Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Úgy tűnik, eljött az igazság pillanata a Fidesz számára

Úgy tűnik, eljött az igazság pillanata a Fidesz számára

Régi, jól bevált módszer, amikor kisebb vagy közepes hazugságokat nagyobb hazugságokkal próbálnak leplezni. A Fidesz most ebbe a körkörös védelembe hajszolta bele magát, így a hazugságok egyre nagyobbra duzzadnak. Itt most nem csupán a katás vállalkozások utólagos értelmezéséről van szó, hanem a háború és a gyenge forint, illetve az infláció összekapcsolásáról is. Minél nagyobb a baj, annál több meghatározó fideszes politikus száll be az adok-kapokba, és annál abszurdabb kijelentéseket tesznek. A kormányzati hazugsággyár turbófokozatba kapcsolt.

index_213.jpg

Fotó: index.hu

Álljon itt csak két durva hazugság annak utólagos igazolására, hogy a kormány helyesen döntött, amikor egy nap alatt lényegében kinyírta a legnépszerűbb hazai vállalkozási formát. Orbán Viktor például szokásos péntek reggeli rádiós monológjában a következőt állította: „Nem működik, hogy 450 ezer ember, aki katázik, nem fizet be a nyugdíjjárulékba.” Ez nettó hazugság, épp ezért kiválóan alkalmas arra, hogy az érintettek ellen hangolja a lakosság nagy részét. Bánk Erik, fideszes országgyűlési képviselő pedig ennél is messzebb ment. Egyszerűen adócsalónak nevezett közel félmillió magyar állampolgárt, mert ezt a kormány által kidolgozott, és sokszor dicsért adózási formát választották.

A hangnem brutalitása jelzi, hogy nagy a baj, hiszen a durva visszatámadás annak elkerülésére szolgál, hogy a protestálók mellé olyanok is csatlakozzanak, akik most még nem hallatták a hangjukat, pedig eléggé kiborultak a kormány váratlan húzásaitól. Elképzelhető az is, hogy a rezsicsökkentés alapjainak megreccsenése is tüzeli majd az elégedetlenkedőket. Bár az új rendelkezés kapcsán még nem indult tiltakozási hullám, de a kormány nyilván tisztában van azzal, hogy a megszorító intézkedések előbb-utóbb felerősítik azok tiltakozását is, akik egyelőre csak néma szemlélői az eseményeknek.

A kormány egyébként régóta tudja, hogy nagy a baj, ám a kommunikációjában ezt kicsit sem jelezte, pedig taktikus lett volna közvetlenül az április 3-i választási győzelem után bevezetni a köztudatba, hogy probléma van a költségvetéssel, és komoly gondok lehetnek az energiaellátással is. A politikai kommunikációban jártas szakemberek régóta vallják azt a nézetet ugyanis, hogy közvetlenül a győzelem után bocsátják meg leginkább a választók, hogy palira vették őket, később már jóval kevésbé toleránsak a nyilvánvaló hazudozásokkal szemben.

Márpedig a hazudozás már a kampányban elkezdődött. A kormánypárti politikusok elhitették a választókkal, hogy az oroszokkal kötött hosszú távú energetikai megállapodások az orosz-ukrán háború ellenére is biztosítják az olcsó és folyamatos kőolaj- és gázellátást. A szerződés leglényegesebb részeit persze titkosították, így fogalmunk sincs arról, milyen garanciákat adott Vlagyimir Putyin Orbán Viktornak, illetve milyen áron szállítja a nyersanyagokat az orosz fél. A mostani kapkodásból egyértelműnek tűnik, hogy az oroszok vagy hazudtak a magyar félnek, vagy eleve előnytelen szerződés aláírására kényszerítették Orbán Viktort.

A baj persze csőstül jön, ami eddig nem volt jellemző a Fidesz kormányzásának eddigi 12 évére. Összeértek ugyanis olyan kedvezőtlen folyamatok, melyekkel szemben külön-külön is nehéz lenne védekezni. Már a koronavírus-járvány elindította ezt a sort, aztán jött a háború, a felpörgő infláció, és az egyre keményebb viták az EU-val, aminek folyományaként most már szinte semmilyen pénzügyi támogatás nem érkezik Brüsszelből. Az sem tesz túl jót a magyar gazdasági és diplomáciai pozícióknak, hogy az orosz agresszor hallgatólagos támogatása miatt lényegében felbomlott a V4 országok szövetsége, így jelentősen gyengült Orbán érdekérvényesítő képessége az EU-n belül.

A Fidesz egy súlyosan skizofrén helyzetben találta magát június végére: Egyrészt, igen erős volt a támogatottsága a lakosság körében a fölényesen megnyert áprilisi választásnak köszönhetően, ugyanakkor hatalmas lyuk tátongott a költségvetésen, a rezsicsökkentésnek és az árstopnak köszönhetően pedig a pénzügyi válság egyre mélyebbre húzta a gazdaságot. Ez jelentkezett az infláció elszabadulásában, valamint a forint látványos gyengülésében. A kormány ugyan jelentős forgalmi adóbevételekhez jut a drágulásnak köszönhetően, ám ez egy ördögi körbe vezeti a költségvetést, hiszen így nem lehet mérsékelni a drágulást és a forint zuhanását sem.

Komoly hitelességi problémákkal küzd tehát az új kormány, hiszen már hiába harsogja, hogy nem a magyar emberekkel kell megfizettetni a háború árát, a tények azt mutatják, hogy a kata kinyírásával, valamint a rezsicsökkentés alapvető fundamentumainak elengedésével igenis mi fogjuk megfizetni azoknak a hibáknak az árát, amit a kormánypárt az utóbbi 12 évben elkövetett. A döntéshozók közül ugyanis mindenki tudta, hogy egy fenntarthatatlan rendszert próbál életben tartani Orbán Viktor, de ő az utolsó pillanatig ragaszkodott ahhoz, hogy az egészről a háború, az Európai Unió, sőt Ukrajna tehet, mert utóbbi nem hajlandó megadni magát Oroszországnak.

nyugat_1.jpg

Fotó: nyugat.hu

Még néhány napja is azon gúnyolódtak fideszes politikusok és a közmédia, hogy a nyugati országokban megszorításokra, spórolásra készülnek. Ez egyrészt azt jelzi, hogy csak a legmagasabb szinten tudták pontosan, mekkora a baj, másrészt, hogy semmilyen kommunikációs terv nem készült arra, hogy miként fogják adagolni a keserű pirulákat a választópolgároknak. A legrosszabb azonban még csak most fog bekövetkezni. A legtöbb embert érintő intézkedés ugyanis a benzinárra vonatkozó rendelkezés, amelynek köszönhetően jelenleg majdnem fele annyiért tankolnak a magyar állampolgárok, mint amennyibe az üzemanyag valójában kerül. Ezt az intézkedést október 1-ig hosszabbította meg a kormány, de nagy a valószínűsége annak, hogy ez addig fenntarthatatlan lesz, így itt is lépnie kell a kormánynak. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha odaajándékozod valakinek a puskádat, de néhány év múlva meggondolod magad, és visszakéred, ne csodálkozz, hogy nem kapod vissza, sőt le is puffanthatnak vele.”

347 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Úgy tűnik, eljött az igazság pillanata a Fidesz számára Tovább
Facebook Tetszik
0
347 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1417883717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 12:21:02

A ballibek hiába örülnek. Nem lesznek sikeresek.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 12:42:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mond köcsög bulgár birka mi a qrva anyádért ugatsz bele?????
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 12:59:23

@sancho13:

S te miért?
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 13:14:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Azért baszd meg az anyádat mert én itt élek,itt fízetek adót,nem úgy mint te geci migráns,érted!!!!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 13:18:31

@sancho13:

Atya Isten, szóval Soros gazda ne szóljon bele a magyar ügyekbe??? Te antiszemita vagy!
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 13:25:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Na gyökér megint mi aqrva anyádról beszélsz???
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 13:27:13

@sancho13:

Soros gazda Mo-on él és adózik?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.15. 13:28:42

A bulgár fingok testessebbek.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 13:34:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: B+ te tényleg ennyire primitiv vagy vagy csak megjátszod magad??
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 13:38:26

@sancho13:

S te, troll?
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 13:47:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Buzikám én az országba élek és nem a partvonalról ugatok olyanba bele amihez semmi közöm,veled ellentétbe mint migráns úgy érzed,hogy jogod van hozzá,szóval buzi migráns ki is aTROLL?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 13:57:23

@sancho13:

Soros gazda tehát a partvonalról ugat bele?
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 14:03:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a QRVA anyádat miért nem szakadsz már le a Sorosról,de talán a geciket kérdezd akiket kifizetett,na ők tudják a választ.
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.15. 14:09:26

Igen, nagy a baj.
Ezt a rendszert sajnos a totálisan gyengeelméjű, elvtelen, gerinctelen és velejéig korrupt EU-s vezetők miatt nem lehet fenntartani.

Hozzá kell tenni, hogy a blogger lelkitársai 2012-ben telt pofával toltak, hogy a KATA mennyire rossz...
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 14:19:17

@gigabursch: Értem szóval az EU a hibás amiért mi szopunk,nálunk minden tökéletes csak az a csúnya EU szopat minket mert pár ember végeláthatatlan milliárdokat ellopnak.Na még ekkora faszságot sem halottam,de te tudod.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 14:25:51

@sancho13:

Tehát, bevallod.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 14:30:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mit te gyökér,hogy a csutiékat a Soros fízette!!!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 14:32:25

@sancho13:

Azaz nncs ellentét Soros és Orbán között?
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 14:37:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mond tudod a 2 telefon közt,hogy miről is ugatsz?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 14:41:38

@sancho13:

Harmadik telefonon ugatok.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 14:52:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Anyádnak,mert értelmeset nem tudsz mondani!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 14:56:25

@sancho13:

Antiszemita vagy tehát.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.07.15. 15:07:44

szancsó panzza
mennyi
ért ég
eti ma
gát
vajon
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 15:10:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: B+ te és a Soros is zsidó akkor vajon miről is ugatsz???
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 15:12:07

@ez a nevem senki: Gyökér megvan már hol veszel fel hitelt a rezsidre vagy leszopsz valakit?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 15:13:55

@sancho13:

Lebuktál, troll.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 15:54:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Gondod migri???
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.15. 15:54:58

@sancho13:
Mivel nincs elküldve a (PI)csába a sok vezető beosztású észlény az elmúlt 15 évben, ennek beérett az eredménye.
Amit ezek a diszfaszok produkáltak az elmúlt 7 êvben az ukrajnai helyzet félrekezelésében, az iskola értékű.

Persze a sok hajlongó, agymosott, hidehűde demokrata, meg lyogallamista kretén is elgondolkodhat.

Friss adat:
Ausztriában a cukor fél éve 0.6-0.8 € volt.
Jelenleg 3€.
Ez mind az energiaköltségek miatt van.
Pedig ott még sok az olcsónak számító vizenergia (de nem elég)...
Mert ott is mondhattak volna nemet a mindenkit kioktató, mindenbe beleugató, a saját hazáját leromboló Kazár aske-náci.
De ott se...

Inkább egy velejéig korrupt, vérsoviniszta rablóállam sikkasztása és zsarolása fontosabb, mint a józan ész.

Az meg ennyibe kerül...
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 16:04:27

@gigabursch: Tudod azért van egy bája,hogy mindenki szív rendesen,viszont vannak olyanok akik érinthetetlenek,a proli rohadjon meg nem gond.Ez talán a 19. századra emlékeztet,paraszt dolgozz az úr meg él.
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.15. 17:33:03

@sancho13:
Csakhogy a jelen urai nem urak, pusztán csak hatalommal rendelkezők.
Amúgy mindig az van, hogy végre a középréteg valamennyire helyreáll, erre berazzak a pofonfát. Világszerte...
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.07.15. 18:26:51

Akkor megint az van, hogy a világon két hibátlan ember van : Orbán és Putyin.
Válasz erre 

taga20 2022.07.15. 18:34:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

:))))

ja és!

uploads.disquscdn.com/images/0e52a0e65cf2fbad196fb33bf441161d6060f6211ddb3525a589402d7fd9664d.jpg
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 19:20:53

@sancho13:

Gondod neked van, a gazdáiddal.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 19:50:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Gondom te a csuti faszától nem tudsz leszakadni de van ilyen is!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 19:57:07

@sancho13:

Ne hidd, hogy mindenki olyan, mint te.
Válasz erre 

taga20 2022.07.15. 20:09:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

pedobirka, te hiszed azt, hogy mindenki olyan pedo, mint te!:)))
Válasz erre 

sancho13 2022.07.15. 20:23:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Igazad van nem lehet mindenki pedó.buzi egyszerre,neked ez is megy!!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 21:48:50

@sancho13:

Atya Isten, gyűlölöd a másságot???
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.15. 21:49:24

@taga20:

A pedó az eltartód.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.07.15. 22:15:48

nagybaj
ban le
het Viktor mára
tagát is be
veti
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:32:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Miért nem mész a kurva anyádba, te pedofil geci? Putyin gazdád éppen a hadigazdaságot vezeti be, mert szarban van.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 06:35:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem te pedó vagy. Mindenhol pedofíliát hallucinálsz. Tarts önvizsgálatot!

Háborúban hadigazdaság - nagy meglepetés!

A CIA csapatai meg foltamatosan hátrálnak. Ha nem kér tűzszünetet Zöldi, tavaszra Kijeven is a a Szent Kereszt fog lobogni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:37:55

@gigabursch: Hagyni kellene hogy ezek a mocskos oroszok azt csináljanak amit akarnak?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:38:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Téged tiltott le a fészbuk a fényképeid miatt és te menekültél Szófiába a gyerekzaklatási ügyeid miatt, te rohadék!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:40:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szóval akkor mégis háború van, nem különleges művelet? Ezért elverik a segged a gazdáid!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 06:41:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

3 adatot adtál meg, ezek közül 2 nem igaz, 1 meg csúsztatás.

Szóval:
- nem menekültem sehová,
- nem volt gyerekzaklatási ügyeim,
- s igen, a FB sokszor letiltott, fénykép miatt is egyszer, na és?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 06:42:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Jogilag nincs háború, ténylegesen igen.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:46:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ja, persze, te nagy homoklobbizó! Jogilag nincs háború, ténylegesen igen? Szóval akkor putyin hazudik?

"A Guardian értesülései szerint Oroszországban különleges, valószínűleg a háborúval összefüggésbe hozható törvényjavaslat csomagot fogadott el a parlament. A frissen elfogadott törvényjavaslatok lehetővé teszik a kormány számára, hogy „különleges gazdasági intézkedéseket” vezessen be, miután Vlagyimir Putyin elnök aláírta azokat."
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:47:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: És milyen fénykép miatt is tiltott le? Amikor "egyházi tisztségviselő" voltál, akkor miért is jelentettek fel téged a szülők?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:49:27

"Az első törvényjavaslat szerint az állam egyetlen szállítótól vásárolhatja meg a „különleges katonai műveletek” végrehajtásához szükséges árukat és szolgáltatásokat, közbeszerzés kiírása nélkül.

Ezen túlmenően a vállalkozásokat törvény kötelezi a „különleges katonai művelet” végrehajtásához szükséges áruk és szolgáltatások fegyveres erők részére történő átadására.

A második törvényjavaslat értelmében bizonyos, az orosz haderő számára nélkülözhetetlen vállalatok dolgozói számára kötelezővé válik a túlóra, bizonyos esetekben pedig az éjszaka, hétvégén, vagy ünnepnapokon történő munkavégzés is."
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 06:56:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"bircahang homoklobbi" keresésre a google 1660 találatot ad, ami mind hozzád kapcsolható. Szóval ki is foglalkozik állandóan a homokosokkal?
Ja és miért véded állandóan a pedofilokat?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 07:07:07

Eljött az igazság pillanata, amikor már az orosz ügynökök is elismerik hogy nem különleges művelet, hanem háború van.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:07:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Minden fegyv eres hasművelt = háború.

Jogilag nem az orosz jog szerint, hisz nincs bevezetve hadiállapot, nem harcolnak sorkatonák és tartalékosok, stb.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:10:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" milyen fénykép miatt is tiltott le?"

Meztelen csecsemő, a nemi szerve előtt játékmackó.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:11:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" miért is jelentettek fel téged a szülők?"

Nem jelentettek fel.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:12:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A homoklobbi fontos tényező manapság, kötelességünk foglalkozni vele.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:12:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"miért véded állandóan a pedofilokat?"

Még sose védtem őket.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 07:17:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Tehát ha zsoldosok és hivatásos katonák harcolnak az nem háború?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 07:18:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
bircahang.blogstar.hu/2020/07/12/a-pedofilbotrany/97993/
"S ismétlem amit sokszor mondtam: a pedofilvadászat korunk boszorkányüldözése. "
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:19:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Orosz belső jog szerint nem az, míg nincs hadiállapot hirdetve.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 07:19:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Olvasom a pedofilellenes tv. tervezetét. Szerintem nevetséges."
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 07:20:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"A magyar közvélemény kezdi magát az őrületbe hiszterizálni a pedofil téma kapcsán. A józan hangok egyre halkabbak. Az már megszokott, hogy akasztást akar a nép képnézegetésért. De megjöttek a kamuszakértők is, válogatott marhaságokkal. Lássunk párat. Állítólag a képnézegetők az okai a pedópornó iparágnak"
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 07:21:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Pedofília vita, a fideszes közíró reagál a ballib közíró cikkére. Révész teljesen világosan megfogalmazza a helytálló álláspontot: semmilyen nemi orientáció nem lehet büntetendő."
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:25:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Na és?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:26:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

S mi a gond?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:27:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ugyanaz. Ez mire bizonyíték?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 07:27:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez is. Mi a problémád ezzel?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.16. 07:54:34

Ezaz! Őrjöngjetek buzik!!
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 08:42:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Akkor kretén vagy, hogy még most sem értesz semmit. Az ilyen vallási szektás multi imádó fidesz támogató szélsőséges liberális kevés van. Ez nem lesz elég a fidesz hátországhoz.
Válasz erre 

Ekrü 2022.07.16. 08:45:31

Ha az ellenzék abban reménykedik, hogy majd eljön a "kataforradalom" akkor csalódni fog. Az embereket nem érdekli ez az egész, max dühíti, hogy miközben ők keményen adóznak egyesek milliók után csak havi 50ezret fizettek, azt most nekik áll feljebb.
Azokat akik lakossági szolgáltatást végeznek azokat nem érinti, a sok futár meg egy-két hónapon belül rá fog jönni, hogy sokkal jobban jár, ha bejelentett alkalmazottként dolgozik, mintha katás vállalkozó lenne.Munkaerőhiány van, ha a futárcég nem jelenti be,akkor szállítsa ki maga a pizzát.
Ez a két réteg kiteszi a katás vállalkozók 2/3-át, a maradék pedig elenyésző, ráadásul nem sajnálja őket senki.Ha én kisvállalkozóként ki tudom az adót és a járulékokat,akkor egy 12 millás árbevételű cég szintén.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 08:47:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Birka egy látens buzi. Tipikus eset aki nem meri bevallani és még magát is gyűlöli emiatt. Egészséges embert közel sem érint így a téma.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 08:52:21

@Ekrü: kata forradalim nem de rezsi forradalom lesz. Teljesen átgondolatlan óvodás szintű javaslat ekkora kreténséget utoljára gyurcsány végnapjaiban láttam. Visszamenőlegesen emel árat, így esélyt sem adva a spórolásra. Ha az elmúlt évet veszi alapul, akkor még az sem tud spórolni aki egy konyhába költözik, mert akkor tavaly kellett volna így tennie. Csak azt fogja érezni a fidesz birka, hogy megfagy de akkor is emelkedik a számlája. Hiába no közel az állam csőd valamit kell kezdeni a bevételekkel. Legalább kormányozni tudnak. Barmok.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 08:58:54

@white999:

Elég egy jó ellenség. Ez megvan: a nyugatimádó ballibek.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 09:15:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nyugatimádóban a nyugati nagytőkét elvtelenül kiszolgáló fidesz rezsimre gondoltál aki a hazai kisvállakozás adóját emeli a globális minimál adó vagy ahelyett, hogy egy magyar állampolgár adóját elérné egy milliárdos multi cég, akárcsak jelenleg is.
Válasz erre 

2022.07.16. 09:32:00

@white999:
A részletekben lesz a lényeg. Valószínűleg azért is jönnek csopogtetve a részletek, hogy lehessen tesztelni a felháborodás mikéntjét. Nagyon üres lehet a kassza, ha teljesen átgondolatlan pénz beszerzési határozatokat hoznak. Így van ez a benzin arsapkaval is.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 09:39:33

@white999:

A globális minimáladó egy átverés.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 09:43:01

A butafideszes még nem érti, hogy ez Orbán Öszödje.
A butafideszes még megmagyarázza ilyenkor is.

Az okosabb fideszes most kussol és szégyelli magát, hogy mennyire palira vették.

Most csak az ellenzéki szavazókat sajnálom, akik nem ették meg ezt az előremegy meg jobban teljesít faszságot.

Én magam részéről egyetértek a rezsicsökkentés kivezetésével. A Katát át kellett volna alakítani egy kicsit és maradhatott volna.

A benzint is normális piaci árra kell hozni, de most már csak sávosan lehet, havonta 100 Forinttal kell emelni.

Elmaradtak az energetikai fejlesztések, házak szigetelése, ez a Fidesz bűne. Tele lett a szaros vödör és most az emberek nyakába öntötte a tartalmát.

Ami felháborító, hogy a Fidesz nem ezzel kampányolt és nem ezt kommunikálta, így igazából pont úgy elcsalta választást, mint Gyurcsány 2006-ban.

Ez a probléma, nem a Kata vagy a rezsi.

Orbán = Gyurcsány
Válasz erre 

2022.07.16. 09:43:35

@Ekrü: “ miközben ők keményen adóznak egyesek milliók után csak havi 50ezret fizettek, azt most nekik áll feljebb.”

Múltkor az arsapka bevezetés idején a benzinturizmus volt a “ mondvacsinált” ok. Most 450 ezer ember aki nem úgy fizet nyugdíjjárulékot ahogy kellene. Ezekkel csak az a baj, hogy ez elenyésző százalék a felhasználók között, és emiatt büntetik a többséget. Meg persze a Kata a kormány bevezetése volt, az emberek csak kihasználtak a benne rejlő lehetőségeket. Mert mi a kiskapuk országa vagyunk. Meg jobban fog tetszeni, ha a rezsi csökkentés megállapítása a kiszivárgott formában visszamenőleg fog történni. Az lesz egy igazi faszsag!
Ezt mondom úgy hogy mindig a Fideszre szavaztam, a amíg aránylag hibákkal is de jól végezte dolgát
Most csak kapkodást látok, aminek nem lesz jó vége
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 09:46:16

@white999: Pontosan. Ezért égetem bircát örökké ezzel. Szadista vagyok, élvezem ahogy vergődik a kérdésben.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 09:47:59

@Ekrü: Nahát, nahát! A kata-val kapcsolatos aggályaidat eddig nem osztottad meg velünk. Reggel elolvastad az új direktívákat a pártközpontból?
Válasz erre 

2022.07.16. 09:48:22

@Etniez:
Orbán=Gyurcsány

Ennek azért ellentmondó, erősen kétharmada van Gyurcsány úrnak.
Orbán meg nem lépett fel erőszakos úton az ellenvéleményt nyújt okkal szemben.
A távolság objektivitást kellene hogy adjon, ez Londonra is érvényes.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 09:48:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mi ez a zavarodottság? :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 09:49:48

@Tellinghovon: De én nem is emlékszem hogy a baloldal megrohamozta volna a TV székházat.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 09:51:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ezt elteszem.

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" milyen fénykép miatt is tiltott le?"

Meztelen csecsemő, a nemi szerve előtt játékmackó."
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 09:53:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Megzavarodtál? Kérdezz, segítek!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 09:54:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Máskor is írtam már. A múltkor be is tettem a képet, de most hirteken nem találtam.
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 09:54:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Segítsek korrigálni a diszlexiádat?
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 09:56:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A múltkor be is tettem a képet, de most hirteken nem találtam." - biztos olyan helyre tetted hogy a rendőrség ne találja meg, te kis pedofil!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 09:56:11

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Nincs ilyen betegségem.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 09:56:13

Egyébként a zavar mértékéről sokat elárul, hogy milyen csend van itt. Itt van az idióta, de a többi fidesztroll most mélyen kussol.

Ez van srácok, mi mondtuk.

Továbbá, akkora a baj, hogy a Tromibtás is megkért minden fideszest, hogy: fegyelem elvtársak, fegyelem!

444.hu/2022/07/14/bolsevik-tempoban-uzent-a-pesti-sracok-a-kata-miatt-felhaborodott-fideszes-szavazoknak
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 09:57:06

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Fent van a neten. Csak nagyon sok képem van fent, s nem volt kedvem keresni.

Ha nagyon kérsz, megkeresem.
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 09:57:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ja! És mi van a különleges művelettel? Mégiscsak háború? Ezért nagyon seggbe leszel ám kurva Szibériában! Az orosz jog szerint ezért az jár!
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 09:59:25

@Tellinghovon: "Orbán meg nem lépett fel erőszakos úton az ellenvéleményt nyújt okkal szemben."

Hát, láttam videót lesokkolt békésen ülő emberekről.
Meg elkezdtek igazoltatni és 30.000-es csekkeket kezdtek osztogatni.

A módszer más, de a lényeg ugyanaz: kamuval választást nyertek és nem szeretik, ha az emberek kimennek tüntetni. A különbség annyi, mint a korai- és késői Kádár-rendszer között. 57-ben még akasztottak, 85-ben csak kirúgtak a munkahelyedről, de a pofádat jobb volt befogni.

Ez azért még Londonból is látszik. Egyébként most itthon vagyok, tegnap voltam is hidat foglalni. Kicsit dejavu érzésem volt, 2008-ban is ilyesmivel foglalkoztam :D
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 09:59:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mégiscsak betegség? Dűlőre jutnál már magaddal?

"Homofób álvita | BircaHangbircahang.org › homofob-alvita
2022. jún. 13. — Természetesen ugyanez a pedofília is: természetes és rossz. A homoszexuális propaganda se azért káros, mert nem-homokosokat homokossá lesz."
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 10:00:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem köszönöm, én nem élek ilyesmivel.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:01:10

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Mi itt az amit nem értesz?
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 10:01:40

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:
"A homoszexuális propaganda se azért káros, mert nem-homokosokat homokossá lesz."
Akkor mit vergődött ezen a fidesz?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:01:44

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Mondtam, hogy nem betegség? Nem.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:02:24

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Biztosan neked is van ilen képed, szinte mindenkinek van.
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 10:02:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hogy miért nem dobtak téged a születésedkor rögtön a veszélyes biológiai hulladékgyűjtőbe.
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2022.07.16. 10:03:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nincs. Eszembe nem jutott soha a gyerekemet meztelenül fotózni.
Válasz erre 

Orbánnal Putyinnal egy az utunk! 2022.07.16. 10:05:26

Békemenetet a KATA eltörlésének a megvédéséért!

Vissza kell vágnunk a hőbörgő ellenzéknek ahogy azt megérdemlik a rendszerellenes zendülésükért!
Válasz erre 

Boldeone2 2022.07.16. 10:09:23

A teljes politikai ès gazdasági rendszer fenntarthatatlan, csődöt mondott, ezért van szüksèg a megszorításokra. A kisebbsègnek már a választások előtt nyilvánvaló volt, hogy ki fog pukkani a Patyomkin- gazdaság, maguk Orbánèk is jó ideje tudják, hogy brutális megszorítások ès nehèz èvek jönnek, azaz: HAZUDTAK a 3 millió választójuknak. A választást hamis propagandára èpítettèk : MZP háborúba viszi az országot" , miközben több èv felelőtlen , dilettáns politikája miatt már letolt gyatyával várta az ország a válságot. A forintgyengülès, az infláció, a prociklikus politika, az ezermilliárdos fedezetlen vagyonosztás èvek óta folyik, ez a magasnyomású gazdaság " ami most szètrobbant, akár több èv keserves időszak jöhet az embereknek
A cinizmus , a pofátlan aljas hazudozás azért most is megy: Orbán szerint nem most van itt az ideje, hogy "bèrkèrdèsekben előre tudjunk lèpni " miközben az államtitkárok fizetèsèt extra szinten megemelte. A hazug propaganda most is tízmilliárdokhoz jut , hogy továbbra is szedjèk elemeire ès rakják újra össze Orbán szerencsètlen szavazóinak agyát...
Magyarországon egy dráma zajlik, a legtöbb ember tehetetlenül szemlèli a már inkább hibrid rezsim országrontását , amely vège nagy nemzettragèdia lehet....
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:12:33

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Miért tették volna?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:13:01

@Boldeone2: Én is attól tartok hogy erőszakba fordulnak itt a dolgok. Ha orbán nuki, akkor a fideszesek is egymás torkának esnek és eszméletlen káosz lesz. Már most látszik, egy csomó fideszes gané eltűnt a blogtérből.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:13:17

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Furcsa. Az emberek 99 %-ának eszébe jut.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:13:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Jó ízlésből.
Válasz erre 

Ekrü 2022.07.16. 10:14:14

@white999:
"Visszamenőlegesen emel árat, így esélyt sem adva a spórolásra. Ha az elmúlt évet veszi alapul, akkor még az sem tud spórolni aki egy konyhába költözik, mert akkor tavaly kellett volna így tennie."-
1. Honnan tudod, hogy így lesz és nem pedig úgy ,hogy január 1-től fogják nézni hónapokra lebontva? Ha jól tudom úgy szól a fáma, hogy egyelőre mindenki fizet annyit mint eddig, a technikai részét még csak most fogják kidolgozni az érintett cégek bevonásával. Itt két megoldás is lehet. Egyik,hogy megnézik ki mennyit fogyasztott januártól eddig és az alapján számláznak majd a következő hónapokra.
A másik, hogy az év végi leolvasásokkor kifizeted a különbözetet úgy ahogy eddig, és a következő (2023-as) évben az szerint fizeted az átalányt. Esetleg egy levélben figyelmeztetik az illetőt, hogy hol jár a fogyasztásban, hogy az elkövetkező hónapokat figyelembe tudja venni és ha túllépte már a keretet akkor kérhet magasabb összegekről számlát,hogy ne egyszerre kelljen kifizetnie a leolvasáskor.
De persze ez csak rájuk vonatkozik. Én pld. (és rajtam kívül még nagyon sokan) havonta diktálok és amennyit fogyasztok annyit fizetek. Pont emiatt pontosan tudom,hogy hol járok a fogyasztásban és oda tudok figyelni rá.Ebben az esetben nekem semmi közöm a tavalyi év fogyasztásához.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:14:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A te köreidben lehet. Normális embereknél nem.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:17:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Akkor nézz körül a világban. Az átlag ember örül a gyerekének és képeket készít róla.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:18:21

@Ekrü: De a többség éves általányt fizet. Engem nem érdekel, mert nekem már SIM kártyás órám van.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:18:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ja, de nem meztelenül, plüssmacival a pöcse előtt.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:22:09

@Ekrü: Megtennéd hogy idézed mikor kritizáltad a KATA-t vagy a rászorultságtól független rezsicsökkentést?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:23:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Dehogynem. Normál embernek nincs nemi ingere kisgyerek iránt, így nem is tekinti a gyerekmeztelenséget rossznak.

De látens pedó lehetsz, ezért rettegsz a kisgyerekek meztelkenségétől.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:26:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Természetesen ugyanez a pedofília is: természetes és rossz. "
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:27:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Én az olyanoktól tartok mint te, aberrált orosz ügynököktől. Aki szerint gyerekeket meztelenül fényképezni normális. Meg aki szerint a pedofília természetes.
Válasz erre 

2022.07.16. 10:27:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: “ De én nem is emlékszem hogy a baloldal megrohamozta volna a TV székházat.”

Értem akkor ott nem az őszödi beszédén felháborodott nép volt hanem a jobboldal. Nem emlékszem hogy akkor a Fidesz rá repült volna a felhaborodasra ellentétben a mostani kata tiltakozassal ahol pillanatok alatt ott volt több párt
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:28:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Így igaz. Hol az ellentmondás?
Válasz erre 

Ekrü 2022.07.16. 10:28:57

@Tellinghovon:
"Múltkor az arsapka bevezetés idején a benzinturizmus volt a “ mondvacsinált” ok. "- Mi bajod az ársapkával? Vagy azzal,hogy a külföldiek nem vehetik olcsóbban a benzint?
"Most 450 ezer ember aki nem úgy fizet nyugdíjjárulékot ahogy kellene. Ezekkel csak az a baj, hogy ez elenyésző százalék a felhasználók között, és emiatt büntetik a többséget. "- A katával nem csak ez a baj. Az is baj,hogy bújtatott alkalmazásra használták. A katásoknak bizony NEM az elenyésző részei azok a futárok, akiket a futárcégek katára kényszerítettek. Ők nem csak a nyugdíjukat veszítik,hanem pld. a szabadságokat vagy a táppénzüket. Ha egy motoros futárt baleset ér szállítás közben, jelenleg hónapokra kiesik a munkából anélkül,hogy kapna táppénzt.
Én vállalkozó vagyok 1 alkalmazottal. Kb hasonló az árbevételem mint egy katásnak, de ebből a többszörösét fizetem adóba,járulékokba és munkabérként mint havi 50ezer forint. Ahogy rajtam kívül még nagyon sok cég,vállalkozás...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:29:12

@Tellinghovon:

Sőt, végül éppen a Fidesz csendesítette le az egész tiltakozást.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 10:31:21

@Tellinghovon:

"Most 450 ezer ember aki nem úgy fizet nyugdíjjárulékot ahogy kellene. Ezekkel csak az a baj, hogy ez elenyésző százalék a felhasználók között, és emiatt büntetik a többséget."

Alapból nincsen ilyen. A Fidesz hozott egy jogszabályt, az emberek pedig betartották. Miért lenne ez baj? Ha a Fidesz rossz törvényt hozott, az a Fidesz hibája és nem a jogkövető embereket kell megbélyegezni. A Kata azért jött létre, hogy a feketén-szürkén dolgozó emberek is fizessenek valamiféle adót és ezt a szerepet nagyon jól betöltötte. Semmi baj nem volt a Katával és a Katás vállalkozókkal.
Most kell a pénz, tehát adót emelnek a kisembereknek. Most kéne ennek a retardált Birkának vernie a nyálát, hogy ne a kisemberekkel... De mivel ő csak egy droid értelem nélkül, ezért beállt védeni a kisembereket megadóztató változásokat védeni. Elvtelen szarházi. Én a magam részéről hülyeségnek tartom a beszántását, mert most oda fog visszamenni minden, ahonnan indult: fekete munkához meg a négy órás plusz kézbe munkaviszonyokhoz. A Katán módosítani kellett volna, nem beszántani.

"Meg jobban fog tetszeni, ha a rezsi csökkentés megállapítása a kiszivárgott formában visszamenőleg fog történni"

Én alapból rezsicsökkentés ellenes vagyok. Meg benzinsapka ellenes. Ha valaminek az árát mesterségesen alacsonyan tartjuk, akkor azzal pazarolni fogunk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy mindig olcsó lesz téli fűtés, akkor ki fog szigetelésbe, kazánba, napelembe, stb fektetni? Senki. Az ilyen fejlesztések akkor térülnek meg, ha van rá ok. A spórolás pedig elég ok. Ugyanez a benzinnel: a motoromba 800-ért tankolok, a kocsimba pedig 480-ért. Mindegy, ilyen melegben jó is a légkondis autóval bejárni az országot, szinte ingyen. A benzinfogyasztás az egekben, a magyar sem spórol. Több benzin fogy, mint 2019-ben, az utolsó covid előtti évben. Nem jó a Földnek, mert termeljük a sok széndioxidot. Ha drága lenne, akkor megszűnne az összes felesleges autózás, 5 perces boltba elsétálnának az emberek, nem vinnék a gyereket a suliba kocsival, stb. Szar lenne? Az, egy ideig. Utána beleépülne az árba és a bérekbe és kialakulna az egyensúly.

De ebben a késői Kádár-korszakban nincs ilyen. Itt meg kell védeni a lakosságot, mert hozzá vannak szokva a gondoskodó állambácsihoz. Ebbe már egyszer belebukott Magyarország, akkor is az olajválság indította el a leejtőn. Még vitte a lendület 15 évet, de kimúlt végül.

Ami felháborító, ahogy ezek az intézkedések történnek. Egyrészt a Fidesz nem ezt mondta, sőt az ellenzéket vádolta folyamatosan, hogy ők fogják ezt csinálni, ha hatalomra kerülnek.
Rászoktatták az embereket a rezsidrogra, most hirtelen csökkentik az adagot.
Nem fair.
Sőt, geciség.

Sőt, Öszöd.

De megérdemlik a magyarok, az újabb kétharmad miatt. Kint voltam a Katas tüntetésen tegnap, nagyon lagymatag és nagyon kevés ember van kint. Ne legyen illúziótok, nem lesz ebből semmi.
Kata be lesz szántva és fizetitek a 2-3x-os rezsit ősztől.

Kint kellett volna lenniük a tanároknak, eü dolgozóknak, stb. De nincsenek. Nem az ő dolguk. Majd amikor ők kerülnek sorra, a többiek is ugyanezt gondolják.
Tanároknak a bérét nem tudják emelni, mert nincs rá pénz. Viktorét igen. Államtitkárokét igen. Képviselőkét igen. Focistákon sem spórol az állam.

Látjátok, amire kell, mindig jut.
Válasz erre 

2022.07.16. 10:31:41

@Etniez: “ Egyébként most itthon vagyok,”

Akkor ez hoz zavart az objektív szemleletedben, a túlzott közelség nem jó, érzelmileg elkotelez politikailag
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:31:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Normál embernek nincs nemi ingere kisgyerek iránt"
vs
"Természetesen ugyanez a pedofília is: természetes és rossz. "
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:31:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A normális emberek számára a gyerekek meztelensége természetes, normális valami, így nincs tabusítva.

A nemi szervet nem szokás fényképezni viszont gyereknál is, ez már tabu, ezért szokás takarni ezeket a részeket.

Az már a mai pedofil hisztéria hatása, hogy csecsemőket is felöltöztetnek a strandon. Korábban ilyen nem létezett.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:32:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Hol az ellentmondás? Melyik nem igaz a 2 közül?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:35:00

@Tellinghovon: Tényleg? És akkor a fidesz nagygyűlés az mi volt?
Válasz erre 

2022.07.16. 10:35:33

@Boldeone2: “ amely vège nagy nemzettragèdia lehet....”

A világnézetűnk ellenére is van amiben egyetértünk
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:35:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A pedofília természetes?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:39:26

@Tellinghovon: Ha világnézetek közös, akkor miért ne értenétek egyet? :-))
Válasz erre 

2022.07.16. 10:42:34

@Ekrü: “ Mi bajod az ársapkával? ”
Átgondolatlan és kidolgozatlan ahogy írtam. Meg is indult az eljárás.

A Kata szabályozását a kormány dolgozta ki, a kiskapuk keresése a magyar lelkébe van kódolva, ez lehetett előre látni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:42:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem az? Szerinted mesterséges?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:44:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Látom már a szavak kiforgatása marad csak. :-)) Égsz birkuci, égsz. Apád plüssmacit tett volna a pöcse elé, jobb lenne a világ.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 10:45:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tusé :D

Amikor Viktor szerette, akkor Ekrü is szerette. Most, hogy Viktor nem szereti, hát Ekrü se. Valaki nem bírja a túlzott önállóságot.. :DD
Válasz erre 

2022.07.16. 10:46:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: “ Sőt, végül éppen a Fidesz csendesítette le az egész tiltakozást.”

Másoknak szelektív az emlékezete.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 10:47:12

@Tellinghovon: " Nem emlékszem hogy akkor a Fidesz rá repült"

Akkor frissítsd az emlékezeted :D Orbán Viktor személyesen szította a tüzet, volt kordonbontás is, stb.

Egészen értelmesnek tartottalak, ne kezd ezt el. Az ellenzék mindig rárepül az elégedetlenségre, ez a dolga. Akkor a Fidesz, most az Összefogás.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 10:47:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Te próbálsz szavakat kiforgatni.

Ismétlem: látens pedóságra gyanakszom nálad. Ezt jelzi, hogy rettegsz a meztelen kisgyerekektől.
Válasz erre 

2022.07.16. 10:51:32

@Etniez: “ A Fidesz hozott egy jogszabályt, az emberek pedig betartották. Miért lenne ez baj? Ha a Fidesz rossz törvényt hozott, az a Fidesz hibája és nem a jogkövető embereket kell megbélyegezni. A Kata azért jött létre, hogy a feketén-szürkén dolgozó emberek is fizessenek valamiféle adót és ezt a szerepet nagyon jól betöltötte.”
“ . Ha valaminek az árát mesterségesen alacsonyan tartjuk, akkor azzal pazarolni fogunk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy mindig olcsó lesz téli fűtés, akkor ki fog szigetelésbe, kazánba, napelembe, stb fektetni? Senki. Az ilyen fejlesztések akkor térülnek meg, ha van rá ok. A spórolás pedig elég ok. ”
“ De ebben a késői Kádár-korszakban nincs ilyen. Itt meg kell védeni a lakosságot, mert hozzá vannak szokva a gondoskodó állambácsihoz.”

Ez csak első ránézésre amiben tökéletesen egyet ertunk
Válasz erre 

2022.07.16. 10:54:44

@Etniez: “ Orbán Viktor személyesen szította a tüzet, volt kordonbontás is, stb. ”
Igazad van de ez inkább csak látszat volt, hogy ne lehessen rafogni hogy nem tesz semmit. De összességében eléggé távolságtartó volt, hagyta hogy a lavina dinamikája érvényesüljön
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 10:56:17

@Tellinghovon: Fidesz nagygyűlés. 2006 októbere.
Válasz erre 

2022.07.16. 10:56:27

@Etniez: “ Egészen értelmesnek tartottalak,”
Koszonom a bokot, az én véleményem magamról inkább közepesen értelmes:-))) D
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 10:57:18

@Tellinghovon: Engem már nem :) Leszarom, ti dolgotok. 2011 óta mondom, hogy ez nem jó, de senkit nem érdekelt. Családom is ki volt akadva, hogy megmondtam, leszarom az egész országot. Az én bérem nem Forintban jön, ide úgy is csak nyaralni meg látogatóba jövök, legyen a ti harcotok.
De a magyar hülyére vették, veszik és venni fogják. Ebben mester Orbán, ez áprilisban kiderült.
Most kivételesen elmondtam a véleményem, mert már a blog.hu-n sem írok szinte sehova.

Nekem speciel tetszenek az intézkedések.

Ami nem tetszik, hogy 3 hónappal ezelőtt még pont az ellenkezőjével kampányolt Orbán. Ha úgy nyerte volna meg a választást, hogy elmondja, hogy igen a rezsicsökkentés megy a levesbe és adóemelés jön és így szerez kétharmadot, azt mondom: oké.
De nem ez történt, gyakorlatilag széthazudták az országot és így nyertek.

Idézek valahonnan:

"„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”
„Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt."

Ebből a szövegből csak egy pártot kell kicserélni egy másikra és a szöveg igaz marad.

És érdekel valakit? Senkit. Ide jutottatok.
Válasz erre 

2022.07.16. 11:01:09

@Etniez: “ Ugyanez a benzinnel: a motoromba 800-ért tankolok, a kocsimba pedig 480-ért”

Ez egy ideig engem is bosszantott, külföldi a rendszámom, de ez úgyis irreleváns az ár, ha nem lesz benzin.
Mint a Kádár korszaka útlevélben: érvényes a világ összes országára.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 11:04:21

@Tellinghovon: Nem személyeskedni akartam, de nincs igazad. Fidesz rárepült és szította a tüzet 2008-ban. Pontosan tudom, mert az események részese voltam :)
De ez nem probléma, ez az ellenzék dolga mindig, mindenhol.
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 11:05:58

@Tellinghovon: Ezt a részét letojom, úgy is E5-t rakok a motorba, kocsiba megy csak E10 akkor, ha elautózom, amikor visszamegyek Londonba és csak áll a kocsi, akkor abba is E5 megy.
Meg elég gáz lenne, ha nem tudnám kifizetni a benzint rendes áron 10 évnyi nyugati lét után...
Válasz erre 

Etniez 2022.07.16. 11:08:00

Birka, nem olvaslak végig, de most elkaptam egy-egy írásod: ha tényleg a kisembereket védenéd, akikkel mindig példálóztál az elmúlt 11 évben, akkor most verned kellene a nyálad 0-24, mert a KATA-s adózóknál kisebb embereket nem nagyon találni.
A globális minimum adót pedig a multik fizetik, szóval oda kellene állnod.

De te csak egy fizetett propagandista vagy, anyádat eladnád 10 Forintért, elveid nincsenek, te bohóc.
Válasz erre 

2022.07.16. 11:16:49

@Etniez: “ leszarom az egész országot.”

Biztos vagyok benne, hogy ez a véleményed az idők folyamán változni fog.
Engem is személyesen sok csalódás ért amikor valami hamis szentilizmusbol kifolyólag fejembe vettem, hogy sikeres nyugati vállalkozásom kiterjesztem Magyarországra. A valós körülmények, a torzított verseny, a mindenki tartja a markát és az irigység azonban le hűtötte a lelkesedesemet. Valljuk be a magyar társadalom nagy része nem elfogadó az ujjal a mással szemben. Ha magasan hozzáadott értéket akarsz produkálni, kevés kivételtől eltekintve, csak gancsoskodasban lesz reszed.ezért úgy döntöttem konzekvensen gondolkodva fokozatosan leepitem az itteni jelenlétet.

De ez meg akkor is az az ország marad ahol a gyökereim vannak.
Válasz erre 

2022.07.16. 11:18:39

Sorry szentimentalizmus, javítok mielőtt Kurt urfi rám szól
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 11:21:16

@Tellinghovon: :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 11:26:15

@Etniez: " a KATA-s adózóknál kisebb embereket nem nagyon találni."

Már hogyne lehetne! Közalkalmazottak? És én miért ugyanazt az EÜ szolgáltatást kapom a befizetett 6,3 millós TB-vel mint az aki 600 ezret fizet. Jó, a nyugdíjam nem ugyanaz lesz. De én multiknak dolgozom, akik csak alkalmazottként hajlandók velem szóba állni, igaz azt euróban számolva. Nem KATA-zhatok. Nem is lenne buli, mert öreg napjaimra meg szarban lennék.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 11:28:08

Mit ugattok? Meg se szavaztátok a Katát..
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 11:29:52

@Etniez: Kezdd..
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 11:31:23

@CSOKKI MÁLNA: Na! Megjöttél? Vlagyivosztokot megtaláltad már a térképen?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 11:37:18

@CSOKKI MÁLNA: Ja és mesélj! Mi ez a hirtelen felismerés a KAT-val kapcsolatban, amit 2012-ben megszavaztatok?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 11:38:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ...KATA-val...
Válasz erre 

Boldeone2 2022.07.16. 11:47:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Vihar előtti csend van. Maguk a kormánypárti hozzászólók is szerintem belátták már legbelül, hogy ez a válság ütni fog...Jószerèvel minden elbukhat, amit eddig a maguk eltorzult világában felèpítettek a sikeres ès gazdagodó országról...A rezsicsökkentès kivezetèse brutálisat fog ütni mindenkin, a forint- összeomlás hatásai pedig mèg csak ezután jelentkeznek igazán , mikor elfogynak a korábban beszerzett kèszletek..Közben meg ketyeg a hitelkamat bomba , a háttèrben ...Lassan 10% az alapkamat, mint egy banánköztársaságban ...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 11:50:48

@Boldeone2: Az a baj, hogy a rezsi és a hitelkamatok drasztikus emelkedése óriási fizetésképtelenségi hullámot fog elindítani.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 12:08:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én nem égetnék magamat a helyedben ezzel a térképpel.. Detroit? Megvan már?
Válasz erre 

Boldeone2 2022.07.16. 12:08:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az, hogy minden fronton tarthatatlan a helyzet , már ismert volt korábban is, azaz: elhazudták a választást . Ráadásul még a több ève folytatott elhibázott gazdpol negatív következmènyit meg is megfejeltèk az utóbbi időben az EU- ellenes, önsorsrontó politikával ,- nem volt elég nekik a háború- újabban meg az ad hoc jellegű döntèsekkel , melynek hosszú távú hatásait meg sem gondolták . Kormányzati fejetlensèg van, a különböző " vèszhelyzetek " kihirdetèse pedig csak növeli az inkompetencia èrzèsèt ...
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 12:09:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor szükség volt rá. Más gazdasági szituáció volt.
Válasz erre 

body_andras 2022.07.16. 12:10:23

csak a szokásos, a szekának belelóg a keze a bilibe, a kommentelők pedig az ütődött maxvallal vitatkoznak.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 12:11:53

@Boldeone2: Orbánék 12 éve alatt durván nőttek a bérek, míg a rezsiköltségek nem.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 12:31:44

@CSOKKI MÁLNA: Azért nem terjeszteném,hogy milyen sötét vagy,tudjuk nélküle is!!!
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 12:39:08

@Tellinghovon: Annyira üres lehet a kassza hogy aznap amikor kitalálták ezt az agymenést, hívott az az mwm arról a számról ami elérhetetlen és nem tudnak semmit mondani. Egy kérdése volt. Befogom-e fizetni a hátralékomat. Mondtam, hogy elmúlt 30 év tapasztalata alapján igen. Este megnéztem, hogy mindössze 7 napja járt le. Én meg az összes befizetnivalót egy nap alatt szoktam letudni. Így van ami hamarabb van ami később van befizetve. Sose kérdezte még mwm ezt és főleg nem telefonon.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 12:40:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A globális minimáladó egy átverés.
Viszont így már közelítene az adófizetése egy magánemberéhez. Te gazdasági analfabéta.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.07.16. 12:44:09

Jó nagy buzik vagytok, büszke vagyok rátok!
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 12:52:10

@Ekrü: Látszik, hogy mint hithű fideszes totál homályban vagy. Tegnap kiadtak egy közleményt amiben az előző egy év átlagát veszik és már augusztustól fizeted a felemelt díjat és nem várnak vele egy évet. Te szerencsétlen itt nem az energia vészhelyzet meg a spórolás a cél hanem az azonnali bevétel mert üres a kassza ami nem tűr halasztást. Még most sem fogtál fel semmit te vagy az optimális fidesz szavazó.
A másik amikor idomított kutya módjára felmondod a katát miért kell megszüntetni akkor magyarázd már meg légysz azt is, hogy egy iráni focistának miért kell 21 milliót havonta, ami bónuszokkal meccspénzzel lehet fél milliárd egy évben, közel 0%-al adózással. Ott miért nem fáj, miért nem vered a melled habzó szájjal, hogy ilyet nem lehet csinálni?
Tehát a 450.000 katás megtermeli a plusz bevétellel 100 db focista bérét Magyarországon, hogy ne kelljen adózni a szegény szerencsétlennek és ne legyenek filléres gondjai. Jusson neki a következő hónapban is egy ferrari testarosára. Vicc ország vicc választókkal, ilyet csak a tényleg a tökéletesen hülye barom emberekkel lehet megetetni,.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 12:55:42

@white999:

Nem közeledne. Máshová menne.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közbaszó 2022.07.16. 12:59:18

Nagy a faszom nem disznóláb.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 13:03:38

@CSOKKI MÁLNA: Orbánék 12 éve alatt durván nőttek a bérek, míg a rezsiköltségek nem.

Te gazdasági géniusz. Mesélj. Ha eddig mindenki hülyére kereste magát, akkor miért lesz hogy decemberben majd alakosság jó része nem fogja kifizetni a rezsit. Tán csak nem azért, mert a forintból gazdálkodj okosan pénz lett amivel csak játszani lehet de vásárolni nem? Arra befizetek amikor a moratoriumosnak egyszer majd fizetni kell a hitelt, ahogy egyébként szokták csinálni működő gazdaságokban, megveszik a két éve 400 forintos tejfölt majd 1200-ért, befizeti a rezsi számláját ami 10.000 helyett lett 50.000 és a fizetés másnapján már nem lesz csak 600 forintja, hogy akkor ennyire optimistán fogja szemlélni a világot mint te akit ezért fizetnek, hogy hülyeségeket beszélj.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 13:04:57

@CSOKKI MÁLNA: Orbánék 12 éve alatt durván nőttek a bérek

Ezt egy tanárnak próbáld meg elsütni. Nem mindenki miniszter vagy focista esetleg Viktor.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 13:11:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mindenhol bevezetik te kretén nem tud máshova menni.
A másik meg hogy meg fogják adóztatni csak másik országban. Így nem lesz a 9%-os bevétel sem nem hogy a 15% te barom,. Annyi, hogy itt munkahely lesz ahova lehet Europa legolcsóbb munkaerejét bevinni malenkij robotra és az elmaradt adót meg beszedni a polgárokon kurva magas áfa és egyéb adók formájában. Ami arra nem elég, hogy legyen kréta az iskolában ne rohadjon szét a vízvezeték hálózat, legyen egy ápoló a kórházban és nyár szabadságkor ne 200 km kelljen menni a legközelebbi szülészetre.Te fogalomtalan szerencsétlen minek pofázol olyanban amihez fingod nincs.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.16. 13:24:12

@white999:

Megy a nyugati uralom alatti ofsór zónákba.
Válasz erre 

Ekrü 2022.07.16. 14:14:56

@white999:
"Tegnap kiadtak egy közleményt amiben az előző egy év átlagát veszik és már augusztustól fizeted a felemelt díjat és nem várnak vele egy évet. "- Akkor már csak két kérdés, mivel ennyire okos vagy:
1. Nem átalányt fizetek, havonta diktálok, amennyit fogyasztok az adott hónapban annyit fizetek. Szerinted milyen tavalyi évi fogyasztást számláznának ki ebben az esetben? :))))
2. Mi akadályozza meg azokat abban akik átalányban fizetik a díjat, hogy hétfőn kérjenek egy elszámolást és átmenjenek havi diktálásiba? Miután már csináltam ilyet tudom,hogy simán megteheti bárki. Kap egy elszámolást , hogy eddig mennyit fogyasztott eddig és mennyit fizetett, majd a kettő arányában vagy ráfizet vagy jóváírják neki. Azt onnantól kezdve amit fogyaszt azt fizeti, viszont ennek köszönhetően pontosan tudja figyelni a fogyasztását és mérsékelni ,ha esetleg fennáll a veszélye,hogy túlfogyaszt.
De ha jól látom egyelőre a közlönyben csak annyi jelent meg, hogy megállapítottak egy átlagfogyasztást ami fölött mindenki piaci árat fizet. Meg ,hogy ez augusztus 1-től lép életbe. De azt, hogy ennek milyen technikai kivitelezése lesz ,azt még hivatalos szervektől nem olvastam sehol.De készséggel elhiszem, hogy tájékozottabb vagy, ezért egy ici-pici linkkel kisegíthetnél, mert az, hogy a portfolió vagy a telex stb. szerint az nem más ,mint puszta találgatás.
De ha esetleg mégis úgy van ahogy mondod, ajánlom figyelmedbe a fenti két pontot.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 14:38:06

@CSOKKI MÁLNA: Hogy jön a 2- világháborús hadiszállítmányokhoz Detroit? Vonat az USA-ban is volt, ahogy Szibériában is.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 14:39:34

@CSOKKI MÁLNA: 2012-ben, amikor 2,7 százalékos GDP visszaesés volt, miért volt rá szükség? És most miért nincs?
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 14:46:28

VAN ELÉG OLAJ, VAN ELÉG GÁZ, VAN ELÉG ÁRAM, VAN ELÉG FA, SZÉN....KIK DRÁGÍTJÁK AZ ENERGIÁT ??? KIK NYERÉSZKEDNEK MÁR MEGINT ?????l MEDDIG HARÁCSOLNAK A MULTIK? MEDDIG HARÁCSOLNAK AZ OLIGARCHÁK ??? MIKOR LESZ NEKIK ELÉG A HARÁCSBÓL, kapzsiságból??? ebből a harácsjárványból ??? és mikor lővik már le őket ????? VAGY DARABOLJÁK FEL ŐKET ??????? EZEK A FASZ KAPZSI EMBERKÉK MIKOR TÜNNEK EL MÁR ERRŐL A FÖLDGOLYÓRÓL ???!!!
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 14:51:04

AKKKOOOO...., ROBBANCCSUK FÖL A HÁZKÖZPONTIFŰŰŰŰTÉST !!!!! DE FŐLEG AZT, AKI EMELNI AKARJA DÍJÁT !!! EMELIK A GÁZ, ÁRAMOT ÉLELMISZERT , REZSIT, KÖZÖSKÖLTSÉGET, ÉS KURVÁRA GYŰLNEK VALAKIKNEK A SZÁMLÁIN A MILLIÁRDOK !!!!!...MEDDIG MEGY MÉG EZ A RONGYRÁZÁS ???????????? MINDENRE VAN MEGOLDÁS ! CSAK RÖVIDRE KELL.....ZÁRNI ! :o)))
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 15:01:08

Sokszorosa lesz a házközponti fűtést használó társasházakban élők rezsije...

AHHHAAA....NAMOSTÁJJONMÁÁÁ MEG A NÁSZMENET ! EZ ÍGY NAGYON NEM LESZ JÓ !! OLYAT TALÁLJANAK KIO AMIT KÖNNYEDÉN KI LEHET FIZETNI ! HA ILYET NEM TUDNAK, MENJENEK SZÉPEN, LASSAN, KÉNYELMESEN EL INNEN A BÜDÖS PICSÁBA ! UGYE MILYEN FINOM VOLTAM ??? MIELŐTT-AZELŐTT MÉG FOKOZNÁK A FASZSÁGAIKAT ! ÉS SZOPJANAK LE AZ ILYEN HÜJJJESÉGEK KITALÁLÁSÁRÓL ! DE TÉLLEG ! MÁR AZ IS EGY VICC, HOGY ENNYIRE EMELTÉK MINDENDENNEK AZ ÁRÁT ! AZ UNIÓNAK KÖLL A PÉNZ, VISSZAVESZIK AMIT KIOSZTOTTAK AZ ORSZÁGOK VEZETŐINEK ??? NEVICCŐJJÜNK MÁÁÁ ! 50X ENNYI FIZETÉSSEL SEM LEHET ÍGY VICCŐLGETNI KISEMBERKÉK !!! :o))))))öö)ö) EZEK MÁR MERNEK ANNYI KIZSÁKMÁMYOLÁST BETERVEZNI MAGUKNAK, AMENNYIT ŐK SEM HISZNEK EL !!! EZ A KIZSIGERELT NÉP ENNYIRE MÁR NEM CSAVARHATÓ KI.
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 15:25:12

AJAHJHH.....A ÉS NEM CSINÁLGATUNK INFLÁCIÓKAT, NEM CSINÁLGATUNK SZANCIÓKAT, NEM CSINÁLGATUNK ÁREMELKEDÉSEKET ......-MERT OLYAN KEDVÜNK VAN, NEKÜNK,,,,. A DEGENERÁLT GENETIKAI KORCS 1 %-NAK ( EGY SZÁZALÉÉKNAK !!!), MERT A 99 % ECCERCSAK LEVÁGJA AZ 1 % FEJÉT !!!!! TÚL SOKAT GAZDAGODOTT AZ 1 %, ELSZÁLLT AZ AGYUK TŐLE ! ÉS ERRE A 99 % ECCERCSAK KURVADURVÁN FOG VÁLASZOLNI ! HIÁBA A SOK HADERŐFEJLESZTÉS MEG DRÓNÖZÖN !
A 21. SZÁZADBAN, AIII. ÉVEZREDBEN, EZEK MÁR NAGYON VESZÉLYES RABSZOLGAJÁTÉKOK !!!!!
Válasz erre 

Einstand, mondja Weber 2022.07.16. 15:28:55

@kvadrillio: "VAN ELÉG OLAJ, VAN ELÉG GÁZ, VAN ELÉG ÁRAM, VAN ELÉG FA, SZÉN....KIK DRÁGÍTJÁK AZ ENERGIÁT ???"

Ebben igazad van. Újból láthatjuk, hogy a Főistenség, a szabad piaci kapitalizmus mennyire káros tud lenni. Egyelőre nem lett kevesebb semmiből, de a tőzsdei manipulátorok többszörösére emelték mindennek az árát, mert csak. És mindenki szív, nagyon. Kivéve az oroszokat, mert ők most betegre keresik magukat a feldrágított energiahordozókon.

Azt pedig jó lenne, ha mindenki észrevenné, hogy a Fidesz nem emeli az energiadíjakat. Csak már nem tudja az eddigi módon fenntartani a sokat szidott, most hirtelen nagyon megszeretett rezsicsökkentés mértékét. Az eddigi rezsicsökkentés már kiszárítja a költségvetés, sajnos elérkezett az ideje, amikor vissza kell venni belőle. Az árakat nem a Fidesz emeli.
Válasz erre 

kewcheg 2022.07.16. 15:31:34

Egyébkén, fidesz helyébe a bírók fizetését is elég idegesen megemelném, mert a visszamenőleges, világpiaci ár+büntetés tartalmú rezsifelcsökkentés miatt szép kis perek indulhatnak.Mivel a fogyaszto és az mvm között polgari jogi szerződés van, aminek vannak szabályai.Pl.az hogy egy tavaly még lakott, de idén már üresen állo, de a limitet átlépő fogyasztási helyen nehommár egy évig előlegezd meg a szolgáltatonal a havi ketszázötvenezres számlát....
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.07.16. 15:58:45

Termelési csúcsot értek el a magyarországi naperőművek július 13-án, ami azt jelenti, hogy ekkor a teljes magyarországi villamosenergia-felhasználás közel 37 százalékát a naperőművek fedezték. A napenergia előretörését jelzi, hogy az EU-ban tavaly Magyarországon volt a legmagasabb, 11,1 százalékos a naperőművek aránya a teljes áramtermelésben.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.16. 16:00:34

Különös, hogy délután is milyen büdöset birok fingani .
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 16:00:50

@Ekrü:
1, Az elmúlt 12 hónap átlagát, mert hogy Gulyás ezt mondta. Persze lehet baromságot beszélt de akkor minek a sajtótájékoztató hülyeséget bárki tud mondani. Illetve ha szopni akarsz akkor fizeted tovább haviba, hogy a fűtés szezonban még nagyobbat bukjál, Gondolom ebben nem fognak megakadályozni.
2, Az egy nagyon jó és releváns kérdés de nem arról volt szó, hogy te neked egyszerű állampolgárként van némi eszed hanem arról, hogy nekik nincs és ez a hogy mennyire fogalomtalan vagy néha inkább nekik bántó. Felmerül több kérdést is. Pl albérletből kiköltözik a lakó akkor ha nincs fogyasztás és lakó akkor miért fizessen valaki átalányt ha éppen át akar térni havira ahol nincs fogyás. Mi van egy új lakással ahol nincs elmúlt 12 hónap átlaga. Mindig csak gond van ezekkel az utólagos visszamenő jogállamban elképzelhetetlen visszamenőleges intézkedésekkel. Ezért nem kellene csődbe vinni az országot hanem egy fokkal előrelátóbbnak lenni. Az ársapka is hasonló baromság az üzemanyagon ami tankönyvileg odavezet ahol most tartunk. Tönkremenő kutak üzemanyaghiánnyal a végén jegyrendszerrel, ami kb szept jelenlegi állás szerint de a rezsivel is optimista voltam azt hittem őszig elvegetálnak vele és mégsem sikerült.
Egyébként lehet hogy a közleményben baromságot írnak de ha valamit a magyar nyelv szabályai szerint leírnak akkor azt elvileg úgy kell értelmezni. Ha nem megy akkor más szakma után kellene nézni. Nem csak a portfolió de mindenki így értelmezte a közleményt.

www.portfolio.hu/gazdasag/20220715/rendkivuli-informacio-jott-a-rezsicsokkentesrol-sokaknak-tenyleg-nagyon-fajni-fog-szinte-azonnal-556415

PL a forint is ezért erősödik mert ezzel az azonnali bevétellel van befoltozva az idei és jövő évi luk is, 500 milliárd és 1050 jövőre ha mégsem így lesz akkor előre ismét a 440 es árfolyamért. Csak halkan jegyzem az inflációt mindkettőt meglökné de ez egy évre előre elintézte az inflációs pályát annyival meglöki a kosárértéket, ami drágítja az állam finanszírozást stb de legalább az államcsőd helyzet elmúlik csak a nagy többség szopik mint a torkos borz és ismét nem az üregi nyulak fizetik meg az egészet, hanem a zemberek és nem csak a háború de a dilettáns gazdaságpolitika árát is.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 16:01:35

@Tellinghovon: Szerény vagyok, én betudom annak, hogy nincs pííz az mwm nél.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 16:04:37

@ez a nevem senki: Ez a napenergia az, amit a fidesz ekézet 4-5 éve mert este nem süt a nap?
Válasz erre 

Kivlov 2022.07.16. 16:05:38

Muhahahaha, csak a szokásos: büdös az adófizetés a magyarnak. :D
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 16:17:00

@Kivlov: Gyökér azt tudod,hogy közel 60 féle adót kell fizetni az országba akkor vajon miről is ugatsz???
Válasz erre 

Einstand, mondja Weber 2022.07.16. 16:37:23

@white999: "Mindig csak gond van ezekkel az utólagos visszamenő jogállamban elképzelhetetlen visszamenőleges intézkedésekkel."

Érdekességként olvasd el a "Retroaktivitás a francia jogban" szócikk második mondatát. hu.frwiki.wiki/wiki/R%C3%A9troactivit%C3%A9_en_droit_fran%C3%A7ais . Tudod, a jogállamok királya, Franciaország.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 16:43:15

@Einstand, mondja Weber: "Az eddigi rezsicsökkentés már kiszárítja a költségvetés, sajnos elérkezett az ideje, amikor vissza kell venni belőle. "

Eleve nem kellett volna ilyen agyatlanul.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 16:46:55

@Ekrü: Valahogy elfelejtetted a focista versus kata adózó párhuzamot kifejteni, hogy miért rohadjanak meg a katás adócsalók, ami törvényt egyébkén a fidesz hozott.
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.16. 16:51:54

Ha már ekkora ( uploads.disquscdn.com/images/7241d8a74250cd229f2c54b03b6f82446a1f66cce08912bc32683a354ba92b87.jpg ) az infláció, akkor nincs más megoldás, mint az okos rezsicsökkentés, valahogy így ( uploads.disquscdn.com/images/1d1f1603c29686d21199d7f790f207ae98f69e60f75211f556ba174768cdd723.jpg )

2)
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 16:52:33

@white999: Milyen pofa kell ahhoz,hogy visszamenőleg számlázzanak valamit.Ebbűl megint baja lesz a cigónak!!!
Válasz erre 

kewcheg 2022.07.16. 17:12:34

Egyébként külföldi szolgáltatotol nem lehet venni áramot? "Áruk, szolgáltatások szabad mozgása ugye"
Valahogy , nem tom miért egy szlovák vagy egy osztrák szolgáltatoban jobban bízom...
Válasz erre 

fkv.116 2022.07.16. 17:38:01

"legnépszerűbb hazai vállalkozási formát"

Na vajon miért a legnépszerűbb? Mert a legtöbb adót lehet vele elcsalni.

"A hangnem brutalitása jelzi, hogy nagy a baj, hiszen a durva visszatámadás annak elkerülésére szolgál, hogy a protestálók mellé olyanok is csatlakozzanak, akik most még nem hallatták a hangjukat"

Ne aggódj, nem fognak, a többség eddig is fullban adózott, húzta az igát a katások helyett is, és nagyon nem fog tüntikézni azért hogy ez a felháborító egyenlőtlenség fennmaradhasson.

"Bár az új rendelkezés kapcsán még nem indult tiltakozási hullám, de a kormány nyilván tisztában van azzal, hogy a megszorító intézkedések előbb-utóbb felerősítik azok tiltakozását is, akik egyelőre csak néma szemlélői az eseményeknek."

Lázadás csak az 5x-ére emelt gáz és villanyárak miatt fog kitörni, nem az adócsalás jogáért, a potyautasok jólétéért.

"A mostani kapkodásból egyértelműnek tűnik, hogy az oroszok vagy hazudtak a magyar félnek, vagy eleve előnytelen szerződés aláírására kényszerítették Orbán Viktort."

Ez így van, de ehhez a katának semmi köze.

"hatalmas lyuk tátongott a költségvetésen, a rezsicsökkentésnek és az árstopnak köszönhetően"

Lehet, de az legalább jó helyre ment, nem Lölőke zsebébe.

"A legtöbb embert érintő intézkedés ugyanis a benzinárra vonatkozó rendelkezés, amelynek köszönhetően jelenleg majdnem fele annyiért tankolnak a magyar állampolgárok, mint amennyibe az üzemanyag valójában kerül. Ezt az intézkedést október 1-ig hosszabbította meg a kormány, de nagy a valószínűsége annak, hogy ez addig fenntarthatatlan lesz"

Ez így van, viszont ezt a rezsinöveléssel ellentétben minden épeszű magyar ember tudta. Vége a választásoknak, 4 évig nem kell megvenni minket kilóra, mikor zárnák el a pénzcsapot, ha nem ilyenkor? Én már el is adtam az autót. És még jó hogy nem vettem elektromosat helyette, ilyen rezsinövelt áramárhoz.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 17:47:23

@fkv.116: Nem az a megoldás,hogy beszántunk mindent hanem az alkoholista tállait rávenni,hogy végezze a munkáját,azért tartjuk őket.
Válasz erre 

Kivlov 2022.07.16. 18:08:24

@sancho13:
Helyes.
Másképp nem lehet finanszírozni a sok felesleges szociális kiadást: ingyentankönyv, ingyenmenza, erzsébet üdültetés, csp, közgyógy, ingyenes utazás stb stb.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 18:19:11

@Kivlov: A tankönyv nem ingyen van csak kölcsönbe,ingyen menza csak a rászorulóknak.a cspt még a Kádár is fizette.közgyógy tessék a svájci indexálással emelni a nyugdijakat kevesebbe kerül,ingyen utazás a világon majd mindenhol van,még valami????
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 18:21:52

@Kivlov: A te nevelésedre költött pénz például kidobott volt.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 18:23:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hagyd a nap keltette ki!!
Válasz erre 

Kivlov 2022.07.16. 18:37:22

@sancho13:
Még valami? Fizesd az adót, hogy legyen fedezete ennek a sok felesleges kiadásnak. :D
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 18:37:25

@sancho13: Kell a pénz a rendőrök katonák fizetésére. Zabszemet bunkóval kell a seggükbe verni ezért erősítik az erőszakszervezeteket.
Válasz erre 

Kivlov 2022.07.16. 18:38:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Muhahaha, nagyot mondtál, komcsikám.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 18:45:04

@Kivlov: Gyökér akkor most a csuti geci mennyivel szopat meg?Én fizetek adót azért,hogy a gecik eltapsolják,de tudod a mokuskerék nem áll meg egyszer fent egyszer lent,készülj geci lassan jön a szopás!!!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.07.16. 19:20:12

@Kivlov: na most fideszesként komcsizni...
Áh hagyd, nem érted....!!
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 19:23:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hagyd ritka állat fajta,már csak ilyenek!!
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 19:24:55

@white999: A szociszadesz ámokfutás 8 éve alatt 200 %-kal nőtt a földgáz fogyasztói ára, 150%-kal az áramé. Mesélj mennyit nőttek ezen időszak alatt a bérek!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 19:27:41

@CSOKKI MÁLNA: Mi köze a gázáraknak a fizetésekhez?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.16. 19:28:37

@Kivlov: Bizony. Helytálló megállapítás volt.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.07.16. 19:30:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nézd, 30 évig Sorossal sem volt baj. :))
Ilyen rafinált volt az öreg, hogy ennyi ideig meg tudta vezetni viktorkát. :))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.07.16. 19:32:00

@sancho13: ezeknél a fideszkomcsiknál jellemtelenebbet aljasabbat gerinctelenebbet még nem hordott a hátán a föld!
Válasz erre 

Orbánnal Putyinnal egy az utunk! 2022.07.16. 19:34:08

Hát ide figyeljetek libsik, nekem nem tellett arra hogy bevezessem a gázt, villannyal sütök, főzök, fűtök és egy téli fűtési hónapban sokat mondok ha 800 kilowattot elfogyasztok egy hónapban. Harmincezer forint helyett kellene 140 ezer forintot fizetni. Megengedhetem magamnak mert soha olyan jól nem éltem mint Orbán Viktor alatt. De hallgatok Orbán Viktorra és nem fogok minden héten fürödni, meg meleg kaját enni meg tévét nézni és lehet hogy csak időnként gyertyával fogok világítani és így tutira maradok a 200 kilowatt alatt. Igenis, meg lehet csinálni hogy ne legyen magasabb a költségem mint eddig, csak egy apró kis áldozatot kellene hozni mindenkinek.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 19:37:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Miből fizeted a számláidat?
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 19:42:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Eddig a csuti volt az isten majd most,hogy megszopatja őket kiváncsi leszek amikor megkapják a 200 ezres számlákat,hogy fog állni a szájuk!!
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.16. 19:45:44

@sancho13: Ilyen számlákat akkor kapnánk, ha böszme barátaid nyertek volna a választáson..
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 19:49:07

@Orbánnal Putyinnal egy az utunk!: Gyökér a hülyék a túloldalon vannak,az esti mesét már ne itt ad elő.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.16. 19:50:46

@CSOKKI MÁLNA: Nem gyökér most fogsz kapni!!
Válasz erre 

taga20 2022.07.16. 19:52:17

@CSOKKI MÁLNA:

csoki, be foksz csokizni szeptemberben, te faszszopó fityeszork!
Válasz erre 

taga20 2022.07.16. 19:54:57

@Kivlov:

kivlovevtárs, ma melyik ukrán város fogjátok szétkúrni?

a telibebaszott kurvaanyádat! és még finom voltam.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 21:44:47

@CSOKKI MÁLNA: HÁT NÉZZ UTÁNA, HOGY MENNYIVEL EMELTE MEGYÓ A NŐVÉREKNEK TE SZERENCSÉTLEN ÉS NE ENGEM KÉRDEZGESS. MEG FOGSZ LEPŐDNI.
Válasz erre 

white999 2022.07.16. 21:48:59

@CSOKKI MÁLNA: A szociszadesz ámokfutás 8 éve alatt 200 %-kal nőtt a földgáz fogyasztói ára, 150%-kal az áramé. Mesélj mennyit nőttek ezen időszak alatt a bérek!

és mennyi volt az Áfa? Mindenhol lehetett szülni vagy csak minden páratlan nap és 200 km re a lakóhelyedtől? Volt vízkorlátozás mert nem újították fel a rendszert és a víz fele elfolyt a pitsába, csak nem a csapba? Pest környékéről elvitték a szemetet vagy hagyták bűzölögni mint most? Volt a gyerekeknek tanítója vagy nem mint most?
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 22:53:29

"""""A helyzet súlyosságát az adja, hogy jelszavak és frázisok kényszere degenerált gondolkodást, magatartást kényszerített ki – tenyészt – Európában és az USA-ban. Ezért nincs akarat a valós problémák megoldására. """""
Szerencsés Károly
Versenyfutás az idővel
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 22:54:58

hmmmmm.......a degenerált gondolkodókat ki kell ktatni. ez annyira ecccerűűűűű...
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 22:59:26

@kvadrillio: Jött a kata szigorítása, sokan már a kivándorláson vagy a külföldi cégalapításon gondolkodnak
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.07.16. 23:00:15

Menjetek tüncikézni!
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.16. 23:30:08

ez a PUTYIN IS ÖSSZE-VISSZA BESZÉL....., PEDIG IFAZA VAN ! :o)

Úgy tűnik, hogy bizonyos nyugati országok uralkodó elitje éppen abban az illúzióban akar dolgozni, hogy figyelmen kívül hagyja a nyilvánvalót. Azt hiszik, hogy a nyugat, a globális politika és gazdaság uralma állandó – de semmi sem örök – húzta alá Putyin.

Az orosz vezető azzal vádolja a nyugati szövetségeseket, hogy azt gondolják, a világ többi része „az ő udvaruk”, és megpróbálják elszigetelni vagy megszüntetni a „rossz” államokat.

A nyugati országok ezeket az országokra saját „gyarmatukként” és „másodrangúként” kezelik – mondja, hozzátéve: Ez a természete a jelenlegi nyugati oroszfóbia rohamának, valamint az Oroszország elleni rendszeres szankcióknak.

Az Oroszország elleni nyugati szankciókat „meggondolatlannak és őrültnek” minősítette, amely „erőszakkal, egyetlen csapással próbálja szétverni az orosz gazdaságot”.

Putyin szerint ahhoz, hogy sikeres legyen Oroszország, ahhoz függetlennek kell lennie, és „le kell vonnia a saját következtetéseit”.
Aki másnak vermet ás?

Putyin „kétélű fegyvernek” minősítette az ország ellen bevezetett szankciókat, és szerinte a nyugati országok fontolgatják, hogy „nem csak Oroszországgal szemben , hanem minden olyan országgal szemben is szankciókat vezessenek be, amelyek “kiesnek a kegyeikből”.

Putyin erősen bírálta az európai vezetőket, akik „komoly csapást mértek” saját gazdaságukra, kiemelve:

– A társadalmi és gazdasági kérdések súlyosbodását látjuk Európában." Az Egyesült Államokban az áruk, az élelmiszerek és a villamos energia, valamint az autó üzemanyag ára emelkedik. Az európaiak életszínvonala csökken, és vállalkozásaik veszítenek versenyképességükből."

Szerinte az Egyesült Államok úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy vannak más erős hatalmi központok a világon. A nyugati nemzetek még mindig a múlt században gondolkodnak, megpróbálják elszigetelni vagy megszüntetni a “rossz” államokat.

Putyin szerint ennek hosszú távú következményei lesznek Európa-szerte, és arra figyelmeztet, hogy az európai gazdaság szisztematikus gazdasági hanyatlása „ki fogja élezni a nyugati társadalmak mélyreható problémáit”.
“Az EU elvesztette önrendelkezését”

Putyin szerint az Európai Unió „teljesen elvesztette szuverenitását”, és „valaki más zenéjére táncol”.

Azzal vádolta az EU-t, hogy „elvesz mindent, ami “érdekében áll, és kárt okoz” a lakosságnak, vállalkozásoknak és gazdaságának.

A globális élelmiszerválságra térve Putyin azt állította, a probléma „nem ma jelent meg”, a Európa a bírálataival csak „megpróbál valaki mást hibáztatni” a saját gondjai miatt.

– Oroszország természetesen nem okolható, bár a nyugati országok megpróbálják ránk hárítani a felelősséget, mindazt, ami a világgazdaságban történik – érvelt az orosz vezető a szentpétervári fórumon.
Válasz erre 

Einstand, mondja Weber 2022.07.17. 00:00:13

@kvadrillio: Trükkös. Egyrészt néhány dologban teljesen igaza van, ez ravaszul valószínűsíti a többit. Másrészt megpróbálja felpiszkálni a hozzánk hasonlóan elnyomott uniós tagországokban a védekezési ösztönt. Ami viszont céltalannak látszik, mert Putyin nem mutatta meg az alternatívát. Talán majd a következő szónoklatban. Putyin azért nem teljesen hülye ám, mint Biden, például, csak a mi ízlésünknek nem felel meg a stílusa. Lehetséges, ezt most senki nem fogja bevallani nekünk, hogy az oroszok kajolják, amit mond.
Válasz erre 

kvadrillio 2022.07.17. 00:06:57

HÁMÁÁÁÁÁ.... TEISSS HODOOOOO ????????? :o)

Gazdaság
Putyin oligarcha nemezise: Az EU saját magát szabotálja az olajszankciókkal
2022. június 24. péntek, 07:00

Mihail Boriszovics Hodorkovszkij szerint Európa saját gazdaságait károsítja, amikor Kijev felfegyverzésére kellene fordítania a pénzt.

Mihail Hodorkovszkij orosz olajmágnásból lett disszidens azzal vádolta az EU-t, hogy hatalmas hibát követett el a Moszkva elleni olajszankciókkal, amelyek most inkább aláássák a 27 országot tömörítő blokkot gazdaságilag, mintsem hogy kimerítenék a Kreml hadi kasszáját – írja a Politico.

Oroszország egykori leggazdagabb embere szerint az EU-nak az embargó bevezetése előtt alternatív ellátást kellett volna biztosítania, vagy teljesen más megközelítést kellett volna fontolóra vennie, például az orosz energiára vámokat kellett volna kivetnie a teljes tilalom bevezetése helyett. Hodorkovszkij azzal érvelt, hogy a saját pénzügyein lyukat fúrva, Európa most kevésbé tud pénzt önteni Ukrajnának.

Egy hónapos tárgyalássorozat után az EU-tagállamok május végén megállapodtak abban, hogy ez év végéig betiltják az Oroszországból származó tengeri olajszállítmányokat – ami az import több mint 90 százalékának felel meg.

„Jelenleg az energiaszankciók Európának ártanak, nem Oroszországnak” – mondta a POLITICO-nak nyilatkozva az ukrajnai háború kezdete óta tett első uniós útja során. „Az én álláspontom ugyanaz volt és ugyanaz marad – mi a fenét csinálnak?”.

Hodorkovszkij, a Jukosz olajipari óriásvállalat volt vezetője 10 évet töltött börtönben koholt vádak alapján, miután a Kreml szókimondó kritikusává vált. 2013-as szabadulása után Hodorkovszkij a Nyitott Oroszország nevű szervezetén keresztül a demokrácia és az emberi jogok előmozdításáért kampányolt Oroszországban.

Hodorkovszkij, aki Brüsszelben tartózkodott a pozsonyi székhelyű GLOBSEC agytröszt által szervezett kétnapos találkozón, amelyen uniós tisztviselőkkel és másokkal találkozott, azt állítja, hogy a blokk jobban is elkölthette volna a pénzét az Ukrajna számára szánt fegyverekre.

„Mennyi bevételtől esett el a Nyugat a mindenféle energetikai szankciók bevezetésével? 100 milliárd dollár, 200 milliárd dollár?”

– mondta az orosz üzletember.

„Ha Ukrajna 10 milliárd dollár helyett legalább 50 milliárd dollár értékben kapott volna fegyvereket, akkor most teljesen más lenne a helyzet – anélkül, hogy bármilyen energetikai szankciót bevezettek volna”.”

Az EU áprilisban az ukrajnai háború közepette mintegy 1 százalékkal csökkentette az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését – ez a Nemzetközi Valutaalap legutóbbi GDP-becslései alapján mintegy 160 milliárd eurónak felel meg. Eközben a blokk 2 milliárd eurót fordít az Ukrajnának szánt fegyverekre.

A volt milliárdos szerint Európának a szankciók bevezetése előtt nagyobb erőfeszítéseket kellett volna tennie annak érdekében, hogy alternatív ellátást találjon az olaj- és gázkútjainak. Ehelyett az uniós országoknak ad hoc szerződések sietős megtárgyalásával kellett pótolniuk az orosz energiaellátást.

„Megdöbbentem, amikor felfedeztem, hogy nem született megállapodás semmilyen alternatív szállításról, és akkor, és [most] szankciókat vezetnek be?”

– mondta Hodorkovszkij.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 01:44:21

@gigabursch:

"Inkább egy velejéig korrupt, vérsoviniszta rablóállam sikkasztása és zsarolása fontosabb, mint a józan ész."

Tegnapi hír, hogy Zelenszkij megfenyegetett EU-országokbéli bankokat, hogy a háború után háborús bűnök vádjával beperli őket, amiért nem szüntették be teljesen oroszországi tevékenységüket. Megáll az ész, minek képzeli magát ez az alak.

Egy-kéthetes hír, hogy azt követeli Kanadától, ne szolgáltassa vissza a javításra oda szállított turbinákat, amelyek nélkül a németek egy molekula földgázt sem fognak kapni az Északi Áramlaton. Mindezt annak ellenére, hogy a németek meg épp azért pitiztek Kanadának, hogy szállítsa vissza a turbinákat, mert qrvára kell az orosz gáz.

Vagyis Zelenszkij épp az egyik legelszántabb támogatójának az iparát próbálja tönkretenni.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 02:04:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Én is attól tartok hogy erőszakba fordulnak itt a dolgok. "

Ez sajnos reális veszély. Nem most, hanem majd az első téli számlák érkezésekor.

Az mindenki előtt világos volt, hogy a rezsicsökkentés a korábbi formában nem folytatható. Az elképesztően dilettáns megvalósítás azonban megdöbbentő.

Többen írták, hogy Orbánéknak ezt már jó ideje tudniok kellett. Ha ez igaz - és minden bizonnyal igaz -, akkor hihetetlen ostobaságra vall, hogy csak ilyen életszerűtlen szabályozásra futotta. Ha meg fél nap alatt döntötek róla, az szintén nagy hiba. Nem is tudom, melyik a nagyobb.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 02:07:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"nekem már SIM kártyás órám van."

Ez automatikusan küldi a mérőállást?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.17. 02:08:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 02:15:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A pedofília természetes?"

Kb. annyira, mint a rák, a lepra vagy a Down-kór.

Vagy a gyilkos galóca.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 02:39:39

@white999:

"A másik meg hogy meg fogják adóztatni csak más"

Épp ezért nem értem, mire a nagy tiltakozás a glob. minimumadó ellen. Világos, hogy nekünk nem jó, a nem egységes bevezetés miatti bírálat is jogos, de az ellenzéssel semmit nem nyerünk - azaz mégis: ellenségeket.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.17. 07:13:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tehát birca egy Down-kóros lepra.
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 08:29:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

jozsinéni, le kéne jönnöd a fityeszgecifaszáról!:)))

www.youtube.com/watch?v=wYH0l_Szqfk
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 08:49:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

birka egy ruszkitroll, egy pedofilgeci.

alap fityeszszavazó!:)))
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.17. 08:50:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
S most képzeld el azt az - elméleti - pillanatot, amikor benyújtják a számlát ennek a mindenkit megkárosító, minimum személyiség zavaros szarházinak, akinek a legnagyobb érdeme, hogy rommá lövette a hazáját és gondoskodott egy fél ország elüldözéseről (ukrántalanításáról - amit a háború kezdetén is mondtam), gazdasági csődjéről, miközben kitermelt kb 150 ezer szerencsétlen hősi halottat.
Persze egy kazár aske-nácinak senki vére-könnye-verítéke nem drága.
Ő csak végrehajtatja a janicsár munkát.
Válasz erre 

birkamenet 2022.07.17. 09:05:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Te ruszki ügynök Józsi néni, tudom hogy neked fidernyáknak megáll a (nem lévő) eszed ha jogállami működésekről hallasz, de tény az, hogy aki megszegi az embargót, az büntetendő. Teljesen világos a kapcsolat, hogy aki támogatja putyint, az egy háborús bűnös háborús bűncselekményeit, népirtását támogatja.

Tehát a jó hir az, hogy Hágában a háborús bűnözők perében putyin gazdád lesz az első vádlott, mindenki más csak utána jön. A vén szaros diktátorod úgyis mindig arról ábrándozik, hogy ő az első, most legalább teljesül a vágya. Szaddam Husszein cellájában.
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 09:05:49

@gigabursch:

moslék, te hülye is vagy!?
uploads.disquscdn.com/images/ebc3768d20f8481a3418f82ad06f4c83434f2153a1133386e2a2c9e4df96347c.jpg
Válasz erre 

birkamenet 2022.07.17. 09:14:58

@gigabursch:

Te másik elmebeteg RUSZKI ÜGYNÖK, putyin gazdád népirtó háborújának a számláját a ruszkik és a támogatói fogják állni. Tehát putyin meg orbán. Putyin gazdád 50 éven át fizetheti majd a háborús jóvátételt, valszeg az olaj meg gáz eladásainak 5-10%-át kell majd Ukrajna kasszájába letejelnie.

Orbán főispánod meg tett arról, hogy Ukrajna kapja majd meg az EU támogatásokat, ne az EU degenerált illibbant országai. Orbán gazdád Kata eltörlése, a rezsiszámládnak az égbe emelése mind előkészitő lépés ahhoz, hogy Illibant Vityka tudja pótolni az elQrásánsak a következményeit. A te pénztárcádbòl, te selejt fidernyák birka.
Válasz erre 

birkamenet 2022.07.17. 09:22:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Meséld má el Tovaris Józsi néni, hogy hogy van az, hogy nektek fideSSbirkáknak hétfőn még az a pártutasitás, hogy ünnepeljétek orbán főispanotokat, hogy Há jól megadóztassa azokat a mútikat, oszt kedden meg mán azt kell harsognotok, hogy El a kezekkel a mútik globális megadóztatásától!

Nem kong az az üres fideSSbirka fejetek, hogy Háemmeg akkor most hogyismi?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 09:40:06

@gigabursch:

Nem fogják felelősségre vonni. Ha higgadtan belegondolunk, jogalap sincs hozzá. Azért nem lehet, hogy nem adta meg magát az első orosz puskalövésre, ami pedig az amerikai beavatkozást illeti, az már Z előtt elkezdődött, ő már ezt örökölte- igaz, tovább vitte, de igen keskeny a határ a külföldi segítség elfogadása (pl. hadsereg gatyába rázása) és az ország kisolgáltatása között.

Amit fel lehet és kell róni neki, az a tízrzrek halálát és milliók elmenekülését eredményező kompromisszumképtelensége és az orosz kisebbség irtásának eltűrése. Mert ugyan mit is kezdhetne a keleti megyékkel? Ott soha nem lesz béke és nyugalom az orosz kisebbség elnyomása, gyilkolászása miatt, ettől a tehertől Ukrajnának is jobb lenne megszabadulni.

De mindez nem büntethető cselekedet.

Nemzeti hős már most is, még inkább az lesz, hiába tapad rengeteg vér a kezéhez - ahogy persze Putyinéhoz is, tegyük hozzá. Csak abban lehet reménykedni, hogy az USA ráun az egészre, és megbuktatja Ez az EU-tól nem várható: hatalma sincs hozzá, meg józan esze sincs, ehelyett folytatni fogja a gazdaság bedöntését.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.17. 10:46:00

@gigabursch: Gondolom ha hozzád bemennének az orosz katonák, te még a családod nőtagjait is felajánlanád, nehogy bántsanak.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.17. 10:47:45

@gigabursch: Különben egy egyszerű dolgot válaszolj meg! Ha megtámadnák Magyarországot, te harcolnál? Ne mellébeszélj! Egyszerű igen-nemmel válaszolj!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.17. 10:48:28

@taga20: De attól még Down-kóros lepra is.
Válasz erre 

hoplita 2022.07.17. 11:35:19

rarrrararmmmiiiqnnnnanho

fityiszes kommmet.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 12:14:29

@birkamenet:

"Te másik elmebeteg RUSZKI ÜGYNÖK, putyin gazdád népirtó háborújának a számláját a ruszkik és a támogatói fogják állni."

A győztes soha nem fizetett kártérítést a vesztesnek. Az USA sem fizetett még soha a háborús bűneiért.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.17. 12:37:46

@white999: Lényegtelen hülyeségekkel próbálsz védekezni. Az megvan, hogy Orbánék átvállalták az önkormányzatok és a kórházak adósságállományát?
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.17. 12:38:29

@taga20: Ha így lesz, küldök neked kóstolót.:))
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.17. 12:39:11

@taga20: Ezeken a kis kétmondatos hülyeségeiden sokat gondolkodsz egyébként? :)
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 12:40:12

@atomic power 1986DucaDuca: Takony!!!Vajon hogy jön most ide az USA???
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 12:44:04

@CSOKKI MÁLNA: Gyökér az megvan,hogy ŐK adositották el(lásd lézer janit mit csinált)Ja és azt nem a kormány fizette hanem mi.Tudod bunkocska a kormánynak nincs pénze.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 12:56:57

@sancho13:

Úgy, hogy az USA a proxyháború másik részvevője.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 12:58:27

@taga20:

"jozsinéni, le kéne jönnöd a fityeszgecifaszáról!:)))"

Kristálytiszta érvelés.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 13:00:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ennyi erővel a félvilágot oda írhatnád,nem kell a süket duma!!!
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.17. 13:05:16

@sancho13: A szociszadesz ámokfutás alatt adósodtak el legnagyobb mértékben..
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 13:09:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

azé ahogy látom vágod a lényeget:)))

c.tenor.com/JAiBbPqPG_YAAAAd/orban-viktor.gif
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 13:12:30

@CSOKKI MÁLNA: Azt,hogy hol élsz nem tudom csak azt,hogy kurvára elvagy keveredve ébredj fel még nem késő nem kell annyit szopni!!!
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 13:13:55

@CSOKKI MÁLNA:

nigger, a csutigazdád egy kibaszott kókler!

evan félkegyelmű fityeszjobbágy, kicsengettek az olyan hülyéknek, mint te is!:)))

uploads.disquscdn.com/images/0e52a0e65cf2fbad196fb33bf441161d6060f6211ddb3525a589402d7fd9664d.jpg
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.17. 13:15:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hatodszor futsz neki a hülye kérdésednek.
Válasz erre 

gigabursch 2022.07.17. 13:19:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Már csak nemzet kéne hozzá..., hogy nemzeti legyen.
A hősről meg messze van, mint Makó lovag Jeruzsálemtől.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 13:28:38

@gigabursch: A nemzet ott kezdődik,hogy van alkotmánya,nem egy fércmű amit egy meleg hozott össze,amit már a fasz sem tudja követni hányszor írtak át.Szóval jobb lenne ha kusba maradnál!!!
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 13:32:07

@sancho13:

"Vajon hogy jön most ide az USA???"

Az USA mindenütt ott van! Ott van Brüsszelben, ott van a német kormányban, ott van Ukrajnában......! Soroljam tovább?
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 13:33:01

@CSOKKI MÁLNA: Persze azokra fideszes önkorikra gondolsz akik szándékosan vitték a csőd felé a gazdálkodást, úgy hogy nagyságrendekkel több pénzt kaptak mint most. Igen megvan emlékszem rá, a részletekre is veled ellentétben. A kórházak adósságát azóta is folyamatosan oldja évente az elmúlt 12 évben. Igaz, most már nincs gyógyszer orvos és ápoló.
Erre azért nem lennék annyira büszke a helyedben.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 13:38:22

@sancho13:

"A nemzet ott kezdődik,hogy van alkotmánya,nem egy fércmű amit egy meleg hozott össze,amit már a fasz sem tudja követni hányszor írtak át.Szóval jobb lenne ha kusba maradnál!!!"

Nem vagy trendy! Az USA alkotmányt az alaptörvény 1789-es érvénybe lépése óta huszonhét alkalommal módosították!

A helyesírásod miatt már én kezdem szégyellni magam! A bunkóságod nem fáj, azon csak mosolygok.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 13:38:26

@atomic power 1986DucaDuca: B+ akkor a Kínát is rakd oda,mert lassan több helyen vannak mint az USA.De még annyit ha Tramp nyert volna szopnád,de mivel a Biden nyert igy utálni kell mert a csuti vezéred igy kivánja,ennyit a gerincről!!!
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 13:39:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

egy ostoba putyinfasz vagy! ha olvaslak, a hányinger kerülget.

www.politico.eu/cdn-cgi/image/width=1024,quality=80,onerror=redirect,format=auto/wp-content/uploads/2022/04/08/261817_1536_rgb.jpg
Válasz erre 

sancho13 2022.07.17. 13:39:53

@atomic power 1986DucaDuca: Az,hogy min mosolyog vastagon leszarom,így megfelel???
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 13:44:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Épp ezért nem értem, mire a nagy tiltakozás a glob. minimumadó ellen. Világos, hogy nekünk nem jó, a nem egységes bevezetés miatti bírálat is jogos, de az ellenzéssel semmit nem nyerünk - azaz mégis: ellenségeket.

Döbröginek már nem lesz több ellensége. Nem számít. Egyedül van. Ez egy kísérlet volt, egy az utolsók közül a zsaroló potenciál érvényesítésére, hogy megkapja az eu pénzt. Most derült ki hogy elég béna póker játékos. Amikor mindenki tudja, hogy nincs jó lapja és pénze sem. akkor már felesleges blöffölni. Be kell dobni a lapot kussba lenni és várni egy szerencsés osztásra. Csak a paraszt beleszeretett önnön zsenialitásába ami már régóta csak propaganda de semmi nincs mögötte csak a bukás. Ha a fidesz maradna és egy barátságosabb konszolidált politikát vinne de Viktort elküldenék melegebb éghajlatra a forint lemenne vagy 20-30 forintot és lenne eu pénz. Rengeteg probléma megoldódna a király buktatással. Viktorral innentől kezdve csak a szívás van elküldték a selyemzsinórt, most már csak a gond van vele és az ország legnagyobb kerékkötője, milliárdokban mérhető veszteségek okozója.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 14:09:12

@sancho13:

"B+ akkor a Kínát is rakd oda,mert lassan több helyen vannak mint az USA."

Ezt pedig képes vagy szemrebbenés nélkül állítani! Haver: hazug vagy elmeroggyant vagy!

Csak az Egyesült Államok Csendes- óceáni Parancsnoksága önmagában ellenőrzi, befolyása alatt tartj a bolygó felszínéből mintegy 169 millió km²-t. Ez lefedi a világ népességének mintegy 60% -át, 43 országot! S akkor még nem beszéltünk a NATO befolyási övezeteiről!

"De még annyit ha Tramp nyert volna szopnád,de mivel a Biden nyert igy utálni kell mert a csuti vezéred igy kivánja,ennyit a gerincről!!!"

Trump nem akart "demokrácia exportot", Biden meg igen. Ez egy markáns különbség!
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 14:21:18

@white999:

Ennyire borúsan nem látom a helyzetet, de elég szar, az tény, és ha több infóm lenne, talán én is még pesszimistább lennék.

Azt viszont szerintem is jól látod, hogy Orbán kapkod, és egyre többet hibázik. Semmiségekért vállal konfrontációt, holott csak ott kellene, ahol valóban nagy szükség van rá.

Talán gondolhatna arra, amit ő vagy Szijjártó mondott pár hete, miszerint nem vétózhatunk hetente.

Mindezt vállaltan és "köztudottan" Fidesz-szavazóként írom.

De vak ettől még nem vagyok.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 14:28:38

@taga20:

"egy ostoba putyinfasz vagy! ha olvaslak, a hányinger kerülget."

Nagyon egyszerű: ne olvasd el, amit írok. Kár lenne a vasárnapi ebédért.
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 14:37:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "De vak ettől még nem vagyok."

Ezért is kezellek másként mint az agyhalottakat. Szerintem racionálisan gondolkodsz de előbb utóbb eljutsz a megfejtésig, hogy a fidesz vállalhatatlan. Csak te mindig valamit keresel helyette, ami nyilván nincs az ellenzéki oldalon de tulajdonképpen ez is az Viktor hibája. Ha Viktorral úgy bántak volna a szocik meg szadesz a 2/3-ad birtokában ahogy Ő az ellenzékkel akkor viktror sem lenne. Alapvetően a sok félreértelmezett nemzetközi helyzet és gazdpol mellett a fő bűne, hogy kinyírta demokráciát aminek a versengő pártok az alapfeltételi. Ez pont olyan mint gazdaság ha csak egyből tudsz választani az előbb utóbb xar lesz, mert nem kell semmi más termékkel versenyezni. Fidesznél már jó régen megérkeztünk ehhez a ponthoz.
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 14:41:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

ha mindenhová odaszartok fityeszjobbágyok, akkor hogy?

u.i.: jozsinéni, le kéne jönnöd a fityeszcucról végre, me akkora fasz maracc, mint pl. tállaievtárs:)))
http://uploads.disquscdn.com/images/8b3df5462479c5a15af15bee3a72792d5d0cdce5840a065934d5c8e8fba940cc.gif!
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 14:47:44

@white999:

"Csak a paraszt beleszeretett önnön zsenialitásába ami már régóta csak propaganda de semmi nincs mögötte csak a bukás."

Az Európai Bizottság nyári gazdasági előrejelzése 2022-re nem nagyon igazolja a fentieket! A gazdaság az EU hibás politikája és a háborús környezet ellenére sem teljesít rosszul. Nem lógunk ki negatív értelemben a KKE országok sorából!

Magyarország: GDP növekedés 5,2%, infláció 11,8%

Lengyelország: 5,2%, 12,2%

Románia: 3,9%, 11,1%

Szlovákia: 1,9%, 10,5%

Csehország: 2,3%, 13,9%
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 16:09:37

@atomic power 1986DucaDuca:

és jön az utolsó fityeszparaszt, mikor már az összes fityeszes gazdája lelépett!

és bazdmeg mondod, mondod, hogy ez egy remek ország, európa haldoklik, putyin egy remek politikus, az ukránok meg magukat rakétázzák!

A TELIBEBASZOTT KURVAANYÁTOKAT FITYESZCSICSKÁK!!!!
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 16:13:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

jozsinéni, te nem vagy akkora fasz, mint amit itt mutatsz nekünk.
látom rajtad, hogy szenvedsz. behajtottál a csutigeci felcsutizsákuccájába, és nem tucc kitolatni;)

zenét szoktál, fityeszcigány? nesze az egyik lekjobb.

de vigyáz, me szöveg centrikus,)

www.youtube.com/watch?v=53rCIbKHCeU&list=RD53rCIbKHCeU&start_radio=1&rv=53rCIbKHCeU
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 16:56:20

@taga20:

"--------és bazdmeg mondod, mondod, hogy ez egy remek ország, európa haldoklik, putyin egy remek politikus, az ukránok meg magukat rakétázzák!"

Ebből a második állítás igaz. Európa valóban haldoklik, köszönhetően a jelenlegi uniós vezetésnek. Magyarország őmiattuk nem lehet remek ország!
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 17:55:15

@taga20:

A Rammstein számomra túl death metálos. :) De azért a kedvedért végighallgattam.

Én inkább instrumentális jazzt hallgatok, klasszikus zenét és operát. Tudom, sznob vagyok, de nem tehetek róla, én ezeket szeretem. Ha időd és türelmed engedi, hallgasd végig őket, talán egy újabb embert tudok megnyerni a jazznek és a komolyzenének

youtu.be/-ayd7n7z5E4
(természetesen nem Aspacia, hanem Aspasia áriája)

ugyanez korhű(bb) előadásban:

youtu.be/XnMbdMX2nfM

aztán

youtu.be/7ulfRcAfmAk

youtu.be/-l6Owvlib2s

plusz egy kis jazz

youtu.be/-K43sDNInSg
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 18:24:23

@atomic power 1986DucaDuca: Gdp a vak kutyát nem érdekli. Abban benne van a stadion építéstól, hogy egy kurva mennyit kér el az ügyféltől az is. A társadalom gazdaság és boldogság érzés leírására felületesen érvényes. Ha érvényes egyáltalán. Amúgy nálunk mindenfajta ársapkával kozmetikázva annyi az infláció amennyi. Anélkül a héten jött ki, hogy 31% lenne ami messze a legrosszabb az eu ban. Nagyjából háromszorosa lenne az átlagnak.Szerinted a rezsidémon elleni küzdelem mennyivel dobja meg? A következő évi növekedési kilátások a nulla felé konvergálnak és messze a hasonszőrű országok alatt leszünk. Ha más okos hozzászólás nincs, akkor talán a mai napra ennyi elég is volt szakértő megnyilvánulásodból amit már megszoktam.
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 18:33:53

@atomic power 1986DucaDuca: Ja és még valami, hogy teljes legyen a kudarcod. A cseheknél folyamatosan közelítik a koronát az euro árfolyamához és nem pedig gyengítik. Így is nagyságrendekkel versenyképesebbek és jobban keres az átlag mint itt. Érdekes mi? A GDP adatokat ráadásul még ennek fényében is kell tekinteni.Hiába van egy vajling pénzed ha két évvel ezelőtt egy pénztárcából többet tudtál vásárolni euroba átszámítva. Tudom magas mint kacsának a pingpong asztal de próbálj megbarátkozni alapvető fogalmakkal. Találós kérdés. Ha két éve 325 forint volt egy euro és most 410, akkor milyen gdp növekedésnél nem buknál, csökkennél az eurohoz képest?
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 18:38:00

@atomic power 1986DucaDuca:

bazdmeg te geci hülye vagy!

www.youtube.com/watch?v=lu8m5FA2nL8
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 18:44:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

imádlak jozsinéni, csak az baj veled, hogy a sötét oldalon kötöttél ki.

evan, ez a karma:)))

zenét szoktál libsi? nesze:)))

www.youtube.com/watch?v=qpYW3qng78E
Válasz erre 

hoplita 2022.07.17. 18:50:57

@atomic power 1986DucaDuca:
...és még anyádat is kúrják, pedig ahhoz kell ám gyomor.:)
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2022.07.17. 19:02:25

@taga20: Hányadszor baszott titeket pofán a választásokon ez a kókler? :)
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 19:03:25

@hoplita:

mi van veled cigány, nem jöttél húsvétkor, pedig kumisszal vártalak itt érden:))

www.youtube.com/watch?v=P0V8T_EXtdA
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 19:04:09

@CSOKKI MÁLNA:

ha van isten, ako utoljára:)))
Válasz erre 

hoplita 2022.07.17. 19:13:39

@taga20:
Még öcsémnél se vótam, nincs időm. de ami késik nem múlik.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.17. 19:17:59

@taga20:

Ez már jobban tetszik, bár már kissé passé.

Carrie Underwood - Before He Cheats

youtu.be/WaSy8yy-mr8

ez meg ráadásul magyar, Kézdy Luca:

youtu.be/qodK-b8SDIo

Talán nem rúgnak ki a sok zenei linkért. ;)
Válasz erre 

hoplita 2022.07.17. 19:18:08

@CSOKKI MÁLNA:
Mosmá' azé' nagy pízbe ne fogaggyá' a csutigecci gazdádra nigó, mer' asszem ennyi vót.:DDDD
Válasz erre 

hoplita 2022.07.17. 19:19:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ettől még egy kis pöcs vagy, majomgeci.
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 19:25:44

@hoplita:

várlak libsi! uccaházszám megvan, remélem!:))

zenét szoktál vidéki? nesze:)))

ja és! du hast mich:)))

www.youtube.com/watch?v=U5HAEzEk8QM
Válasz erre 

hoplita 2022.07.17. 19:30:04

@taga20:
Húbazmeg...ezer éve nem hallgattam, de jó.:)
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 19:35:49

@hoplita:

egészségedre cimbi!

zenét szoktál amúgy?:)))

nesze vidéki!:

www.youtube.com/watch?v=Q_2JDXfGFcE
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 20:11:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

talán;) bár ez a passé kicsit értelmetlen a vassas lelkemnek:)))

zenét szoktál fityeszjobbágy? nesze egy jó!:

www.youtube.com/watch?v=rSSD_fle840
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.07.17. 20:25:56

Szentendrén, a 10. egyéni választókerületben közel kétharmaddal győzött a Fidesz jelöltje Szabados András, a szavazatok 65 százalékát megszerezve. A második helyen Puskás Réka végzett, mindössze 28,82 százalékot tudott elérni.
Salgótarjánban is időközi választásokat tartottak, és a 7. egyéni választókerületbe a fideszes Szabó Csaba a szavazatok 47,12 százalékát megszerezve győzte le a független Ludányi Józsefet.
Hatalmas arányú kormánypárti siker született Esztergomban is, ahol az 1. számú egyéni választókerületben a fideszes Varga Krisztián a szavazatok 85,82 százalékával nyert, míg a Mi hazánkon Méhes Szilveszter csupán 14,18 százalékot tudott szerezni.
Mezőtúron az időközi választásokon a Fidesz jelölje Szűcs Dániel 60,66 százalékot szerzett, így ő lesz az új polgármester.

nemjól tün
cikéz
tekett baalnyákok
leg
köz
elébb leg
alább 100an meny
ek
Válasz erre 

Maxval Balfácán Bircaman 2022.07.17. 20:33:50

Míjáú!

Jaj, elbasztam...
Válasz erre 

taga20 2022.07.17. 20:40:18

@ez a nevem senki:

mesélj nigger, mi lesz a vége ennek?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 21:09:48

@white999:

„Gdp a vak kutyát nem érdekli.”

Csak az Európai Bizottságot, amely a jelentésében a GDP növekedést helyezi kitüntetett helyre! A makroökonómia legfontosabb mérőszámáról beszélünk, ember! A GDP növekedés az, ami a makroökonómia paraméterei közül valójában számít.

„Amúgy nálunk mindenfajta ársapkával kozmetikázva annyi az infláció amennyi.”

Amire korábban azt állítottátok, hogy nem ér semmit az ár visszafogása szempontjából. Üzemanyag ársapka más uniós országokban is van, az összehasonlítás akkor lenne korrekt, ha ezt figyelembe vennénk.

„A következő évi növekedési kilátások a nulla felé konvergálnak és messze a hasonszőrű országok alatt leszünk.”

Növekedési előrejelzések az EB szerint 2023-ra:

Magyarország: 2,1% , Lengyelország: 1,5%, Románia: 2,9%, Szlovákia: 2,7%, Csehország: 2%

A 2022-es, 2023-as összesített GDP növekedés a fenti országok közül Magyarországon a legmagasabb az előrejelzés szerint.

„Ha két éve 325 forint volt egy euro és most 410, akkor milyen gdp növekedésnél nem buknál, csökkennél az eurohoz képest?”

Mi köze a reál GDP adatoknak az árfolyamhoz?
Válasz erre 

ulpius66 2022.07.17. 21:52:34

hvg.hu/itthon/20220717_Erdeklodes_hianyaban_elmaradt_a_vasarnapi_tuntetes

Ezek a "demokrácia-huszárok" a fotelből akarják megbuktatni a Patást.....
Válasz erre 

ulpius66 2022.07.17. 21:56:01

www.atv.hu/belfold/20220717/idokozi-valasztas-tarolt-a-fidesz

Időközi választás: tarolt a Fidesz

Ahol indult fideszes jelölt, ott kétharmaddal győzött......

A ballibsik sehol sem mertek indulni, csak a ballibsi fellegvárban, Sajószentpéteren....

NA OTT, A DK-MSZP JELÖLT A 4. LETT!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT: A POLITIKÁT A VÁLASZTÁSOK MEGNYERÉSÉRE JÁTSZÁK!
Válasz erre 

ulpius66 2022.07.17. 21:58:48

A tüncikézőkkel kapcsolatban egyszer, egy nagy ember azt mondta:

"MAJD MEGUNJÁK, AZT HAZAMENNEK!"
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 22:09:46

@atomic power 1986DucaDuca: Mi köze a reál GDP adatoknak az árfolyamhoz?

Semmi. De ezt a kérdést majd tedd fel akkor amikor 600 forint lesz egy euro és 10%-os gdp növekedés és 3225 forint egy doboz tejföl. Miközben a cseheknél alig lesz gdp növekedés hozzánk képest.
Válasz erre 

ulpius66 2022.07.17. 22:11:26

"Ez a tüntetés a népnek szól és a nép szervezi; éppen ezért a felszólalások sem politikusoktól fognak elhangzani."

Ezek a KATÁS ÉTELFUTÁROK TUDNAK VALAMIT!!!!!!

BALLIBSI POLITIKUST MÉG VÉLETLENÜL SEM ENGEDNEK A TÜNCIJÜK KÜZELÉBE!!!!!!!!!!

EZEKBŐL MÉG LEHET VALAMI........
(bár az is lehet, hogy a budapesti autósoknak erről más a véleménye........)
Válasz erre 

ulpius66 2022.07.17. 22:13:02

@white999:

Hozzá vagyunk szokva, hogy itten minden is szar!

Mán csak az a kérdés, hogy akkor mért ebben a szarban élsz????
(ha pedig külföldön élsz, akkor pofád lapos!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 22:15:36

@atomic power 1986DucaDuca: "Csak az Európai Bizottságot, amely a jelentésében a GDP növekedést helyezi kitüntetett helyre! A makroökonómia legfontosabb mérőszámáról beszélünk, ember! A GDP növekedés az, ami a makroökonómia paraméterei közül valójában számít."

Mint említettem a gdp be a stadion építés is beleszámít. Igen a szombahelyi is, amit nem bírnak üzemeltetni és csak viszi a pénzt. Ugyanennyi gdp növekedéssel járhat egy üzem vagy gyár felépítése is ami hozza. Az meg van hogy Matolcsy szerint vasba és betonba lett öntve a növekedés. Szerinted mire gondolt? Segítek nem dicséret volt a kormány felé. Matolcsytól. Mondtam már hogy csak akkor társalogj velem ha valami értelmeset is szeretnél közölni.
Válasz erre 

white999 2022.07.17. 22:17:29

@ulpius66: Nem minden de az oktatás sajnos igen. Te vagy rá a példa, hogy ennyire fogalomtalan szerencsétlen egy bites emberek kikerültek belőle.
Válasz erre 

ulpius66 2022.07.17. 22:23:21

@white999:

Gyermekem, én 66 éves vagyok, és a hatvanas években jártam az általánosba, a hetvenes években pedig a gimibe (matek-fizika szak) majd a műszaki egyetemre......

EZEK SZERINT MÁN AKKOR IS SZAR VOLT AZ OKTATÁS?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.17. 22:45:56

Én ilyen kisegitőbe jártam de megbuktam, aztán meg befingtam a pótvizsgán.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.17. 23:39:54

@white999:

"Az meg van hogy Matolcsy szerint vasba és betonba lett öntve a növekedés. Szerinted mire gondolt? Segítek nem dicséret volt a kormány felé.

A 2010-es évek végén a magyar gazdaság gyorsabban bővült, mint Írország kivételével bármely más ország az Európai Unióban. 2015 és 2019 között Magyarország átlagos éves GDP-növekedése 4,1 százalék volt: ez közel kétszer olyan gyors, mint a 1995 és 2010 között elért 2 százalékos emelkedés. A növekedés üteme jóval meghaladta az eurózóna 2015 és 2019 között mért 1,9 százalékos átlagát, valamint a V4-es országok növekedését is. A gazdasági fellendülés mögött két egymást kiegészítő tényező állt: a foglalkoztatás bővülése, másrészt a termelékenység javulása. 2015 után öt éven keresztül átlagosan évi 2,8 százalékkal nőtt a termelékenység. A termelékenység javulásán alapuló gazdasági növekedés 2015 és 2019 között meghaladta mind a V4-es országok átlagát, mind az euróövezet átlagát. A termelékenység javulásával párhuzamosan a magyar gazdasági növekedésszerkezete is megváltozott. A 2010-es évek első felében a növekedés
fő mozgatórugója a beruházások és a nettó export alakulása volt, az évtized végére azonban a növekedés második legnagyobb tényezője a fogyasztás növekedése lett. A termelékenység növekedésének kb. egyötödét tette ki az építőipar és ingatlanfejlesztés.
Erre mondta Matolcsy barokkos túlzással, amit idéztél.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.18. 00:36:45

@taga20:

"nesze egy jó!:

www.youtube.com/watch?v=rSSD_fle840 "

Megértem, hogy utálsz, nincs is ezzel semmi bajom, de ezzel a zenének csúfolt förmedvénnyel kiüldözöl a világból. Ahogy magyarnótával, cigányzenével, operettel szintén. Country jöhet.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.07.18. 00:40:55

@taga20:
4per5
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.07.18. 00:59:25

Kalandoztam a jútyúbon, és ezt találtam:

youtu.be/deIy4P7_SEI

Beszélgetés a 91 éves Helmut Schmidttel. Kb. 4:24-től érdemes hallgatni a kérdést és Schmidt válaszát:

"Ich würde Euch nicht empfehlen, die Einwanderung aus primitiven Entwicklungsländern zu forcieren."

Magyarul: "Nem javaslom Önöknek, hogy erőltessék a bevándorlást primitív fejlődő országokból."

Persze ezt 2009-ben mondta. 2015. októberében halt meg, vagyis még láthatta, ahogy Merkel százezrével hívott be bevándorlókat primitív fejlődő országokból.

Bocs az újabb offért. Eztán visszafogom magam
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 07:14:24

@atomic power 1986DucaDuca: Mivel az adózás úgy lett kialakítva, hogy a növekedésből profitál, aminek folyamatosnak kellene lenni a fenntarthatósághoz de hát a fák nem nőnek az égig. Ennek köszönhetően amikor a covid előtt még sehol nem volt az infláció sem a világban sem Európában itt már 5% volt. Az egyensúlytalanság már akkor megjelent, amit a covid jótékony falevélként eltakart és a nem teljesen agyhalottak számára semmi meglepetést okozva annak végével még erősebben visszatért. Mivel választások voltak, ezért erről nem volt szabad tudomást venni, hanem egyszer élünk módon még rakni rá egy lapáttal egészen addig, amíg be nem köszönt a valóság. Jó reggelt elvtárs! Semmi újat nem mondtál csak az a baj, hogy nem tudod értelmezni a folyamatokat, megragadsz kiragadott pillanatokat de az összefüggéseket nem látod. Mondtam már hogy akkor írj, ha van valami értelme is.
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 07:15:54

@ulpius66: Akkor is xar volt de viktorék ezt is le tudták nullázni. Pedig az már bravúr. Most már írni olvasni se tudnál, nem csak gondolkodni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.18. 07:22:43

Reggeli taplófing.
Válasz erre 

sancho13 2022.07.18. 08:40:16

@ulpius66: Takony 10 éve 66 éves vagy,mikor hazudtál???
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.18. 10:19:49

@white999:

"Ennek köszönhetően amikor a covid előtt még sehol nem volt az infláció sem a világban sem Európában itt már 5% volt."

2019-ben: infláció EU - 5% felett
euró övezet: 4,8%

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=prc_hicp_aind&lang=en

2019-ben: infláció Magyarország: 3,4%

www.ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0001.html

2019-ben valóban gyorsult az áremelkedés, ez azonban a következőkre vezethető vissza:

- élelmiszer árak emelkedése a kedvezőtlen időjárás és az afrikai sertéspestis miatt, és a dohányáruk jövedékiadó-emelése
-
- a bérek növekedése, ami az egyik leggyorsabb volt az unióban

- foglalkoztatási csúcs (fele akkora munkanélküliség, mint az eurózónában)

Korábban azt írtad, hogy semmi hatással nem lesz a valós inflációra az élelmiszer ársapkának, mert másnak megemelik az árát a veszteséget kompenzálva. Legutóbb meg már arra hivatkoztál, hogy az ársapkák nélkül már háromszorosa lenne az infláció a jelenleginél.
Az hagyján, hogy nem vagy következetes, de alapvető adatokkal sem vagy tisztában, ami nagyobb baj! Mi lesz így az összefüggésekkel?
Hidd el, nem jó tanácsadó a túlzott önbizalom!
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 10:49:49

@atomic power 1986DucaDuca: Covid előttről beszéltem drága nem a középkorról.

www.napi.hu/magyar-gazdasag/inflacio-dragulas-ksh-makroadat.700230.html
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 10:55:36

@atomic power 1986DucaDuca: Ársapkában benne van a rezsi is, ami most egy évre előre felbaxa az amúgy is magas inflációt a bázis érték emelkedése miatt. Ha nem lett volna rezsi és egyéb ársapkák akkor sokkal hamarabb megy végbe az infláció felfutása és lefutása. A többiek rég elfelejtik amikor nálunk még mindig az egekbe. A fenti mellékelt linkből is látszik nálunk előbb kezdődött és sokkal később lesz vége. Szólj ha valamit nem értesz.
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 12:07:45

@atomic power 1986DucaDuca: "Korábban azt írtad, hogy semmi hatással nem lesz a valós inflációra az élelmiszer ársapkának, mert másnak megemelik az árát a veszteséget kompenzálva."

Ehhez tisztába kellene lenned az inflációszámítás fogalmával. Segítek mert ez is problémát okoz. PL. a csirkefarhát benne sincs a kosárban tudtommal tehát az nem nagyon tudja változtatni se pro se kontra. Üzemanyag az igen valamint a rezsi költségek is. A csirke mell igen ami csökkenti a hivatalos inflációt de az hogy annak az elmaradt hasznát egy a csirkefarháthoz hasonlóan a kosárban jelentéktelen, vagy nem szereplő termékre ráteszik, az a hivatalos inflációt nem, csak azt növeli amiért ténylegesen fizet a polgár. Amit a csirkemell kivezetésekor természetesen ismét meg fogsz majd fizetni. Ezért van hogy a hivatalos és az érzett között van egy dupla eltérés és a dupla a valós nem a 10% környéki. Tudom kicsit bonyolult ez neked de rágódj rajta. Ha az ársapka és ez a gazdpol működne akkor mindenki ezt csinálná és nem csak az olyanok mint 100 év alatt 8 szor csődbe ment Argentina vagy a méltán közgazdasági zseni Venezuela aki a világ legjelentősebb olaj készletén ücsörögve képes csődbe menni szemben a hasonló adottságokkal rendelkező Norvégiával szemben. Akikkel természetesen rendszeresen összeveszünk mert szerintünk köcsögök és nem kell a pénzük. ha alapfogalmakra vagy kíváncsi segítek szivesen de egyszerűbb lenne ha az aktuális marhaság felböfögése helyett előtte használnád a google-t. Nem bonyolult, elég lett volna az inflációnál a 2020 és január február szavakat esetleg az országot beírni.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.18. 17:40:42

@white999:

"Covid előttről beszéltem drága nem a középkorról."

Se a covid előtt, se 2020-ban nem volt 5% az infláció! Mert ugye ezt írtad.

A napi.hu 2020 februári cikke helyett ajánlok egy hitelesebb forrást, ha az infláció iránt érdeklődsz:

www.mnb.hu/letoltes/hun-ir-digitalis-2.pdf

"A koronavírus-járvány következtében a magyar gazdaságban is erős dezinflációs hatások jelentek meg. Az infláció erős változékonysága előretekintve is fennmarad, azonban az áremelkedés üteme a költségérzékeny tételek hatásainak kifutásával újból a 3 százalékos jegybanki cél közelében stabilizálódik. A fogyasztóiár-index az év eleji átmeneti emelkedést követően a várakozásoknak megfelelően gyorsan visszatért a jegybanki toleranciasávba, majd annak alsó széléig csökkent."

"PL. a csirkefarhát benne sincs a kosárban tudtommal tehát az nem nagyon tudja változtatni se pro se kontra."

Nagyon leragadsz ennél a csirkefarhátnál. Ne békaperspektívából vizsgáld a makroökonómiát, mert elveszel a részletekben.
Válasz erre 

Kivlov 2022.07.18. 19:18:17

@taga20:
Nekem 8.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.07.18. 20:43:18

@gigabursch: Basszad te szájba a kurva anyádat te elvtelen szar házi gerinctelen féreg!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.07.18. 20:51:37

Látom fideszkomcsik magukhoz tértek végre.
Ennél többet várok a pénzemért, gyerekek!
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 21:32:00

@atomic power 1986DucaDuca: Kerekítés szabályai szerint a 4.7% az 5% A másik pedig, hogy talán azt a kifejezést használtam, hogy a covid jótékony füge falevélként eltakarta. Értsd ha nem lett volna covid, akkor már 2020 ban lazán átlépte volna z 5%. A parasztok kaptak 2 év türelmi időt, hogy rendbe tegyék a gazdaságot. Hát sikerült mint látszik.
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 21:34:52

@atomic power 1986DucaDuca: Nagyon leragadsz ennél a csirkefarhátnál. Ne békaperspektívából vizsgáld a makroökonómiát, mert elveszel a részletekben.

Mivel ez mélyen szimbolizálja a jelenlegi vezetés tökéletes hozzá nem értését, amikor egy 249 forint/kg termékkel veszi fel a harcot az infláció ellen. Ettől beszédesebben semmi nem mutatja meg, hogy nem valós gazdaságpolitika van, hanem szemfényvesztés a parasztoknak akiknek tényleg molyfingjuk sincs az egészhez.
Válasz erre 

white999 2022.07.18. 21:39:17

@atomic power 1986DucaDuca: A napi.hu 2020 februári cikke helyett ajánlok egy hitelesebb forrást, ha az infláció iránt érdeklődsz:

2020 június mióta van a covid előtt ember? Tudod mikor volt az ország lezárása? Szeretem benned, hogy ha nem tudsz válaszolni, nincs érved, akkor előjössz egy teljesen más adattal. Csak így tényleg tök felesleges bármit írnod, mert 0 értelme van.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.07.19. 06:27:22

Kijeza a whitefülű barom?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.19. 16:19:11

@white999:

"Ennek köszönhetően amikor a covid előtt még sehol nem volt az infláció sem a világban sem Európában itt már 5% volt."

Éves infláció 3,4% 2019-ben Magyarországon. Ez ugye a covid előtt volt?!
Bezzeg Romániában pedig 3,9% volt!

www.ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0036.html

"Kerekítés szabályai szerint a 4.7% az 5%."

Jól néznénk ki, ha a makroközgazdászoknak ilyen vastagon fogna a tolla.

Egyébként meg kiragadsz egy hónapról hónapra folyamatosan változó paraméter esetében egy olyan szűk intervallumot, amikor éppen gyorsult az infláció.

"Mivel ez mélyen szimbolizálja a jelenlegi vezetés tökéletes hozzá nem értését, amikor egy 249 forint/kg termékkel veszi fel a harcot az infláció ellen."

Mellébeszélés, hablaty. Nem ezzel az egy termékkel veszi fel a harcot az infláció ellen, és nem csak a kormány!

"Ettől beszédesebben semmi nem mutatja meg, hogy nem valós gazdaságpolitika van, hanem szemfényvesztés a parasztoknak akiknek tényleg molyfingjuk sincs az egészhez."

Hol van ott szemfényvesztés, ahol a lakosság állandóan arról panaszkodik, hogy mekkora az infláció? A "szemfényvesztés" ellenére mégis sorra győznek a kormánypárti politikusok a különböző választásokon. Nem a kormánnyal van a legnagyobb baj, hanem az ellenzékkel. Azokat kellene "ekézned", mert normális ellenzék nélkül a kormányzás is nehéz. Meg nyugodtan ekézhetnéd az uniós vezetést is, mert miattuk vagyunk egyre nagyobb bajban.

Az meg ne beszéljen szemfényvesztésről, aki csúsztat, önmagával kerül ellentmondásba.

"2020 június mióta van a covid előtt ember?"

Mondta valaki, hogy előtte volt? Már maga a feltételezés is intellektuális erőtlenséget jelez.

"Szeretem benned, hogy ha nem tudsz válaszolni, nincs érved, akkor előjössz egy teljesen más adattal."

Makrogazdasági szempontból az éves átlaginflációnak több értelme van, mint kiragadni egy olyan időintervallumot, amikor éppen gyorsult az infláció. Az MNB a júniusi jelentésében teszi helyre ezt az átmeneti gyorsulást, ami igazolta várakozásaikat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.19. 19:50:53

A fingvonaton nincsen ám fék.
Válasz erre 

white999 2022.07.19. 21:15:53

@atomic power 1986DucaDuca: Meg kellene ismeri a számokat, meg a naptárt. 2019 előtte volt 2002 is meg 1980 is csak éppen 2020 első 3 hónapjában kezdett el száguldani felfelé amit a covid a szerencséjükre eltakart. Lehet ezt próbálni félremagyarázni de nem fog menni.
Attól, hogy most fékezik mesterségesen még a 32%-os bújtatott infláció éreztetni fogja a hatását csak hosszabb távon, ahogy a jövő felélése is. Az curva sokba fog kerülni és már kerül most is hogy nincs eü ellátás meg oktatás csak vicc szinten. A szétbarmolt vízhálózatra is költeni kell majd, meg az energia szektorra. Addig zseniális volt a terv, hogy mindent szétbaxnak de most már építeni is kellene. Ott meg elfogy a tudomány meg a pénz, mert stadionokba van fektetve.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.19. 22:21:22

Térítőfing.
Gyérítőfing.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.20. 09:29:28

@white999:

"2019 előtte volt 2002 is meg 1980 is csak éppen 2020 első 3 hónapjában kezdett el száguldani felfelé amit a covid a szerencséjükre eltakart."

Hiába csipkelődsz, a tény az, hogy mind a covid előtt (2019), mind a covid első évében (2020) az éves infláció 3,3 - 3,4% körül mozgott. Volt egy átmeneti gyorsulás, de az időszakot a dezinflációs hatások jellemezték.

"Attól, hogy most fékezik mesterségesen még a 32%-os bújtatott infláció éreztetni fogja a hatását csak hosszabb távon, ahogy a jövő felélése is."

Honnan ez a 32%? Az MNB elemzése mást mutat.

www.mnb.hu/letoltes/elemzoi-22junius.pdf
10. oldal
Válasz erre 

white999 2022.07.20. 21:15:37

@atomic power 1986DucaDuca: Én azt állítottam, hogy a covid előtt meglódult az infláció, azt sehol hogy ezt évesre értettem és azt sem, hogy ez évekkel a covid előtt volt. Ezeket már te magyarázod bele kínodban, hogy meneküljél. Ezzel te takaródzol. Nem csipkelődés hanem tény.

Leszarom az MNB elemzést aki az inflációt gerjesztette a kormánnyal együtt, most meg magyarázza bizonyítványt, hogy ki a nagyobb hülye.

infostart.hu/gazdasag/2022/07/13/arsapkak-nelkul-orult-dragulas-lenne-magyarorszagon#

Hát ezt is beszoptad szokás szerint. Akarsz még szopni vagy ennyi elég volt.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.21. 11:35:20

@white999:

"Én azt állítottam, hogy a covid előtt meglódult az infláció, azt sehol hogy ezt évesre értettem és azt sem, hogy ez évekkel a covid előtt volt."

Így jár az, aki nem tud pontosan, szakszerűen fogalmazni.

"Leszarom az MNB elemzést aki az inflációt gerjesztette a kormánnyal együtt, most meg magyarázza bizonyítványt, hogy ki a nagyobb hülye."

Ez beleillik a korábbi "szakértői" nyilatkozataid sorába:

GDP növekedés ignorálása, jövő évi növekedés lenullázása, 249 forint/kg termékkel az infláció ellen, 600 Ft-os euró, 3225 Ft-os tejföl, stb.

Nagyot mondásból, csúsztatásból kiválóra vizsgáztál!

Megjegyzem, hogy az MNB volt tavaly nyáron az első a régióban, amely reagált az infláció emelkedésére. Az MNB-t törvény kötelezi az árstabilitás elérésére és fenntartására, melynek érdekében 2001. nyara óta az inflációs célkövetés rendszerét használja.

"infostart.hu/gazdasag/2022/07/13/arsapkak-nelkul-orult-dragulas-lenne-magyarorszagon#"

Ne újságcikkel válaszolj nekem, mikor én a jegybank hivatalos oldaláról idézek! Az újságokat nem lehet számonkérni, a jegybankot igen. A GKI már több alkalommal hibázott a kalkulációban, nem is keveset. 2007-re például 3%-os gazdasági növekedést prognosztizáltak (2007. márciusában!), lett belőle 0,3%.

hvg.hu/gazdasag/20070312_gki_prognozis

A GKI 2008-ra is 3%-os GDP növekedést prognosztizált (2008 júniusában!), és lett belőle 1%.

hvg.hu/gazdasag/20080619_GKI_prognozis_2008

Folytathatnám még a sort.......

Az eredeti előrejelzéseket azért nem tudom becsatolni, mert a GKI archívumában már nem található meg.

"Hát ezt is beszoptad szokás szerint. Akarsz még szopni vagy ennyi elég volt."

Ez már annyira színvonaltalan, mint a hozzászólásaid!
Válasz erre 

white999 2022.07.21. 17:06:35

@atomic power 1986DucaDuca:
Pontosan fogalmaztam nem tehetek róla ha nem érted és másról beszélsz.
Mnb egy fokkal hitelesebb mint ksh aminek az elnökét azért küldték el mert nem volt hajlandó kreatívan értelmezni a számokat.
Arról az mnb ről beszélsz ilyen kedvesen aki semmit nem tett azért ami az elsődleges feladat a forint árfolyamának a védelme? Látjuk mennyire sikerült. Nem hat meg, hogy amikor ég a ház akkor kezd el teáskanállal tüzet oltani.
Újságcikkek azért vannak, hogy az balfax kormány és mnb hibáit megvilágítsák. Hátha te is megérted de mint látszik ez nem megy. Ha jól emlékszem 2008 őszén zuhant meg a világgazdaság. Milyen meglepő hogy júniusban nem tudta. Nem vagy kicsit szigorú?
Ne folytasd ennyi pont elég volt belőled. Megint szoptál. Legközelebb pl ne a válság előtti prognózist vedd alapul. Valamint némi fogalom kellene, hogy mi a jegybank feladata. Nem nem a kormány gazdaságpolitikájának a támogatása, ha ez eddig nem esett volna le. Sok esetben pont ellensúlyt kellene képezni a túlkapásaira. Látjuk mi lesz belőle ha kéz a kézben curják el a dolgokat.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.21. 20:36:57

@white999:

"Arról az mnb ről beszélsz ilyen kedvesen aki semmit nem tett azért ami az elsődleges feladat a forint árfolyamának a védelme?"

Ezt is rosszul tudod!

2013. évi CXXXIX. törvény
a Magyar Nemzeti Bankról

"3. § (1) Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása."

"Ha jól emlékszem 2008 őszén zuhant meg a világgazdaság. Milyen meglepő hogy júniusban nem tudta. Nem vagy kicsit szigorú?"

A világgazdaság bezuhanása nélkül is csak 0,3% volt a növekedés 2007-ben, aminek egyik oka a drasztikus költségvetési kiigazítás volt. Nem volt világválság. Ami pedig a 2008-as növekedési adatokat illeti:

Lengyelország: 4,2
Románia: 7,2%
Szlovákia: 5,6%
Bulgária: 6,1%
Magyarország: 1%

A recesszió nem minden országot érintett 2008-ban, mivel a pénzügyi világválság gazdasági hatása némileg késleltetve jutott el a kelet európai országokba.
Válasz erre 

white999 2022.07.21. 21:56:38

@atomic power 1986DucaDuca: Okoska ha nincs stabil árfolyam akkor abból hogy lesz árstabilitás? Szavakon lovagolsz miközben nem is érted a jelentésüket. Ok már látom szemeim előtt, hogy jössz a Bokros csomaggal. Igaz de az kiszámíthatóan stabilan értékelte le. Megints sikerült nagyot mondanod. Látod helyetted is gondolkodom,mert megint előkell szedni valamit az őskorból. Nem unod még a saját hülyeségeidet, mert én már nagyon.
A vak kutyát nem érdekli már, hogy mi volt 2008 ban. Elcurták nem kicsit de nagyon, pont úgy mint most Viktorék. Elfelejthetnéd már e turul magyarságot meg a hátrafelé nyilazást. Akik most vannak azok 12 év óta kormányoznak a fidesz kretén szavazó bázisán kívül már senkit nem érdekel a visszamutogatás. Ha nem képesek problémákat megoldani akkor le kell mondani. Ennyike. Ja és kurvára nem érdekel az erre adott kretén válaszod aminek nyilván semmi köze nem lesz ehhez sem, ahogy eddig sem arra válaszoltál ami a téma volt. Pá.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.07.22. 08:49:22

@white999:

"Okoska ha nincs stabil árfolyam akkor abból hogy lesz árstabilitás?"

Összekevered az eszközt és a célt. A cél az árstabilitás, az eszköz az árfolyampolitika. Az árfolyampolitika azonban csak egy azon öt monetáris eszköz közül, amelyek meghatározzák a bank pénzügypolitikáját. Ezek a kamat-, az árfolyam-, az eszközár-, a hitel- és az inflációs várakozási csatorna. Ez nem szavakon lovaglás, ez MNB gyakorlat.

Tehát, amikor arról beszélsz, hogy "az mnb semmit nem tett azért ami az elsődleges feladata, a forint árfolyamának a védelme" - akkor tévedsz. Az MNB-nek nincs árfolyamcélja, monetáris döntéseinél például a szempont: az árstabilitás megteremtése és fenntartása.

"A vak kutyát nem érdekli már, hogy mi volt 2008 ban. Elcurták nem kicsit de nagyon, pont úgy mint most Viktorék."

Akkor felvilágosítalak.

Eltérések a 2008-as pénzügyi válságtól:

- lakossági hitelfelvétel nem esett vissza
- az ingatlanpiac nem estt vissza
- hiteleket szigorú feltételekhez kötik (MNB által bevezetett adósságfék)
- a lakosság eladósodása sokkal korlátozottabb

A makroökonómiai adatok is sokkal jobbak. 2008-ban az ország nem tudta volna az EU-IMF nélkül kifizetni a rövidlejáratú adósságát. Jelenleg a Greenspan-Guidotti szabály alapján a magyar gazdaság nem számít sérülékenynek. A maastrichti államadósság újra csökkenő pályán van, az ország deviza eladósodottsága 20-21 százalékos toleranciasávban van. Külső eladósodottságunk is jóval alacsonyabb, a pénzügyi válság időszakához képest alacsonynak mondható a magyar CDS-felár.

Pá!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.07.22. 20:26:48

Mese habfing.
Válasz erre 

white999 2022.07.23. 19:02:28

@atomic power 1986DucaDuca: az ingatlan eladás visszaesett és fog is
Még az elején vagyunk. Hitelfelvétel visszaesett és fog is. A cds felár a 3szorosára emelkedett pár hónap alatt 06 ről 1.75 re. Úgy könnyű az MNB mellett érvelni, hogy a célja az volt hogy nincs árfolyam célja. Azt azért nehéz elbaxni. Hát ez se jött össze.
Válasz erre 

white999 2022.07.23. 19:08:49

@atomic power 1986DucaDuca: ja és az EU új IMF akkor nekik könyörögtek most meg az EU pénzért. Nincs új a nap alatt. Annyi hogy lényegesen jobb helyzetből sikerült a nagy latnoknak belenavigalni magát ebbe a helyzetbe. Igaz ma megtudtam hogy a Coca Cola és gender őrületbe fetrengo nyugatnak már megint vége. Ahogy 70 éve folyamatosan. Csak előtte azért jó lenne ha adnának pénzt Európa eszének és motorjának mielőtt kitör az éhség lázadás.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard