Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Amíg a Fidesz ünnepli önmagát, az ország egyre rosszabb helyzetbe kerül

Amíg a Fidesz ünnepli önmagát, az ország egyre rosszabb helyzetbe kerül

Erőfitogtatás, az ellenzék és az EU becsmérlése, a problémák relativizálása, illetve elhallgatása jellemezte a Fidesz 30. kongresszusát. Orbán Viktor mit sem törődik azzal, hogy a rekorder infláció kiszolgáltatott helyzetbe sodorta az alacsony jövedelműeket, ugyanakkor a hazai kis- és középvállalkozások is rendkívül nehéz időszakon mennek át. A figyelmeztetés, hogy baj van, most olyan helyről érkezett, amit még a hatalomtól megrészegült kormánypárti politikusok sem hagyhatnak figyelmen kívül. Matolcsy György, a jegybank elnöke ugyanis új könyvének előszavában keményen nekiment az Orbán által szorgalmazott gazdaságpolitikai elképzeléseknek.

nepszava_45.jpg

Fotó: nepszava.hu

Orbán Viktor jól halad a putyini úton, hiszen az orosz diktátorhoz hasonlóan nem kíméli rendszerének sem a külső, sem a belső bírálóit. Igaz, ez utóbbiakból alig maradt valaki a miniszterelnök környezetében, hiszen a Fideszben már régóta tudja mindenki, hogy tányérnyalással sokkal többet lehet elérni, mint építő kritikával. Pedig, most volna igazán nagy szükség olyanokra a kormánypárton belül, akik legalább kétségeket tudnának ébreszteni a tagságban és a párt vezetésében, hiszen sokasodnak azok a jelek, melyek egyértelművé teszik, hogy az Orbán által választott út csak a szűk pártelit számára jó, az országot viszont komoly veszélybe sodorja.

Mivel a Fidesz ma már lényegében egyenlő Orbán Viktorral, nehéz elképzelni, hogy a párton belül bárki is rendelkezne olyan tekintéllyel, ami lehetővé tenné számára némi korrekció kialkudását. Lényegében egyszemélyben dönt minden területen a kormányfő, aki egyben pártelnök is. Az történik a külpolitikában, az oktatásba, az egészségügyben, a kultúrában és sajnos a gazdaságban is, amit Orbán Viktor akar, így mindenki körülötte csak végrehajtó, vagyis a kormányfő döntéseihez adják az arcukat azok a káderek, akik így fontos fogaskerekei annak a rezsimnek, amely mind értékrendszerében, mind politikai berendezkedésében, mind gazdasági teljesítményét tekintve egyre inkább távolodik az Európai Uniótó irányelveitől.

Orbán már nem is igazán rejti véka alá, hogy számára csak egy olyan EU-ban van hely a jövőben, amelyben a hozzá hasonló autokraták osztják a lapokat, és különösen nem érdekli az sem, ha emiatt szétesik a szövetség. Most az a legfőbb célja, hogy a tavaszi uniós választásokon külföldi szövetségesei segítségével leváltsa a mostani brüsszeli vezetést, hogy aztán hozzáláthasson ahhoz a folyamathoz, melynek végén az EU-t saját képre formálná. Orbán ugyanis azt sem igazán tagadja már, hogy megveti a nyugati demokráciákat, és csak olyanokat tekint szövetségesének, akik eleve autokraták, illetve hozzá hasonlóan a jogállamiság szétverését tartják a legfőbb küldetésüknek.

Akkor dobja le az igazi atomot, amikor kijelenti, hogy a kormányfő környezetében már mindenki tévedhetetlen tartja a főnököt.

Nem igaz tehát az, hogy Orbán hintapolitikus, ő ugyanis zsigerből gyűlöli a liberális demokráciákat és ösztönösen vonzódik a diktatúrákhoz, legyenek azok jobboldaliak vagy baloldali vezetésűek. Egyre lekezelőbb stílusban beszél olyan uniós vezetőkről, akik aggódnak amiatt, hogy Orbán személyében Oroszország egyik legszorosabb szövetségese ül velük egy asztalhoz, és aki országa uniós tagságát kihasználva nyíltan segíti Kína gazdasági térnyerését a kontinensen. A magyar kormányfőt az sem zavarja, hogy Magyarország egyre jobban elszigetelődik az EU-n belül, az Egyesült Államokkal szemben pedig kifejezetten ellenséges hangot üt meg.

Orbán ugyan tudja, hogy az ideológia nem elég egy csata megnyeréséhez, mégsem tesz annak érdekében semmit, hogy az ország megkezdje a gazdasági felzárkózást, és legalább a régiós vetélytársakat próbálja utolérni. Ehelyett olyan folyamatokat vizionál, melyek végén mi leszünk a térség legerősebb gazdasága. Figyelmen kívül hagyja, hogy a gazdasági növekedés egyik legfontosabb feltétele, hogy megszűnjön a korrupció, valódi verseny legyen a vállalkozások között, és persze magas színvonalú képzés folyjon a hazai oktatási intézményekben az általános iskolától az egyetemekig.

Orbán gazdasági csodát vár a kínai akkumulátor gyárak idetelepítésétől, pedig már sokan jelezték, ez csak illúzió. A Fidesz kongresszusán lelkesen beszélt a jövő lehetőségeiről: „Zöld energiánk lesz bőségesen, a felhasználható vizünk rengeteg, az ország keleti és déli részén még vannak komoly munkaerő tartalékaink is. Csak bátor és felkészült országvezetés kell hozzá.” Csakhogy mindez nem igaz. Ő ugyanis egyenlőségjelet tesz az akkumulátorgyártás és a zöld energia közé, ami nettó hazugság. Ennél is nagyobb baj, hogy nincs tisztában azzal, hogy a hazai vízkészlet sem kiapadhatatlan, arról nem is beszélve, hogy alig vannak munkaerő tartalékai az országnak, hacsak a közmunkásokat nem számítjuk ide. De ők biztosan nem fognak egy kínai akkumulátor gyárban új életet kezdeni.

Azért díszcsomagolásban ugyan, de elhangzott néhány mondat a Fidesz népünnepéllyé transzformált kongresszusán arról, hogy azért nem minden arany, ami fénylik. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanis belengette, hogy a kormány még idén elindítja azt a programot, amivel állampolgári jogon biztosítanak kincstári értékpapírszámlát. Varga Mihály szerint ez azt jelenti, hogy mindenki tetszőlegesen, bármikor vehet állampapírt. Ez azt jelenti, hogy a rezsim finanszírozásához még több lakossági támogatásra van szükség, így lényegében Varga elismerte, hogy komoly pénzszűkében van a kormány.

Szinte a Fidesz kongresszussal egy időben járta be a hír a magyar sajtót, hogy Matolcsy György MNB elnök, a miniszterelnök egykori nagy rajongója új könyvvel jelentkezett, melynek előszavában keményen bírálja Orbán gazdasági elképzeléseit. Magyar jövőkép és stratégia 2010–2030 című kötetében például „nem mérhetőnek”, „délibábnak tűnőnek” nevezi a miniszterelnök terveit, sőt megtévesztőnek tart bizonyos jövőképeket. Azt is kijelenti, hogy a kormányfő környezetében már nem lehet építő kritikát gyakorolni, mert, aki ilyet tesz, árulónak nevezik. Akkor dobja le az igazi atomot, amikor kijelenti, hogy a kormányfő környezetében már mindenki tévedhetetlen tartja a főnököt.

telex_9.jpg

Fotó: telex.hu

Valójában Matolcsy az utolsó ember, aki fideszesként egyelőre következmények nélkül bírálhatja Orbán Viktor politikáját. Erősen vitatható figura annak ellenére, hogy karakán kiállása saját szakmai érvei mellett tiszteletet parancsolnak. Mivel a Fidesz a putyini utat járja, nem nehéz megjósolni, hogy nem Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke a következő ciklusban, ám azzal, hogy Orbán és köre elhallgattat mindenkit, aki megkérdőjelezi a kormányfő döntéseinek helyességét, még nem oldja meg az ország valódi problémáit. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha viszket az orrod, ne a puskát csövével vakard meg, mert rosszul sülhet el a dolog.”

887 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Amíg a Fidesz ünnepli önmagát, az ország egyre rosszabb helyzetbe kerül Tovább
Facebook Tetszik
0
887 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr9018261991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (887)
Az utolsó 100 komment:

birkamenet 2023.11.29. 18:23:09

@ulpius66:

Vén hülye demences idióta, akció van, 30%- ra most lehet hitelt felvenni, oszt azt betakhatod 18%-os állampapírhozamba! Addig siess míg a másik jétmillió fidessbirka el nem happolja előled a nagy üzletet.

A nyóc unokádnak meg sms -z meg, hogy milyen faszán befektetted a 10 millás CSOK hitelüket!
Válasz erre 

birkamenet 2023.11.29. 18:30:01

@6.Lenin:@ulpius66:

Még mindig sikerember a gazdátok, ti értelmi fogyatékos orbán seggcsimbókok!

ORBÁN VIKTOR MÁR CSAK A HARMADIK LEGNAGYOBB FELFORGATÓ EURÓPÁBAN

Ahogy minden évben, úgy idén is kiválasztotta Európa legmeghatározóbb embereit a Politico. A lap három kategóriába sorolja a jelölteket: cselekvők, álmodozók és felforgatók – utóbbi kategóriába került idén is Orbán Viktor. Egy helyet viszont rontott, már nem a második, csak a harmadik legnagyobb zavarkeltőnek számít Európában.

A Politico indoklása szerint Orbán Viktor 2011 óta „leépítette jogállamiságot és a médiaszabadságot, összeütközésbe került az uniós intézményekkel, túszként tartotta fogva Brüsszelt azzal, hogy a pénzszerzés érdekében vétózott, és csatlósi viszonyt alakított ki Vlagyimir Putyin orosz diktátorral”.

„Magyarország erős embere jó úton halad, hogy továbbra is az EU kezelhetetlen bomlasztójaként lépjen fel.”

A Politico arra is figyelmeztet, hogy a 2024-es EU-elnökség alatt Orbán „túlzásba eshet”, és „a hat hónapos mandátumot arra használhatja fel, hogy az európai értékekkel ellentétes, színtiszta orosz politikát támogasson”.

Érdekesség, hogy tavaly csak Giorgia Meloni olasz miniszterelnök előzte meg a listán a magyar kormányfőt, aki idén pályát váltott, a „cselekvők” kategóriában került az első helyre.

Orbán Viktornál Elvira Nabiullina, az Orosz Központi Bank elnöke és Carles Puigdemont, az Európai Parlament spanyol képviselője bizonyult nagyobb felforgatónak idén.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.11.29. 18:53:57

@birkamenet:

Az elszigetelt, magányos
Orbán elindította a korrupt gazemberek által vezetett uniót a lejtőn. Nagyon helyesen, fosnak is tőle.
Természetesen egy ekkora " birodalom" haláltusája eltart néhány évig, évtizedig, de a trendet már nem lehet megállítani.
A gépezet már beindult.
A világ már csak így működik. Sok minden volt már itt, de a megoldást még nem látni, minek is kéne lennie.
a zsidók-arabok is évezredek óta ölik egymást, most se lesz másként. az se megoldás, ha az egyik kiirtja a másikat, mert a talpon maradt keres másik bűnöst.

Valami közös megállapodás kéne, de az meg nem megy. Van még idő bőven ilyesmiken baszakodni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.11.29. 19:15:13

A magyar felsőoktatásban tanulók száma:
? 2013: 338 500 fő
? 2021: 287 500 fő
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.11.29. 19:16:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Orbán elindította a korrupt gazemberek által vezetett uniót a lejtőn."

Ez volt a hét vicce. Ez a kis puffadt szarka kevés ehhez.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.11.29. 19:24:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez mi akart lenni, cáfolat, vagy tudattad az olvasóval, hogy ehhez is hülye vagy?
Válasz erre 

birkamenet 2023.11.29. 20:32:12

@6.Lenin:

Az ám te kenderszívástól elhülyült selejtje a magyarságnak, 25 EU- s ország retteg a Felcsúti Meghízottól. Úgy fosnak tőle, hogy kivágták a Néppártból, megvonták tőle az EU támogatást, a NATO-ban hadititkokat már nem is osztanak meg vele, meg se hívják sehova, csak az ázsiai diktatúrák.

Mondd már meg te csimpánz, honnan a tőzegből kapar ki Roggyanttóni ekkora ekeagyú idiótákat, mint a te fajtád??
Válasz erre 

birkamenet 2023.11.29. 20:35:38

@6.Lenin: "Sok minden volt már itt, de a megoldást még nem látni, minek is kéne lennie."

Az EU kivágja a putyin ügynök orbánodat a picsába, az a megoldás te értelmi fogyatékos. Ti birkák meg repültök vele Szibériáig. Mert nincs alternativátok.
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:29:29

Elfogadták az Új Választási Törvényt

BUDAPESTEN LISTÁS SZAVAZÁS LESZ A KÖZGYŰLÉSRŐL!!!!

BUDAPEST, 2022 VÁLASZTÁS, LISTÁS EREDMÉNYEK:

Ballibsi Összefosás ------ 454 840 (47,84%)

FIDESZ-KDNP ------ 388 310 (40,84%)

MKKP ------- 49 364 (5,19%)

MI HAZÁNK ----- 39 103 (4,11%)

EZEK ALAPJÁN NEM LESZ TÖBBSÉGE A KÖZGYÁLÉSBEN A BALLIBSI ÖSSZEFOSÁSNAK!!!!
(ráadásul a JOBBIK és az LMP most nem lesz az Összefosás résztvevője.......)
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:32:23

Szerintem Budapesten a Mi Hazánk Mozgalomnak a JOBBIK-kal, a Kisgazdapárttal, a MIÉP-pel
és még néhány radikális párttal kell összefognia és meg lenne a 2-3 mandátum a Közgyűlésben!!!!!
(lehet, hogy ők lennének a mérleg nyelve.....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:39:09

Ha én lennék a Fidesz vezérkara akkor mán most elkezdeném átjelenteni állandó budapesti lakosnak
azokat az elkötelezett fideszes szavazókat, akik olyan vidéken laknak, ahol nélkülük is tarol a Fidesz!!!!!
(hozzám ide a 11. kerbe jöhetnek pár tucatnyian....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:42:07

Kész vége: Budapest elesett, megbénította a havazás a fővárosi közlekedést

Budapesten reggel óta szakad a hó, és alig fél óra alatt teljesen kifehéredett mindent a fővárosban.

IGEN! KAMUGERI EZT IS ELINTÉZTE!

KÖSZÖNJÜK KAMUGERI!
(ILYEN IDPKBEN VAN A LEGNAGYOBB SZÜKSÉG A KERÉKPÁR SÁVOKRA.....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:46:16

Az LMP tárgyal Vitézy Dáviddal a főpolgármester-jelöltségről
2023. 11. 30. 12:36

Ungár Péter a Magyar Hang Kompország című műsorában megerősítette, hogy az LMP tárgyal Vitézy Dáviddal a főpolgármester-jelöltségről, azaz egyelőre nem biztos, hogy a párt Karácsony Gergelyt támogatja majd az önkormányzati választáson jövőre."

TÉNYLEG!

AZ A TOTÁL VADBAROM PUZSÉR FOG INDULNI?????

AVAGY A NEJE, A MÉG NÁLA IS SOKKAL HÜLYÉBB POTTTYONDI INDUL????
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:47:15

A Pottyondi Edina indulásában azért van ráció, mert agyilag olyan szinten van, mint a budapesti libsik többsége......
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:54:28

"Egy vezető már ott is hagyta a Katona József Színházat a DK-sok kedvezménye miatt"

Két másik munkatársuk pedig figyelmeztetést kapott a botrány kapcsán, ami szerda este robbant ki.

Egy vezető már ott is hagyta a Katona József Színházat a DK-sok kedvezménye miatt

Fegyelmi vizsgálat indult a Katona József színházban a DK-tagoknak felkínált kedvezményes jegyek miatt."

HAJRÁ DK!

CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!!!!!!

LEGYEN A KÖVETKEZŐ JAVASLATOTOK AZ, HOGY CSAK A DK-S SAVAZÓK KAPNAK NYUGDÍJEMELÉST, HA KORMÁNYRA KERÜLTÖK!!!!!!!!

AZONNAL MINDENKI RÁTOK FOG SAVAZNI!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 12:58:50

Egyebekben... ha a Momentán is Vitézyt támogatná, akkor Kamugeri biztos bukna.....

KIVÉVE, HA KAMUGERI VISSZALÉPNE A VITÉZY JAVÁRA.....

.... AVAGY ELÜTNÉ A VILLAMOS.....
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.11.30. 13:16:14

Folyamatosan fingok. Szakmányban.
Válasz erre 

birkamenet 2023.11.30. 13:28:06

@ulpius66:

Na mi van hülyegyerek, se asszony, se Lenyin, oszt 300 idiótáknak irt cikkekkel elégíted ki magadat?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.11.30. 13:38:54

@ulpius66: Indulj te, helyettesnek vidd lenyint! Sírva rohan majd az összes illibsi Karácsonyra szavazni! :-))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.11.30. 13:40:16

@ulpius66: Ennyire rettegsz, hogy már most választási csaláson gondolkodsz? Jellemző hogy ez is csak egy fidesz szavazónak jut eszébe.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.11.30. 13:41:15

@ulpius66: Nem lehetnek a mérleg nyelve, ha a nyelvük beleragadt o1g seggébe.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.11.30. 14:11:57

Végül is aztán ronggyá fostam a vécét.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.11.30. 18:18:16

Leült a poszt. Pedig reméltem hogy születik egy önálló gondolat az illibsiktől.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.11.30. 21:31:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azt várhatod! Lenyin a láncfűrészét olajozza, horgász szop valahol, ulpius pedig a nagypapája nyilaskeresztes karszalagját dédelgeti.
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 21:44:35

Orbán Viktor:

"Mindjárt itt a karácsony – csak el ne akadjon a hóban"

A fővároson gúnyolódik Orbán Viktor a hóhelyzet közepette
Orbán azt mondja:

"az első hó leesett, a budapesti közlekedés elesett."

Egyebekben akkor mi van, ha a Kamugeri elakad a hóban????
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 21:46:22

@Sorállományú előfelvételis:

"ulpius pedig a nagypapája nyilaskeresztes karszalagját dédelgeti."

SoroSS-állományú!

Eztet kikérem magamnak!

Az én nagyapám egy tisztességes nyilas volt!
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 21:50:53

Egyebekben a Kamugeri most is biciklizik még?

...avagy szolgálati kocsijával furikázik?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.11.30. 22:01:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: á, előbb fingok én parfüm illatút.
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 23:01:33

Kamugerinek mit hoz a Jézuska?

Hát egy biciklit, hogy tuggyon mivel közlekedni!!!!!!
(kerékpár-sáv mán van!!!!!!!.... mondjuk kerékpáros meg nincs!!!!)
Válasz erre 

ulpius66 2023.11.30. 23:02:11

Kínkeservesen, de csak győzött a fradika.....
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.12.01. 08:24:26

@ulpius66: Kik is emeltek le milliárdokat a főváros számlájáról?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.12.01. 08:25:28

@ulpius66: Mert vagonba terelte az embereket a hóesés elől?
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 11:46:36

"Kilép a Momentumból a Donáth Annát kritizáló polgármester, aki ellen fegyelmit indítottak"

Nyirati Klára békét szeretne Baján, és függetlenként folytatja tovább. A csütörtökön ellene indított fegyelmi eljárásnak is volt szerepe a távozásában."

EZ A NYIRATI KLÁRA IS CSAK EGY MOCSKOS DK-S SPICLI VOLT A MOMENTÁNBAN!!!!!
(azért annyira nem csodálkoznék rajta, ha holnap belépne a DK-ba....)
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.12.01. 12:19:22

@ulpius66: tombólsz, geci? :)))))))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.12.01. 12:51:42

@ulpius66: De jó látni hogy idegroncs vagy, nácikám! :-))
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 14:02:23

@Sorállományú előfelvételis:

Te, én akkora idegroncs vagyok, hogy mán tombólni sincs erőm.....
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.12.01. 14:19:46

@ulpius66: De helyesen írni sem megy neked.
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 14:45:06

@Sorállományú előfelvételis:

Figyusz!

Áruld mán el, a te értékrendedben ki a náci!

Mert az én értékrendemben:

NÁCI = KOMMUNISTA = LIBERÁLIS
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 14:49:21

NÁCI = KOMMUNISTA = LIBERÁLIS

Mindhárom politikai irányzat: baloldali, a hatalom erőszakos megszerzésére irányul,

gyűlölködő, kirekesztő, erőszakos!

AKI NEM ÉRT EGYET VELÜK AZ LIKVIDÁLANDÓ!

EZEK A PÁRTCSALÁDOK NEM VÉLETLENÜL SZAVAZNAK MINDIG EGYÜTT AZ EU-PARLAMENTBEN,
ILLETVE NEM VÉLETLENÜL INDULTAK EGYÜTT A TAVALYI MAGYARORSZÁGI VÁLASZTÁSOKON!!!

SEMMI, DE SEMMI KÜLÖNBSÉG NINCS KÖZTÜK!
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 14:51:25

Csodálkoztam is, hogy a náci JOBBIK otthagyta a komcsikat és a libcsiket!

Egyebekben tavaly tik szavaztatok a náci JOBBIK-ra!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 15:11:27

@Sorállományú előfelvételis:

SoroSS-állományúkám!

Egy intim kérdés.

Ha ennyire nem teccenek a nácik, akkor tavaly mért savaztál rájuk?
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 15:14:26

@Sorállományú előfelvételis:

Ja!

... és most ne gyere nekem azzal a szöveggel, "HOGY A JOBBIK NEM IS NÁCI"

ÉVTIZEDEKIG MÁSRÓL SEM SZÓLT A BALLIBSI NÓTA, MINT ARRÓL, HOGY MEKKORA NÁCI A JOBBIK!
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 15:15:56

Kb. ugyanígy szólt, hogy "mekkora náci párt a JOBBIK" mint manapság,
mekkora náci párt a Mi Hazánk Mozgalom!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 15:18:25

SoroSS-állományú!

Egyebekben megindokolhatnád, te mért savaztál egy náci pártra tavaly?
(mán azon kívül, "hogy mindegy ki, csak ne Orbán"....)
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.12.01. 15:47:58

@ulpius66: Az én értékrendenben az a náci aki helyesli a zsidók gyilkolását. Vagyis te.
Különben mit hazudozol? Honnan tudod hogy én kire szavaztam? Idézd mikor írtam le!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.12.01. 18:56:39

@Sorállományú előfelvételis: Csakhogy el ne felejtsük mekkora féreg @ulpius66: !

"ulpius66 2023.11.11. 17:43:47
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"És te az elrabolt izraeli áldozatok oldalán állsz?"

Dehogy állok!!!!!!!!!

Úgy kell nekik! Minek mentek oda???"
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 19:26:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Mint arról tegnap beszámoltunk, David Pressman a budapesti zsidó filmfesztivál megnyitóján élesen bírálta a magyar kormányt.
Az amerikai nagykövet szerint a nemzeti konzultációs utcai plakátokkal az antiszemitizmust bátorítják és Magyarországon emiatt nincsenek biztonságban az itt élő zsidók.

Schiffer András ügyvéd szerint, ami a beszédben elhangzott, „mélységesen felháborító és egyáltalán nem egyeztethető össze azzal, ami egy nagykövet rendeltetése egy fogadó országban. Ez vagy ismerethiányból fakad vagy tudatos zavarkeltés a célja.”

„Az antiszemitizmus sokkal kisebb mértékben van jelen Magyarországon, mint bármely más európai országban. Pont Magyarország esetében felemlegetni az antiszemitizmust, vagy azt, hogy a zsidók nem érezhetik magukat biztonságban, tényszerűen nem igaz, miközben zsidó vallású vagy származású embereket megkéselnek más európai uniós országban, vagy éppen akár az Amerikai Egyesült Államokban is.

Ez újfent egy vérlázító, szemforgató, képmutató, de az Amerikai Egyesült Államoktól természetesen megszokott magatartás.”

„Nyilván van antiszemitizmus Magyarországon, semmivel sem nagyobb, mint bármelyik európai országban, vagy éppen az Egyesült Államokban” – mondta Schiffer, de szerinte ehhez sincs semmi köze egy „távoli országból ideakkreditált nagykövetnek”.

Hozzátette: „Orbán Viktor jelenlegi kabinetjét azzal vádolni, hogy bátorítaná az antiszemitizmust, akár csak a politikai antiszemitizmust, szemenszedett hazugság”, függetlenül attól, hogy „Orbán haszonszerzésből vagy más megfontolásból, de már-már cionista módjára lépett fel október 7-e után, amikor az Európai Unión belül talán a leghatározottabban kiállt Izrael állam érdekei mellett.”

Mint mondta, „az Amerikai Egyesült Államok lassan 80 éve a világ csendőre szerepét játssza, és semmi sem drága a számára, hogy a saját határain kívül zűrzavart és káoszt keltsen.” Ezért „egyszerűen vérlázító, szemforgató és képmutató magatartás” Amerika részéről a kioktatás mások felé a politikai haszonszerzésről.

A nagykövet által kifogásolt utcai plakátokról pedig Schiffer András megjegyezte, hogy „Pressmann úr logikájában ez a plakát egyszerre antiszemita és germanofób, hiszen ott van Von der Leyen is.

Én nem tartom magaménak a rasszista logikát, amit Pressman alkalmaz. Nem csak az a rasszista, aki az ellenfelét származási alapon különbözteti meg, az is rasszista, aki a védendő vagy védelemre szoruló személyt származása alapján jelöli ki.”

VEZÉRPARASZT!

TE M4EG CSAK NYUGODTAN NYALD TOVÁBB ENNEK
A BUZI ZSIDÓ PRESSZMANUSZNAK A SEGGÉT!!!!
( csak azért "mertem" leírni Presszmanuszról hogy buzi, meg hogy zsidó mert állandójan a buziságával és a zsidóságával kérkedik.....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 19:37:13

"Kizárták az amerikai képviselőházból a republikánus kamugépet, George Santost"
hvg.hu

"Az amerikai képviselőház megszavazta George Santos New York-i republikánus képviselő kizárását, miután a róla készült etikai jelentésben azzal vádolták meg, hogy kampányadományokat használt fel saját céljaira – írja a Guardian.

Kizárását a saját pártja is helyeselte, és a szavazáson meg is lett az eltávolításához szükséges kétharmados többség: 311-en voksoltak a kizárása mellett, és mindössze 214 képviselőtársa támogatta a maradását.

Mint beszámoltunk róla, az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma összesen 23 különböző vádpont alapján, elektronikus úton elkövetett csalás és személyazonossággal való visszaélés miatt emelt vádat ellene. A vád szerint a republikánus politikus a kampányának adományozó támogatóktól lopott el hitelkártyaadatokat, és azokkal visszaélve legalább 44 ezer dollárt (mai árfolyamon több mint 16 millió forintnak megfelelő összeget) költött el szabálytalanul, a bankkártya-tulajdonosok tudta és hozzájárulása nélkül.

Santos 35 éves, és magát az első meleg republikánusként pozícionálva egy hagyományosan inkább demokrata körzetben győzve jutott be tavaly a kongresszusba. Januárban lépett hivatalba, és azóta sorra pattantak ki a vele kapcsolatos botrányok.

Kiderült, hogy hazudott a főiskolai végzettségéről és a munkatapasztalatáról, megsértette a kampányfinanszírozási és összeférhetetlenségi törvényeket, hamisan állította, hogy nagyszülei túlélték a holokausztot, és létrehozott egy hamis állatjótékonysági szervezetet is, amellyel egy haldokló veterán kutyájára szánt pénzt csalt el."

MINTHA KAMUGERI POLITIKAI ÚTJA RÉMLENE FEL......HAKNI ÉS HAZUGSÁG EGYVELEGE....

CSAK KAMUGERI NEM 16 MILLÁT, HANEM FÉLMILLIÁRDOT LOPOTT!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 19:47:05

"Botrányos akció: konzultációs íveket gyűjtöttek a tanárok"

„Kedves Szülők! Most így kérnénk támogatásokat. A konzultációs ívek leadhatók az iskola portáján az én nevemre, vagy személyesen is odaadhatják nekem a gyerekek vagy a ... tanárnőnek. Jöhet a nagymamájé (SIC!), a szomszédé, fodrászé is” – ezt írta a fiatal pedagógus azon a közösségi felületen, ahol a szülők és a tanárok üzennek egymásnak.

„Az ügy kivizsgálása folyamatban van. Az iskola, legfőképp a gyerekek, nem lehetnek semmilyen politikai kezdeményezés részesei”

NA, EZÉRT VAN ENNYI HÜLYEGYEREK AZ ISKOLÁKBAN,
MERT ILYEN VADBAROM LIBSI TANÁRAIK VANNAK!!!!!!!
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.12.01. 20:09:04

@ulpius66: pedig te aztán megtanittanáf űket taxiba fingani :)))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.01. 21:22:58

"Egy szemét, becstelen, nyomorult gazember vagy Pressman.
Takarodj haza, ott hazudozz tovább, te rohadék!"- írta blogján Bayer Zsolt.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.12.02. 06:49:25

@ulpius66:

"ulpius66 2023.11.11. 17:43:47
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"És te az elrabolt izraeli áldozatok oldalán állsz?"

Dehogy állok!!!!!!!!!

Úgy kell nekik! Minek mentek oda???"
Válasz erre 

Hát én meg a baszó vagyok 2023.12.02. 07:26:58

@ulpius66: te! Hát én neked negbaszom anyádat!
Válasz erre 

6.Lenin önálló gondolata 2023.12.02. 10:02:32

0
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.02. 10:33:11

El kell törölni a faszba, a közvetlen főpolgi választást is,
nemcsak a mostani Fővárosi Közgyűlési választási rendszert!!!!

"Mit nyert Karácsonnyal az ellenzék? - Nulla politikai haszna volt, semmibe nem mert beleállni, a saját pártjának nemhogy erősödést de megszűnés szélére sodródást hozott.
Mit nyert Karácsonnyal Budapest? - Nulla haszna volt, semmi olyat nem tett, amit egy random kiválasztott bárki ne tudott volna megcsinálni. És minden fővárosi hitelt kapott a nyakába ajándékba tőle, nehogy konkfrontálódni kelljen a NER-rel!"

Ez egy ballibsi vélemény volt Kamugeriről a hvg.hu-n......
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.02. 10:39:32

Egy szélsőségesen vadliberális "közvélemény-manipuláló" intézet a "Medián - 21 Kutatóközpont"
számításai alapján az új rendszerű választásban a fővárosi közgyűlés a következő képen nézne ki:

"Eszerint – a DK által fel is vetett módon – egy közös, de a 2022-es parlamenti választáshoz képest egy szereplővel, a Jobbikkal kevesebb, öt pártot tömörítő ellenzéki lista a Mi Hazánk-féle modellben 40 százalékot kapna, míg a Fidesz 37, az MKKP 11, a Mi Hazánk pedig 6 százalékkal számolhatna, más párt listája pedig önállóan nem érné el az 5 százalékos bejutási küszöböt.

Ez alapján pedig az ötpárti ellenzék 14, a Fidesz 13, az MKKP 3, a Mi Hazánk 2 listás mandátumot szerezne."
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.02. 10:40:15

hvg.hu/itthon/20231202_Karacsony_ujravalasztasat_a_Fidesz_es_a_Mi_Hazank_kozosen_sem_tudja_megakadalyozni_de_a_kozgyulesi_tobbseget_azert_megbontanak
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.02. 10:45:00

Azért jó, ha nem lesz közvetlen főpolgi választás, mert így Kamugeri egy politikai hulla........

A LISTÁS SZAVAZÁS UTÁN A DK NYILVÁN EGY DK-S FŐPOLGI MEGVÁLASZTÁSÁT FOGJA KEZDEMÉNYEZNI!
(nem egy ilyen senkiházi nímandét, mint ez a Kamugeri....
... az a Kamugeri, akinek se jogsija, se nyelv-vizsgája nincs.....
... viszont van egy Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett szociológiai diplomája....
... mondjuk nekem fingom sincs, mire jó egy szociológiai diploma....)
Válasz erre 

kоnrаdа 2023.12.02. 13:45:01

@ulpius66: na figyelj, ha máma nem írsz még 50 kommentet ide, nem hisszük el, hogy nem vagy buzi. Csak azok számítanak, amiben van NAGYBETŰ.
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.02. 14:19:43

Megvan az MSZP EP-listavezetője, aki el is mondta, mi az öt legfontosabb feladata

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti az MSZP európai parlamenti (EP-) listáját - jelentette be a párt választmányának elnöke szombaton.

Tüttő Kata elmondta, öt fontos feladatot lát maga előtt: a legelső, hogy haza kell hozni az európai uniós forrásokat."

EZ A BÜDÖS LIBSI KURVA, AKI ELADÓSÍTOTTOTTA BUDAPESTET, JOBB, HA ELTŰNIK A KURVA ANYJÁBA!!!!!!

SAJNOS ESÉLYTELEN, HOGY KIBASZNÁK INNEN BRÜSSZELBE!

AZ PEDIG KÜLÖN NEVETSÉG TÁRGYA, HOGY AZÉRT HARCOLNA, HOGY A MAGYAROK KAPJÁK MEG A NEKIK JÁRÓ PÉNZEKET, HISZEN AZ ELŐDJE,
AZ A SZARFASZÚ ÚJHÜLYE MINDEN TÉGLÁT MEGMOZGATOTT AZÉRT, HOGY A MAGYAROK NE KAPJÁK MEG A NEKIK JÁRÓ PÉNZEKET!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.12.02. 14:30:16

Mi a tökömért van az EU 2021-27 évi költségvetése, ha az EU Bizottság mindezt elszabotálja....
Válasz erre 

kоnrаdа 2023.12.02. 15:27:21

Ez még csak 2 volt és már fél 4...
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 15:37:42

@birkamenet:
Történelemből is tök hülye vagy, ezt most bizonyítottad. Te szoktál gondolkodni vagy azt sem tudod mi az? Dr Seggfej Teodor te mi a fasznak élsz ?
Válasz erre 

ulрius66 2023.12.02. 16:30:58

@kоnrаdа: BUZI VAGYOK ÉS NEM TUDOK ANNYIT GÉPELNI, MERT BIRCA SEGGÉBEN KICSAVARODOTT A MUTATÓUJJAM.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 16:37:46

@6.Lenin: mivel bizonyítottam? Pontos idézetet és levezetést kérek.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 16:45:49

@birkаmеnet:

Nem ismered az emberiség történelmét, hiszen akkor nem írnál marhaságokat. Mindig jön egy új generáció, és egy új irány, aztán megint bukik, aztán megint jön egy másik, megoldás nélkül.
Nézd végig a történteket több száz, vagy ezer éven keresztül.
Melyik birodalom van még talpon?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 16:47:48

@birkаmеnet:

Pontos idézetet, levezetést kér egy segghülye, aztán minek?
Értenél belőle valamit? Hiszen eddig se tiltotta neked (se) senki, hogy tanulmányozd a történelmet.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 18:03:40

@6.Lenin: ház azért kértem, mert enélkül csak azt BIZONYÍTOD megint, hogy összevissza hazudgálsz. Tessék tételesen megjelölni, hogy mikor, hol, miben tévedtem, és ehhez képest kéretik tudományos forrásmehjelöléssel feltüntetni a helyes történész szakmai álláspontot.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 18:13:42

@birkаmеnet:

Téged eltiltott valaki a történelem tanulmányozásától?

Melyik birodalom, idea, vallás nem változott soxor gyökeresen a történelem folyamán?
ezekhez bármelyik hülye is hozzáférhet. Te is.
Egy kis logikus gondolkodás kéne csak hozzá.
A gyerekeid, ha vannak ekkor baromnak is, úgy gondolkodnak, mint te? az ő gyerekeik is úgy fognak gondolkodni?
Nem fog változni a Fidesz, DK a vezetői halála után?
A komcsik, és a Momentumosok azonosan gondolják a politikájukat?

Azt hazudtam, hogy lehetőséged, jogod van tanulmányozni a történelmet? Te tényleg bunkó vagy.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 18:17:20

@6.Lenin:
Melyik történész szakmai álláspontja a helyes? A nácié, netán a komcsié, vagy a magát liberálisnak hazudó nácié?
Vagy az elveit a gatyájával( azonos időben) váltó Gyurcsányé?
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 18:26:57

@6.Lenin: ez nulla, öregem, picsafüst. Megint nem mondasz semmit, csak összevissza terelsz. Mint mindig hazudgálás után. Vagyis: mint mindig.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 18:29:35

@birkаmеnet:

És még te szerettél volna magyarázatokat, érveket, mi a fenének?
Egy segghülye okoskodik.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 18:31:21

@birkаmеnet:

Én hazudom a történelmet?
Mit oldott meg az ember? Nincsenek betegségek, háborúk....stb?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.12.02. 18:59:18

@birkаmеnet: Már megint összezavarod. :-)) Ha idézetet kérünk tőle, akkor elkezd össze-vissza magyarázkodni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.12.02. 19:00:15

@6.Lenin: Mikor írta hogy hazudod a történelmet?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 19:17:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"csak összevissza terelsz. Mint mindig hazudgálás után. Vagyis: mint mindig."
Te is hülye vagy?
ez a seggfej is a te "gyereked"? Miért nem gyártasz normálisat, legalább egyet.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 19:20:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az idézet kéréseiddel fordulj szakorvoshoz, ugyanis seggfejeknek minek idézni? Úgysem értitek.
Amikor valamelyik hülyegyereked szarba kerül, megjelensz védeni. Egy család vagytok ezek szerint.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 19:47:46

@6.Lenin: jah, ha nem kell idézni, csak mondani lehet....

Ez olyan, mint amikor te a múltkor leírtad, hogy vállalkozóként 82-ben az NSZK-ban nyaraltál, amikor a Nordsee partján, dizsi után, jól seggberakott téged egy néger. Azóta rejtegeted, mekkora buzi vagy.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 19:49:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de "apa" :))), én nem önálló gondolatot kértem tőle, csak bogy idézze már tőlem, hogy éppen miért haragszik rám.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 19:53:00

@birkаmеnet:

1) 82-ben nem lehettem az NSZK-ban, mert 80-ban jöttem vissza Mo-ra.
2) ma már minden tisztességes ember buzi (?)
3) Dr Seggfej Zéno a leghülyébb Kurt gyártmányai közül.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 19:56:27

@6.Lenin: de ember, te mondtad, nem én! Akkor is hazdutál?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 19:57:00

@birkаmеnet:

Miért haragudnék rád? Mi a fene közöm ahhoz, hogy te egy oltári nagy seggfej vagy?
Én csak várom, hogy mikor árulod el magad. (ezt nem kell, hogy értsed is)
Lassan te is belekerülsz a dobozkádba, seggfejek címszó alatt, továbbiakban érdektelen megjegyzéssel.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.02. 19:57:51

@birkаmеnet:

idézd a hsz-t.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.02. 20:53:04

@6.Lenin:
Az idézet kéréseiddel fordulj szakorvoshoz, ugyanis seggfejeknek minek idézni? Úgysem értitek.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.12.02. 21:18:41

@6.Lenin: hú de leszopattak tesó :))))))) te is szopni jársz ide :))))))))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.12.03. 06:03:19

@6.Lenin: Sokat szopsz te itt lenyinke, de jól szórakoztatsz minket.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.12.03. 06:59:53

@Sorállományú előfelvételis: Mi lenne velünk lenin nélkül? Már minden illibsi eltűnt akiben az értelemnek a legapróbb szikrája is volt, csak maradtak ezek a nyomorul, agyilag rokkantak. Ha ezek is eltűnnek, kiken fogunk röhögni?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvétеlis 2023.12.03. 07:16:33

@127.0.0.1: á, úgyis visszakullog legkésőbb holnap, és úgy tesz, mintha mi se történt volna. Nem bír szopás nélkül élni. És akkor kezdődik az egész elölről.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.12.03. 08:37:54

@Sorállományú előfelvétеlis: Ha kifogy a benzin a negyedik láncfűrészéből, úgy is jön hencegni, hogy vett egy ötödiket, természetesen illegalitásban. Mert hát ő vállakozó volt, így ért a gazdasághoz, ami ugye nem tudomány. Szerinte.
Válasz erre 

birkamenet 2023.12.03. 09:26:22

Jó hír, miközben Gyurcsány alatt 100 foront volt a gáz ára, addig most azt orbán megvédi 767 forinton!!

A friss kormányrendelet azért nagyon fontos a lakossági rezsicsökkentési árak fenntartása szempontjábol mert:

A gáznál a molekulaár 66 forint körüli, és erre rakódik rá a rendszerhasználati díj, illetve az áfa, és ebből lesz az átlagfogyasztási határig bruttó 102 forint körüli gázár.

Ha tehát emelkedett volna a rendszerhasználati díj a lakosságnak, akkor a fenti rezsivédett árak, illetve az átlagfogyasztás feletti 70 forintos áramár és 767 forintos gázár is emelkedett volna. Sőt, az áfa felnagyító hatása miatt nagyobb mértékben is növekedtek volna az árak, mint amennyivel önmagában a rendszerhasználati díjak emelkedtek volna. Ezt akadályozta tehát meg a kormány friss tiltó rendelkezés, így a magyar emberek a gáz bezuhanó világpiaci ára mellett is fizethetik a hungarikumnak számító 7-szeres gázárat.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.03. 09:32:09

@127.0.0.1:

Magatokon, mint esddig is.
Persze, hogy eltűnt innen mindenki aki normális .
Én is csak azért vagyok mert az agyalágyultakat tanulmányozom és ti jöttök is önként .
Mi ebben a bonyolult nektek?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.03. 09:42:53

Idióta Kurt idióta gyermekei, kik hugyoznak vért minden nap, hogy kitaláljanak valamit Orbán ellen?
kik is vannak szopó ágon már 14 éve? Ja, és még lesznek is egy jó darabig.
Nem ti?

azért ez már intellektuálisan olyan mélyen van, hogy normális ember nem is képes olyan mélyre még lenézni sem, mint ahol ti is vagytok jelenleg.
Válasz erre 

birkamenet 2023.12.03. 09:48:01

@ulpius66:

Te egy a magyarok által befogadott szemét, becstelen, nyomorult sváb migri vagy Bayer.
Takarodj haza, ott hazudozz tovább az ottani Orbánoknak, te Kreml propagandista rohadék!"- írta blogján Press Manus.
Válasz erre 

birkamenet 2023.12.03. 09:52:55

@6.Lenin: "kik is vannak szopó ágon már 14 éve?"

Te, te értelmi fogyatékos ÁVÓs, azzal a 7- szeresre megemelt rezsicsökkentéseddel, az 1200 forintos kenyereddel, a rabszolga törvényeddel, meg teljes egészében azzal nyomorult seggcsimbók életeddel az EU országok között már majdnem utolsóként.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.03. 10:11:55

@birkamenet:

milyen 1200 ft-os kenyérről írsz? 7 szeres gázról?
hol a tökömben élsz te?
Mennyit keresnek ma? arról miért nem írsz te nyomorult seggfej?
Én jól élek és még sokan mások is, hiszen, ha megyünk vásárolni tele vannak az üzletek, utak drága autókkal.
Miért kéne a csavargókkal, nyomorultakkal foglalkozni, akik buták soha nem is szerettek dolgozni?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.12.03. 13:28:22

@6.Lenin: Szokás szerint bemutatod milyen antiszociális, empátia hiányos vén barom vagy.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.03. 14:43:20

@127.0.0.1:

Tévedsz, én segítem azokat, akik szeretnének valamit elérni, én a csavargókat utálom, a munkakerülőket.
azok a te barátaid, rokonaid.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvétеlis 2023.12.03. 20:46:10

@127.0.0.1: látod, visszaette a penész a 6-os számú beteget... ma is szétszivassuk?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.12.03. 20:57:41

@Sorállományú előfelvétеlis:

Kit szeretnétek ti szétszivatni, seggfejek?
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.12.03. 21:47:16

@6.Lenin: nem te meséltél róla részletesen, hogyan buzultál az NSZK-ban? Seggfejkém?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard