Attól, hogy azt mondjuk, nincs korrupció, még nem jelenti azt, hogy képesek vagyunk elfeledkezni róla. A korrupció ugyanis belefészkelte magát a hétköznapjainkba, ott van a tudatunkban, amikor dölyfösen a képünkbe vágják a politikusok, hogy ennél jobban nem is mehetnének a dolgok ebben az országban, de erre gondolunk akkor is, amikor a miniszterelnök barátjának sertéstelepét avatják. A korrupcióval lehet tükrözni, de játszani nem szabad vele.  

Fotó: 24.hu

Íme, a korrupció evolúciós görbéje a Fidesz szakértői szerint: tömjük meg néhány barátunk zsebét, nevezzük ki őket nemzeti burzsoáziának, és ez így már nem korrupció, hanem a Fidesz hivatalos politikája. Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke szerint ez egy teljesen normális magyarázat arra, miért nem fogja vissza a kormány magát, amikor egyre több embert irritál, hogy a Fidesz kormányzása alatt néhányan olyan rakétasebességgel gazdagodtak meg, amit még egy mexikói kokainbáró is megirigyelne. Lánczi nem állít kevesebbet, hogy állami pénzt adni olyan vállalkozásoknak, melyek látványosan közel vannak a kormányzó párthoz nemzeti érdek. Ebben a kijelentésben benne van az a sejtésünk, hogy a kormány azért rugaszkodott el a valóságtól az utóbbi hónapokban, mert legfőbb tanácsadó cége sem látja tisztán a magyar rögvalóságot.

Éppen az, ami szisztematikusan rombolja a közösségi morált Magyarországon, hogy a mostani kormány már nokiás dobozokat sem használ, ha pénzt akar juttatni a haverokhoz. Olyan nyíltan zajlik Mészáros Lőrinc, Tiborcz István Andy Vajna és a hozzájuk hasonló kormánykegyencek kistafírozása, és annyira nincs következménye ennek a közvélemény-kutatások mutatóiban, hogy Lánczi méltán hiszi: a magyarok kifejezetten támogatják, ha a törvény előtt nem egyenlők az esélyeik. Egy átlagos vállalkozást ugyanis milliós bírsággal súlyt a NAV, ha késve fizeti be az adóját, Andy Vajna közben állami pénzből vásárol magának kereskedelmi tévét, mellesleg egyedül az ő nyerőgépeit nem kötötték be online az adóhivatalhoz. Alaposan megbüntetik a tilosban parkoló autóst, de arról nem tudunk, hogy Habony Árpádnak fizetnie kellett volna az ért, hogy cirka fél perc alatt három közlekedési szabályt sértett meg a kamerák kereszttüzében.   

Fotó:infogyor.hu  

Ilyen előzmények után ne csodálkozzunk azon, hogy Lánczi András csupán szemantikai kérdésként kezeli, mit nevezünk korrupciónak. A századvégesek jól tudják, hogy ez az Orbán-kormány neuralgikus pontja, hiszen a keményen dolgozó magyar emberek szinte bármit megbocsátanak a kormányuknak, csak azt nem tolerálják, ha kilopják a szemüket. A Fidesz azonban lényegében azért igyekszik népszerűbb maradni minden pártnál, mert úgy gondolja, hogy a többségi támogatás legalizálja a zavarosban halászást. Ha más területeken az emberek kedvében tudnak járni (lásd: menekültügy), akkor a korrupció csak egy mellékvágány lesz a közvélemény szemében, olyan járulékos veszteség, amit minden kormány idején el kell szenvednie a lakosságnak.

Lánczi interjúját értelmezhetjük úgy is, hogy a Fidesz lényegében a politika természetes részévé akarja tenni a protekcionizmust, vagyis legalizálni szeretné az eddigi lenyúlásokat, és elébe akar menni az ellenzék támadásainak, melyek a következő év várható nagy korrupciógyanús ügyeit követően várhatók. Lényegében már a Simicska-Orbán háború nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy a visszafogottság, a szemérem már nem pálya a Fidesz számára. Amíg Simicska az ő emberük volt, számolatlanul kapta az állami megbízásokat, mihelyt szembefordult velük, ott tesznek alá, ahol csak lehet. Az állam pénzét olyan nyíltan a sajátjukként kezelik a jelenlegi kormány potentátjai, hogy olykor el is feledkeznek arról az apróságról, hogy ezek a hatalmas összegek javarészt a magyar polgárok adóforintjainkból és az Európai Unió támogatásaiból tevődnek össze.

      Fotó: demotivalo.net

A jó politikus él a hatalommal, a rossz visszaél vele. A kommunikációs trükkök, kormányzati kampányok tucatjait kiagyaló Századvégnél ezt az alapszabályt felejtették el. Most úgy tűnik, hogy a magyar társadalom fásult, már az sem érdekli igazán, hogy nyíltan rabolják le az országát, hogy azok az orvosok, akik meghosszabbíthatnák az életünket, és azok a fiatalok, akik munkája szükséges lenne ahhoz, hogy nyugdíjunk legyen, a sokat szapult Nyugat-Európában keresik a boldogulásukat. A magyar társadalom valóban fáradt, de dühös is, mert tehetetlennek és becsapottnak érzi magát. Ez a feszültség azonban nem marad mindig a mélyben, és ha egyszer a felszínre tör, nagyot fog robbanni. Lánczi András akkor majd magyarázhatja a korrupciót mindenféle körmönfont kommunikációs trükkel, az emberek figyelni sem fognak a szavaira. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Azzal, hogy csak minden második mokaszint lopod el, nem fogják azt gondolni rólad a törzs tagjai, hogy csak félig vagy tolvaj.”