Újra rátalált a pávatáncos lépésekre Orbán Viktor, bár most olyanok vitték táncba, akikkel nem szívesen ropja együtt. Úgy tűnik, egyelőre működik az „Orbánt megszelídíteni vagy kidobni” taktika, de az is nyilvánvaló, hogy a magyar kormányfő csak taktikai okokból hátrál. Valószínűleg minden meghatározó európai kereszténydemokrata politikus tisztában van azzal, hogy amennyiben az uniós választások után változik a politikai széljárás, Orbán Viktor ismét előveszi harcias stílusát, és igyekszik a saját képére formálni az Európai Néppártod, valamint magát az Európai Uniót is.

Fotó: hungary today.hu

Két lépésben szorították sarokba Orbán Viktort saját pártcsaládjának vezetői. Első menetben a néppárti frakció többségével megszavaztatták azt a Sargentini-jelentést, ami erősen megingatta a magyar kormányfő pozícióit az európai politikai térben. Ezt követően választás elé állították: Vagy aláírja az Európai Néppárt Helsinkiben tartott kongresszusának zárónyilatkozatát, vagy repül a csapatból. Igen testes békát kellett lenyelnie a Fidesz vezérének annak érdekében, hogy a pártcsaládban maradhasson, és elkerülje a teljes politikai ellehetetlenülés, ugyanis a liberális demokráciát éltető dokumentum mindenben ellentmond annak, amit az utóbbi években Orbán hirdetett.

Orbán nagyon nem szereti, ha őt irányítják, sőt, mondhatjuk, hogy zsarolják. Sokkal jobban szereti ő diktálni a feltételeket, amit itthon lényegében tökélyre vitt, ám Európa más porond, ott van néhány nagypályás, akik nem igazán kultiválják, hogy egy kis közép-kelet-európai ország vezetője miatt kell magyarázkodniuk a választók előtt. A néppártiak megértették annak a veszélyét, hogy baloldali és liberális politikusok kíméletlenül ki fogják használni az uniós kampányban azt, ha egy kígyótojást tudnak felmutatni a kereszténydemokraták fészkében. Máris megjelentek olyan plakátok nyugati országokban, melyek lényegében Orbán személyével riogatják a választókat, mondván, hogy egy olyan autoriter rendszer képviselője, amely pusztítja az uniós értékeket, ráadásul korrupt rendszerén keresztül ellopja a nyugati adófizetők pénzét.

Logikus volt hát, hogy vagy minél előbb megszabadul az EPP a kínossá vált rokontól, vagy együttműködésre kényszeríti. Miután Orbán orrát befogva aláírta azt a nyilatkozatot, amelynek valószínűleg egyetlen mondatával nem ért egyet, annyit elért, hogy időt nyert. A néppártiak pedig kifelé demonstrálhatták az egységet, amiről mindenki tudja, hogy csak kirakat, de egyelőre el lehet adni a német, olasz, osztrák, francia, sőt belga konzervatív szavazóknak is, hogy a pártcsalád nem széthúzó, egymással civakodó rokonokból áll.

Helsinkiben tehát ésszerű kompromisszum született, de kérdés, hogy Orbán meddig tartja magát ehhez. Nem ismeretlen számára a kettős beszéd, hiszen itthon eddig is rendkívül radikális volt, bizonyos kérdésekben már évek óta jobbra áll még a Jobbiktól is, ugyanakkor Brüsszelben sokszor sokkal engedékenyebb, civilizáltabb hangot ütött meg a magyar kormányfő. Szavazótábora szinte meg sem lepődik azon, ha néha eltér a bevett migránsozó, sorosozó sormintától, mert ismerik a vezérüket, akinek haszonelvűsége nem ismer határokat. Most az az igazi kérdés, hogy továbbra is vannak-e olyan eszközök a néppártiak kezében, melyekkel legalább látszólag konszolidálni tudják Orbán rendszerét.

Kérdés, hogy vannak-e még más feltételei a néppártnak, vagy megelégednek azzal, hogy a magyar kormányfő és pártjának meghatározó politikusai felhagynak az olykor nyíltan rasszista megnyilvánulásokkal. Például nyomást tudnak-e gyakorolni a Fideszre annak érdekében, hogy fogadják el az európai ügyészséghez való csatlakozást, mint alapvető jogi garanciát egy olyan országban, ahol például a rendőrségi nyomozás nem talál bűncselekményre utaló jeleket az Elios-ügy kapcsán. A magyar függetlenségre való hivatkozás eddig mindig jó ütőkártya volt itthon, ha meg kellett tagadni az együttműködést olyan uniós szervekkel, melyek a magyar jogállamiság leépítésére figyelmeztetnek.

Fotó: index.hu

Orbánnak tehát beszűkült a mozgástere, de annyi bizonyára maradt számára, hogy idehaza nem kell majd hűségnyilatkozatot tennie a liberális demokrácia értékei mellett, nem kell elszámolnia az államilag felügyelt korrupció minden egyes részletével, nyugodtan csuklóztathatja a Közép-európai Egyetemet, belerúghat a hajléktalanokba, lépésről lépésre korlátozhatja a gyülekezési jogot, kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a még meglévő ellenzéki és független sajtót. A magyar kormányfőnek annyi levegőre van szüksége, amennyi elegendő ahhoz, hogy eljusson minden magyarhoz az üzenete: Hiába reménykedsz, az Európai Unió úgysem fog rajtad segíteni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Hiába csavarod bele magad a szőnyegbe, ha jön a vihar, épp oda fúj, mint ahová a lovad hátán menekültél volna.”