Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Az új NAT a NER pontos lenyomata lett

Az új NAT a NER pontos lenyomata lett

Ahogy eddig is tudtuk, a Nemzeti Együttműködés Rendszere vegyíti a Kádár-korszak szellemiségét a Horthy-korszak elemeivel, ugyanakkor igyekszik modernnek, előremutatónak tűnni. A most nyilvánosságra hozott új Nemzeti alaptantervet is ezek jellemzik, azzal súlyosbítva, hogy a fent említett elemekből a lehető legrosszabb részeket veszi át. Tulajdonképpen semmi különös nincs abban, hogy közel 10 év vajúdás után egy ilyen szörnyszülöttet segített világra a NER.

hvg_hu_12.jpg

    Fotó: hvg.hu

Két és fél parlamenti ciklus kitöltése után végre valamire jutnia kellett az Orbán-kormánynak az oktatásban. Mivel a Fideszt főként ideológiai megfontolások vezetik a politikai döntésekben, várható volt, hogy előbb-utóbb egy olyan fontos területen, mint az oktatás, egy olyan szellemiségű alaptantervvel rukkol elő, amely visszatükrözi a hatalmon lévők világszemléletét.

Akik nekiveselkedtek már a vaskos dokumentum elolvasásának, úgy érzik magukat, mint aki alászáll a pokol legmélyebb bugyraiba. A kormánypárti ideológusok múltba révedő szemléleténél is nagyobb baj, hogy az amúgy is nagy bajban lévő magyar oktatás szekerét még inkább a szakadék felé löki. Ahogy a felsőoktatásban dolgozó tanárok nyílt levele fogalmaz: „Az alaptanterv bevezetése óriási visszalépést jelentene az irodalomtanításban egy olyan korábbi oktatási szerkezet felé, amelytől 1990 után mindenképpen el kellett mozdulni, sőt a 21. században egészen magunk mögött kellene hagyni.”

Valószínűleg a szakma szereplői még sok kritikát fognak megfogalmazni a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, ám mi most szemléljük kicsit tágabb perspektívában a történteket. A NAT körüli bénázás, majd a nagy nehezen megszült új változat arra világít rá ugyanis, hogy a Fidesz a lényegi kérdések területén lényegében elszabotálta eddig azt a 10 évet, melyet a magyar választók biztosítottak számára.

Háromszor egymás után kétharmados felhatalmazással láthattak munkához az Orbán-adminisztráció emberei olyan kedvező világgazdasági környezetben, melyet még jelentős mértékben megtámogattak uniós források is. Ennek ellenére nem hajtottak végre sem államháztartási reformot, jelentős mértékben nem csökkentették az államadósságot, csak toldozgatták-foldozgatták az egészségügyi rendszert, azt oktatást pedig hagyták mély válságba süllyedni.

Orbán Viktor azonban már attól is retteg, hogy egy ellenzéki párt a Fidesz népszerűségének közelébe jut, ezért lényegében semmilyen reformot nem indított el a kormányzati ciklusok elején.

Érezhető volt a kényszer, hogy a mostani kormányzás félidejéhez közeledve valami rendszerszintű eredménnyel rukkoljanak elő, ám az az iromány, melyet Nemzeti alaptantervként mutattak be nemhogy nem mutat előre, hanem tovább növeli a káoszt az oktatásban. Itt nem csupán a fókuszban lévő irodalomoktatás tartalmának értelmezhetetlen átalakítása, de a természettudományos tantárgyak körüli mizéria kiteljesedése is sokat ront az amúgy sem rózsás helyzeten.

Az oktatás az egészségügy mellett olyan terület, amelyben lényegében minden magyar családnak van érintettsége, tehát a maga módján mindenki el fogja mondani a véleményét a most tervezett átalakításokról. Ez is lehet az oka annak, hogy a kormány tojástáncot járt ez ügyben, hiszen olyan figyelem övezi az oktatást az általános iskolától az egyetemekig, ami erős befolyással lehet a pártok népszerűségi mutatóira.

Orbán Viktor viszont már rég elvetette azt a demokráciákban megszokott gyakorlatot, mely szerint a választási győzelmek után a kampányígéretek, illetve az ezekre épülő kormányprogram iránymutatásai szerint bizonyos rendszerek átalakításához kezdenek, melyek az első években a népszerűség megcsappanásával jár, de a ciklus második felében a kormánypártok támogatottságát erősíthetik. Orbán Viktor azonban már attól is retteg, hogy egy ellenzéki párt a Fidesz népszerűségének közelébe jut, ezért lényegében semmilyen reformot nem indított el a kormányzati ciklusok elején.

thepost_hu.jpg

Fotó: tehepost.hu

A NAT jelenlegi formájának megszületése tehát többszörösen rávilágít a NER gyengeségeire. Egyrészt a ciklus közepén borzolja a kedélyeket, másrészt lényegében egy ideológiai alapon átírt korábbi alaptanterv rosszabb verzióját volt csak képes kiköhögni magából. Nincs meg benne semmi korszerű, semmi előremutató, semmi innovatív, így könnyű megjósolni, a hatása lesz a magyar társadalomra. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy valaki sokáig ül az árnyékszéken, még nem jelenti azt, hogy a végén vécépapírt is használnia kell.”

121 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Az új NAT a NER pontos lenyomata lett Tovább
Facebook Tetszik
0
121 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr115463592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (121)
Az utolsó 100 komment:

yourmomtits 2020.02.08. 19:57:47

@Etniez: húhúú már fajtázol is, egyre jobb
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.08. 20:25:57

@MAXVAL bircaman közíró:
“ Ez van, a ballib monopóliumnak vége.”

Ezek szerint a józan ész ballib monopólium! Hogy mik vannak...
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.08. 20:29:36

@ulpius66:
“ csak az pofázzon bele a témába, aki minimum kétszer elolvasta az Új NAT-ot!”

És aztán feltámadt.
Csak mert ha az első alkalomnál nem halt bele az unalomba, másodszorra már nem ússza meg, az biztos.
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.08. 20:32:15

@F1őr:
“... jelenleg is mossák a gyerekek agyát. Mint ahogy az én időmben is próbálkoztak.”

Csak aztán feladták a keresést, mert a mikroszkóp sem segített.
Van ez így...
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.08. 20:37:06

@nemecsekerno_007:
“ Ez egy színtiszta politikai támadás, szakmainak maszkírozva.”

Szerintem is.
A kormány szakmai munkának próbálja beállítani a politikai indoktrináció céljából összebarkácsolt NAT-ot, amivel most az oktatásra támadt...
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.08. 21:38:26

@Etniez: Lózungokat?!? Muhahaha. Mondja ezt egy lózunggyűjtő
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.08. 21:40:19

@morph on deer: Jajjajjajj. Hát persze. 2/3-uk van, megtehetik, nektek meg csak a rinyálás maradt. Ezt nem tudjátok feldolgozni 10 éve.
Válasz erre 

Dan da Man 2020.02.08. 22:49:39

@ulpius66: Megvolt baszdmeg!

Ugyanazok a hibák még mindig. Nem előre néz, hanem hátra. És nem a gondolkodást segíti, hanem a szervilizmust.

Van még kérdés, hülyegyerek? Vagy újabb instrukció?
Vagy most jön az, hogy nem értek hozzá?
Mert te mindenhez!
Válasz erre 

Dan da Man 2020.02.08. 22:54:50

@nemecsekerno_007: Nem, én azt nem tudom feldolgozni 10 éve, hogy ha valamit rosszul csinálnak a haverjaitok, akkor miért nem tudtok kritikusan gondolkozni, és nem kárörvendeni, mint a kibaszott óvodások?

Nem gondolod, hogy fel kéne nőni, és kimászni a homokozóból?

Vagy szerinted ez a NAT a lehető legjobb, és kifejezetten jót tett, hogy senki véleményét nem kérték ki a megalkotásában, és azt sem lehet tudni, hogy kik a szerzői?
Válasz erre 

vénkujon 2020.02.08. 23:43:08

erre szavaztak a magyarók. szerintem jól van ez így. sajnos nem mindenki teheti meg, hogy gyermekét, gyermekeit remek magyar iskolákba járassák. így lett sajnos az én szép gyermekemből külföldön taníttatott diák. egyelőre 2 nyelven beszélő világpolgár, de lesz az még 3 is. emellett öntudatos magyarembernek neveljük, akinek szeretnie kell a hazáját. mondogatom neki sokat, hogy ne feledje az itthoniakat, és figyeljen a helyesírásra, meg olvasson szépen magyarul.
az istenit!:) ha valamit, hát ezt jól csináltam az életben!:D
Válasz erre 

vénkujon 2020.02.08. 23:47:43

nekem már csak az maradt, hogy fizessem az adót. kűggyem a lóvét, és tök közelről nézzem végig az idióta fideszesek által vezetett országromlás visszafordíthatatlan folyamatát.
keresztbetett lábbal szoktam végigröhögni a fideszhíradókat, bayersókat, hút geri izzadságtó csöpögő homlokát, a magyar válogatott reménytelen labdahajszolását. ezek engem rettenetesen inspirálnak. köszönöm a remek pillanatokat. púszi
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.08. 23:48:04

@Dan da Man: Frusztráció, a frusztráció miatt nem tudtok gondolkodni. 10 éve örlitek magatokat ebben a frusztrációban és sosem amiatt kritizáljátok a kormányt amiért valóban lehetne és ami szélesebb támogatást kaphatna. Ez annyira hihetetlen, hogy szerintem direkt van, talán a korábbi ballib politika és a médiájuk nyomása miatt történik, ezt nem tudom. De az, hogy ez kontraproduktív az biztos, 10 éve ugyanazt az eredményt hozza.
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.08. 23:50:53

@vénkujon:
“...ha valamit, hát ezt jól csináltam az életben!:D”

Nana! Azért kellett ehhez pártunk és kormányunk hathatós noszogatása is, ne titkold! :)
Egy normális rendszerben, normális hazai oktatás esetén biztos nem jutott volna ilyen eszedbe!
Naugye
Válasz erre 

vénkujon 2020.02.08. 23:52:38

@nemecsekerno_007: mondjuk most kicsit összefosódtatok az önkori választásokon, de ne aggódj, mert ez csak egy utolsó rándulása volt a libsi dögvésznek. a vezéretek továbbra is jó formában van, és sok sikert neki a továbbiakban is. én igazán szorítok a fidesznek, hogy ne engedjék csak úgy ki a hatalmat a kezükből. ez a lényeg! :-)
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.02.08. 23:53:36

@MAXVAL bircaman közíró: @Efhetven: @ulpius66: @F1őr: @nemecsekerno_007:

Újabb Soros támadással állunk szemben! Soros magyarországi álmagyarjai akik már miniszterként vannak beépülve Orbán Viktor kormányába egy új NAT-tal akarják elérni hogy végrehajtsák a Soros TanTerv-et, melynek célja, hogy pont olyan segghülye, két osztályt elvégezni se tudó gyerek szellemi képességein megrekedt mélyhülye barmokat neveljen ki az egész országban, mint amilyenek ti vagytok itt az indexen.
Válasz erre 

vénkujon 2020.02.08. 23:54:03

@morph on deer: igaz! köszönöm a nernek. köszönöm a miniszterelnök úrnak és lelkes csapatának. köszönöm a nemzetnek.
Válasz erre 

vénkujon 2020.02.08. 23:56:36

@nemecsekerno_007: miért is lehetne ezt a kormányt kritizálni? nem kellene hátráltatni a nemzetet kártékony gondolatokkal nemde?
Válasz erre 

kárárámaispj 2020.02.09. 00:11:43

@Dan da Man: Tehát elolvastad kétszer, de nem találod a szerzőt, ugye?

"Ugyanazok a hibák még mindig. Nem előre néz, hanem hátra. És nem a gondolkodást segíti, hanem a szervilizmust."
Mutatok példát a szervilizmusra.
"azt nem lehet, hogy a hozzáértők véleményét elolvasva véleményt alkotok?"
Etniez haverod írta. Aki szerint az a helyes, hogy rámutat valakire, aki a szakértő szerinte, és gondolkodás nélkül elfogadja annak a véleményét, és onnantól azt szajkózza.
Nagyon előremutató
Válasz erre 

kárárámaispj 2020.02.09. 00:16:25

@vénkujon: Hogyne lehetne. Na, akkor sorold el a saját szavaiddal, hogy mi is a problémád a NAT-tal.
Válasz erre 

kárárámaispj 2020.02.09. 00:20:37

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:
Igen, persze, hiszen az a jó a hatalomnak, ha hülye a nép. Hiszen a hülye nép szokott a seggén ülni, és nem lázong, és nem lehet átbaszni kétszavas jelszavakkal, mint o1g, meg ""stadionok", "elloptak mindent", stb...
Válasz erre 

ami szabad 2020.02.09. 06:47:52

@MAXVAL bircaman közíró: Akkora blődség amit írtál, mint a NAT, csak az veszélyesebb. Nem azért, mert fasiszta írókat is tanítani kell, ó, nem. Hanem mert komplett generációt veszélyeztet a majdani megélhetésében, és az ország versenyképességét rontja még tovább. Szülőként immáron sokadik éve látom "áldásos" hatását a gránitszilárdságú natnak is az alk... izé alaptörvény mellett, és elég nagy problémának látom, hogy ahhoz, hogy a gyerekből ne valami droid legyen, kvára kevés még a jobb suli is, naponta sok-sok óra külön tanár/ szülői segítség miegymás kell.. Ezt azért lássuk be, csak olyan helyről tudják biztosítani a gyereknek, ahol erre részben van + forrás, részben a szülők maguk is tanultabbak, vagyis eleve kirekeszti a kevésbé tehetős illetve képzett családok gyerekeit. És ez messze nem csak a roma szegregációban nyilvánul meg. Magyarán az újratermelődő szegénység melegágya. Ami nem csak bűn, hiba is, hiszen ezáltal az ország felemelkedésének kifejezetten ellensége, vagyis determinálja Magyarország beragadását a középszerbe...
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:08:01

@MAXVAL bircaman közíró: ez a Soros egy zseni lehet, hogy alaptanterveket is írt. Bezzeg a csuti geci azt se tud!:)
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:09:33

@MAXVAL bircaman közíró: "Ez van, a ballib monopóliumnak vége. "

aztán hisztizel, hogy te soha nem használod a baloldali meg liberális, meg a ballib szót szitokszónak. Miközben fingod nincs, mit jelentenek ezek a szavak, mert csak egy bolgár elmebeteg vagy.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:10:31

@ulpius66: te elolvastad? a csuti geci elolvasta? nem is tudtok olvasni, bazdmeg!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:11:37

@F1őr: ej, ezek a tanárok, de látom, nem sikerült kiemelni a tudatlanság mocsarából!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:12:32

@MAXVAL bircaman közíró: Nem, Hitler és a csuti geci nem tud írni, azt csak a Soros tud.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:14:04

@élveteg: "Miért mit tükrözzön vissza ? "

Értelmes ember nem kérdez ilyet. Egy nemzeti tantervnek jó esetben nyilván a tanítás értelmes elveit, és tartalmát kellene visszatürköznie.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:15:22

@nemecsekerno_007: te viszont az érvelést sose toltad kezdőn sem. Te mindig is elmebeteg voltál. Érved sose volt.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:16:39

@yourmomtits: meg is szoktuk már a náciktól, hogy ész nélkül belepofáznak mindenbe, a legkisebb tárgyi tudás nélkül.

Például még azt se tudod magyarul, rendesen leírni, hogy "hogy", akkora kis hazaáruló, köcsög selejt vagy.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:18:50

@nemecsekerno_007: A lózunggyűjtő te vagy. Ehhez a posthoz sem tudtál egyetlen tartalmi, vagy érvelős hozzászólást se írni, csak fingani és böfögni tudtál, kis elmebeteg náci!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:19:40

@nemecsekerno_007: Úgy kikaptatok Budapesten ősszel, ezt nem tudjátok feldolgozni!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:21:15

@nemecsekerno_007: "a kormányt amiért valóban lehetne"

na, miért lehetne, te kis elmebeteg náci?!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:25:08

@kárárámaispj: Nem, kis faszfejkém, hozzáértők véleményének elolvasása nem szervilizmus, hanem tájékozódás. Mi több, az egész oktatás egy jelentős részt erről szól. Például fizika órán nem is lehet az összes fizikai törvényt ellenőrizni. Felfogod, te kis elmebeteg Fidióta?! A szervilizmus, az az, amit ti csináltok, hogy hozzáértők helyett kóklerek agymosását fogadjátok el, és gondolkodás nélkül.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:26:31

@morph on deer:

A ballib eszme se nem azonos a semlegességgel, se nem a józan ésszel.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 08:28:17

@vénkujon: Frusztráció. Mondom én. Ez a bajotok.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:29:49

@nemecsekerno_007: Frusztráció. Mondom én. Ez a bajotok.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 08:32:08

@math0: Frusztrált kis pöcs vagy te is, ez a bajod. Közben meg terjengős agymenésekkel próbálsz kompenzálni, igy nemhogy a Fideszt nem lehet leváltani de még egy közös képviselőt se.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:38:14

@kárárámaispj: vegyünk egy nagyon egyszerű tényt: egyetlen magyar Nobel díjas írónk van. Na ő pont nem szerepel a nemzeti alaptantervben. Ennyi. Lehet magyarázkodni, Fidióta faszfej!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:39:31

@nemecsekerno_007: Frusztrált kis pöcs vagy te is, ez a bajod. Ezt rövid kis fingásokkal, és böffentésekkel próbálod kompenzálni.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:41:26

@MAXVAL bircaman közíró: Te egy bolgár elmebeteg vagy. Neked a józan észhez van a legkevesebb közöd.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:45:50

@kárárámaispj: Wass Albert náci volt. Nácikat nem teszünk be a tantervbe, legfeljebb kritizálni!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:48:40

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Egyszerűen csak lassan vége a ballib szellemi diktatúrának. A közbeszédet sikerült a Fidesznek plurakuzálnia még amikor ellenzékben volt. A médiákat sikerült pluralizálni 2010 után, most jön az oktatás.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:51:13

@MAXVAL bircaman közíró: "sikerült a Fidesznek plurakuzálnia "

Íme a Fideszes közoktatás, vagy jelen esetben inkább agymosás, droid-beprogramozás eredménye: a bolgár elmebeteg!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:52:28

@ami szabad:

Az átlagdiák nem olvas el semmit. Letölt elemzéseket, s azokat bemagolja. Mi változott ezzel? Semmi.

A "versenyképességhez" pedig eleve nem kell olvasni egy sort se.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:53:04

@math0:

Nyilván nem személyesen.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:54:20

@math0:

Itt se szitokszóként használtam.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:55:00

@MAXVAL bircaman közíró: "Nyilván nem személyesen. "

Tehát kamuztál. Fingod nincs arról, hogy mi köze lenne Sorosnak bármiféle magyar tantervhez. Egy hazudós, Fidióta fasz vagy, mint a többi.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:55:44

@MAXVAL bircaman közíró: aha, tehát a "ballib" nálad pozitív jelző.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 08:56:45

@MAXVAL bircaman közíró: "a ballib szellemi diktatúrának"

Ez sem szitok, ugye, kis elmebeteg, bolgár, Fidióta selejt?!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:58:38

@math0:

Közismert, hogy Soros terve 30 éve dübörög régiónkban.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:59:12

@math0:

Igen, nem az.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 09:01:18

@math0:

Jelző, mely leír egy valós állapotot.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 09:05:28

@MAXVAL bircaman közíró: Tehát kamuztál. Fingod nincs arról, hogy mi köze lenne Sorosnak bármiféle magyar tantervhez. Egy hazudós, Fidióta fasz vagy, mint a többi.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 09:08:43

@MAXVAL bircaman közíró: tehát te szereted a ballibeket és a diktatúrát.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 09:09:21

@MAXVAL bircaman közíró: tehát semmi bajod nincs a ballibekkel és a diktatúrákkal.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 09:10:01

@math0: Most már szakadj le gyökér. A kormány erős legitimációt kap már 10 éve, és ezen a te szófosásod se változtat.
Annyit értek el ezzel a DK-nyalással, hogy nem tud egy normális, új ellenzéki párt megjelenni, amire pedig lenne igény. Majd az újabb 2/3-nál veregesd meg a vállad, mert te is sokat tettél érte.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 09:11:45

@nemecsekerno_007: a qrmányod ősszel bukott, te kis náci selejt!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 09:12:43

@nemecsekerno_007: a qrmányod sose kapott kétharmadot, a qrmányod kétharmaddal küldték el az anyád picsájába az EP-ben. az EP erősebb felhatalmazással bír, mint a ti 2 millió parasztotok!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 09:14:22

@math0:

Erre hogyan jutottál?
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 09:17:34

@MAXVAL bircaman közíró: összezavarodtál, te kis elmebeteg. csak 3 lehetőség van: a "ballib" és a "diktatúra" jelzők szerinted negatívak, pozitívak, vagy semlegesek?! nem tudsz válaszolni.
Válasz erre 

Fragreg 2020.02.09. 09:32:22

Valami konkrétumot is írna a kedves szerző az alaptantervben lévő hibákról, és a helyettük javasolt alternatívákról?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 10:01:42

@Fragreg: Te náci vagy?! A konkrétum náci csökevény! :)))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 10:49:32

@math0:

Kérdésed irreleváns és értelmetlen, troll.
Válasz erre 

2020.02.09. 11:12:04

A legkisebb magyar tovább rombol.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 11:24:16

@Fragreg: Wass Albertet ki!
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 11:25:17

@MAXVAL bircaman közíró: akkor maradjunk abban, hogy nálad a ballib csak szitokszó, és fingod nincs róla, mit jelent.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 11:44:58

@math0:

Leírtam mit jelent.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 11:47:45

@MAXVAL bircaman közíró: nem azt jelenti, elmebeteg vagy, de ezt már tudjuk.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 11:49:45

@math0:

De azt.
Válasz erre 

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.02.09. 12:04:48

@MAXVAL bircaman közíró: nem azt jelenti, elmebeteg vagy, de ezt már tudjuk.
Válasz erre 

kvadrillio 2020.02.09. 14:03:52

jahhhh....an ántifaszista márcsak ijjjjen heveskedő fajta !!! occt amikor lelőnek közülük valakit, akkor megsértődnek !!!!! NU, HOL IS VANAZA AK47-ES ?????...
Megrángattak és sörrel dobáltak egy szélsőjobbost az antifasiszták
Világi Máté
Világi Máté
követés
2020.02.08. 18:05

Kerülj képbe hírlevelünkkel, amiben a hét legfontosabb, legérdekesebb cikkeit, videóit ajánlják az indexesek.
Becsületnapi megemlékezést tartott a magyar szélsőjobb a Városmajorban, tőlük nem messze pedig az antifasiszták tüntettek ellenük. Annak ellenére, hogy mindkét csoport nagyjából 400-500 fős volt, relatíve békésen telt a nap. Egészen addig, míg három fekete ruhás az antifasiszták elé nem keveredett, akik azonnal rávetették magukat az egyikőjükre, megrángatták, és még egy sört is hozzávágtak. A másik két szélsőjobbos eközben kereket oldott.
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 14:46:06

@nemecsekerno_007: annyira buta vagy, hogy az egyik hozzászólásod úti a másikat :D

Ernő, Ernő, te szopni jársz ide.

Egyikben felvázolod, hogy az ellenzék POLITIKAI támadást intéz az új NAT ellen, a másikban pedig leírod, hogy a 2/3 miatt az csinál a Fidesz, amit akar. A 2/3 micsoda kedves barátom? Segítek: POLITIKA.

Mekkora hülye vagy te, Jézus.

Nyugdíjasaid megvannak még? :D
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 14:50:43

@nemecsekerno_007: na látod, most is hazudsz te, pont az oktatás az egyik olyan ügy, ahol valamit nagyon szarul csinál a Fidesz, hiszen MÉRHETŐEN lejtmenetben van az EU-hoz képest, de neked erre sincs semmi épkézláb véleményed.
Ernő, te tényleg tátott szájjal rohansz a faszerdőben.
Válasz erre 

Halibuli 2020.02.09. 14:54:49

Dakota fasiszták!
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2020.02.09. 14:59:47

@MAXVAL bircaman közíró: Az megvan te segg, hogy már 10 éve NER van? Egyszerűen vérlázítóak kommentjeid. Beteg vagy, el kéne tiltani a neten való garázdálkodástól.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 15:22:25

@Etniez: 10 éve nem nektek kell megfelelni és ez sokaknak felszabadító érzés kb. olyan mint amikor a papokat először lehetett kritizálni.
Ezt az örökítőanyagot is lenyelitek mint a többit, de ez a helyzet ugyanannyira köszönhetitek saját magatoknak mint a Fidesz kormánynak.
Veletek csak parttalan vitákat lehet folytatni, ami sehová se vezet, maximun az egotokat növeli, így marad az eredményorientált módszer, a békákat nem kérdezzük a mocsár lecsapolásával kapcsolatban. Szóval nektek békáknak kicsi a társadalmi bázisotok, csak kontrapruduktív vitákra vagytok képesek és amúgy sem kaptatok semmilyen legitimációt, így csak a brekegésetek amit el kell viselni a normálisabb többségnek.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 15:27:32

@Etniez: Nem érted. Politikai támadásra politikai választ lehet adni. Ha jogos szakmai alapon támadnátok akkor más lenne a helyzet, de az ilyen “nemtanítok fasiszta írókat” szintű akciók inkább szánalmasak.
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.09. 16:04:52

@kvadrillio:
“ Egészen addig, míg három fekete ruhás az antifasiszták elé nem keveredett, akik azonnal rávetették magukat az egyikőjükre, megrángatták, és még egy sört is hozzávágtak. A másik két szélsőjobbos eközben kereket oldott.”

Ez valami kabarétréfa?

Azt akarod mondani, hogy derék náci testvéreink eltévesztették a csoportot? Nem tűnt fel nekik, hogy a lila hajúak a dobbal nem biztos, hogy velük értenek egyet?
:)
De legalább rávetették magukat - ki mint vet, stb., - és megrángatták! Rávetve magukat!
Hogy épp mijét kezdték rángatni, azt azért diszkrét homály fedi! :)
Cserébe viszont “hozzávágtak egy sört”, mert a vendégszeretet qrva fontos...:)
De legalább a haverjai észbekaptak, borotvaéles elméjük azonnal elemezte a helyzetet, és rájöttek, hogy akik nem sötétek, ruhailag sem, azok talán mégsem a saját falkájuk lehet, és elhagyták a helyszínt, mielőtt kardélre hányták volna őket..! Szegénykéim! Még jó, hogy a nadrágjuk is fekete volt!
:)))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 16:21:43

@Szűtté mamá? Szűjjé!:

Nem egy nap átvenni a hatalmat.
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 16:24:40

@nemecsekerno_007: A Fidesz nem a többség, ezt már párszor megbeszéltük, hanem a leghangosabb kisebbség.
Szerencsére nem tart már sokáig a terrorotok.

Veled vitatkozni teljesen felesleges bármiről, mivel nem vagy eléggé birtokában a gondolkodás képességének, mondhatnám csökkentett üzemmódban fut az agyad, ezért akarsz mindent erőszakkal megoldani.
Titeket nem zavar az oktatás elmúlt 10 éves MÉLYBE ZUHANÁSA, nem zavar az egészségügy teljes leszarása, nem zavar a fociba lapátolt teljesen értelmetlen százmilliárdok sora, Észak-Korea jellegű közmédia és még sorolhatnám azokat a témákat, ahol lehetne értelmesen vitatkozni a FAJTÁDDAL, de sajnos - mint fentebb írtam - nem vagytok a belátás képességének birtokában, nektek ilyenkor a gondolkodás helyett bekapcsol a deGyurcsánymegazMSZP agytekervény és lefagy az agyatok.

És amikor a Fidesz tovább akar rontani az oktatás helyzetén, akkor annyit tudtok leírni, hogy politikai támadás... meg ilyenek.

Te is csak annyit tudsz elképzelni, hogy leuraltok minket, az meg sem fordul a fejedben, hogy együtt tehetnék az ország jövőjéért, mert vannak olyan témák, ahol össze kellene dolgozni. Környezetvédelemtől kezdve az egészségügyig.
De ehhez sajnos több észre lenne szükséged, ezért soha nem is fogod megérteni azt, amit írok,
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 16:28:58

Fidesz eredménye az oktatásban:
index.hu/techtud/2019/12/03/pisa-teszt_2018_eredmenyek_oktatas_magyarorszag_iskola_kompetencia/

És még a sok képzetlen munkanélküli (oh sorry, közmunkás, jellemzően cigány), akikből később jó eséllyel bűnöző lesz.

index.hu/gazdasag/2020/02/01/romak_oktatas_foglalkoztatas_2011-2016_munkaeropiaci_tukor/
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 16:36:02

@kárárámaispj:
"Mutatok példát a szervilizmusra."

Ha nem ismered a szó jelentését, akkor ne dobálózz vele kiscsillag.

Szakértők véleményét elolvasni nem szervilizmus, a szervilizmus az, amikor gondolkodás nélkül elfogadod mások véleményét, utasításait.

Látod, ma is tanultál valamit.

szervilizmus (főnév):
szolgalelkűség
Válasz erre 

anyadmajma 2020.02.09. 16:40:06

@MAXVAL bircaman közíró:
na, te hazaáruló bolsevik geci terrorista migráncsfasz, ennyit tudtok a gazdáddal együtt:
index.hu/belfold/2020/02/09/gyermekpornografiaba_bukott_bele_a_peru_magyar_nagykovet_a_tek_titokban_hozta_haza/

Te szardrab:D
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 16:44:01

@anyadmajma:

S ez hogy kapcsolódik ide? Sehogy.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 16:45:51

@Etniez: Együtt tegyünk a jövőnkért olyanokkal mint Dobrev Klára, Körmös Bauer, meg Kuncze Gábor?! A többi kommerből lett demokratáról már nem is beszélve.

Minden más amit írtál, a szokásos panelgyűjtemény de nyílván én vagyok hiányában a gondolkodás képességének. Muhahahahahah...

Olyanok vagytok mint a bölcsész aki MLM ügynöknek szegődött, mert az eredeti szakmájában nem tudott. Szellemi magaslat, csak meg ne ártson...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.09. 16:52:24

@ulpius66: Te elolvastad?
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 16:53:21

@nemecsekerno_007: ...
Válasz erre 

illaim 2020.02.09. 17:05:18

@Fragreg: A kérdésed bizonyítja, hogy egy agymosott fidess SA trollja vagy, azért értelmes választ kapsz.
Nem a blog szerzőjének a tiszte, hogy részletes elemzést adjon! Arra ott van a szakértői gárda.
Ha valóban nemzeti tantervet akartak volna csinálni, akkor társadalmi vitára bocsájtják a tervezetet. A társadalmi vita során lehetőség van az alternatívák bemutatására, a korszerű módszerek beépítésére. Nem ez történt, mert a kormány nem megegyezni akar, hanem diktálni! A politikai felfogásának megfelelően alattvalókat neveltetni! Ez pedig a nemzett arcul köpése!
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 17:15:34

@nemecsekerno_007:
Bővebben:

Én: "nem vagytok a belátás képességének birtokában, nektek ilyenkor a gondolkodás helyett bekapcsol a deGyurcsánymegazMSZP agytekervény és lefagy az agyatok."

Te: "Együtt tegyünk a jövőnkért olyanokkal mint Dobrev Klára, Körmös Bauer, meg Kuncze Gábor?! "

Akkor továbbra is az a lényeg, hogy deazellenzék, nem az, hogy mit basz el éppen a kormány. Nem okozol meglepetést.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.09. 18:59:07

@Etniez: Brekeke...
Válasz erre 

Etniez 2020.02.09. 20:19:07

@nemecsekerno_007: Nem baj, a szinteden foglak kezelni. Az agyad egy része blokkolva van, mondjuk ez a nyugdíjasokkal szembeni tévképzeteid is aláhúzták már, most csak megerősítetted újra.
Válasz erre 

kiskutyauto 2020.02.09. 23:11:15

Ez az utolsó szög a koporsójában a náci hazug hazaáruló rablógyilkos NER patkányfalkának... hamarosan lámpavason lesz mind...
Válasz erre 

morph on deer 2020.02.10. 07:46:48

@kiskutyauto:
Gondolom a lámpavasat is majd egy Mészáros-Tiborcz konzorcium fogja szállítani, ki más...
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2020.02.10. 09:15:12

@Etniez: Oktatásegészségügy!!!! Ugye Breki
Válasz erre 

2020.02.11. 17:35:05

@Ekrü:
Petőfi jóslata nagyom bejött: "Ha nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék"! Csak nem a nép, hanem az irodalmat hamisító, maga mutogatni vágyó, munkaundoros, hírnév, vadászó zsidók vadászterülete lett!
„írók, politikusok, sajtóbanditák,
mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Ez az egész tabuval védett világ, Michael Bakunyin.

Liszt Ferenc, 1811-1886, (már, vagy még? Tudta!) Die Israeliten A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.”
Mérget karmol a szívekre, gyilkolható hazugságokat köp a lelkekbe, gyilkol, de gyilkossága másoknak lesz tragédiája, rabol, de erkölcsbíró marad, hazudik, de igazság bajnokának ünneplik, s a tömegek népszerűsége öleli körül. Ez az ezerarcú véres bohóc, mérhetetlen arányú zsivány: a demokratikus tömegszerelem legcirógatottabb kedvence: a sajtóbandita!
Válasz erre 

2020.02.12. 08:39:37

@nemecsekerno_007:
A történések hátteréről 1998 Kapuban
A globalizációnak alig van szüksége értelmiségre. Írni, olvasni,
gondolkodni, okosan beszélni tudó értelmes emberre. Csak végrehajtó,
hajcsárokat igényel. Ezért kell szűkíteni a tanulás lehetőségét,
kizárni belőle a szegény ember fiát. A globalizáció csak kis létszámú
sikeres egyént visel el, akiket pénzzel köt magához. A sok ember is
zavarja a globalizálás terveit. A népességfogyást az egészségügy
lezüllesztésével, reformjával lehet gyorsítani.
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést..
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.13. 18:36:44

@nemecsekerno_007: Ööööö Hornék alatt a 80%-os törvény?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.13. 19:17:53

@nemecsekerno_007: És dobrevet kinek köszönhetjük?
Csak nem vioktoréknak?
Válasz erre 

n_dy 2020.02.13. 23:54:21

proletárok! nyögjétek már ki, hogy ki kerülne be az irodalomkönyvetekbe? az rohadt kevés, amivel hülyítitek még butább társaitokat, hogy "visszalépés egy szerkezet felé..."ennyire beszartatok Wass Alberttől? hahahaha
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2020.02.15. 19:29:56

Babits a Nyugatban külön méltatta a friss Baumgarten-díjas Wass Albert Farkasverem című regényét..:)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard