Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Az emberek döntöttek: A Fidesz a legkorruptabb magyar párt

Az emberek döntöttek: A Fidesz a legkorruptabb magyar párt

Mivel hat éve minden intézmény és projekt neve úgy kezdődik Magyarországon, hogy nemzeti, így ha a korrupciós trendet kéne megnevezni, úgy hívnák: Nemzeti Lenyúlás Rendszere. Úgy tűnik, ez a védjegy most már végérvényesen átkerült a kormányzópártra a korábbi ősgonosz MSZP-től, hiszen egy friss felmérés szerint beragadt az „elmúltnyolcévezés” csodafegyvere. Aggasztó viszont a magyarok kiábrándultsága, hiszen lényegében egyetlen párt sem képes elhitetni magáról, hogy hatalomra kerülése esetén a közpénzek a közös kasszában maradnának. 

negymadar_3.jpg

    Kép: NÉGYmadár

A korrupció egyre nyomasztóbb jelenség Magyarországon, ugyanakkor kezd megszokottá válni a polgárok körében. Ez a két legnyugtalanítóbb megállapítása a Publicus Intézet ezer főn végzett reprezentatív felmérésének. Ami még ennél a két riasztó tényen is túltesz, hogy a megkérdezettek szerint jelenleg a korrupció a hatodik legfontosabb probléma az országban. Ahhoz képest, hogy szinte naponta kapnak az arcukba korrupcióról szóló híradásokat a polgárok, öt ennél is fontosabb problémakört is meg tudtak nevezni. Elképzelhető azonban, hogy a korrupt politikusok annyira a hétköznapok részeivé lettek, hogy egyszerűen a szükséges rosszként könyvelik el őket a választópolgárok.

Az úgynevezett politikai elit megítélése épp azért olyan siralmas, mert lényegében nincs olyan tisztának tartott politikai erő ma Magyarországon, amely hitelesen képviselne egy „tiszta kezek” mozgalmat. A Fidesz úgy tűnik, hogy már beletörődött a legkorruptabb párt minősítésbe, és már csak azon ügyködik, hogy az ellenzéki erőkről is bebizonyítsa ugyanazt, amit a kormánypártról már rég tudunk: tudniillik a szépen felöltöztetett szavak alatt csak a pénzsóvárság szikár csontváza található.

A Fidesz a legnagyobb vesztese ennek a választói fásultságnak, hiszen a felmérés adatai szerint minden harmadik válaszadó úgy gondolja, hogy 2010, a Fidesz kormányzása óta több a korrupció, és csupán fele annyian azt, hogy az előző, MSZP által kormányzott nyolc év alatt.

A kormány egyetlen célja, hogy a korrupciós ügyeket feszegető ellenzéki politikusokat és civil mozgalmárokat a temérdek állami pénzből fenntartott médiái segítségével kicsontozza. Lényegében nem is hallunk már olyan kormánypárti nyilatkozatot, mely akár tétova módon tagadná (hacsak Kósa Lajos szánalmas magyarázkodásait nem soroljuk ide), hogy állami pénzeket magánzsebekbe csorgatnak. Sokkal egyszerűbb a rendőrség és az ügyészség segítségével fektetni az ügyeket, esetleg bizonyítékokat megsemmisíteni, mint kiállni, és azt mondani: emberek, ha bárki is elvett valamit a közösből, az csúnyán megjárja, akárhová tartozzék is.

És itt jön a képbe a Publicus felmérésének egy másik megdöbbentő megállapítása, mely szerint tíz megkérdezettből hat nem tudott érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy ki a legkorruptabb politikus hazánkban, az érdemben válaszolók többsége is inkább pártokhoz, semmint politikusokhoz köti a korrupciót. Ezt hétköznapi szóhasználattal élve úgy szokták mondani: A polgárok a fától nem látják az erdőt. A "korrupcióvakságra" magyarázatot ad, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada úgy látja, hogy túl sok a korrupciós ügy, és már nem lehet rá figyelni.

Rossz hír viszont a jelenlegi kormány számára, hogy ilyen letargikus állapotból viszonylag gyorsan csapnak át a választók lelkes ellenzékiségbe, ha úgy látják, hogy van esély a korrupt elit megrendszabályozására.

Csoda hogy rendkívül kiábrándult a magyar lakosság? Lényegében már nem hisz abban, hogy megfékezheti a szabad rablást, hogy bármiféle választással fékezhetné azt a mohóságot, melyet a politikusok részéről tapasztal. A Fidesz a legnagyobb vesztese ennek a választói fásultságnak, hiszen a felmérés adatai szerint minden harmadik válaszadó úgy gondolja, hogy 2010, a Fidesz kormányzása óta több a korrupció, és csupán fele annyian azt, hogy az előző, MSZP által kormányzott nyolc év alatt. Tízből négy válaszadó szerint ugyanolyan mértékű a korrupció mindkét időszakban. 

A megkérdezettek harmada ugyanakkor nem tudta érdemben megválaszolni azt a kérdést, hogy melyik párt tud hitelesen küzdeni a korrupció ellen, míg másik egyharmad szerint egyikük sem hiteles. Bármerről is közelítünk, a felmérés megállapításai olyan általános társadalmi apátiáról tanúskodnak, mely egy demokráciában rendkívül szokatlan és káros jelenség. A mindent és mindenkit elvető polgárok ugyanis csak félszívvel voksolnak politikai pártokra, ha egyáltalán hajlandók elkutyagolni a szavazókörükbe.

168ora_4.jpg

Fotó:168ora.hu

Rossz hír viszont a jelenlegi kormány számára, hogy ilyen letargikus állapotból viszonylag gyorsan csapnak át a választók lelkes ellenzékiségbe, ha úgy látják, hogy van esély a korrupt elit megrendszabályozására. Erre láttunk példát legutoljára Salgótarjánban, ahol magas részvétel mellett nagy többséggel választottak ellenzéki polgármestert a kormánypárti jelölt ellenében egy időközi voksoláson. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha túl sokáig hitegeti a varázsló a törzset azzal, hogy jön az eső, ne csodálkozzon azon, ha kikötözik madárijesztőnek a kiszáradt földek mellé.”

234 komment Közéleti ketrecharc Tovább
Az emberek döntöttek: A Fidesz a legkorruptabb magyar párt Tovább
Facebook Tetszik
0
234 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr818507536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

megamedve 2016.03.20. 20:04:34

A fidesz megalkotta a nemzeti lenyúlàs és törvényesített lopàs rendszerét. Aki ezt nem látja, az hülye.
Az már más kérdés, hogy kit lehetne helyettük, ez nem könnyű.
Kizárjuk a fideszt, meg az mszp-t, jobbikot, alig marad vki.
Válasz erre 

explanatus 2016.03.20. 20:24:20

@megamedve: rólu(n)k hallottál ? hafr.blog.hu/
Válasz erre 

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2016.03.20. 22:27:00

Nagyon megsínylette a Fidesz, elnézve a legutóbbi országgyűlési választások eredményét.
Válasz erre 

Hajdú Peter 2016.03.20. 22:46:45

Huha lopnak a fideszesek, akkor gyorsan gyorsan valaszuk meg a komcsi libsiket. Es had fosszak ki ujra az orszagot, arasszak el arabokkal, legyunk ujra gyarmat.
Meg ha igaz is lenne ez az allando hazugsag, hogy lop a fidesz az se szamitana. Mert attol fuggetlenul KIVALOAN vezetik az orszagot.
Az orszag fejlodik az emberek boldogak, es MAXIMALISAN elegedettek a kormannyal.
Válasz erre 

Hajdú Peter 2016.03.20. 22:50:29

A nemzeti kormany VALOBAN az embereket az orszagot, a nemzetet kepviseli,nem pedig a multikat, bankokat, ellenseges hatalmakat, mint a baloldal.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.20. 23:16:54

A hatalom korrumpál, mindig a hatalmon levő párt a legkorruptabb. Ezt a politikai egyszeregyet persze új csomagolásban mindig el lehet adni a hiszékeny és feledékeny választóknak. Hátha nem emlékszik valaki, milyen volt a "spontán privatizációnak" nevezett szabadrablás 1989-től kezdve, vagy az MSZP- SZDSZ legutolsó országlása
Válasz erre 

dare 2016.03.20. 23:22:21

Van.
Az Lmp már 6 éve szeretné bizonyítani ezt.
Én simán odaadnám nekik 4 évig, hogy legyen esélyük megmutatni, szerintem ők nem élnének vissza a bizalommal.
Velem ők elhitették, hogy a közpénzek a közös kasszában maradnak ha kormányoznak, én hiszek nekik.
Nem uszítanak mint a többi (nincsenek is középpontba ezáltal sajnos), a mondanivalójukkal tudok azonosulni (elolvastam a programjukat), nem mondom hogy mindenhol tökéletesen egyetértek velük, de még így is ők állnak magasan az első helyen nálam, hátha kompromisszumképesek( inkább mint a többi).
Szóval azzal a szöveggel, "de hát nem tudjuk milyen lehet" még csak takarózni se lehet, mert már régóta szem előtt vannak.
Csak figyelni is kellene rájuk, tényleg jókat mondanak.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.20. 23:43:39

@dare:
'Csak figyelni is kellene rájuk, tényleg jókat mondanak" az LMP

Különösen amikor Cohn-Bendit hazai szócsöveként adták elő magukat

Most meg csak el kell olvasni Jakabos Tamás blogját, amiből kiderül, mennyire szeretik az illegális bevándorlót, és az volt a csúcs amikor ezerszám táboroztak a Keleti körül
Válasz erre 

siriq111 2016.03.20. 23:44:27

@Hajdú Peter: Remelem ezt a marhasagot te sem gondoltad komolyan. Itt csak partertekeket kepiselnek a fidesznel meg a hangzatos nepbutitast csillivilli mrd forintokert.
Válasz erre 

siriq111 2016.03.20. 23:46:25

@hétköznapi libsizmus: Az LMP tortenetesen azzal inditott az elejen, hogy minden egyes berkezo menekultet regisztraljanak , majd adjak at az adatokat az EU-s szerveknek. A fidesz meg buszosztatt regisztracio nelkul majd 200 ezer menekultet.
Válasz erre 

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.20. 23:47:28

@Hajdú Peter: @hétköznapi libsizmus:

náci batyu, te már csak szopni jársz ide. Gazdáid is tudják, te is tudod, hogy a börtön a Fidesz temrészetes lakhelye.
Te is csomagolhatsz náci segglény, aztán kérheted magad Orbán mellé a cellában.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.20. 23:51:35

@hétköznapi libsizmus:
Jakabfy Tamás hitvallása: jakabfytamas.blog.hu/2016/03/11/azt_se_tudjak_mi_az_a_migrancs#c29791434

Száz migráncsot, ezeret!
Válasz erre 

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.20. 23:53:11

@hétköznapi libsizmus: "és az volt a csúcs amikor ezerszám táboroztak a Keleti körül"

Nem is ez a téma te fidesz kretén batyu, hanem a Fidesz maffiád világrekord korrupciója. Szopásban vagy batyu szar, de nagyon!

A csúcs meg tényleg ez volt, amikor a migránsok megvették a bécsi vonatjegyet, de Lopbán diktátorod 3 napra leállította a teljes vasút forgalmat nyugatra. Csak hogy feltorlódjanak a migránsok és tudja velük ilyeszteni a hozzád hasonló síkprimitív kis tanyasi zsebnácikat.
Te meg tényleg jól visítasz, mint az újévi disznó vágás előtt
Válasz erre 

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.20. 23:53:59

@hétköznapi libsizmus:

Inkább 1000 migráns, mint egy rohadék kretén tolvaj fideszes!
Válasz erre 

dare 2016.03.20. 23:59:02

@hétköznapi libsizmus: Annak adják elő magukat aminek akarják, ha nekem egyezik valakivel a véleményem egyáltalán nem érdekel ki mondja, az érdekel amit mond.
Azért ne higgyek nekik, mert valaki mást mond róluk és inkább neki higgyek?
Biztos sok blog foglalkozott már velük, a fene se fogja mindet elolvasni.
Már kaptak hideget-meleget, annyi mocskot öntöttek már rájuk hogy csoda egyáltalán a jelenlétük is, ha keresgélek nem sok támogató cikket találok velük kapcsolatban.
A jelzők amiket kaptak igen sokrétű, volt már benne kifejezetten vicces is (Schiffer náci), szóval nekem fontosabb a tartalom, mint a vélemény.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 00:01:27

@siriq111:
Pofázni azt könnyű, az LMP meg soha nem csinált eddig egyebet. Ráadásul azt is olyan uncsisan, hogy belealszik az ember

A migránsok regisztrációjáról meg annyit, hogy senki, érted SENKI nem tudta megoldani. Végigmentek több EU tagállamon keresztül egészen Németországig, és mostanáig nem tudták a németek vagy bárki más a nagy részüket regisztrálni. Vagy nyilvánvalóan kamu adatokkal regisztálták, akár több különböző néven ugyanazt

Mostanáig nem sikerült elkapni a kölni ficki-ficki partizó migránsok legtöbbjét, még azokat sem, akikről van fénykép, mert nincs megfelelő nyilvántartása a német rendőrségnek. Egyébként ezt többször jelezték is már a politikusoknak, mégsincs megoldva

De majd az LMP közzétesz egy nyilatkozatot és azzal minden megoldódik
Válasz erre 

dare 2016.03.21. 00:02:20

@hétköznapi libsizmus: Ja, és az Lmp-nek is volt megoldás a menekültválságra:
youtu.be/2wVqJsLO-B8
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 00:03:59

@dare:
Amit írsz az is egy vélemény, semmi több
Válasz erre 

siriq111 2016.03.21. 00:08:02

@hétköznapi libsizmus: Ingyenes hot-spotokat allitottak volna fel itthon a kulfodiek , tolmacssal stb. . Nekunk nem kellett. Egy celja volt az egesszel a fidesznek, lassak az emberek hatha a felelemkeltes bejon.

Az LMP torvenytervezetet nyujtott be ezzel kapcsolatban amikor a fidesz meg a toket vakargatta a menekulok ugyeben. Mas megoldasokat is felvazoltak de , akkor meg nem tetszett a kormanynak majd kesobb elkezdtek megvalositani.
En nem tartozom egy parthoz sem. Lassan ehhez az orszaghoz sem mar. Vegleg lelepk innen. Majd amikor mar kozelit az orszag lakossaga a szlovakiai szamokhoz , lehet eszbe kapnak. Bar, nem nezem ki beloluk. Szavazni ugyan ugy elmegyek de nem a fideszre :D
Válasz erre 

siriq111 2016.03.21. 00:08:58

@dare: Igen, lattam. Szanalmas a fideszes sundiszno.
Válasz erre 

dare 2016.03.21. 00:12:33

@hétköznapi libsizmus: Annyi különbséggel, hogy az alapján hozok döntést amit hallok egy illetőtől, és nem az alapján amit olvasok róla mástól.
Végül is igaz, ez is egy vélemény (azért remélem egyre több lesz), még mindig jobb mint ez:
youtu.be/nS7_5xhRJ8o
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 00:13:34

@dare:
Schiffer hiába értelmesen gondolkodó valaki, a pártja egy kupac kakit nem ér. Kohéziós erő az nulla, ez már kiderült a korábbi párthasadásnál. Egy Bajnai féle súlytalan égi jelenség tömegvonzása elég volt hogy szétvesse az LMP-t

Jakabffyt arra hoztam fel példaként, hogy nyíltan szembemegy azzal amit Schiffer hirdet, aztán mi van? Űres dumahalmaz az LMP
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 00:16:18

@siriq111:
Tudod egyáltalán mi az a hot-spot? Egy migráns-lerakóhely, ami végtelenségig növelhető, mint egy gigantikus hangyaboly. Hála istennek ezek a rablóhangyák tovább vándoroltak, mert nem az LMP van hatalmon
Válasz erre 

siriq111 2016.03.21. 00:18:08

@hétköznapi libsizmus: Ezek szerint belattad, hogy a fidesz nem tesz semmit a valasztopolgarokert. Mar csak olyan dolgokba talalsz szalkat ami neked nemszimpatikus. A kulonbseg, hogy ezek az emberek ertekelik a kritikat es reagalnak ra pozitiv ertelemben amig a fidesz max , kiad egy uj pr baromsagot es ezzel le vagy tudva.
Válasz erre 

siriq111 2016.03.21. 00:20:59

@hétköznapi libsizmus: tud mi a hot-spot es joval kevesebb terrorcselekmeny tortent volna ha a fidesz nem szponzoralja meg az egeszet. Itt jon a csavar. Be akartak nyujtani a "terror" torvenymodositas, aminek az indoka a tamadasok kivedese. Azert nevetseges ez az egesz mert majd 200 ezer embert csak ugy atpasszoltak a kovetkezo orszagoknak . Aztan vagy sikerul nekik regisztralni vagy nem mert nem volt hivatalos atvetel az orszagok reszerol. Lehet am itt a hulyeseget terjeszteni csak nem erdemes.
Válasz erre 

siriq111 2016.03.21. 00:22:34

@hétköznapi libsizmus: Tudod en elhuzok innen es csak nevetek majd a sok bolondon a bolondkormanyaval.
Válasz erre 

dare 2016.03.21. 00:26:51

@hétköznapi libsizmus: Azok akik elhagyták a pártot nem hinném, hogy hiányoznának.
Akik bárkivel képesek szövetségre lépni a hatalomért ellenérzés nélkül azok számomra hiteltelenek.
Csak jót tett a pártnak a megalkuvók lelépése.
Vannak nézeteltérések, de ez minden pártban ugyanúgy megvan.
Én is azt mondom nem 100%-ban, de javarészt egyetértek velük, több van ebben a pártban, nemcsak szürke eminenciások alkotják.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 00:52:55

@siriq111:
" joval kevesebb terrorcselekmeny tortent volna ha a fidesz nem szponzoralja meg az egeszet"

Ja persze, nyilván a Fidesz szponzorálta a párizsi meg brüsszeli meg a többi terrorcselekményeket. Miatta van a polgárháború is Szíriában, meg a cunami Szumátrán
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 00:54:05

@dare:
"több van ebben a pártban, nemcsak szürke eminenciások alkotják."

Hát elég ügyesen titkolták eddig
Válasz erre 

dare 2016.03.21. 01:07:23

@hétköznapi libsizmus: Ugye :D
Nem jól írtam, vannak azért dilettánsok köztük is, de vannak akit már előtérbe helyeznék közülük.
Reménykedem, hogy több értelmes civil tud hozzájuk csatlakozni a 2 év alatt, és talán egy komolyabb erőt tudnak majd képviselni.
Az előbb olvastam el a fentebb említett PKP honlapját, ha ezek a kis pártok egységbe tudnának kovácsolódni, akkor már nem lennének akkora hézagok mint most, több értelmiségi civilnek kellene közös nevezőt találni és egy nagyon erős kihívója lehetnének mind a jobb, mind a baloldalnak.
Még van 2 év, talán közelednek majd egymáshoz.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 01:18:31

@dare:
A PKP mind a 3 tagjával, meg a félnótás Beléndekkel javíthatatlan álmodozók. Egy politikai klub, mint ahogy az LMP se tudott kinőni ebből az állapotból
Válasz erre 

dare 2016.03.21. 01:24:40

@hétköznapi libsizmus: Ahogy már mondtam: sok kicsi sokra menne
A piros és sárga szín bódító hatása után lehetne egy kis zöld.
Az álmodozók ha összefognak talán egy olyan 40-50 év elég is lenne mire megtudnánk szabadulni a Fidesztől és az Mszp-től, mert nekik úgy néz ki jelenleg örök bérletük van abba a nagy házba.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 05:28:07

A kérdés eleve lényegtelen: nem a korrupció Mo. igazi problémájja. Szóval mindez csupán nyugati propagabda.
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 06:34:09

"Az emberek döntöttek: A Fidesz a legkorruptabb magyar párt"

Mintha ez olyasmi lenne, amiről népszavazással lehetne szavazni. Vicces.

Miért nem kérdezik meg az embereket, hogy mennyi a GDP, hány négyzetkilométer magyarország vagy mekkora az infláció? Mert ezek a korrupció mértékéhez hasonló módon olyan dolgok, amik az emberek véleményétől függetlenül akkorák, amekkorák.

Mindegy, hogy mit gondolunk. Nem véletlen, hogy a fizikusok pl. nem közvéleménykutatással döntötték el, hogy mekkora az elektron töltése, hanem inkább megmérték.

A közvéleménykutatás itt a következőképpen működik: addig mondogatják, hogy a fidesz a legkorruptabb az egész világon, hogy az emberek egy idő után elhiszik. Ezek után megkérdezik az embereket és a közvéleménykutatás kimutatja, hogy a fidesz a legkorruptabb, majd ezt mint bizonyítékot bemutatják: lám, mi megmondtuk, hogy a fidesz a legkorruptabb, itt a bizonyíték, az emberek eldöntötték, tényleg a fidesz a legkorruptabb.

Érdekes, hogy ez csak engem zavar... :)
Válasz erre 

Fairy4 2016.03.21. 06:42:41

@Hajdú Peter: Remélem téged ezért fizetnek, mert ilyeneket hobbiból írni elég beteg lenne...
Válasz erre 

Fairy4 2016.03.21. 06:45:59

@Hajdú Peter: Ha az "embereken" Orbán Viktort és haverjait érted, akkor igazad van :D
Válasz erre 

Fairy4 2016.03.21. 06:49:36

@hétköznapi libsizmus: Az ország szétlopásáról volt szó, nem a bevándorlókról, vagy az elmúltnyócévről. És azokról, akik ezt teszik - Orbán Viktorról, és a Fideszről, amit összehozott.
Válasz erre 

midnight coder 2016.03.21. 06:57:53

Az emberek max. arról szavazhattak, hogy kinek a korrupciós ügyeit hallják olvassák mostanában leggyakrabban. Ez pedig mindig az aktuális kormány.
Válasz erre 

2016.03.21. 07:05:27

@Hajdú Peter: "A nemzeti kormany VALOBAN az embereket az orszagot, a nemzetet kepviseli,nem pedig a multikat, bankokat, ellenseges hatalmakat, mint a baloldal."
nemzet = fidesz, ember = fideszre szavazó
Nem a multikat? Tömi őket pénzzel.
Nem a bankokat? Vettek kettőt is. Ráadásul a gyakorlatilag 0 alapkamat is csak a bankoknak jó.
Ellenséges hatalmakat? Mert az oroszok olyan nagyon barátságos nép, mi? Az azeriek meg pláne.
Ha kihúznád néha a fejed viktor seggéből és szétnéznél a világban, látnád, hogy nem jó irányba megyünk.
Válasz erre 

midnight coder 2016.03.21. 07:06:12

@dare: "Velem ők elhitették, hogy a közpénzek a közös kasszában maradnak ha kormányoznak, én hiszek nekik."

A királyfi sétál az erdőben és találkozik egy köteg rőzsét a hátán cipelő öregasszonnyal. -Jó napot öreganyám! - köszönt illedelmesen. -Nem vagyok én öreganyó,hanem vagyok elvarázsolt gyönyörű királykisasszony!- felelt a rőzsés néne.
-Na és hogyan lehet újra gyönyörű királykisasszony?
-Hát úgy szól a varázslat, hogyha valaki háromszor magáévá tesz,akkor visszaváltozom.
-Háromszor? - gondolkozott a királyfi a feje búbját vakarva,miután látta az öreganyó állapotát, de aztán nem sokat teketóriázott, és meghajtotta a nénét, míg el nem ájult. Mikor magához tért,ugyan olyan állapotban látta viszont a nénét, mint annak előtte. A királyfi felpattant és dúlva-fúlva vonta számon a nénét:
- Azt ígérted,hogyha háromszor magamévá teszlek, akkor te leszel gyönyörű királykisasszony! Neked már két királykisasszonynak kellene ezek után lenni! Te hazudtál! Most megöllek!
- Nyugi,nyugi királyfi! Hány éves is vagy te? - kérdezte a néne. Huszonhét! - felelte az.
- Huszonhét?? És még hiszel a mesékben???
Válasz erre 

Tisztességes Természettudomány 2016.03.21. 07:06:50

Ha tudnád mennyit fizettek, hogy itt is ők legyenek az elsők...
Válasz erre 

midnight coder 2016.03.21. 07:09:53

@Ylim: Pillanatnyilag Európa megy nagyon rossz irányba. Az oroszokkal kapcsolatban is - abban, hogy Obamáék le akarják vadászni Putyint nem biztos, hogy Európának asszisztálni kellene, mert ha esetleg sikerül is, nagyon nem lesz jó vége. És ezt a nagyon nem jót megint Európa fogja megszívni. Ahogy Pl. az orosz szankciók árát is Európa fizeti.
Válasz erre 

Lajos Csánó 2016.03.21. 07:40:44

@Hajdú Peter: Annyira boldogok itt az emberek,hogy a párnapja megjelent felmérés szerint,még Burundi mögöttünk van!A többi állításod is ilyen!
Válasz erre 

jágör68 2016.03.21. 07:42:22

Országgyűlési választást kell nyerni embörök.
Nem itt verni a nyálat- hogy "jajjdehiszen ezek lopnak".

Ennyike.

Amúgy érdekes is lenne, ha a zemberek az ellenzéket tartanák korruptnak, az aktuális kormány helyett.

Így volt ez és így marad ez, míg (pénz)világ a világ...
Válasz erre 

Lajos Csánó 2016.03.21. 07:49:09

@$pi$: Érdekes! Ez téged zavar,de az nem ,hogy a Fidesz hülyeségeket,mond ,mint a reformok működnek,Magyarország jobban teljesít,stb.
Válasz erre 

Lajos Csánó 2016.03.21. 07:53:27

@jágör68: Szeretném,ha neked még a házadat is ellopnák,mert tudod régen is loptak"Ennyike"
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 08:08:10

@Lajos Csánó: "Ez téged zavar,de az nem ,hogy a Fidesz hülyeségeket,mond ,mint a reformok működnek,Magyarország jobban teljesít,stb."

Semmi érdekes nincs benne, egyszerűen nem nézek tévét és így még soha nem hallottam, hogy a fidesz ilyeneket mondott volna.

Ha pedig néznék tévét akkor nem itt próbálnám helyreigazítani, itt azt lehet helyreigazítani, amit itt állítanak.
Válasz erre 

1ghost 2016.03.21. 08:11:34

@$pi$:

Na ja bazdmeg! Te mint a tolvaj, korrupt narancsos bagázs elvtelen vazallusa, bűntársa óbégatsz, hogy mé' a narancsosok a legkorruptabbak?

Ahelyett, hogy ecsetelnéd, hogy hogy a kurva életbe tud venni ORBÁN VEJE 210 milláért földet 28 évesen?
Válasz erre 

tralalala 2016.03.21. 08:15:11

Megbukott ma is? Nyugi gyerekek, már csak 2018-ig kell kibírni, azután TUTI le lesz váltva! :D
Válasz erre 

tralalala 2016.03.21. 08:17:30

@1ghost: Nyugi, ha ezt az ügyet megszellőzteted még pár blogon, biztos, hogy mindenki antifideszes lesz azonnal :D
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 08:26:02

@1ghost: "Na ja bazdmeg! Te mint a tolvaj, korrupt narancsos bagázs elvtelen vazallusa, bűntársa óbégatsz, hogy mé' a narancsosok a legkorruptabbak?"

Már megint képtelen voltál megérteni azt, amit írtam. Egy szóval sem állítottam, hogy a narancsos bagázs nem korrupt vagy kevésbé korrupt mint akármelyik másik társaság.

Nem tudom, hogy melyik mennyire korrupt, mint ahogyan az emberek, akiket megkérdeztek szintén nem tudják és mint ahogyan te sem tudod.

Nem vagyok benne, hogy tényleg nem érted vagy csak úgy csinálsz, mintha nem értenéd, de nem is nagyon érdekel.
Válasz erre 

1ghost 2016.03.21. 08:42:20

@$pi$: "Nem tudom, hogy melyik mennyire korrupt,..."

Lószart mama! NEM AKAROD TUDNI! Hiszen te magad is része vagy a bűnszövetkezetnek, egy olyan aljas gyülekezetnek, mely közpénzt (lásd MNB) törvénnyel akar magánpénzé konvertálni! És még van pofád kiejteni, hogy nem tudni mennyire korrupt? A tiborczok, mészárosok, garancsik világában? Nem sül le a bőr a képedről?

Barátocskám a helyzet odáig fajult, hogy tanulni kéne a szoci szavazóktól böcsületet, akik az elquró, hazug kormányt 2010-ben elhajtották a halál retkes faszára.
Most a kérdés, van-e legalább ennyi böcsület a fidesz szavazókban is (sokakban van!), hogy a tolvaj, korrupt narancskormányt küldik el a sunyiba, majd a cellákba, ahová valók.

DE nem bazdmeg! Te, meg az ezernickű tralala félék itt véditek a mocskot, itt véditek a védhetetlen. No, ezért vagytok ti becstelen szaremberek.

A magyarság nagy sorskérdése, hogy a hozzád hasonlók jellemtelen gazemberek 2018-ban mennyien lesznek?
Válasz erre 

megtorolom 2016.03.21. 08:50:56

Először is talán tisztázni kéne, mi is a korrupció!
A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, rendőri, katonai vagy gazdasági korrupcióról.
Eddig világos?
Mi történik most? A Fidesz azokat a volt állami földeket ossza szét amiket az előző kormány jogszabály híján nem tudott lenyúlni. Az biztos, hogy ezek a föld ügyletek eléggé gyanúsak, azonban törvényileg sajnos lepapírozottak. Tehát semmilyen bíróság nem tudna hozzányúlni, mint ahogy az mszp-s ügyletek nagy részét sem tudta a fidesz megtámadni! /Azért írom kisbetűvel őket, mert nálam nem érdemelték ki a nagybetűt!/
Tehát akár tetszik akár nem! Etikátlanságról beszélhetünk, de korrupcióról sajnos nem.
Az lmp-ről csak annyit, sőt, azokról a kis pártokról is, hogy nem elég a csapatuk egy kormány alakításhoz. Amíg valamelyik nem tud akkora létszámú csapatot kiálítani, mint a fidesz, addig nincs esély a kormányra. Még az mszp, vagy dk sem képes egyenlőre. Összefogással sem. Próbálták, de nem ment.
Migránsok. Szerintem sem maradna itt egy sem, mert itt éhen pusztulna. Még nekünk is kunszt megélni. Vannak persze jó anyagiakkal rendelkezők, de a nagy többségnek gondjai vannak.
Szóval! Kormányváltásról csak akkor lehet szó, ha jelenlegit szétfeszíti saját belső köre. Általában előbb utóbb bekövetkezik. Az biztos, hogy ha véletlenül megtörténik, akkor a következő kormány nagy szarban lesz!!!
Válasz erre 

Netuddki. 2016.03.21. 08:51:39

A legnagyobb önbecsapás ez a "lopnak, lopnak, de hát ki lesz helyettük?" felfogás. Kit érdekel ki lesz helyettük? A tolvajokat le kell csukni! Teljesen mindegy milyen párt tagjai. "Ezek" is azért kanászodhattak el ennyire mert gyakorlatilag következmények nélkül lophatnak. Aki elfogadja a tolvaj politikust az semmiben se különbözik tőle.
Válasz erre 

jágör68 2016.03.21. 08:58:00

@___________Tibi___________:

Ezeket is jól lecsukták:

epulettar.hu/cikk/elrontottam-sokak-jatekat-a-szuksegesnel-szazmilliardokkal-is-dragabbak-lehettek-am-koka-janos-szerint-jogilag-tisztak-az-eddigi-autopalya-epitesek

Csak bevallottan loptak százmilliárdokat- alagutas- völgyhidas autópályákkal a síkságon.

És akkor Degesz uram, Demszkij Siemens Combino-s milliárdos kenőpénzeiről, a 4-es metrós többszázmilliárdos lenyúlásokról nem is beszéltünk.

Meg a rengeteg hitelről, amit jóindulatúan a rájuk következő kormányokra hagytak visszafizetni.
Válasz erre 

Netuddki. 2016.03.21. 08:59:53

@megtorolom: Magyarázod a korrupciót. Csak ami itt folyik az nem "etikátlanság", korrupció, hanem bűncselekmény. A fidesz nagykutyái a közpénzt átjátsszák a saját családjuknak, haverjaiknak és strómanjaiknak. Ez kimeríti a hatalommal visszaélés, sikkasztás, lopás fogalmát. Halmazati tényezőként folytatólagosan, bűnszövetségben. Ezek nagyon komoly dolgot, tessék komolyan venni, és nem elbagatellizálni holmi korrupciós magyarázattal.
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 09:02:27

@1ghost: "Lószart mama! NEM AKAROD TUDNI! Hiszen te magad is része vagy a bűnszövetkezetnek,"

Butaság, soha az életben nem vettem részt korrupcióban, rohadtul kis ember vagyok ahhoz, hogy bármi közöm legyen a hatalomhoz.

Viszont megint úgy csinálsz, mintha tudnál valamit, miközben semmit sem tudsz rólam. Hát erről van szó.
Válasz erre 

Netuddki. 2016.03.21. 09:02:53

@jágör68: Egy közismert fidesztroll vagy. Mégis miért nekem panaszkodsz, hogy a gazdáid nem csukták le az előző kormány tolvajait? Főleg, hogy a luxusvillás szíjgyártó mostanában a kókával nyomul.
Erre szoktam mondani, hogy a holló hollónak nem farkasa. Egyik tolvaj nem fogja a másikat lecsukni. De hát majd mindenkire rá fog kerülni a sor.
Válasz erre 

Netuddki. 2016.03.21. 09:04:08

@$pi$: Akkor csak egy lúzer kis fideszdrukker vagy?
Válasz erre 

alfacharlybravo 2016.03.21. 09:15:13

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Nana világ rekordot az USÁkok tartják, de mivel az SZADESZ megszünt most nincs összehasonlítási alap, bár ők nagypályásak voltak, egy ország rablók, nem saját zsebre dolgoztak főleg, ami a kapitalizmus lényege. Király Júlia mondása jut eszembe, miért segítenénk a deviza adósokon, amikor mekkora erőfeszítésbe került a csapdába csalásuk?
Válasz erre 

Ma Baker 2016.03.21. 09:26:58

@megamedve: "A fidesz megalkotta a nemzeti lenyúlàs és törvényesített lopàs rendszerét. Aki ezt nem látja, az hülye."

Zseniális érvelés! Te is egy erős közepes politikus lehetnél a mai magyar pöcegödörben..... Medve for prez!
Válasz erre 

Átlag János · http://atlagjanos.blog.hu 2016.03.21. 09:27:34

@Hajdú Peter: Ez a kormány saját magán és a holdudvarán kívül senkit sem képvisel. Ha képviselne, akkor stadionok helyett kórházak és iskolák épülnének.
Válasz erre 

megtorolom 2016.03.21. 09:44:38

@___________Tibi___________:
Félre ne értsd! Egyáltalán nem védem őket, és nem magyarázkodom helyettük. Néztem az ATV-n Havas Henriket. ő ugyanezt mondta. Nem lehet őket megfogni, mert minden le van papírozva. Azonban abban az időben amikor az előzőek csinálták ugyanezt, te sem hőbörögtél. Pedig ugyanezt művelték, csak nem a földekkel. Amikor a BKV-l felvettek emberkéket 6 hónapra, és utána 80 millás végkielégítéssel elment, azt minek neveznéd?? Ez egy példa a sok közül. De mindegy igaz? És a fidesz akkor mit ígért mindenkitől vissza vesszük amit ellopott.Ugyanezt ígérte annó az mszp is. És mi lett belőle? Semmi! Hogy mondta Hofi? "ma-ó, holnap én"! Ez van szivem! Mit gondolsz, a következő kormány holdudvara ingyen fog uralkodni? Ne légy naiv!
Válasz erre 

jágör68 2016.03.21. 09:58:55

@___________Tibi___________:

Nem vagyok fidesz- troll, csak tudom, hogy ma Orbán az egyetlen garancia arra, hogy ne kapjunk 100.000- es migránshordát a nyakunkba, akik először jól megb@sznak, utána alaposan megkínoznak, megölnek- majd még talán meg is esznek.

Mert ezért jönnek, hogy bosszút álljanak évszázados kizsákmányolásukért és lebombázásaikért. És elvegyék, erőszakkal, ami szerintük "jár nekik".

Tőlem mehetnek is- de szigorúan azokhoz, akik bombázták és kifosztották őket (Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, stb).

És ne rajtunk keresztül.
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 09:59:51

@___________Tibi___________: "Akkor csak egy lúzer kis fideszdrukker vagy? "

Nem tök mindegy neked, hogy én ki vagyok?

Egyébként ha már kérdezted én az országnak drukkolok...
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:04:33

@megamedve: "A fidesz megalkotta a nemzeti lenyúlàs és törvényesített lopàs rendszerét. Aki ezt nem látja, az hülye.
Az már más kérdés, hogy kit lehetne helyettük, ez nem könnyű.
Kizárjuk a fideszt, meg az mszp-t, jobbikot, alig marad vki."

Elsőre megmondtad a tutit, a többi komment feleslegesl. (Beleértve az enyémet is.)

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: "Inkább 1000 migráns, mint egy rohadék kretén tolvaj fideszes!"

Hát én rögtön be is telepítenék egymillió szíriai menekültet. Legalább lenne nyugdíjunk, és az ezer legnagyobb tolvaj eltüntetése is tíz százalékot dobna a költségvetésen. A németek csak irigykednének a magyar életszínvonalra.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 10:09:58

@Hajdú Peter: De ki beszél ilyenekről te szerencsétlen agitpropos. Ha igazad van, és mindenki, aki szerint a fidesz lop az mszp-t akarja kormányra, akkor elég nagy bajban van a fidesz, tekintve, hogy post most láttuk, az emberek többsége szerint a fidesz a legkorruptabb. És az emberek ebben nem is tévednek.
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:14:45

@hétköznapi libsizmus: "Pofázni azt könnyű, az LMP meg soha nem csinált eddig egyebet."

Egyetértek, annyi kitétellel, hogy nem eleget poféznak. Láttam bennük potenciált, de csak ülnek mint a sülthal. Néha mutogatnak molinókat, de az vajmi kevés.
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:16:11

@hétköznapi libsizmus: "Schiffer hiába értelmesen gondolkodó valaki, a pártja egy kupac kakit nem ér."

Az LMP hiába egy értelmesen gondolkodó valami, a Schiffer egy kupac kakit nem ér.
Válasz erre 

röf 2016.03.21. 10:19:10

„Az emberek döntöttek: A Fidesz a legkorruptabb magyar párt“
Itt kérem hazudás van.
Nem a zemberek döntöttek így, hanem a merevlibsi Vasárnapi Hírek megbízásából megkutattak 1000 darab embert,
és az ezerből 170-nel sikerült kimondatni, a számotokra kedves mondatot, miszerint a Fidesz a legkorruptabb párt.
De hát a zemberek tízmillióan vannak, ember, nem százhetvenen!
Válasz erre 

cönde 2016.03.21. 10:20:23

@Hajdú Peter: anyád te barom. Elnézésed is kérem rögtön a vulgaritásomért, de ezt hozod ki belőlem.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 10:23:59

@röf: Attól még így van. A migráns fedősztori pattogzik le, az rtl továbbra is kiegyensúlyozott híradót nyom. Az emberek szeme nyílik fel, a főnökeid bajban lesznek, ha nem szállnak le a magas lóról. Pedig a fidesznek még nem kéne teljesen levitézlenie, hiszen jelenleg nem igazán van reális alternatívája. Remélem a fidesznek lesz elég értelme, hogy felismerje ezt, leáll a gunyorossággal és a lopással.
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:24:23

@megtorolom: "Pedig ugyanezt művelték, csak nem a földekkel. Amikor a BKV-l felvettek emberkéket 6 hónapra, és utána 80 millás végkielégítéssel elment, azt minek neveznéd??"

Nem ugyanaz a 80 millás végkielégítés, mint a 2 milliárdos föld.

Még ha ugyanazt csinálták is volna, ezzel nem takarózhatsz, az attól még poftlan tolvajlás marad.
Válasz erre 

dare 2016.03.21. 10:27:26

@midnight coder: Egyszer volt, másszor nem volt, aztán megint volt, és ez így ment sokáig míg végre nagyon sok küzdelem után, egy korántsem kellőképpen összetartó furcsa nemzet megalakult végre.
A nagyon hosszú idő alatt , míg az állandó belviszályok folyamatosan bomlasztották az egységét, ez a nemzet nagyon sokféle népcsoporttal élt már együtt, de sok rege kering arról, hogy talán egyiket se utálta jobban, mint a saját nemzetét.
Ez a kis nemzet, sok-sok huzavona után elérte végül, hogy önálló lehessen, megindulhat végre a fejlődés útján, saját magát külső befolyás nélkül irányíthassa.
Nagyon sokan szeretnék vezetni ezt a kis nemzetet napjainkban, de sajnos bizalmatlanokká váltak mindenkivel szemben, mert sajnos jelenleg sem képviseli őket senki, és már vagy nem figyelnek oda ezekre a vezetőkre, vagy ellenséget látnak mindegyikben.
Így bejezhetném úgy is hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, de nem lenne igaz, ezért inkább addig szomorkodnak,míg végül nem lesz senki aki képviselje őket....
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:28:43

@BircaHang Média: "nem a korrupció Mo. igazi problémájja."

Az nem baj, ha az évi költségvetés 5-6%-át ellopják? Könyörgöm, azon izmoznak, kitől lophatnának el még 0,1%-nyi adót.

Ha csak fele annyit lopnának, az oktatás, egészégügy túl lenne finanszírozva.
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:30:31

@$pi$: "Mintha ez olyasmi lenne, amiről népszavazással lehetne szavazni."

Nem kell erről szavazni, minden ÉRTELMES ember tudja.
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:31:06

@Fairy4: "Remélem téged ezért fizetnek, mert ilyeneket hobbiból írni elég beteg lenne..."

:))
Válasz erre 

Voznyák Pista2 2016.03.21. 10:32:24

Vegyük már észre, akinek a zsebe tele van, nagyobb eséllyel nyer parlamenti választásokat, mintha ezt üres zsebbel akarná megtenni.
A szocik, és szocikhoz közelálló vállalkozások voltak anno a rendszerváltáskori spontán privatizáció nagy nyertesei.
Ennek megfelelően a kereskedelmi, és a közmédiát is ők uralták.
Meg is lett az eredménye, 94-ben az MDF, 2002-ben és 2006-ban meg a Fidesz nyakát törték el, a hatalmas médiafölényükkel.

Alaposan megtanulta hát a Fidesz a leckét, (komoly pénzügyi háttér kell, és ezzel együtt, és ennek segítségével a média ballib túlreprezentáltságát ellensúlyozni.)
A 2010-es kétharmad birtokában, ezt meg is tette.
Szerencsére, ehhez társult azonban egy szakszerűbb nemzetgazdasági stratégia, melynek nyomán, az ország pénzügyi helyzete stabilizálódott.
Összességében ezen hat év alapján állíthatjuk, hogy a Fidesz kormányzása messze sikeresebb, mint a ballib regnálása.
A korrupció mértékéről meg annyit, hogy igen, össze lehet mérni hogy anno a spontán privatizáció során mekkora kár érte a nemzetgazdaságot rövid, és hosszútávú bevételkiesések kapcsán, (az indokolatlanul megszüntetett ipari kapacitásokkal együtt megszűnt adóbevételi források, messze értéken alul eladott cégek, és ingó, és ingatlan vagyontárgyak stb.)
És mekkora kár érte az államot az utóbbi 6 évben.
Nos én egyáltalán nem gondolom, hogy a fidesz okozta a nagyobb kárt.
Félreértés ne essék, a korrupció nem szép dolog akárki is csinálja, azonban Magyarország esetében könnyebb megérteni a folyamatot, és annak mértékeit, ha történelmi távlatokban nézzük.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 10:34:11

@megtorolom: Miért van az, hogy ha valaki ma kifogásolja a lopást, akkor valaki más egyből feltételezi, hogy az előző garnitúra lopását meg nem kifogásolta. Nos jelentem, hogy engem az is zavart, meg a mai is, csak ugye ma már nem nokiásdobozban mérünk. El tudod képzelni, hogy amit Lőrinc magánosított az elmúlt években, az hány teherautónyi nokiásdoboz lenne? És Lőrinc csak az egyik...
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:35:25

@midnight coder: "kinek a korrupciós ügyeit hallják olvassák mostanában leggyakrabban. Ez pedig mindig az aktuális kormány."

Háááááát! A TV2 nem a rogán, orbán, habony, mészaros, szíjgyértó (... túl hosszú a lista) meggazdagodása után ment, hanem ... dobpergés ... tadám ... a juhászon próbát fogást találni. Az M1, stb... jaj. És minden erőlködés ellenére mégis a fidesznél találni meg mindent.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 10:36:57

@Voznyák Pista2: "Összességében ezen hat év alapján állíthatjuk, hogy a Fidesz kormányzása messze sikeresebb, mint a ballib regnálása."

Nem, ezt nem állíthatjuk. Eleve mit jelent az, hogy "összességében"? A többség jobban él? A piac jobban fejlődik? Mire gondolsz pontosan?
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 10:37:09

@atpijkamo103: "Ha csak fele annyit lopnának, az oktatás, egészégügy túl lenne finanszírozva."

A GDP 2-3%-a nem lenne elég arra, hogy "túlfinanszírozzák" az oktatást és az egészségügyet. Látod, ennyire "tudjátok", hogy mi a helyzet, te magad választottad ki, hogy mekkora korrupciót mondasz és még így sem tudtál olyan számokat mondani, hogy kijöjjön az állításod.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 10:38:15

@$pi$: Az egész fidesz székházban ez az ön-nyugtatás megy?
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:38:25

@jágör68: "Országgyűlési választást kell nyerni embörök."

... és akkor szétlopható az ország. Hát igen, ez megvolt.
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:41:28

@megtorolom: "jogosulatlan előnyhöz juttat másokat"

Ja, ha magának juttat, az nem korrupció? Én kérek elnézést!
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 10:44:55

@Jobban való teljesítés van: "Az egész fidesz székházban ez az ön-nyugtatás megy? "

Ez már milyen dedós dolog, amikor nem tudsz belekötni abba, amit mondtam, akkor jön az, hogy "te biztos fideszbérenc vagy".

De gondolom azért hetente leírod azt is, hogy a fidesz mekkora karaktergyilkos... :) ugye?
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 10:46:51

@jágör68: "Nem vagyok fidesz- troll, csak tudom, hogy ma Orbán az egyetlen garancia arra, hogy ne kapjunk 100.000- es migránshordát a nyakunkba"

Nemtom mi vagy. De ez hülyeség, amit írtál.
Válasz erre 

jágör68 2016.03.21. 10:55:23

@atpijkamo103:

Igazad van, majd az NSA-ügynök Merkel elintézi egy kis zsozsóval a törököknek, mi?

Vagy a kamerázós ország- feljelentő Gyurcsány(i), a K & H elsímítója.

Hatalmas mákunk van, hogy nem "útelágazódás" Medgyessy, túlmozgásos Fantomferi és köldöknéző Libajnai meg SZDSZ-es LOP- START kollegái alatt ért minket ez a horda-
amúgy az edigi termés:

police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo/elfogott-migransok-szama

sputniknews.com/europe/20160321/1036653327/western-balkan-states-greece-refugees.html
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 11:02:35

@jágör68: :)) Vicceseket írsz.

Attól félek, hogy komolyan gondolod.
Válasz erre 

Voznyák Pista2 2016.03.21. 11:05:01

@Jobban való teljesítés van:

"Eleve mit jelent az, hogy "összességében"?"

Vegyük mindjárt az ország pénzügyi helyzetét.
Nyilván javult, ezt nehéz másképpen magyarázni.
Ezzel szembe lehet ugyan állítani a MANYUP dolgot, de ebben az esetben is inkább arról van szó, hogy kisebb baj volt a MANYUP átemelése az állami alapokba, mintha ehelyett az IMF forrásokra támaszkodva, annak destruktiv utasításait kellett volna végrehajtani.
Szóval az összességében azt jelenti, amit jelent, miszerint összeadva kivonva rövid és hosszútávú előnyöket hátrányokat.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 11:08:42

@$pi$: Én nem mondok semmit, elég csak megnézni a kommentjeidet... nem én gyilkolom a karakteredet, hanem te magad. Ha valaki minden témában, mindig csak a fidesz (vagy bármilyen párt) mellett bír megszólalni, akkor az bizony nem tesz jót a megítélésnek, mert vagy szervilis hülyének, vagy fizettnek tűnik az illető. Erről nem én tehetek.
Válasz erre 

Voznyák Pista2 2016.03.21. 11:10:37

@jágör68:

"Hatalmas mákunk van, hogy nem "útelágazódás" Medgyessy, túlmozgásos Fantomferi és köldöknéző Libajnai meg SZDSZ-es LOP- START kollegái alatt ért minket ez a horda-
amúgy az edigi termés:"

Tényleg, a Fantomferi nem szólt még a migri vendégeinek, hogy gyertek vissza, hallom gondok vannak az elhelyezésetekkel, nálunk lakhattok nyugodtan ?
Pedig az lenne korrekt.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 11:11:26

@Voznyák Pista2: Az ország pénzügyi helyzete pontosan mit takar? Mi értleme van önmagában az ország pénzügyi helyzetének? Milyen áron javult ez a helyzet? Milyen az ország megítélése? Miért gyengébb a Ft tartósan, mint bármikor korábban?
Válasz erre 

Voznyák Pista2 2016.03.21. 11:25:21

@Jobban való teljesítés van:

"Az ország pénzügyi helyzete pontosan mit takar?"

Azt, amit az uniós ide vonatkozó jelentések mondanak, vagy amit a kötvénypiacok sugallnak. Nézz utána.
Pl. az államháztartási hiány alakulása. Mindenki tudja mire gondolok (te is), csak itt ragozod a dolgot feleslegesen.
Válasz erre 

konrada 2016.03.21. 11:27:53

Egyébként a kérdést fel lehet úgy is tenni, ki korruptabb úgy általában: az aluljáróban járőröző rendőr, vagy az ott - saját mocskában - fettrengő csöves.

Az alapválasz egyértelmű: a rendőr, mert azt érdemes lehet lefizetni, a csövit meg minek.

...de ez nem azt jelenti, hogy ha csövesre rendőrruhát húznak, az becsületesebb lesz a rendőrnél, sőt ....
Válasz erre 

Csaba Szikora 2016.03.21. 11:30:08

"Aggasztó viszont a magyarok kiábrándultsága, hiszen lényegében egyetlen párt sem képes elhitetni magáról, hogy hatalomra kerülése esetén a közpénzek a közös kasszában maradnának. "
Ez a mondat ami igaz.
Ami a legnagyobb probléma ami kiváltja a politikusokban a pénzéhesség,érzésem szerint az a tehetetlenség,amit az EU USA és Oroszország kényszeríti ránk.
Mivel kicsi ország kicsi gazdasággal,sebezhető gazdaságilag.Ezt kihasználva a nagyhatalmak kihasználják az aktuális kormányt aki úgy dönt hogy ha már nem engednek dolgozni normálisan,legyen valami kis hasznuk.
Válasz erre 

konrada 2016.03.21. 11:35:16

@Jobban való teljesítés van:
Ennek 2 oka van:
1. infláció (a forint nagyobb mértékben inflálódott, mint a mértékadó valuták, így - mivel a vásárlóértéke romlott, illik követni azt a valutapiacon is.
2. Átstrukturálódott érdek: nem az a fontos, hogy minél kevesebb forintból minél több valutát lehessen kitermelni a behozott termékekből, hanem az, minél több magyar terméket lehessen kivinni, azaz alacsonyabb legyen a fajlagos költsége a versenytársakénál.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.21. 11:39:55

@Hajdú Peter: na ilyen kéne. De nincs magyarországon. Csak ellenséges hatalmakat, és multikat szolgáló hazaáruló fidesz, meg maszop.

@jágör68: "Nem vagyok fidesz- troll, csak tudom, hogy ma Orbán az egyetlen "

Ismerős 2009-ből:
"én nem az mszp-re szavaztam, de..."
Válasz erre 

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 11:41:59

@Csaba Szikora: "egyetlen párt sem képes elhitetni magáról"

Túl magas a parlamentbe kerüléshez szükséges 5%-os küszöb. '89-ben úgy gondolták, ne legyen sok kis párt, hanem egy-kettő vezényeljen. A fidesz "kétharmadra" nem gondoltak. Eszükbe se jutott, hogy valaki mérészeli venni a bátorságot, hogy felszámolja a demokrácia intézményeit.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.21. 11:42:06

@Voznyák Pista2: meg az adóemeléseket is szembe lehet állítani, meg azt is, hogy sokkal nagyobb kamatokkal kapunk pénzt az IMF-en kívülről.

Aztán az IMF korrupció csökkentő követelései aztán nagyon destruktívak lennének, főleg a fidesz holdudvarnak, akik talicskázzák kifelé a közpénzt :)
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 11:43:11

@Jobban való teljesítés van: "Ha valaki minden témában, mindig csak a fidesz (vagy bármilyen párt) mellett bír megszólalni, akkor az bizony nem tesz jót a megítélésnek"

Konkrétan elmondtam már ezeken az oldalakon, hogy a fidesz milyen döntéseivel nem értek egyet, azt is elmondtam, hogy nyilvánvalóan van korrupció, ha nem is tudom mekkora. Azt is leírtam már mennyire nem bírom a pökhendi pártvezérek (Lázár meg társai) stílusát vagy hogy mennyire ostobának látom Matolcsyt.

Ennek ellenére idehazudod, hogy mindig csak mellettük bírok felszólalni. :( Na ezt hívják karaktergyilkosságnak: amikor hazudunk valakiről, hogy lejárathassuk és kompromittálhassuk a szavahihetőségét.
Válasz erre 

konrada 2016.03.21. 11:48:38

@fidesz maszop dk egykutya:
...szvsz. ennek nézz utána. Nem vagyok én abban biztos, hogy olcsóbb lenne az IMF kamat ilyen hitelminősítői besorolással, mint a 3% körüli forintkamat...

...meg próbálkoztunk mi is, a görögök is, ukránokis, meg az argentinok is IMF diktátumokat követni. Mi, meg az argentinok kiszálltunk. A görögök, ukránok nem.
...s ha szerinted ők tették jól, hát te tudod...
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 11:52:15

@Jobban való teljesítés van: "Miért gyengébb a Ft tartósan, mint bármikor korábban? "

Ezt igen könnyű megválaszolni: főleg azért, mert a jegybanki alapkamat sokkal alacsonyabb. Ha most is 10-12%-ot adnánk kamatként azoknak, akik forintot vesznek, akkor magasabb lenne a kereslet a forintra és nyilván emelkedne az ára is.

Választhatunk, hogy 250 forintos eurót akarunk és 15%-ot fizetni a banki kölcsönökre vagy 320 forintos eurót és 3%-os kamatot fizetni.

Az mszp idejében az erős forint volt a cél, most az alacsony kamat. Van akinek az egyik jó, van akinek a másik. Attól függően, hogy elsősorban külföldön termelt javakat akarsz -e venni a belföldön megszerzett fizetésből, vagy külföldön akarod eladni a magyarországon megtermelt árut, esetleg például banki kölcsönt akarsz törleszteni a forintban megtermelt jövedelmeddel.

Az erős forint nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gazdaság erős, a gyenge forint nem feltétlenül jelenti, hogy gyenge a gazdaság. Ez egy közismert tévedés.
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 11:57:24

@fidesz maszop dk egykutya: "sokkal nagyobb kamatokkal kapunk pénzt az IMF-en kívülről"

Ez nem egészen így van. Az IMF hitel rövidlejáratú változó kamatozású valutahitel volt, amit ráadásul előbb forintra, majd törlesztéskor forintról más valutákra kellett átváltani. Ráadásul a forint és a dollár/euró inflációs rátája is különböző és persze árfolyamkockázat is van, ha nem forintban veszi fel az ország a kölcsönt.

Naivitás lenne azt hinni, hogy a két kölcsönt egyszerűen össze lehet vetni a kamatszázalék összehasonlításával. Ha mindent összevetünk akkor szerintem egyértelmű, hogy jelenleg a forintkötvények kibocsátásával sokkal kedvezményesebben jut a magyar állam kölcsönhöz mint ahogyan az IMF/EU kölcsön idejében tette.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.21. 11:57:42

@konrada: ukránoknál háború volt/van, és lenyúlta az ország jó nagy részét putyin "elvtárs", görögöknél meg maximum úgy tettek mintha követnék, ahogy szokták ;)
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 11:59:41

@BircaHang Média:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
A te problémád az hogyan nyalhatod mutyivikike seggét a bulgár birkalegelőről.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 12:06:14

@Hajdú Peter:
Szíveskedjen megmagyarázni hopgyan tudott mutyivikike 6,9 milliárdos vagyont /Forbes magazin/ összeharácsolni miközben a 25 év alatt a legális összjövedelme ennek a tizedést sem teszi ki és közben még a családját is el kellett tartani?
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 12:15:00

@István Tamasi: "Szíveskedjen megmagyarázni hopgyan tudott mutyivikike 6,9 milliárdos vagyont /Forbes magazin/ összeharácsolni"

Azt nem a Viktorról írták.
Válasz erre 

Muzsikok közt 2016.03.21. 12:15:43

A publicus azt mondta 2014ben hogy gyurcsány nyeri a választást....
Válasz erre 

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.21. 12:21:21

Egyrészt a Publicus intézet nyilván a megbízhatóság csúcsa. ( Mit mért ezzel kapcsolatba a Medián vagy a Tárki?)
Másrészt az emberek memóriája rövid. Emlékszünk még a szoci-szadesz kettőshöz köthető privatizációk körüli disznóságokra, a közbeszerzések során folytatólagosan és iparszerűen jelenlévő korrupcióra?

A Hunvald féle ügyekre?

Vecsési számlagyár?
"Ácsigitár, ez még fiktívnek is szar"

Autópályapénzek?

Remélem sikerült egy kissé felfrissítenem egyesek memóriáját..
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.21. 12:35:44

@A megvalósult amerikai ólom..: főleg a fideszbuzik memóriája rövid, hiszen elfelejtik azokat a nagy lenyúlásokat, amik tegnap, tegnapelőtt, történtek, de az ezekhez képest szinte jelentéktelen, ősrégi lenyúlások megmaradnak, ilyen a narancssárga szemüveg ;) Meg a takonygerinc.

@Muzsikok közt: látod már megint hazudsz, most találtad ki.
Válasz erre 

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.21. 12:51:31

@fidesz maszop dk egykutya: Te miért akarod magad középen álló "objektív" elégedetlennek beállítani, amikor állandóan a ballibsiket véded?? Nagyon átlátszó trükk, ügyetlen hazudozó vagy..:)
Már önagában a a privatziáció körül jóval nagyobb lenyúlás volt szoci-szadeszéknál annál, mint amivel most Orbánékat vádoljátok..
Válasz erre 

megtorolom 2016.03.21. 12:58:24

@Jobban való teljesítés van:
@atpijkamo103:
Oda írtam, hogy nem védem őket egyáltalán! Csak abban az időben amikor a másik lopott, nem voltatok ilyen harsányak! Akkor is a fideszt hibáztattátok.
Tehát akkor leírom a ti stílusotokban, ez is pofátlanság ahogyan a földeket osszák!!! Így már jobb?
Még egy sort. Tudjátok e, hogy annak idején a Zuchman hány hektárt szerzett magának, és nem az állami földekből, hanem a földárveréseken a régi tulajdonosok orra elől.
Szóval egy kutya, csak most jobban ki van hegyezve, mert most nem ők lophatják el. Hidd el. Ha most ők lennének, ugyanígy lenyúlták volna. Ezért sikítanak, mert most más nyúlja le. Úgyse tudnánk azzal se kezdeni semmit, mint most ezekkel.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 13:01:13

@István Tamasi:

Tévedsz. Mindig saját magadból indulsz ki, te homokos parasztka.
Válasz erre 

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 13:11:02

@megtorolom: "Csak abban az időben amikor a másik lopott, nem voltatok ilyen harsányak!"

Lehet. De az is lehet, hogy nem loptak ilyen harsányan.

A fidesz 1998-ban nem volt ilyen pofátlanul tolvaj, és ilyen arrogáns. "Ne mi nyerjük a legtöbbet." Most már 6 éve őrjöngenek, és nem ismernek határt.

Az emeszpéeszdéesek több kárt csináltak az államadósság növelésével, mint a lopással. Nem mintha ez annyi büszkeségre adna indokot. Döglött ló, nem érdemes verni, többet nem jut az mszmp hatalomra, az szdsz meg is szűnt.
Válasz erre 

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 13:13:16

@István Tamasi: "@BircaHang Média:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
A te problémád az hogyan nyalhatod mutyivikike seggét a bulgár birkalegelőről."

Nem lehetne ugyanezt személyeskedés nélkül? Bircával a politikában marhára nem értek egyet, különben nem rossz ember.
Válasz erre 

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 13:15:53

@A megvalósult amerikai ólom..: "Már önagában a a privatziáció körül jóval nagyobb lenyúlás volt szoci-szadeszéknál annál, mint amivel most Orbánékat vádoljátok.."

Nemtom. Nem hiszem. Valójában nem ismerem a pontos számokat.

Az meg egy dolog, hogy akkor volt miből lopni, most már nincs, a húsunkat eszik, és ez mindennél jobban fáj.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 13:24:58

@atpijkamo104:

@István Tamasi: kolléga ballib fizetett bérkommentelő, mivel ostoba és műveletlen alak, így nem tud trágárkodás nélkül hozzászólni, ez az ő szintje szegénynek. Ez van, nem lehet mindenki rendes ember...
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 13:27:21

@atpijkamo104:
birca lehet hogy nem rossz ember, de az biztos, hogy nagyon ostoba.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 13:28:09

@BircaHang Média:
Te ocsmány bulesz birkaszar - ez nem trágárkodás hanem ténymegállapítás.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 13:29:48

@$pi$:
De bizony, hogy mutyivikikéről írták! Ennyi az a vagyona amit megtaláltak vagyis lehet még több is amit nem találtak meg.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 13:31:09

@atpijkamo104:
Persze attól még nem rossz ember hogy zsivkov és castro janicsárképzőiben pallérozódott, ugye?
Válasz erre 

megamedve 2016.03.21. 13:31:59

@Ma Baker: Nyugodtan vedd magadra amit idéztél tőlem. Az tény, nem kérdés, s ha ennyi a hozzáfűznivalód, akkor pont rólad szól.
Válasz erre 

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 13:33:25

@István Tamasi: Akkor győzd meg, de ne személyeskedj. Vagy hagyd békén.

Pl. @$pi$: minden kommentjére kinyílik a bicska a zsebenben, mégsem hülyézem.

@BircaHang Média: Jólvan na, elgurult a gyógyszere. Megnéztem a kommentjeit máshol, tud normális is lenni.

Na, gyerekek, ha nem viselkedtek, szétültetlek!
Válasz erre 

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 13:39:47

@István Tamasi: "attól még nem rossz ember hogy zsivkov és castro janicsárképzőiben pallérozódott, ugye?"

Nem tudom az indokait. Ha félrenevelték, az mindenkinél enyhítő körülmény.

Mit akarsz elérni? Megérteni az álláspontját? Meggyőzni az igazadról? Pusztán elmondani a saját nézőpontodat? Kifújni a felesleges gőzt?

Én itt tanulok. Ha meg nagy hülyeséget olvasok, megpróbálom kijavítani. Ha nagy igazságot olvasok, akkor tapsolok neki. Van alkalmam a másként gondolkodóknak kifejteni a véleményem. az ő nézőpontjukkal is találkozom. Tán még meg is értem.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 13:45:44

@atpijkamo104:

Engem személyesen nem zavar, csak néha röhögök az ilyesmin: miféle emberei vannak a ballibeknek. Hozzáteszem: a másik oldalon is vannak ilyenek, de kevesebben vannak.

Valószínűleg az ellenzéki lét homályosítja el a ballib agyakat. A fideszes fanatikus kommentelők pont ugyanilyenek voltak 2010 előtt.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.21. 13:50:02

@atpijkamo104:
Azt szeretném elérni, hogy mindenki tudja megbircát honnan szalasztották és hogy nem is Magyarországról nyomja a bégetéseit, hanem egy bolgár birkalegelőről.
Válasz erre 

konrada 2016.03.21. 13:52:42

@István Tamasi:
Ezt már tudni máshonnan: tőle is.
A beírásodból csak azt lehet megállapítani, te milyen vagy...
Válasz erre 

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 13:59:56

@BircaHang Média: Én sokkal közelebb vagyok a ballibekhez, mint a fideszhez.

Jobb oldali konzervatív anarchista szociáldemokrata vagyok. Párt nélkül, úgyhogy szavazok a kétfarkú kutyákra.

jobb oldali, mert utálom a megvalósult szocializmust
konzervatív, mert az értékeket megőrzöm
anarchista, mert az állam befolyását minimalizálnám
szociális, mert védem az elesetteket
demokrata, mert a demokráciában hiszek, jobb működő rendszert még nem találtak ki

A fidesz a fentiek közül egyik se. A ballibek legalább egy icipicit. Most nagy hangon demokraták, de a belem fordult ki 8 évig, míg a tévéegy reggelente a pártkeltét nyomta.

@István Tamasi: Szard le, vagy vitatkozz vele.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.21. 14:08:30

@A megvalósult amerikai ólom..: loptok csaltok hazudtok és "elvtársak" vagytok, és bizony mindenben alulmúljátok feriéket, mert onnan folytattátok ahol ők befejezték, most már még pofátlanabbul, még többet loptok.
És ahhoz képest, hogy folyamatosan hozzátok fel ezeket a piti ügyeket (pl a hagyó), nem nagyon sikerült leültetni őket, mert bizony a fidesszel együtt ment a kerületi mutyik többsége is, a régi jó elvtársak összetartanak a háttérben ugye "elvtárs"? Az elszámoltatás meg cirkusz a magadfajta bunkóknak :D

Megint hazudsz, mutass egy hozzászólást ahol a "ballibsiket" védem. Nehéz lesz mert nincs ilyen :)
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 14:32:11

@István Tamasi:

Te meg Soros-lovag vagy, s sosem mondod a saját véleményedet, mert az nincs is neked.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 14:33:07

@atpijkamo104:

Én meg baloldali konzervatív vagyok, s nincs pártom.
Válasz erre 

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 14:52:56

@BircaHang Média: "Soros-lovag"

Azt sose értettem, mi a baj a Sorossal. Az, hogy zsidó? A rendszerváltás előtt mindenféle támogatást adott, például fénymásolóra, hogy a szamizdatokat sokszorosíthassák. Nekem is adott pénzt konferenciára, hálás is vagyok neki, az orbánt is támogatta, ő nem hálás, ellenkezőleg.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 14:56:01

@atpijkamo105:

A fő baj Sorossal a céljai: mindenhol erőszakkal liberális uralmat akar kialakítani.

Persze, segít is, van, amikor pozitívan, de ez nem mond ellent az előzőnek.

Miért kellene Orbánnak hálásnak lennie?
Válasz erre 

konrada 2016.03.21. 15:21:09

@BircaHang Média:
...hát biztosan van sokolyan még, akinek a magyar miniszterelnök "hálás"....
...de az b.szná be a kaput, ha Sorosnak is kfejezné a "háláját"!;))
Válasz erre 

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 15:22:08

@BircaHang Média: Erőszakkal??? Ad rá pénzt. Hadd adjon! Ennél jobb célt nehezen talál.

"Miért kellene Orbánnak hálásnak lennie?"

Vannak alapvető emberi normák. Mondjuk az orbánra pont nem érvényesek.
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 15:24:23

@István Tamasi: "De bizony, hogy mutyivikikéről írták! Ennyi az a vagyona amit megtaláltak vagyis lehet még több is amit nem találtak meg. "

Nem, az orbán családról írták.

"A lap becslése szerint az Orbán család vagyona 6,9 milliárd forintra tehető – ebben azonban nem számít bele a miniszterelnök, Orbán Viktor, neki ugyanis nincs cége, vagy vállalkozása."

www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-viktor-apja-milliardos/61mprdb
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 15:33:42

@atpijkamo105:

Szerinted Orbán Soros-ösztöndíjas vagy Soros-rabszolga volt?
Válasz erre 

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 15:49:57

@BircaHang Média: Rabszolga???

Tudtommal a Soros ösztöndíját élvezte. Az oxfordi Pembroke College-ban tanulmányozta az angol liberális politikai filozófia történetét. Ablakon kidobott pénz volt.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 15:53:55

@atpijkamo107:

Ha szerinted egy ösztöndíjas életfogytig köteles egyetérteni azzal, akitől kapta az ösztöndíjat, az rabszolgaság, nem?

Aki valamit tanulmányoz, az köteles egyetérteni tanulmánya tárgyával?
Válasz erre 

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 16:09:04

@BircaHang Média: Nemnemnem. Nem kell egyetértenie. Akkor se kellett egyetértenie, mikor elfogadta az ösztöndíjat.

Ha adsz nekem egy ezrest, hálás leszek érte, de ettől még nem fogom átvenni a politikai nézeteidet.

"Aki valamit tanulmányoz, az köteles egyetérteni tanulmánya tárgyával?"

Ez már nehezebb dió. Általában igen. Mondjuk a sorozatgyilkosokat is tanulmányozzák a pszichológusok, mégse értenek egyet a gyilkolászással. De ha én az ősrobbanás eredetét tanulmányozom, furcsa lenne, ha kreacionista lennék.

Pont az orbán tök fölöslegesen tanulmányozta a demokráciát, ha pont a diktatúra felépítse lett végül az életcélja.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:24:53

@atpijkamo108:

Na ugye!

Azaz Orbán nem rohadt szemét gazember, mert 30 éve Soros-ösztöndíjas volt, most meg Soros ellen beszél, ugye?
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:25:43

@atpijkamo108:

Az ősrobbanást eleve egy katolikus pap csillagász találta ki, éppen azzal a céllal, hogy tudományos érvet találjon a teremtésre.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:27:14

@atpijkamo108:

Orbán sokat fejlődött. Liberális mitugrászból mára igazi államférfi lett, aki rájött: le kell építeni a lberális demokráciát. Nem a demokráciát, hanem a liberális demokrácia, ami a demokráciának egy csökkentett alakja.
Válasz erre 

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 16:30:51

@BircaHang Média: "Azaz Orbán nem rohadt szemét gazember, mert 30 éve Soros-ösztöndíjas volt"

Remálem mem azért rohadt szemét gazember.

"most meg Soros ellen beszél, ugye?"

Hát az nagy fasság. Mondjuk a minimum lenne, hogy visszafizeti az ösztöndíjat, amit kapott.
Válasz erre 

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 16:31:58

@BircaHang Média: Nem nagyon kellett kitalálni. Ha veszed a galaxisok mozgását, és viszavetíted időben, egy pontot kapsz. Nem tudsz más eredményre jutni.
Válasz erre 

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 16:38:21

@BircaHang Média: "Orbán sokat fejlődött."

Nekem a fejlődés szó helyett a köpönyegforgató ugrik be. Szélkakas. Opportunista...

"államférfi lett"

Az semmiképp nem lett. Demagóg, az igen. Mitugrász fikapolitikus, aki örül, ha valakinek akár egy pillanatra is keresztbe tud tenni, ezzel bizonyítandó önnön nagyságát. aztán ha erővel találkozik szembe, mint a netadótüntetésen, akkor, de csak akkor meghátrál.

Illiberális demokrácia? Az vicc. Mint a sós édesség. Forró fagylalt.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:38:46

@atpijkamo110:

Abszurdum. A te logikád alapján, aki 1990 előtt magyar állami ösztöndíjat kapott, az most kötelezően kommunista kell legyen, vagy fizesse vissza az ösztöndíját.

Az ösztondíjaknál szerződést szokás aláírni. Ha Orbán nem teljesítette az ott vállalt feltételeket, Soros perelheti őt. Persze nem most, hanem akkor. Gondolod, hogy Orbán megsértette a Soros Alapítvánnyal megkötött ösztöndíj-szerződését?
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:41:58

@atpijkamo110:

Régi magyar mítosz a kööpönyegforgatás és a véleményváltozás keverése. Mindenkinek csak az a köpönyegforgató, akinek neki nem tetsző az új véleménye.

Lásd:
- Pozsgay - ballibeknél köpönyegforgató, fideszeseknél gerinces ember,
- Horn - ballibeknél gerinces ember, fideszeseknél köpönyegforgató,
pedig mindketten megváltoztatták eredeti véleményüket.

Valójában csak a köpönyegforgató, aki érdekből változtat véleményt.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:43:31

@atpijkamo110:

"Illiberális demokrácia? Az vicc. Mint a sós édesség. Forró fagylalt."

A demokrácia önmagában elég. Ha jelzőt aggatunk rá - lásd népi demokrácia, liberális demokrácia, szocialista demokrácia, stb. - az már ELVÉTEL a demokráciából.
Válasz erre 

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 16:46:56

@BircaHang Média: Én az államtól kaptam ösztöndíjat, nem az MSZMP-től.

Ha az USA-tól kaptam volna, akkor nem lenne elegáns az "amerikai imperializmus" ellen lázítanom. (Az USA véleményem szerint most is ugyanazokat a nézeteket vallja, mint a hetvenes években. Ők nem csinálnak párévente új alkotmányt, jó nekik a sokszáz évvel ezelőtti is.)
Válasz erre 

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 16:54:18

@atpijkamo110: "A demokrácia önmagában elég. Ha jelzőt aggatunk rá - lásd népi demokrácia, liberális demokrácia, szocialista demokrácia, stb. - az már ELVÉTEL a demokráciából."

Nem tudok veled ennél jobban egyetérteni. Kivéve a liberális demokrációt, mert a demokrácia eleve liberális. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ha az emberek maguknak határozzák meg a szabályokat, akkoz az embereknek jó szabályokat hozzák meg. Tehát a liberális jelző nem minősíti a demokráciát, csak megkülönbözteti a nemdemokrácia demokráciáktól.

A rabszolgatartó társadalom demokráciáját nem tudom valódi demokráciának felfogni. Az apardheidet sem. Az élő szocializmus kirakatdemokráciáját sem.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:58:57

@atpijkamo110:

Az kommunista állam volt (BENNE VOLT az alkotmányban!), azaz miért fogadtad el, ha nem voltál komcsi? Gerinctelen voltál???
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 16:59:37

@atpijkamo110:

"a demokrácia eleve liberális"

A kommunisták szerint meg csak a szocialista demokrácia az igazi.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 17:14:24

@BircaHang Média: "miért fogadtad el"

Nem fogadtam el.

Volt valami katonai eskü, már nem emléxem, hogyan próbáltam kibújni alóla. Na, az szép lett volna, ha jelentkezem a századparancsnoknál, hogy én erre az alkotmányra nem esüszöm fel. Két év futkosó, minimum.

Nekifutásból fenékberúgni kádárt vagy belebújni a seggébe, e kettőn kívül van még átmenet.

"A kommunisták szerint"

Pontleszarom.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 17:18:55

@BircaHang Média: Mikor külföldre mentem dolgozni, felkészültem arra, hogy az elhárítás beszervez. Nemet persze nem lehetett mondani. Azt találtam ki, hogy hülyének tettetem magam, jó, persze, kémkedek, de azt bevallom a professzoromnak. Letettek volna rólam, jobb, ha ilyen idióta nem dolgozik nekik. Aztán mégse kerestek meg.

Ha besúgónak kellett volna lennem, azt is megbeszéltem volna a besúgottal, hogy mit jelentsek. Ezt bárki megtehette volna.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 17:22:22

@BircaHang Média: Ja, szavazni is el kellett menni. Mindig érvénytelen szavazatot adtam le. Sajnos most is, ugyanazon okból, nincs kire szavazni. Illetve most nem kell menni, de nem adom meg nekik azt az örömet, hogy ezt a jogomat elveszik.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 17:28:45

@BircaHang Média: Szerintem a pozsgai és a horn nem változtattak. A pozsgai érezte, hogy itt az idő 56-ot forradalomnak nevezni. Szívesen lett volna köztársasági elnök. Érdemei és a körülmények nem tették ezt lehetővé.

A horn is mindig ugyanazt mondta. (Bár nemtom milyen lelkes volt pufajkás korában, szerintem senki se tudja.) Kénytelen-kelletlen be kell ismernem, hogy a gengszterváláts óta a horn volt a legjobb miniszterelnök. (Attól még a bokros egy fasz.)
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 17:30:32

@BircaHang Média: "Valójában csak a köpönyegforgató, aki érdekből változtat véleményt."

Igen, mint pl. orbán. A fiatal orbán piszkosul pofánvágná a mai orbánt. Már ha elhiszem, hogy akkoriban őszinte volt.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:12:55

@atpijkamo111:

Na ugye?!
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:14:35

@atpijkamo111:

""A kommunisták szerint"
Pontleszarom."

Na, most már akkor átérzed a nem-liberálisok álláspontját arról, hogy a liberálisok szerint csak a liberális demokrácia igazi demokrácia...
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:16:12

@atpijkamo111:

Apám is ezt tette.

Azt mondta, hogy ő persze nagyon szívesen segítene, de nagyon rendetlen típus, így biztosan a végén kiadna pár titkot véletlenül, azaz ha beszerveznék, csak veszélyforrás lenne.

S az a röhej, hogy ez bejött.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:18:16

@atpijkamo111:

Én sosem szavaztam a kommunizmusban, az utolsó kommunista választás - 1985 - után 2 hónappal lettem nagykorú ugyanis.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:20:23

@atpijkamo111:

Szerintem mindketten kiábrándultak a kommunizmusból, csak más-más irányba akartak nyitni.

Horn a liberalizmus és a nyugat felé akart nyitni.
Míg Pozsgay egyfajta harmadik út és a nacionalizmus felé.

Egyikük se volt köpönyegforgató, s mindketten fontos szereplői voltak a rendszerváltozásnak.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:21:17

@atpijkamo111:

Orbán nem érdekből váltott, azt hiszem, ez világos.

Ha érdek vezérelné, máig ballib lenne.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 18:30:07

@BircaHang Média: Orbán érdekből váltott, azt hiszem, ez világos.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 18:31:45

@BircaHang Média: "a liberálisok szerint csak a liberális demokrácia igazi demokrácia"

A demoraták szerint csak a liberális demokrácia igazi demokrácia.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:35:07

@atpijkamo111:

Nem logikus ez az állítás.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 18:36:16

@atpijkamo111:

"A demoraták szerint csak a liberális demokrácia igazi demokrácia."

Pontosabban: a liberálisok szerinti demoraták szerint csak a liberális demokrácia igazi demokrácia. De kit érdekel a liberálisok nyilvánvalóan hamis és részrehajló véleménye?
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 19:20:41

@megtorolom: De komolyan, honnan a tökömből tudod te, hogy én mennyire voltam harsány 2010 előtt? Haverom vagy? Ittunk együtt? Mire alapozod, hogy ezen a fórumon közlöd, hogy én harsány voltam, vagy nem 2010 előtt, amikor a másik garnitúra lopott? Annyira beteg dolog ez. Bár tény, hogy nem értem azt a kettős mércét, hogy akinek a Gyurcsány érában habzott a szája, az a fidesztől miért tűri el, ami most megy.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 19:27:04

@BircaHang Média: "Nem logikus ez az állítás."

De igaz. Én is csodálkozom, hogy hogy tud egy ember 180 fokot fordulni.

Egyébként nem a pálfordulás a legnagyobb bajom vele, hanem a szégyentelen tolvajlás és akarnokkodás.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 19:27:11

@$pi$: Uhh, nem. A Ft jóval erősebb is lehetne. Matolcsyék tartják szándékosan gyengén az árfolyamot. Tudod, így keletkezik az a többlet (a devizatartalék gyenge Ft melletti felélésével), amit aztán az alapítványain keresztül magánosít. A devizaadósok, meg azok, akik külföldi javakat vesznek meg le vannak szarva.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.21. 19:29:52

@$pi$: Mindenki eldöntheti maga:

blog.hu/user/493155/tab/activity
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 19:35:41

@Jobban való teljesítés van: "A Ft jóval erősebb is lehetne."

Tök mindegy. Rég euróval kéne fizetnünk. A németek megteszik azt a szívességet, hogy az erős valutájukat használhatjuk, ezer köszönet járna érte. Csak azt nem tudná a kormány elinflálni kedveszerint.
Válasz erre 

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 19:39:31

@$pi$: "@Jobban való teljesítés van: ... idehazudod, hogy mindig csak mellettük bírok felszólalni."

Én nem fogom analizálni a hozzászólásid teljes gyűjteményét, de nekem is ez az érzésem, nem tudok mást se hibáztatni ugyanezért. Bicskanyitogatóak a hozzászólásaid.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 20:21:28

@atpijkamo108:
"az orbán tök fölöslegesen tanulmányozta a demokráciát, ha pont a diktatúra felépítse lett végül az életcélja."

Akkor legfőbb ideje belehúzni, mert az eddig miniszterelnökként töltött majdnem 10 év alatt nem sikerült a diktatúrát megvalósítania. Másoknak elég volt hozzá néhány hét is. Ebből is látszik mennyire tehetségtelen
Válasz erre 

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 20:40:30

@hétköznapi libsizmus: "10 év alatt nem sikerült a diktatúrát megvalósítania."

Pfff... 6 év lesz az... nincs még kész 100%-ra ... az én hibám? Fő, hogy dolgozik rajta. Tapsolj neki!
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 21:09:48

@Jobban való teljesítés van: "Uhh, nem. A Ft jóval erősebb is lehetne. Matolcsyék tartják szándékosan gyengén az árfolyamot."

Pont ugyanazt mondod amit én is mondtam.

"Tudod, így keletkezik az a többlet (a devizatartalék gyenge Ft melletti felélésével), amit aztán az alapítványain keresztül magánosít."

A gyengébb forintnak sok előnye lehet, az erős forintnak is. Ahhoz azonban nem kell zseninek lennie a matolcsynak, hogy mind a gyenge mind az erős forintból hasznot húzzon. Ha lopni akar, akkor azt így is meg úgy is megteheti.

"A devizaadósok, meg azok, akik külföldi javakat vesznek meg le vannak szarva. "

Szerintem ugyanazt mondod amit én. Aki külföldi cuccot vesz meg aki devizaadósságot törleszt annak nem jó a gyenge forint, aki meg mondjuk árukat vagy szolgáltatásokat ad el külföldre, annak meg jó.

Ha a kormány felelelné az alapkamatot, hogy erős legyen a forint, akkor meg azt mondhatnánk, hogy "aki meg forinthitelt törleszt az meg le van szarva", nem?

De persze a dolog ennél bonyolultabb, merthogy nem működhet úgy az ország egy nyílt európai piacon, hogy az euró kamat 3% a forint kamata meg 12%, remélem ezt belátod. Ha meg leengedik az alapkamatot 12%-ról 3%-ra, akkor meg gyengébb lesz a forint, ez is nyilvánvaló, nem?
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 21:28:22

@atpijkamo111: "Én nem fogom analizálni a hozzászólásid teljes gyűjteményét, de nekem is ez az érzésem, nem tudok mást se hibáztatni ugyanezért."

Érzések... Miért kell az érzésekre hagyatkozni, amikor egy rohadtul egyszerű kijelentés igazságértékét akarod eldönteni? Az állítás az volt, hogy mindig a fidesz pártját fogom. Elmondtam, hogy ez nem így van, példákat is hoztam rá, próbáltam bizonyítani, de az érzéseiddel nem nagyon tudok mit kezdeni.

"Bicskanyitogatóak a hozzászólásaid. "

Hát ez érdekes. Általában udvariasan próbálok kommunikálni, érvelni próbálok. Nem szoktam gyalázkodni, nem szoktam másokat szidalmazni, ha lehet még akkor sem, amikor mások engem gyaláznak és szidalmaznak.

Közben ezeken az indexes blogokon megy a mocsok rendesen, sokan egyszerűen azért jönnek ide, hogy gyalázzák a többieket, sértegessenek, szidalmazzanak másokat.

Nem tudom miért gondolod, hogy bicskanyitogató amiket mondok, komolyan nem értem. Talán csak egyszerűen nem vagy hozzászokva, hogy valakinek más a véleménye? Vannak dolgok, amiket te nyilvánvalónak gondolsz és én vitatom?

De hát ez a normális, mi értelme lenne naphosszat kommentelni olyan emberekkel, akik pont ugyanazt gondolják amit te? Egymást bíztatni egész nap és egyre nagyobbakat mondani?
Válasz erre 

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 21:37:18

@$pi$: "Miért kell az érzésekre hagyatkozni, amikor egy rohadtul egyszerű kijelentés igazságértékét akarod eldönteni?"

Én nem fogom analizálni a hozzászólásid teljes gyűjteményét.

"Általában udvariasan próbálok kommunikálni"

Nem cáfolom. De bicskanyitogatóak a hozzászólásaid.

"Vannak dolgok, amiket te nyilvánvalónak gondolsz és én vitatom?"

Igen.

"mi értelme lenne naphosszat kommentelni olyan emberekkel, akik pont ugyanazt gondolják amit te?"

Semmi. Bár néha vicces. Most ezen röhögöm szerteszét magam:
comment.blog.hu/2016/03/21/a_tenyek_nem_bir_leszakadni_juhaszrol_megint_pofara_eses_lett_a_vege?full_commentlist=1#comments
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 21:49:25

@atpijkamo113: "Én nem fogom analizálni a hozzászólásid teljes gyűjteményét."

Egyszerű, megkérdezed, hogy "és akkor mi az amiben nem a fidesz pártját fogod?" és válaszolog rá.

(1) Ateista vagyok és a falra mászok tőle, hogy több ezer éves babonákat írnak az alkotmányba.
(2) A falra mászok tőle, hogy a KDNP a hatalom közelébe került a fidesz által.
(3) Nyilván baromság a vasárnapi boltbezárás, van gazdasági oka is, de akkor is baromság.
(4) Semmi pénzt a focira.
(5) Az oktatással meg az egészségüggyel amit csinálnak az már botrányos.
(6) A fidesz nagyurainak (lázár meg társai) olyan tennyérbemászó és pökhendi a stílusa, hogy az már elviselhetetlen.
(7) Szentesítették a valutaelszámolású hiteleket, ha a bank ellopott 5 milliót a hitelestől visszaadattak velük egymilliót és a többit vihették.

És még sorolhatnám, de most hirtelen ennyi jutott az eszembe.

"Igen."
Ha ez zavar, akkor szerintem érdemes elgondolkodnod ezen. Nem az a jóakaród, aki folyamatosan helyesel, abból az életben soha hasznod nem lesz. Aki komolyan megvitatja veled a dolgokat, attól hallhatsz valami újat. :)

"Semmi. Bár néha vicces."

Én attól kapok hülyét, ahogyan licitálnak egymásra az emberek egyre nagyobb marhaságokat mondva próbálják biztosítani a társaságot arról, hogy ők is a csapathoz tartoznak.

Pár hónapja még jó ellenzékinek számított aki azt mondta, hogy magyarországon szegénység van. Aztán jött a mélyszegénység, a százezrek, aztán a mélyszegénységben élő milliók, utána jött az éhező gyerekek, aztán már az éhező gyerekek is egyre többen lettek... Ha ma azt mondod, hogy tízezer gyerek éhezik, akkor narancskommunista vagy, mert túl kis számot mondtál. :D
Válasz erre 

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 22:15:29

@$pi$: Na, legalább pár dologban egyetértünk.
Válasz erre 

$pi$ 2016.03.21. 22:19:16

@atpijkamo113: :)
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.21. 23:16:12

@atpijkamo112:
Orbán volt már korábban is egyszer min. elnök, de ezt persze nem tudhatod, hiszen akkor még nagyon kicsi lehettél
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 23:46:59

@hétköznapi libsizmus: "Orbán volt már korábban is egyszer min. elnök"

És? Mi a fasz közöm van hozzá?
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.21. 23:59:13

Orbán meglát egy embert, amint a Dunából iszik. Odakiabál:
- Magyar testvérem, ne idd azt a vizet, mérgező!
- Nem érteni, én lenni szíriai menekült - hangzik a válasz.
- Csak any-nyit mond-tam, hogy las-san idd mert hi-deg!
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 05:44:01

@atpijkamo111:

Aki gondolkodó ember, az gyakran változik.

Azonos, megváltoztathatatlan véleménye csak azoknak szokott lenni, akiknek nincsenek saját gpndolataik, s másokét ismételgetik csak.

Orbán erőszakos, goromba, akarnok ember? Igen, az. Liberális korában is az volt. Bevallom neked, nekem Orbán emberileg sosem tetszett, nem kedvelem ezt a típust. Dehát most nem Orbánról mint emberről, hanem Orbánról mint politikusról van szó. S egy politikusnál nem szempont, hogy milyen ember.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 05:49:32

@atpijkamo111: Tolvajlás.

Igen, Orbán a ballib korrupció letörése helyett megcsinálta annak fideszes verzióját, ez tény.

Mi lehet e mögött? Azt hiszem, részben tervelt stratégia, részben szimpla logika: így a legkönnyebb a szolgák hűségét megvenni.

Szimpatikus ez? Nem. Csak fanatikus fideszesek tagadják mindezt. De nem ezen fog múlni Orbán megítélése, hanme államférfiúi teljesítmény, ami viszont magasan pozitív. Mo. mára az élvonalba került a kontinens geopolitikai játszmájában, míg az I. vh. óta az ország mindig csak sodródott, sőt Horthy és Kádár egyenesen büszkék voltak erre a politikzálási eszközre. Nos, ez sosem jött be. A liberalizmus agóniájának korát éljük, az EU lassan megszűnik, a nyugat folyamatosan hátrál a világban: egy ilyen helyzetben Orbán politikája ideális.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.22. 08:55:07

@BircaHang Média:
Orbán egy realista, az itt hőzöngők nagy része gyerekes gondolatvilágban él, messze a realitástól. A magyar realitás a korrupciónak jelenleg is gyakorolt formája. Orbán ennek opportunista haszonélvezője, nem pedig végső oka, ez csak ellenzéki kitaláció
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 10:00:06

@hétköznapi libsizmus: @BircaHang Média: Szétlopják az országot,mert ez a realitás? Na, elmentek ti a búsba.
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 10:02:27

@BircaHang Média: "Aki gondolkodó ember, az gyakran változik."

Az nem "változás", ha valaki megtagadja az összes elveit, és azt valósítja meg, ami ellen a legnagyobb vehemenciával harcolt.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 10:10:52

@atpijkamo115:

Ballib mítosz. Igen, van korrupció. Orbán előtt is volt, utána is lesz. Na és?
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 10:12:01

@atpijkamo115:

Néha ez is megesik. Az ember rájön: korábban tévedett.

Orbán változása egyébként nagyon lassú volt. 20 év kellett, hogy liberálisból antiiberálissá váljon.
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 10:15:05

@BircaHang Média: az emberek mindig is lopnak. Ez nem jelenti azt, hogy bele kellene törődni, és felszámolni a rendőrséget.

Az nem érzed, hogy különbség van aközött, hogy "van korrupció" és hogy "szétlopják az országot"???
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 10:17:26

@BircaHang Média: Egy kezdő orvos úgy gondolta, hogy az emberek életét fogja megmenteni, aztán nagyon lassan, 20 év alatt megváltozott a véleménye, és most sorozatgyilkos.
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.22. 10:23:55

@atpijkamo115:
Menj vissza a suliba, ne odahaza püföld apuka billentyűzetét
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 10:25:38

@hétköznapi libsizmus: Kussoljál hülyegyerek! Itt felnőtrek cserélnek eszmét.
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 10:35:24

@BircaHang Média: Az átkosban pártállami diktatúra volt, urambátyám világ, kontraszelekció. A tanácselnök meg a rokonai gazdagodtak, párttagoknak volt nyitva az előmenetel. Először nem lehetett külföldre menni, aztán lehetett, de csak ha volt pénzed. Sokat dolgoztam külföldön, utazhattunk, dehát akkor is egy diktatúra volt. Aztán váratlanul összeomlott, lett nagy szabadság. Gondoltam, 25 év alatt elérjük a nyugati fejlettséget, életszínvonalat. Ebből annyi valósult meg, hogy az autók, szupermarketek nyugati színvonalúak, de a fizetések és a társadalom balkáni. Most pont olyan rosszul érzem magam, mint a kádárrendszerben.

Szerinted ez így jó, vagy ami még rosszabb, így törvényszerű.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 10:45:01

@atpijkamo115:

A nyugat lopja szét az országot. Ehhez képest a belső korrupció semmiség.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 10:55:43

@atpijkamo115:

Csúsztatsz.

A gyógyítás pozitívum, az ölés negatívum. Ez objektív kérdés.

Annak megítélése viszont, hogy milyen politikai eszme híve XY telejsen szubjektív kérdés. A liberalizmus nem "jó" vagy "rossz", hanem ez mindig nézőpont kérdése.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 10:58:47

@atpijkamo115:

Amit írsz, igaz. Csak nem ott az ok, ahol te gondolod. Az ok: a nyugat elviszi az ország pénzét, s nem az, hogy Szíjjártónak 150 milliós háza van gyanús forrásból vagy, hogy Gyurcsány tisztázatlan módon milliárdos lett. Ezek bolhacsípések. Mo-n sosem durvultak el a viszonyok, mint Oroszország liberális korszakában, amikor az ország gazdasága tényleg oligarchák kezébe vándorolt.
Válasz erre 

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 11:00:20

@BircaHang Média: "A nyugat lopja szét az országot."

:)) Erre nem tudok mit mondani.

"A gyógyítás pozitívum, az ölés negatívum."

A demokrácia bevezetése pozitívum, a diktatúra visszahozása negatívum.

"milyen politikai eszme híve"

Hát istenem, a királyság eszme híve.

Nincs a demokráciának alternatívája. A kommunizmust gondolom jobbnak, de az csak izreli kibucokban valósul meg korlátozott formában, nagy formátumban nem tartom életképesnek.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 11:02:41

@atpijkamo115:

"A demokrácia bevezetése pozitívum, a diktatúra visszahozása negatívum."

Még ez sem igaz.

De jelenleg nem ez a kérdés. A liberalizmus nem egyenlő a demokráciával. a liberalizmust építjük le, nem a demokráciát.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 11:03:21

@atpijkamo115:

"Nincs a demokráciának alternatívája."

Így igaz. Pont ezért kell megvalósítani.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 11:16:02

@BircaHang Média: "Az ok: a nyugat elviszi az ország pénzét, s nem az, hogy Szíjjártónak 150 milliós háza van gyanús forrásból"

Egészen biztosan tévedsz.

Az igaz, hogy összességében a nyugat többet profitált magyarország unióba való belépésével, mint mi. Az is igaz, hogy a befektetők nyereséget akarnak realizálni, A többi nem igaz.

Az Eu-s közbeszerzések 90%-ánál van korrupció. Darabra, nem összegre. Összegre gondolom 99%. És gondolom, nem csak az Eu-s pénzeket csapolják meg. Szóval nem százmilliókról, hanem százmilliárdokról beszélünk.

"az ország gazdasága tényleg oligarchák kezébe vándorolt."

Pont ez történik itt és most.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 11:27:13

@BircaHang Média: "a liberalizmust építjük le, nem a demokráciát."

Pedig de.

Az ügyészséget egy fidesz csinovnyik irányítja kézivezérléssel.

A bíróságokon a hithű bíróknak szignálja ki orbán embere az ügyeket.

A rendőrség parancsra rátámad a norvégos civilekre. Betilt tüntetéseket.

Az alkotmánybíróség fel van töltve fidesz bábokkal.

Az országgyűlésben nem a mi képviselőink szavaznak, hanem fidesz pártkatonák.

Sztrájkellenes törvény van.

Népszavazást megakadályozó törvény van.

A törvényeket társadalmi egyeztetés nélkül hozzák.

A korrupciót törvényesítő törvényeket hoznak. Trafikmutyi, földmutyi, paks, stb. A képviselők elszámolhatatlanok, a vagyonbevallás egy vicc, stb.

Sajtószabadság? A köztévé párttévévé alakul. (A szociknál is az volt, de ez nem mentség.) Az M1 hazug hírtévé von szürvaingyen az országban, a kábelműsorokban kötelezően első. A tv2-t megszerezték állami pénzen, 888.hu, lokál, stb. A csókosoknak adjnak tűlárazott állami hirdetéseket, a normális médiumok le vannak tiltva. A klubrádiót törvénytelenségekkel próbélták beszüntetni,...
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 11:49:10

@atpijkamo116:

Ballib legyen a főügyész? Miért? Stb.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 11:57:48

@BircaHang Média: A főügyész SE legyen pártkatona.

A bírósági ügyeket véletlenszerűen szignózzák ki a bíróknak!

Stb.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 12:21:58

Rodics Katalin, grínpísz agrárkampány felelőse. 06:30-tól:
www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20160321/klub20160321-085859.mp3
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 12:34:31

Itt folytatódik:
www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20160321/klub20160321-092858.mp3
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 12:36:25

@BircaHang Média: Nem is az a legnagyobb baj, hogy mindent ellopnak. A legnagyobb baj az, hogy kontraszelekció van, az érdemes emberek, cégek nem tudnak maguktól előrejutni, mert az érdemteleneket juttatják előnyhöz.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.03.22. 13:15:25

@$pi$:
Na persze. Ha mutyivikike megmaradt volna 9000-ik senkinek akkor vajon migől, hogyan "keletkezett" volna a családnak 6,9 milliárd vagyona?
Válasz erre 

hétköznapi libsizmus 2016.03.22. 13:38:59

@BircaHang Média:
Egy klubrádió-hallgatóval nem érdemes vitatkozni. Pláne ha a végső érv a pillanatnyi hangulata

Én egyébként szoktam útközben hallgatni a műsorukat. Néha csapkodom a térdem a röhögéstől, de ez még mindig jobb mint ha vezetés közben elalszik a zember
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 13:49:12

@hétköznapi libsizmus:

Fanatikussal egyik táborból sem érdemes vitázni.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 13:50:51

@atpijkamo116:

Bárcsak ez lenne a fő gond. Sajnos nem az. A gond a rendszreváltáskor választott irány, s ezt most csak lassan tudjuk szétzúzni.

A lényeg: Orbán bátor baloldali lépéseket tett meg, s igyekszik folyamatosan lavírozni a nyugati hiénák között. Ezért tisztelem őt, csakis ezért.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 14:17:40

@BircaHang Média: "Orbán bátor baloldali lépéseket tett meg"

Nem az számít, hogy baloldali vagy jobboldali. Hanem hogy előre vagy hátra viszi az országot. Orbán lépéseivel egyre jobbal leszakadunk még a visegrádi országoktól is.

Csak a pontosság kedvéért. A demokrácia csökkentését célzó lépések semmiképpen nem nevezetők baloldalinak.

"igyekszik folyamatosan lavírozni a nyugati hiénák között"

Ezt nem vártam tőled. Ezt az agymosottak mantrázzák. A Nyugat csak jót akar nekünk. Sajnos nem érünk annyit, hogy egyáltalán érdemes lenne ellenünk áskálódni. A GDP-hez képest 3-4%-nyi pénzt kapunk a Nyugattól. Az más kérdés, hogy ennek nagy része nem tud hasznosulni, mert a hiénák vagyonát gyarapítja.

Ha ezekért tiszteled, akkor nincs mit tisztelned. Nem akarlak meggyőzni, de szomorú vagyok.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 14:22:01

@atpijkamo116:

Az ország halad előre, Orbán jó útra tette azt. S ez a lényeg.

Az elmaradás minimális, korábban picit Mo. volt pl. Szlovákia előtt, msot meg fordítva. Valójában mindkettő ugyanott van.

A nyugat a saját érdekeit akarja elsősorban, mi mást akarna?

A nyugat pénzt VISZ, nem hoz.
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 14:23:01

@atpijkamo116:

"A demokrácia csökkentését célzó lépések semmiképpen nem nevezetők baloldalinak."

Ezt már megbeszéltük. Szó sincs a demokrácia csökkentéséről. A liberalizmus csökkentése van napirenden.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 14:58:43

@BircaHang Média: www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_leszakadt_a_visegradi_orszagoktol.182434.html
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 14:59:41

@BircaHang Média: index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 15:05:53

@BircaHang Média: Az meg csak hab a tortán, hogy ebben is trükköznek - miért pont ebben ne csalnának, ha úgyis mindenben csalnak -, nincs szegénység, mert nem mérik mostantól.

magyarnarancs.hu/belpol/trukk-a-szegenyseg-ellen-95902
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 15:10:46

@BircaHang Média: "Orbán jó útra tette azt"

Nincs átgondolt gazdaságpolitika, három évre meghozott törvényt 50 nap múlva módosítanak az ellenkezőjére, a költségvetést egy évben hatszor módosítják, utólag... adószabályokat ötletszerűen hozzák, a söralátát bevallás helyett egy tucat új adót hoztak be, a NAV se tudja a szabályokat, mert hibásak. Jogászok ötletelik a gazdaságpolitikát, hát olyan is. De a törvényeket se tudják jól meghozni, állandóan javítgatják a hülyeségeitiket salátatörvényekkel, mert kiderül, hogy fasságot mondtak. A bírók se tudják a törvényt, olyan gyorsan változik.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 15:17:36

@BircaHang Média: "Szó sincs a demokrácia csökkentéséről."

A Pesti Központ Kerületi Bíróság a mai napon garázdaság vétségében bűnösnek találta Gulyás Mártont. Bűne az volt, hogy a Nemzeti Választási Irodánál történt kopaszfölvonulás és az azt követő NVI-eljárás miatt fölirattal takarta le a választási iroda tábláját. Mégpedig a következő szöveggel: „a közigazgatási reformok jegyében, a további rendbontásokat elkerülése érdekében a hivatalt bezártuk. A demokrácia szünetel”. A bíró szerint a civil aktivista túllépett a politikai véleménynyilvánítás határain, megsértette a köznyugalmat, és kirívóan közösségellenesen lépett fel, ezért egy évre próbára bocsátotta Gulyást, és 41 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte őt.

v.ö.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. május 15-én végzésével megszüntette Orbán Viktor és 79 társa ellen indult szabálysértési (!) eljárást, amely a Kossuth téri kordon elbontása miatt folyattak ellenük. A bíróság szerint a fideszes képviselők cselekménye "oly csekély fokban veszélyes a társadalomra", hogy emiatt nem volt szükség büntetés kiszabására, illetve tettük „jelképesen fejezte ki az általuk kifogásolt rendőri intézkedéssel szembeni ellenérzésüket és nem a rendőri intézkedés tényleges megakadályozására irányult”.

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20160322_Gulyas_a_garazda_PKKB_itelet_NVI_kopaszok

Ja, és eleve miért kellett a demokrácia nagyobb dicsőségére verőlegényeket küldeni az idióta emeszpések ellen???
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 15:39:39

@atpijkamo116:

Nehéz dolog megkötözve ugrálni, a gond természetesen sok. De az elvi irány helyes.
Válasz erre 

atpijkamo118 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 15:59:30

@BircaHang Média: "megkötözve ugrálni"

??? Most kapott szabadkezet, akkor és úgy költ a költségvetésből, ahogy akar, a Parlamentben még bejelentenie se kell, titkosíthatja is. A költségvetési törvény innentől egy vicc. Nem mintha eddig nem az lett volna, eddig is akkor változtattak rajata, amikor csak akartak.

index.hu/gazdasag/2016/03/22/atment_a_bizottsagon_lazar_koltsegvetesi_javaslata/
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 16:05:44

@atpijkamo118:

S a nyugati függőség és a 25 évnyi liberalizmus lánca? Nagyon nehéz ez.
Válasz erre 

atpijkamo118 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.22. 16:12:40

@BircaHang Média: :))
Válasz erre 

2016.03.22. 19:11:54

Melyik birka hívő nyomott arra hogy van?
Válasz erre 

2016.03.22. 19:17:10

Akkora a korrupció, hogy a nyomdagépek nem győzik már a pénzhegyeket pótolni.
Válasz erre 

2016.03.23. 05:27:00

@BircaHang Média: Kérdés, kit ver át? Hatalomba juttatóját, tartóját, vagy minket? Ha Sorost, 1,2,-re "elzavarása" lenne soros!
Kortes beszéd a hordóról!

Az elmúlt nyóc évhez képest mindennap melegebb van! A hőmérő is jobban teljesít! A statisztika, és a hazugság vélt eredményei mindennap jobbak! Mindenki derül! Jobblétre, vagy napfényre, mikor itt van az ideje! A gondokat, felhőket elűzzük, ma tolcsy eltolja még ma! A gondok felhője nem tűrhető meg! Vár építéssel kívül rekesztjük a munkahelyet, ostromló tömegeket! Hazánktól távol tartjuk őket!
Kenyeret még nem tudunk adni, de futballcirkusz arénákat építünk, népünk és vezérünk igényei szerint! A kórházak pusztuljanak! Éhen! Csak fogyasztják, a stadionépítéshez szükséges pénzt, akadályozzák a nyugdíjkifizetések csökkenését! Legjobban az öndicséret bűze növekszik! Ebben mindenkit meg kell előznünk, hogy a választáson mi győzzünk! A tét a kőtségvetés! Nehogy már más arassa le, az általunk elvetett sulykot! Mi termésünket, mi akarjuk megenni! A népnek meg a kínai „nép termését” intézzük! Holmi levitézlett proletárhitűek mellettünk nem rúgnak labdába, Hát narancsba rúgnának mindennap! A mi narancsunk ezt is kibírja polgártársak! A rágalmazás penésze támadja csak, ami belülről támadja, de mi kiállunk saját kórokozóink mellett! Egy FIDESZES nem tolvaj, csak firneszes! Ellentétben (pop)simon elvtárssal mester(házy) nagyérdemű helyettese és tanítványával! Egyszóval senki a nyomunkba se léphet! A tévhite szerint jobbik, a balfácánok gyülekezete! Lehet Minden Paraszt polgár errűl álmodoznak a máshonnan kiszorult alkalmatlanok, miskárolt kanok! A mi eredményeink mindenben meghaladják elődeinkét!
Válasz erre 

2016.03.23. 05:31:40

@BircaHang Média:
Mindaddig rászabunk!
Míg dizsót választunk!
Válasz erre 

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 05:34:28

@atpijkamo118:

Pedig ez a helyzet, bármennyire is vicces.
Válasz erre 

2016.03.25. 05:13:48

@atpijkamo105: Cicero 2000 éve: ezt írta:
"A sidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen, hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe."
Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)*** "Kölcsey Ferenc:
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." Liszt Ferenc
"A zsidókat felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel. És az Apokalipszisben én, szerencsétlen, főszerepet játszom." Széchenyi
Nézd már meg ártunk és ormányunk felállsát!
Válasz erre 

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.25. 09:39:45

@lényeglátó: Nem értem, Cicero és a többiek honnan ismerték ilyen jól a fideszt. De nagyon pontos a leírás.

Akkor az a kérdésem, hogy ha a fidesz zsidó, nekik mi bajuk a Sorossal?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard