Egyáltalán nem tökéletes az Európai Unió működése, de egyelőre senki sem talált ki jobb konstrukciót ennél a szövetségnél. A britek most a saját bőrükön érzik, milyen csapdába kerülnek akkor, ha populista szólamokkal meg lehet téveszteni a szavazópolgárok többségét. A reakció nem is maradt el, hiszen hétszázezer ember tüntetett Londonban a Brexit ellen. Emlékezzünk csak a magyar kormány reakcióira, amikor kiderült, hogy a britek többsége ellenzi az uniós tagságot! Most, hogy mindenki számára egyértelmű, a közösség sokkal több előnyt nyújt egy tagország számára, mint amennyi veszteséget okoz neki, jó lenne rákérdezni Lázár Jánosnál, vajon hogy szavazna, ha Magyarország tagsága lenne a tét?
Fotó: Budapest Beacon
Addig veszekedtek a brit politikusok Brüsszellel, hogy végül elérték azt, amire maguk sem vágytak igazán. Nigel Farage és euroszkeptikus pártja, a UKIP előbb belehajszolta a konzervatívokat abba a kelepcébe, amelyből a mai napig nem tudnak kikecmeregni, majd – élve a demokrácia adta lehetőségekkel – a nép dönthetett arról, hogy elhiszik-e a populisták ígéreteit. Akkor a többség hitt nekik, de ma már sokan verik a falba a fejüket korábbi döntésük miatt. A mostani tömegtüntetésen több szónok is felvetette, hogy legyen egy második népszavazás is az ügyben, mert egyre több brit számára világos, hogy a Brexit nem olyan körülmények között történik meg, ahogyan azt a népszavazást megelőző kampányban ígérték.
Bármilyen logikusan hangzik ez a felvetés, sajnos a valódi demokrácia nem így működik. A britek ezt csak tudják, hiszen a népképviseletnek itt olyan hagyományai vannak, amiről mi csak nem is álmodhatunk. Az igazi demokráciában mindenkinek joga van rossz döntéseket hozni, elhinni átlátszó hazugságokat, megbánni a döntéseit, de egy dologra nincs lehetősége: kapni egy esélyt a szavazata megmásítására. És ez így van jól, hiszen csak így bízhat egy állam abban, hogy józan gondolkodású, öntudatos állampolgárok adják le a szavazataikat fontos kérdésekben. Ha néhány hónapon belül bebizonyosodna például egy pártról, hogy a választási kampányban teljesíthetetlen ígéreteket tett, hogy nem tartja a szavát, akkor ki lehet menni a kormány ellen tüntetni, de új választást erre való hivatkozással nem lehet kiírni.
Ezeket a törvényszerűségeket érdemes nálunk is szem előtt tartani, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy a felelőtlen politizálás ellenében egyedül a felelős állampolgári döntések hozhatják meg az eredményt. A magyar kormányt ugyanis kizárólag az érdekli, hogy az EU (és persze Soros György) ellen folytatott kampánya biztosítsa a népszerűségét, az viszont kevésbé izgatja, hogy közben az európai közösség perifériájára sodorja az országot. A Sargentini-jelentés elfogadása azért tűnik mérföldkőnek ebben a folyamatban, mert igen erős üzenetet jelent az EU részéről, amire a magyar kormány még erősebb brüsszelezéssel és sorosozással válaszolt. Ez az ellentét már nem pusztán arról szól, hogy Magyarország kormánya igyekszik minél jobb pozíciót kiharcolni a maga számára a közelgő költségvetési alkudozások folyamatában, hanem arról, hogy egyáltalán megmaradunk-e az európai országok közösségében.
Fotó: szabolcsihir.hu
Az a tény, hogy a honi polgárok körében erősödik az Európai Unió iránti elkötelezettség, az mutatja, hogy a magyarok többsége megértette, veszélyes útra tévedt a kormánya. Ha nem akarunk úgy járni, mint a britek, most kell megálljt parancsolni annak a populista, konfrontatív politikának, amely csak a holnapot tartja szem előtt, a holnaputánnal vajmi keveset törődik. Ha a magyar kormány azt látja, hogy a választók körében nem talál visszhangra az EU folyamatos ócsárlása, akkor kénytelen lesz hangnemet váltani, mert Orbán Viktor és csapata mindennél fontosabbnak tartja, hogy a népszerűségi mutatók élén maradjon a kormánypárt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elfáradsz a prérifarkas üldözése közben, legjobb, ha azzal magyarázod a hajsza befejezését: ilyen prémed már annyi van otthon, hogy nem is tudod hová tenni.”
Az utolsó 100 komment: