Valami nagyon nem stimmel a kormány idei költségvetésével. Az egyik oldalon értelmetlen és felesleges kiadások, a másik oldalon pedig megszorítások. Mintha a gazdasági válságot megint úgy szeretné kezelni a kormányzat, mint a korábbi kríziseket, melyek jóval kisebb kihívást jelentettek a költségvetésnek. Ezek lényege, hogy a megszorítások mellett felpörgetik a fogyasztást, hogy így jusson extra adóbevételekhez a kormány. Most azonban már így is egekben az infláció, gyengül a forint, az uniós források pedig továbbra sem elérhetők a Brüsszel ellen továbbra is szabadságharcot vívó Orbán-kormány számára.

Fotó: index.hu

Úgy tűnik, megint a keményen dolgozó kisemberrel kezdi a megszorításokat a kormány. Persze, nem az árplafon meghosszabbítására gondolunk, hiszen azt továbbra is fügefalevélként tartja maga előtt az állampárt, mintha azzal el lehetne fedni az igazi problémákat. Sokkal inkább azokra a lassan kiszivárgó hírekre a alpozunk, melyek szerint leginkább a közszférában dolgozókon spórolna a kormány, és így reméli megszilárdítani az eléggé ingatag költségvetést.

Egyrészt a kormányhivatalok munkatársainak létszámcsökkentéséről szállingóznak hírek, másrészt pedig arról, hogy a humánszféra munkatársai se számíthatnak sok jóra a közeljövőben. Most nyer értelmet Orbán Viktornak az a döntése, hogy a hányatott sorsú oktatást és egészségügyet besöpörte Pintér Sándor belügyi tárcája alá. Úgy tűnik, most az erős kéz politikáját veszi elő a kormányzat ahelyett, hogy próbálna valamit kezdeni ezekkel az akut problémákkal küzdő ágazatokkal.

Így még kontrasztosabb lesz az új Orbán-kormány politikája, hiszen látványosan gyengéden bánik azokkal a területekkel, melyekben jellemzően a NER oligarchái érdekeltek, másrészt viszont bünteti azokat, akik eddig is komoly erőfeszítéseket tettek az egészségügy, államigazgatás és az oktatás működőképességének fenntartásában. Orbán Viktor tisztában van azzal, hogy sem az egészségügyben, sem az államigazgatásban, sem az oktatásban nincsenek olyan hatékony eszközei a munkavállalóknak a tiltakozásra, érdekérvényesítésre, mint például a vasúti dolgozók vagy a légi irányítók esetében, és ezzel alaposan vissza is él.

A gazdasági nehézségek leküzdésekor is megmutatkozik tehát az Orbán-kormányokra oly jellemző cinikus hozzáállás. Amikor pénzt akar tarhálni, illetve spórolni, olyanokat büntet, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak ellenállni, illetve a korábbiakban bebizonyosodott róluk, hogy nem rajonganak Orbán Viktor autokrata rendszeréért. A miniszterelnök filozófiája továbbra is az, hogy ha szorít a cipő, akkor olyanokba kell belerúgni, akiket amúgy sem kedvel. Más kérdés, hogy a cipő ettől még szorítani fog.

Az is egy fontos kérdés, hogy amikor az amúgy sem túl magas bérek ilyen gyorsan inflálódnak, meddig lehet a víz alá nyomni az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat, illetve, hogy jó ötlet-e épp most csökkenteni a kormányhivatali dolgozók létszámát, és újabb terhekkel sanyargatni az önkormányzatokat? Az újabb kétharmad okozta delírium rövidesen teljesen eltűnik a fideszes szavazók agyából, és rá fognak jönni, hogy az Orbán-kormány semmit sem tanult és semmit sem felejtett el az utóbbi 12 évben. És ez baj, nagy baj, amikor ilyen komoly gazdasági és szociális problémákkal nézünk szembe.

Fotó: hvg.hu

Magyarországon lassan kezdjük elhinni, hogy nincs politikai alternatíva, és hogy lényegében csak Orbán Viktor centrális erőtere maradt számunkra. Azonban, ha egy politikai kurzus ennyire semmibe veszi a tényeket, és úgy vág neki egy négy éves kormányzati ciklusnak, hogy semmilyen elképzelése nincs arról, hogyan lehetne hatékonyan védekezni a kihívásokkal szemben, akkor ösztönösen kezdik keresni az alternatívát a választópolgárok. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha mindig azt a lovat ütöd, amelyik húz, előbb-utóbb el fog akadni a szekér.”