Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Ezt az öt tényt üzente a rugdosó magyar operatőr a világnak

Ezt az öt tényt üzente a rugdosó magyar operatőr a világnak

Nem ismerem személyesen László Petrát, de egyszer találkoztam vele. Pontosan egy hete láttam, a röszkei jobbikos tüntetésen, ahol egy kis kamerával a kezében lelkesen rohangált a Szent Antal téren. Látszott rajta, hogy sajátos küldetéstudat hajtja, valamit tenni akar ezért a kis országért, és ehhez keresi a megfelelő pillanatot. Most megtalálta. A migránsok kitörésekor sikerült hasba rúgnia néhány menekültet, elgáncsolt egy férfit, aki a gyerekét tartotta a kezében, de ne legyen kétségünk, ha úgy adódott volna, ennél brutálisabb módszert is választott volna, hogy megmutassa ezeknek a jöttmenteknek, mi a magyarok istene. László Petrának köszönhetően ismét az egész világ rólunk beszél, amiről szívesen lemondtunk volna. Vendégszerzőnk, Siposvölgyi Ármin írása.

laszlop.jpg

Fotó: facebook.hu

1. László Petra egyrészt egyértelművé tette, hogy fogalma sincs a saját szakmája alapvető etikai elveiről. Újságíróként csak akkor avatkozhatna az általa tudósított események forgatagába, ha valaki ennek során segítségre szorul. Ilyen szempontból teljesen jogos, hogy munkaadója (N1TV) azonnali hatállyal felmondott neki. Bár egy Jobbikhoz köthető orgánumról van szó, mégsem próbálták megvédeni kollégájuk tettét, ami annak a jele, hogy a párt migráns-ellenes szólamai ellenére sem hajlandók tolerálni egy ilyen súlyú cselekményt.

2. A rugdosó operatőr annak sem volt tudatában, hogy olyan tettet hajt végre kamerák kereszttüzében, ami senkitől sem elfogadhatató, legyen az migráns, rendőr, magyar állampolgár, civil vagy újságíró. Alapvető emberi értékek kérdőjeleződnek meg napjainkban, aminek ékes példája László Petra tette. Azt hinni, hogy gyerekek rugdosása bármilyen körülmények között elfogadható cselekedet, annak a beismerése, hogy mélyen megveti azokat az embereket, akikről tudósít. Az elfogultságnak olyan kiemelkedő példája ez, amit sem szakmailag, sem emberileg nem lehet tolerálni.

vs_hu_2.jpg

                 Fotó: vs.hu

3. A magyar állam azt üzeni a világnak, hogy számára a tolerancia, az együttérzés, az emberi méltósághoz való jog csak úri huncutságok, melyek az európai liberális hagyományok vadhajtásai. A magyar miniszterelnök legszívesebben hermetikusan lezárná a magyar határokat és a magyar légteret, sőt a magyar folyókat is mások elől. Ez a szemlélet kapott most egy olyan megerősítést egy újságírónak nevezett hölgytől, ami ékesen bizonyítja, hogy Orbán Viktor gondolatai az együttélés új megközelítéséről igen termékeny talajra hullottak hazánkban.

4. Ha egy férfi tesz ilyet, akkor is elborzadunk, de ha egy nő, az talán még azoknál is kiveri a biztosítékot, akik egyébként nem szimpatizálnak a migránsokkal. Olyan féktelen dühöt feltételez, melyet nehéz szavakkal leírni, olyan mély indulatokra utal, melynek forrásait nehéz lehet követni. László Petra tettének persze vannak előzményei, hiszen a nyáron, Szegeden brutálisan megvertek már egy lányt, aki félig kubai származású barátja védelmére kelt, de az, hogy egy fiatal nő gyerekekbe rúg bele, az szinte elképzelhetetlen tett volt eddig hazánkban. Innentől kezdve persze már az is elképzelhető, hogy a szélsőségesek védőszentjeként László Petra (aki állítólag kétgyerekes anyuka) egy mozgalom élére áll, melynek alapvető célja, hogy migránsokat rugdosson, gyerekeket csapjon kupán, ha azok éppen el akarnak menekülni a röszkei gyűjtőpontról.

nepszava.jpeg

Fotó: nepszava.hu

5. Az incidens arra is felhívta a világ figyelmét, hogy miért törtek ki immár sokadszorra azok a menekültek, akiket aztán a nagy káoszban rugdosni kezdett a magyar operatőr. Az úgynevezett röszkei gyűjtőpont a pusztában van, egy kukoricás tőszomszédságában található, ahol a szabad ég alatt várják a migránsok, hogy regisztrálják őket. Volt, aki napok óta ott várta, hogy történjen valami, a hatóságok azon kívül, hogy vizet és élelmet adtak nekik, semmit sem tettek értük. Leginkább az információ hiánya miatt bőszültek fel az alkalmi karámba terelt emberek, és amikor elfogyott a türelmük a saját kezükbe akarták venni a sorsuk irányítását. Az említett hölgy ebben a káoszban érezte igazán elemében magát, és támadt neki azoknak, akik épp arra futottak. Az indulatok most már olyan magas hőfokon égnek ezekben a szabadtéri fogdákban, hogy az operatőrből önkéntes rendőrré avanzsáló László Petra önmagáról megfeledkezve olyan tettre vetemedett, mellyel még a szélsőséges nézeteket vallók sem szívesen azonosulnak. Reméljük, itt a határ!

253 komment Közéleti ketrecharc Tovább
Ezt az öt tényt üzente a rugdosó magyar operatőr a világnak Tovább
Facebook Tetszik
0
253 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr317773300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (253)
Az utolsó 100 komment:

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 10:32:39

@GuardedBy: Elvi kérdést tettem fel, tekintve, hogy a törvény nem tekinti más helyzetnek a budapesti utcát és a röszkei határt. Sem külön "itt menekültek futnak a redőri felszólítás ellenére" szitut.

És továbbra is hengsúlyozom, hogy elítélem azt aki gyerekeket rugdal.
Válasz erre 

Bobby Newmark 2015.09.10. 10:34:43

Egyébként kedves fotelnácik, tényleg ennyire gyávák vagytok, hogy egy nőt küldtök ki elvégezni a piszkos munkát?

Itt rettegtek kommentekben a terroristáktól, aztán mégis egy nő volt az, aki ott volt kint a helyszínen, és felrúgta a gyereket!
Válasz erre 

vasgyuszi 2015.09.10. 10:38:50

@Hajdú Peter: Pontosan. Németországban is csak a média nyomatja a píszí-propagandát. Négyszemközt kérdezve azért egyészen más a Zemberek véleménye, csak senki sem meri felvállalni, mert rásütik a náci bélyeget. Egyébként egy vízágyú kellett volna tüstént, és akkor nem lett volna baj.
Válasz erre 

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2015.09.10. 10:39:41

Azért más felháborító dolgot "felkap" a világsajtó:
www.kislexikon.hu/summum_jus_summa_injuria.html
Válasz erre 

GuardedBy 2015.09.10. 10:43:01

@vasgyuszi: Azért írtam, hogy PR, mert természetesen mindenki tudja. De nekünk még ennyi eszünk sincs.
Válasz erre 

Köldök_szösz 2015.09.10. 10:46:30

libsli, nem libsi
szemét bevándorló, nem szemét bevándorló
blabla, blabla
ez egy operatőrNŐtől akkor is túlzás volt és kurvagáz

ezt aki nem látja, tök mindegy melyik oldalon áll, az nem normális
Válasz erre 

Köldök_szösz 2015.09.10. 10:49:12

@Scagnetti: tökmindegy, ezek akkor is a libsiket basztatják ha elkezd esni az esp
Válasz erre 

andrásúr 2015.09.10. 10:49:13

@Kuoni pásztor: Te még annyira sem vagy bátor, hogy a neved kiírd !
Válasz erre 

Bobby Newmark 2015.09.10. 11:18:17

@andrásúr: Aha, hát ez igencsak súlyos egy kritika egy 18 hozzászólásos, kamunikktől.
Válasz erre 

2015.09.10. 11:26:33

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Nem mennyiségi, hanem minőségi megállapítást tettem.
Nem rettegek, főleg nem bérért, csak látom, amit látok és hallom, amit hallok. A magyar szélsőjobbnál nem nagyon találni mélyebbre süllyedt társaságot.
Válasz erre 

odamondó 2015.09.10. 11:30:11

@GuardedBy: ilyen okos kérdést én is fel tudok tenni. Honnan tudod, hogy nem az?

Van 1-2 jel ami az ellenkezőjét mutatja. Allah akbaros karlengető vonulás, papírok eltűnése így totálisan ellenőrizhetetlen személyazonosság, többség férfi (természetesen a sor elején mindig nő a gyerekkel, hogy a kamera egyből azt vegye), Németországba követelőzés stbstb
Válasz erre 

GuardedBy 2015.09.10. 11:35:00

@odamondó: aha, ezek tényleg bizonyítékok :) hm, jó sok harcosuk van... akkor ügyesen odacsaptunk a kisfiúnak.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 11:35:30

@Scagnetti:

Minden oldalon vannak fanatikusok, melyek hülyeségeikkel az ellenoldalt erősítik. Sőt, manapság ezekből több van a balib oldalon, lásd pl. a hetenkénti 800-fős "tömegtüntetések" szervezését, ugyanazokkal a fizetett emberekkel.

Soros egy szimptóma csupán. Nem ő az egyetlen, aki álcivileket fizet.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 11:56:28

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Sorosnak ehhez semmi köze nem volt, és ezt te is jól tudod. Azért keverted bele, mert nem tudtál mást kitalálni. Korrekt módon nem tudtad volna értékelni, hiszen te mindig valami nem létező erkölcsi fölényt akarsz bemagyarázni a jobboldalnak, miközben már sokkal mélyebben vannak a posványban, mint a ballib oldal valaha volt. Pedig azok is megérik a pénzüket.
Válasz erre 

Bobby Newmark 2015.09.10. 11:58:56

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Álcivil"... baszdmeg, te elmebeteg vagy.

Álcivil, de közben... rendőr? katona? Tudod mit jelent az, hogy civil, te balfasz?
Válasz erre 

Furusina 2015.09.10. 12:10:26

@lobster thermidor: Köszönöm az észrevételt, igazság van benne.
Válasz erre 

Furusina 2015.09.10. 12:11:37

@vittore: Köszönöm szépen az észrevételt.
Válasz erre 

Arcade Macho 2015.09.10. 12:19:59

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: nekem az alcivil tuncizgetesek kapcsan akkor kezdett el kilogni a lolab, amikor a manyup ledaralasaval kapcsolatban tortentek

tehat amikor valojaban ledaraltak retek modon a manyupot, akkor anno volt par tucat tuntetocske
most masfel eve amikor csak ici picit hozzaertek, viszont Orban a ruszkikhoz dorgolozott meg kezdodott a ramazuri az ukranoknal, akkor tobb ezres retek csurhe ment ki tuncizgetni

a manyup eredeti ledaralas kb 100szor akkora jelentosegu szemet huzas volt mint az a masodik

tudod ez az amikor az ember megprobalja az eszet gondolkodasra hasznalni na :)
erdekes most migransdedelgetes van a tuncizgetesek utan es tutti semmi nagyhatalom nincsen benne semmiben...
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 12:25:40

@Scagnetti:

Független közíró vagyok, nem kell senkit se védenem.

Soros tevékenysége egész Kelet-Európában káros, ezért "kevertem" bele.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 12:26:36

@Bobby Newmark:

Álcivil az a magát civilnek hazudó ember, aki valójában megbízást teljesít, politikai vagy gazdasági szervezet pénzéből.
Válasz erre 

Arcade Macho 2015.09.10. 12:26:41

@TrójaiVasParipa: "ez egy operatőrNŐtől akkor is túlzás volt és kurvagáz"

igen tenyleg gaz volt tole, rendoroknek pl. ezert van pszichologiai alkalmassagi meg azert vannak a treningek hogy pl. ok ne tegyenek ilyet

hozzatennem, hogy en focin ennel nagyobb elefeantpuszikat szoktam osztogatni
meg az is hogy gyerekkel is volt hogy ugyanilyen aljas modon visszaeltem, mint a migransocskak, ha nem ugrott a nyanya a babakocsi elol a buszon es lattam hogy eszlelte a babakocsit, akkor szimplan attoltam rajta, jobban fajt neki mint a migrans gyereknek az a rugas...

viszont az igazan gaz az a magukat liberalisnak tarto veres szaju hozongese, legfokebb az a retek balfasz alliberalis csurhe akik magukat jogvegzett embereknek eloadva akarjak 7 evre racs moge bevarrni a kiscsajt, igen a helszinkibizorol beszelek
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 12:34:20

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Azért keverted bele, mert a jobboldal mocskairól is ballibezéssel akarod elterelni a figyelmet.
Válasz erre 

5perc 2015.09.10. 12:35:55

Tök igaz, egy ilyen alja nőből következtetéseket levonni az országra vonatkozólag alaptalan. A sok kis köcsög, sikertelen, mindenkit gyűlölő, "magyar " majmotnőt védő jobberekről viszont mindent elmond.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 12:36:54

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Aztán honnan tudod, hogy fizetik érte? Te is bőszen nyalsz az Európát bomlasztó Putyinnak. Ezzel az erővel rád is lehetne mondani, hogy a ruszkik pénzelnek.
Válasz erre 

Kicsibors 2015.09.10. 12:45:00

Nem akarom bántani a szerzőt, de szerintem elég kétarcúra sikeredett ez a cikk.
Mélyen egyetértek vele az 1-2-4 pontokban (ezeket én ebben a sorrendben egybe is fűztem volna), de a 3-as és 5-ös pontok érvelése elég sántára sikeredett.
Orbánt ilyen szimpla levezetéssel felelőssé tenni ennek a nőnek a viselkedéséért, demagóg húzás.
" A magyar miniszterelnök legszívesebben hermetikusan lezárná a magyar határokat és a magyar légteret, sőt a magyar folyókat is mások elől." Ennek a próbálkozásnak a hasznáról, szerintem érdemes lenne 1 év múlva újra beszélgetnünk...
Azt állítani is felelőtlenség, hogy a feszültség, és bizonytalanság jogossá teszi a táborból való kitörést.
"Volt, aki napok óta ott várta, hogy történjen valami, a hatóságok azon kívül, hogy vizet és élelmet adtak nekik, semmit sem tettek értük. Leginkább az információ hiánya miatt bőszültek fel az alkalmi karámba terelt emberek, és amikor elfogyott a türelmük a saját kezükbe akarták venni a sorsuk irányítását."
Számomra a fenti idézet a legijesztőbb. Semmi ráhatásunk nincs arra, hogy mikor fogy el a türelmük ezeknek az embereknek, és mit tesznek azután. Hogy bírnának ki ők egy több hónapos német migrációs eljárást?
Szívesen venném a szerző megoldási javaslatát, amely feloldja az emberséges bánásmód, a migráns tömeg mérete, a tömeg akarata, a rend fenntartása, Magyarország erőforrásai, és az uniós határvédelem kötelességének konfliktusát.
Válasz erre 

2015.09.10. 12:53:01

@Ylim: A magyar széljobb gyakorlatilag semmit nem csinált pofázáson kívül, a német meg 12 évig irtott. Ez szerintem komoly minőségi különbség.
Válasz erre 

Köldök_szösz 2015.09.10. 13:00:40

@Scagnetti: há' naná hogy lehet. Valaki biztos pénzeli mert képtelenség hogy valaki ekkora balfasz legyen csak úgy ingyen :D
Válasz erre 

rfbzs 2015.09.10. 13:01:07

@E.Katolnai:
Gyomorforgató a te szöveged, és az, hogy olyan gondolkodású emberek élnek köztünk, mint te.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 13:16:25

@Scagnetti:

Nem. Ismétlem: nem célom védeni egyik oldalt se. Én kizólag elvek, tettek mögé állok.
Válasz erre 

SarahConnor 2015.09.10. 13:20:28

Ez a nő egy okádék. Egy hányadék. Egy trágyacsimbók. Ő a szarcsomó, amit a lovaskocsi távozása után a gőzölgő aszfalton találsz, és ő a kissé darabos, gyomorsav szagú béltartalom, amit vacsi után visszaböfögsz. Egy hulladék, ha a vécén lehúzom, akkor is túl jól bántam vele.

Remélem, olvasod, Petrácska.
Válasz erre 

bombika77 2015.09.10. 13:22:17

Nem tudom, mi ezzel a probléma. Senki nem kérte a menekülteket, hogy a mi országunkba jöjjenek. Ha pedig ide jönnek, akkor be kell tartani a szabályokat. Ezzel szemben illegálisan, a zöld határon szoknek át. Nem akarnak regisztrálni. Nem akarnak ujjlenyomat vizsgálatot. Ellenszegulnek a rendoroknek. Kaja és szállás persze kellene, mert a menekülteknek jogaik vannak. Gondolom mindenki látta már a buszokat, milyen állapotban vannak, amivel szállították őket. A büdös emberszabasunak joga volt azt is összefosni. Persze nem tudom, lehet az én értékrendem hibás, és ez normalis. Szegény menekült. Az otthoni háború úgy megijesztette, hogy több országon keresztül, egészen Magyarországig futott. Meg véletlenül sem feltételezem, hogy gazdasági bevándorló. "Aki pedig fellepne ellene, az szívtelen mocsadek."
Erre azt mondom, hogy aki annyira sajnálja, az álljon sorba, és fogadja be a saját lakásába. Már most, a menekulttaborban egymásnak esnek a különböző vallasuak. Mi lesz később? Ja, gyerekek. Egy olyan nemzethez tartozó lenyrol beszélünk, ahol 8-10 éves gyerekek már terroristanak vannak nevelve. Az is érdekelne, ők vajon miért gyerekekkel fedezik magukat, ha intézkedni akarnak ellenük. Mondhatnank, hogy általánosítok, és egy szűk csoport miatt elitelek. Kérdése: a cikk írója mit csinál? A nyugat mit csinál? És ha jogos az általánosítás, akkor vajon jó lesz nekünk, ha ezek az emberek ide jönnek Európába?
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 13:29:37

@Scagnetti:

Aki pénzelt alapítvány embere, az nem civil.
Válasz erre 

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.10. 13:31:16

@bombika77: Hülyegyerek! Tiszta rasszizmus amit írsz. A háború elől menekülőt összemosod az ISIS-el. Akkor az oroszok joggal mosnak össze minket a német oldalán harcoló nyilas keretlegényekkel?
Te tényleg ennyire hülye vagy?
Válasz erre 

foson osonó soson 2015.09.10. 13:33:42

Én elvek mögé álló, egymondatos közíró vagyok. Legfőbb elvem, hogy guruljon a google dollár.
Válasz erre 

foson osonó soson 2015.09.10. 13:36:50

Igen. A narancstálibok gusztustalan hőbörgése ez ügyben sokkal visszataszítóbb, mint a nő egyébként csúnya és meggondolatlan cselekedete.
Válasz erre 

foson osonó soson 2015.09.10. 13:37:55

@Scagnetti: Aki pénzelt alapítvány embere, az civil, mert az alapítvány nem lenne alapítvány ha nem kapott volna pénzt.
Válasz erre 

bombika77 2015.09.10. 13:41:04

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény
Te komolyan gondolod, hogy ennyit kell "szegényeknek" menekülni?
Most ott haboruznak, két év múlva meg itt fognak. Ami pedig a nyilasok érinti: bizonyítva van, hogy a magyarok esetenként kegyetlenebbek voltak mint a németek. Parancs nélkül is. Miről is beszélünk?
Válasz erre 

Cosmo 2015.09.10. 13:47:06

Ez az eset bármelyik országban megtörténhetett volna. Aki mást mond az álszent és hazudik. Nem hiszem, hogy ebből messzemenő következtetést kell levonni egy ország polgárairól. Ez tipikus liberális vonás, ha a nekem tetsző csoport tagja csinál elítélendő dolgot, akkor az csak az egyénre és nem a rasszra, vallásra, nemzetiségére jellemző, de ha számomra nem szimpatikus csoport/nemzet/rassz/vallás tagja teszi mindezt, az már megbélyegzi az egész csoportot. Őszintén elítélem az operatőrt azért amit tett, de ettől nem vagyok hajlandó szégyellni, hogy magyar vagyok és ostorozni magamat és fikázni az országot, ahol születtem és élek.
Válasz erre 

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.09.10. 14:04:41

László Petra, szerintem előkészítheti a temetését! Az arabok ezért bosszút állnak!
Válasz erre 

Kacsura 2015.09.10. 14:10:29

@Cosmo: Igazad van, ugyanakkor sajnos nálunk történt.
Nem is kell senki másnak szégyellnie magát, csak az elkövetőnek kellene, de nagyon (meg azoknak, akik igazat adnak neki), több okból, egyrészt alap, amiért gyereket megrúgott, másrészt a hazáját szégyeníti.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 14:15:08

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Attól függ, ki pénzeli azt az alapítványt. Mellesleg magát a fizetettség tényét sem ártana bizonyítani. Mert azt azért még a magadfajta szemellenzős sem gondolhatja, hogy nincsenek olyanok, akiknek külső segítség nélkül is elegük van Orbánékból.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 14:17:31

@Cosmo: Megtörténhetett volna, de ez éppen nálunk történt. És nem ez az igazán ciki, hanem az, hogy egy csomóan egyetértenek azzal, amit tett.
Válasz erre 

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.10. 14:22:22

A szavazásnál a választható opciók közül kimaradt az M1. Pedig én arra szavaznék.
Válasz erre 

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.10. 14:27:32

@bombika77: "Gondolom mindenki látta már a buszokat, milyen állapotban vannak, amivel szállították őket. A büdös emberszabasunak joga volt azt is összefosni. "

Órákra be voltak zárva egy városi közlekedésre kitalált, tehát WC-vel nem rendelkező buszra. Hirtelen kellett felszállni rá, nem tudtak rákészülni. Megállás nincs, leszállni nem engedték őket. De gondolom ez neked nem jelentett volna problémát, ha te kerültél volna hasonló szituációba. Te biztos elpárologtattad volna, ha rád jön a hasmenés.
Válasz erre 

Csicsime 2015.09.10. 14:29:36

@Attila64: Hülye vagy fiam, de rettenetesen. Kívánom kerülj olyan helyzetben, hogy menekülnöd kelljen és valaki elengénsan rúgjon fel, mint banga ember a bolondgombát.
Válasz erre 

Cosmo 2015.09.10. 14:30:13

@Scagnetti: Más emberrel, más országban, más esemény megtörtént és meg fog történni. Csak éppen nem operatőr lesz, hanem cipész, nem magyar lesz, hanem dán/svéd/német/francia/akármi, nem felrúgni fog egy gyerekkel futót, hanem pl. elé rúg egy bevásárló kocsit. Nem biztos, hogy tanúja lesz egy kamera, egy fényképezőgép és ezáltal a fél világ, de hidd el, megtörténik ez máshol is. Hát egyetérteni vele, az valóban gáz.
Válasz erre 

Tökacskó 2015.09.10. 14:38:11

@GuardedBy:Te mennyivel vagy jobb, mint akit kritizálsz?? Itt fröcsögsz, hinted a gyűlöleted a liberális toleranciád fényes zászlaja alatt. @Lenina Huxley:
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 14:41:08

@Scagnetti:

Ez nem Orbán-kérdés.
Válasz erre 

bombika77 2015.09.10. 14:43:36

@ Fedor
Magyarul teljesen természetes, hogy egy hosszabb utazás során az utas beleszarik a busz hangszórójaba, ha nincs WC, szetbassza az üléseket, és nagy halom szemetet hagy maga mögött.
Válasz erre 

Erő e-meló 2015.09.10. 15:00:43

Az egész határsértő csürhét kell megszórni könnygázzal, és ha ez sem segít gumisöréttel. És akkor még nagyon finomak vagyunk. Egy gyengéd rúgás több a semminél, de távolról sem elég

Hogy gyerekek is vannak náluk? Akkor kiskorú veszélyeztetése iatt kell őket eljárás alá vonni. Mindig a törvénysértő a hibás, ő kell viselje a felelősséget az ellene hozott jogszerű intézkedés következményeiért
Válasz erre 

Erő e-meló 2015.09.10. 15:07:21

@Fedor:
Kár volt ezeknek buszt küldeni, egy platós teherautó is elég lett volna. Szalmával felszórni a rakodóteret, hogy abba piszkíthassanak

Mindenüt a kuplerájt hagyják maguk után, aztán még az utánuk jövőknek van pofája reklamálni hogy miért nem kitisztított helyen fogadják őt? Miért nincs háromcsillagos recepció,miegyéb?
Válasz erre 

2015.09.10. 15:25:51

Je suis László Petra! Höhöhö!
Válasz erre 

2015.09.10. 15:37:51

München segítséget kér, Ausztria nem fogad vonatokat, Dánia lezárta a határait. Mai hírek széplelkűek. A mi határainkat meg eddig csak László Petra védte!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.10. 15:53:40

Mondom,hogy túl sok Cynthia Rothrock filmet nézett...!:))
Válasz erre 

program készítő 2015.09.10. 17:12:37

A DiliKommandó és az EgyügyűekTitkos Társaságának feljelentése alapján.Káosz az országban a BIBAS kollégisták miatt,de jön a kungfus Simicskó és minden rendben lesz.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 17:46:28

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Dehogynem.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 18:13:21

@Scagnetti:

Nem. Mert Orbán jlenleg a kisebbik rossz.

Mi a alternatíva? A Jobbik vagy a ballibek. Mindkettő zsákutca.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 18:43:26

@Tudományos libsizmus:

"Nagy a licshangulat a huszonhárommilliórománozó szemkilövető libSSik köreiben."

Ezt egy magadfajta korcs nehezen értheti, de tudod, vannak bizonyos kultúrák, amikben nem divat 8 éves kislányokat felnőttként felrúgni.

Persze felétek a putriban érthető, ha ez újdonságként hat.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 18:48:22

@pervie but hot:

Nem tudom, milyen magyargyűlölőkről van szó, a fideszes-jobbikos ilyen-olyan komcsi-náci egyveleg férgekről beszélsz?

A menekültkérdés meg egy dolog, az meg, hogy nem rugdalunk fel kisgyerekeket, meg kisgyerekes apukákat, egy másik dolog.

Mellesleg annak a náci kurvának a lehető legjobb embert sikerült megtalálnia:

index.hu/kulfold/2015/09/10/hazajaban_ismert_edzo_a_felrugott_szir_apa/

"a férfi a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja is volt, de tüntetéseken való részvétele miatt letartoztatták, megkínozták. Miután az Iszlám Állam elfoglalta a várost, családjával együtt Törökországba menekült. A háziorvos szerint családja egy része, köztük a háborúban sérült fia és felesége most is egy török menekülttáborban vannak."

Gratulálok, büdös nácik.
Ismét nagyot alkottatok.
Válasz erre 

SarahConnor 2015.09.10. 18:53:30

@Tökacskó: mennyivel vagyok jobb? Mármint ennél a trágya nőnél? Ennél különbet tojok. Ha ilyet egyáltalán tudsz kérdezni, akkor nálad is különbet tojok.
Válasz erre 

SarahConnor 2015.09.10. 18:54:47

@Pop40: annyira +1, hogy nagyon.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 18:56:42

@Ballib Cenzúra:

"mikor a magyarokat rommá verő álarcosok főnökét Demszky kitüntette"

Igen, ez pontosan így volt, elvtárs.

Itt vannak azok a rommá vert "magyarok":

nol.hu/data/cikk/98/41/21/cikk_984121/543541.jpg
www.hetek.hu/files/images/2011/41/tv_ostrom.jpg

Bp, meg a tévészékház meg természetesen magát gyújtotta fel.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 18:57:12

@Lenina Huxley: igazán kösz, nagyon :-)
Válasz erre 

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2015.09.10. 19:00:58

@Pop40: Miért nem volt jó nekik Törökországban?
Bármelyiküknek, miért nem jó ott kivárni amik elül a káosz?
Vagy csak megint könnyűpénzről szól minden....
...tudom tudom, én is náci.... stb
Egyébként az aki a gyerekével erőszakot követ el, pl golyófogónak használja azokat én senkinek nézem.
Ez a fajta kultúra bizony így éri el mindig a célját.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 19:06:03

@Ballib Cenzúra:

Meséld már el, ez hogy jön ide?

Ha xy magyar erőszakoskodik valamelyik rokonommal, akkor ezek szerint rendben van, ha felrúglak téged? Te is magyar vagy (bár csak közjogilag.)

Odamegyek hozzád, felrúglak, meg felrúgom valamelyik 8 év körüli nőnemű rokonod.
Ugye semmi gondod nem lesz ezzel?
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 19:10:15

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:

"Miért nem volt jó nekik Törökországban?"

Nem tudom. Talán mert az ottani táborok megteltek.

Talán hadd ne mi, innen a meleg szobából döntsük el azt, hogy egy véleménye miatt megkínzott, és menekülésre kényszerített fociedzőnek miért nem volt jó Törökországban.

Az más kérdés, hogy - bár nem pártolom jelen formájában a migráns bejövetelt - az ilyen kurvák, mint ez az operatőr, ezerszer veszélyesebbek Európára, mint az a senkinek nem ártó fociedző, meg a 8 éves kislánya.

Akik most megkapták az ízelítőt az európai kultúrából egy echte árja európaitól.
Aztán utána csodálkoznak az ilyen náci szarhalmok, mikor elküldik őket az anyjukba.
Válasz erre 

Atacama 2015.09.10. 19:38:18

@Cicmen: " A mi határainkat meg eddig csak László Petra védte!"
Hát nem! A határainkat a rendőrségünk védi, és büszkék lehetünk rájuk, mert szakszerűen és fegyelmezetten dolgoznak, a kapott parancsoknak eleget téve és a törvényeket betartva az embert próbáló körülményeik ellenére is!
A László Petra nevű emberszemét pedig nem védte a hazánkat, hanem lejáratta! Nem csak a menekültektől kellene bocsánatot kérnie, hanem a magyar néptől, hogy ilyen hírünket keltette!
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 20:01:55

@monddazigazatmar:

"Tudod, ha anyám menekül a rendőr előll éppen, akkor rugják fel."

Ami elkerülte a pengeéles logikád, az az, hogy anyádnak saját akarata van. A 8 éves kislány viszont oda megy, ahova az apja viszi. Ha ő menekül bárki elől, akkor a kislány is menekül.
És mindettől függetlenül 8 éves kislányokat csak olyan szarkupacok rugdalnak fel, mint ez a büdös náci kurva.

Az életrajzát az apukának meg már feljebb beidéztem. Ennek az agyhalott ribancnak épp sikerült egy hazájában a meggyőződése miatt megkínzott fociedzőt felrugdalnia.

Baromira remélem, hogy 10-20, egyenként 120 kilós cigányasszony őt is megtanítja majd focizni a börtönben, úgy, hogy ez a kurva lesz a labda.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 20:20:53

@monddazigazatmar:

"Remélem azóta befogadtátok a bántalmazott mérnököt"

Nem mérnök, elvtárs. Történetesen fociedző. Akit a hazájában a meggyőződése miatt megkínoztak.

index.hu/kulfold/2015/09/10/hazajaban_ismert_edzo_a_felrugott_szir_apa/

"a férfi a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja is volt, de tüntetéseken való részvétele miatt letartoztatták, megkínozták. Miután az Iszlám Állam elfoglalta a várost, családjával együtt Törökországba menekült. A háziorvos szerint családja egy része, köztük a háborúban sérült fia és felesége most is egy török menekülttáborban vannak."

Vagy a magadfajta trágyakupacoknak csak akkor szimpatikusak a focisták, ha miniszterelnökként szétlopják az országot? :-D
Válasz erre 

Atacama 2015.09.10. 20:24:15

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: Hogy miért nem jó Törökországban? Erre én is kíváncsi voltam, és utánanéztem. Ha beírod a gugliba, hogy "törökországi menekülttábor", egy csomó képet lehet látni a hatalmas sátortáborokról, amelyekben 1,8 - 2 millió szír él összezsúfolva, idegenekkel együtt egy sátorban. A táborok be vannak kerítve, az egyensátrak végeláthatatlan sorokban, tisztára mint egy falanszter. Törökország nem egy gazdag ország, a menekülttáborok ott éppen csak arra jók, hogy a bennlakók élete ne legyen veszélyben, normális emberi, családi életről szó sincs. Az meg nem régi hír, hogy felére csökkentették az élelmiszerfejadagokat. A gyerekeket nem tudják iskoláztatni.
Mivel a háború 2011-ben kezdődött, vannak, akik már évek óta vegetálnak ilyen táborokban,abban reménykedve, hogy majd csak vége lesz a háborúnak. Ez a remény viszont most már fogytán fogy, az Iszlám Állam betört a fővárosba, Damaszkuszba is. És a törökök most újabb tábort kezdtek felhúzni, mert attól lehet tartani, hogy a határhoz közeli szír nagyváros, Aleppó is veszélybe kerül.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 20:28:21

@Atacama:

Ez nem gond, a meleg szobában a kellemes fotelből simán megszakértik, hogy a hazájában megkínzott fociedző miért is nem érzi jól magát egy török lágerben. :-)
Válasz erre 

Atacama 2015.09.10. 20:58:38

@Pop40: Azért ezt nem csodálom, mert a média - szerintem - vajmi keveset közöl nemhogy a törökországi menekülttáborokról, de a szíriai helyzetről sem. Ha az ember tudni szeretné, hogy mi a búbánat folyik Szíriában, meg szeretné érteni a kialakult helyzetet, hát utána kell kurkásznia egy csomót.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 20:59:21

@Atacama: igen, ez így igaz.
Válasz erre 

Atacama 2015.09.10. 21:02:05

@Pop40: Ezt azért annyira nem csodálom, mert a média - szerintem - vajmi keveset tájékoztat nemhogy a török menekülttáborokról, de a szíriai helyzetről sem. Ha az ember tudni akarja, hogy mi a búbánat folyik Szíriában, nagyon utána kell kurkászni.
Válasz erre 

Atacama 2015.09.10. 21:03:11

@Atacama: Bocsánat a duplázásért, az első nem jelent meg rögtön, és úgy látszik, türelmetlen voltam...
Válasz erre 

pamut 2015.09.10. 21:09:03

@pervie but hot:

looool, te nem tudsz megkülönböztetni egy középkori támadó hadsereget háború elől menekülő kisgyerekes családoktól? :DDD

hülye vagy mucus, de nagyon :DD
Válasz erre 

Pop40 2015.09.10. 21:17:39

@Atacama: nem a te hibád, a blogmotor akadozik néha.

@pamut: idegen, idegen. neki az agyában lévő 2 bitre ennyi információ fér.
Válasz erre 

Atacama 2015.09.10. 21:34:55

Úristen, holnap megint tele lesz a világsajtó velünk. A hvg közzétette az osztrákok videóját arról, hogy és mennyi ételt osztunk a menekülteknek... tényleg döbbenetes.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.10. 21:58:15

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Orbán sem alternatíva, az a nagy baj.
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 03:13:47

@GuardedBy: "Németország egy 8o milliós nemzet, ott is akad primitív ember."

Ja, a 80 milliós népből mondjuk 5-6 millió muzulmán, másik 4 millió meg román, orosz, lengyel, olasz, görög, ukrán, szerb, magyar.
Tehát kb. 70 millió fajtiszta német összehozott 100 Molotov-koktélos, csőbombás támadást. Arányosan mennyit hozott össze az alig 10 milliós Magyarország? Ha akkora barmok vagyunk csak, mint az übereuropéer németek, akkor már lenni kellett volna 5-10 robbantásos támadásnak, menekültszállás gyújtogatásnak.
A németek sajtója mégis amagyarokat gyalázza. A dánok kidobják az illegálisokat meg azokat, akik a regisztrációt megtagadták, de Svédországba vágynak. A magyarok nem tették ezt. Ki a náci? Perszehogy a magyarok. (megjegyzem, a dánoknak van igazuk)
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 03:16:19

@Atacama: a rendőrség olyan jól védte a határt, hogy eddig az jött csak be, aki akart. Papírok, regisztráció, minden kutyaf@sza nélkül.

@pamut: ezek hódítók, olvasd a Koránt
Imámjaik is kiadták márca parancsot: szüljétek tele Európát!
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 03:25:52

@Pop40: megyei labdarúgó szövetség elnökségi tagja... Ez egy senki.
Nem lekicsinylésből mondom, de te fejből tudsz egy Nógrád vagy Zala megyei foci szövetség harmadik titkárát megnevezni? Komolyan. Persze ne kínozzanak senkit, meneküljön az első biztonságos országig (Törökország, Jordánia, Libanon), de egy ilyen arab ország megyei focibrancs elökségi tagja... Na erre nem verném magam a ballibek helyében.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.11. 04:10:31

@pervie but hot: Arra nyáladzotok, hogy ezek mind terroristák. Ehhez képest akit felrúgott a náci kurva, az egy fociedző, akit a meggyőződéséért megkínoztak odahaza, és egy 8 éves kislánnyal menekült idáig az IS elől, miközben szétszakadt a családja.

Gyaníthatóan ezerszer hasznosabb lenne az országnak, mint a baszottul nagy "hazafi" szarházi büdös magyar nácik, mint pl ez a lászló petra nevű retkes kurva.
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 04:54:47

@Pop40: erre az a válasz, hogy áttörje a rendőrsorfalat, csoportosan, szándékegységben, elsodorja a magyar hatósági személteket a tömegük, kivonják magukat a jogszerű intézkedés alól, megtagadjanak minden együttműködést...
Hogyne.
Aki felelősen gondolkodik, az nem így tesz. Magyarországon addig vannak biztonságban, amíg a rendőrök utasításait követik. Ha a norvég olajmilliárdokból fizetett álcivil ágensekre hallgatva lerohanják a rendőrsorfalat, akkor lehet, hogy bajuk lesz.

Fociimádó politikus és csőcselék van már elég itthon is.
Megjegyzem a túszokat lefejező Jihadi John meg egy kuvaiti származású IT-mérnök. Szóval attól, mert képzett, nem biztos, hogy normális. Egy szír megyei fociszövetség huszadik muftija meg hadd ne hasson már meg. Ha focihuligánként ront a rendőröknek a gyerekével, amikor semmi oka rá, akkor ő maga sodorja veszélybe a gyerekét.
Ha Gergényi ott lenne, már kilövetett vol a pár ártatlan muszlim szemet.
Hiába, a ballib kormány erőszakszervezete ezerszer hatékonyabb volt. A fidesznyik rendőr meg csak áll és lenyomja a tömeg, mukkanni se mer.
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 04:58:43

@Pop40: Aszad rezsimjében sok embert megkínoznak, megölnek. Köztük olyanokat is, akik al-Nusra, al-Kaida, ISIS emberei vagy FSA iszlámisták. Őket is a meggyőződésükért üldözik. Az szír ellenzék szunnita iszlámista. A kormány shia-alawite. Hadd ne ejtsek már kö nyet egyikükért se. Vessék le az iszlámot és legyen ott béke.
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 05:00:29

@Pop40: szócal szerinted Magyarországnak sok fociedző kell? Orbán elégedetten bólogatna erre. Meg budapesti olimpia... Stadionok... Folytasd csak, figyelek.
Válasz erre 

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 05:46:13

@Scagnetti:

Választani csak a kínálatból lehet. Olyan ez, mint a svédasztalnál: ha nincs amit szeretnék, kénytelen leszel valamit mégi enni, mert különben éhez maradsz.
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.11. 07:36:29

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ebből a kínálatból nincs mit választani. A Fideszt se.
Válasz erre 

pamut 2015.09.11. 10:02:23

@pervie but hot: hódítók, looool! :)))) menj orvoshoz...
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 10:20:04

@pamut:

shariaunveiled.wordpress.com/2012/10/27/paris-france-poll-shows-majority-of-french-believe-islam-has-too-much-influence/

3.bp.blogspot.com/_QfVWU-2pVL4/SticMNE4YOI/AAAAAAAAJCI/3HLYS9nYMVs/s1600/Protestors%2Bhold%2Bplacards%2Boutside%2Bpress%2Bconference%2Bbeing%2Bheld%2Bright-wing%2BDutch%2BMP%2BGeert%2BWilders%2BOctober%2B16,%2B2009%2BLondon.%2BMr%2BWilders%2Ballowed%2Binto%2BUK%2Bafter%2Boverturned%2Bprevious%2Bban.jpg

Akik már benn vannak Európában, azok gyakran már nem rejtik véka alá, hogy mi a céljuk. Akik még csendben vannak, azok pedig taqqiyah-t folytatnak, megtévesztést, ahogy Mohamed parancsolta.
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 10:27:15

@pamut: olvadf el a Koránt, nem lesznek kétségeid.
A keresztények a túlvilágra koncentrálnak, a muszlimok viszont ezen a világon akarják megteremteni a Dar ul-Islam-ot. Ez maga az iszlám háza, az iszlám állam, ahol csak a Korán alapján álló saria jog érvényesül. Nincs világi állam, világi jog. Ez a béke az iszlám szerint, amikor már minden az iszlám ural. Egy muszlimnak a nyugati jólét vonzó, de a nyugati értékek, a demokrácia, világi állam, világi jog istenkáromlás. Mellesleg a muszlim világ világi államait is el fogják törölni. Nem csak a nyugati állam, hanem minden világi állam, ember alkotta jog ellentétes az iszlámmal.
Válasz erre 

pamut 2015.09.11. 10:37:38

@pervie but hot: looooool, párszázer menekült majd "meghódítja" a többszázmilliós európát, igenigen, máris rettegek! :DDD

orvoshoz... most... a paranoia gyógyítható :) bár a te esetedben lehet mégsem :)))
Válasz erre 

Pop40 2015.09.11. 21:33:24

@pervie but hot:
"Aki felelősen gondolkodik, az nem így tesz. "

Persze, persze. Aki felelősen gondolkodik, az nyilván felelősen ücsörög a 7 fokban a túlzsúfolt táborban, felelősen nézi, ahogy a magyar hatóságok a kaján kívül lófaszt nem tesznek érte, aztán felelősen várja a semmit.
Te nyilván így tennél, felelősen. Ja, az összes fotelfilozófus a meleg szobában kurva okos, de talán majd akkor legyél ennyire okos a témában, miután téged is megkínoztak a meggyőződésed miatt, menekültél pár ezer km-t, miközben szétszakadt a családod, és most épp a magyar pusztában várod egy 8 éves kislánnyal az éjszakai 7 fokban, hogy a magyar hatóságok majd csinálnak valamit.

Na, ha EZT végigcsináltad, akkor gyere vissza okoskodni, addig ne.

" Szóval attól, mert képzett, nem biztos, hogy normális"

Én ilyet nem is állítottam soha. De hogy ez a fószer nem terrorista, az nagyjából egyértelmű.
Jihadi Johnt meg az első fára fel kéne akasztani, csak nem tudom, mi a franc köze van ehhez a fószerhez. Ha ez a fószer terrorista, akkor kurva ügyesen leplezi. :-DDDDDDDDDDDDDDD

"Hiába, a ballib kormány erőszakszervezete ezerszer hatékonyabb volt."

Bár az lett volna.
Akkor a képeken szereplő férgekből csak a meleg szar maradt volna, amivel mindenki jobban jár.

nol.hu/data/cikk/98/41/21/cikk_984121/543541.jpg
www.hetek.hu/files/images/2011/41/tv_ostrom.jpg
Válasz erre 

Pop40 2015.09.11. 21:46:24

@pervie but hot: A fószer se al-Nusra, se al-Kaida, se ISIS.Sima családapa.

Ennélfogva ez a szösszenet tárgytalan. Őt megkínozni épp olyan, mintha téged kínoznának meg.
Válasz erre 

Pop40 2015.09.11. 21:48:54

@pervie but hot: A pengeéles logikáddal fát lehetne vágni, öreg. Igen, nyilván azért lényeges, hogy edző, mert Mo-ra sok edző kell. Bravó.

Gyk, az egy tisztességes foglalkozás, mint ahogy a fószer is önmagában tisztességes, és nem szolgált rá arra, hogy elmebeteg náci kurvák rugdalják. Függetlenül attól, hogy edző, kukás, vagy informatikus.

Erről szólt volna az a komment, csak a pengeéles logikád kissé félrevitt.
Válasz erre 

pervie but hot (törölt) 2015.09.12. 04:39:46

@pamut: menekültek? Én egyet se látok olyat, aki menekülne. A szír határt átlépve már semmi elől nem menekülnek.
A segélyeken élősködés vonzza őket.

Pár százezer? Milliók. Plusz az áttérő európaiak. Németországban, Franciaországban, UK-ban sokan buknak a 7. századi rablóvezér szektájának meséire.

www.express.co.uk/news/uk/459782/Muslim-Patrol-handed-Asbos-banning-Sharia-Law-promotion-or-meeting-Anjem-Choudary

És az Afrika mélységeiből feltörő tízmilliókról még nem is szóltunk.
A "felvilágosultabb" muszlim már megáll 4-5 gyereknél és dán, svéd segélyen felneveli kis dzsihádistának. Az afrikai dzsungelnéger csinál 6-8 gyereket, akiket magára hagy, azokat az állam majd neveli valahogy, meg lecsap rájuk az iszlám.

Ha csak tízezren jönnének, azokat se lenne kötelessége senkinek se befogadni. Menjenek Szaúd-Arábiába, olajmilliárdokból építhetnek nekik luxus migráns szállókat. Ott nem kell idegen kultúrában élniük, muszlimok közt lehetnek.
Válasz erre 

2015.09.12. 07:04:05

@Scagnetti:
LISZT FERENC, 1811-1886, (már, vagy még? Tudta!) Die Israeliten
"A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul."
írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez. Ez az egész zsidó világ, Michael Bakunyin
Válasz erre 

Scagnetti 2015.09.12. 14:21:17

@lényeglátó: Összetévesztesz a kurucinfós haverjaiddal.
Válasz erre 

pamut 2015.09.12. 18:25:06

@pervie but hot:
Remélem folytatod, irtó jó látni ahogy beszartok a kurva nagy rettegéstől :DDD
Válasz erre 

rajgy 2018.07.11. 14:23:58

@Atacama: @Pop40: @pamut: @Bobby Newmark: @Happy Hepar: @pervie but hot:
És ha nem rúgta meg a gyereket akkor mi van? Ezen a képen látható, hogy "Jogos Védelemben" emelte fel a lábát a tumultusban és csak függőlegesen, miután a lány már megütötte őt ököllel!
twitter.com/Petra_Laszlo/status/1017000027577864192
Az operatőrnő lába csak függőlegesen mozgott, a lány felé NEM! A videot, ami alapján elítélték a nőt, meghamisították a németek.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard