Rendkívül szellemes ötlettel állt elő a Szép Éva-Csáki László művészpáros, akik apró szalonnakockákból elkészítették a miniszterelnök portréját. Ez az a műfaj, amivel nem tud mit kezdeni a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hiszen a Magyar Művészeti Akadémia nem adta rá az áldását. Nyilván ellenzékiek, kormánypártiak és választani nem tudók egyaránt azon törik a fejüket, miért éppen szalonnából rakták ki Orbán Viktor képmását. Ha jól tudjuk, a miniszterelnöknek nincs sertéstelepe, bár jó gazda hírében áll, mégsem bonthatjuk ki a mű mondanivalóját olyan egyértelműen, mint egy nemzeti konzultáció iránymutatásait.
Fotó: 444.hu
Nem a mű üzenetének megfejtése a célunk, hanem annak a pillanatnak a megünneplése, amikor a magyar képzőművészet ismét tömegekhez tudott szólni. Attól ugyanis, ha egy nonfiguratív alkotást kifüggesztenek egy galéria kirakatába, sok minden nem változik ebben az országban: Nem áll le a nemzeti konzultáció, Lázár János tovább fúrja Rogán Antalt, és viszont, a miniszterelnök vejének cége pedig újabb zsíros állami megrendeléseket kap, Matolcsy György újabb milliárdos alapítványokat hoz létre a nemzeti bank pénzéből, és egyetlen futballstadion építéséről sem mond le a miniszterelnök.
Persze nem is a művészet dolga közvetlenül beavatkozni a történelem menetébe, de azért egy-egy rendszerkritikus regény, aktuális politikai célzásokkal teletűzdelt színházi előadás meg tudja kavarni azt a büdös kis pocsolyát, amit mi jobbára magyar közéletnek szoktunk nevezni. A szalonnás Orbán-portré épp azért jó alkotás, mert odasóz egyet, de nem a lágy részekre (vagyis nem a szalonnára), hanem koki és saller képében riogatja a saját tévedhetetlenségbe vetett hitüktől elalélt politikusoknak. Nagy előnye a képnek, hogy a szalonna romlandóságának köszönhetően nem lehetett képtárba vinni, így csak fotó formájában maradhat fenn. Értse ezt mindenki úgy, ahogy akarja, de nekünk az az érzésünk, hogy a politikai hatalom mulandóságát sugallja az, hogy az alapanyagot akár nyársra tűzve meg is lehet sütni, kenyérrel és paprikával akár el is lehet fogyasztani.
Fotó: index.hu
Ugyanakkor igencsak gondolatébresztő ez a mű. Mi lenne például, ha minden politikus portréját az egyéniségéhez legközelebb álló matériából készítenék el a művészek? Például Semjén Zsolt portréját mindenféleképpen szalonkadarabokból lehetne összerakni, mert a kereszténydemokrata vezér három éve az erdei szalonkák vadászhatóságát igyekezett kijárni az olasz bérvadászokra hivatkozva. Ha már a madaraknál tartunk, akkor a szintén nagy vadász hírében álló Lázár János portréját fácánokból lehetne kirakni, hiszen a miniszter több százat képes leteríteni ezekből az állatokból egyetlen hétvégén. Áder János sokkal békésebb ember, hiszen ő csak horgászik, így az ő portréja keszegekből vagy pontyokból készülhetne.
No, de mit tennénk Rogán Antallal? Belvárosi ingatlanokból vagy tetőteraszokból nem rakhatunk ki egy portrét, de Szijjártó Péterrel is meggyűlne a bajunk, hiszen úszómedencékből sem lehet mozaikképet készíteni. Sokkal könnyebb dolgunk van viszont Kocsis Mátéval. Az ő portréját például a tűcsereprogramban feleslegessé vált fecskendőkből lehetne kirakni. Vida Ildikó is magas labda: az ő portréja magyar-angol szótárakból tevődne össze. De az igazi király Matolcsy György lenne, akinek a portréját babapopsikból és az azokon lévő piros foltokból lehetne összeállítani. Tarsoly Csabának nyilván a fiktív kötvények szolgálnának alapanyagul, míg Fazekas miniszter úr portréját génmódosított kukoricaszemekből raknák ki.
Lám, egyetlen jó ötlet mennyi újabb lehetőséggel kecsegtet! Merjünk nagyot álmodni, használjuk ki a magyar közélet változatosságát, találjuk meg minden politikusunknak a legjobban hozzá illő alapanyagot!
Frédi és Béni
