Bizonyára parázs vita kerekedik majd arról, valóban ez az öt dolog volt a legnagyobb baj a kétharmados többséggel. Mivel a Szegedi Kattintós nem tartja magát tévedhetetlennek (ellentétben néhány politikussal), nyitottak vagyunk minden vitára azzal kapcsolatban, hogy el lehetett volna-e jobban is cseszni Magyarország utóbbi öt évét.
Kép: NÉGYmadár
Nem konkrét intézkedéseket, hanem az azok mögött húzódó hibás, olykor kifejezetten rövidlátó egyben konzekvens szemléletet igyekszünk a probléma fő okaként megnevezni. Ha ugyanis csak az lenne a gond, hogy egy-egy döntés elhibázott, akkor azokat módosítani lehetne, ám a regnáló kormány következetesen ragaszkodik a saját hülyeségeihez. Mintha nagyobb gond lenne, ha belátjuk, hogy elbarmoltunk valamit, mintha felülvizsgálnánk a döntésünket, majd kijavítanánk a hibáit. Ezt szokták a bölcs ember erényeként feltüntetni, de az Orbán-kormány nem képes elfogadni azt az egyszerű tényt, hogy ha vasvillával feldobunk egy adag trágyát a magasba, akkor trágya fog visszahullani az égből, és nem szaloncukor, akárhogy szeretné ezt elhitetni velünk a vazallus közszolgálati média.
No, de lássuk az első főbűnt!
1. Elbarmolt, tarthatatlan gazdaságpolitika.
Valami nagyot kéne dobni – gondolta Orbán Viktor 2010 tavaszán a dicsőséges fülkeforradalom hajnalán, ezért régi harcostársát, a delejes tekintetű Matolcsy Györgyöt bízta meg a gazdasági ügyek felügyeletével. Első menetben el akarták engedni a GDP arányos hiányt akár 7-8 százalékra is, ezzel kívánták volna felpörgetni a válság után még tetszhalott gazdaságot, ám Merkel asszony belepiszkított a pénztárgépbe. A sértődött Orbán arra utasította Matolcsy nevű jobb kezét, hogy kurtítsa az orrvitorlát, és innentől kezdve egyik megszorítás követte a másikat, adó, adó hátán tobzódott, a népnyúzó nyugati multik különösen sűrűn kaptak az arcukba szektorális külön sarcokat. A bűvös 3 százalék alatti hiány azonban még így sem jöhetett volna össze, ha nem síbolják el a magánnyugdíj-pénztárak háromezer milliárdos vagyonát. Ez utóbbi a legnagyobb érvágás a magyar költségvetésnek hosszabb távon, hiszen ez a pénz nagyon fog hiányozni a költségvetésből néhány év múlva, amikor az egykori tagok teljes nyugdíját az államnak kell kiperkálnia. Ennél is nagyobb baj, hogy az államadósság növekedését még így sem sikerült megállítani. Ha Orbán Viktor úgy döntene, hogy rövidesen csatlakozunk az euró zónához, ez utóbbi körülmény eleve lehetetlenné tenné ezt. Pedig, ha eurónk lenne, nem jelentene problémát a devizahitelesek megsegítése, nem rettegnénk attól, hogy újra és újra beszakad a forint. A magyar gazdaságot az Európai Unió gigatámogatásai tartják lélegeztető gépen már évek óta, ám mi cserébe rabszolgatartó kuplerájnak tituláljuk a Brüsszel által vezetett közösséget. Az uniós szervek többször figyelmeztettek már arra, hogy a különadókra, ötletszerűen kivetett újabb és újabb terhekre épülő gazdaságpolitika fenntarthatatlan. Hiába ült azonban a nemzeti bank élére távozó Matolcsy György helyére Varga Mihály, ő is az elődje unortodox kottájából játssza el az utolsó esélyünket a gazdasági felzárkózásra.
2. Dörgölődzés Oroszországhoz
Nagyrészt a fentebb taglalt elbaltázott gazdaságpolitika következménye a nagy orosz medve keblünkre szorítása. Miután Matolcsy György sikeresen kiebrudalta drága hazákból az olcsó, ám komoly feltételekhez szabott kölcsönt ígérő IMF-et, nem igazán maradt más pénzügyi forrásunk, mint a nagy demokratikus hagyományokra visszatekintő Kína, az arab világ monarchiái, és persze Putyin cár Oroszországa. Miután sem a kínaiak, sem az arabok, de még a baltás gyilkos hazaengedéséért hálás Azerbajdzsán sem kívánt komolyabban befektetni a prosperáló magyar piacon, maradt a nagy mókamester hírében álló Putyin barátsága. Ő sem adja azonban olcsón magát, hiszen az ukrán konfliktus kellős közepén Orbánt arra is rávette, hogy eljárja a pávatáncot az Európai Unió és Oroszország között. A paksi szerződésről most csak azért nem írunk bővebben, mert arról valószínűleg az CAI egyetlen elemzője is többet tud, mint mi, magyar polgárok együttesen. Szóval, Orbán Viktor menthetetlenül belezúgott Putyin elnök illiberális, nemzeti oligarchákat kinevelő, civileket megfélemlítő Oroszországába, és ez a szerelem még némi amerikai és európai ajtócsapkodást is megért neki. És nekünk megérte? Egy biztos, előnyünk még nem származott abból, hogy miniszterelnökünk körbetáncolta a szomszédjait fenyegető, olajbevételeitől megfosztott, szankciókkal és gyenge rubellel sújtott orosz medvét. Nagyon kockázatos szerencsejátékba kezdett a magyar kormány, amit a Fideszes tagság sem néz túl jó szemmel. A párton belül ugyanis sokan gondolják úgy, hogy kitartó nyugatellenessége hajtotta főnöküket a nagy szőrös testvér karjaiba.
3.Teljesen elhibázott szociálpolitika
Ezen a területen okozza a legnagyobb gondot Orbán Viktornak az a kijelentése, hogy ne azt nézzük, hogy mit mond, hanem, hogy mit csinál. Kétségtelen, hogy folyamatosan arról papol, hogy senkit sem hagy az út szélén, ami úgy kétségtelen igaz, hogy miután az árokba lökdösi a kilátástalan helyzetbe kerülő százezreket, már nincsenek az árok szélén. Kormánya minden szociális, oktatási és gazdasági intézkedése arról árulkodik, mélyen egyetért Lázár Jánossal abban, hogy mindenkit a pénztárcája vastagsága minősít. Még a rezsicsökkentés is a szegényeket érintette a legkevésbé előnyösen, hiszen akik keveset fogyasztottak, azoknak a kedvezmény is sokkal kisebb volt, nem beszélve arról a tényről, hogy az igazi szegényeknek már áramuk sincs, és régóta fával vagy csuhéval fűtenek, így nem igazán profitálnak a gáz árának csökkentéséből. Az urizáló politikai elit egyszerűen képtelen felfogni, hogy az alávetett százezrek nem engedhetnek meg maguknak egy meleg vacsorát, nem utazhatnak el wellness hétvégékre, de a szomszéd faluba is legfeljebb gyalog vagy kerékpárral tudnak átjutni. Zsiga Marcell, egykori miskolci alpolgármester szemrebbenés nélkül állította, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, pedig ő naponta többet keresett ennél a soványka összegnél. Valószínűleg a Szijjártó-villából vagy egy lézerblokkolós autó sötétített ablakai mögül szemlélve a világot igaz lehet a mondás, hogy Magyarország jobban teljesít, ám attól még nem igaz. A valóság az, hogy legalább félmillió magyar polgárról már lemondott a regnáló kormányzat, célja pedig az, hogy ezeket a reményt vesztett tömegeket teljesen elvadítsa a politikától, vagy választások idején egy üveg kovászos uborkáért megvegye a szavazatukat.
4. A jogbiztonság megrendítése
Nem véletlenül tekint ellenségesen a francia felvilágosodás eszméire Orbán Viktor. A törvény előtti egyenlőség, az állam és az egyház szerepének különválasztása például olyan témák, melyekben bizonyára nem értene egyet Voltaire-rel. Nyíltan persze nem mondja ki Magyarország új Alaptörvénye, hogy a törvény előtt bizonyos körök egyenlőbbek az egyenlőknél, ám a gyakorlatban számos példát látunk arra, hogy az orbáni rendszer ideológiai alapja az, hogy azok, akik a törvényeket hozzák, gyakorlatilag bármire használhatják a jogalkotás lehetőségét. Személyekre, cégekre szabtak törvényeket (lex Borkai, lex Szapáry, lex Vida, lex Matolcsy, lex RTL Klub, lex CBA stb.), ha pedig az általuk összetákolt Alaptörvénybe ütközött egy jogszabály, akkor nem a rossz rendelkezést változtatták meg, hanem a gránitszilárdságú alapszöveget változtatták meg. Ehhez jöttek még olyan európai joggyakorlattól teljesen idegen intézkedések, mint a visszamenőleges hatályú törvények, illetve kellemetlen vezetők eltávolítása azzal, hogy egyetlen kézmozdulattal átnevezték a hivatalát (lex Baka). Így lettünk a gyevi bírók országa, melyhez kezdetektől asszisztált az ügyészséget irányító Polt Péter, majd legtöbb esetben a megfélemlített Alkotmánybíróság is, melynek lassan minden tagját lecserélték már kormányhoz hű emberekre, a testület mégis néha kifogásokat emelt a rohammunkában tárgyalt és elfogadott átgondolatlan törvények ellen. A jogbiztonság nem csak a magyar ember elemi érdeke, hanem az államé is, hiszen csak így követelhetne meg jogkövető magatartást a polgáraitól. Ha azonban az alul lévők azt látják, hogy a jogrendszert csűrni-csavarni lehet pillanatnyi érdekek szerint, akkor bizalmatlan lesz az állammal szemben, a törvényeket pedig ő is olyan komolyan kezdi venni, mint az azokat elfogadó politikusok.
5. Korrupció, korrupció, korrupció
És itt kapcsolódunk az általunk legnagyobb véteknek tartott korrupcióhoz. Ha a jogalkotás kiszámíthatatlan, ha nyíltan vállaltan személyekre és érdekcsoportokra szabják a törvényeket, akkor nehezen lehet elejét venni a legmagasabb szinten kifejlődő visszaéléseknek. Ha azokat vegzálják a hatóságok, akik rávilágítanak az állami korrupció veszélyére, akkor ez beismerése annak, hogy van mit rejtegetnie az államnak. Mivel a legmagasabb szintű összefonódások miatt szinte lehetetlen hivatali úton tisztázni bizonyos korrupciógyanús ügyeket, csak a rossz érzés marad meg a polgárokban, hogy már megint azok járnak jól, akik közel vannak a tűzhöz, és esély sem mutatkozik arra, hogy az esetleges visszaélésekre fény derüljön, esetleg ezek elkövetőire a hatóságok kemény büntetést szabjanak ki. A bizalmatlanság áporodott levegője járja át a hivatalokat, a súlyos adóterheket elszenvedő polgár pedig annyit tehet, hogy elmegy tüntetni a korruptnak vélt adóhivatali elnök ellen. A korrupció gyanúját nem lehet látszatintézkedésekkel, két nap alatt lezavart vizsgálatokkal eloszlatni. Az embereknek van szemük és józan eszük. Ha egy politikus vagy egy haverja néhány év alatt a luxusnak olyan szintjére ér el, amely az átlagpolgár számára felfoghatatlan, akkor nem kell ügyészségi nyomozás, parlamenti vizsgálóbizottság, vagyonnyilatkozat, pontosan tudni fogja, hogy az illető illegális forrásokból szerezte a vagyonát, és nem fog elhinni semmilyen ügyetlen magyarázkodást. A mohóság és a cinizmus keveredik a kormánytagok minden megnyilvánulásában, ami a polgárok érdekeiről, a családok védelméről szól. Ha túlburjánzó korrupció járja át a társadalom minden szegmensét, akkor a hatalom képviselői nem védhetnek meg hitelesen egyetlen értéket sem, a hatalmat pedig csak úgy őrizhetik meg, ha elhitetik a társadalommal, hogy a korrupció az életünk része. Rajtunk áll, hogy beletörődünk-e ebbe.
Frédi és Béni