A Fidesz szó szerint az életéért küzd majd a 2018-as választásokon. Ha nem tudnánk, hogy még mindig magasan vezet a közvélemény-kutatásokban a kormánypárt, azt hihetnénk, hogy a frusztrációjuk onnan táplálkozik, hogy hátrányban érzik magukat a politikai ellenlábasokkal szemben. A helyzet viszont az, hogy a Fidesz majdnem annyi szavazatra számíthat, mint 2014-ben, ám ha a hátralévő egy évben elveszítenek félmillió szavazót, az általuk kidolgozott aránytalan választási rendszernek köszönhetően súlyos vereséget szenvedhetnek. Ennek legfőbb oka az, hogy a párt elárvultan áll a magyar politika mezején, mint Csontváry magányos cédrusa.
Fotó: mek.oszk.hu
Orbán Viktor nehezen viselte, hogy első kormányzása idején kompromisszumokra kényszerítették akkori politikai szövetségesei. Kormányában ott voltak az MDF, a kisgazdák és az akkor még önálló identitással bíró kereszténydemokraták, és ez a sokszínűség nem igazán feküdt a miniszterelnöknek. Nyilván akkor fogalmazódott meg benne az elhatározás, hogy az a jó szövetséges, aki ugyanazt és ugyanúgy akarja, mint ő, így ha a partnerpártok vezetői nem simultak bele a rendszerébe, akkor szépen leszalámizta őket. Orbán politikai filozófiája nem viseli el a kompromisszumokat, nem gyakorol gesztusokat, ugyanakkor bőségesen megjutalmazza a dezertőröket, ha az ő táborát erősítik.
Valószínűleg a 2002-es bukás egyik okát is abban látta, hogy túl sok energiáját vette el a belső feszültségek kezelése, Torgyán kisgazdáinak ledarálása, az MDF lázadóinak ellehetetlenítése, a KDNP-sek beolvasztása. Számára az az igazi kormányzás, ha tömény masszaként áll össze mögötte a mameluk képviselők csoportja, akik lényegében bármit megszavaznak, amit eléjük tesznek, illetve a saját bizalmasaival tölti fel az összes közhivatalt, a minisztériumok élén pedig olyan megbízható káderek serénykednek, akik nem mondnak le a legnagyobb botrányok idején sem, legfeljebb, ha ő azt parancsolja nekik.
Ha nem sikerül legalább 2, 2,5 millió hívet szereznie (illetve megtartania) jövő tavaszra, akkor a Fidesz egymaga nem tarthatja meg a hatalmat.
A Fidesz valóban egy masszív politikai csoportként irányítja Magyarországot immár hét esztendeje, és kisebb megingásoktól eltekintve ez a szektaszerű képződmény uralja a közéletet majdnem két parlamenti ciklus óta. Igen ám, de ez a rendszer arra épül, hogy csak az a jó jobboldali, aki fideszes, aki bármilyen konzervatívnak mondott szavazóbázisra ácsingózik a Fidesz kárára, az számoljon azzal, hogy Orbán Viktor haragja lesújt rá. Ezt most a Jobbik esetében látjuk legdrasztikusabban, de ezért próbálják még csírájában elfojtani például a Gémesi György vezette Új Kezdet nevű pártot is.
Amíg a Fidesznek jó esélye van az egyszerű többség megszerzésére, sőt lehetősége nyílik akár kétharmadot is szerezni, addig ez a taktika rendkívül sikeresnek tűnik, ám tegyük fel, hogy a normál demokráciákra jellemző polarizáció eléri a magyar politikai életet is. Ha úgy alakulnak a választások 2018 tavaszán, hogy a Fidesznek csak koalícióban lesz esélye kormányt alakítani, akkor bizony nagy kihívással kell szembenéznie. Egy évvel ezelőtt még úgy nézett ki, hogy a Jobbik akár koalíciós partnerként is szóba jöhet, ám olyannyira elmérgesedett a viszony a két párt között elsősorban a Jobbik mögött sejtett Simicska Lajos és Orbán Viktor ellentéte miatt, hogy ez az opció most meglehetősen gyengének tűnik.
Ma minden ellenzéki párt a Fidesz ellenében határozza meg magát, így bárki is lesz esetleg a mérleg nyelve egy év múlva, nem csaphatja be a választóit azzal, hogy összeáll a jelenlegi kormánypárttal. A Fidesz „győzelem vagy halál” szemlélete akkor érthető meg legjobban, ha felvetjük azt az eshetőséget, hogy minden Parlamentbe jutó ellenzéki párt összefog a Fidesz ellen (még a Jobbik is), így megfelelő létszámú képviselőcsoport híján képtelen kormányt alakítani Orbán Viktor. Így egy esetleges választási győzelem esetén is szertefoszolhat a miniszterelnök álma, hogy a rendszerváltás után első miniszerelnökként egymás után három ciklust vigyen végig.
Pedig Orbán nem véletlenül akar a Várba költözni, és nem másnak újíttatja fel súlyos milliárdokból az új miniszterelnöki rezidenciát. Ő biztos abban, hogy nem más fog lenézni a budai hegyoldalról a Parlamentre jövő tavasszal. Ha nem sikerül legalább 2, 2,5 millió hívet szereznie (illetve megtartania) jövő tavaszra, akkor a Fidesz egymaga nem tarthatja meg a hatalmat. A díszpintyekként mutogatott kereszténydemokraták lényegében beolvadtak a Fideszbe, így ők csak statisztikailag számítanak szövetséges pártnak. Orbán keménykedése minden ellenzéki politikai erővel oda vezetett, hogy teljesen magányosan áll az egyik oldalon, és mindenki átrohant a másik oldalra, hogy onnan próbálja kimozdítani a hatalomból a kormánypártot.
Fotó: Kanadai Magyar Hírlap
A Fidesz konszolidálhatatlan politikai rendszere eleve lehetetlenné teszi, hogy akár a választási kampány finisében megnevezzenek egyetlen politikai erőt is, mellyel hajlandóak lennének együtt kormányozni. Korábban az LMP-ről gondolták sokan, hogy lehet akár a Fidesz szatelit-pártja, ám Schiffer András távozása óta ez az opció sem életszerű. Korábban felvetődött, hogy a szocialistákkal is összeállna végszükség esetén a Fidesz, de a mostani gyomrozást látva ez sem tűnik valós lehetőségnek. Bármerről közelítünk a kérdéshez, be kell látnunk, nem véletlen szólta el magát Orbán Viktor, miszerint be van kerítve, és el akarják veszejteni. Ez a belföldi front mellett a külpolitikára is értendő, így a miniszterelnök igyekszik úgy tenni, mintha támadna, pedig lényegében foggal-körömmel védekezik. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Harcolhatsz egyszerre az apacsok és a sápadtarcúak ellen, de mennyivel több katonád maradna, ha az apacsok és a sápadtarcúak egymással harcolnának, te pedig a dombról néznéd a csatát.”
