A sport mindig is az egyik legkedveltebb propagandaeszköz volt a hatalom birtokosai számára, ám a magyar kormány az olimpia közvetítések alatt szokása szerint túltolta a biciklit. Olyan intenzitással kampányol ugyanis a legnépszerűbb sportágak versenyei alatt a kvótanépszavazás ügyében, hogy az már kontraszelekciós ingereket vált ki azokból is, akik a durva agymosás nélkül is üzentek volna Brüsszelnek. Ha nem hiszik, mérjék le, hogy az olimpiai közvetítések főideje alatt átlag 12 percenként nyomják a propagandát az arcunkba!  

Fotó: Szegedi Kattintós

Önmagában az a kisiskolás stílus is felháborító, ahogy elmagyarázza egy tanár bácsis hang nekünk, miért kell utálnunk a menekülteket, migránsokat, illegális bevándorlókat, és minden alja népséget, melyek rajtunk keresztül igyekeznek eljutni nyugatra, az ígéret földjére. A megfilmesített plakátkampány csakis egyetlen célt szolgál: menj el október másodikán a népszavazásra, amelyet egy olyan betelepítési kvóta ellen írt ki a kormány, mely nem kötelező egyetlen uniós tagország számára sem. (Persze ezt az információt egyetlen hirdetésben sem leled fel.)  Az erre a kampányra fordított milliárdok mintha valamilyen titkos aranybányából kerültek volna elő, mert ahhoz, hogy az ATV-től (!) a TV2-őn keresztül a közmédiáig ilyen sűrűségben nyomják a kioktató szövegeket, hihetetlen összegeket kellett mozgósítani. Nos, üzenjük Budapestnek, hogy attól, hogy kiírják és elmondják, a propaganda a magyar kormány megbízásából készült, még nem nevezhető társadalmi célú hirdetésnek.

De mintha a reklámok nem lennének elég célravezetők, a közvetítéseket megszakítják az egyperces hírekkel, melyek szájbarágásban még a fent vázolt hirdetéseket is űberelik. A sztálinista propagandisták ipari tanulók voltak azokhoz képest, akik összeállítják ezeket a kis hírcsokrokat. Épül, szépül országunk, a munkanélküliségi rátát pedig szinte csak nagyítóval lehet észrevenni, a migránsok próbálkoznak, de a hős magyar rendőrök és honvédek áldozatos küzdelemben visszaszorítják a határ túloldalára a potenciális terroristák tömegeit, de a rothadó nyugaton, ahol nem voltak annyira előrelátók a politikusok, mint Orbán Viktor, robbantanak és késelnek a bevándorlók. Közben persze egy árva szó sem esik Mengyi (Voldemort) Roland kínos ügyéről, Rogán Antal kétes üzelmeiről, vagy a Fideszen belül dúló hatalmi harcról. Egyszóval, a szép olimpiai sikerek (olykor kudarcok) mellé tálalunk még nektek egy tejjel-mézzel folyó Kánaánt, nehogy véletlenül belegondolj abba, miből telik a politikusoknak és barátaiknak luxusutazásokra és cégfelvásárlásokra, és hogy holnap miből veszel kenyeret.  

Mert aki dolgozott valaha olyan televízióban, ahol a legfőbb érdem volt a nézők minél szélesebb körű és pártatlan tájékoztatása, az még mindig veszélyes lehet, mert nem tudja végleg elfelejteni, mit is jelent a köz szolgálata.

Ha egymást váltva a műsorfolyamba becsempészik a kvótanépszavazás reklámjait és a rákosista időket idéző egyperces hírcsokrokat, akkor kijön a 12 perces átlag, melyek egymás után sorjázva nem túl szofisztikált eszközökkel mossák át az agyunkat. Az MTVA olyan mélységekbe süllyedt az olimpiai időszak alatt, hogy nem túlzás a kormány propagandaminisztériumának egyik kihelyezett főosztályaként emlegetni. Persze az irdatlan mennyiségű hirdetésért kifizetett pénz olyan támogatás a közmédiának, mely nem jelenik meg az éves költségvetési tervezetekben, vagyis az egyik oldalon megszorítást imitálnak, ami jó indok az újabb kirúgási hullám megindításához, ugyanakkor fizetett hirdetések formájában továbbra is dől a közpénz a szakmailag az észak-koreai tévé szintjére süllyedt intézményhez. A kirúgások lebegtetése persze arra is jó, hogy aki véletlenül vitatni merné a 12 percenkénti agymosás koncepcióját, úgy röpülhet a köztévéből, mint a győzelmi zászló.

Fotó:444.hu

A köztévé szakmai lealacsonyodása, a kormány politikai mantrájává degradálódott olimpiai közvetítések ugyanakkor más megvilágításba helyezik azokat a lehallgató készülékeket, melyeket az MTVA vezetőinek irodáiban találtak nemrégiben. Már a kézi vezérlés sem elég, minden szóról tudni akarnak a hatalom csúcsán lévők, nehogy egyszer olyan vezetőnek szavazzanak bizalmat, aki egy másodpercig is kételkedik a kormánypárt céljainak helyességében. Mert aki dolgozott valaha olyan televízióban, ahol a legfőbb érdem volt a nézők minél szélesebb körű és pártatlan tájékoztatása, az még mindig veszélyes lehet, mert nem tudja végleg elfelejteni, mit is jelent a köz szolgálata. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem azért kell lelőni a rossz hír hozóját, mert kellemetlen dolgot közölt, hanem, mert túlélte a vesztes csatát.”