Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is előszeretettel hangoztatta a járvány hónapjai alatt, hogy semmi sem lesz úgy, ahogy az a koronavírus előtt volt. Hogy pontosan mire gondoltak, nem tudjuk, de az valószínű, hogy saját érdekeik előtérbe tolását remélték a krízishelyzettől. Most, hogy jelen állás szerint nagyobb döccenők nélkül lemenedzselték a járványt, jöhet a nagyobb falat, a gazdasági visszaesés kezelése. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy ennek megoldása, esetleg megoldatlansága dönti majd el a 2022-es országgyűlési választások végkimenetelét.

Fotó: hvg.hu

Talán azért grasszált egy vödör kovászos uborkával néhány hete a magyar kormányfő, hogy megvillantsa azt, hogy mi marad a régi a járvány után is. Az általa összepancsolt savanyúság ugyanis az állandóságot sugallta a járvány idején, ami nyilván megnyugtató üzenet volt mindazok számára, akik aggódtak a Fidesz hatalmának esetleges megingása miatt. Azonban uborka ide, kovász oda, a járvány tanulságait összegezve ma már tudjuk, hogy nem a halálos áldozatok nagy száma miatt kell elsősorban aggódnia a kormánynak.

A költségvetés megrogyása ugyanis minden eddigi távlati elképzelést felülírt a Fidesz stratégái körében. Hiába szórja bőkezűen a kormány továbbra is a pénzt hazai és külföldi focicsapatoknak, hiába pörgeti fel a Mészáros Lőrincnek és köreinek szánt állami projekteket, azt tudjuk, hogy a kasszában messze nem lesz annyi pénz az idén, és valószínűleg jövőre sem, amennyivel nyugodtan vághatnának bele a választásokkor immár megszokott osztogatásokba. Ez mindenképpen változás lesz a 2018-as választásokhoz képest, úgyhogy ebben az értelemben igaz volt az állítás, hogy a vírus után sok minden megváltozik.

Itt is inkább az elhallgatás, süketelés, a sumákolás tapasztalható, mint a konkrét cselekvés, pedig a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

Azonban úgy látszik, hogy a Bourbonokhoz hasonlóan semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek a Fidesz korifeusai, hiszen nem elsősorban rajtuk múlott, hogy a kivéreztetett magyar egészségügy meg tudott birkózni a járvány kihívásaival, mégsem érzik úgy, hogy tanulva az esetből, több pénzt kéne áldozni erre a stratégiai fontosságú ágazatra. Valahogy úgy tekintenek erre a területre, mint amikor nagy árvizek elmúltával pillanatok alatt elfelejtették, hogy a baj idején komoly pénzeket ígértek a gátak, védművek rendbetételére.

Az egészségügyi dolgozók tehát elfelejthetik azt a vágyukat, hogy radikális javulás történjen a munkakörülményeikben, ahogy a pedagógusok sem reménykedhetnek abban, hogy a járványhelyzet végeztével több megbecsülésben lesz részük. Pedig ez is egy igazán neuralgikus pontja a magyar intézményrendszernek, mely valahogy túlélte a digitális oktatás viszontagságait, de a különleges helyzet felszínre hozta az ellentmondásokat, felerősítette a kritikus hangokat, és rávilágított arra, hogy a végtelenségig fokozott központosítás nem jelent megoldást az akut problémákra.

Itt volt a lehetőség, hogy élesben tesztelhessük az ellátórendszerek és fontos intézmények stresszállóságát, de úgy tűnik, a megismert tanulságokat inkább a szőnyeg alá szeretné söpörni a kormány, mintsem orvosolná azokat. És akkor még nem beszéltünk a legnagyobb gondról, a gazdaság hirtelen megtorpanásáról, a munkahelyek tömeges elvesztéséről. Itt is inkább az elhallgatás, süketelés, a sumákolás tapasztalható, mint a konkrét cselekvés, pedig a dolgok maguktól nem fognak megjavulni.

                       Fotó: magyarnarancs.hu

Összegezve tehát inkább az állapítható meg, hogy a kormány potentátjai hiába hangoztatták folyamatosan, hogy egy új világ köszönt ránk, a jelek arra mutatnak, hogy egy újabb nemzeti konzultáció nem a jövőbe, hanem a múltba repít vissza bennünket. A kérdéssorokban ugyanis visszatérnek a régi klisék, vagyis a kormány utólag szeretné legalizálni a járvány alatt meghozott döntéseit, illetve ismét visszatérne a Soros Györgyöt, a multinacionális cégeket, Brüsszelt, és természetesen a magyar ellenzéket szapuló kommunikációjához. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha egyszer jól esett leköpnöd valakit, akkor valószínűleg másodszorra se esik majd nehezedre bő nyállal megismételni ezt a nemes tettet.”