A semlegesség álcáját kihasználva igyekszik politikai és gazdasági előnyökhöz jutni Orbán Viktor. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban ezt már szinte mindenki tényként kezeli az Európai Unióban, de még a NATO-ban is gyanakodva figyelik azt, amit Magyarország tesz. Ez nem jelenti azt, hogy a nehéz időkben való nyerészkedés ismeretlen jelenség volna a nemzetközi diplomácia világában, ám most olyan kiélezett a helyzet, hogy árulásnak minősül, ha valaki a saját pecsenyéjét sütögeti akkor, amikor emberek millió menekülnek el hazájukból, és mindkét oldalon katonák és civilek tízezrei válnak a konfliktus áldozataivá. Orbán azonban hajthatatlan, mert számára a jelenlegi status quo megváltoztatása a fő célkitűzés.

Fotó: origo.hu

Ismét slágertéma lett idehaza és külföldön is Magyarország EU-s tagsága. Amikor egy nagy amerikai tévétársaság riportere azt kérdezi Szijjártó Pétertől, hogy meddig marad hazánk az EU tagja, ne legyenek kétségeink afelől, hogy a nyugati országokban ezt az eshetőséget már igen komolyan veszik. De Orbán Viktor legutóbbi világpolitikai fejtegetései is arra engednek következtetni, hogy a miniszterelnök nem riadna vissza egy ilyen radikális lépéstől sem, amennyiben úgy ítélné meg, hogy az érdekeit ez szolgálja leginkább.

A magyar kormány kifarolása a nyugati szövetségi rendszerekből főleg az oroszok ukrajnai inváziójának megkezdése után vált látványossá. A jól ismert orbáni kettős beszéd ugyanis ezúttal sokkal komolyabb következményekkel járt, mint amikor a miniszterelnök eljárta szokásos pávatáncát, hogy pénzekhez jusson, vagy hogy belpolitikai tőkét kovácsoljon magának nemzetközi szerepléseivel. Ezúttal ugyanis a háború menetét erősen meghatározó döntéseknek feküdt keresztbe, és a szankciók folyamatos blokkolásával segítette Moszkva törekvéseit.

A magyar kormányfő soha nem mondta ki nyíltan, de nyilatkozataiból egyértelműen kirajzolódik, hogy olyan békében látna szívesen a felek között, amelynek eredményeként Oroszország területeket csatol el Ukrajnától, és erre a nyugati országok áldásukat adják. Ez egyrészt igazolná kétkulacsos politikáját, másrészt megerősítené Moszkva keleti pozícióit, így erősebb befolyásra tenne szert a Balkánon, ahol egyre puskaporosabb a levegő. Ez felértékelné Orbán nemzetközi szerepét, hiszen már régóta munkálkodik egy „alternatív EU” összehozásán, amely egykori szovjet köztársaságokat és az unió kapuján már régóta eredménytelenül kopogtató balkáni országokat egyesítene.

Ugyanez a veszély fenyeget, amennyiben most Ukrajna egy részét dobják oda koncként Putyinnak, hiszen az orosz elnök győztesnek érezhetné magát, ráadásul azt kommunikálná, hogy a Nyugatot is legyőzte, nem csupán az ukránokat.

A jelenlegi nemzetközi status quo azonban kizárja az ilyen kezdeményezések sikerét, hiszen ehhez például a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságnak ki kéne válnia Bosznia-Hercegovinából, ugyanakkor rendezni kellene a Koszovó és Szerbia közötti vitás kérdéseket. A határok megváltoztatása azonban addig nem lehetséges, amíg a nemzetközi diplomácia el nem ismer egy olyan területfoglalást, mint amilyet most Oroszország hajtott végre Ukrajnában. Orbán tehát az ukránok kárára szeretne békét elérni, amire érthető módon az EU és a NATO egyelőre nem hajlandó.

Ez a két szögesen ellentétes álláspont taszítja egyre távolabb Magyarországot a nyugati szövetségeseitől, és közelíti Moszkva felé, amely örül, hogy van egy ország, amely rendszeresen demonstrálja, hogy a háború kérdésében nem egységes sem az Európai Unió, sem a NATO. Putyin kimondja azt, amire Orbán csak célozgat, vagyis, hogy el kell fogadni a realitásokat: Ukrajna nem fogja tudni visszaszerezni az elfoglalt területeket, és mindenki jobban jár azzal, ha egy Nyugat által szentesített béke keretében az ország déli és keleti területei Oroszország részévé válnak.

Csakhogy ez hasonló csapda, mint amibe Neville Chamberlain brit miniszterelnök sétált bele 1938-ban Münchenben. Akkor Csehszlovákiát áldozta fel a béke oltárán, de később kiderült, hogy ez a kompromisszum csak magabiztosabbá tette Adolf Hitlert. Ugyanez a veszély fenyeget, amennyiben most Ukrajna egy részét dobják oda koncként Putyinnak, hiszen az orosz elnök győztesnek érezhetné magát, ráadásul azt kommunikálná, hogy a Nyugatot is legyőzte, nem csupán az ukránokat.

Fotó: mandiner.hu

Putyin rögeszméit ismerve abban is biztosak lehetünk, hogy az orosz terjeszkedés ezzel nem állna meg, így a szomszédos országok közvetlen veszélybe kerülnének. Ezért ilyen elszánt Ukrajna támogatásában Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország és Szlovákia, és ezért marad látványosan semleges Kazahsztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán. Közeleg a háború döntő szakasza, ami nem csupán Ukrajna jövőjéről fog dönteni, hanem arról is, hogy megvalósulhat-e Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin azon terve, hogy felülírják azt a nemzetközi status quo-t, amely jelenleg garantálja a békét Európában és a Balkánon is megfékezi a nacionalistákat. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem kell azonnal kihúzatni a fogadat, amikor fáj, gondos kezeléssel akár még évekig segíthet a rágásban.”