Korábban már sokan megjósolták, hogy az idei demokratikusnak nevezett országgyűlési választás sokkal inkább hasonlít majd egy nemzeti konzultációhoz, mint pártok vetélkedéséhez. A kormány igyekszik rendkívül magabiztosnak mutatkozni, bár ők is tudják, hogy ha most buknak, az a rendszerváltás óta eltelt 28 év legnagyobb zuhanását eredményezheti. Az ellenzék számára viszont az a küldetés a legfontosabb, hogy visszaadja a választások fontosságába vetett hitet a választóknak.  

     Fotó Heti Válasz

Gondoltuk volna akár négy évvel ezelőtt is, hogy 2018-ban a választási kampány fő témája egy kerítés lesz, melyet a kormány szerint az ellenzék le akar bontani? Az is elég hihetetlennek tűnt akkor, hogy a kormánypárt létrehozásában, vezetőinek taníttatásában oroszlánrészt vállaló Soros György lesz Orbán Viktor virtuális ellenfele a mostani politikai versengésben? Az is elég hihetetlennek tűnt, hogy olyan menekültekről szól majd minden kormányzati propaganda, akik alig vannak hazánkban, akik pedig megkapták az oltalmat nálunk, már rég odébbálltak egy gazdagabb uniós országba.

Orbán Viktor már azt is megengedi magának, hogy levélben tájékoztassa a polgárokat arról, mi a véleménye az ellenzéknek a kerítésről. Nem zavarja, hogy miniszterelnökként azt hazudja a választóknak, ami éppen a jelenlegi politikai érdeke. Úgy tűnik, semmi sem szent már a kormánypártnak a kampányban, és lényegében már el is döntötte, hogy miként nyirbálja tovább az ellenzék és a civil szervezetek jogait a választási győzelme után. Már le is osztották egymás között az új kabinet bársonyszékeit, tudni lehet, ki kap selyemzsinórt a jelenlegi miniszterek közül, és kik léphetnek eggyel előre jól megérdemelt munkájuk jutalmaként.

Azzal, hogy a kormány már a választások utáni időszakról beszél, igyekszik komolytalanná tenni a polgárok szemében az április 8-i voksolást. Korábban a demokrácia ünnepe volt egy parlamenti választás, ma inkább színjátéknak tűnik, de lehet még belőle bohózat is, ha a kormány még ráerősít a következő hetekben erre a tendenciára. A magyar polgárok pedig ahelyett, hogy kikérnék maguknak ezt, vagy hisztiznek, hogy el sem mennek választani, vagy megnyugvással veszik tudomásul Orbán Viktor országlásának meghosszabbítását.

Kétmillió emberre hivatkozva hadakozik Orbán Viktor Brüsszellel, riogat Soros Györggyel, és köpköd olyan menekülteket, akik itt sincsenek.

Az biztos, hogy valamit nagyon elrontottunk, ha idáig lehetett zülleszteni a magyar közállapotokat. Természetesen kellett hozzá a keleti despotizmus legrosszabb hagyományait felélesztő Orbán-rezsim szisztematikus demokráciazüllesztése is, de az egykor oly stabil intézményrendszer nem védhette meg magát a magyar polgárok hathatós támogatása nélkül. Nem épülhetett volna ilyen vígan a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ha a magyar polgárok mindjárt a kezdetek kezdetén látják, merre vezeti az országot Orbán Viktor és csapata.

Talán túlságosan hittünk az Európai Unió kontrolljában, esetleg azt gondoltuk, hogy a magyar ellenzéki pártok előbb-utóbb kitermelnek magukból olyan vezetőket, akik megálljt parancsolnak a tudatosan terjeszkedő politikai és a hozzá szorosan kötődő gazdasági elitnek. Talán el sem hittük, hogy kétmillió hipnotizált Fidesz-hívő ilyen sokáig hatalomban tudja tartani azt a kormányt, amely a hagyományos értelemben nem is kormányoz. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor egyetlen célja az volt az elmúlt nyolc évben, hogy saját fanatikusai számára gyártson ellenségeket, hogy elterelje a figyelmüket az egyre irritálóbb méreteket öltő kormányzati korrupcióról.

Kétmillió emberre hivatkozva hadakozik Orbán Viktor Brüsszellel, riogat Soros Györggyel, és köpköd olyan menekülteket, akik itt sincsenek. Ők küldik lelkesen vissza az egyre abszurdabb nemzeti konzultációs íveket, ők veszik komolyan azokat a híreket, melyek az ellenzéki pártokról szólnak, de magukhoz az ellenzékieknek semmi közük nincs ezekhez az állításokhoz. Most már odáig jutott a kormány kommunikációs gépezete, hogy lényegében önmagával kommunikál, hiszen ő mondja meg azt is, hogy az ellenfelei mit gondolnak. Persze ez sokakat zavar, de kezdjük megszokni, hogy a kormány számára csak azok fontosak, akik kritika nélkül elhiszik, amiit a Fidesz kommunikációs szörnye kiöklendez magából.

Nem csoda hát, ha maga a választás is csak nevében tűnik valódi politikai versengésnek. Az erősen a kormány felé lejtő focipályán már a labdát is nehéz lesz felvezetnie az ellenfele térfelére az ellenzéknek, nemhogy gólokat lőni. Lehet vitatkozni arról, hogy szabad-e egy ilyen választás, vagy esetleg szabad, de nem demokratikus. Kétségtelen tény, hogy az ellenzék vezetőit még nem zárták börtönben, mint a mintául szolgáló Oroszországban vagy Törökországban, de az kétségtelenül felmerült már a Fidesz vezetőinek agyában, hogy betiltanak olyan pártokat, melyek kellemetlenkedhetnek a választásokon, az ellehetetlenítésükre tett kísérlet pedig meg is történt azzal, hogy gigabüntetést szabattak ki rájuk az Állami Számvevőszékkel.

Ebben a helyzetben az egyetlen dolog, amit az ellenzék tehet, hogy visszaadja a választás méltóságát és igazi súlyát a polgároknak azzal, hogy összefog, éles, kritikus kampányt folytat, és nem utolsó sorban vitára készteti ellenfelét olyan ügyekben, melyekről nagyon nem szeretne beszélni a kormánypárt. A Fidesz magabiztos, sőt elbizakodott, hiszen már olyat is hallani, hogy számukra a kétharmad megszerzése nem kétséges, de a négyötödöt is reális esélynek tartják. Úgy gondolják, hogy a Rogán Antal és Habony Árpád által vezényelt migránsozós, sorosozós kampány összeterel majd megint két és félmillió hívet a Fidesz karámjába, a megosztott ellenzékkel szemben pedig ez bőven elegendő lesz egy fölényes sikerhez. Politikusaiknak, jelöltjeiknek pedig nincs más dolguk, mint hárítani a kényes ügyeket, közben pedig riogatni Sorossal, a migránsokkal, meg néha persze belerúgni Brüsszelbe.

Amerikai Népszava

Hogy ez mennyire szolgálja az ország érdekeit, nem igazán érdekli őket. A hatalom megtartása mindennél fontosabb számukra, hiszen az elmúlt években megszerzett vagyonok és politikai kapcsolatok csak úgy őrzik meg az értéküket, ha a NER tovább csökkenti a bukás esélyeit. Az április 8-i választás nem pusztán az ellenzék számára létkérdés tehát, hanem a kormánypártiak számára is. hiszen a fölényes, pökhendi nyilatkozatok ellenére látható rajtuk, hogy nyomasztja őket a hatalmas tét. Mert, ahogy egy dakota-közeli közmondás tartja: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.”