Amikor az ember az úgynevezett Völner-ügy dokumentumait böngészi, egyre inkább úgy érzi magát, mintha beült volna egy időgépbe. Az egyre több szálon futó botrány ugyanis a 2010-es választás előtti időszakot idézi, amikor egymás után estek ki a csontvázak az akkor kormányzó szocialisták szekrényéből. A nyomozó hatóságok akkor olyan nagy buzgalommal végezték a munkájukat, amihez hasonlót azóta se láttunk. Egészen idáig.

Fotó: ezalenyeg.hu

Nem is az a legfontosabb kérdés, hogy igazak-e azok az állítások, melyek Völner Pál igazságügyminiszter-helyettes, illetve a vele szoros kapcsolatban lévő kormányzati szereplők esetében fogalmazódtak meg a nyomozó hatóságok részéről, hanem az, hogy miként juthatott idáig az ügy? A Fidesz utóbbi 12 éves kormányzása alatt ugyanis egészen másként kezelték az úgynevezett kínos ügyeket. Az erős politikai nyomás alatt álló ügyészség, rendőrség, valamint az adóhatóság általában igyekezett rövidre zárni azokat a vizsgálatokat, amelyben kormányzati szereplők tűntek fel.

Ehhez képest a Völner-ügy részleteit úgy olvashatjuk a napi sajtóban, mint egy kalandregényt, ugyanakkor egyre terebélyesedik azoknak a kormányzati szereplőknek a köre, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek a botrányban. A Fidesz köreiben jól tudják, hogy egy ilyen nagy horderejű korrupciós ügy rendkívül kedvezőtlen hatással lehet a választási kampányra, több kormányzati kulcsszereplőt pedig bujkálásra kényszerít ez a helyzet, ami a korteskedés idején nem egy jó üzenet a politikusok részéről.

Mielőtt összeesküvés-elméletekbe bocsátkoznánk, le kell szögeznünk, hogy a botrány kirobbanása, és annak tálalása nem feltétlenül tükröz valamiféle központi szándékot, elképzelhető ugyanis, hogy csak a vak véletlen állította fókuszba ezt a korrupciós ügyet. A nyomozás szereplőinek megfigyelése ugyanis már jó pár hónapja tartott, és mostanra egy 1743 oldalas nyomozati anyag állt össze, amelyből lényegében egy olyan bűnszervezet működése olvasható ki, amelynek szereplői szinte kivétel nélkül erős szállal kötődnek a kormányhoz.

Az a tény, hogy az Igazságügyi Minisztériumtól csak néhány méterre is zajlott a kenőpénzek átadása, azt mutatja, hogy a korrupció szinte napi rutinná vált ezeknél az embereknél.

Még ennek fényében se gondolhatjuk azt, hogy központi utasításra ne lehetett volna úgymond fektetni az ügyet, vagy lassítani a nyomozást. Az információk ilyen gyors és részletes kiszivárogtatása viszont azt sugallja, hogy a kormány akár el is engedhette azok kezét, akik ennek a megbotránkoztató történetnek a szereplői. A lehallgatott politikusok és magas rangú tisztségviselők ugyanis olyan arcátlanul folytatták az üzelmeiket, ami a Fidesz vezérkaránál is kiverhette a biztosítékot.

A nyilvánosságra hozott bizonyítékok alapján meg sem fordult az érintettek fejében, hogy bármilyen hatóság megfigyelheti őket, így a lehallgatott telefonbeszélgetések tanulsága szerint nem is igazán titkolták, hogy milliós nagyságú csúszópénzek cserélnek gazdát közöttük. Mindezt a nyomozók füle hallatára és szeme láttára tették annak ellenére, hogy maguk is annak az apparátusnak a részei voltak, melynek legfőbb feladata a bűn üldözése.

Tökéletes szereptévesztésben volt tehát mind Völner Pál, mint Schadl György, Nagy Ádám, akik azt gondolták, hogy érinthetetlenek. Azt a szemléletet tükrözi a viselkedésük, ami az egész Orbán-adminisztrációt jellemzi: Mivel mi ülünk a hatalomban, és mi ellenőrizzük azokat a szerveket is, amelyeknek elvileg bennünket kéne ellenőrizniük, ezért bármit megtehetünk. Az a tény, hogy az Igazságügyi Minisztériumtól csak néhány méterre is zajlott a kenőpénzek átadása, azt mutatja, hogy a korrupció szinte napi rutinná vált ezeknél az embereknél.

Fotó: ezalenyag.hu

A dolog pikantériája, hogy állítólag épp az a Völner Pál adott engedélyt a Pegasus lehallgató rendszer alkalmazására, akit a megfigyelt telefonbeszélgetések buktattak le. Nem valószínű, hogy a Pegasust használták a nyomozati szervek (bár ki tudja?), de az államtitkárnak valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy nem csak újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és civileket lehet megfigyelni ezzel a módszerrel, hanem őt magát is. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elfelejtetted, hol állítottál csapdát a szarvasnak, te magad is beleeshetsz.”