Bizonyára áprilisi tréfaként értelmezte volna Orbán Viktor, ha valaki egy éve azt mondja neki, hogy a parlamenti választás kampányát éppen Vlagyimir Putyin teszi számára nehézzé. Pedig így történt, és a kormányfő viselkedésén látszott is a zavarodottság. Bár nem jött jól neki, hogy a korábban eltervezett kampánystratégiát ki kellett hajítania az ablakon, és kényszerből egy teljesen új narratívát kellett összedobnia a stábjának, de van rá esély, hogy a vészforgatókönyv meghozza számára a kívánt eredményt. Ugyanakkor a Putyin által teremtett helyzetben nem egyszerűen pávatáncot kellett lejtenie, de mindezt egy szakadék fölött egy kötélen egyensúlyozva kellett megtennie.

Fotó: portfolio.hu

Csak azok nem értik, miért olyan fontos a szimpatizánsok táborának egyben tartása Orbán Viktor számára, akik nem ismerik a kormányfő gondolkodásának legfontosabb elemeit. Az egyik ilyen, hogy a mintegy kétmilliós szavazótáborát egy hadseregként irányítja, amit bármikor be lehet vetni az ellenség ellen. A harci morál fenntartása ebben a seregben a választások idején a legfontosabb, hiszen ilyenkor mindennél nagyobb jelentősége van annak, hogy elszántak legyenek a szavazóik. Ha bármiféle kétely felmerül ilyenkor a szimpatizánsokban, megbomolhat az egység, lemorzsolódhat néhány százezer szavazó, és máris veszélybe kerül a Fidesz újabb négyéves kormányzása.

Ezért kell egy egyszerű, világos és erőteljes narratíva, amit a párt propagandistái minden rendelkezésükre álló eszközzel sulykolnak a hívek tudatába. Az üzenetek egyértelműek, ugyanakkor mindig ellentétben állnak azzal, amit szerintük az ellenzék gondol ugyanarról a témáról. Így például, ha az ellenzék a nyugati szövetségesek iránti elkötelezettségünk szükségességét hirdeti, akkor egyértelmű, hogy a keleti orientáció fontosságát harsogja a kormánymédia. Ez a stratégia jól is működött mindaddig, amíg Putyin csapatai meg nem támadták Ukrajnát, ami hirtelen zavarossá tette a Fidesz híveiben azt a képet, amit addig Oroszországról vallottak.

Orbán Viktor harmadik utas politikájának alapja az, hogy sem gazdaságilag, sem ideológiailag nem távolodhatunk el olyan fontos világpolitikai szereplőktől, mint Kína vagy Oroszország, hiszen számos előnyünk származhat abból, ha kiaknázzuk a keleti autokráciákban rejlő lehetőségeket. Orbán nem csupán energiahordozókkal és infrastrukturális fejlesztésekkel üzletel, hanem ideológiákkal is (Fudan Egyetem, CEU elüldözése, letelepedési kötvények stb.), így a hívek számára közvetített üzenetekben megjelenik az erős vezér fontossága, valamint az egység megőrzésének szükségessége. (Lásd: Békemenet)

Szinte naponta mást mond a kormányfő a konfliktus kapcsán, de a végén mindig felmondja a kötelező mantrát: Semlegesség, béke, biztonság.

Emellett persze jól jönnek az uniós támogatások, illetve a NATO nyújtotta katonai biztonság, ám olykor oda kell pörkölni a nyugatiaknak, ha demonstrálni akarja a kormány a keleti kapcsolatok fontosságát. A Fidesz propagandistái egy meglehetősen koherens világképet festettek saját híveik elé, amelynek része volt az oroszokkal folytatott baráti együttműködés hasznossága, illetve a nyugati demokráciák okvetetlenkedésének elítélése. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni ezt a képet, akkor Orbán azt üzente a híveinek, hogy a liberális demokráciák felett eljárt az idő, ezért mi lépéselőnyben vagyunk hozzájuk képest, hiszen évek óta mélyítjük a kapcsolatainkat Kelet két erős hatalmával, Kínával és Oroszországgal.

Ezen az alaptézisen ejtett hatalmas sebet az, hogy elindult az oroszok offenzívája Ukrajnában, és ezért kellett kitartania Orbánnak legalább a gesztusok szintjén Putyin mellett annak ellenére, hogy ezzel teljesen elszigetelődött a nemzetközi színtéren. Ha nyíltan szembe fordult volna ugyanis az agresszorral, akkor saját táborában okozott volna káoszt, hiszen a fideszes szavazók továbbra is Putyint tartották Magyarország szövetségesének és nem Zelenszkijt. A gyors hátraarc mindenképpen gyengítette volna azt a szavazótábort, amire most a legnagyobb szüksége van Orbánnak.

A szorult helyzet olyan módszerek bevetésére kényszerítették a kormánypártot, amit az egyébként messze nem finnyás propagandagépezet se használt korábban. Egyrészt nettó hazugságokat állítottak az ellenzékről (háborút akar, eltörli a rezsicsökkentést, az ukránokkal tárgyal stb.), másrészt gyakorlatilag semmilyen kézzelfogható ígéretet nem tettek a választóknak, még azt sem, hogy: folytatjuk! A korteskedés lényegében abból állt, hogy démonizálták az ellenséget, a Fideszt pedig a béke és biztonság zálogaként ajánlották a választók bizalmába.  

A választás közeledte tehát a remélt legkisebb rossz felé sodorta a Fidesz kommunikációját. Ez annak a hangsúlyozása, hogy mi nem támogatunk senkit, ki akarunk maradni a háborúból, és elkötelezettek vagyunk a béke iránt. Üres szólamok ugyan, ám megnyugtatják a híveket, akik látják a menekültként érkező ukránokat, akiket egyébként támogat a kormány, illetve nem lehetetleníti el azokat a segélyszervezeteket, melyeket még üldözött a 2015-ös tömeges migráció idején.

Közben Orbán Viktor pávatánca annyira felpörgött, hogy szabad szemmel már alig lehet követni. Erre azért volt szüksége, mert amellett, hogy a hazai közönséggel el kell hitetnie, hogy a Fidesz külpolitikai iránya továbbra is egyértelmű, addig a diplomáciai szalonképesség megőrzése érdekében meg kellett szavaznia az oroszokkal szembeni szankciókat, és bele kellett egyeznie egy kisebb NATO kontingens Magyarországra telepítésébe. Szinte naponta mást mond a kormányfő a konfliktus kapcsán, de a végén mindig felmondja a kötelező mantrát: Semlegesség, béke, biztonság.

Fotó: 24.hu

Hogy mennyire sikerült ezzel megtartania, esetleg növelnie a kormánypárt szavazóinak számát, majd április 3-án kiderül. Az viszont biztos, hogy Orbán Viktor nem ilyen Putyint akart. Egyrészt nem sikerült túl sok gazdasági előnyhöz juttatnia az országot azzal, hogy az orosz elnök szövetségesévé vált, másrészt egy teljesen kiszámíthatatlan kalandor barátsága most kifejezetten nehéz helyzetbe hozta. Orbán ugyan mindig ügyesen lavírozott a politika aknamezőin, ám az most már biztosan ráég, hogy rossz szövetségest választott magának, akitől ráadásul az energiafüggőség miatt igen nehezen lehet szabadulni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha lesántul a lovad, akkor mindegy, ki ül rá, attól még sánta marad.”