Nem elég, hogy a kazahok hazai pályán alázták az új szövetségi kapitánnyal felálló magyar labdarúgó-válogatottat, de egy negyedosztályú Csongrád megyei csapat is elkezdte szívatni a nemzeti tizenegyet. Pedig úgy indult neki Orbán Viktor 2010-ben az évtizednek, hogy egy világverő válogatottat ad a nemzetének, de a sok pénz és számtalan új stadion ellenére kudarcot kudarcra halmoznak az „aranylábú” fiúk. A focibolond miniszterelnököt közben nem nagyon érdekli az sem, hogy sokkal sikeresebb sportágakra jóval kevesebb pénz jut, így rég megdőlt az az elmélete, hogy a sok pénztől lesz jó ismét a magyar sport.
Fotó: Facebook
Talán a kazah válogatottól elszenvedett vereségnél is nagyobb megaláztatás az, amit az öttömösi focisták válogatotthoz küldött leve jelent a nemzeti tizenegy Skócia ellen készülő tagjainak. A Csongrád megye negyedik ligájában szereplő együttes ugyanis egy barátságos meccsre hívta a válogatottat, melynek során számos taktikai elemet kipróbálhatnának Georges Leekens tanítványai.
Az öttömösi fiúk számolnak persze azzal, hogy még a harmatgyenge magyar válogatott ellen is vesztesként hagyják el a pályát, mert azzal vigasztalódnának, hogy legalább sikerélményt szereznének a sikerben mostanában nem igazán tobzódó nemzeti csapatnak. Iróniájuk tovább fokozódik, amikor megemlítik, hogy számukra is fontos erőfelmérő lenne, ha egy magasabban rangsorolt csapattal mérhetnék össze a tudásukat.
Az igazi szívatás azonban csak ezután jön, ugyanis az öttömösiek nem csak a helyszínt is biztosítják, de: „a meccs utáni megfelelő energia fel- és visszatöltődéséről az egyesületünk elnöke – Rózsa Lajos – enyhén csípős, velős-csülkös pacalpörköltje méltón törődik, míg a jó kedvről és a csapatépítő hangulatról a helyi gazdák által lepárolt gyümölcsös alkoholos frissítők gondoskodnak”. Nesze neked milliárdokban dúskáló magyar foci! Ebben a maró gúnyban benne van az egész (sport)rendszer kritikája.
Nyolc év alatt ugyanis bebizonyosodott, hogy nem úgy működik a világ, ahogy azt Orbán Viktor és csapata gondolja. Úgy öntik a milliárdokat a labdarúgásba, mintha pusztán az anyagiakon múlna, hogy visszakapaszkodunk-e a sportág élmezőnyébe. Pedig, ha a mentalitás a régi marad a sportágban, akkor hiába építenek új stadionokat kisvárosokba, falvakba, hiába veszíti el a TAO támogatás a közpénz jellegét, hiába hoznak ide csodaedzőket külföldről, a válogatott és a klubok egyre lejjebb süllyednek a ranglistákon.
Ma már alig találni a térképen olyan nemzeti együttest, amely nem vert meg legalább egyszer bennünket. Tavaly „behúztuk” Andorrát, Luxemburgot, most Kazahsztán is csatlakozott ehhez az illusztris társasághoz, de ha netán elvetődik a csapat Gibraltárra vagy Szváziföldre, akkor jó eséllyel bővül a magyarokat verő gyalázatosan gyenge nemzeti tizenegyek sora. Ha létezik teljesen értelmetlenül kidobott pénz, akkor ebben a kategóriában a magyar focira fordított milliárdok viszik a prímet.
Itt ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a gombamód szaporodó fociakadémiák és új stadionok ellenére nem igazán látjuk azt a generációt, amely elhozza az aranykort a magyar labdarúgás számára. A fociklubok elégetik a TAO rendszer segítségével közpénzből átkonvertált milliárdokat, ugyanakkor képtelenek olyan színvonalat produkálni a pályán, hogy vadonatúj stadionokba visszatérjenek a nézők. Néha úgy érezzük, hogy nem is a nézők számítanak ebben a rendszerben, hanem az, hogy a miniszterelnök úgy érezze, mindent megadott kedvenc hobbijához, annak érdekében, hogy végre valami eredményt fel tudjon mutatni.
Fotó: index.hu
Ez azonban egyelőre várat magára. Az biztos, hogy a magyar labdarúgás felemelkedése nem lesz kampánytémája a kormánypártnak a következő heteknek, ugyanis jobb lesz elfelejteni azt, ami e sportágban történt az elmúlt nyolc évben, mint felidézni a kudarcokat. A kormánysajtó még mindig mentegeti a szövetség elnökét, az egymást váltó szövetségi kapitányokat, akik valószínűleg csak azért külföldiek, hogy ne értsék azt, amit a haragos szurkolók kiabálnak a siralmas produkciót látva. Nehéz ugyanis beismernie a kormánynak és kiszolgálóinak, hogy értelmetlenül vertek el százmilliárdokat erre a sportra, a nemzetközi helyzet ettől nem lett jobb, sőt fokozódott. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha századszorra se tudod beleállítani a tomahawkodat egy szalmabábuba, nem próbáld meg százegyedszer, hanem inkább menj borsót kapálni.”
