt kiscsapat

vittor ugy gondolja h tobben undorodnak toluk, mint azoktol, akik undorodnak a ratyiktol

ezt meg jol gondolja, ennyike
Válasz erre 

konrada 2021.06.18. 12:00:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem csak a pénz, illetve az inkább csak kiegészítő.
Az említett népcsoportnál elég fontos az archaikus elem, a család, a hagyományok, és az, hogy ők - ha lehet a saját szabályaik, törvényeik szerint élnek.

Egy fiatal lánynak ilyen körülmények között nem sok mozgáspályája van: ha nem tud kitörni - mert nem szokás ott az iskolába járás - 14 éves korára nem sok választása marad: vagy szolgálója lesz a család férfitagjainak, és közben átveszi anyjának feladatait a gyerekek körül, vagy családot alapít, amitől már nagykorúnak számít.
Azaz ez nekik egy kitörés a családjából, és ez fontosabb még a pénznél is.
Válasz erre 

konrada 2021.06.18. 12:10:39

...hogy ez bekattant mindig össze van matyizva....:(
Válasz erre 

morph on deer 2021.06.18. 13:33:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
“ nem adja át őket Soros és Brüsszel szivárványpedó kommandóinak.”

Igazad van Birca, magyar gyereknek magyar pedofilt!
Mer’ nehogymááá..!
Válasz erre 

s 2021.06.18. 14:16:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Én inkább úgy vettem észre, hogy orbán retteg. Konkrétabban: be van szarva.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 14:21:54

@István Tamasi: Akkor lesz szarban, ha azt is betiltják.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 14:26:29

@s:

Így igaz. Mert jövőre kétharmadja lesz Gyurcsánynénak.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 14:36:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Van neki saját neve. A 2/3 -ot orbán kalapálta ki. Kár ezen siránkozni. Ha orbánnak megfelelt a 45% -ra a 2/3, akkor másnak is jó lesz az.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 15:52:08

@s:

45 %-ra akkor lehet kétharmad, ha nincs erős ellenfél.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 16:22:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mire menne az ország egy megbénított vezetéssel? Ahol az egyetlen érdem a kormányzás blokkolása, ennek ürügyén pedig az új kormány tehetetlenségének a demonstrálása volna, holott ez a kormány a valóban szükséges lépések megtételét szorgalmazná. Az esetlegesen ellenzékbe került fidesz pedig a minél rosszabb, annál jobb álságos aknamunkáját végezve ellenzékben is nagyjából annyit ártana az országnak, mint kormányon.
Ennek belátása igényel valamennyi mentális erőfeszítést, de bízom abban, hogy mindez ellenére nem hiába írtam le. Együtt kell működni. Ez az ország érdeke. A fidesz kormánnyal nem volna amúgy semmi baj, ha erre képes lenne. Ha nem erőszakkal, a különböző érdekek figyelembe vételét mellőzve hozná meg a döntéseit, és csak az egyértelmű bukást elkerülve farolna ki az elhibázott intézkedései mögül. Erős a gyanú, hogy a fidesz ellenzékben sem lenne más, mint kormányon. Egy aljas bűnszövetkezet. Különbséget teszek fidesz és fidesz szavazó között. Sok fidesz szavazó nem érdekből csatlakzott a csapathoz. Ennyi embernek nem jó az, ami ma Magyarországon van. A tudatlanság és az információ hiánya a propagandával karöltve vezet oda, ahol most tarunk. Egy rész érdeke sosem több az egész érdekénél. A jelenlegi fidesz szavazók többségét arról kell meggyőzni, hogy egy másik kormány az egész ország érdekeit - tehát az övükét is - figyelembe fogja venni. Ebben a meggyőzésben immáron orbán végzi a legnagyobb munkát, akarata ellenére. A társadalmi csoportok egymás ellen hangolása nem teremt egységet, orbán maga bomlasztja szét a táborát, és legvégül már csak az elkeseredett, tudatlan, mihaszna eszetlenek maradnak.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 16:58:32

@s:

Ja, szóval ne is politizáljunk, sőt a választásokon se vegyünk részt, hogy legyen Gyurcsánynénak 100 %-a, amivel nyugodtan kormányozva át tudja adni az országot gazdáinak?
Válasz erre 

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.18. 17:14:09

@mіdnight coder: " Az sem, hogy én személyesen válaszolok az embereknek" - tehát blogfüggő vagy és piszlicsáré floodoló. :-))
Válasz erre 

s 2021.06.18. 17:14:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Arra tippeltem, hogy nem fogod megérteni, amit írtam. Bejött. Mondd, te el sem tudsz mást képzelni azon kívül, hogy megsemmisíted a más véleményen lévőket, vagy pedig ők tüntetnek el téged nyomtalanul? A lényeg a kompromisszum. Igazoltad, hogy képtelen vagy rá. Mindenki menjen el választani, és szavazzon legjobb belátása szerint. Ebbe a legjobb belátásba eléggé sok minden beletartozik. Nem egy csatáról van szó, ahol a másik fél elpusztítása a cél. Bármi legyen is a választás eredménye, a többiek is itt maradnak. Mert Magyarország mindenkié, függetlenül attól. hogy egyesek úgy érzik, hogy csak az övék. Még egyszer mondom, hogy teljesen világos legyen: a fidesz is jó volna, ha nem olyan lenne, hogy ki akarja irtani a más véleményen lévőket. A fidesz nem kizárólagos birtokosa az igazságnak, ne is viselkedjen úgy.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:17:10

@s:

Mi mindig elfogadjuk minden választás eredményét, de ez nem jkelent együttműködést is. Ha nyernek jövőre a ballibek, NEM fogjuk segíteni őket. Pont.

A cél az ellenfél likvidálása, így igaz. S az idő nekünk dolgozik. kiirtani viszont senkit se akarunk.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 17:25:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Syntax error in line 3
"A cél az ellenfél likvidálása, így igaz. S az idő nekünk dolgozik. kiirtani viszont senkit se akarunk."
Details: "cél az ellenfél likvidálása" <--> "kiirtani viszont senkit se akarunk"
Válasz erre 

birka menet 2021.06.18. 17:36:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Téged buzi balkáni birkát melyik fidesses kúr?

Mert hogy a ti birkatáborotokban csak úgy hemzsegnek a buzik az nem titok (te legalább coming out-olsz itt minden nap, ezt azért a javadra kell írni):

Kardos József: Orbán Viktornak magánemberként nincs problémája a melegekkel

„2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg, és kettős életet él” – mondta Kardos József. A volt Fidesz-alapító arról is beszélt, hogy Orbán Viktornak a magánéletben semmi baja sincs a melegekkel.

Kardos József a Blikknek nyilatkozott Szájer József ügyével kapcsolatban. Mint mondta: „Nagyon jól tudta Orbán és mindenki a Fideszben, hogy Szájer Józsefnek milyen irányultsága van, és őt így fogadták el. Ez nem volt probléma, csak ne derüljön ki. A probléma az lett, hogy ez kiderült.”

Hangsúlyozta ugyanakkor: nekik ezzel a kérdéssel magánemberként nem volt, és meglátása szerint a mai napig nincsen problémájuk. Hozzátette: a mai napig vannak kettős életet élő, magas pozíciót betöltő fideszesek, akik most asszisztálnak a szexuális másságot a pedofíliával összemosó törvényhez.

Sokan vannak a Fideszben, akik viszik a maguk keresztjét. 2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg, és kettős életet él. […] A melegek között sokan pletykásak, ha valaki hazugságban éli le az életét, az előbb-utóbb úgyis kiderül

– fogalmazott Kardos József.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:36:32

@s:

Pedig nincs ellentmondás. Csak kicsit gondolkozz, rá fox jönni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:39:04

@birka menet:

Én nem vagyok eleve homokos, se pedó, így nincs személyes érintettségem.
Válasz erre 

birka menet 2021.06.18. 17:39:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ja, szóval ne is politizáljunk, sőt a választásokon se vegyünk részt, hogy legyen Gyurcsánynénak 100 %-a"

Dehogyis buzi birka, ti ilibernyákok a választás elött regisztráltok a vlagyivosztoki magyar konzulátuson személyesen, majd a választás napján oda utaztok és szavaztok. Ennél demokrátikusabb szavazást ki se lehetne találni! Direkt rátok találta ki orbán ezt a szavazásos módit, a ballib legfeljebb tovább fejleszti a helyszínnel, hogy otthon érezzétek magatokat.
Válasz erre 

birka menet 2021.06.18. 17:40:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

dehogynem vagy homokos, egész nap azt kérdezed 50-szer, hogy lesz-e seggtánc? Menj el a bulgár Kék osztriga klubbodba, aztán ott megkapod. Ha már a pestiböl kitiltottak mert sose fizettél.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:41:08

@birka menet:

"„2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg, és kettős életet él” – mondta Kardos József. A volt Fidesz-alapító arról is beszélt, hogy Orbán Viktornak a magánéletben semmi baja sincs a melegekkel."

S ezzel mi a gond? A homokosság egy betegség. AKi diszkrétan műveli, azt toleráljuk.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 17:41:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "az idő nekünk dolgozik"
Tudnád, hány embertől hallottam már ezt. Többségében olyanoktól, akiknek az idő egyáltalán nem dolgozott. Tehát teljesen racionálisan nézve ez csak egy önbizalom erősítésre szánt kijelentés. Ugyan minek kellene erősíteni az önbizalmat? Nem elég erős az amúgy is? A válasz: NEM. Beszarás van, öregem. Ha te nem is, orbánod érzi a vesztét. Szerinted miért viszi ki az állami vagyont teherhajóval magáncégekbe, ahol később irányíthat. Ezeket egyébként egy orbántól különböző kormány simán kiszáríthatja, mert az adófizetők NEM KÖTELESEK magán alapítványokat pénzelni. Néhány egyetem értelmesebb vezetője már látja ezt, és vagy ellenáll, vagy kormányváltás idején gondolja meg magát. A köpcös napjai meg vannak számlálva.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:42:00

@birka menet:

2018-ban pont így cselekedtem. Mentem szavazni a magyar követségre.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:42:59

@birka menet:

Ezt csak Pedó Matyitól szoktam kérdezni, mert ez megzavarja. Ellenkező esetben beflúdol 500 kommenmtet.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:44:15

@s:

Pedig nem. A liberalizmus alapjai inognak. A rendszer inherens hibái miatt.

A Nagy Normalizáció pillanata közeleg.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 17:44:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Van. Csak nem érted a saját szavaidat sem.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:45:10

@s:

Hol van?
Válasz erre 

s 2021.06.18. 17:49:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szánalom. Betegségként beállítani egy szexuális irányultságot. Akkor Cristiano Ronaldo is beteg, mert inkább a vizet kedveli, nem a colát. Hülye. Aki nem olyan, mint te, az beteg? Nem. Inkább az a beteg, aki olyan, mint te.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 17:55:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ezt már lenin elvtárs is kibökte kb. száz évvel ezelőtt. A liberalizmus még mindig van, lenin elvtárs és követői - már hruscsov alatt repedezett az építmény, amikor sztálint kirakták a falba - pedig az egész elbaszott diktatúrájukkal együtt lebaszódtak a gecibe. Ennyit erről.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:56:46

@s:

Aki mondjuk higanyt akar inni víz helyett, az oké?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 17:57:30

@s:

Majd meglátod. Nekünk időnk bőven van, hidd el, nem sietünk.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 18:04:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

likvidálás szinonima: eltörlés, megsemmisítés
kiirtás szinonima: megsemmisítés

Nézd, ha neked bolgár létedre nehézséget okoz a magyar nyelv, nem kötelező magyar nyelvű blogokon kommentelni. Írhatnál persze bolgárul is. Megváltás lenne nem csak neked, de talán nekünk olvasóknak is. Nem tenyerelne pofán minden hozzászólásod láttán az értelmetlen baromság.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 18:13:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az emberek megisznak ezt-azt. Érdekes, hogy éppen ez jutott eszedbe. Eva Braun például ciánt ivott. Azt nem állítanám, hogy kedvelte, de azt igen, hogy utána már mást nem kóstolt meg. Ha érted, hogyan gondolom. Egyébként úgy véled, hogy bárki beleszólhat abba, hogy mit igyál?
Válasz erre 

s 2021.06.18. 18:15:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mintha magam mondtam volna.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 18:58:32

@s:

Lám, megtaláűltad aválaszt: nem minden likvidálás egyben kiirtás.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 18:59:07

@s:

Magyarul kicsit jobban tudok, mint bolgárul.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 18:59:53

@s:

Jó hír, hogy belátid a liberalizmus tarthatatlanságát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 19:02:00

@s:

A kérdés nem a beleszólás, hanem az mi normális.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:39:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hanem? Hogyan gondolod? Szerinted itt fog vegetálni ebben az általatok beszabályozni kívánt országban a lakosság fele a ti elképzelésetek szerint? Mert te likvidálnál? Akkor már miért nem ti éltek úgy, ahogyan mi mondjuk? Mert akkor mi likvidálunk egy habosat, aztán baszhatod. Mehetsz vissza a picsába Szófiába a telibebaszott korrupt államodba. Itt ne rendezkedjél.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:40:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Na bazdmeg! Ha ez a jobb, milyen lehet a bolgár. Nem csodálkozom, hogy kitagadtak.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:42:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Te simán hülye vagy. Nézd már meg, te szerencsétlen, hogy mire ment a válasz.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:45:01

@s:

Egyre növekszik táborunk, a tiétek meg csökken. Ez amegoldás.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:46:17

@s:

"Mert te likvidálnál?"

Mert rész vagyok a Természetes Jó csapatának.

"Akkor már miért nem ti éltek úgy, ahogyan mi mondjuk?"

Folyamatosan ez próbáljátok elérni, csak mi ellenállunk.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:47:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mi a normális? De még előtte egy sokkal jobb kérdés. Ki mondja meg, mi a normális? Létezik egyáltalán olyan, vagy mindenki csak mondja a magáét? Egy fejlődésben jelentősen visszamaradt lény vagy, aki nem lát az orránál tovább.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:49:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mikor találkoztál reális kutatással? Az orbánod látott ilyet, illetve beszéltek neki ezekről. Be is fosott, mert kurvára nem az van benne, amiről itt hangolsz, meg amit ő látni akart.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:50:17

@s:

" Mert akkor mi likvidálunk egy habosat"

Folyamatosan próbáljátok, csak egyre gyengébbek vagytok.

Lásd Genf.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:50:52

@s:

Mindkét nyelbven mesterfokon vagyok.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:51:41

@s:

Erre ". Nekünk időnk bőven van, hidd el, nem sietünk.".
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:52:18

@s:

Isten mondja meg. Nem Soros gazda.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.18. 20:52:52

@s:

Milyen kutatásra gondolsz?
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:54:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Mert rész vagyok a Természetes Jó csapatának."
Nincs ilyen csapat. Átbasztak megint. Álláspontok vannak csak, más nincs.

"Folyamatosan ez próbáljátok elérni, csak mi ellenállunk."
Nem. Csak azt akarjuk, hogy mi úgy élhessünk, ahogy akarunk. Nektek nem kell. Te elköveted azt a hibát, hogy a saját szándékotokat feltételezed rólunk. Élhetsz, ahogy akarsz, a faszt sem érdekli. Csak ne tedd kötelezővé azt másoknak is.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 20:56:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Akkor baszhatod.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 21:00:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Igen, mi sem sietünk. Az idő elintéz mindent. Lenin elvtárs agymenését is elintézte. Elment rá 70 év, de azért csak meglett valahogy. Pedig milyen sokan hittek benne, és mennyi embert megöltek miatta. Ebből mégis hogy a picsába deriváltad le, hogy a kapitalizmus vesztét láttam be? Mert éppen hogy nem. Birca, alulmúltad önmagadat: Nem hittem, hogy ez lehetséges, de te megcsináltad.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.18. 21:07:48

@s: Szánalom. "Betegségként beállítani egy szexuális irányultságot."

Ez kizárólag definició kérdése. Ha valaki a saját neme iránt érez szexuális vonzalmat az nem beteg. Aki a szexuálisan éretlen testalkat iránt érez szexuális vonzalmat, elhunytak iránt érez szexuális vonzalmat, tárgyak iránt érez szexuális vonzalmat, stb az beteg. Most ez a definició. Pár évtizede más volt. Pár évtized múlva meg azért fognak egyesek küzdeni, hogy a gyerekeknek bemutathassák az oviban milyen szép is ha valaki együtt él egy csinos hátvakaróval és felháborodik azon, hogy az regisztrált élettársi kapcsolatban élő hátvakaró és párja nem fogadhat örökbe gyermeket miközben senkinek nem választás kérdése hanem veleszületett tulajdonsága, hogy a hátvakarók iránt vonzódik a saját neme helyett.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 21:10:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nézd, senkit nem akarok provokálni. Soros gazdáról legalább annyi információ rendelkezésre áll, hogy van. A másik úriember létezését nem mindeki fogadja el, és akik elfogadják, azok között sincs teljes egyetértés abban a tekintetben, hogy mi is az univerzális jó. Erősen függ a szélességi körtől, és talán még a hosszúságitól is. Tehát itt leginkább az emberek véleménye köszön vissza, amivel nem is lenne probléma, ha nem tennék azt kötelezővé mások számára. Ma már nincsenek meg azok a kényszerek, amik a letelepedett életforma kezdetén fennálltak, és a vallások kialakulását kikényszerítették a közösség összetartása érdekében. Más idők járnak, ma már nem égetjük el máglyán a laposföld hívőket. Tehát nem kell hinned soros gazdának. Én sem hiszek el mindent, amit hallok. Nem is szeretném, ha erre köteleznének.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 21:12:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: B+! Közvélemény kutatásra, amit orbán apád véreres szemmel nézeget nap mint nap.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.18. 21:27:42

@s:

"Mikor találkoztál reális kutatással? Az orbánod látott ilyet, illetve beszéltek neki ezekről. Be is fosott, mert kurvára nem az van benne, amiről itt hangolsz, meg amit ő látni akart."

Mi a reális? De még előtte egy sokkal jobb kérdés. Ki mondja meg, mi a reális? Létezik egyáltalán olyan, vagy mindenki csak mondja a magáét? Egy fejlődésben jelentősen visszamaradt lény vagy, aki nem lát az orránál tovább.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 21:29:04

@eßemfaßom meg áll: Van egy egyszerű útmutatás, ami segít eligazodni a nehézségek közt. Ami mást nem sért, veszélyeztet, bánt, megaláz, akarata ellenére bármilyen módon hátrányosan érint, azt szabad. Tehát: problémás a nekrofília, mert a dolog természetéből adódóan kell hozzá egy (vagy több) holttest. Ezt csak valakik elhalálozott hozzátarozóival lehet megtenni, ami kegyeletsértés, vagy az illetőnek magának kell legyártania a tetemet, ez pedig gyilkosság. Véleményem szerint - és bátran mondhatom többes számban, véleményünk szerint - ez elítélendő cselekedet, sőt bűncselekmény. Ahogy minden kiskorú gyermek esetében is az bármiféle szexuális aktus, szándék. Ez a világon mindenütt érvényes szabály, egy rendkívül erős és érvényes tabu. Például kaletát többek között azért lopták haza titokban, mert a peruiak élve vágták volna darabokra.
Az általad említett hátvakaró tekintetében nem vagyok ennyire bizonyos. Nehéz beszerezni egy beleegyező nyilatkozatot egy hátvakarótól, ezt magam is belátom. Ennek ellenére sem tudom teljes meggyőződéssel elítélni a dolgot. Az emberek furcsák. Kinek a pap, kinek a hátvakaró.
Válasz erre 

s 2021.06.18. 21:38:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: :-D Vicces vagy Jozsefne. Elkövetted azt a hibát, hogy a 'normális' szót kicserélted a 'reális' szóra. Abból, hogy az egyik nem létezik, nem következik, hogy a másik sem. Sejtem, hogy nagy filozófus lehetsz, de ma már nem sokan hisznek Berkeley szubjektív idealizmusában. Szerintem neked sem kellene, de ez csak egy tanács. A realitás létezik.
Válasz erre 

birka menet 2021.06.19. 00:43:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ha nyernek jövőre a ballibek, NEM fogjuk segíteni őket. Pont."

Ha nyernek az Orbán diktátor ellenesek, akkor ők titeket megsegítenek abban, hogy a legutolsó birkatábor tagig a sittre vágjanak. Legalább meglesz a mindennapi kajád, nem úgy mint most az illibernyák bértroll fizetésedből. Pont.
Válasz erre 

birka menet 2021.06.19. 00:55:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Mi a reális? "

A reális az Józsi néni, hogy 2022-ben végetér az elmebeteg VALÓSÁGTAGADÓ rezsimetek. A vezéretek és a legfőbb slepje reálisan életfogytiglani fegyházt kapnak, a többi kb. 3000 NER kegyenc meg reálisan valamivel enyhébbet. A 2-3 strómanra átjátszott 50%-nyi GDP vagyont pedig realis értéken 1 forintért visszavásárolja az állam, mert ennek a reális tulajdonosa nem az 1% Orbán strómanság, hanem a 99%-nyi nép.

Reális lesz még, hogy ti kisfidernyák hívek hónapokig fogtok keservesen zokogni mert a vezéretek a fegyházban rohad és alsó szomszédotok reálisan hetente 14-szer fog pofán vágni titeket, mert állandóan beázik a mennyezete.

Reálisan tekintve, jobb ha elhúztok Európából vissza Félázsiába, mert épp ésszel nem fogjátok kibírni, hogy többé nem lesznek vezérek akiknek a farkát szophatjátok és a középkori hungaricum barbár nömözöti mogyor kútúrának (idegen gyülölet, Európa elleni szabadságharc, diktátor imádat, állandó utálata a világnak) befellegzett, helyette európai értékrendü és polgari társadalom jön.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 08:24:27

@birka menet:

Engem szemályesen nem érintene egy kormányváltás.

Egyébként meg senki se lesz sittre vágva.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 08:26:25

@birka menet:

Nincs meg az erőtök a 90-es évek ballib diktatúrájának visszaállítéséra, sőt már a nemzetközi támogatásotok is hiényzik. Brüsszel arról s ebír dönteni, milyen vécépapír legyen a székházban, az USA meg udvariasan gazsulál Moszkva és Peking ereje előtt.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 08:27:17

@s:

A közvéleménykutatás csak a választási hangulatot jelzi.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 08:29:41

@s:

Csak józan ész kell.

Pl. ez teljesen elegendő ahhoz, hogy értse valaki: perverzek nem valók az iskolákba, s nem helyes ha kisgyerekeket szivárványos értékrendre nevelnek.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 08:31:37

@s:

Nem éppen.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.19. 08:37:12

@s: Nem legalitásról volt szó hanem betegség/nembetegségról. Egyébként a holttestnek vagy használt tangának vagy Brendel kecskéjének sem okoz különösebb lelki törést, ha megdugja valaki ami kicsit gyengíti az elméleted erejét.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.19. 08:42:09

@birka menet: hogy ezt hányszor leirtátok már 2010 óta minden választás közeledtével :)
Válasz erre 

István Tamasi 2021.06.19. 09:26:26

A biblia is tartalmaz homoszexualitást, az új törvény alapján követelem a biblia oktatását népszerűsítését azonnal betiltani a 18 éven alattiak között.
Válasz erre 

birka menet 2021.06.19. 14:01:06

@eßemfaßom meg áll:

Te meg 30 éven át reménykedtél hogy Kádár, Ceaucesu, Honecker meg a többi diktátor példaképed sose fognak megbukni, aztán egy napon a VALÓSÁG adta a nagy taslit. Majd gondolod, hogy orbánod a történelem kivétele lesz, aki a 80 éves koráig nyeri majd a választásokat utána meg elmebetegségre hivatkozva fogja megúszni a fegyházat? Mekkora hülyék vagytok ti már kisfidernyákok?!
Válasz erre 

s 2021.06.19. 18:43:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mikor? Amikor a liberálisoknak kedvez? És mit jelez, amikor orbánnak kedvez? Csak hogy tudjuk, mennyi az amennyi.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 19:01:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "perverzek nem valók az iskolákba, s nem helyes ha kisgyerekeket szivárványos értékrendre nevelnek"
Részben egyetértek, másrészt nem. Perverzek valóban nem valók iskolába, mert igazából sehova sem valók, akik gyermekeket veszélyeztetnek. Viszont nem nevel szivárványos értékrendre az, aki elmondja az iskolás korúaknak, hogy bizony vannak olyanok, - akár köztük is - akik a természet fura szeszélye folytán mások, mint a többség. Ez segítség. Magának az érintettnek is, de a többieknek is, hogy nem a sátánnal van dolguk, hanem a élet különös dolgaival. Buzulásra nem lehet nevelni azt, aki egyébként nem fogékony erre. Kár is ezt feltételezni, mert az állítás téves. Az egész eszement hadjárat csak arról szól, hogy ezeket az embereket megbélyegezzék és kiközösítség. Ugyan mi szükség erre? Árulkodó orbán véleménye a kérdésben: nem gond, ha valaki homokos, csak ki ne derüljön. Mi a faszért ne derüljön ki? Azért, mert orbán a 60 -as években született egy elbaszott kis faluban, és ott ez ciki volt. Ebből arra következtet, hogy akkor most is az, mert nem tudja átlépni a gumicszmás, tyúkszaros árnyékát. Nem ciki. Nekem nem, és a városi, felvilágosult embereknek sem ciki. Azért, mert nem meghatározó tulajdonság, csak egy a sok közül. Vannak fontosabbak. Például a becsületesség, ész, kitartás, szorgalom, tájékozottság, empátia. Néhány a sok közül. Mindegy, kivel szeret baszni.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 19:09:09

@eßemfaßom meg áll: A holttest esetében már kifejtettem, mi a gond. A kecske ügyében az állatvédők fognak lecsapni az elkövetőre - egyébként teljesen jogosan. A használt tangával kapcsolatban nekem személy szerint nincsen ellenvetésem. Hallotam már ennél cifrábbakat is. Szerintem magánügy, amennyiben másnak nem árt.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 19:21:27

@István Tamasi:

Kedves megfejtő, Lekész atyánk,

Sajnos az Ön válasza legutóbbi feladványunkra
A szerelem nyilasa, függőleges, négy betű nem helyes

PINA

Valószínűleg a nyomdai minőség gyengesége miatt az Ön példányába egy kis piszok kerülhetett, és ezért olvasta azt, hogy a
A szerelem nyilása, függőleges, négy betű

A helyes válasz egyébként ÁMOR lett volna.

Önhöz hasonlóan sajnos helytelen megfejtést adott be az Ön sekrestyése is, az ő megoldása a

SEGG

volt.

Tisztelettel: Szerkesztőség
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 20:03:21

@s:

Mindig. Függetlenül attól éppen kinek kedvez.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.19. 20:06:25

@s:

"Viszont nem nevel szivárványos értékrendre az, aki elmondja az iskolás korúaknak, hogy bizony vannak olyanok"

Nem azt mondják, hogy vannak olyanok, hanem azt, hogy pozitívum, hogy vannak olyanok.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.19. 20:12:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Nem azt mondják, hogy vannak olyanok, hanem azt, hogy pozitívum, hogy vannak olyanok."

Meg azt is, hogy tisztelni kell őket a másságukért, szivárványos zászlóval ünnepelni kell őket, na meg meg kell tapsolni, ha valaki nyilvánosan elmondja, hogy ő homoszexuális, leszbikus vagy akármi, ami nem heteró.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.19. 21:16:32

@birka menet: Jól van cicus ma is kiverhetted egy egészséges diktátorozással.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.19. 21:17:46

@s: próbálsz nem reagálni arra, hogy a a betegség/nembetegség elméletedre reagáltam, csak a diszítést majszolgatod.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2021.06.19. 21:20:36

@eßemfaßom meg áll: megjegyzem, ha a kecskéjének nem tetszene tökönrugná Brendelt és kész, szóval ha az állatvédők beleszólnak akkor elveszik Brendel kecskéjének örömét. A szemetek.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 22:48:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Kiváló! Sajnos nem mindig ezt tapasztalom. Amikor a fidesz ellenzékét hozzák ki jobbnak a közvéleménykutatók, akkor jön a 'választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást' szöveg. Amikor a fidesz vezet, akkor pedig a 'mi megmondtuk, hogy mit akarnak az emberek' szöveg megy.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 23:05:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Fasz vagy, már megbocsáss. Nem pozitívum, hogy homi vagy. Ahogy nem is negatívum. Minthogy nem pozitívum, hogy hetero vagy, és nem is negatívum. Egész egyszerűen kimondva, ha már az vagy, mert így jött ki a lépés, akkor nem kell rejtőzködnöd, félned a többiek általi elítéléstől, mert nem választottad ezt, hanem kaptad. Nem akartad, csak úgy lett. Afrikában albino gyerekeket rabolnak el és darabolnak fel, mert varázserőt tulajdonítanak a testrészeiknek. Ez egy fejlődési rendellenesség, pigmenthiány. Nem akarok ezen a szinten élni. Ha te akarsz, akkor menj a picsába el Kongóba, vagy Észak - Koreába egy elbaszott szénbányába. Itt ezt ne csináljátok.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 23:14:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Miért? Inkább tapsoljunk annak, hogy szájer a buziságát MINDVÉGIG
titkolva egy szál faszban lecsúszott egy ereszcsatornán egy homo buliról elmenekülve? Jobb lett volna, ha mindjárt ezzel nyit.

"Nézzétek gyerekek, én is ugyanarra a kapura játszom."

Mennyivel egyszerűbb. Nem kell titkolózni, rejtegetni semmit. Semmit nem von le a politikusi értékéből - ha van neki olyan. Csak egy agymosott, degenerált társdalomban számít az, hogy kivel szoktál baszni. Normális helyen ez nem kabinetkérdés. Következésképpen ebbe nem is lehet belebukni. A hazudozásba lehet belebukni csak, mert az hitvány tulajdonság. Főleg politikusnál, aki a bizalmi tőkéből él.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 23:17:46

@eßemfaßom meg áll: Mi a kérdés. Nem akarom visszaolvasni.
Válasz erre 

s 2021.06.19. 23:22:52

@eßemfaßom meg áll: Nem akarom a mocskosság határán túl fokozni a dolgot, de egy kecskét akár ki is lehet kötözni. Azon túlmenően pedig nehéz a beleegyezését a mekegéséből tisztán kivenni, bár nem vitatom, hogy brendel mester talán közelebb áll az állatvilághoz ehhez a téren, mint azt bármelyikünk is gondolná. Ha pedig mindez nem volna elég, az aktus végén, közben, helyett a kecskét a szokványos felhasználás keretein belül le is vághatják, ami szerintem mindenképpen ellenére van.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 08:08:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Sőt, szégyen, ha nem vagy olyan, mint ők. Amerikában ma már a gyerekek 20 %-a homokosnak vallja magát a hatalmas nyomás miatt.

Orbán ezt a problémát oldott meg: nem engedjük ezentúl Soros szivárványos majmainak az agymoást iskolákban.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 08:16:27

@s:

" Nem pozitívum, hogy homi vagy."

De ők ezt mondják.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 08:18:14

@s:

" Amikor a fidesz ellenzékét hozzák ki jobbnak a közvéleménykutatók, akkor jön a 'választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást' szöveg."

Szabvűnyos, kötelező kampányszöveg. Mindenki így csinálja. Ez kb. olyan, mintha fel lennél héborodva, miért kora reggel kezdődik a szavazás.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 08:29:49

@s:

" nem kell rejtőzködnöd, félned a többiek általi elítéléstől"

Pedig kell, ha nem vagy diszkrét. S ez így helyes.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.20. 22:01:36

@s:

Ebben egyet is értek veled. Senkit nem kellene szakmai vagy emberi hátránynak érnie azért, mert homoszexuális, leszbikus stb. Ahogy írod, ezzel egyúttal megszűnik a nyomásgyakorlás, a zsarolhatóság lehetősége is.

De ennyi, nem több. Az már erősen a ló túlsó oldala, ami manapság megy, vagyis a szexuális deviancia (itt a szót csak az "eltérés" értelmében használom, nem értékítéletként) ünneplése, népszerűsítése, főleg a gyerekek körében.

Számos szakértő szerint a szexualitás részben tanult dolog is, a környezeti hatások egyik vagy a másik irányban eltéríthetik egy gyerek még kialakulatlan vagy bizonytalan szexuális identitását, abszolút nem helyes ilyen hatásoknak kitenni egy gyereket, lásd tervezett iskolai "érzékenyítés" és hasonlók, főleg homó vagy leszbikus civil szervezetek által.

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Sőt, szégyen, ha nem vagy olyan, mint ők. Amerikában ma már a gyerekek 20 %-a homokosnak vallja magát a hatalmas nyomás miatt."

Erről van szó. A homoszexualitást valami jónak, követendőnek tüntetik fel, a gyerekek pedig azt látják, hogy szinte ünneplik a homoszexuálisokat. Persze, hogy a gyerekek is ehhez akarnak hasonlítani. Ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy a homoaktivisták a partnerválasztékot akarják így növelni. :DD

Ahhoz, hogy a téma ne legyen társadalmi tabu, ahogy arra S is utalt, nem szükséges, hogy a csapból is a homoszexualitás dicsőítése folyjon. Az meg főleg nem, hogy pl. kétes érdekcsoportok akár a szülők akarata ellenére is nemváltoztató műtétre beszélhessenek rá kisgyerekeket. Az is igaz persze, hogy főleg egyedülálló anyák körében nem ritka az, hogy a kisfiukat kislánnyá akarják alakítani először hormonkezeléssel, majd műtéttel. (Érdekes, a fordítottjáról nem olvastam.) Jópár ilyen USA-béli elrettentő esetről olvastam. Igaz, ezek egyedi esetek voltak, nem tudom, a valóságban milyen gyakoriak, de már maga az riasztó, hogy ilyen előfordulhat.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2021.06.20. 22:32:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Akkor hát hülyeségre, hülyeség a válasz?
Hetero anyuka akarja gyermeke nemét változtatni? Akkor hát csapjunk le a homoszexualitásra? Hű, gyökerénél a problémát.
20 % melegnek vallja magát és? Gyerekek, ma vasutas, holnap tanár, holnapután űrhajós. Kurvára nem tudja mi az a szexualitás. És nem is lényeg, mert mikor odajut, rá fog jönni, hogy neki melyik lyukra jó játszani. Ti ezzel a fóbiátokial pont olyan károsak vagytok, mint a túlpörgött feministák, polgárjogi harcosok, vagy azok, akik szerint a szexulitást a gyerekeknél úgy kell kezelni, mint a felnőttek esetében.
A legundorítóbb az egészben pedig az egész csomagolása, amely mellett kár szép gondolatokkal, velős beszólásokkal puhítani a dolgot, tény hogy beteg, kirekesztő állat az aki ennek a törvénynek tapsol.
Egy kalap alá venni a pedofíliát a különböző szexualitásokkal az elárulja, hogy semmi tisztelni való nincs bennetek.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 22:47:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Sőt, szégyen, ha nem vagy olyan, mint ők. Amerikában ma már a gyerekek 20 %-a homokosnak vallja magát a hatalmas nyomás miatt."

Annyira buta vagy, hogy fizikai fájdalom olvasni a faszságaidat.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 22:48:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem érted a dolgot, csak visszaböfögöd azt a téveszmét, amit a füledbe ordítottak. Buta vagy.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 22:53:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem egészen. A reggeli szavazásban nem találok kiveti valót. Abban igen, hogy általános módszer lett a választók reflexszerű hülyének nézése. Ez neked bizonyosan nem probléma, az önazanosság egyik pillére. Nem mindenki van ezzel így. Példának okáért magam sem. Tudod miért? Mert okos vagyok. Ellenvetéssel élek, ha bárki hülyének néz, és csípőből lövök vissza. Az egy fasz, meg az is, aki hisz neki.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 22:58:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Miért kéne, seggarc? Csak akkor kell, ha mindenki olyan barom, mint ti. Tőlem azzal kúr bárki, akivel jólesik neki. Nem egy ilyen teljességgel lényegtelen szempont szerint ítélem meg az embereket. Ezt meghagyom az iskolázatlan sültkrumpliknak, mert azok hülyék ahhoz, hogy lássák a lényeget. Ez ugyanis nem az.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.20. 22:59:52

@BiG74 Bodri:

"Kurvára nem tudja mi az a szexualitás."

Attól, hogy nem tudja, még befolyásolható.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 23:19:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem érted a lényeget. Javaslom, gondolj vissza saját kiskamasz korodra. Teszem azt eljártál bulikba, ahogy mindenki más is. Statisztikai alapon találkozhattál buzdancsokkal, mert azok sem az égből potyognak le, ott voltak veletek. Milyen hatással volt rád? Féltél? Undorodtál? Furcsának találtad? Összezavarodtál? Egyik sem lepne meg, sőt nem lepne meg ezek tetszőleges kombinációja sem. Egy biztos. Nem lettél buzdancs, ha csak már eleve nem voltál az. A felvilágosítás a tájékoztatást tűzi ki célul, nem pedig azt, hogy divatbuzi legyél, mert ez nem olyan dolog, hogy bárki rá tudna venni, ha magad nem akarod. Ez nem olyan, hogy vegyünk apple telefont, mert a nagymenőknek is az van, nem egy szardarab samsung. Egész egyszerűen nem bírod megtenni, mert nem esik jól. Ahogy - régi gyakorlat szerint - a buzik sem nevelhetők át heterová, mert nekik sem esik ez jól. Úgy gondolták pedig, hogyha a másik nemmel baszik, akkor látszatra minden oké. Ti meg az gondoljátok, ha nem hall róla, akkor nem lehet baj. De. Kurva nagy baj lehet, mert fingja nincs az illetőnek, hogy mi a fasz van vele, és ugyanez a helyzet a hetero társaival is. Nem értik, hogy valaki miért más, mint ők. Itt vagytok példának okáért ti. Nektek sincs arról fingotok sem, hogy mi a buzi. Az egy nem túl gyakori eltérés a természetben. Egyébként főemlősöknél is kimutatták etológusok. Ők annyival értemesebbek nálatok, hogy leszarják az egészet, nem foglalkoznak vele. Nektek sem kellene.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 23:30:04

@s:

Tévedsz, troll, konzultálj tartótiszteddel.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 23:33:14

@s:

Vannak alapvető kampányszabályok:
- sose elismerni a gyengeségét,
- az ellenfelet hozzá nem értőnek mondani,
- s még 100 hasonló.

A nem kedvező közvéleményhutatás tagadása az egyik. Mindenki csinálja.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 23:34:08

@s:

A lényeg: ne számítson normálsinak a homkkosság és a pedóság. A 4 fal közé mehetnek szabadon.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 23:34:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mint végső érv. Nem rossz, bár olvastam már ennél jobbat is. Igaz, nem tőled. Nézd, én ezt betudom a kiképzésed leplezhetetlen hiányosságának. Reklamálj kubatovnál, ha esetleg legközelebb összefutsz vele.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 23:48:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ez csak oda vezet, hogy mindenki egyformán veszti el a hatalmát. A politikusoknak időnként bejön, a társadalomnak szinte soha nem válik a hasznára. A kettőnk közötti legfőbb különbség talán az, hogy te a politikusok szemszögéből figyeled a történetet, én pedig a társadalom nézőpontjából. A politikus csak egy kicsiny része az egésznek. Arra gondolj, hogy amikor a nagy bukták voltak (mussolini, hitler, mubarak, stb . . .), akkor a nép mindig a helyén maradt. Csak a politikus tűnt el. Ezért jobb inkább innen megközelíteni a dolgokat. Lesz Magyarország. Rá sem fogtok ismerni, annyira más lesz. Amikor kádár alatt éltük a mindennapokat, el sem tudta képzelni senki, hogy milyen közel van az annyira más. Most is így lesz, mert mindig ez történik. Ha ma nem, akkor holnap. Egy eltűnő kor eltévedt utasai vagytok az orbánotokkal együtt. Pedig jó srác volt, igaz lelkemre mondom. Jó volt 1989 -ben, és még talán 2010 -ben is. Elromlott azóta, az idő kereke pedig átgördül felette, ahogyan mindenki más fölött is, aki nem érti meg a saját korát.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 23:51:29

@s:

Mit lehet mondani érvtelenséges tombolásodra?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.20. 23:52:26

@s:

Egyszerűbb: a tartalmat kell nézni, nem a formát.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 23:58:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Kár volt a kettőt összemosni. Az egyik bűncselekmény, a másik nem. A pedóságot a gyermekek védelme érdekében üldözik szinte mindenhol a világon, és ez így helyes. A homokosság nem bűn, a felvilágosítás "érzékenyítés" célja nem a buzivá nevelés, - minthogy ez nem is lehetséges - hanem az érintettek és társaik tájékoztatása arról, hogy az illetőt nem a sátán szállta meg, nem kell máglyára tenni, nem kell kiröhögni, továbbá nem kell rejtőzködnie, mert kibaszottul lényegtelen, hogy kivel kúr. Tehát a világ ettől nem fog megállni, nem kell felvágnia az ereit, megesik az ilyesmi. Neki természetanyánk más lapot osztott, de a faszt sem érdekli. Van ilyen rajta kívül is.
Válasz erre 

s 2021.06.20. 23:59:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: B+. Birka szólt. Fusson, ki merre lát!
Válasz erre 

s 2021.06.21. 00:01:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szerintem is. A történés a tartalom, a kommunikáció a forma. Tehát állíthat bármit egy politikus a világról, ha az valójában nem úgy van. Ezért nem lehet a tényekkel szembepisálni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.21. 00:23:13

@s:

Döntés kérdése, mi bűncselekmény.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.21. 00:23:46

@s:

A homokosság veszélyesebb a gyerekekre, mint a pedóság.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.21. 00:24:35

@s:

Így igaz. S ez rossz hír a ballibáknak.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.21. 10:09:07

@s:

"a felvilágosítás "érzékenyítés" célja nem a buzivá nevelés, - minthogy ez nem is lehetséges"

Ez az, amire nincsenek perdöntő bizonyítékok. A genetikai meghatározottságot ugye ikerkutatásokkal szokták vizsgálni, íme kettő, csak úgy első guglizásra (csak az abstract olvasható, maga a tanulmány fizetős, de az abstract is elég):

"Twin pairs in which at least one twin is homosexual were solicited through announcements in the gay press and personal referrals from 1980 to the present. An 18-page questionnaire on the "sexuality of twins" was filled out by one or both twins. Thirty-eight pairs of monozygotic twins (34 male pairs and 4 female pairs) were found to have a concordance rate of 65.8% for homosexual orientation. [...] These findings are interpreted as supporting the argument for a biological basis in sexual orientation."

pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/8494487/

"Forty-six homosexual men and women who were twins took part in a study of their sexuality and that of their co-twin. Discordance for sexual orientation in the monozygotic pairs confirmed that genetic factors are insufficient explanation of the development of sexual orientation."

pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/1562871/

Kiemelem: "Discordance for sexual orientation in the monozygotic pairs confirmed that genetic factors are insufficient explanation of the development of sexual orientation"

A következőnél hosszú az abstract, nem másolom be, csak a linket:

pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11058483/

A lényeg mindezekből az, hogy bár egypetéjű ikreknél gyakoribb az egyezés (első link), az is csak 66%-os, ami az abstract szerint a genetikai meghatározottságot támasztja alá, csakhogy akkor mi felelős a fennmaradó 34%-ért, ahogy csak az egyik iker lett homoszexuális? A másodikként belinkelt abstract pedig egyenesen azt mondja ki, hogy a genetikai tényezők önmagukban nem magyarázzák meg a szexuális orientáció kialakulását.

Mindezzel nem az egyik vagy a másik álláspont mellett érvelek, hanem azt állítom, hogy tudományos körökben SINCS egyetérték arról, hogy a homoszexualitás kizárólag genetikai tényezőkre vezethető vissza. Ez cáfolja azt az állításodat, miszerint nem lehet valakit homokossá nevelni - legalábbis mindaddig, amíg az egyéb hatásokat nem sikerül teljes mértékben felderíteni, és kizárni a környezeti tényezőket. Ez esetben viszont óvni kell a gyerekeket a homoszexuális propagandától - ez persze nem vonatkozik a tisztán semleges felvilágosításra, az LMBTQ+-szervezetek "érzékenyítésére" viszont annál inkább.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.21. 10:23:37

@s:

"A pedóságot a gyermekek védelme érdekében üldözik szinte mindenhol a világon, és ez így helyes."

Nem mindenhol és nem mindenkinél. A jó elvtársak védelet élveznek mind a média, mind a politika részéről. Alább azért a Wikipédiából idézek, mert az - főleg a német nyelvű - nem vádolható jobboldalisággal a társadalmi kérdésekről szóló szócikkeinél.

Vörös Danny (Daniel Cohn-Bendit) esetében eléggé elnézők voltak a hatóságok, pedig nyilvánosan elismerte, hogy régebben fogdosta kisfiúk farkát, valamint az általa szerkesztett újságban pedofil tartalmú szövegeket jelentetett meg:

"1975 hatte Cohn-Bendit in seinem Buch Der grosse Basar sexuelle Handlungen mit Kindern beschrieben. Unter Cohn-Bendits Verantwortung als leitender Redakteur wurden im Pflasterstrand Ende der 1970er und Anfang der 1980er Jahre mehrere Texte mit pädophilen Äußerungen veröffentlicht."

https://de.wikipedia.org/wiki/Daniel_Cohn-Bendit#Folgen_von_Äußerungen_zur_kindlichen_Sexualität

Az is gyanús, hogy:

"Stand 2013 hielt Cohn-Bendits Archiv die Korrespondenzen, die das Thema Pädophilie abdecken, noch immer gesperrt, was unter anderem der Journalist Christian Füller kritisierte."

(a fenti linken olvasható)

Vagyis a pedofíliával foglalkozó levelezését ma is zárolva tartják. Vajon miért???
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.21. 11:07:59

@s:

"Arra gondolj, hogy amikor a nagy bukták voltak (mussolini, hitler, mubarak, stb . . .), akkor a nép mindig a helyén maradt."

Vagy legalábbis az, ami a népből megmaradt, mert az emberiség történelme nem szűkölködik a genocídiumokban. Pl. Hitlernek sikerült majdnem teljesen kiirtania a zsidóságot. Persze ha a nép fogalmából kizárod a zsidókat - ahogy Hitler is tette - , akkor igazad van.

(OK, tudom, ez övön aluli ütés volt.)
Válasz erre 

s 2021.06.21. 23:37:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A génekről annyit érdemes tudni, - nem mintha szakértő volnék, de hát tudom - hogy nagyon kevés, és kifejezetten egyszerű tulajdonságot határoznak csak meg direkt. Ez azóta világos, mióta hiába keresik bizonyos - betegségekkel kapcsolatos - gének helyét a dns-ben. Ezzel szemben van benne egy csomó bázispár, amiknek látszólag semmiféle szerepe nincs, egy úgynevezett sötét, távolról nézve működés nélküli rész. Utóbb jöttek rá arra, hogy ez magát a génkifejeződést szabályozza, tehát a helyzet bonyolultabb, mint elsőre látszik. Az teljesen világos, hogy az egypetéjű ikrek esetében ez a rész is azonos, de mindezzel együtt a 65,8% együttállás rendkívül magas. Az ember - az egyik legkomplexebb emlős faj - esetében az attitűd genetikai, illetve tanult eredetére vonatkozó bármely állítás valóban nem egyértelmű. A meglátásom ebben a tekintetben az, hogy ikerpárok esetén, az azonos génállomány esetében is lehetnek eltérő környezeti hatások már a születés előtt. Egy csaknem teljesen kifejlett emberke születik kb. kilenc hónap után. Leegyszerűsítőnek találom annak kizárását, hogy ez alatt az idő alatt ne érhetné őket eltéréseket is okozni képes vegyi, hormonális, fizikai . . . stb. hatás, ami csak a későbbiekben ölt testet, mint hajlam, irányultság. Nehéz továbbá annak belátása is számomra, hogy aki homokossá vált, ott ok-okozati kapcsolat létezik azokkal a dolgokkal, amikkel találkozott. Könnyebben tudom ezt fordított irányban elképzelni, vagyis hogy olyan dolgok felé irányul valaki, amilyen hajlama már amúgy is van. Ha az átnevelés bármelyik irányba is annyira egyszerűen menne, ahogyan azt páran feltételezik, akkor egy darab buzdancs sem lenne.
Válasz erre 

s 2021.06.21. 23:49:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem mindenhol és nem mindenkinél."
Elítélem, nekem ezzel ne is gyere. Az álláspontom egyértelmű és világos. Akárki részéről is történjen, tűrhetetlen bűncselekménynek tartom ezt, ebbe ne keverj politikát, mert kár.

"(Daniel Cohn-Bendit) esetében eléggé elnézők voltak a hatóságok"
Hibáztak. Ha én lettem volna a hatóság, teljesen másként történt volna.

"Vagyis a pedofíliával foglalkozó levelezését ma is zárolva tartják. Vajon miért???"
Mert faszok. Én sittre vágtam volna az ürgét, és csak akkor eresztettem volna szabadon, ha már csak akkor áll fel a fasza, ha ráhúznak egy túlzsúfolt darázsfészket, belevág a villám, és átmegy rajta a nemzetközi gyorsvonat mind a harminckét kocsija, egyszerre. Vagy lehet, hogy akkor sem.
Válasz erre 

s 2021.06.22. 00:47:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyáltalán nem volt övön aluli. Végre valaki szóba hozta ezt is. Ennyire számít, hogy kinek mit hisznek el. Például hitlernek elhitték, hogy a zsidók, szlávok, stb . . . nem emberek. Nem vagyok a kollektív bűnösség feltétlen híve, de erről nagyon sok német állampolgár tudott. Egyszerűen egy ilyen méretű tevékenységet - logisztikával, szállítással, iparral - lehetetlen végrehajtani a lakosság tudta nélkül. Félrenéztek, hogy ne lássák. Persze egy állig fegyverben lévő diktatúrában mit is tehettek volna? Mindenesetre a nép az áldozatokat (ebben voltak hithű ss katonák is) leszámítva ott maradt a bukás után. Tehát lényegében igazam van. Egy szarrá bombázott, lenullázott ország lett a téveszméje öröksége. Ehhez képest ő csak elegánsan, mint egy brit főrend a hajnalig taró ádáz kártyacsata után, fejbelőtte magát. Gondolom azt mondhatta: fiúk, a kurva anyátok fogja ezt itt kifizetni, de én biztosan nem.

Rohadt egy világ ez, ne tegyétek annál is szarabbá, mint amilyen már amúgy is. Láthatnátok, mert annyira nem vagytok talán ostobák, hogy orbán a saját érdekében manipulálja azokat, akik erőtlenségük, eszetlenségük, behódolásuk, vagy éppen számításuk miatt érdekeltek valamennyire a hatalma fenntartásában. Magyarország számára nem ez a jó irány. Eladósodni Kína felé több száz milliárddal, miközben nem kérni az EU majdnem ingyenes felújítási hitelét? Ki hallott már ekkora baromságot? Mert terjeszteni az terjeszti ezeket a téveszméket, aki nem akar az EU pénzekkel elszámolni, inkább marad a korrupt haveri leosztásnál. Kínát ez nem fogja zavarni, ott amúgy is akkora korrupció van, hogy le lehet vele takrni a Himaláját. Duplán. Ez kell orbánnak. Mi meg majd szépen visszafizetjük. Mikor veszitek észre a nyilvánvalót?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.07.08. 12:09:43

@s:

"Mikor veszitek észre a nyilvánvalót?"

Sokan észreveszik a Fidesz-szavazók közül is. Én is. Csak sajnos a mai magyar ellenzék még Orbánnál is rosszabb. Tudom, ezt bizonyára vitatod, de nem elég csak leváltani Orbánt, mert kormányzóképes és elsősorban az ország érdekeit szem előtt tartó ellenzékre van szükség - vagyis lenne, mert ilyen ma nincs Magyarországon.

Természetesen ebben nem tudunk soha megegyezésre jutni, hiszen mások a prioritásaink, más az értékrendünk is. Amikor én a mai nyugat-európai baloldal ámokfutását szeretném Magyarország határain kívül tudni, amikor a Gyurcsány-Dobrev-Fegyőr-féle társaságot akarom a hatalmon kívül látni, akkor ezt nem az Orbán iránti szeretetem miatt teszem, hanem azért, mert véleményem szerint ők még nagyobb kárt okoznának az országnak. Neked bizonyára más erről a véleményed, erről kár is vitáznunk, soha nem fogjuk meggyőzni egymást, sőt én senkit nem is akarok meggyőzni, hiábavaló fáradság lenne.

Hidd el, én örülnék a legjobban, ha Magyarországon egy tisztességes, erős, a mai elfajult és elvakult balliberalizmustól mentes szociáldemokrata ellenzék lenne. De nem kívánok a hatalomba szavazni egy olyan ellenzéket, amelynek egyetlen közös célja Orbán eltávolítása, és ennek érdekében még a nemrég lenácizott Jobbikkal és összeáll. Ez nem pragmatizmus, ez már gerinctelenség.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.07.08. 12:31:02

@s:

OK, Cohn-Bendit ügyében egyetértünk. De akkor mégis hogyan tudod megélni, hogy ez a szar alak az EU ma már mainstreamnek tekinthető balliberális irányzatának egyik elismert hangadója?

Tudom, ugyanezt el lehet mondani jópár kétes tisztességű fideszes politikusról is (ha nem is szexuális vonatkozásban), és ugyanezt a kérdést te is felteheted nekem - mellesleg joggal. De ebből mégis csak az következik, hogy erkölcsileg az európai balliberális oldal semmivel sem különb a deáknél vásznánál.

Ehhez hadd tegyem még hozzá azt az arcátlanságot, hogy bosszúpornó miatt két év felfüggesztett börtönre ítélt politikus dolgozta ki a Magyarországot elítélő EP-állásfoglalást:

hvg.hu/vilag/20210706_cyrus_engerer_ep_kepviselo_allasfoglalas
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.07.08. 12:57:44

@s:

Azt hiszem, a junk DNS-re gondolsz, de a méhen belüli hatások is szerepet játszhatnak, hiszen még az egypetéjű ikrek sem ugyanazon feltételek mellett fejlődnek az anyaméhben.

De nem is itt látom a lényeget, hanem ott, hogy amíg nincs kétséget kizáróan bizonyítva, hogy a már megszületett gyerekek meglévő, bár még nem feltétlenül ismert szexuális orientációját semmiféle környezeti hatás nem képes megváltoztatni, addig nem szabad őket a heteroszexuálistól eltérő környezeti mintának kitenni - végtére is a gyerek a legnagyobb valószínűséggel heteroszexuálisnak született.

"Nehéz továbbá annak belátása is számomra, hogy aki homokossá vált, ott ok-okozati kapcsolat létezik azokkal a dolgokkal, amikkel találkozott. Könnyebben tudom ezt fordított irányban elképzelni, vagyis hogy olyan dolgok felé irányul valaki, amilyen hajlama már amúgy is van."

Ez a tyúk-tojás kérdés, és épp a dolog általad is vázolt bonyolultsága miatt inkább azt feltételezem, hogy mindkét hatás működik, ha nem is mindig ugyanazon személy esetében. Tudom, két ellentétes vélemény között nem feltétlenül a középút jelenti az igazságot, a szakemberek tudása is bizonytalan, az ideológiailag részrehajlókról nem is beszélve. Ezért egy megalapozott és ideológiától nem befolyásolt tudományos konszenzus eléréséig nem szabad kísérletezni a gyerekekkel.

"Ha az átnevelés bármelyik irányba is annyira egyszerűen menne, ahogyan azt páran feltételezik, akkor egy darab buzdancs sem lenne."

Sok készség esetében létezik az ún. imprinting időszaka, ilyen pl. a beszéd és általában a nyelv, de rengeteg egyéb dolgot sem tudunk már felnőttként megfelelően elsajátítani. Pl. hiába próbálnék felnőttként megtanulni zongorázni, vsz. nem sok sikerrel menne (persze lehetnek kivételek). Simán lehetségesnek tartom, hogy a gyerekkor egy bizonyos időszakában a szexuális irányultság legalábbis a gyerekek egy részénél képlékenyebb, könnyebben befolyásolható. Később ez már rögzül, márpedig az "átneveléssel" jellemzően már jóval a pubertás után szoktak próbálkozni, így nem csoda, ha sikertelen lesz.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard