A sportesemények olykor a legrosszabbat, olykor pedig a legjobbat hozzák ki a szurkolókból. A vívás és az úszás sikereit követően az olimpiai szereplésünk már a játékok félidejében megosztja az emberek véleményét arról, miként kell látnunk a magyar sport helyzetét, ám azt kevesen vitatják, hogy a focistadionokba ölt százmilliárdok nélkül is összejött volna a fényes éremkollekció Rióban. A kormány nyilván érzi, hogy, van némi ellentmondás a fociban betöltött másodhegedűs szerepünk és a sikeres sportok támogatása között, ezért most ezerrel nyomja a budapesti olimpia promócióját.

Fotó: NÉGYmadár

Orbán Viktor elhatározta, hogy lényegében mindenkitől és mindentől megóvja a magyar lakosságot, ám az igazi problémát mégis ő idézi elő. Mivel olyan helyekre épít a kormány focistadionokat, ahol vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy tartósan magas színvonalú mérkőzéseket játsszanak, és ennek következtében legalább félig megteljenek a lelátók, a gazdasági bukás borítékolható. Még a kecskeméti polgármester is inkább utakra fordítaná azt az összeget, melyet a kormány a város új stadionjára szán, pedig az alföldi megyeközpont nem tartozik a leszakadó régiók közé. „Egyeztettünk az MLSZ-szel, és olyan koncepciót állított fel a szövetség, amely ebből a forrásból nem megvalósítható, és ráadásul egy félbehagyott beruházás lenne, ami további terhet ró a város költségvetésére” – jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia polgármester még májusban, pedig ő igazán közel áll a kormányhoz.  

Egy korábbi felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság 80 százaléka osztja a kecskeméti polgármester aggodalmát. A válaszadók 59 százaléka sokkal kevesebbet, 21 százalékuk inkább kevesebbet költene a stadionokra. 9 százalékuk se többet, se kevesebbet nem fordítana sportlétesítmények építésére, 4 százalék inkább többet, 1 százalék még sokkal többet költene stadionokra. Úgy tűnik, Orbán Viktor miniszterelnök ez utóbbi 1 százalék kedvére akar tenni, amikor tovább nyomja a stadionépítési programot. Valószínű, hogy a miniszterelnök épp úgy egy gyerekkori álmába öli a milliárdokat, mint a felcsúti kisvasút esetében, ráadásul a szülőfaluja esetében is bebizonyosodott, hogy a beruházás finoman szólva sem rentábilis.

Nem véletlen, hogy a Fidesz sem a felcsúti kisvasútról, sem a stadionépítésekről, sem a tervezett budapesti olimpiáról nem akarja meghallgatni az emberek véleményét. Nemhogy népszavazást nem tartanak ezekről, de még egy kis nemzeti konzultációt sem érdemelnek meg a milliárdos kiadások. Persze egészen más tétel a kisvasút, a stadionépítés és az olimpia, ám egy dologban mindenképpen egy platformon van ez a három beruházás: egyik sem termel nyereséget, sőt…

Minden résztvevőnek, helyezésnek és éremnek örülni kell, mert kemény, megfeszített munka van mögöttük, a világ sportja pedig egyre kiegyenlítettebb, így ma már a kvalifikáció is egy hatalmas sportsiker, bármilyen sportban éri is el egy versenyző.

Ha egy kicsi, természeti erőforrásokban szűkölködő ország esetében ez utóbbi tényező nem lenne égetően fontos szempont, akkor akár demagógnak is tűnhetne a fanyalgás a sport ilyen feltűnő előtérbe állítása miatt, ám számunkra rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a szűkös anyagi forrásokat olyan nyereséggel kecsegtető beruházásokra fordítsuk, melyek megalapozzák a gazdasági felzárkózásunkat. A focistadionok és a remélt olimpiára beígért létesítmények nem ilyenek, sőt fenntartásuk, esetleges elbontásuk újabb költségeket igényelnek. Szemereyné Pataki Klaudia legalább jelezte, hogy a közutak rendbetétele, illetve bővítése komoly lökést ad a gazdaságnak, ugyanakkor minden közlekedő magyar polgár érdekeit szolgálják. A stadionba viszont csak azért nem megy ki senki, mert szép, hanem mert jó focit akar látni, ám a jelek szerint erre itthon még nagyon sokáig nincs esély.

Azért, hogy ezt a kérdést a riói olimpia fénytörésébe helyezve is megvizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy az igazán sikeres sportok és sportolók nem a bőven áradó állami milliárdoknak köszönhetően büszkélkedhetnek fényes érmekkel. Hosszú Katinka néhány hónappal az olimpia előtt rúgta össze a port a szakszövetséggel, illetve annak mindenható elnökével, Gyárfás Tamással, felkészülését a magyar válogatottól függetlenül végezte férjével. A vívók csöndben készültek, igaz sportáguk az úszáshoz hasonlóan a 16 kiemelten támogatott ágazathoz tartozik, ám messze nem részesülnek olyan mértékben a javakból, mint a focisták. Egyébként a kiemelt sportágak képviselői közül több nem is kvalifikált versenyzőt az olimpiára, vagy ha igen, azok nem hagytak mély nyomot maguk után Rióban. Ilyen például a röplabda, kerékpár, az asztalitenisz, ökölvívás, tenisz és torna.    

Fotó: index.hu 

Persze, mindennek idő kell, és nem illendő elverni a port a sportolókon a kormány túlzott elvárásai miatt. Minden résztvevőnek, helyezésnek és éremnek örülni kell, mert kemény, megfeszített munka van mögöttük, a világ sportja pedig egyre kiegyenlítettebb, így ma már a kvalifikáció is egy hatalmas sportsiker, bármilyen sportban éri is el egy versenyző. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy Magyarországon minden jelentősebb sportszövetséget és egyesületet maga alá gyűrt a politika, így a támogatásokról nem a szakemberek, hanem pártemberek döntenek. Stadion is ott épül, ahol kormányhoz közel álló lobbistája van a településnek, és nem feltétlenül olyan méretű és funkciójú létesítményt kap a régió, amilyenre szüksége lenne. Ez pedig nem csupán gazdasági, de közegészségügyi kérdés is. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha a törzsed ki tud állítani egy jó futót, még nem azt jelenti, hogy nincsenek pocakos, tunya dakoták, akik a folyóig sem tudnának elfutni.”