Még szerencse, hogy amikor a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselői a parlamenti padsorokban foglaltak helyet, még alig voltak migránsok Magyarországon. Persze most sincs sok belőlük, de az a néhány állami oltalom alá helyezett, vagyis  befogadott státuszt kapó menekült is kiverte a biztosítékot a jelenlegi kormánypárt politikusainál, akiket a Migration Aid nevű segélyszervezet üdültetne a Balaton partján. Az az elemi indulat, ami most feltör helyi és országos kormánypárti politikusokból arra emlékeztet, ahogy Csurka István pártja annak idején gyűlölködött ebben az országban. Ha jól meggondoljuk, nincs is már olyan sok különbség a Fidesz és a MIÉP között.

Fotó: Magyar Fórum

A nemzeti radikalizmus ma már nem a Jobbik jelszava a magyar parlamenti pártok közül, hanem a Fideszé. A 90-es években a Magyar Igazság és Élet Pártja is nemzeti önvédelemről szónokolt, amikor kommunisták, liberálisok és természetesen a zsidók ellen uszított. Sikeresen felépítette a népi-urbánus ellentétre épülő megosztó politikáját, ennek köszönhetően be is jutott az országgyűlésbe, így 1998-2002 között önálló frakcióval bírt. Csurka István hazaárulónak kiáltott ki mindenkit, aki nem követelte vissza a Trianonban elcsatolt területeket, ostorozta a nyugati hatalmakat, igaz, nem barátkozott az oroszokkal és Farkas Flóriánnal sem. Ez utóbbi két momentumot leszámítva a Fidesz is hasonló nyomon jár, és immár nem egy törpe magyar pártocska képviseli a nemzeti radikalizmus eszményét, hanem a közel kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt.

A MIÉP-nek kicsiny, ám rendkívül elszánt választói tábora volt, míg a Fidesz uralja a magyar jobboldalt. Képviselői nagy számban ülnek az EU parlamentjében, tagjai a legtöbb képviselővel rendelkező néppárti frakciónak, nemzetközi szövetségesei vannak, melyek között olyanokat is találunk, akik jól szót értettek annak idején Csurka Istvánnal. Elég csak a francia Nemzeti Front első emberét említeni, hiszen míg Marine Le Pen Orbán Viktort fényezte, addig apja, Jean-Marie Le Pen Csurka Istvánnal barátkozott. Orbán Viktor első kormányzása alatt - amikor a MIÉP parlamenti párt volt – még nem vállalt nyíltan szövetséget a rasszistának bélyegzett szélsőségesekkel, ám Csurka István sokszor kívülről támogatta kormányát. Később a MIÉP kiesett a parlamentből, és helyét a Jobbik vette át a szélsőjobb pozícióban, ám Vona Gábor most néppártosodik, Orbán Viktor pedig gyakorlatilag teljesen berendezkedett ezen a politikai póluson. Idegenellenes kampányai, antiszemita felhangokat tartalmazó sorosozása, a liberális eszmék nyílt ostorozása azt a szellemiséget kelti életre, amit Csurka István hirdetett 2012-ben bekövetkezett haláláig.  

A magyar jobboldal már a 90-es évek eleje óta küzd azzal a problémával, hogy híveinek egy jelentős része fogékony a szélsőséges retorikára, így a centrista pártokból időről időre kiszakadnak radikális csoportok, és elvisznek magukkal egy jelentős szavazótábort. Ez történt 1993-ban az MDF-el, amikor Csurka István kivált a kormánypártból, és vitt magával parlamenti képviselőket is. Hasonló jelenség játszódott le a 2000-res évek elején is, amikor a Fidesz által létrehozott polgári körökből kiszakadva Vona Gábor létrehozta a Jobbikot. Orbán nehezen tudja elviselni, hogy nem képes felülemelkedni ezen a problémán, ezért alakította ki jellegzetes pávatáncát a hazai közönség számára is, amelynek részeként hol kicsit dicséri Horthy Miklóst, hol valamelyik kormánytagján keresztül elhatárolódik tőle. A Jobbik néppártosodása viszont azért logikus válasz Orbán taktikázására, mert azoknak a mérsékelt jobboldali szavazóknak, akik számára Orbán jelenlegi irányvonala felvállalhatatlan, már nincs kire szavaznia. Vona azokat célozza meg most, akik soha nem szavaznának sem liberális, sem baloldali erőre, ám elegük van a menekültek elleni hergelésből, az oroszbarátságból, a szabadságharcból Brüsszel ellen.

  Fotó: Index.hu

Orbán számára persze adott lenne a lehetőség, hogy visszatáncoljon a szélsőjobboldalról középre, konszolidálja rendszerét, és tényleg erős és büszke európai országot építsen. A szélsőséges retorika azonban olyan stabil (mintegy kétmilliós) szavazótábort hozott össze neki, hogy ezt a tömeget nem fogja kockáztatni a kampány a következő hónapjaiban. A menekültek gyűlöletére épülő több tízmilliárdos állami költséget felemésztő kormányzati kampány eredményeként ma már az összes vizsgált ország közül Magyarországon félnek a legjobban a migránsoktól, holott alig élnek hazánkban menekültek. Azon se csodálkozzunk, hogy a Soros-terv részének tartják kormánypárti politikusok és magyar polgárok jelentős csoportjai, ha jogszerűen hazánkban tartózkodó menekülteknek szeretne nyaralási lehetőséget biztosítani egy segélyszervezet. Csurka István bizonyára elégedetten csapna a levegőbe, ha ezt megélhette volna, hiszen, ami neki nem sikerült ellenzékből, azt Orbán Viktor megvalósította Magyarország miniszterelnökeként: előhozta a magyarokból a kicsinyességet, a gyanakvást és önzést, a rosszindulatot, amit korábban már kezdtünk levetkőzni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a nép fiai elhiszik, hogy már nem kell a sápadtarcúaktól tartaniuk, elkezdenek barátkozni velük, a törzsfőnökre pedig többé senki sem hallgat.”