Huszonöt éve nem látott magas inflációs adat látott napvilágot kedden, ami már meg sem lepte a szakembereket. A kormány is készült a kellemetlen tények adagolására, hiszen hónapok óta mást se hallunk a fideszes potentátoktól, hogy a háború és a szankciók tehetnek a száguldó inflációról. Csakhogy a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, az évek óta túlfűtött magyar gazdaság pedig egyre rosszabb kilátásokkal kénytelen szembesülni. Orbán Viktor azonban - a régi módszert alkalmazva - ilyenkor is a nép jóságos vezetőjeként kíván fellépni azok érdekében, akiktől a legtöbb támogatásra számít.

Fotó: telex.hu

Mivel a rezsicsökkentés csökkentésének hatásai első alkalommal a szeptemberi inflációs adatokban jelentek meg, így nem csoda, hogy 20 százalékkal valamivel nagyobb arányban nőttek az árak idehaza. Különösen aggasztó, hogy továbbra is brutális mértékben emelkednek az élelmiszerárak, így a megélhetési problémák egyre kézzelfoghatóbbak lesznek Magyarországon. Ha ezt a mutatót vesszük alapul, akkor jóval túljutottunk a 30 százalékon, sőt, elképzelhető, hogy rövidesen 40 százalékos értéket mérnek a szakemberek ezen a területen. Aggasztó az is, hogy a rezsicsökkentés meglékelése több mint 60 százalékos energiaár-emelkedés eredményezett, ami a fűtési szezon beindulása előtt igen durva adatnak tűnik.

A kormány mindeközben kommunikációs lufikat ereget, és a szomszédban zajló háborúra mutogat, illetve az Európai Unió elhibázott szankciós politikáját kárhoztatja. Azonban komoly közgazdászok - többek között az egykor Orbán Viktornak is tanácsokat adó Csaba László is – azt hangsúlyozzák, hogy a háború és a szankciók csak kis mértékben járultak hozzá a problémához. A hat alapvető élelmiszerre alkalmazott ársapka például már egy éve érvényben van, pedig tavaly ilyenkor még el se tudtuk képzelni, hogy a szomszédunkban háború fog kitörni.

Ez különösen igaz a továbbra is jegelt uniós forrásokra, hiszen azok megítélése nem csupán a költségvetés számára jelentene egy komoly bevételi forrást, hanem az ország általános megítélése is javulna.

Orbán azonban elővette a koronavírus-járvány alatt alkalmazott kommunikációs stratégiáját, ami két fő elemből áll. Az egyik, hogy a válság kibontakozása alatt is fűti a gazdaságot, főként kormányzati beruházások és támogatások segítségével, így úgymond előremenekül. Ez azonban csak késlelteti a valódi problémák felszínre törését, ráadásul az ilyenkor elszórt pénz jól jönne akkor, amikor valóban nagy a baj. A másik elem az, amikor olyan hangulatjavító, főként szociális jellegű intézkedéseket jelent be a kormány, melyek jótékonyan elfedik a problémákat. Ennek kiemelkedő példája volt a 13. havi nyugdíj „felépítése”, ami nyilván az idősebb generációk támogatásának megőrzésében játszott szerepet. E lépés legfőbb baja is az, hogy eltapsolt olyan állami forrásokat, melyekre égetően nagy szükség lenne most, hogy a válság az ajtónkon kopogtat.

A forint mélyrepülése elsősorban ennek a rövidlátó gazdaságpolitikának köszönhető. Pedig a figyelmeztetések nem csak a kormánytól független gazdasági elemzőktől érkeztek, hanem például Matolcsy Györgytől, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől is. Ha neki sem hitte el Orbán Viktor, hogy pusztán kommunikációval nem oldhatók meg komoly, strukturális problémák a gazdaságban, akkor valószínűleg senkinek. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyan látszólag vitába szállt Matolcsyval, ám valószínűleg ezt csak azért tette, mert az ő közvetlen főnöke Orbán Viktor. Matolcsy viszont most látta igazán a hasznát annak, hogy az MNB továbbra is egy viszonylag független intézményként tud működni, főként azért, mert az Orbán-kormány nevezte ki.

Az viszont nagy gond, hogy a kormányzati gazdaságpolitika és a jegybank sokszor egymásnak ellentmondó irányzatot képviseltek. Matolcsy ugyanakkor kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy a hiteltelenné váló magyar gazdaságirányítás miatt az ő kamatnövelő intézkedései sem hozták meg a várt eredményt. Általánosságban véve az egész magyar kormánnyal szemben tapasztalható bizalmatlanság korlátozza a magyar gazdaságirányítás lehetőségeit. Ez különösen igaz a továbbra is jegelt uniós forrásokra, hiszen azok megítélése nem csupán a költségvetés számára jelentene egy komoly bevételi forrást, hanem az ország általános megítélése is javulna.

Fotó: magyarnemzet.hu

A kormányfő politikájában azonban továbbra is prioritást élvez a harsány EU-ellenesség, amit szokásához híven egy teljesen értelmetlen és drága nemzeti konzultációval kíván megtámogatni. Mindezt olyankor teszi, amikor az emberei próbálnak egyezségre jutni Brüsszelben az uniós források kérdésében. Tényleg nagy bűvészmutatvány pénzt szerezni egy olyan embertől, akit egyébként minden létező fórumon ostobának és aljas gazembernek nevezünk. Orbán Viktor azonban úgy gondolja, hogy neki ez is menni fog, bár a körülötte lévő emberek egyre inkább kételkednek ebben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha beleállított a tomahawkot annak a fejébe, akitől kölcsön akartál kérni, valószínűleg üres zsebbel fogsz távozni.”